6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása



Hasonló dokumentumok
1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

A L A P Í T Ó O K I R A T

KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. Budapest,

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

E L Ő T E R J E S Z T É S

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetbe foglalva)

LEGYETEK JÓK ALAPÍTVÁNY az óbudai ifjúságért

Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

A Napkereszt Hagyományorzo Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Alapító Okirat Módosítása

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

A L A P Í T Ó O K I R A T

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje

DEMOKRATIKUS JOGOK FEJLESZTÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY. Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben május

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

A L A P Í T Ó O K I R A T ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Szervezeti és Működési Szabályzat

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

Biztonságos Városunkért Közalapítvány Alapító Okirata

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A L A P Í T Ó O K I R A T

ZSEBOROSZLÁN VAS MEGYEI KORASZÜLÖTTEKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetbe foglalva

A DIÁKSPORTÉRT KÖZALAPÍTVÁNY Jász-Nagykun-Szolnok Megye Diáksportjának Támogatására

A L A P Í T Ó O K I R A T

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

alapító okirat (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

A L A P Í T Ó O K I R A T

Bankszámlaszám:

A Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány

ALAPSZABÁLY. A társadalmi szervezet neve, székhelye és célja

A MAGYAR KÖZLEKEDÉSI MÉRNÖKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

ALAPÍTÓ OKIRAT - egységes szerkezetben a február 22. napján, a december 13-án és a 2011.

ZALAHALÁPÉRT KÖZALAPÍTVÁNY

3.2 Az oktatás, tájékoztatás eszközrendszerének felhasználásával bemutatni:

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

TÁMASZ ALAPITVÁNY Pécs ALAPITÓ OKIRAT

ALAPÍTVÁNYI ALAPÍTÓ OKIRAT (A 2011.augusztus 22.-i módosításokkal egységes szerkezetben)

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány alapító okiratának 13. számú módosítása

ALAPÍTÓ OKIRAT. ALAPÍTVÁNYT hoz létre az alábbi feltételek szerint:

ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT

Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT. Alulírott alapítók a PTK-ban meghatározottak szerint tartós közérdekû célra ALAPÍTVÁNYT hozunk létre az alábbi feltételek szerint:

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány létrehozására. Alulírottak a címben szereplő névvel alapítványt hoznak létre:

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

SÁSD KUL TÚRÁJÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

(módosításokkal egységes szerkezetben) I. FEJEZET

Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

JÁSZKISÉR GYERMEKEIÉRT

A REÁLTANODA ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

E l ő t e r j e s z t é s

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

DEBRECEN HATÁROK NÉLKÜL

Átírás:

Az alapítói vagyont az alapító jelen okirat aláírásától számított tizenöt (15) napon belül nyitandó bankszámlán helyezi el és bocsátja az Alapítvány rendelkezésére egyösszegben, készpénzben. b. I Az Alapítvány a vagyonával gazdálkodik. c. I Az Alapítvány másodlagosan mögöttes tevékenységként vállalkozási tevékenységet is folytathat. d. I Az Alapítvány nyitott, a továbbiakban bármely belföldi és külföldi természetes és jogi személy, illetve jogalanyisággal nem rendelkező gazdasági társaság csatlakozhat hozzá. e. I Új támogatók csatlakozásáról a kuratórium dönt. f. I Az alapítvány közhasznú szervezet. 6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása e.] Mind az alapítói vagyon, mint törzsvagyon, valamint annak kamatai az Alapítvány múködésére használható fel. b. I Az Alapítvány induló vagyonának kamatait illetve hozadékait elsődlegesen az alapítványi célokban meghatározottak megszervezésére, múködtetésére és támogatására kell fordítani. A kuratórium az alapítvány vagyonát az alapítványi célok alapján pályázat kiírása útján vagy egyedi elbírálású kérelmek útján hasznosítja a fentieken túlmenően. c. I A csatlakozók vagyonrészével megnövelt összeget az Alapítvány számláján kezelik és azt elsődlegesen az alapítványi célokra fordítják. d. I Az alapítványi vagyont az a. I, b. I, c. I pontokkal összhangban az Alapítvány céljainak megvalósítására, rriúködési és marketing költségre kell felhasználni. e. I Az Alapítvány kezelő szervének feladata az alapítványi célok megvalósítása az Alapítvány rendelkezésre álló eszközökkel, az alapítványi vagyon kezelése, a vagyon hasznosítása és gyarapítása. i.] A kezelő szer;v évente 2 alkalommal köteles az alapítónak írásban beszámolni az Alapítvány tevékenységéről, múkődéséről és gazdálkodásáról. g. I Az alapítvány a támogatót, a kuratórium bármely tagját, valamint e személy hozzátartozóját - a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető szolgáltatások kivételével - cél szerinti juttatásban nem részesítheti. Az alapítvány nevében vagy javára történő adománygyüjtés nem járhat az adományozók, illetőleg más személyek zaklatásával, a személyhez fűződő jogok és az emberi méltó ság sérelmével. Az alapítvány nevében vagy javára történő adománygyújtés csak az alapítvány írásbeli meghatalmazása alapján végezhető. Az alapítvány vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. Gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt a 3. pontban meghatározott tevékenységére fordítja. Az alapítvány az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg közhasznúsági jelentést köteles készíteni, amelyet a Közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi elvi. tv. 19.. (3) bekezdése szerinti tartalommal kell elkészíteni. A közhasznúsági jelentés elfogadása a kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik. 2

Az alapítvány éves beszámolója jóváhagyásához a kuratórium összes tagjának jóváhagyó szavazata szükséges. Az alapítvány éves beszámolóját sajtóban hozza nyilvánosságra. *7. A Kuratórium a. / Az Alapítvány kezelő szerve a kuratórium b. / A kuratórium létszáma: 3 fő *c./ A kuratórium tagjai: Kovács Gábor (szül: Eger, 1964. ápr. 07., anyja neve: Gégény Borbála, személyi ig. sz: 145705 la, adóazonosító: 8355252527 Taj szám: 025471 995 Lakcímkártya szám: 618548 SL) 3325 Noszvaj Dobó u. 6. szám alatti lakos, Varga Jánosné (szül: Eger, 1962 szept. 21., anyja neve: Csorba Irén, személyi ig. szám: 622053CA, adóazonosító: 8349613262, Taj szám: 073671 455, lakcímkártya szám: 255334 GL) 3325 Noszvaj Dózsa Gy. u. 9., szám alatti lakos, Szabóné Benke Edit (szül.: Eger, 1967. márc. 29., anyja neve: Kiss Lídia, személyi ig. szám: 167785IA, adóazonosító: 8366111873, lakcímkártya száma: 958427 UL Taj szám: 076 306 842) 3325 Noszvaj Deák F. u. 14. szám alatti lakos. d. / A kuratórium tagjai az alapítóval sem munkaviszonyban, sem rokoni kapcsolatban nem állnak. e. / Az Alapítvány képviselője a kuratórium. A kuratórium nevében annak elnöke egyedül is jogosult az Alapítvány képviseletében eljárni. Ha nem az elnök képviseli az Alapítványt, az Alapítvány képviseletében két kuratóriumi tag együttesen jogosult eljárni. Az Alapítvány bankszámlája felett való rendelkezéshez a kuratórium két tagjának együttes aláírása szükséges. A kuratórium tagjai az Alapítvány bankszámlája felett és képviseletében a következőképpen rendelkeznek: Az Alapító Okirat 7/ c. pontjában megjelölt kuratóriumi tagok közül bármelyik két kuratóriumi tag együttesen. f./ A Kuratórium elnökét és tagjait az alapító jelöli ki. Az alapító tagja, alkalmazottja, hozzátartozója a kuratórium elnöke nem lehet, valamint a bankszámla feletti rendelkezésre nem jogosítható fel. g./ A kuratóriumi tagság megszunese esetén az új tagot az alapító jelöli ki a kuratórium véleményének figyelembevételével. *h. / Az Alapítvány kuratóriumának elnöke és egyben az Alapítvány képviselője Kovács Gábor 3325 Noszvaj Dobó u. 6. szám alatti lakos, 8. a.j Az Alapítvány vagyonával való rendelkezés az Alapító Okirat 5. pontjában foglaltak betartásával a kuratóriumot illeti meg. A kuratórium ülését évente 4 alkalommal, negyedévente az elnök hívja össze. A kuratórium ülésére a tagokat a napirend közlésével levélben, az ülés előtt legalább 7 nappal kell meghívni. A meghívó, valamint az ülést előkészítő anyagok megküldéséről az elnök gondoskodik. A kuratórium ülései nyilvánosak, az ott készült jegyzőkönyvbe előzetes egyeztetés után bárki betekinthet. OP 3

A szervezet köteles vezetni a Határozatok Könyvét, amely nyilvántartás ból a kuratórium döntéseinek tartalma, időpont ja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya, valamint nyílt szavazás esetén személye megállapítható. Az elnök a kuratórium döntéseiről valamennyi érintettet levél útján értesíti a döntéstől számított 7 napon belül. Egy egész célcsoportot érintő döntés nyilvánosságra hozatala a médiák útján, elsősorban a kuratórium által meghatározott folyóiratban történik. Az alapítvány müködéséről, szolgáltatásai igénybevételének módjáról az alapítvány évente sajtó útján és az érintetteket foglalkoztató intézményekhez, érdekvédelmi szervezetekhez intézett levélben, hirdetésben folyamatos tájékoztatást nyújt a kuratórium. Az alapítvány müködésével kapcsolatosan keletkezett iratokba és az alapítvány éves közhasznúsági jelentésébe bárki betekinthet, illetőleg a közhasznúsági jelentésből saját költségére másolatot készíthet. A kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk. 685.. b.j pont), élettársa a határozat alapján kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendo jogügyeltben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek az alapítvány cél szerint juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás. Nem lehet az alapítvány kuratóriumának tagja az a személy, aki olyan, két éven belül megszúnt közhasznú szervezet vezető tisztségviselője volt - annak megszúnését megelőző két évben legalább egy évig -, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. Az alapítvány kuratóriumának tagja, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejúleg más közhasznú szervezetnél is betölt b.j A kuratórium egyszerü szótöbbséggel, nyílt szavazással hozza döntéseit. c. j A kuratórium határozatképes, ha tagjai közül legalább 2 fő jelen van. d) A kuratórium üléseit az elnök vezeti le. 9. Az Alapító Okiratban nem szabályozott szervezeti és múkődési kérdésekről az Alapítvány Szervezeti és Múkődési Szabályzata rendelkezik. A Szervezeti és Múködési Szabályzato t az alapító közremúködésével kell kidolgozni és jóváhagyásával lép hatályba. 10. A kuratóriumi tagság megszünik, a. j Lemondással b. j A tag halálával c. j Visszahívással *11. Az Alapítvány Felügyelő Szerve Az Alapító egy-három tagú felügyeleti szervet jelölhet határozatlan időre. A felügyelő szerv tagjai: Elnök: Pauliczky Beáta (3300 Eger, Cifrakapu u. 148, 4j 16.) Tagok: Szűgyi Zoltán (1193 Budapest, Bocskai u. 34.) Sáli Erika (1114 Budapest, Fadrusz u. 29.) Nem lehet a felügyelő szerv tagja az a személy, aki a) a kuratórium tagja, b) az Alapítvánnyal megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másként nem rendelkezik, 4

c) az Alapítvány cél szerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat -, d) illetve az a-c) pontokban meghatározott személy hozzátartozója. A felügyelő szerv hatásköre, feladatköre: - ellenőrzi az Alapítvány müködését és gazdálkodását. Ennek keretében a Kuratórium tagjaitól jelentést, tájékoztatást vagy felvilágosítást kérhet, az Alapítvány irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja. Ehhez titoktartásra kötelezett szakembert is igénybe vehet, ennek költségeit azonban az Alapítványra csak akkor háríthat ja át, ha bevonásról a Kuratórium elnökét előzetesen írásban tájékoztatta és annak indokoltságát hitelt érdemlően igazolta. - tanácskozási joggal részt vehet a Kuratórium ülésén, illetve jogszabály vagy az Alapító Okirat rendelkezése esetén köteles részt venni. - köteles az intézkedésre jogosult Kuratóriumot tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy az Alapítvány müködése során olyan jogszabálysértés vagy az Alapítvány érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése az intézkedésre jogosult Kuratórium döntését teszi szükségessé, vagy ha a Kuratóriumi tagok felelösséget megalapozó tény merült fel. A felügyelő szerv indítványára, annak megtételétől számított harminc napon belül a Kuratórium ülését össze kell hívni az által megjelölt napirendi javaslat alapján. E határidő eredménytelen eltelte esetén a Kuratórium összehívására a felügyelő szerv is jogosult. Amennyiben a Kuratórium az Alapítvány törvényes müködésének helyreállitása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a felügyelő szerv köteles haladéktalanul értesíteni az illetékes törvényességi felügyeletet ellátó szervet. A felügyelő szerv ügyrendje: A felügyelő szerv - amennyiben többtagú - elnökét a saját tagjai közül választja meg. Üléseit szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal tartja. A felügyelő szerv ülésén véleményezi és észrevételei: - az Alapítvány tárgy évi tevékenységét, gazdálkodását, - az Alapítvány közhasznúsági jelentését. A felügyelő szerv rendkívüli űlesén tárgyalja az Alapító Okiratban szabályozott és a hatáskörébe tartozó valamennyi az Alapítvány müködésével, gazdálkodás ával és tisztségviselőivel kapcsolatos kérdést. A felügyelő szerv ügyrendjét, müködésének további szabályait - a jelen Alapító Okiratban foglalt kereteken belül - maga állapítja meg. 12. Az Alapítvány megszünése esetén az Alapítvány megmaradó vagyonát csak hasonló célú Alapítvány támogatására lehet fordítani. 13. Az alapító jelen okirat aláírásával kijelenti, hogy az Alapítvány megfelel a közhasznú szervezetekról szóló törvény 4.. (1) bekezdésének á.] pontja - ezzel összefüggésben a 26. - ának d. I pontja - szerinti feltételnek, közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. A közvetlen politikai tevékenységgel összefüggésben nem folytat pártpolitikai tevékenységet, továbbá országgyűlési képviselői, megyei, fővárosi, önkormányzati választáson jelöltet nem állit. 14. Az Alapító Okiratban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók. 15. Az alapítvány közhasznú jogállásának megszúnésekor köteles esedékes köztartozásait rendezni, illetőleg közszolgáltatás ellátására irányuló szerzódéséböl eredő kötelezettségeit időarányosan teljesíteni. ~?- 5

16. Bírósági nyilvántartásba vétel Az alapító tudomásul veszi, hogy az Alapítvány érvényességéhez az Alapító Okirat bírósági nyilvántartásba vétele szükséges. Az Alapítvány jogi személyiségét bírósági nyilvántartásba vétellel nyeri el. Az alapító jelen Alapító Okiratot, mint akaratával mindenben egyező t elolvasás után helybenhagyólag a mai napon kézjegyévellátta el. Budapest, 2010. szeptember 9. Ellenjegyezte: 6