DOMBINÉ KEMÉNY ERZSÉBET BÁCS-KISKUN MEGYEI ZONGORISTÁK XVI. TALÁLKOZÓJA Szendrei Imre (1926-1983) kalocsai származású zongoraművész (MZMSz) 2018. november 10.-én szombaton immáron 16. alkalommal került sor a Bács-Kiskun Megyei Zongoristák Találkozójára Kalocsán. A rendezvény Szendrei Imre zongoraművész és édesapja id. Szendrei Imre orgonaművész emlékére jött létre, melyet a Szendrei Imre Alapítvány Kuratóriuma és a Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola szervezett. A 16. találkozóra 15 alapfokú művészeti iskolából jöttek a résztvevők. A házigazda Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola mellett Ágasegyháza-Orgoványt az Általános iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói, Baját 3 iskola: a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola, a Szent László ÁMK - Lukin László ÉZI és Alapfokú Művészeti Iskola és a Danubia Alapfokú Művészeti
Iskola tanulói képviselték. Hartáról a Ráday Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kecskemétről a Kodály Zoltán Általános Iskola és Középiskola M Bodon Pál Művészeti Iskolája, a Kodály Zoltán Ének zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói érkeztek. Kerekegyházát a Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kiskőröst SZÓ -LA- MI Alapfokú Művészeti Iskola, Kiskunfélegyházát a Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kiskunhalast az Alapfokú Művészeti Iskola és a Református Kollégium Szilády Áron Gimnázium tanulói képviselték, Kiskunmajsát az Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskola, Soltvadkertet a Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói képviselték. Kalocsai Liszt Ferenc AMI (Kalohírek) Vízi Melinda tanárnő kérte fel Fehérvári István igazgató urat és e sorok íróját a résztvevők köszöntésére. Az igazgató úr hangsúlyozta a rendezvény jellegét, ahol mindenki a saját örömére játszhat. A megnyitó felidézte a Szendrei család életének mai napig is ható példáit: id Szendrei Imre orgonaművész munkásságának sokrétűségét, amelyet szorgalom és nagy kitartás jellemzett. Szendrei Imre Kalocsán a Főszékesegyház karnagya, emellett az Érseki Tanítóképző Intézet elismert nagy tudású tanára volt. Tankönyvet írt a Polgári iskola leánytanulói számára, Prelúdiumait orgonára vagy harmóniumra a Magyar Kórus adta ki 1935-ben. A reprint közreadója Hutira Albin, kiadója a Polifon Zeneműkiadó Bt. Szendrei Imre zongoraművész első tanára édesapja, majd a Zeneakadémián Szegedi Ernő volt. Szendrei nagy tisztelője volt Liszt Ferencnek. Kalocsa azon városok egyike, ahol többször is koncertezett Liszt Ferenc és éppen ebben a teremben. Ez a csodálatos tény egy különös varázst ad a találkozónak, kívánom, hogy mindenki érezze ezt és boldogan játsszon. A találkozón öt korcsoportban mutatkoztak be a résztvevők. A zsűri munkáját Dobai
Tamásné, Lozsányi Tamás a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola tanárai és e sorok írója az SZTE JGYPK Ének zene Tanszékének tanára látta el. A zsűri: Dobai Tamásné, Dombiné Kemény Erzsébet és Lozsai Tamás (Foto: Ország-Terenyi Zoltán) A résztvevők nívódíjban, kiemelt nívódíjban és különdíjban részesültek. Dombiné Kemény Erzsébet zsúri elnök (Foto: Ország-Terenyi Zoltán) Az első korcsoport díjazottjai Az I. korcsoportban 28 jelentkező volt, melyből 26-an játszottak.
Nívódíjat kapott: Aszódi Gergő tanár: Pusztai Virág (Kiskőrös) Csicsirkó Máté tanár: Zsigmondné Szűcs Anikó (Harta) Havasi-Thuránszky Száva Mária tanár: Bencses Anikó (Baja) Marázy-Vuity Adél tanár: Bencses Anikó (Baja) Nagy Dóra tanár: Kunosné Dankó Ilona (Baja) Patyi Amira Renáta tanár: Róka Kinga (Kiskunfélegyháza) Peák Anna Lilla tanár: Felnagyné Geri Emese (Kalocsa) Pfundt Edvin tanár: Vízi Melinda (Harta) Szemerédi Kata tanár: Pocskai Roland (Kiskunfélegyháza) Trsztyinszki Liza tanár: Vikorné Hajas Matild (Kiskőrös) Tuzson-Tóth Péter tanár: Vízi Melinda (Kalocsa) Vidákovics Liza tanár: Gubkó Adrien (Baja) Walter Zsófia tanár: Csupor Balázs (Kalocsa) Kiemelt nívódíjat kapott: Berta András Fekete Blanka Fekete Lizett Görög Panka Kocsi Mirkó Maglódi Tamara Patik Janka Prózsa Lídia Ráhel Schmid Sophia Mária Viktória Seres Eszter Simon Csenge Szilágyi Rebeka Ulbrich Hugó Helmut tanár: Kovács Levente ( Kecskemét) tanár: Vízi Melinda (Kalocsa) tanár: Vízi Melinda (Kalocsa) tanár: Sejben Ilona (Kecskemét) tanár: Kovács Dávid (Kecskemét) tanár: Vikorné Hajas Matild (Kiskőrös) tanár: Prózsa Ágnes (Ágasegyháza-Orgovány) tanár: Hazslinszkyné Jaross Adrienn (Baja) tanár: Dr. Fodor Katalin (Soltvadkert) tanár: Kovács Dávid (Kecskemét) tanár: Juhászné Zelei Judit (Kiskunhalas) A kecskeméti e-zene Hangszerbolt díját Seres Eszter, a kalocsai SZO-LÁ RIS Hangszerüzlet díját Fekete Lizett kapta.
A második korcsoportba 32 tanuló nevezett, 27-en jöttek el. Nívódíjat kapott: Berente Anett Bodor Anna Csonka Lilla Kapitány Áron Kehrer Ákos Kereskedő Petra Mihalovics Hanna Orcsik Zsófia Klára Sebők Ramóna Szabó Lilla Kiemelt nívódíjat kapott: Aranyos Janka Bundity Réka Chen Tian Tian Krisztina Faragó Csillag Virág Gerhát Balázs Liang Jin Yun Kántor Viola Kernya Dániel Kuklis Richárd Lénárt Anna Németh-Buhin Beatrix Ölveczky Emma Pocsay Sára Révész Kolos Soltész Anna Szokolyai Réka Yang Yuxuan Rain tanár: Szentiné Printz Anita (Kerekegyháza) tanár: Pocskai Roland (Kiskunfélegyháza) tanár: Pék Gáspárné (Kecskemét) tanár: Kunosné Dankó Ilona (Baja) tanár: Hazslinszkyné Jaross Adrienn (Baja) tanár: Pelsőciné Barna Mária (Kiskőrös) tanár: Hegedűs Károlyné (Kiskunmajsa) tanár: Madarász Éva Andrea (Kecskemét) tanár: Bencses Anikó (Baja) tanár: Juhászné Zelei Judit (Kiskunhalas) tanár: Madarász Éva Andrea (Kecskemét) tanár: Pék Ágnes (Kecskemét) tanár: Prózsa Ágnes (Orgovány) Szokolyai Réka tanár: Kovács Dávid (Kecskemét) tanár Juhászné Zelei Judit (Kiskunhalas) tanár: Bencses Anikó (Baja) tanár: Vannayné Zádory Emőke (Kiskunhalas) tanár: Dr Pethő István (Soltvadkert) tanár: Juhászné Zelei Judit (Kiskunhalas) tanár: Lestákné Valasek Szilvia (Kecskemét) tanár: Seres József (Kecskemét) A kecskeméti e-zene Hangszerbolt díját Yang Yuxuan Rain a kalocsai SZO-LÁ RIS Hangszerüzlet díját Aranyos Janka kapta.
Különdíjban részesültek: Faragó Csillag Virág, Gerhát Balázs, Kuklis Richárd, Orcsik Zsófia, Klára, A harmadik korcsoportban 14 tanuló játszott. Nívódíjat kapott: Aszódi Zsombo tanár: Pusztai Virág (Kiskőrös) Hodolits Erzsébet tanár: Pusztai Virág (Kiskőrös) Horváth Elvira Kíra Mihalik Mária Anna tanár: Geleta Péter (Baja) Kiemelt nívódíjat kapott: Csordás Lili tanár: Leviczkyné Gátay Szilvia (Kecskemét) Csukor Szabolcs tanár: Gubkó Adrienne (Baja) Deli Nóra tanár: Szentiné Princz Anita (Kerekegyháza) Domján Olivér tanár: Lestákné Valasek Szilvia (Kecskemét) Gerhát Domonkos Kasztel Petra tanár: Pék Gáspárné (Kecskemét) Klucsik Eszter tanár: Leviczkyné Gátay Szilvia (Kecskemét) Pulai Virág tanár: Lestákné Valasek Szilvia (Kecskemét) Tekes János Walton Kitti Rózsa tanár: Madarász Éva Andrea (Kecskemét) A kecskeméti e-zene Hangszerbolt díját Gerhát Domonkos, a kalocsai SZO-LÁ RI'S Hangszerüzlet díját Horváth Elvira Kíra kapta. A negyedik korcsoportban 7 tanuló játszott. Kiemelt nívódíjat kapott: Bozó Nataniel Noel Czick Dalma Fekete Szimonetta Kovács Dániel Nedeljkovic Nikolasz Varga Luca Zalaváry Álmos tanár: Gerhát László (Kecskemét) tanár: Gubkó Adrienne (Baja) tanár: Dr. Szabóné Baunoch Ágnes (Kecskemét) tanár: Lestákné Valasek Szilvia (Kecskemét) tanár: Vannayné Zádory Emőke (Kiskunhalas) tanár: Vannay Jánosné (Kiskunhalas)
A kecskeméti e-zene Hangszerbolt díját Bozó Nataniel Noel, a kalocsai SZO-LÁ RI'S Hangszerüzlet díját Zalaváry Álmos kapta. Különdíjban részesült: Fekete Szimonetta és Varga Luca. Az ötödik korcsoportban 2 tanuló játszott. Kiemelt Nívódíjat kapott: Farkas Noémi Poon Chiu Leuk William tanár: Kovács Márton (Kiskunhalas) A kecskeméti e-zene Hangszerbolt díját Poon Chiu Leuk William kapta. A jelentkezők számát tekintve a második korcsoport volt a legnagyobb létszámú, az első korcsoport is népes volt. A harmadik korcsoportba annyian jöttek, mint az előző években. A továbbképzősök száma kicsit csökkent, ami nem a zenetanulási kedv csökkenését jelenti, hanem azt, hogy több 6. osztályost felvettek a zenei szakközépiskolába. Az első korcsoportban játszottak az előképző, első és második osztályosok. Ebben a csoportban a kicsik között figyelemreméltó volt Bach: G-dúr menüett, Bartók: Játék Szilágyi Rebeka előadásában, a nagyobbak közül szuggesztív volt Seres Eszter, aki Orbán: Zöld erdőben és Burgmüller: Tarantella c. darabokat játszotta, valamint Fekete Lizett, aki Koelling: Veszélyes utazás és Orbán György Tovafutó patak c. műveket adta elő. A második korcsoport műsorai során hallhattunk Bach: 18 kis prelúdium és Bartók Gyermekeknek sorozatából továbbá megjelentek a romantikus szerzők művei is. pld: Csajkovszkij Ifjúsági album darabjai, Chopin mazurkái, keringői. A kortárs szerzők közül Kocsár Miklós: Négy vázlat, Öt kis zongoradarab sorozatából hangzott el válogatás. A harmadik osztályosok közül kiemelkedő volt Bach: e-moll kis prelúdium és Chopin: B-dúr mazurka Faragó Csillag Virág előadásában, valamint Bartók: Körtánc, Kerülj rózsám kerülj, Debussy: Doctor Gradus ad Parnassum Yang Yuxuan Rain zongorajátékában, Bach: E-dúr kis prelúdium, Haydn: C-dúr szonatina I. tétel, Chopin. g-moll polonéz. Kuklis Richárd előadásában. A negyedikesek közül kiemelkedő volt zenei érzékenységben, mind virtuozitásban Bartók: Csörgőtánc, Dohnányi: Albumlap Gerhát Balázs, valamint Diabelli: Rondó, Gonda: Dallamváltozatok Révész Kolos előadásában.
A harmadik korcsoportban ötödik és hatodik osztályosok játszottak. Az ötödikesek közül emlékezetes marad Gerhát Domonkos Scarlatti Á-dúr szonáta és Haydn: h-moll szonáta I tétel előadása. Dicséretes volt Deli Nóra műsorválasztása Sosztakovics: Ukolébavka és Terzibaschitsch: Moszkvai éjszakák darabjaival. A hatodikosok közül a Kodály zongoradarabokat emelem ki az 5. Gyermektáncot Kasztel Petra, a Valsettet Pulai Virág játszotta. A negyedik korcsoportban 7. és 8. osztályosok játszottak. Valamennyien nehéz műsort választottak, amelyet meggyőzően adtak elő. A hetedikesek közül kiemelkedett Fekete Szimonetta, aki Chopin a-moll mazurkát, Bartók Hat tánc bolgár ritmusban/2 darabot adta elő. A 8. osztályosok közül kiemelkedett Bozó Nataniel Noel játéka, aki Mozart: F-dúr szonáta 3. tételét és Chopin: c-moll op. 10. Forradalmi etűdöt szólaltatta meg. Dicséretes volt Mendelssohn: e-moll fantázia és Bach: B-dúr partita Sarabande tételének bemutatása Varga Luca előadásában, valamint Beethoven: Esz-dúr szonáta op. 27. No. 1. II. tétele Czick Dalma, Haydn: É-dúr szonáta III. tétele Zalavári Álmos, Debussy: Holdfény Kovács Dániel előadásában. Az ötödik korcsoportban 9. osztályosok mutatkoztak be Emlékezetes marad Debussy: Prelűd 2. No. 5 valamint Chopin: Fantázia impromptu Op. 66 Poon Chiu Leuk William Kiskunhalason tanuló cserediák, valamint Chopin: b-moll polonéz Farkas Noémi előadásában. (Foto: Ország-Terenyi Zoltán) A rendezvény ideje alatt hangszerkiállítás és kottavásárlási lehetőség is volt. A versenyt a folyosón elhelyezett nagy kivetítőn is lehetett követni. Dicséretes, hogy a résztvevő tanulók, szüleik és tanáraik nagy figyelemmel követték a reggel fél 9-tól este 7-ig tartó rendezvény valamennyi programját. A felkészítő tanárok, a résztvevő iskolák és tanulóik oklevelet, értékes könyvet,
kottát, CD-t. kaptak. A második korcsoport Vizi Melinda tanárnő által összeállított igen szép kivitelesésű Zenei kisokost vihetett magával, amely közel 100 zenei szakkifejezést tartalmaz.. A Debussy évfordulóra emlékezve a felkészítő tanárok az oklevél mellett fóliázott Debussy képet kaptak ajándékba. Elismeréssel kell szólni a Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatójáról Fehérvári Istvánról és tantestületéről, dolgozóiról, akik az előkészítésben és szervezésben részt vettek, Vízi Melinda tanárnőről, aki 16 éve elindította a találkozót és ilyen nagy sikerre vitte, Soponyainé Nagy Editről, aki a verseny gazdasági feladatait intézte, Tóth Tibor tanár úrról, aki a szerepléseket videóra rögzítette és Ország-Terenyi Zoltánról, aki a műsorfüzetet szerkesztette és a találkozó technikai lebonyolításában működött közre. Valamennyien igen sokat tettek azért, hogy gördülékenyen menjen és emlékezetes maradjon az egész napos rendezvény. Köszönetet mondunk a találkozó támogatóinak: Bajai Tankerületi Központ, Bazsó Húsbolt - Kalocsa, e-zene Hangszerbolt Kecskemét, Kalocsa Televízió, Kalocsa Város Önkormányzata, Kalocsai Fűszerpaprika Zrt., Karamell Sütő Kft. - Kalocsa, Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete Bács Kiskun Megyei Bizottsága Kecskemét, Nektár Kft.-Kalocsa Német Önkormányzat-Kalocsa, Orosházi László-Kalocsa, SZO-LÁ-RI S Hangszerüzlet-Kalocsa Dr. Dombi Józsefné dr. Kemény Erzsébet CSc (Művészeti Intézet Ének-Zene Tanszék, Szeged, zongora-és szolfézstanár, pedagógia szakos előadó, főiskolai tanár)