A./ A Szenátus a 2010/2011. tanévben fizetendő költségtérítési díjakat az alábbiak szerint állapítja meg: Szak Évfolyam Költségtérítés/félév (Ft)

Hasonló dokumentumok
A Károli Gáspár Református Egyetem Szenátusa május 27. napján tartott ülésének határozatai

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása

Nappali képzések Alapképzésben, osztatlan képzésben meghirdetett szakok Kapacitás Meghirdetett képzés Önköltség/félév Képzési idő/félév min<max

Hallgatók tájékoztatása a 2014/15. tanévi díjtételekről (kiírások és fizetési határidők)

PANNON EGYETEM A KOLLÉGIUMI JELENTKEZÉSEK ELBÍRÁLÁSÁNAK ELJÁRÁSI ÉS SZERVEZETI RENDJE KESZTHELY

2016. évi határozatok kivonata

2018. évi határozatok kivonata

G ÁL FERENC FŐISKOLÁRA!

PEDAGÓGIAI KAR SZARVAS-Szeged-Budapest

2013. évi határozatok. A február 6-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A haza szolgálatában

A MISKOLCI EGYETEM ÖNKÖLTSÉGES KÉPZÉSEINEK SZABÁLYZATA

A MÁRCIUS 9-I SZENÁTUSI ÜLÉSEN HOZOTT

Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete

A Hallgatók Minősítési Eljárásának Szabályzata

A Kormány.../2005. ( ) Korm. rendelete. a felsőoktatási intézmények képzési- és fenntartási normatíva alapján történő

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KRISZBACHER ILDIKÓ TEHETSÉGGONDOZÓ ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai

KRE-BTK NAPPALI KÉPZÉSEK. ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Önköltség Képz. idő. Képz. terület

105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, 72 ezer diákból jutott be állami

Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása

A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER A MISKOLCI EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA

Bevezetés. Szabályzati háttér A tanulmányi ösztöndíj

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

A február 4-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 20-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a felsőoktatási intézmények képzési és fenntartási normatíva alapján történő finanszírozásáról

A március 8-i szenátusi ülésén hozott Határozatok

FELHÍVÁS a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Német Nemzetiségi Pedagógus Tanulmányi Ösztöndíjára a 2019/2020. tanévre

SZMSZ III. KÖTETE HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER. III.2.8. Corvinus Hallgatói Kompenzációs Program tanulmányi eredményen alapuló ösztöndíjszabályzata

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 21-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

JAVASLAT A Budapesti Műszaki Főiskola Hallgatók részére nyújtható támogatások és az általuk fizetendő díjak és térítések szabályzatának módosítására

KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM Általános Tudnivalók. KARI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013. tanévre. Budapest,

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

5/2014. (IX. 25.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa támogatta az előterjesztést a Tehetségtanács új tagjának megválasztására.

kar kpz_nev szint terulet nyelvvizsgakövetelmény javaslat IKI nyelvvizsgára

A MISKOLCI EGYETEM ÖNKÖLTSÉGES KÉPZÉSEINEK SZABÁLYZATA

PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt

2017/2018. tanévre szóló Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj felhívás

TOMORI PÁL FŐISKOLA SZENÁTUSA ÉV

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem alapadatai. Az intézmény története

2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében.

A pedagógusképzés fejlesztési projekt felsőoktatási környezete. Előadó: dr. Rádli Katalin Emberi Erőforrások Minisztériuma

dr. Baran Alexandra dr. Barkó Endre sk.

Határozatok

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév

36/2016. (XII. 22.) számú rektori-kancellári együttes utasítás a 2016/2017. tanév 2. (tavaszi) félévének kezdésével kapcsolatos teendőkről

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 12. (BDG) Tájékoztató január / 26

A Szenátus 20/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi tanári pályázatról

FIZETENDŐ DÍJAK ÉS TÉRÍTÉSEK SZABÁLYZATA A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA TÁVOKTATÁS TAGOZATOS HALLGATÓI RÉSZÉRE

Óbudai Egyetem évi gazdálkodási keretek I. félévi alakulása Szenátus szeptember 19-i ülés 3. napirend 1. melléklet

Bevezetés. A hallgatói juttatások és térítési díjak ügyében eljáró testületek és személyek

VESZPRÉMI ÉRSEKI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA TÉRÍTÉSI ÉS JUTTATÁSI SZABÁLYZATA

VII. SZÁMÚ MELLÉKLET A FŐISKOLA KÉPZÉSI KÍNÁLATA

Önköltség összege / költségtérítési díj a 2018/2019. tanévben (félévente)

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 27. (BDG) Tájékoztató január / 26

Teljes költségtérítés/önköltség, áthallgatási díj 8

Széchenyi István Egyetem Győr SZÉCHE YI ISTVÁ EGYETEM 2008.ÉVI ALAPOKMÁ YA

A február 1-jei szenátusi ülésen hozott Határozatok

A pályázat benyújtási határideje: november 14.

munkarend név ELTE Kar képzési szint képzés név nyelv

A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai

PTE-IFK. 1. oldal, összesen: 7 PTE FI58544 INTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 10. (BDG) Tájékoztató január / 27

A felsőfokú katasztrófavédelmi képzés új iránya, tűzvédelmi mérnöki képzés

Pótfelvételi lehetőségek a Miskolci Egyetemen

2017. évi határozatok kivonata. 1/ sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött Prof. Paolo Carozza díszdoktori felterjesztése ügyében.

Nappali képzések ALAPKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK: Részidős képzések ALAPKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK:

A KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR KREDITÁTVITELI BIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE

7. A köztársasági ösztöndíjat elnyert hallgató nem zárható ki a tanulmányi ösztöndíj támogatásból.

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM

KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI TERV ( )

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 11. (BDG) Tájékoztató január / 27

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 16. (BDG) Tájékoztató január / 28

Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar. Kari Diákjóléti Bizottság Ügyrendi Szabályzata

7. A nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat elnyert hallgató nem zárható ki a tanulmányi ösztöndíj támogatásból.

1/2009. (III. 17.) határozat

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2011. (XI. 24.) rendelete a Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíjról

Időbeli állapot: március 1.

NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2019/2020. tanév I. félév

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

SZENT PÁL AKADÉMIA. telefonszáma:

A JELENTKEZÉS ÉS A FELVÉTEL SAJÁTOS FELTÉTELEI

A Miskolci Egyetem pótfelvételi lehetőségeket hirdet az alábbi szakokon:

Zsinati Határozat a hitéleti szakok képzési és kimeneti követelményeinek meghatározásáról

Határozatok

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 25-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Egészségtudományi Kar Tanulmányi Osztály

Felvételi tájékoztató kiadvány KRE.hu

A március 28-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A kollégiumi felvételi eljárásrend szabályai. I. Általános rendelkezések

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Tapasztalatok, alternatívák a évi felvételi számok tükrében (Háttéranyagok)

1. (1) A költségtérítés, illetve az önköltség mérséklésére vonatkozó kérelmet a kar Dékánjának címezve a kar Tanulmányi Osztályára kell benyújtani.

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2010-es határozatai

Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége

Átírás:

A 2010. május 26 i szenátusi ülés határozatai Ikt. szám: 473/10/RH 58/2010. (V.26.) sz. szenátusi határozat A Szenátus támogatja a Terminológia MA szakindítási anyagát, ennek megfelelően módosítja az Egyetem képzési programját, és támogatja a képzés indítását, a képzési kapacitás függvényében. 59/2010. (V.26.) sz. szenátusi határozat A Szenátus a hallgatói képviselet egyetértésével elfogadja - a 2010/2011. tanévben fizetendő o költségtérítések és o kollégiumi díjak mértékét, valamint - a 2011/2012. tanévben az I. évfolyamra felvételt nyert és beiratkozó hallgatók által fizetendő költségtérítés mértékét. A./ A Szenátus a 2010/2011. tanévben fizetendő költségtérítési díjakat az alábbiak szerint állapítja meg: Hittudományi Kar 2010/2011. tanévben fizetendő Református teológus szak, lelkész szakirány (osztatlan) I. 90 000,- Ft I IV. V. 83 000,- Ft VI. 83 000,- Ft hittanoktató (BA) I. 90 000,- Ft I

protestáns teológus (osztatlan, esti) I. 90 000,- Ft I vallástanár nevelő (MA) I. 90 000,- Ft Hittudományi doktori képzés I. 70 000,- Ft I 60 000,- Ft 65 000,- Ft KRE-SZTE közös jogászképzés jogász (osztatlan) I. 135 000,- Ft JLK-3 JLK-5 JLK-7 JLK-9 JLK-I. JLK-II JLK-III- IV-V 120 000,- Ft Tanítóképző Főiskolai Kar Szak(pár) Évfolyam Költségtérítés/félév hittanoktató, kántor, tanító, óvodapedagógus, diakónus (BA) I. 90 000,- Ft 90 000,- Ft

I 90 000,- Ft IV. 90 000,- Ft szociális munka (BA) I. 100 000,- Ft I IV. 100 000,- Ft 95 000,- Ft 95 000,- Ft Ifjúságsegítő (FSz) I. 90 000,- Ft 90 000,- Ft Babysitter szakirányú továbbképzés (német nyelvű) I. 90 000,- Ft Pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzés I. 90 000,- Ft Pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzés 100 000,- Ft Bölcsészettudományi Kar magyar, történelem, szabadbölcsész (BA) I. 160 000,- Ft I túlfutó 155 000,- Ft 155 000,- Ft 155 000,- Ft nyelvszakok (BA) I. 170 000,- Ft I túlfutó 165 000,- Ft 165 000,- Ft 165 000,- Ft kommunikáció (BA) I. 190 000,- Ft I túlfutó 180 000,- Ft 180 000,- Ft 180 000,- Ft pszichológia (BA) I. 230 000,- Ft 220 000,- Ft

I 220 000,- Ft túlfutó 220 000,- Ft szakpáros kifutó túlfutó 220 000,- Ft Színháztudomány (MA) I. Néderlandisztika (MA) I. Tanári mesterképzés (MA) I. Nyelvtudomány (MA) I. Irodalom- és kultúratudomány (MA) I. Történelem (MA) I. Japanológia (MA) I. Vallástudomány (MA) I. Pszichológia (MA) I. 300 000,- Ft 300 000,- Ft Terminológia (MA) I. Pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzés I. 90 000,- Ft Mentálhigiéné szakirányú továbbképzés I. 120 000,- Ft 120 000,- Ft Szupervizor szakirányú továbbképzés I. 210 000,- Ft 190 000,- Ft Coach szakirányú továbbképzés I. 230 000,- Ft Képi kifejezés-pszichológia szakirányú továbbképzés I. 120 000,- Ft

105 000,- Ft Képi kifejezés-pszichológia szakirányú továbbképzés (keresztfélév) 120 000,- Ft Irodalomtudományi doktori képzés I. 120 000,- Ft I 110 000,- Ft 110 000,- Ft Állam- és Jogtudományi Kar Jogász (nappali) (osztatlan) I. 200 000,- Ft I IV. 200 000,- Ft 200 000,- Ft V. 1 BCE KIK-ről átvett, jogász (nappali) IV. 180 000,- Ft V. 180 000,- Ft Jogász (levelező) I. 200 000,- Ft I IV. 200 000,- Ft 200 000,- Ft V. 1 Jogi szakokleveles lelkész I. 100 000,- Ft Jogi asszisztens (FSZ) I. 100 000,- Ft 90 000,- Ft Felsőoktatási igazgatási szakember szakirányú továbbképzés I. 100 000,- Ft 100 000,- Ft

Állam- és Jogtudományi doktori képzés I. I 80 000,- Ft 80 000,- Ft B./ A Szenátus a 2011/2012. tanévben I. évre beiratkozók által fizetendő költségtérítési díjakat az alábbiak szerint állapítja meg: Hittudományi Kar 2011/2012 tanévben I. évre beiratkozók által fizetendő Református teológus szak, lelkész szakirány (osztatlan) I. 90 000,- Ft Hittanoktató (BA) I. 90 000,- Ft Protestáns teológus (osztatlan) (esti) I. 90 000,- Ft Vallástanár nevelő (MA) (Hittanár-nevelőtanár) I. 90 000,- Ft Hittudományi doktori képzés I. 70 000,- Ft KRE-SZTE közös jogászképzés Jogász (osztatlan) I. 140 000,- Ft Tanítóképző Főiskolai Kar Szak(pár) Évfolyam Költségtérítés/félév hittanoktató, kántor, tanító, óvodapedagógus, diakónus (BA) I. 100 000,- Ft szociális munka (BA) I. 110 000,- Ft Ifjúságsegítő (FSZ) I. 100 000,- Ft

Babysitter szakirányú továbbképzés (német nyelvű) I. 120 000,- Ft Pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzés I. 95 000,- Ft Bölcsészettudományi Kar magyar, történelem, szabadbölcsész (BA) I. 160 000,- Ft nyelvszakok (BA) I. 170 000,- Ft Germanisztika/német (BA) I. 150 000,- Ft kommunikáció (BA) I. 190 000,- Ft Pszichológia (BA) I. 240 000,- Ft Színháztudomány (MA) I. Néderlandisztika (MA) I. Tanári mesterképzés (MA) I. Némettanár mesterképzés (MA) I. 180 000,- Ft Nyelvtudomány (MA) I. Irodalom- és kultúratudomány (MA) I. Történelem (MA) I. Japanológia (MA) I. Vallástudomány (MA) I. Pszichológia (MA) I. 260 000,- Ft Terminológia (MA) I. Pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzés I. 95 000,- Ft Mentálhigiéné szakirányú továbbképzés I. 120 000,- Ft Szupervizor szakirányú továbbképzés I. 210 000,- Ft Coach szakirányú továbbképzés I. 250 000,- Ft Egészségmentor szakirányú továbbképzés I. 250 000,- Ft Képi kifejezés-pszichológia szakirányú továbbképzés I. 120 000,- Ft

Irodalomtudományi doktori képzés I. 120 000,- Ft Állam- és Jogtudományi Kar Jogász (nappali) (osztatlan) I. 210 000,- Ft Jogász (levelező) I. 210 000,- Ft Nemzetközi igazgatási szak (BA) (nappali) I. 180 000,- Ft Nemzetközi igazgatási szak (BA) (levelező) I. 180 000,- Ft Jogi szakokleveles lelkész szakirányú továbbképzés I. 100 000,- Ft Jogi asszisztens (FSZ) I. 100 000,- Ft Felsőoktatási igazgatási szakember szakirányú továbbképzés I. 110 000,- Ft Állam és Jogtudományi doktori képzés I. 90 000,- Ft C./ A Szenátus a 2010/2011. tanévben fizetendő kollégiumi térítési díjakat az alábbiak szerint állapítja meg: 1. Általános kollégiumi díj: a) az államilag finanszírozott első alapképzésben, első kiegészítő alapképzésben résztvevő nappali tagozatos, valamint az állami ösztöndíjban részesülő doktori képzésben résztvevő nappali tagozatos hallgatók részére: 12.000,-Ft/hó/fő, amely a többletszolgáltatásokért valamint a kollégium fejlesztéséért fizetendő díjat is tartalmazza. b) amennyiben a férőhelyek és jelentkezések száma megengedi, hogy az a) pontban rögzített hallgatókon kívül más hallgató is kollégiumi elhelyezésben részesülhet, ezen költségtérítéses hallgatók 20.000,-Ft/hó/fő térítési díjat fizetnek. 2. Nyári szünidő idején: a) doktori hallgatók és/vagy tudományos tevékenységet végzők: 18.000,- Ft/hó/fő b) árvák és/vagy rendkívüli szociális helyzetre hivatkozók részére: 18.000,- Ft/hó/fő 600,- Ft/nap/fő c) az előzőek szerint be nem sorolható KRE hallgató részére: 18.000,- Ft/hó/fő

800,- Ft/nap/fő d) más egyetemi/főiskolai hallgató részére: 30.000,- Ft/hó/fő e) egyéb szállásvendég részére: 40.000,- Ft/hó/fő f) 15 főnél nagyobb létszámú csoport részére: 1.500,- Ft/nap/fő 3. Szálláshely értékesítés napi/havi díja: a) az Egyetemmel jogviszonyban álló személy, valamint református egyházi vendég részére: 1.300,- Ft/nap/fő 18.000,- Ft/hó/fő b) más egyetemi/főiskolai hallgató részére: 2.000,- Ft/nap/fő 30.000,- Ft/hó/fő c) egyéb szállásvendég részére: 3.500,- Ft/nap/fő 40.000,- Ft/hó/fő d) Kollégista hallgató közeli hozzátartozója (szülő, nagyszülő, testvér) részére vendégszobai elhelyezés: 1.300,- Ft/nap/fő e) Külföldi ösztöndíjas oktatók részére: 40.000,- Ft/hó/fő 2.000,- Ft/nap/fő f) Külföldi ösztöndíjas hallgatók részére: 35.000,- Ft/hó/fő 2.500,- Ft/nap/fő 4. A Kollégiumok épületében életvitelszerűen lakók (az egyetemmel jelenleg vagy korábban munkaviszonyban, egyéb jogviszonyban állók) az általuk ténylegesen használt terület alapulvételével: 1.400,- Ft/hó/m2 + ÁFA díjat kötelesek fizetni. Indokolt, külön méltánylást érdemlő esetben a díj csökkentése érdekében írásbeli kérelem nyújtható be a közvetlen munkahelyi vezető előzetes véleményezésével a Rektornak. A rektor döntése ellen fellebbezésnek helye nincs. A kollégiumba felvett valamennyi hallgató köteles kollégiumi díjat fizetni. Indokolt esetben a hallgató kérésére a kari HÖK javaslata alapján a Kar vezetőjének döntésével a díj

csökkenthető. A döntés ellen 8 napon belül fellebbezéssel lehet élni a rektornál. A rektor döntése ellen fellebbezésnek helye nincs. 60/2010. (V.26.) sz. szenátusi határozat A Szenátus támogatja a pszichológia mesterszak költségtérítésének csökkentését 300.000 Ft/félév összegről 260.000 Ft/félév összegre a 2011/2012-es tanévtől kezdődően. 69/2010. (V.26.) sz. szenátusi határozat A Szenátus támogatja Dr. Csoma Zsigmond felvételét a Tudományos Tanács tagjai közé. 71/2010. (V.26.) sz. szenátusi határozat A Szenátus elfogadja a KRE SZMSZ Hallgatói támogatásokról és díjakról szóló szabályzatának (a KRE SZMSZ I2. sz. melléklete) köztársasági ösztöndíjról szóló előterjesztés szerinti módosítását. 72/2010. (V.26.) sz. szenátusi határozat A Szenátus jóváhagyja a Társadalom- és Kommunikációtudományi Intézet létrehozását 2010. június 01. napjától az újonnan létrehozandó társadalomtudományi szakok befogadására, ezen belül megtartva a Kommunikáció Tanszék státuszát és módosítva a tanszék elnevezését, mint Kommunikáció és Médiatudomány Tanszék az SZMSZ I., Szervezeti és Működési Rend 59. -ában, valamint bevezeti a Társadalom- és Kommunikációtudományi Intézetet a Bölcsészettudományi Kar tanszéki ill. intézeti szervezetébe a hivatkozott módosításával. Budapest, 2010. június 15. A kiadmány hiteléül: Prof. Dr. Balla Péter s.k. Rektori teendőkkel megbízott rektorhelyettes