S z í v b e t e g e i n k é r t K ö z a l a p í t v á n y a l a p í t ó o k i r a t a. 1. A Közalapítvány neve: SZÍVBETEGEINKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY.

Hasonló dokumentumok
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

E L Ő T E R J E S Z T É S

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

Alapító Okirat Módosítása

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT - egységes szerkezetben a február 22. napján, a december 13-án és a 2011.

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

A L A P Í T Ó O K I R A T

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

Bankszámlaszám:

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

ALAPSZABÁLY. (A november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.)

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

A Napkereszt Hagyományorzo Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosításokkal egységes szerkezetben)

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/1997. (VI. 25.) Ör. sz. rendelete

Jövő Záloga Alapítvány. A jövő záloga Alapítvány. egységes szerkezetű alapító okirata

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Krisztinavárosi Szent Gellért Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

Mészáros Károly Erdészeti Felsőoktatási Emlékalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

Alapító okirat. Az alapító: Juhászné Balasi Franciska, 6000 Kecskemét, Rezeda u. 22. szám alatti lakos (továbbiakban: Alapító)

ALAPÍTVÁNYI ALAPÍTÓ OKIRAT (A 2011.augusztus 22.-i módosításokkal egységes szerkezetben)

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetbe foglalva)

"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

A L A P Í T Ó O K I R A T ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPÍTÓ OKIRAT - a módosításokkal egységes szerkezetben -

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás.

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

JÁSZKISÉR GYERMEKEIÉRT

ALAPSZABÁLY. A társadalmi szervezet neve, székhelye és célja

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

A L A P Í T Ó O K I R A T

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetbe foglalva

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések

Alapító Okirat. alapítványt

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amelyet a jelen okirat 4./ pontjában megnevezett alapító a Ptk. rendelkezései alapján jogi személyiséggel működő A L A P Í T VÁ N Y

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOLGLALT PREAMBULUM ALAPÍTÓ OKIRAT

Alapító Okirat 1. (egységes szerkezetben)

Az Openmaps Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

ZSEBOROSZLÁN VAS MEGYEI KORASZÜLÖTTEKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesterétől

Biztonságos Városunkért Közalapítvány Alapító Okirata

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 21-én tartandó ülésére

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

ZALAHALÁPÉRT KÖZALAPÍTVÁNY

LEGYETEK JÓK ALAPÍTVÁNY az óbudai ifjúságért

A L A P Í T Ó O K I R A T

A Csepeli Kertbarát Kör Egyesület Alapszabálya

A LOGOS-HUNGARY Alapítvány. ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetben a december 8. napján és március 5. napján elfogadott módosításokkal)

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

Körmend Város Önkormányzata Képviselő-testülete augusztus 25-i zárt ülésére. Tárgy: Közalapítvány alapító okiratának módosítása

Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

Átírás:

S z í v b e t e g e i n k é r t K ö z a l a p í t v á n y a l a p í t ó o k i r a t a 1. A Közalapítvány neve: SZÍVBETEGEINKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY. 2. A Közalapítvány célja: a Marcaliban és a Marcali Városi Kórház ellátási területén élő szívbetegek magasabb színvonalú ellátásának tárgyi és személyi feltételeinek biztosítása. Ezen belül kiemelkedő fontosságú az új műszerek biztosítása, modern diagnosztikai és terápiás eljárások bevezetése, a betegellátás egyéb tárgyi feltételeinek állandó javítása, az orvosok, a szak- és ápolószemélyzet továbbképzése anyagi feltételeinek megteremtése, szakmai konferenciákon, kongresszusokon való részvétel biztosítása az elméleti továbbképzés számára, szakmai időszakos és állandó tudományos kiadványok beszerzése, szakmai publikációk megjelentetésének támogatása. A közalapítvány közhasznú tevékenysége: egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység. A közalapítvány vállalkozási tevékenységet nem végez. 3. A közalapítvány székhelye: 8701 Marcali, Széchenyi u. 17-21. 4. A közalapítvány alapítója: Marcali Város Önkormányzata a Képviselő-testület 25/1995. (II. 23.) számú határozata alapján. 5. A közalapítvány jogi személy, melyet az alapító határozatlan időre hozott létre. Megszűnése esetén a vagyon az alapítóra száll. A megmaradt vagyont az alapító a megszűnt közalapítványéhoz hasonló célra fordítja és erről a nyilvánosságot tájékoztatja. 6. Az alaptó a közalapítvány induló összegét 30.000 Ft, azaz harmincezer forintban állapította meg, mely összeget a közalapítvány számlájára befizetett. 6/A. A közalapítvány számlavezető bankja: Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet Marcali kirendeltsége. A közalapítvány számlaszáma: 66900038-10007699. 6/B. A közalapítvány vagyoni forrásai: a) önkormányzati támogatás, b) más természetes és jogi személyek, vagy ezek jogi személyiséggel nem rendelkező társasága által a közalapítvány céljára nyújtott hozzájárulás, c) a közalapítvány egyéb bevételei, d) a személyi jövedelemadónak a közalapítvány részére törvényben meghatározottak szerint felajánlott része.

6/C. A közalapítvány vagyonához hozzá lehet járulni: a) készpénzzel, értékpapírral, b) ingó- és ingatlanvagyonnal, álló és forgóeszközzel. 7. A nyilvántartásba vétel után az alapító a közalapítványt nem vonhatja vissza. 8. A közalapítvány nyílt, ahhoz bárki, bármilyen összeggel, vagy más hasznosítható vagyon felajánlásával csatlakozhat, ha az aláírt nyilatkozatban a közalapítvány céljával egyetért. A csatlakozást a kezelő szerv jóváhagyja, regisztrálja és igazolja. 9. A közalapítvány közhasznú szolgáltatásaiból bárki részesülhet. 10. A közalapítvány kuratóriumának elnöke: Horváth Hajnalka 8700 Marcali, Berzsenyi u. 73. Tagjai: dr. Ledniczki István 8700 Marcali, Kupa u. 7. dr. Halmos Zsuzsanna, 8700 Marcali, Kossuth u. 31. fszt. 1. 10/A Összeférhetetlenségi szabályok: A vezető szerv határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója [Ptk. 685. b) pont], élettársa (a továbbiakban együtt: hozzátartozó) a határozat alapján: a) kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy b) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve a társadalmi szervezet által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás. Nem lehet az ellenőrző bizottság elnöke vagy tagja, illetve könyvvizsgálója az a személy, aki a) a vezető szerv elnöke vagy tagja, b) a közhasznú szervezettel a megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik, c) a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásából részesül kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, és a társadalmi szervezet által tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatását, illetve d) az a)-c) pontban meghatározott személyek hozzátartozója. A közhasznú szervezet megszűntét követő két évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be - annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig - vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. 2

A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. (1997. évi CLI. törvény 8-9. ) 11. A kuratórium elnöke egy személyben jogosult a közalapítvány képviseletére és önálló cégjegyzésére. A kuratórium elnöke képviseleti jogát írásbeli meghatalmazással bármely kuratóriumi tagra eseti jelleggel átruházhatja. A meghatalmazásban meg kell jelölni a képviseleti jog tartalmát és idejét. 12. A közalapítvány vagyonkezelő szerve a kuratórium. 13. A kuratórium jogköre: - gondoskodik a közalapítvány vagyonának az alapító okiratban rögzített céloknak megfelelő felhasználásáról, meghatározza a kitűzött cél megvalósításához szükséges tárgyi és személyi feltételeket, gondoskodik azok biztosításáról, - dönt a csatlakozások elfogadásáról, - meghatározza a közalapítványi célok éves prioritását, - ellátja a vagyon kezelését, biztosítja az alapítás céljaira való felhasználást, - elfogadja az éves működési, valamint pénzügyi tervet és a közalapítvány mérlegét, - dönt az alapító elé terjesztendő, a közalapítvány működéséről szóló éves beszámoló és közhasznúsági jelentés elfogadásáról, - biztosítja a közalapítvány jogi képviseletét, - elbírálja a beérkezett kérelmeket. 14. A kuratórium szükség szerint, de évenként legalább egy alkalommal ülést tart. A kuratórium ülései nyilvánosak. Az üléseke a kuratórium elnöke hívja össze, az ülésre szóló meghívót amely tartalmazza az ülés napirendjét a megtárgyalandó anyagok előterjesztéseivel együtt legalább nyolc nappal az ülés tervezett időpontja előtt eljuttatja a kuratóriumi tagoknak. Az ülés akkor határozatképes, ha azon legalább két tag jelen van. Döntéseit nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza, szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. A kuratórium meghatározhatja, mely kérdésekben ad utólagos beszámolási kötelezettség mellett önálló döntési jogot az elnöknek. A kuratórium ülésein az alapító képviselője tanácskozási joggal részt vehet. A kuratórium üléséről jegyzőkönyvet kell vezetni, mely tartalmazza a jelenlévők nevét, az ülés helyét, időpontját, napirendjét és az ülésen hozott határozatokat. A jegyzőkönyvben fel kell tüntetni minden olyan tényt, véleményt, javaslatot, melyet a tagok előterjesztenek, továbbá rögzíteni kell a szavazás eredményét. A kisebbségben maradt tag külön véleményét, illetve tiltakozását írásban a jegyzőkönyvhöz kell csatolni. A jegyzőkönyvet a kuratórium elnöke, akadályoztatása esetén az ülésen jelenlévő tag írja alá. 3

A kuratórium határozatait, az éves beszámolót, valamint a közhasznúsági jelentést bárki megtekintheti, illetve azokról saját költségére másolatot készíthet. Akinek a határozat jogát vagy jogos érdekét érinti, az megtekintheti annak az ülésnek a jegyzőkönyvét, amelyen a határozatot hozták, a kuratórium üléseiről készült jegyzőkönyvek egyébként nem nyilvánosak. A kuratórium határozatait sorszám/év (hónap. nap) megjelöléssel kell ellátni és nyilvántartani. 15. A kuratórium a célra rendelt vagyon felhasználása és gazdálkodási tevékenysége körében, mint kezelő szerv az alábbiak szerint jár el: a) A számlavezető pénzintézetnél elhelyezett pénzösszeg után járó törvényes kamatok a közalapítvány vagyonát növelik. b) A pénzintézetnél az aláírási jogot a közalapítvány névszövege alatt felsorolt elnök egy személyben (Horváth Hajnalka), valamint a két kuratóriumi tag együttesen gyakorolja. c) A kuratórium a közalapítványi vagyon 10 százalékát köteles tartalékalapként kezelni. d) A kuratórium meghatározza, hogy az adott évben rendelkezésre álló pénzösszeg milyen hányadát fordítja új műszerek beszerzésére, modern diagnosztikai és terápiás eljárások bevezetésére, a betegellátás állandó tárgyi feltételeinek javítására, milyen hányadát az orvosok, a szak- és ápoló személyzet továbbképzésére, illetve mekkora részt a szakmai kiadványok beszerzésére. A közalapítvány által beszerzett tárgyi eszközökre a közalapítvány a Marcali Városi Kórházzal működtetési szerződést köt, biztosítva ezáltal, hogy a Marcaliban és a Marcali Városi Kórház ellátási területén élő szívbetegek kezelésében felhasználják őket. A kuratórium tájékoztatja az érdekelteket a Marcali Városi Kórházban foglalkoztatott orvosokat, a kardiológiai szak- és ápolószemélyzetet, hogy mennyi a továbbképzésekre az adott évben rendelkezésre álló keret, melynek terhére a Marcali Városi Kórházban foglalkoztatott orvosok, a kardiológiai szakés ápolószemélyzet szakmai konferenciákon, kongresszusokon, az elméleti továbbképzéseken való részvételét támogatja. A tájékoztatást követően az érdekeltek a Kuratóriumhoz nyújthatják be a támogatási igényüket. Az igények elbírálásáról a kuratórium dönt. A szakmai kiadványok beszerzésére, megjelentetésére fennálló keretet a kuratórium által kiválasztott kiadványok beszerzésére fordítják. e) A mindenkor hatályos adó és pénzügyi szabályoknak megfelelően köteles gondoskodni a közalapítvány számviteléről. 4

f) Éves pénzügyi tervet készít, ami alapján gazdálkodik. g) Működéséről évente köteles az alapítónak beszámolni, a beszámolót az alapító határozattal hagyja jóvá. A beszámoló a következőket tartalmazza: - az éves beszámolót, - a közhasznúsági jelentést. A közhasznúsági jelentés a következőket tartalmazza (1997. évi CLVI. törvény 19. (3) bekezdése): a számviteli beszámolót; a költségvetési támogatás felhasználását; a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást; a cél szerinti juttatások kimutatását; a központi költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a kisebbségi települési önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától, az egészségbiztosítási önkormányzattól és mindezek szerveitől kapott támogatás mértékét; a közhasznú szervezet vezető tisztségviselőinek nyújtott juttatások érékét, illetve összegét; a közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámolót. h) A közalapítvány a gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, az az alapító okiratában meghatározott tevékenységre fordítja. 15/A. A kuratórium elnöke köteles: - a kuratórium döntéseinek tartalmáról, időpontjáról és hatályáról, illetve a döntést támogatók és ellenzők számarányáról és személyéről nyilvántartást vezetni, - a kuratórium döntéseit nyilvánosságra hozatal céljából köteles a Marcali Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának hirdetőtábláján 1 hónap időtartamra kifüggeszteni, az érintettekkel 8 napon belül írásban közölni, - a közalapítvány működésével kapcsolatban keletkezett iratokba való betekintést előzetes időpont-egyeztetés alapján biztosítani. 16. Az alapító a kezelő szerv ellenőrzésére jogosult háromtagú ellenőrző bizottságot hoz létre. Az ellenőrző bizottság tagjai: - Hosszú Zoltánné 8700 Marcali, Vörösmarty u. 16. - Ilisics Lászlóné 8700 Marcali, Komáromi u. 13. - Dr. Guricza Tibor 8700 Marcali, Rákóczi u. 15. I. emelet 4. 5

Az ellenőrző bizottság működése: Az ellenőrző bizottság ellenőrzi a Közalapítvány működését és gazdálkodását. Ennek során a kuratórium elnökétől jelentést kérhet, továbbá a Közalapítvány könyveibe és irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja. Az ellenőrző bizottság: - tagja a kuratórium ülésén tanácskozási joggal részt vehet, - működésére a kuratórium működési szabályai irányadóak, - határozatképes, ha ülésén legalább 2 tagja jelen van. 17. A közalapítványt a Somogy Megyei Bíróságnál kell nyilvántartásba venni. 18. Az alapító okiratot Marcali város hivatalos honlapján közzé kell tenni. 19. Ebben az alapító okiratban nem szabályozott kérdésekre a Polgári Törvénykönyv 74/A-74/G paragrafus rendelkezéseit kell alkalmazni. 20. A közalapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem nyújt. 21. Az alapító a jelen okirattal kapcsolatos eljárásra teljes jogkörrel meghatalmazza az Illés és Herendi Ügyvédi Irodát (8700 Marcali, Múzeum köz 1.) Dr. Illés Attila ügyvéd ügyintézése mellett. Marcali, 2011. június 24. Marcali Város Önkormányzata alapító Dr. Sütő László polgármester 6