Sorszám: Tárgy: Tájékozttó Képviselő-testület két ülése között történt 1 eseményekről, Döntéshoztl módj: Véleményező bizottság: Tárgylás módj: Előkészítette: Nyílt ülés Kenyeres-Zsebics Emőke önkormányzti tnácsdó 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 2018. 01. 21-én került sor Békési Bptist Gyülekezetben Péter stván lelkipásztor nyuglmzásár, hol zsó Gábor polgármester is mondott pár szót. és Úr Kecskeméti Gábor Kulturális Központ számár hrmdízben nyújtott Zenekdémián trtott ünnepség keretében Blog Zoltán, z emberi erőforrások minisztere 2018. 01. 22-én, Mgyr Kultúr Npj lklmából felelős állmtitkár át Dr. Hoppál Péter kultíjráért Minősített Közművelődési ntézmény címet. Az átdó ünnepségen zsó Gábor polgármester is jelen volt. 2018. 01. 23-án z Arny blldák zenés irodlmi korutzás című drb volt láthtó - másképp Arny János blldái Zichy Mihály rjzivl Mgyr Kultúr Npj ünnepi műsor keretében. Az elődás előtt ünnepi köszöntőt mondott Dnkó Bél országgyülési képviselö. Az elődást zsó Gábor polgármester, Tárnok Lászlóné jegyző, Dr. Pálmi Tmás lpolgármester, Kálmán Tibor lpolgármester Kulturális és Sport Bizottság elnöke tekintették meg. 2018. 01. 24-én trtott meg konferenciáját, melyen zsó Gábor polgármester vett részt. és Deákné Domonkos Julinn, z kttási, Békési Kistérségi Óvod és Bölcsőde következő szkmi 2018. 01. 25-én, Békés Város Önkormányzt vissz nem térítendő természetbeni támogtásként szenet osztott z előzetesen benyújtott kérelmek lpján. Az osztáson zsó Gábor polgármester és Dr. Pálmi Tmás lpolgármester vettek részt. MAKETUSZ (Mgyr Kerékpáros Turisztiki Szövetség) rendkívüli közgyűlését, melyen Békés Város Önkormányzt képviseletében Földesi Boglárk városmenedzser vett részt. 2018. 01. 26-án került sor 2018. 01. 26-án vettek végső búcsút Dr. Rácz László, nyuglmzott főon ostól. 2018. 01. 27-én rendezte meg z Energy Dnce Cool jótékonysági elődását, melyet zsó Gábor polgármester nyitott meg. 2018. 01. 27-én rendezték meg 16. lklomml Keresztény Értelmiségiek Szövetségének jótékonysági bálját, melyen Dnkó Bél országgyűlési képviselő, zsó Gábor polgármester és több önkormányzti képviselő jelen volt. -
10. 2018.01. 31-én NAV-blk nyílt Békési Járási Hivtlbn, melynek átdásán zsó Gábor polgármester is Jelen volt. 11. 2018. 02. 02-án hegyközkovácsi Református Egyházközség háldó ünnepséget trtott gyülekezet fennállásánk 25. évfordulój kpcsán. A ngyszbású eseményre Békés város, mint testvérteepülés is meghívást kpott. Településünket Kálmán Tibor lpolgármester, Deákné Domonkos Julinn képviselő. Pocsji ldikó bizottsági tg és Ppp Gábor presbiter képviselte. 12. 2018. 02. 02-án trtott meg Békési Kistérségi Társulás soron következő ülését, melyen Dr. Tkács Árpád. Kormányhivtlt vezető kormánymegbízott. zsó Gábor polgármester és Támok Lászlónéjegyzö vettek részt. 13. 2018. 02. 03-án került sor Hétkrjcár Egyesület ngyszbású frsngi ételosztásár, melyen Dnkó Bél országgyűlési képviselő és zsó Gábor polgármester vettek részt. 14. 2018. 02. 03-án z ötödik békési Frsngi Forgtg került megrendezésre Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztiki Központbn, mit Kálmán Tibor lpolgármester nyitott meg beszédével. 15. 2018. 02. 05-én képviselő- testület áltl megszvzott, országgyűlési egyéni válsztókerületi válsztási bizottsági tgok Városház Kistermében letették esküjüket és átvették megbízói evelüket. 16. 2018. 02. 05-én, Újkigyóson rendezték meg Békés Megyei Hírlp AZ ÉV SPRTLÓJA ÉV EMBERE 2017. ünnepélyes díjkiosztó gáláját. A rendezvényen Békés Város Önkormányzt képviseletében Kálmán Tibor lpolgármester vett részt. 17. 2018. 02. 10-én került megrendezésre X. Sportbál. A bál fővédnöke zsó Gábor, Békés város polgármestere volt. A rendezvényen neves sportolók és sportvezetök is részt vettek. 18. 2018. 02. 12-én került sor z Alpítvány Megújuló Trhosért lpítvány éves kurtóriumi ülésére, melyen zsó Gábor polgármester vett részt. 19. 2018. 02. 13-án trtott meg Békési Kistérségi Társulás soron következő ülését, melyen zsó Gábor polgármester és Támok Lászlóné jegyző vettek részt. 20. 2018. 02. 13-án trtott sjtótájékozttót Dnkó Bél országgyűlési képviselő és zsó Gábor polgármester Koron utci fejlesztésről és Békés Zöld Város progrmjáról. 21. 2018. 02. 14-én került megrendezésre TP CLLD workshop, Közösségi szinten irányított városi helyi fejlesztések keretében létrejött helyi kciócsoportok (HACS) és munkszervezeteinek tájékozttás, melyen Békés Város Önkormányzt képviseletében Kálmán Tibor lpolgármester és Budi Tünde civil és kommunikációs referens vettek részt. 22. 2018. 02. 15-én Békés Város Szociális Szolgálttó Központ áltl szervezett Gyermekvédelmi Tnácsko2áson Békés Város Önkormányzt képviseletében Támok Lászlóné jegyző vett részt. 23. 2018. 02. 16-án rendezte meg Reményhír ntézmény Alpfokú Művészeti skol bemuttkozó estjét ás z Erdős Kmill Szkközépiskol végzőseinek szlgtűző ünnepségét, melyen zsó Gábor polgármester is jelen volt. 24. 2018. 02. 17-én köszöntötte zsó Gábor polgármester Veres Györgyné szépkorút 90. születésnpj lklmából Bptist mházbn. 2
A Békési Kommunális és Szolgálttó Kft. beszámolój Közmunkprogrm keretében elvégzett munkákról Szelektív, illetve zöldhulldékokt szedünk melyet helyi sjátosságokr épülő stnmunkprogrm keretében végzünk. A progrm feldt zsákok legyártás is. A Szn si úti, illetve Csbi úti telephelyünkön végezzük el TMK feldtokt, gépeink, szerszámink krbntrtását, jvítását. llegális strtmunk progrmunkbn vállltuk, hogy 30 fő városbn, illetve peremkerületekben szedi z illegális hulldékokt és z illegális szemét körül kszálást végzünk. Kerékpárrl műnyg zsákokb gyűjtenek mintegy 25-30 zsák szemetet npont. Munkájuk során folymtosn gyűjtenek: Veres Péter tér, játszóterek, Május 1. prk, ncs, Sebők kert, főútvonlk mentén, buszmegállók körül, Bánhid, Dánfok, holtág mentén, Körös-prt, Természetvédelmi terület, Szécsénykert, Jégvermi kert, Ngy kert, Bánvég, Cstárkert, Párizs, Táncsics Mihály u., Vásárszél u. llegális szemét körüli terület kszálás: Párizs Közút progrmunk fő tevékenysége város útjink pdkázás, kátyúzás,járd jvítás. A városbn folymtosn megtisztítjuk és helyreigzitjuk z útjelző táblákt. A feldtok elvégzése Müszki osztály kiirás lpján történik. Pdkáztunk: Szőlő u., Veres Péter tér. Csbi u. Kátyúzás: Asztlos u., Bánvég u., Hunydi u., Borosgyán u., Kinizsi u., Klász u., Brtók Bél u., Bocski u., Fábián u., Lánc u., Bercsényi u., Bjz u., gréderezés Ggrin u., Fonó u., Vdvirág u. Mlomsszonykert járdsor megtisztítás, megsüllyedt lpok szintre emelése, láh Mihály u. kerítésdrót felhúzás, új járdsor tömörítése, úttestre belógó ágk nykzás Fáy u., Fonó u. útjvítás, Asztlos u. útlpos utc jvítás, gréderezés, úthengerezés, Kölcsey u. kátyúzás, gréderezés, úthengerezés, Hőzső u. monolit járd emelése, járdsor tisztitás, Ady u. járdjvítás, Szrvsi u. járdépítés, Vásárszél u. prkoló szintre hozás Belvíz progrmunk fő tevékenysége árkok tisztítás, burkolás, cstorn kiépítés, vízelvezető árkok tisztítás, krbntrtás. A belvízvédelmi szivttyúk tkrítás folymtos volt, mint esős npokon vízleengedés városbn, vápák kilkítás. A feldtok elvégzése Műszki osztály kiírás lpján történik. Libzug u.- Névtelen u. zártcstom készítés, Szőlő u. víznyelö kn jvítás, Nyereg u. zártcstom készítés, Csbi u. áteresz tkrítás, ároktisztítás, Kőrgát ároktisztítás, Belvízelvezető knák tkrítás: Hőzsö u., Várdi u., Veres Péter tér, Verseny u., Kinizsi u., Hunydi u., Mederburkolt árok tkdtás Fáy u., Ggrin u., Brtók Bél u., Móricz Zsigmond u., Lengyel Ljos u. 3
Előterjesztés Békés Város Önkormányzt Képviselő testületének 2018. február 28-i ülésére Tájékozttó bedott pályáztok lkulásáról 1. A TP-3.í.l-15 kódszámú felhívásr Békés-Trhos kerékpárút építése címmel pálváztunkt htáridőben benyújtottuk. Támogtási kérelem szám: TP-3.l.1-15-BS-2016-00001. Pályázti összköltség 399.718.953,- Ft, támogtási igény 399.718.953,- Ft, sját erő pályázt elbírálás még nem történt meg. 2. A TP-5.2.l-15 kódszámú felhívásr Együtt z integrációért Békésen címmel pályáztunkt htáridöben benyújtottuk. Támogtási kérelem szám: TP-5.2.1-l5-BS-20l6-00002. Pályázti összköltség 172.510.930,- Ft Ft, támogtási igény 172.510.930,- Ft, sját erő A pályázt 172.510.930,- Ft támogtást kpott. A támogtási szerződés megkötésre került. A progrm végrehjtás folymtbn Vn, z első mérrőldkőig válllt feldtok teljesültek. 3. A TP 2.1.3-15 kódszámú felhívásr Békés, cspdékvíz elvezetés kilkítás címmel pályáztunkt htáridőben benyújtottuk. Támogtási kérelem szám: TP-2. 1.3-1 5-BS 1-2016- 00002. Pályázti összköltség 154.305,000,- Ft, támogtási igény 154.305.000,- Ft, sját erő pályázt 154.305.000,- Ft támogtást kpott. A támogtási szerződés megkötésre került. Az 1. mérmldkő teljesítéséhez szükséges dokumentumok benyújtásr kerültek. 4. A TP-1.1.3-15 kódszámú felhívásr Helyi termelők és termékek picr jutttásánk segítése címmel pályáztunkt htáridőben benyújtottuk. Támogtási kérelem szám: TP-l.1.3- Ft. 5-BS 1-2016-00012. Pályázti összköltség 249.999.500,-Ft, támogtási igény 249.999.500,- Ft, sját erő pályázt 249.999.500,- Ft támogtást kpott. A támogtási szerződés megkötésre került. Az engedélyezések vnnk folymtbn. 5. A TP-1.1.l-15 kódszámú felhívásr Békés, NCSA-i iprterület fejlesztése címmel pályáztunkt htáridőben benyújtottuk. Támogtási kérelem szám: TP-l.1.1-1 5-BS 1-2016- 00004. Pályázti összköltség 101.723.190,- Ft, támogtási igény 101.723.190,- Ft, sját erő pályázt 101.723.190,- Ft támogtást kpott. A támogtási szerződés megkötésre került. Az engedélyek megérkeztek. 6. A TP- 1.2.1-15 kódszámú felhívásr Társdlmi és környezeti szempontból fenntrthtó tudzmusfejlesztés Dánfok címmel pályáztunkt htáridőben benyújtottuk. Támogtási kérelem szám: TP-1.2.l-15-BS-2016-00007. Pályázti összköltség 309.999.618,- Ft, támogtási igény 309.999.618,- Ft, Sját erő pályázt 3 10.000.000,- Ft támogtást kpott. A támogtási szerződés megkötésre került. A tervezési munkák vnnk folymtbn. 7. A TP-3.2.1-l5 kódszámú felhívásr Békés, épületenergetiki beruházások címmel pályáztunkt htáridőben benyújtottuk. Támogtási kérelem szám: TP-3.2.l-15-BS1-2016- 00021. Pályázti összköltség 395.295.145,- Ft, támogtási igény 395.295.145,- Ft, sját erő pályázt 395.295.145,- Ft támogtást kpott. A támogtási szerződés megkötésre került. Az. mérfldkő teljesítéséhez szükséges dokumentumok benyújtásr kerültek. 8. A TP-3.2.2-15 kódszámú felhívásr Békés, npelem rendszer kilkítás3 cimmel pályáztunkt htáridőben benyújtottuk. Támogtási kérelem szám: TP-3.2.2-1 5-BS 1-2016- 00003. Pályázti ősszköltség 159.823.150,- Ft, támogtási igény 159.823.150,- Ft, sját erő pályázt 159.823.150,- Ft támogtást kpott. A támogtási szerződés megkötése folymtbn vn. 9. A TP-4.3.l- S kódszámú felhívásr Leromlott városi területek rehbilitációj Békés városábn címmel pályáztunkt htáridőben benyújtottuk. Támogtási kérelem szám: TP-4.3.1-15-BS 1-2016-00010. Pályázti összköltség 519.112.500,-Ft, támogtási igény 519.112.500,-Ft, sját erö pályázt 519.112.500,-Ft támogtást kpott. A támogtási szerződés láírásr került. 10. Pályáztot nyújtottunk be 2015. évi tnyfejlesztési progrmból megvlósított zárikerti rekultivációs progrm folyttásár, bővítésére. A 4. célterület keretében egyedi támogtási kérelem benyújtásávl igényeltünk támogtást zártkerti fekvésű fzildrészlet művelési célú revitlizációját szolgáló progrm megvlósításár, mely során közösségi termelés keretében igzoltn őshonos vgy tájfjt növény kerül ültetésre vgy telepítésre. A pályázt nyert, megítélt támogtási összeg 9.100.000,- Ft, sját erőt nem igényel. Az elszámolást benyújtottuk. 4
Előterjesztés Békés Város Önkormányzt Képviselő-testületének 2018. február 28-i ülésére 11. A Nemzeti Szbdidős Egészség Sportprk Progrmbn vló részvételre htáddöben benyújtottuk jelentkezésünket. A Képviselő-testület döntése értelmében 5 db D típusú sportprk építését igényeltünk. Sját forrást nem kellett megjelölni. A pályázt elbírálás még nem történt meg. 12. Htáridőben benyújtottuk VP 6-7.2.1-7.4.1.2-16 kódszámú Külterületi helyi közutk fejlesztése, önkormányzti utk kezeléséhez, állpotjvításához, krbntrtásához szükséges erő- és munkgépek beszerzése pályázti felhívásr, Békés, külterületi helyi közutk fejlesztése címmel. Pályázti összköltség 93.133.291,- Ft, támogtási igény 79.163.297,- Ft. sját erő 13.969.994,- pályázt elbírálás megtörtént, támogtást kpott. 13. A cstlkozttási konstrukció z önkormányzti ASP rendszer országos kiterjesztéséhez c. felhívásr pályáztunkt htáridőben benyújtottuk. A támogtási kérelem szám: KFP-1.2.1- VEKP-16-2017-00818. Pályázti összköltség 8.956.424,- Ft, támogtási igény 8.956.424,- Ft, sját erő 0 pályázt 8.956.424,- Ft támogtást kpott. A támogtási szerződés megkötésre került. pályázt megvlósitás folymtbn vn. 14. Pályáztot nyújtottunk be helyi önkormányztokért felelős miniszter z állmháztrtásért felelős miniszterrel közösen meghirdetett. Mgyrország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény (továbbikbn: költségvetési törvény) 3. melléklet 11. 2. pont ), b) és c) pontok szerinti nkormányzti feldtellátást szolgáló fejlesztések támogtásár. A pályázt célj fogorvosi lpellátást szolgáló épület vgy helyiség infrstrukturális fejlesztése, felújítás. Beruházás költsége bruttó 31.577.280,- Ft, támogtás bruttó 29.998.416,- Ft, sját erő bruttó 1.578.864,- pályázt 29.998.416,- Ft támogtást kpott. 15. A TP-1.l.2-16 kódszámú felhívásr Békés. inkubátorház létrehozás címmel pályáztunkt htáridőben benyújtottuk. Támogtási kérelem szám: TP-l.l.2-16-BS-2017-00008. Pályázti ősszköltség 300.000.000,- Ft, támogtási igény 300.000.000,- Ft, sját erő pályázt elbírálás még nem történt meg. 16. Az NTERREG V-A RMANA-HUNGARY PRGRAMME Prtnerség egy jobb jövőért, Prioritási tengely: PA - Közös értékek és erőforrások közös védelme és htékony felhsználás, Beruházási priodtás: 6/c természeti és kulturális örökség megóvás, védelme, elősegítése és fejlesztése (Együttműködés közös értékek és erőforrások terén). Békésre eső összes költség: 844.613 igényelt támogtás: 802.382 E, sját erő: 42.23 E. Ngyszlontávl és két civil szervezettel együtt re összköltség: 2.997.387,86 E. A pályázt támogtást kpott, támogtási szerződés megkötése vn folymtbn. 17. Az EFP-1,2.1 1-16 Esély tthon felhívásr Esélyt fitloknk - Békés város ifjúságsegítő progrmj címmel pályáztunkt htáridőben benyújtottuk. Támogtási kérelem szám: EFP 1.2.11-16-2017-00046. Pályázti összköltség 200.000.000,- Ft, támogtási igény 200.000.000,- Ft, sját erő került. pályázt 200.000.000,- Ft támogtást kpott. A támogtási szerződés megkötésre 18. A TP-2.l.2-16 kódszámú felhívásr Az élhetőbb békési városközpontért címmel pályáztunkt htáridőben benyújtottuk. Támogtási kérelem szám: TP-2.1.2-16-BSl-2017-00007. Pályázti összköltség 299.999.908,- Ft, támogtási igény 299.999.908,- Ft, sját erő pályázt 299.999.908,- Ft támogtást kpott. A támogtási szerződés megkötése folymtbn vn. 19. A TP-2.l.3-16 kódszámú felhívásr Békés, cspdékvíz elvezetés kilkítás. ütem címmel pályáztunkt htáridőben benyújtottuk. Támogtási kérelem szám: TP-2.l.3-16-BS1-2017-00011. Pályázti összköltség 378.399.040,- Ft, támogtási igény 378.399.040,- Ft, sját erő pályázt 378.399.040,- Ft támogtást kpott. A támogtási szerződés megkötésre került. 20. A TP-3.2. 1-16 kódszámú felhívásr Békés, épületenergetiki beruházások 2. ütem címmel pályáztunkt htáridőben benyújtottuk. Támogtási kérelem szám: TP-3.2.1-16-BSl-2017-00019. Pályázti összköltség 2 19.068.334,- Ft, támogtási igény 2 19.068.334,- Ft, sját erő pályázt 2 19.068.334,- Ft támogtást kpott. A támogtási szerződés megkötésre került. 21. A TP-3.2. 1-16 kódszámú felhívásr Békés, épületenergetiki beruházások 3. ütem címmel pályáztunkt htáridőben benyújtottuk. Támogtási kérelem szám: TP-3.2.l-16-BS-2017-
00019. Pályázti összköltség 205.994.000,- Ft, támogtási igény 205.994.000,- Ft, sját erő pályázt 205.994.000,- Ft támogtást kpott. A támogtási szerződés megkötése folymtbn vn. 22. A TP-1.4.1-12 kódszámú felhívásr Békés, Koron utci óvod tomszob kilkítás címmel pályáztunkt htáridőben benyújtottuk. Támogtási kérelem szám: TP- 1.4.1-1 6-BS 1-2017-00012. Pályázti összköltség 49.999.900,- Ft, támogtási igény 49.999.900,- Ft, Sját erő A pályázt 49.999.900,- Ft támogtást kpott. A támogtási szerződés megkötésre került. 23. A Mgyr Lbdrúgó Szövetség áltl kiírt telephely korszerűsitési progrmr htáridöben benyújtottuk pályáztunkt. Pályázti összköltség 9.017.000,- Ft, támogtási igény 70%, sját erő 2.705.100,- pályázt elbírálás még nem történt meg. 24. A Földművelésügyi Minisztérium ZP-1-2017 kódszámú zártkerti besorolású földrészletek mezőgzdsági hsznosítását segítő, infrstrukturális hátterét biztosító fejlesztések támogtásár kiírt pályáztár htáridőben benyújtottuk pályáztunkt. Az összköltség 9.999.980,- Ft, támogtási igény 100%, sját erő pályázt elbírálás még nem történt meg. Ft. Tisztelt Önkormányzt! Az NKM Ármszolgálttó Zrt. Önkormányzti Kpcsoltok rodáj cstoltn küldi 2017. évi települési tájékozttóját z NKM Ármszolgálttó Zrt. közvilágitás üzemeltetési tevékenységéröl sz[ves felhsználásr. A tájékozttó trtlmzz Társságcsoport tevékenységével kpcsoltos lényeges információkt, Társság tuljdonosi szerkezetében bekövetkezett változásokt és Településre vontkozó legfontosbb közvilágitási dtokt. (Sec ttchedjile: BÉKÉS 20] 7_NKMA RAMSZL G TAJEKZTA T.pdQ Tisztelettel, dr. Benkő Mrinn Önkormányzti kpcsolttrtó ás értékes[tö Önkormányzti Kpcsoltok ás Kőzvilágitási rod Kereskedelmi gzgtóság \/ _ Nemzeti R\ Közművek NKM Ármszolgálttó Zrt. 6724 Szeged, Kossuth Ljos sgt. 64-66 E-mil: onkormnyztnkmrm.hu www.nemzetikozmuvek.hu 6
7 L,, =tst 3 1nLt ÉtVfl j*t i Nemzeti Közművek C Numzeti Kdzmüve NKM ÁRAMSZLGÁLTATÓ ZRT. ÖNKRMÁNYZAT KAPCSLATK SZTÁLY 2017. ÉV TÁJÉKZTATÓJA BÉKÉS VÁRS ÖNKRMÁNYZATA SZÁMÁRA w 17:0 tl% l.m t. 1,12 /_ Nc.? :Lu., L Uj* =vtz KAnl%* 0.,.bj BÚ(ZVJA TARTALMJEGYZÉK TULAJDNS VÁLTZÁSK A TÁRSASÁGCSPRTNÁL A NEMZET KZMŰVEK ENGEDÉLYKÖTELES TEVÉKENYSÉGE AZ NKRrMNYZAT KAPCSLATK SZTÁLY SZERVEZET FELÉPTÉSE KZVLÁGÍTÁS HBAJAVÍTÁS STATSZTKA És SZLGÁLTATÓ TEVÉKENYSÉG KÓZVLÁGÍTÁS HBABEJELENTÉSEK CSATRNÁ, KAPCSLATFELVÉTEL EGYÉB ÜGYEKBEN ÚJ NLNE KÖZVLAGÍTAS HDADEJELENTÓ És NFRMCÓS CSATRNA REGSZTRÁCÓ ÚJ NLNE KZVLAGíTÁS HBABEJELENTÓ És NFRtt4CÓS CSATRNA HASZNÁLATA KÖZVLÁGÍTÁS Ü2EMELTETÉS És KARBANTARTÁS SZÁMLAMAGYARÁ2Ó KÖZVLÁGÍTÁS ÜZEMELTETÉS ENGEDÉLY AZ NEMZET KÖZVMŰVEK FELELÓSSÉGVÁLLALÁSA 3. LDAL 4 LDAL 5 LDAL 6. LDAL T LDAL B LDAL. LDAL 10 LDAL 11 LDAL 12 LDAL A tcz g A mege0 iékoz16 elegcs NKU knrn ogj 2.1 ÖnonAnyz,o Ksc.c1ti 0 S% t0c RZ krnén7;1 Zflt. AÓrÉn,nyz. tn, hnn3cá emiiy üér, cl z NKJ Á rrolca0i Zfl d6.ws ijoc, Nedilye spjii tváb. treé joqtzflátp tou.it etesli A te,trt 2v 17:0Sr. ebij tne ldl 2112 7
5L) Dt. 5 *eseyzflefl D.s!y Ligb. Wesee,é E sdmi ErXEtvMo3 TULAJDNS VÁLTZÁSK A TÁRSASÁGCSPRTNÁL Nemzeti Kozmuvek fl C \/... Nemzett Közmuvek /\ Korábbi tólékoflbtunk szennt 2017. Jnuár 31-én 32 ENKSZ Első Nemzet Kozműszolgálttó sikeresen megvásrolt z EDF DEMASZ 100%-os z EDF lnterntlnl mellyel nok 32 ország egyik legngyobb, ullmi tu!jdnnú energetiki társságcsoporl1nk prinerété váilik Társságunk üj neve tutjdcnosvmást követően 2017 március -létét deiglenesen DFtASZ Zfl lelt Társslgcsopon A nzkc) lezán wuuás kuiieten. Komr3szgltó bc*tt) és komnűszolglntisox bosszú részvénycsomgját mkbistik ót twymiosn meruliek eremrtényekértt bevezetésie 3 Notrieti Konni3vek részét képczö onzgos kent ozok SAS-lót. (%cscpctt smtgttó A Nemzeti Kozmüvek reldl z fotcigáz- 3 vitlmnsenergl-szlgátttás rnyits, tovább3 ezen tvti, Mnntruitá műkodt.tésén.k klbkms. Szeretnénk hngsúryuzni, hogy tuljdonosvátlás. társságunk nevének megváltozás továbbr Sem énnti z nkofmánymtuk cégünk között re,mátö szeizödéseket. etkötelezettek vgyunk kiváló szkmi kpcsolton lpul6 további egytitünúködés mellett. Megtiszleló számunkr. hogy nmet nemzett közműszolgátttási rendszer keretei között működő NKM kmszotgáttló Zét prtnere között tudht)uk és zn. t-gytégct n St-ti-júick mmd mrd 3 egytéges niárknés (ENKSZ Etsá Nemzeti vá3miok cégjogi evtevezóse Jiemzet, Konnűver ( k:jkátjt. egységes trió jjel-nppl tivttó telefonos tytétszotgáltunt itete +3662 565 600 továbbr ts várj ugyteteink hivásit. göetiéseny és Szolgittustnkkl továbbr s megbízhtó prtnerként állunk Ugyleteink rendetkezésere. tfliknn*á t t Zy.t. r.,,i i. 0ev 3)12 oi siett tioit unreá%itv esd. ilz..,nú Er.oit. ci..e séévio.e e A NEMZET KÖZMÚVEK ENGEDÉLYKÖTELES TEVÉKENYSÉGE Az NKM z Ű2etdtÍjÍink elégedett gytét ll Ugyleb vtkotrkzetsögér.ck eredményetséget hoqj et nyesle el ügylelei és prág rlssiwásét. z Energöfogystök Dát. kzéfwitáb, kmolgtt6 it trett bnwrul titwie3 bem. t9 NEMZEti KÖZMŰVEK Knűnk tjks- Az P4301 Neir:eL éwná z egesz rnnáelén 135 ezer egyetemes es szehsdpitcon ugfietel tét cl etnoenergiá-.ni A 3? ezer klométeres elosnöhetóztol nmetel kronlgántó. nttegy *ietezó tts.tig sz /_ t Jnrnzc.t /\ krrmivnk L lii, Nt-l /_ \ +tt:sizeri isflxm ivek L lett A.tvá re r5:ers RJeS.) id 4(2 8
zn, 012T,.*..FSJ<. fl.fliy W,dcái.*0nn E.,0.di#,.t t.,t nfltlvatto t. AZ ÖNKRMÁNYZAT KAPCSLATK SZTÁLYA SZERVEZET FELÉPTÉSE ÖNKWnZAT KAPCSlATK SZL4LY lminot Kpeök ARADJ HUW) E pid md.bjn.s (ZED ES BEKESCSABA! PEGC Kzr,tgé3s ttiqt,ct LVAS KÁRLY E bvs ktl,rbsn.nevgy M.3632604 KEc:Ls,Ér ÉS E. n pé: :.*( KJJZVtWJé Fő.ms*tn SÖT1 NRBERT E sh nb dcvknsmty M SZEGED ES BEKESCSABJ REGK Gimiyzb Kpcc16YLésr LBEHKŐMAWtU4NA E be*sniwt KECSKEMÉT És BMM RÉGÓK komsz K pcsráljti és E.tk PETÓfSANDR E pmsr*nq L CNKrkYZAT KAPCSLATK CZT XMágitás bntoglisi szklilő MÁRTY ANK( MÁRA E mnty rék**.00mj M ÖNKRMáNYZAT KAPCStATCKSZTN.Y KnzWágtás üetá náéető.. BÖKÁNÉ FARKAS EDNA E. f.ednrsr M +34J3S49 ldl. 3; Qá.,i 321501Cl 5*cet U y LiMiqke enc.,é u,re.w* SÉKEL 1,4103 ömmcv KŐZVLÁGTÁS HBAJAVÍTÁS STATSZTKA ÉS SZLGÁLTATÁS TEVÉKENYSÉG BÉKÉS VÁRS ÖNKRMÁNYZATA Egy lánipelielyet érntő hitnsttlsstik mérték nétáegtg Egy mphetyet évieló hflib m 142 Egy ántpsh.lyet ö,kilő Nbék átlg dhkál khj 2.42 P3 Egy áns*lyel titintó hibák eseten S npon téti jvitiiok szni 4 ot Tebb látnptelyer érintő hibettisz Tubi. látephelyet érintő Nbá szám 143 ot Ttibb lértipánelyet ésintvl NhM ideg etékbéil deje 1174 őli Több lámphelyet érintő hibák esetén 24 óráit túli jvitások szm 7 ot E!J n 7T.rr lr tul ké.o Kp cs (ij D D ÖsSzesen!r_L.ir 2017.1131 3127 ot 7?.65 te1,sitrrény hwl Cvvn1on Mn4clnás ero 4 rár,trá1 óétwiriwid Elr Á0.hxnzázrÁk léések) Sllö oe,éh tömeges ni h.bw.bsot nicb3wu ú,*étev, Nn n3gynoniü nátrium énylnás Kplcs kompádónyóves fényfrnás AZ NKM Ásnmsmlgálltó 211 zvságt1 üzm1le[és1 tevékenysége szzsokun A Tánsi1g kzel 162 eze, lmp1es1et uzeindiet. melytől 03 ezer konipkifényeső. 47 e ngyliyomási nálnum Tény1ons. 30ezer drnb LCD 2 ez egyéb tmsü lönyfovnás AZ NKM mslgöltló 211 koniligitts uzemenetési eiedéyeskénl 0 kozv*ágits kst3nln1ist és temetelését 237 leleptiésen végz: Társsgunt llnnszlrozásábn 7D17 évben településen 123db kndeláber lestésére Letiil sor. összesen 637 000 Ft + ÁFA étlíkben d! 0113 9
5*.iv lt:: üo. L, Cm! r_ K.c.* Qtly trr: VAS V.dÉn. KÖZVLÁGÍTÁS HBABEJELENTÉSEK CSATRNÁ, KAPCSLATFELVÉTEL EGYÉB ÜGYEKBEN Az NKM A-muolglttó Lt kzárólg lenti elérhetóségek vlmelyikén bejelentett nlbfl esetén tudj válllni hibjvitások bejelentéstól számltott llll0tl*.l3 btrldőn mtljtttelesitisét, flrrt, 1kY :Lsnr*tAl Az t8qa Ánrnszciiíbtő Zd 2* ósáálnn tcgdp kor r toeft ügyd,sgl 2 hit r*dwi rwp4s,. kpcz*loc txt1eiwíisekel g*sl Telefonos ugytélszólgált hlbbejelent5 vonl: +36 62 5S5 881 4es menűpont ( np 24 órájábn hivhbb Az ügytékzolgált fogdj ktság ás öiormányzt toelentóseket Az 0r4icemwflok e-n..ten beone.elé kó y*iüsi cinen 3 e-qs kozvloeshl4nkmnm.hu ltikt Felhlvjuk ikonnán1tlunk tgyelmél hgy kőm gllás üzemeltotósi ás egyéb Lejyekben 31 W* cléifwiltlségoken keressék munktiisiskt E.mod ontormnvzzzlnkmnm hu Postm cim S724 Sze d Kossi4h L tolt 64-66 32 ssssr L.CYNTfl Reglszr*ció nélkül z* crkie (ekjelen vn lehetőség kmágib hflsilww.wnlm.nnthwkontlghsl tk Nbb.l.nt.sJ ejewwrlósiue óisktrn*,yztdt sámán kübtn tehetőséget twsl z NCA P lii itgttáo hlk bejelentésére ás onlme Nbteielentó teueekn knszwl. rwly regsztrácót követően elérhető sz lábbi tetem ltnz káveésn. ngóttó hs:fjwww.nkmrm.h uiugyt.lflololt twmkr.iuilt 5725 SSi 0 i4s 7 02 7 Err ZltCr.20 sls v o.nt Koe. Ureks Er..i,n MXtS J2 üj NLNE KÖZVLÁGTAS HBABEJELENTŐ ÉS NFRMÁCÓS CSATRNA REGSZTRÁCÓ L AZ NLNE ÜGYNTÉZÉS SZABADSÁGA Az onlin. ügyintózüshez z elsó lklomml regisztrálni szükséges honlpunkon. ezt követően bnnikr egyszerűen és gyorsn tud. Kőzvligitási Mbát bejelenteni, Bejelentett kózvihigitósl hibák stáwszát megteklnlerll A regisztráció során z lábbi dtok megdás kötelező: Szerződéses folyószáml szám (A számlrészletezö bl felső részén tlálhtó 12 levű számsor), Fogysztási hely zonositő (A szánláj utolsó oldlán tlálhtó 10 jegyű számsor) E-mjl cim Jelszó Az dtok megdás után rendszere milben elküldi regisztráció véglegesitéshez szukséges levelet 0225 2w r1. il, ldl 0112 10
3* r% =d0729 3!*fl7 t7 _.- t! Z V1 ÚJ NLNE KÖZVLÁGÍTÁS HBABEJELENTŐ ÉS NFRMÁCÓS CSATRNA - HASZNÁLATA Közvilágitásl hlbbejelentés: nformáció bejelentett közvilágitási hlbákról: i L nformáció bejelentett hibákról _n A L,iAiil it An iaii 3i Dp il.mbie v...i tmat$ Cr A».ii-fl.i-tciA. irj: - - 1 0102 /_ i ( l i- i D.ii. z11019 Kfl p4i gi0l Uiiii#C E!eir4 c4 fliésvmo 5.. -zsi KÖZVLÁGÍTÁS ÜZEMELTETÉS ÉS KARBANTARTÁS SZÁMLAMAGYARÁZÓ A klálllott száml sorszám 3 2 Mgyr Energetiki- és Könnűszbáyos Hivtl áltl kibotsátoll engedé)yszxn Liol ki 0._ó V lw*. 0g2o 13 3 rerijető cpne i0fll3 4 KozMtágllás Üzemeltetési és kltijitnási szerződés ztostó szám 5 A szál,ázot szolgálttás elszámolási őszx E)Z.J idácnó tutlid; url 6 A szoigátltá levékew9ség fáltc3 sonzálnxtk Lii - - ih ti iflm fldt 0%s 13 iz ivöpiop i b t 4i. i j,l*p iivntofl Lic*,.in dini cm.ng,ya Éniipl 5. bn.i Wv.qi.mkv l_i 0Z re ir L.,ii.-.0*0l 003 lol. ib.,-.. AAA.i *fl.wl. ifl SA tsi ó. n,,,g nn 0t 3 10 lviop :7 7%. :7 :7 :1 lt T Konágkásl ktiv elemek üzemeltetésére es kybjitmlásár vontkozó szerződésben negállptott átlánydlj Htályos jogszbály lpján megálloplolt forglmi. fogysztási lpú dij, melynek jogosullj z elosztól engedélyes 9 Közvilágilási energ htonyság szolgálttási di;: szolgálttó áltl megvtóstiott közvilágllásl tejlesflésl szerződésben megállpitolt dil DA szolgálttó áltl megvlósltolt közvilágllási terület és lámptest drbszám növelésének szerződésben megállpllolt dij inkne n C0 ii..._v.j1vi : 10113 11
o-._ % djfl VLCe KÖZVLÁGÍTÁS ÜZEMELTETÉS ENGEDÉLY Az NKM Ármszcg3lrÓ Zn. körvfiesl íjflmstbtés.ng.dé y. AslvzóJféj 2013 rv3rct. f-. déwávfmpjf d 2013 évi 0W tirvú.jl. mej 2013 i4ieé Em, 3 hózstg41, 1M3 bteniezfl ezenn4eeg ksz.$3% uzns%én,e*éylna.égs Az 11KM AsnszrfoMitö dl eto-ks n enokn3 * ókejtégv hetyégé3,k 2013 cille 29-. átj r,meezk Mgv Eie.0.Ak éj Knm. snb3%ti vvjj hsnzx siet U,mwe,53 3Zeenb sztsv i% 3.103) uósnelrr. kjb flbe fonit ht fll* qsl. Téniou* uzen.%utrs pnrlloló$tz kék eke 161.i.r n+ge21 X. 31.1.1 v3jaz.n íus.úni.ehókg vdl,n ltb Az.r9odáy bpj.i k Nf(M k T,s2tJgJtsL irt.ni)oek 3 snáeé9., h.rrlr és mús, rgíenámkkrm. zz képzze, Upsnl. reejellző sn*ikk.6. nkkeprell ikyfle.. vezetó óknsrny. vjw.snt krsns á m%ekkd. nlej3 remkségzésre jjsvss éj g/ék estzókkr4 p,seeé rep A knmlglizó h,cbnd*s v3éoztse* lesiése óv l C tkbgénksk kkésgitéje é okétem 3% mónyzl.kkj.qéwrsikdés±sn z N. NtnsszlgLbtó hgtnfles szolgejsi nfulelén 3 *sflósb d/m,003z$ A kozvilgiks mol1cló e.geky eltóhelő PUQé ksngk4ózst. virw,t MW r Tnei rv%zftusvo.2_erlxen fl Lv 03$ nti cnn 31,kc,z 3_ej o3 Dli Ken,eói. ltvet..., Kes.n. c,e.. 31103 VA% AZ NEMZET KÖZMŰVEK FELELÓSSÉGVÁLLALÁSA FENNTARTHATÖ FEJLÓDES»vM 1snhL.ni; jut ptel, kntét.,i meil 50 lesiptése,, helyei en mérő ejep3ne ELUsrees L1böi lére A Nenn,f, Kzri-seé, hólözzb t3n3sigz évret4e b3bkj llnll lorte köz rdónédelense A Nerrizee Kooiünk hláze L.S3Sg. sz»(m A tiárt. K Fielésc M flésn3 éj3 r.cmln pti mk é.kbss n4ckq,ém TÁRSADALM FELELÓSSESVÁLLALÁS ttk tgsnio okozo S S Védendó fogysztók wdszn. előmícefős mé,ékésniékek lelepitise JMékonysóg, kolók _ Nemun Komkvek kénf murtólt,nk Ssmom Féry. Spivónyl. zete. Mwr Öktw,k,n Segélyszeevezelel bng1jik dmnórjkkl.pz NjuA knzólgl6 ezókhet$r sz NfA kmszsigóle6 Gfod egétz évben klóskácénk ol helyet. 45 szónios.1 óktn,enti de6bnazf kés.d4k ltlfstó 3 Nenuéj jsmévek drnszólgetá elephetyebi ejtij k)o1 Képzési Prc jru,r 093%fl 3 UeJA Uü1wólt3 relyztkse leztenfldsdr SZF NZ RÁC 16 Négy ért. szók tsnngilós szsn él vébb)xé s DM-fldld kknselk fltq. 3 Szegeti Vizsipcn Egyerll$ kift t kt mévészt tmogt -hszemli E LS MC R E SEK Az 21 k,1 fl ólkt n2j téhék od Nenek Korlejset ±2.Tnzo*l*rS iv drsót eovsoi sigew,tinek s E.eogyssztók fláf (LÁEf ogynn.t4ged..tsé férnérés 31*111 A fogedntólryeoebl üdek nbltkf dzé Busne,, SUpCnejS Proqm cmlii rejobbk ogyurek.recte Nemzet Köunúvek irrsczolgfilf4ii 2017-ben Tjsssdgunk k,kncedd, At wól keet fogkévilélt mdtt* kóró $0f 2015 mméégbsztoslfós bnúsilvny 3 keritgeósi üzemelíeiés, fevékenyeégre ertkozón trtő rn Wi M knisi,4 Z,t risi 3_lé el.,om lj 21,3 Békés, 2018. febwár22. lzsc E4bor polgármester 12