P. JofepJti ÉJfflovm, Ordjnis Miíiorum Conventualiiim,
C ^
MAGYAR HÍRMONDÓ L S Q SZAKASZ, B 'é t s b @n. Hűmmel J. IX betűivel, i 7 9 *
Be - vezetés. -Néhai Grőf HADIK ANDRÁS.* i.- " Született. # ' Magyar Fö Vezérünknek,.--JSandorfejérv ár a ellen lett küldetése' alkalmatosságával, fogtunk vala mi, folyó Munkánknak irásá-"* hoz, Hadi és más nevezetes Történetek*'.neve* ' zcte alatt: most, minekutánaa Második )( Zff>«* Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti könyvtár Jelzet: 728.197
Ze&pald bölts Királyitok f lokélletesen véget vete, a* Sifztóvi Békesség - kötés által ez: előtt ot hóo^pokkai a* Török Hadnak, melly, közel negyedfél efztendőkig tartott j és már az Orofz Tsáfzámé is 9 úgymint a* kivel eggyütt kezdte néhai Második Jós^f Tsáfzár ezen említett hadat, Békességről kezdett tanátskozni, Moldva Qrfzágnak fő Városában Jdfzvűsdrbanx mi is meg-változtat* ji..k előbbeni Tzimjét Munkánknak, 9 s azt 9 Magyar Hírmondó nevezettel tseréltük - fel, ^ Nem mondhatjuk ugyan egy Szóval is, Hogy még ezen bé-állott Efzteodobea i$, : kenteiének nem lefzüük sok Hadi Történem tekét iroi, még pedig ouyanokaj:, á fl.mely? ' lyek bennünket is fognak érdekleni; de helyet Í4lálh4tnak azok a* Hírmondóban is. - Ha vala-!
valaki azt kérdi y mitgoda hadakról goá* doljuk, hogy ^fognák ki-ütni magokat ' ebben azjefztendöben? Mi, erre a'kérdésre rövideden azt feleljük : hogy a* környül- állások, a* FraMzidkkal',. és Len* gjrelőiiel yaló.,hadr,a mutatnak, rr- A 3 * Lengyelek L L meg-állították ugyan, a* műltt Májusnak 3-dikán ujkonftitutzipjokat; de usinthogy ez, akaratja ellen kéfzűle-raeg az OFOSZ Tsáfzárnéaak, a 9 ki pedig' köteles Fenntartójának tartja magát? az elöbbeni Lengjél Konílitutziónak : nehezen fogja meg - állani (9. hogy ki ne kellyew a 9 jmellelt \ fegyveres, kézzel Is ~~ T. mihelyt dolgát végezheti a* Törökökkel. - K FrcmUidk ellen is régen h^dat indított már Szivében IL Katalin; valamint-a* Svéd- Király ///. Gufldv is, Az Orofz Tsáfzámé
segítette is már.pénzel, a* Hazajokon kivöl lévő, '$ magokat hadhoz kéfzítő Királyi Hertzegeket. Hogy a 9 Frantzia mi Udvarunk, h a" Pruffziai Király, hadba fognak elegyedni vagy előbb, vagy utóbb Frantzm Orfzággat : onnan lehet gyanítani, mert meg-ígérték P á p,a ö Szentségének, V'" a* Német.Birodalmi meg -. károsíttatott Fejedéi* meknek, hogy amannak- ugyan uévenio Tartománpyát, ezeknek pedig Álsátziai jussai* kat, mellyektöl meg-föfztattak, viffza* adatják a-frantzia Nemzettel; ez azonbaa sem eggyiket f sem ' másikat nem akarja teliyesíteni. f E' felett, bizonyos Társaságok állottak -fel'" Frantzia -Orfzágban - Jakodé nusok 9. nevezete alatt mellyek, azon Vaginák-'minden módon?. bogy Frerttzia
Űrfztígbót Közönséges Táraságot tsináljn Ijanakj és ae/.*a tsak Frantzia Orfzágnak* hanem egéflz Európának minden Lakosait is rnagojk' értelmére hajtsák $ mellyek, a^ váufiriai ' Belgy'iomhél ^ és -Lüttichből.- kiköltözött Pártosoknak is menedék «helyet engedtettek Frantzia Orfzágban, A* Szardíniái i Spanyol, és Portugalliai Udvarokról is méltán lehet gondoláig hogy-égygyesíténi fogják magokat, Frantzia OrSzág ellen 9 a' Bétsi^ Pétersburgi-^ Berlinig "és Stokholmi Udvarokkal,' jan&lia Mollan* dia r Helvétzia, *&. Dánia tsak Nézői nem lesznek*, a 5 ellenben/ alig ha több Hatalmas* gágok' háborgásaiknak. Már, akármint. forogjon Európa 9 állapotja, söt a' Földnek több réfzelé is; mi /'igyekezünk azt Mrmon* "dónk-
dénhbait hitelesen lé -rajzolni? es ezen kivöí mindent el-követni., a* mi által--a* Magyar Litferaturát elő -mozdíthatjuk 5 Nemzetünkfaél a*' Szükséges tudomány okai gyarapít* hatjuk ^ és ekképpen Hazánknak ciitsösségét és javát eszkozölhetjük 5 JÉrd # Olvasóinknak is liaszíiokra.j, és - mulattságokra Tzoljjálhatunk* A'JTSÁSZÁRI