JEGYZŐKÖNYV. a Zala Megyei Közgyűlés augusztus 27-ei üléséről

Hasonló dokumentumok
Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV

Az új Ptk. nak való megfelelés

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak:

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez

Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására

ALAPSZABÁLY (minta-tervezet, javasolt szövegezéssel) I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Ikt.szám:42-46/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány alapító okiratának 13. számú módosítása

Előterjesztés. Tag delegálása Gróf Batthyány Kázmér Műpártoló Közalapítvány Kuratóriumába és Felügyelő Bizottságába

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Babits Emil Hofferné Hanich Erika Kovács Attila Oszvald József Ruppert Báláné Scheer József Schindler László Tihanyiné Baki Zsuzsanna

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

J e g y z ő k ö n y v

Javaslat a Soroksári Sportcsarnok NKft. alapító okiratának módosítására

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Ügyrendi Bizottság részéről:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására

J e g y z ő k ö n y v

Nemzeti Ifjúsági Tanács Szövetség Választási Szabályzata

/ sz. példány

JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24.

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

T á r g y s o r o z a t

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának október 8-ai I. rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak:

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Hegedűsné Szambanisz Zója Kiriosz Judit

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Iktatószám: 35-8/2015. JEGYZŐKÖNYV

Iktatószám: /2015.

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

VEGYES ÜGYEK Ügyiratszám: 1/334-1/2016. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület április 29-i nyilvános ülésére

Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht JEGYZŐKÖNYV

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Fertőd Város Képviselő-testülete

Iktatószám: /2015.

Jegyzőkönyv. A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöke órakor üdvözli a megjelenteket és megnyitja a Közgyűlést.

Jegyzőkönyv. Távol maradtak: Nagy Ramón Sándor és Egyed Béla képviselők, igazoltan.

2 Jegyzőkönyv Készült, Apaj Község Képviselő-testületének október 12-én megtartott alakuló üléséről. Ülés helye: Apaj Község Polgármesteri Hivat

Szám:.. N é m e t b á n y a

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének június 2-án tartott nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének augusztus 16-án tartott soron kívüli üléséről. Határozatok mutatója

1./ Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a választás eredményéről Előadó: Eisenberger Nóra HVB elnök

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: A Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Mokka Pinelopi Hegedűsné Szambanisz Zója Dr. Pecaszné Leskó Éva

JEGYZŐKÖNYV. a Zala Megyei Közgyűlés október 9-i ülésére

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25.

14/2018. (IX.05.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 5-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 29-én megtartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv Szerencs város Képviselő-testületének a Rákóczi-vár Színháztermében október 11-én tartott a l a k u l ó üléséről

Napirendi pontok: Alap község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/ , 6 25/

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE AUGUSZTUS 26-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE AUGUSZTUS 06-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről április 29.

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: nemzetiségi önkormányzati képviselő

4. Beszámoló a Nógrád Megyei Önkormányzati Hivatal években végzett tevékenységéről Előterjesztő: dr. Barta László, megyei főjegyző

ou%tz%%!:toth TeodoL! y polgármest(0. 1. PORPÁC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Porpác. Kossuth Lajos u. 1. MEGHÍVÓ

2. Tájékoztató a település lakosságának szociális helyzetéről, Zarudnaja Krisztina a munkanélküliség alakulásáról

Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 20-án 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről.

/2014. ikt.sz. 1/2014.

15/2018. (IX.17.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 17-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én, órakor megtartott alakuló ülésének jegyzőkönyve

Gratulál a polgármesternek és a képviselő-testület tagjainak, részükre a megbízóleveleket átadja.

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyv. Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 09-én órakor kezdődött rendkívüli ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános üléséről december 29.

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános üléséről december 17.

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület augusztus 31-én tartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv Szerencs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 16-án tartott rendkívüli üléséről

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte.

1. napirendi pont: Döntés a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás társulási megállapodás módosításáról.

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete. Ügyrendi Bizottsága április 27.-én (hétfőn) de. 10 órakor megtartott soros nyílt ülésének

Átírás:

1 JEGYZŐKÖNYV a Zala Megyei Közgyűlés 2014. augusztus 27-ei üléséről Az ülés helye: Jelen vannak: Megyeháza Deák Ferenc terme Boronyák József, Dr. Fekete Zoltán, Fodor Márk, Góra Balázs, Horváth Zoltán, Lelkó Tamás, Manninger Jenő, Nagy Tamás, Dr. Pál Attila, Vajda László, Veér Miklós, Vincze Tibor, Zsuppányi Gábor, a közgyűlés tagjai, Dr. Mester László főjegyző, Dr. Györke Gyöngyi aljegyző, Bottlik Barbara jegyzőkönyvvezető Manninger Jenő: Köszönti a Zala Megyei Közgyűlés ülésén megjelent képviselőket, a sajtó munkatársait és a megjelenteket. Az ülés megnyitása előtt kéri a megjelenteket, 1 perces néma felállással emlékezzenek Dr. Bussay Lászlóra, Zala megye díszpolgárára, aki hosszan tartó betegség után hunyt el. Az ülést 14:05 órakor megnyitja. Megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a megválasztott 15 közgyűlési képviselőből a jelenléti ív szerint 13 fő jelen van. Kéri, kapcsolja be mindenki a szavazógépét. Távolmaradását előzetesen jelezte: Pálinkás Róbert, Völgyi Zoltán. Tájékoztatja képviselőtársait, hogy Sáringer-Kenyeres Tamás képviselő 2014. július 15-ei hatállyal lemondott mandátumáról. A jelölő szervezet nevében eljárásra jogosult meghatalmazott személyként a megüresedett képviselői helyre a jogszabályi határidőben Vincze Tibor jelöltet jelentette be a Területi Választási Bizottsághoz, aki igazolta mandátumát. Köszönti Dr. Tóth László urat, a Területi Választási Bizottság elnökét, és felkéri, hogy az eskütételt követően adja át a megbízólevelet. Kéri, szíveskedjenek valamennyien felállni, és kéri Vincze Tibor képviselő urat, jöjjön a pulpitus elé, és mondja utána az eskü szövegét. Vincze Tibor képviselő úr eskütétele megtörtént. Felkéri Dr. Tóth László Urat, hogy a megyei listán mandátumot szerzett képviselőnek adja ki a megbízólevelet. A megbízólevelet átadták. Manninger Jenő: Gratulál Vincze Tibor képviselő úrnak. Kéri, hogy az esküokmányt szíveskedjen aláírni, és az ülést követően a Hivatal munkatársainak leadni! Kéri, foglaljanak helyet. A közgyűlés napirendjeit tartalmazó írásos meghívót és előterjesztéseket valamennyien kézhez kapták. Két további előterjesztés napirendre vételét javasolja: harmadik napirendi pontként a Tájékoztató a Zala Megyei Önkormányzat 2014. I. féléves gazdálkodásáról, negyedik napirendi pontként Rendelet-tervezet a Zala Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetésének módosítására című előterjesztés megtárgyalását.

2 Kérdezi Tisztelt Képviselőtársait, hogy a meghívóban szereplő napirenden kívül van-e más napirendi javaslatuk? Kéri, elsőként szavazzanak a Tájékoztató a Zala Megyei Önkormányzat 2014. I. félévi gazdálkodásáról című előterjesztés 3. napirendi pontként történő felvételéről. Kéri, aki egyetért, igennel Megállapítja, hogy a közgyűlés a Tájékoztató a Zala Megyei Önkormányzat 2014. I. félévi gazdálkodásáról című előterjesztés 3. napirendi pontként történő megtárgyalását 13 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta. Másodikként szavazzanak a Rendelet-tervezet a Zala Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetésének módosítására című előterjesztés 4. napirendi pontként történő felvételéről. Kéri, aki egyetért, igennel Megállapítja, hogy a közgyűlés a Rendelet-tervezet a Zala Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetésének módosítására című előterjesztés 4. napirendi pontként történő megtárgyalását 13 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta. Kéri, szavazzanak a mai ülés módosított napirendjének elfogadásáról. Kéri, aki egyetért, igennel Megállapítja, hogy a közgyűlés mai ülésének módosított napirendi pontjait és azok tárgyalási sorrendjét 13 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, így az alábbi határozatot hozta: 24/2014. (VIII.27.) KH A Zala Megyei Közgyűlés az elnök által előterjesztett napirendet elfogadja azzal, hogy 3. napirendi pontként napirendjére veszi a Tájékoztató a Zala Megyei Önkormányzat 2014. I. félévi gazdálkodásáról című és 4. napirendi pontként napirendjére veszi a Rendelet-tervezet a Zala Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetésének módosítására című előterjesztéseket. 1. SZEMÉLYI VÁLTOZÁS A ZALA MEGYEI KÖZGYŰLÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁBAN, VALAMINT JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGÁBAN Manninger Jenő: Köszöntené ülésükön Gazdagné Gecse Annát, aki a Jogi és Ügyrendi Bizottság külső tagságát elvállalta és hozzájárult a személyét érintő előterjesztés nyilvános ülésen történő megtárgyalásához, azonban nem tudott részt venni az ülésen, távolmaradását korábban jelezte, esküjét a legközelebbi alkalommal teszi le. Az előterjesztést valamennyien kézhez kapták. A Jogi és Ügyrendi Bizottság, valamint a Pénzügyi Bizottság az előterjesztést megtárgyalta, és egyhangúlag elfogadásra ajánlotta. Kérdezi, van-e hozzászóló? Manninger Jenő: Mivel hozzászólás nem volt, a vitát lezárja, a napirendi pontokat külön teszi fel szavazásra. Megkéri Vincze Tibor képviselő urat, a határozati javaslat 1. pontjának szavazásakor kapcsolja ki szavazógépét, mivel ez Őt is érinti.

3 Kéri, szavazzanak elsőként a határozati javaslat 1. pontjának elfogadásáról. Kéri, aki egyetért, igennel Megállapítja, hogy a közgyűlés a határozati javaslat 1. pontját 12 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta. Kéri Vincze Tibor képviselő urat, kapcsolja be szavazógépét a határozati javaslat 2. pontjának szavazásához. Kéri, szavazzanak másodikként a határozati javaslat 2. pontjának elfogadásáról. Kéri, aki egyetért, igennel Megállapítja, hogy a közgyűlés a határozati javaslat 2. pontját 13 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, így az alábbi határozatot hozta: 25/2014. (VIII.27.) KH A Zala Megyei Közgyűlés 1. 57/2012. (VI.15.) KH számú, valamint 7/2014. (III.7.) KH számú határozatával módosított 2/2012. (I. 11.) KH határozatának 4/b) pontját úgy módosítja, hogy 2014. augusztus 27-i hatállyal megválasztja: /4. a Pénzügyi Bizottság b) alelnökének Vincze Tibort. 2. 57/2012. (VI.15.) KH számú, valamint 7/2014. (III.7.) KH számú határozatával módosított 2/2012. (I. 11.) KH határozatának 2/da) pontját úgy módosítja, hogy 2014. augusztus 27-i hatállyal megválasztja: /2. a Jogi és Ügyrendi Bizottság d) nem képviselő tagjának/ da) Gazdagné Gecse Annát. Határidő: azonnal A megválasztásra került nem képviselő bizottsági tagnak a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló 2000. évi 96. törvény 11. (1) bekezdése szerint a közgyűlés előtt esküt kell tennie, és erről okmányt kell aláírnia. Az eskütételre a távolmaradás miatt most nem kerül sor. A napirendi pontot lezárja. 2. A ZALA MEGYEI TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG TAGJAINAK MEGVÁLASZTÁSA Manninger Jenő: Köszönti ülésükön Dr. Cserjési Évát, Dr. Tóth Lászlót, Dr. Németh Tamást és Dr. Tuboly Jánost. Valamennyien elvállalták a Területi Választási Bizottsági tagságot, póttagságot, és nyilatkoztak arról, hogy hozzájárulnak a személyüket érintő előterjesztés nyilvános ülésen történő megtárgyalásához. Az előterjesztést valamennyi képviselő kézhez kapta. A Jogi és Ügyrendi Bizottság az előterjesztést megtárgyalta, és egyhangúlag elfogadásra ajánlotta. A választási eljárásról szóló törvény rendelkezései alapján a Területi Választási Bizottság tagjainak és póttagjainak személyére a Területi Választási

4 Iroda vezetője tesz indítványt, az indítványhoz módosító javaslat nem nyújtható be, a tagok és a póttagok megválasztásáról egy szavazással dönt a közgyűlés. Mielőtt szavaznának, a testület nevében szeretné megköszönni Cserjési Jenőné dr-nak a Területi Választási Bizottság tagjaként az elmúlt 8 évben végzett munkáját. Kérdezi az előterjesztést tárgyaló bizottság elnökét, kíván-e hozzászólni? Nem kívánt hozzászólni. Manninger Jenő: A határozati javaslat pontjait egyben teszi fel szavazásra. elfogadta, és a következő határozatot hozta: 26/2014. (VIII.27.) KH A Zala Megyei Közgyűlés 1. a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 21. -ában biztosított hatáskörében a Zala Megyei Területi Választási Bizottság tagjait, póttagjait az alábbiak szerint választja meg: Tagok: Dr. Németh Tamás Dr. Szép Attila Dr. Tóth László Póttagok: Dr. Cserjési Éva Dr. Tuboly János 2. megköszöni Cserjési Jenőné dr-nak a Zala Megyei Területi Választási Bizottság tagjaként az elmúlt 8 évben végzett munkáját. Határidő: azonnal A megválasztásra került Területi Választási Bizottsági tagoknak és póttagoknak a választási eljárásról szóló 2013. évi 36. törvény 37. (2) bekezdése szerint a közgyűlés elnöke előtt esküt kell tenniük, és erről okmányt kell aláírniuk. Kéri, szíveskedjenek valamennyien felállni, és kéri a Területi Választási Bizottság megválasztott tagjait és póttagjait, fáradjanak a pulpitus elé és mondják utána az eskü szövegét. Az eskütétel megtörtént. Manninger Jenő: Gratulál a Területi Választási Bizottság megválasztott tagjainak és póttagjainak. Kéri, hogy az esküokmányt szíveskedjenek aláírni, és a Hivatal munkatársainak leadni, munkájukhoz sok sikert kíván, megköszöni részvételüket az ülésen.

5 3. TÁJÉKOZTATÓ A ZALA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 2014. I. FÉLÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL Manninger Jenő: Az előterjesztés a tegnapi napon került megküldésre, valamennyi bizottság megtárgyalta és egyhangúlag elfogadásra javasolta. Kérdezi, van-e hozzászóló? elfogadta, és az alábbi határozatot hozta: 27/2014. (VIII.27.) KH A Zala Megyei Közgyűlés a Zala Megyei Önkormányzat 2014. I. félévi gazdálkodásáról szóló tájékoztatót elfogadja. Határidő: azonnal 4. RENDELET-TERVEZET A ZALA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRA Manninger Jenő: Az előterjesztés a tegnapi napon került megküldésre, valamennyi bizottság megtárgyalta és a rendelet-tervezetet egyhangúlag elfogadásra javasolta. Kérdezi, van-e hozzászólás, kérdés? Nem volt hozzászólás. Kéri, szavazzanak a költségvetési rendelet módosításáról. Kéri, aki egyetért, igennel Megállapítja, hogy a közgyűlés 12 igen és 1 tartózkodó szavazattal a rendelet-tervezetet elfogadta, és a következő rendeletet hozta: 9/2014 (VII.28.) ÖR 5. TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSE A MEGYEI ÖNKORMÁNYZATOK RÉSZÉRE ELKÜLÖNÍTETT TARTALÉKBÓL Manninger Jenő: Az előterjesztést a valamennyi bizottság megtárgyalta és a közgyűlésnek egyhangúlag elfogadásra javasolta. Kérdezi, van-e hozzászólás, kérdés? Nem volt hozzászólás.

6 elfogadta, és az alábbi határozatot hozta: 28/2014. (VIII.27.) KH A Zala Megyei Közgyűlés a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény 4. számú melléklet 2. pontja alapján 17.040 e Ft támogatási igényt nyújt be a megyei önkormányzati tartalékból származó támogatásra. Határidő: 2014. szeptember 30. 6. A ZALA MEGYEI VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÁSA Manninger Jenő: Az előterjesztést a Jogi- és Ügyrendi Bizottság, valamint a Térségfejlesztési Bizottság megtárgyalta, és egyhangúlag elfogadásra javasolta. Kérdezi, van-e hozzászólás? elfogadta, a következő határozatot hozta: 29/2014. (VIII.27.) KH 1. A Zala Megyei Közgyűlés a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 21/2014. (V.28.) KH határozattal módosított és egybefoglalt szövegezésű alapító okiratát az alábbiakkal egészíti ki. Vezető tisztségviselő az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. Ha a vezető tisztségviselő jogi személy, a jogi személy köteles kijelölni azt a természetes személyt, aki a vezető tisztségviselői feladatokat nevében ellátja. A vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályokat a kijelölt személyre is alkalmazni kell. A vezető tisztségviselő ügyvezetési feladatait személyesen köteles ellátni. Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült. Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személyvezető tisztségviselője nem lehet. Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet vezető tisztségviselő az, akit eltiltottak a vezető tisztségviselői tevékenységtől.

7 2. A Zala Megyei Közgyűlés, mint a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány alapító jogainak gyakorlója nyilatkozik, hogy a módosított és az 1. pont szerint kiegészített egybefoglalt szövegezésű alapító okirat tartalmazza az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvényben (Civil.tv.) előírt rendelkezéseket. 3. A Zala Megyei Közgyűlés felkéri elnökét, hogy az 1. pont szerinti kiegészítéssel is foglalja egybe a már módosított alapító okiratot és gondoskodjon a hiánypótlás teljesítéséről. Határidő: 2014. szeptember 20. 7. A MURAVIDÉKI MAGYAR ÖNKORMÁNYZATI NEMZETI KÖZÖSSÉG ÉS A ZALA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZÖTT A 2014. ÉVRE KÖTÖTT EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Manninger Jenő: Az előterjesztést a Pénzügyi Bizottság és a Térségfejlesztési Bizottság megtárgyalta, és egyhangúlag elfogadásra ajánlja. Kérdezi van-e hozzászólás, kérdés? elfogadta, és a következő határozatot hozta: 30/2014. (VIII.27.) KH A Zala Megyei Közgyűlés a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsa és Zala Megye Önkormányzatának Közgyűlése között, a 2014. évre szóló Együttműködési Megállapodást az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal elfogadja és felhatalmazza Elnökét annak aláírására azzal, hogy a megállapodásban foglaltak pénzügyi fedezetét a Zala Megyei Önkormányzat 2014. évi költségvetésében a Koordinációs feladatok/zala megye nemzetközi kapcsolatai, tagdíjak sor terhére biztosítja. Határidő: 2014. szeptember 30. Manninger Jenő: A következő napirend tárgyalására zárt ülést rendel el. Kéri, hogy a teremben a főjegyző, a képviselők és a hivatal érintett munkatársai maradjanak. *

8 Manninger Jenő: Kihirdeti a testület zárt ülésen hozott döntését: A testület a kitüntető címet és díjakat az előkészítő bizottság javaslata alapján ítélte oda. Manninger Jenő: Amennyiben egyéb észrevétel, hozzászólás nincs, megköszöni részvételüket, az ülést bezárja. A testület következő ülésére várhatóan szeptember végén, vagy október elején kerül sor, az biztos, hogy ebben a ciklusban még egy ülésük lesz, a fejlesztési dokumentációkkal kapcsolatban van egy komoly napirendi pontjuk. Egyébként pedig 2014. szeptember 13-án 11.00 órakor kerül megtartásra Zalaváron az ünnepi megyegyűlés, amelyre minden képviselő meghívót kapott, és az imént megszavazott kitüntetéseket, címet is ott adják át, ezért természetesen várnak mindenkit, nemcsak a képviselőket, hanem családtagjaikat is ezen az összejövetelen. Megköszöni a részvételt és az ülést bezárja. Kmf. Manninger Jenő a közgyűlés elnöke Dr. Mester László megyei főjegyző