Page 1 of 11 Európai Uniós közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (23. ) Korm. r. 23. (4) bekezdése értelmében a kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Európai Unió Hivatalos Lapjában történõ közzétételt kezdeményezi; c) az ajánlatkérı a Kbt. mely rendelkezése (, bekezdés, pont) alapján tartozik annak a hatálya alá [ideértve a Kbt. 2. (4) bekezdése szerinti önkéntes alkalmazásának esetét is]: Kbt. 22. (1) bek. j pont d) az ajánlatkérı a Kbt. mely része és fejezete szerinti eljárást alkalmazza, a Kbt. 250. (4) bekezdése alapján a Kbt. 98. (3) bekezdése szerinti közzététel esetén kifejezett nyilatkozatot arra nézve, hogy a hirdetményt az Európai Unió Hivatalos Lapjában kérik közzétenni: Kbt.II.Rész,IV. Fejezete szerinti nyílt eljárás e) a közbeszerzés (beszerzés) általános forgalmi adó nélkül számított becsült értéke forintban [szükség szerint utalást a Kbt. 40. (3) bekezdésére vagy 179. (4) bekezdésére]: 51 millió 388 ezer HUF f) ha a kérelmezı olyan hirdetmény közzétételét kéri az Európai Unió Hivatalos Lapjában, amelynek közzététele a Kbt. szerint nem kötelezı, ez a körülmény: Kötelezı g) a kérelem és a hirdetmény Szerkesztıbizottsághoz való megküldésének napja: 2011/08/25 h) a közbeszerzést részben vagy egészben európai uniós támogatásból valósítják-e meg: Nem! i) ha a kérelmet az ajánlatkérı nevében hivatalos közbeszerzési tanácsadó nyújtja be, az a sorszám, amelyen a hivatalos közbeszerzési tanácsadó a hivatalos közbeszerzési tanácsadók névjegyzékében szerepel: j) ha a hirdetmény ellenırzése nem kötelezı, annak közlése, hogy a kérelmezı kéri-e a hirdetmény ellenırzését: - Nem kérjük! k) az ajánlatkérıt a Tanács által vezetett ajánlatkérık nyilvántartásában [Kbt. 18. (2) bekezdés] megjelölı azonosító szám: AK05774 l) ha a hirdetmény ellenırzése kötelezı vagy azt a kérelmezı kéri és a Kbt. 44. (5) vagy (6) bekezdései, vagy 246. (5) bekezdése szerint a díjjal kapcsolatban kedvezményre vagy mentességre jogosult, ennek közlése: - Egyéb közlemény: EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítı Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg (352) 29 29 42 670 mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRİ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltetı és Vagyonkezelı Nonprofit Kft. Tüzér u. 2-4. AJÁNLATI FELHÍVÁS Nyíregyháza 4400 HU
Page 2 of 11 Kapcsolattartási pont(ok): Boda Mária Címzett: NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltetı és Vagyonkezelı Nonprofit Kft. Bocskai Péter ügyvezetı jogi@nyirvv.hu 42/548-469 42/548-461 Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérı általános címe (URL): www.nyirvv.hu A felhasználói oldal címe (URL): További információk a következı címen szerezhetık be: [x] Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal Ha attól eltérı, kérjük töltse ki az A.I mellékletet A dokumentáció és további iratok (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) a következı címen szerezhetık be: [x] Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal Ha attól eltérı, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következı címre kell benyújtani: Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal [x] Ha attól eltérı, kérjük töltse ki az A.III mellékletet I.2) AZ AJÁNLATKÉRİ TÍPUSA ÉS Fİ TEVÉKENYSÉGE VAGY TEVÉKENYSÉGEI Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális és helyi szerveik Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal Regionális vagy helyi hatóság Regionális vagy helyi iroda/hivatal [x] Közjogi szervezet Európai intézmény/hatóság vagy nemzetközi szervezet Egyéb (nevezze meg): [x] Általános közszolgáltatások Védelem Közrend és biztonság Környezetvédelem Gazdasági és pénzügyek Egészségügy Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Szociális védelem Szabadidı, kultúra és vallás Oktatás Egyéb (nevezze meg): Az ajánlatkérı más ajánlatkérık nevében folytatja a közbeszerzési eljárást? igen nem [x] II. SZAKASZ: A SZERZİDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1 ) Az ajánlatkérı által a szerzıdéshez rendelt elnevezés Gázolaj és benzin közbeszerzés II.1.2) A szerzıdés típusa, valamint a teljesítés helye ( Csak egy kategóriát válasszon árubeszerzés vagy szolgáltatás, amelyik leginkább megfelel a szerzıdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának) a) Építési beruházás b) Árubeszerzés [x] c) Szolgáltatásmegrendelés Kivitelezés Adásvétel [x] Szolgáltatási kategória Tervezés és kivitelezés Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérı által meghatározott követelményeknek megfelelıen Lízing Bérlet Részletvétel Ezek kombinációja/egyéb (az 1 27. szolgáltatási kategóriákat lásd a 2004/18/EK irányelv II. mellékletében)
Page 3 of 11 A teljesítés helye NUTS-kód A teljesítés helye Nyíregyháza, Tüzér u. 2-4.,benzin szállításnál az ország területén lévı töltıállomások NUTS-kód HU323 A teljesítés helye NUTS-kód II.1.3) A hirdetmény a következık valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása [x] Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása Keretmegállapodás megkötése II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattevıvel A tervezett keretmegállapodás résztvevıinek létszáma VAGY, adott esetben, maximális létszáma Keretmegállapodás egy ajánlattevıvel A keretmegállapodás idıtartama: Idıtartam év(ek)ben: vagy hónap(ok)ban: Indoklás arra az esetre vonatkozóan, ha a megállapodás idıtartama meghaladja a négy évet: A közbeszerzéseknek a keretmegállapodás teljes idıtartamára vonatkozó becsült összértéke (csak számokkal): Becsült érték ÁFA nélkül: Pénznem: VAGY: és között Pénznem: A keretmegállapodás alapján megkötendı szerzıdések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): II.1.5) A szerzıdés meghatározása/tárgya Szállítási szerzıdés gázolaj, illetve benzin beszerzésére II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fı tárgy 09134000-7 Kiegészítı tárgy(ak) 09132100-4 Fı szójegyzék Kiegészítı szójegyzék (adott esetben) II.1.7) A szerzıdés a Közbeszerzési Megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? igen [x] nem II.1.8) Részekre történı ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbıl szükség szerint több példány használható) igen [x] nem Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre egy vagy több részre valamennyi részre [x] II.1.9) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? igen nem [x] II. 2) SZERZİDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség (adott esetben, valamennyi részt, és opciót beleértve) - 130.000 liter - 20 % /év mennyiségő gázolaj közúti tartálykocsis szállítása a NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltetı és Vagyonkezelı Nonprofit Kft. székhelyére (4400 Nyíregyháza, Tüzér u. 2-4. szám) - 45.000 liter -20 % / év ESZ-95 benzin üzemanyagkártyás tankolása az országhatáron belüli töltıállomásokon
Page 4 of 11 Ha ismert, becsült érték ÁFA nélkül (csak számokkal): Pénznem: VAGY: és között Pénznem: II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) igen nem [x] Igen válasz esetén a vételi jog leírása: Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: hónapokban: vagy napokban: (a szerzıdés megkötésétıl számítva) Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között Ha ismert, az árubeszerzésre vagy szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlıdı jellegő szerzıdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzıdések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a szerzıdés megkötésétıl számítva) II.3) A SZERZİDÉS IDİTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Az idıtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzıdés megkötésétıl számítva) VAGY: kezdés 2011/11/05 (év/hó/nap) befejezés 2012/11/04 (év/hó/nap) III. SZAKASZ : JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZİDÉSRE VONATKOZÓFELTÉTELEK III.1.1) A szerzıdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) A Szállító gázolaj szállítása esetén kötbér felelısséggel tartozik, ha késedelmesen teljesít. Késedelmi kötbér mértéke: 50.000,- Ft/nap III.1.2) Fı finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozójogszabályirendelkezésekre Az ajánlatkérı elıleget nem fizet. A Megrendelı a leszállított gázolaj, valamint az elszámolási idıszakban vásárolt benzin ellenértékét az igazolt teljesítést követı szabályszerően kiállított és a Megrendelı által befogadott számla alapján a Kbt.305 (1)-(5) bekezdése alapján és az ott meghatározott határidıben átutalással egyenlíti ki. Az ajánlattevık ennél hosszabb fizetési határidıt is megajánlhatnak, amely bírálati szempont. III.1.3) A közös ajánlatot tevı nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) Nem követelmény. III.1.4) Vonatkozónak-e a szerzıdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? igen nem [x] (adott esetben) Ha igen, akülönleges feltételek meghatározása III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevı/a részvételre jelentkezı személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történı bejegyzésre vonatkozó elıírásokat is Az elıírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
Page 5 of 11 Kizáró okok: Az eljárásban nem lehet ajánlattevı, alvállalkozó vagy erıforrást nyújtó szervezet, aki a Kbt. 60. (1) bekezdés bármelyik pontjának hatálya alá tartozik. Az ajánlatkérı kizárja az eljárásból azt az ajánlattevıt, aki, illetve akinek a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója, vagy a számára erıforrást nyújtó szervezet a Kbt. 62. (1) bekezdés a),-b), pontjainak hatálya alá esik. Megkövetelt igazolási mód: A Kbt. 63. rendelkezései szerint, figyelemmel a Kbt. 20. (3) bekezdésében rögzítettekre. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkamasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az ajánlattevı és a közbeszerzés értékének 10 %- át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó a Kbt.66. (1)bekezdés a,pontja szerint valamennyi az ajánlattétel idıpontjában fennálló bankszámlák tekintetében számláját vezetı pénzintézetnek az ajánlattételi határidı lejártát megelızı 60 napnál nem régebbi nyilatkozata a pénzügyi, gazdasági alkalmasságának megállapítása céljából az alábbi tartalommal: - A számlavezetés kezdı idıpontja. - Valamennyi a pénzintézet által vezetett bankszámla száma. - Tájékoztatás a fizetési kötelezettség határidıben történı teljesítésérıl - A kiadás napját megelızı 12 hónapban volt-e a számlán 30 napot meghaladó sorban álló tétel. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Alkalmatlan az ajánlattevı, illetve a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, ha becsatolt pénzintézeti nyilatkozatok alapján megállapítható, hogy a kiadás napját megelızı 12 hónapon belül 30 napot meghaladó idıtartamú sorban állás fordult elı, illetve fizetési kötelezettségeinek nem tett eleget. III.2.3) Mőszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: M1: Az ajánlattevı a Kbt. 67. (1) bekezdés a) pontja alapján mutassa be az elızı két év (2009., 2010) legjelentısebb gázolaj tankautós szállítási, ill. benzin üzemanyagkártyás tankolás referenciáit. A referenciában adja meg a teljesítés helyét, idejét, a szerzıdést kötı másik fél nevét, címét, telefonszámát, a szállítás tárgyát, az ellenszolgáltatás összegét, vagy a korábbi szállítás mennyiségére utaló más adatot (szállított gázolaj, ill. benzin mennyisége literben) M2: az ajánlattevı a Kbt. 67. (1) bekezdés e) pontja alapján csatolja ajánlatához a tanúsítvány másolati példányát. M3: Az ajánlattevı mőszaki-technikai felszereltségének leírása Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): M1: Alkalmatlan az ajánlattevı, ha nem rendelkezik az elızı két évben (2009., 2010) összesen minimum 2 db 130.000 literes tartálykocsis gázolaj szállításra, ill. 2 db 45.000 liter mennyiségő benzin kártyás ellátásra vonatkozó referenciával. M2: Alkalmatlan az ajánlattevı, ha nem rendelkezik elismert tanúsító szervezettıl származó ISO 9001 tanúsítvánnyal. ( Kbt. 67. (1) bekezdés e) pont). M3:Alkalmatlan az ajánlatttevı,ha nem rendelkezik legalább 1 töltıállomással Nyíregyháza területén. III.2.4) Fenntartott szerzıdések (adott esetben) igen nem [x] A szerzıdés védett mőhelyek számára fenntartott A szerzıdés teljesítése védett munkahely-teremtési programok keretében történik III. 3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZİDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? igen nem Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történı hivatkozás: III.3.2) A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közremőködı személyek nevét és képzettségét? igen nem
Page 6 of 11 IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fejtája Nyílt [x] Meghívásos Gyorsított meghívásos A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: Tárgyalásos Megtörtént-e már a részvételre jelentkezık kiválasztása, megjelölése? igen nem Igen válasz esetén a kiválasztott részvételre jelentkezık nevét és címét a VI.3., További információk rovatban kell megadni Gyorsított tárgyalásos A gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása: Versenypárbeszéd IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezık létszáma vagy keretszáma (meghívásos és tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd esetén) Létszám VAGY: minimum és, adott esetben, maximum A jelentkezık számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok: IV.1.3) Az ajálattevık létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) Igénybe vették-e a többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát? igen nem IV. 2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelıt jelölje meg) A legalacsonyabb összegő ellenszolgáltatás VAGY Az összességében legelınyösebb ajánlat az alábbiak szerint [x] az alábbiakban megadott részszempontok (a részszempontokat súlyozással vagy ha súlyozásra bizonyíthatóan nincs lehetıség csökkenı fontossági sorrendben kell megadni) [x] a dokumentációban, az ajánlati/részvételi felhívásban, az ajánlattételi felhívásban illetve az ismertetıben meghatározott szempontok
Page 7 of 11 IV.2.2) Elektronikus árverést alkalmaznak-e? igen nem [x] Ha igen, további információk az elektronikus árverésrıl (ha szükséges) IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérı által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) IV.3.2) Az adott szerzıdésre vonatkozozóan korábbi közzétételre sor került-e? igen nem [x] Igen válasz esetén Elızetes összesített tájékoztató Hirdetmény száma a HL-ben: /S - (év/hó/nap) Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény Hirdetmény száma a HL-ben: /S - (év/hó/nap) Egyéb korábbi közzététel (adott esetben) Hirdetmény száma a HL-ben: /S - (év/hó/nap) IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) vagy ismertetık (versenypárbeszéd esetében) beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje Dátum: 2011/10/10 (év/hó/nap) Idıpont: 10:00 Kell-e fizetni a dokumentációért? igen [x] nem Igen válasz esetén, Ár (számokkal): 50000 Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: A dokumentáció ellenértékének megfizetése az ajánlatkérı bankszámlájára való átutalással: OTP BANK NYRT. 11744003-20580023 vagy a Nyíregyháza, Tüzér u. 2-4. szám alatti pénztárba való befizetéssel lehetséges. IV.3.4) Az ajánlattételi határidı, illetve a részvételi határidı Dátum: 2011/10/10 (év/hó/nap) Idıpont: 10:00 IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezık részére (ha ismert) (m eghívásos és tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén ) Dátum: (év/hó/nap) IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók HU Egyéb: IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális idıtartama (nyílt eljárás esetén) 2011/10/31 -ig (év/hó/nap) VAGY hónap(ok)ban: vagy nap(ok)ban: (az ajánlattételi határidı lejártától számítva) IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei
Page 8 of 11 Dátum: 2011/10/10 (év/hó/nap ) Idıpont: 10:00 Hely (adott esetben): 4400 Nyíregyháza, Tüzér u. 2-4. tárgyaló Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek? (adott esetben) igen [x] nem A Kbt. 80. (2) bekezdésében meghatározott személyek vehetnek részt. VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTİ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLİDİ JELLEGŐ-E? (adott esetben) igen nem [x] Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: VI.2) A SZERZİDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? igen nem [x] Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb használható hivatkozási alapot: VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) Eredményhirdetés idıpontja: 2011. 10. 25. 10.00 óra Szerzıdéskötés idıpontja 2011. 10. 31.10.00 óra Az ajánlatkérı teljeskörő hiánypótlást biztosít a Kbt. 83. -a szerint. Az ajánlattevıknek az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelıen kell az ajánlatát elkészítenie és benyújtania a Kbt. 70/A (1.)bek. foglaltak szerint. A megajánlott árunak meg kell felelnie az ajánlati felhívásban, valamint a dokumentációban meghatározott követelményeknek. A ajánlattétel nyelve magyar. Az ajánlatkérı az eljárás nyertesével, vagy annak visszalépése esetén a Kbt. 91.. (2) bekezdése szerinti szervezettel köti meg a szerzıdést, amennyiben ıt az összegzésben megjelölte a 93.. (2.)bek. szerint. A dokumentáció megvásárlása és átvétele az eljárásban való részvétel feltétele VI.4) JOGORVOSLATI ELJÁRÁS VI.4.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv Közbeszerzési Döntıbizottság Margit krt. 85. Budapest 1024 HU dontobizottsag@kozbeszerzesek-tanacsa.hu 36/1/336-7776 36/1/336-7778 A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben)
Page 9 of 11 VI.4.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása (kérjük kitölteni a VI.4.2. rovatot VAGY szükség esetén a VI.4.3. rovatot) A jogorvoslati kérelem benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: VI.4.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információ a következı szervtıl szerezhetı be Közbeszerzési Döntıbizottság Margit krt. 85 Budapest 1024 HU dontobizottsag@kozbeszerzesek-tanacsa.hu 36/1/336-7776 VI.5) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA: (év/hó/nap) A. MELLÉKLET 36/1/336-7778 TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK I) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZİ CÍMEKEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOKON SZEREZHETİK BE Kapcsolattartási pont(ok): Címzett: II) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHONNAN A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A KIEGÉSZÍTİ IRATOK (A VERSENYPÁRBESZÉDRE ÉS A DINAMIKUS BESZERZÉSI RENDSZERRE VONATKOZÓK IS) BESZEREZHETİK Kapcsolattartási pont(ok): Címzett:
Page 10 of 11 III) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHOVA AZ AJÁNLATOKAT/RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET KELL BENYÚJTANI NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltetı és Vagyonkezelı Nonprofit Kft. Tüzér u.2-4. Iktató Nyíregyháza Kapcsolattartási pont(ok): Koczkás Andrásné Címzett: 4400 HU 06-42-548-410 B. MELLÉKLET A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK A RÉSZ SZÁMA 01 MEGHATÁROZÁS gázolaj 1) A RÉSZ MEGHATÁROZÁSA Gázolaj beszerzése 2) KÖZÖS KÖZBESZERZÉSI SZÓJEGYZÉK (CPV) Fı szójegyzék Kiegészítı szójegyzék (adott esetben) Fı tárgy 09134000-7 3) MENNYISÉG 130.000 liter - 20 % /év mennyiségő gázolaj közúti tartálykocsis szállítása a NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltetı és Vagyonkezelı Nonprofit Kft. székhelyére (4400 Nyíregyháza, Tüzér u. 2-4. szám) Ha ismert, becsült érték ÁFA nélkül (csak számokkal): 37960000 Pénznem: HUF VAGY: és között Pénznem: 4) A SZERZİDÉS IDİTARTAMA VAGY ELTÉRİ KEZDÉSI/TELJESÍTÉSI HATÁRIDİFELTÜNTETÉSE (adott esetben) Az idıtartam hónapban: vagy napokban: (a szerzıdés megkötésétıl számítva) VAGY Kezdés 2011/11/05 (év/hó/nap) Befejezés 2012/11/04 (év/hó/nap) 5) TOVÁBBI INFORMÁCIÓ A RÉSZEKRİL -------------------------------------- (E mellékletbıl szükség szerint több példány használható a részek számának megfelelıen) ----------------------------------------- B. MELLÉKLET A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
Page 11 of 11 A RÉSZ SZÁMA 2 MEGHATÁROZÁS Benzin beszerzése 1) A RÉSZ MEGHATÁROZÁSA ESZ-95 benzin üzemanyagkártyás tankolása az országhatáron belüli töltıállomásokon 2) KÖZÖS KÖZBESZERZÉSI SZÓJEGYZÉK (CPV) Fı szójegyzék Kiegészítı szójegyzék (adott esetben) Fı tárgy 09132000-3 3) MENNYISÉG 45.000 liter -20 % / év Ha ismert, becsült érték ÁFA nélkül (csak számokkal): 13428000 Pénznem: HUF VAGY: és között Pénznem: 4) A SZERZİDÉS IDİTARTAMA VAGY ELTÉRİ KEZDÉSI/TELJESÍTÉSI HATÁRIDİFELTÜNTETÉSE (adott esetben) Az idıtartam hónapban: vagy napokban: (a szerzıdés megkötésétıl számítva) VAGY Kezdés 2011/11/05 (év/hó/nap) Befejezés 2012/11/04 (év/hó/nap) 5) TOVÁBBI INFORMÁCIÓ A RÉSZEKRİL A szállító rendelkezzen töltıállomás-hálózattal Magyarországon, ill. Nyíregyháza területén. -------------------------------------- (E mellékletbıl szükség szerint több példány használható a részek számának megfelelıen) -----------------------------------------