Moravetz-Balásy-Horváth K.-Papp: rock musical Gárdonyi Géza Rendezo: Moravetz Levente Színház Bemutató: 2017. december 8. 19 óra Nagyszínpad
Blaskó Balázs ZRÍNYI 1566 rock musical 1566. szeptember 7. Véget ér Szigetvár ostroma. Mindössze három várvédő marad életben. Köztük Cserenkó, aki később megírta a szigetvári ostrom hiteles történetét. Bár néhány dologról, úgy tűnik, inkább hallgatott. Például arról, mi lett azokkal az asszonyokkal, akiket Zrínyi Miklós már nem tudott csáktornyai birtokára menekíteni, s akik mégsem kerültek az ellenség kezébe...? vagy miért változtatott a szultán eredeti szándékán, s fordította Eger felé nyomuló haderejét Szigetvárnak? vagy miért állt egy török janicsár, Lahib a biztos győztesek oldaláról a halálba induló magyarok mellé? Elindul egy nyomozás. A török nagyvezír, Mehmed, s tőle függetlenül az osztrák fővezér, Salm, megpróbálja kideríteni, hogy Zrínyi hősi helytállásának mi lehetett a mozgatórugója. Az ostrom ideje alatt játszódó cselekmény egymás mellé rakott momentumai végül felvetik a kérdést: lehet, hogy a világtörténelem egyik legnagyszabásúbb politikai gyilkosságának vagyunk tanúi? 2009-ben, Szigetváron, hagyományteremtő célzattal mutatták be a Zrínyi 1566 című musicalt, melyet a kirohanás napjához, szeptember 7-éhez legközelebb eső hétvégén azóta is minden évben műsorra tűznek. A szigeti várban létrejött szabadtéri produkció sikerességét talán legjobban példázza, hogy a bama.hu 2009 év végén indított szavazásán az év legkiemelkedőbb kulturális eseményének választották a nézők. Most először kerül közönség elé kőszínházban, s reméljük, ugyanolyan nézői tetszéssel, mint amilyen töretlen sikerrel játsszák az eredeti helyszínen, Szigetváron, immár kilencedik éve. Rendező: Moravetz Levente Nagy Szilvia Dimanopulu Afrodité Reiter Zoltán Káli Gergely Sasvári Sándor
Várhelyi Dénes Topolánszky Tamás Török Tamás Saárossy Kinga Baranyi Péter Kelemen Csaba Nagy Lóránt Reiter Zoltán Blaskó Bálint
Radvánszki Szabolcs Tunyogi Péter Fotók: Gál Gábor Nagy Barbara Dévényi Ildikó Dér Gabi
I Moravetz-Balásy-Horváth K.-Papp: rock musical ZRÍNYI MIKLÓS, gróf: SASVÁRI SÁNDOR Jászai-díjas EXITUS: TOPOLÁNSZKY TAMÁS Harangozó-díjas LAHIB/PRIBÉK JÁNOS/JANICSÁR: NAGY LÓRÁNT CSERENKO FERENC, kamarás: TÖRÖK TAMÁS ROSENBERG ÉVA, Zrínyi felesége: DIMANOPULU AFRODITÉ ANNA szakácsnő: DÉVÉNYI ILDIKÓ SZOKOLI MEHMED, török nagyvezér: BARANYI PÉTER SALM GRÓF, osztrák fővezér: BLASKÓ BALÁZS Jászai-díjas NOVÁK JÁNOS, hadnagy: KELEMEN CSABA NÁDASDYNÉ, a nádor özvegye: SAÁROSSY KINGA Jászai-díjas KECSKÉS GYÖRGY, hadnagy: VÁRHELYI DÉNES KATA, szolgálólány: NAGY SZILVIA DANDÓ FERENC, hadnagy: REITER ZOLTÁN RADOVAN JAKAB, hadnagy: KÁLI GERGELY GERECS BARTOLUS, hadnagy: TÓTH LEVENTE ORSITS ISTVÁN, hadnagy: TUNYOGI PÉTER LULLA, török háremhölgy: NAGY BARBARA PERVÁN, janicsár aga: BLASKÓ BÁLINT BORBÁLA, szolgálólány: DÉR GABI CSENGE, szolgálólány: PETHŐ ORSOLYA ALI, török aga: RADVÁNSZKI SZABOLCS GYÖRGY, Zrínyi Miklós fia: KARDOS KRISTÓF APRÓD: CSATHÓ NORBERT GG TÁNC EGER: BALLÓK ÁKOS, EMŐDI ATTILA, ERTL BALÁZS, JONI ÖSTERLUND, KELEMEN DOROTTYA, NOVÁK LAURA, SZELES VIKTÓRIA, TÓTH KAROLINA, TÖRTELI NADIN, VARGA KRISTÓF, VÁRHELYI orsolya Egri Vitézlő Oskola: ÉRSEK LAJOS, KÜRTI PÉTER, OLÁH TIBOR, HEGYES PÉTER, GÁSPÁR-BRÓDI GÁBOR TOVÁBBÁ: DOBOS ATTILA, FODOR ZSOLT, KEREKES MIHÁLY Díszlet: BÉNYEI MIKLÓS Jelmez: MOLNÁR GABRIELLA Koreográfus: HALMI ZOLTÁN Koreográfus asszisztens: Kelemen DOROTTYA Zenei vezető/korrepetitor: NAGY ZOLTÁN Ügyelő: LUDÁNYI ANDREA Súgó: PETHŐ ORSOLYA Rendezőasszisztens: LÁZÁR RITA Karmester: NAGY ZOLTÁN Rendező: MORAVETZ Levente JEGYEK VÁLTHATÓK A SZERVEZŐIRODÁBAN! Eger, Széchenyi u. 5. (tel.: +36-36/518-347, tel/fax:+36-36/518-348) hétköznapokon 9-17.00 óráig, valamint az előadások előtt 1 órával a JEGYPÉNZTÁRBAN (Eger, Hatvani kapu tér 4., tel.: +36-36/510-732), interneten az országos jegyirodai hálózatán, a www.gardonyiszinhaz.hu címen, valamint a www.jegy.hu címeken online bankkártyás és mobil-telefonos fizetéssel. Mobiltelefonra letölthető izishop üzletben online bankkártyás fizetéssel (letöltés: izishop kódszó küldése a +36-70/7060-500 telefonszámra). A SZÍNHÁZ A MŰSORVÁLTOZÁS JOGÁT FENNTARTJA! MÉDIA az akciós utazások specialistája