A kongresszus fővédnöke: Dr. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár Emberi Erőforrások Minisztériuma A kongresszus védnökei: Prof. Dr. Szökő Éva elnök Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Prof. Dr. Botz Lajos elnök Egészségügyi Szakmai Kollégium Kórházi Klinikai Gyógyszerész Tagozat A kongresszus főszervezője: Dr. Higyisán Ilona A Tudományos Bizottság elnöke: Prof. Dr. Soós Gyöngyvér A Szervező Bizottság elnöke: Dr. Szabó Csongor 1
Tisztelt Kongresszusi Résztvevők! Kedves Kolleginák és Kollégák! Tisztelt Szakmai Partnereink! Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntjük a kongresszus minden kedves résztvevőjét, vendégét, köszönjük, hogy elfogadták meghívásunkat és rendezvényünket megtisztelik jelenlétükkel. Szervezetünk életének mindig kiemelkedő eseménye volt a Kórházi Gyógyszerészek Kongresszusának megrendezése, de az idei rendezvénynek különös rangot ad, hogy huszadik ebben a jeles sorban. Az idei kongresszus választott jelmondata Terápiás kihívások, újszerű megoldások kifejezi a kórházi gyógyszerészek azon állandó törekvését, hogy a mindenkori kihívásokra a legjobb szakmai tudásuk szerint adjanak szükség szerint jól bevált, vagy újszerű megoldásokat. Hivatásunk azonban a terápiás kihívások mellett egyéb kihívásoktól sem mentes, amire szintén napi szinten kell választ adni, így nem véletlen, hogy a kongresszus programjában többek között olyan kiemelt témák szerepelnek, mint Személyre szabott orvoslás, Kórházi gyógyszerbeszerzés és ellátás, Biztonságos gyógyszeralkalmazás, Kórházi gyógyszerészek szakmai bizottságokban betöltött szerepe, Farmakovigilancia a mindennapokban. Egy kongresszus tényleges szakmai értékét mindig a résztvevők aktivitása határozza meg. Ebből a szempontból a kongresszus sikerét megelőlegezhetjük, mivel a pre-kongresszusi előadásokat követően további 43. előadás és 14 poszter kerül bemutatásra, érintve a kórházi gyógyszerészet legfontosabb szakmai területeit. Hagyományainknak megfelelően a kongresszus keretein belül a fiatal kollégák szervezésében megrendezésre kerül egy szakmai Fórum, mely lehetőséget biztosít az ifjú kollégák véleményének megismerésére, valamint az egyes szakmai kérdésekre adott újszerű javaslataik megvitatására. Stílszerűen Visegrád szellemiségéhez kijelenthetjük, hogy a kórházi gyógyszerészet reneszánsza a fiatalok tenni akarásán múlik, de látva felelősségteljes hozzáállásukat és kiemelkedő aktivitásukat, optimistán tekinthetünk a jövőbe. A kórházi gyógyszerészet hasonlóan a gyógyítás egyéb területeihez állandóan új kihívásokkal szembesül, amelyeknek csak jól képzett és a rohamosan bővülő ismeretanyagot megfelelően szintetizálni és alkalmazni tudó intézeti gyógyszerészek képesek megfelelni. Ehhez kíván előadásaival, vitáival és baráti beszélgetéseivel lehetőségei szerint hozzájárulni a Kórházi Gyógyszerészek XX. Kongresszusa. Ezen gondolatok jegyében, a kongresszus valamennyi résztvevőjének hasznos, új ismeretekben gazdag tanácskozást, a kísérőprogramokhoz jó hangulatot és kellemes élményeket kívánunk! Dr. Szabó Csongor a MGYT KGYSZ elnöke Dr. Higyisán Ilona a kongresszus főszervezője Prof. Dr. Soós Gyöngyvér a Tudományos Bizottság elnöke 2
Kongresszus időpontja: 2015. április 24 26. Pre-kongresszusi továbbképzés: 2015. április 24., 09.30 óra Kongresszusi megnyitó: 2015. április 24., 13.00 óra Kongresszus zárása: 2015. április 26., 13.00 óra Kongresszusi iroda nyitva tartása: 2015. április 24., 08.30 18.00 óra 2015. április 25., 08.00 18.00 óra 2015. április 26., 08.30 13.00 óra Kongresszus helyszíne: Thermal Hotel Visegrád**** 2025 Visegrád, Lepence-völgy Hrsz.: 1213 GPS: N47 45.890' E18 57.225' Kiállítások helyszíne: A szálloda 1. szintje Poszterek helyszíne: A szálloda földszinti részén Étkezések helyszíne: A szálloda étterme ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK 3
Kísérő programok: 2015. április 24. péntek, 20.30 óra Fogadás a szálloda éttermében 2015. április 25. szombat, 20.00 óra Társas vacsora a szálloda éttermében Akkreditáció: Pre-kongresszusi továbbképzés SZOTE-GYTK/2015.I/00034 5 pont XX. Kongresszus SZOTE-GYTK/2015.I/00035 15 pont Rendezvényszervező iroda: Club Service Kft. 4024 Debrecen, Kossuth u. 42. Tel.: 52/522-222, Fax: 52/522-223 E-mail: kgysz2015@clubservice.hu 4
PRE-KONGRESSZUSI TOVÁBBKÉPZÉS PROGRAMJA 2015. április 24. péntek 09.30 12.00 BŐRGYÓGYÁSZATI ONKOLÓGIA Üléselnök: Soós Gyöngyvér PRE-1. 09.30 10.15 Bőröregedés; jellemző jóindulatú és malignus növedékek a bőrön Somlai Beáta SE Bőr-Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika, Budapest PRE-2. 10.15 11.00 Melanoma malignum epidemiológia; megelőzés és szűrés Tóth Veronika SE Bőr-Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika, Budapest PRE-3. 11.00 11.45 Melanoma malignum klinikai, pathológiai és genetikai jellemzői; terápiás lehetőségek Somlai Beáta SE Bőr-Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika, Budapest 11.45 12.00 Diszkusszió 12.00 13.00 Ebéd 5
A KONGRESSZUS PROGRAMJA 13.00 14.30 ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ, KITÜNTETÉSEK ÁTADÁSA Üléselnök: Szabó Csongor E-1. Plenáris előadás Személyre szabott gyógyszerezés farmakogenetikai alapon: lehetőségek és korlátok Botz Lajos PTE ÁOK Gyógyszerészeti Intézet és KK Gyógyszertár, Pécs 14.30 15.00 Szünet 15.00 17.00 SZEMÉLYRE SZABOTT ORVOSLÁS EREDMÉNYEI Üléselnökök: Bidló Judit, Trestyánszky Zoltán E-2. 15.00 15.30 Új lehetőségek a Hepatitis C kezelésében Hagymási Krisztina SE II. sz. Belgyógyászati Klinika, Budapest E-3. 15.30 15.45 Ritmus és algoritmus a HER2-pozitív emlőrák kezelésében Dank Magdolna SE I. sz. Belgyógyászati Klinika, Budapest E-4. 15.45 16.00 Fontos tudnivalók a MabThera (rituximab) szubkután adásáról Gurbity Pálfi Tímea SZTE ÁOK II. sz. Belgyógyászati Klinika, Szeged E-5. 16.00 16.15 A RAS biomarker jelentősége a metasztatikus colorektális daganatok kezelésében Balázs Mihály Country Medical Lead, Amgen Kft., Budapest 6
E-6. 16.15 16.25 Helyi onkológiai protokollok a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Intézeti Gyógyszertárában Merczel Sára 1, Szabadiné Benedek Erzsébet 1, Botz Lajos 2 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház, Intézeti Gyógyszertár, Kaposvár 1 ; PTE ÁOK Gyógyszerészeti Intézet és KK Gyógyszertár, Pécs 2 E-7. 16.25 16.35 Az osztályos gyógyszerész szerepe a daganatos betegek korszerű terápiájában Hlavács Tünde, Süle András Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ, Intézeti Gyógyszertár, Budapest E-8. 16.35 16.45 Védőruházati megoldások a laborban Zsák Péter DuPont Magyarország Kft., Budaörs 16.45 17.00 Diszkusszió 17.00 17.30 Szünet 17.30 18.30 A KÓRHÁZI GYÓGYSZERBESZERZÉS, ELLÁTÁS ÚJ ÚTJAI Üléselnökök: Botz Lajos, Takács Gézáné E-9. 17.30 17.45 Gyógyszerbeszerzési folyamatok komplexitása a kórházi gyógyszerellátásban Hankó Balázs SE Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet, Budapest E-10. 17.45 17.55 Kórházi egyedi infúzió-készítés megszűnésének szakmai és gazdasági következményei Ábrahám Eszter, Szabóné Schirm Szilvia PTE ÁOK Gyógyszerészeti Intézet és KK Gyógyszertár, Pécs 7
E-11. 17.55 18.05 Gyógyszerhiányok gazdasági értékelése Vida Róbert György, Krucsóné Hornyák Judit, Nyaka Bernadett, Botz Lajos PTE ÁOK Gyógyszerészeti Intézet és KK Gyógyszertár, Pécs E-12. 18.05 18.15 Jót s jól! Kihívások és lehetőségek a magisztrális alapanyag ellátásban Kálmán Ferenc Molar Chemicals Kft., Halásztelek 18.15 18.30 Diszkusszió 20.30 Fogadás 8
2015. április 25. szombat 09.00 10.30 KÓRHÁZI BIZOTTSÁGOKBAN BETÖLTÖTT SZEREPEK, EREDMÉNYEK 1. Gyógyszerterápiás Bizottság feladatai, működésük; Táplálásterápia Üléselnökök: Cseh Ibolya, Vincze Zoltán E-13. 09.00 09.10 A PTE Klinikai Központ Gyógyszerterápiás Bizottság működésének tapasztalatai Nyaka Bernadett, Krucsóné Hornyák Judit, Botz Lajos PTE ÁOK Gyógyszerészeti Intézet és KK Gyógyszertár, Pécs E-14. 09.10 09.20 Gyógyszerterápiás Bizottság a számok bűvöletében Kis Szölgyémi Mónika, Higyisán Ilona Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, Intézeti Gyógyszertár, Budapest E-15. 09.20 09.30 A klinikai táplálásterápia útja a gyógyszerészi kezdeményezéstől az intézeti szabályzatig Ferdinandy Csilla, Süle András Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ, Intézeti Gyógyszertár, Budapest E-16. 09.30 09.50 A betegek otthoni parenterális táplálására előállított infúziók fizikokémiai kockázatai. Gyári és/vagy egyedi infúziót válasszunk a betegek parenterális táplálására? Bodó Gabriella B.A.Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, Intézeti Gyógyszertár, Miskolc E-17. 09.50 10.10 Partnerség a betegellátásban Tajthy Éva Judit Fresenius Kabi Hungary Kft., Budapest 10.10 10.30 Diszkusszió 10.30 11.00 Szünet 9
11.00 13.00 KÓRHÁZI BIZOTTSÁGOKBAN BETÖLTÖTT SZEREPEK, EREDMÉNYEK 2. Infekciókontroll és Antibiotikum Bizottságok, Antibioticum Stewardship Program (ASP) Üléselnökök: Horváth Beatrix, Kis Szölgyémi Mónika E-18. 11.00 11.15 Kórházi antibiotikum használat hazánkban: áttekintés és kitekintés. Mit mutat az európai mérce és a hazai trendek? Benkő Ria, Matuz Mária, Gyimesi Nóra, Bor Andrea, Doró Péter, Viola Réka, Soós Gyöngyvér SZTE GYTK Klinikai Gyógyszerészeti Intézet, Szeged E-19. 11.15 11.30 Benchmarking lehetőségek az antibiotikum felhasználás elemzésében: nozokomiális infekciók és esetösszetétel-elemzés sebészeti és idegsebészeti osztályokon Takács Gábor 1, Ferdinandy Csilla 2, Merczel Sára 3, Süle András 2, Miseta Ildikó 1, Krucsóné Hornyák Judit 1, Nyaka Bernadett 1 PTE ÁOK Gyógyszerészeti Intézet és KK Gyógyszertár, Pécs 1 ; Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ, Intézeti Gyógyszertár, Budapest 2 ; Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház, Intézeti Gyógyszertár, Kaposvár 3 E-20. 11.30 11.40 Antibiotikum alkalmazás klinikai auditjának tapasztalatai Somogyi Aranka 1, Knausz Márta 2 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Gyógyszerészeti Osztály 1, Mikrobiológiai Laboratórium 2, Győr E-21. 11.40 11.50 Infekciókontroll Bizottság, a Clostridium Difficile infekció terápiás lehetőségei Szabó Mária 1, Gyimesi Nóra 2, Szederkényi Edit 1, Molnár Tamás 3, Lázár György 1 SZTE ÁOK Sebészeti Klinika 1, GYTK Klinikai Gyógyszerészeti Intézet 2, I. sz. Belgyógyászati Klinika 3, Szeged 10
E-22. 11.50 12.00 Szisztémás gombafertőzések korszerű, hatékony és gazdaságos kezelése Giday Henrietta Szent György Kórház, Intézeti Gyógyszertár, Székesfehérvár E-23. 12.00 12.10 Kórházi higiénés program gyógyszerészi szerepvállalása ENCOMPASS monitoring rendszer Csontos Diána, Árok Renáta, Higyisán Ilona Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, Intézeti Gyógyszertár, Budapest E-24. 12.10 12.30 BELLA új típusú akkreditáció a biztonságos betegellátásért Nagyné Ambrus Ildikó Nyírő Gyula Kórház, Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet, Intézeti Gyógyszertár, Budapest 12.30 13.00 Diszkusszió 13.00 14.00 Ebéd 14.00 15.00 SANOFI SZIMPÓZIUM Biztonságos gyógyszeralkalmazás, antikoagulálás LMWH-k beszerzésének szakmai és finanszírozási kérdései az evidenciák tükrében Üléselnökök: Higyisán Ilona, Pálffyné Poór Rita E-25. E-26. E-27. LMWH-k vizsgálatai kardiológiában Tomcsányi János Budai Irgalmasrendi Kórház, Kardiológia, Budapest LMWH-k vizsgálatai belgyógyászatban és neurológiában Pfliegler György DE KK II. sz. Belgyógyászati Klinika, Debrecen LMWH-k vizsgálatai ortopédiában és traumatológiában Varga Endre SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ, Szeged 11
E-28. E-29. LMWH-k vizsgálatai sebészetben és onko-sebészetben Vereczkei András PTE ÁOK KK Sebészeti Klinika, Pécs LMWH-k beszerzésének kérdéseire adott lehetséges válaszok Jánosi Gabriella SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ, Szeged 15.00 16.00 POSZTER MEGBESZÉLÉS Levezető elnökök: Benkő Ria, Horváth László P-1. P-2. P-3. P-4. Parenterális C-vitamin oldatok onkológiai célú alkalmazása és stabilitásvizsgálata Árok Renáta 1, Zelkó Romána 2, Higyisán Ilona 1 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, Intézeti Gyógyszertár 1 ; SE Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet 2, Budapest Intézeti gyógyszertárba érkező alapanyagok és készítmények vizsgálata Raman spektroszkópiával Ábrahám Eszter, Fittler András, Somogyi-Végh Anna, Vida Róbert, Botz Lajos PTE ÁOK Gyógyszerészeti Intézet és KK Gyógyszertár, Pécs Egyedi összetételű táplálóoldatok helye az otthoni parenterális táplálásban József Gergely András, Bodó Gabriella, Fodor Emese, Kovács Zsuzsanna, Kozma Ádám, Parizsa Péter B.A.Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, Intézeti Gyógyszertár, Miskolc Magisztrális előiratok nemzetközi kritériumok alapján történő értékelése Vida Róbert György, Mayer Anna, Botz Lajos PTE ÁOK Gyógyszerészeti Intézet és KK Gyógyszertár, Pécs 12
P-5. P-6. P-7. P-8. P-9. P-10. Krónikus sebek kezelése negatív nyomás terápiával Fodor Emese, Papp Rózsa, Bodó Gabriella, Matlák Tímea, Debreceni Rita, Kozma Ádám, Parizsa Péter, József Gergely András B.A.Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, Intézeti Gyógyszertár, Miskolc Különleges mérgezések gyógyszeres terápiája változó protokolljaink a számok tükrében Süle András, Paku Magdolna, Elek István Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ, Intézeti Gyógyszertár, Budapest Húgyúti fertőzések antibiotikum terápiájának tapasztalata egy városi kórház gyermekosztályán Pintér Veronika Szent Rókus Kórház, Intézeti Gyógyszertár, Baja Intézeti gyógyszertári felhasználások inventár analízisen alapuló értékelése Nyaka Bernadett, Krucsóné Hornyák Judit, Botz Lajos PTE ÁOK Gyógyszerészeti Intézet és KK Gyógyszertár, Pécs A kórházba behozott gyógyszerek felhasználási gyakorlatának hazai áttekintése és az alkalmazás kapcsán jelentkező attitűdök vizsgálata a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban Csontos Diána 1, Soós Gyöngyvér 2, Higyisán Ilona 1 Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, Intézeti Gyógyszertár, Budapest 1 ; SZTE GYTK Klinikai Gyógyszerészeti Intézet, Szeged 2 A Semmelweis Egyetem Bőrklinikán gondozott psoriasisos betegek tételesen finanszírozott biológiai terápiájának áttekintése Soós Gyöngyvér 3, Matuz Mária 3, Nyeste Zsuzsa 1, Sebők Szilvia 2, SE Bőr- Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika 1, Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet 2, Budapest; SZTE GYTK Klinikai Gyógyszerészeti Intézet, Szeged 3 13
P-11. P-12. P-13. P-14. Biológiai gyógyszert a netről? Somatropin készítmények internetes forgalmazásának és minőségének vizsgálata Ábrahám Eszter, Fittler András, Mikulka Ivett, Botz Lajos PTE ÁOK Gyógyszerészeti Intézet és KK Gyógyszertár, Pécs Nemi különbségek az osteoporosis gyógyszeres terápiájában Bor Andrea, Matuz Mária, Gyimesi Nóra, Benkő Ria, Soós Gyöngyvér, Csatordai Márta, Doró Péter SZTE GYTK Klinikai Gyógyszerészeti Intézet, Szeged Az antidepresszáns felhasználásnak tulajdonítható csípőcsonttörés hazai populáció szintű járulékos kockázata és a vonatkozó becsült költségek Takács Gábor 1, Horváth László 2, Botz Lajos 1 PTE ÁOK Gyógyszerészeti Intézet és KK Gyógyszertár, Pécs 1 ; DE KK Klinikai Gyógyszertár, Debrecen 2 A biszfoszfonátok élete vényekben Veszelyné Kotán Edit 1, Mészáros Ágnes 2 Uzsoki utcai Kórház Központi Gyógyszertár 1, SE Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet 2, Budapest 16.00 17.00 GYÓGYSZERELÉSI GONDOK Nem kívánt események, gyógyszer mellékhatások (ADE & ADR) Üléselnökök: Kerpel-Fronius Sándor, Soós Gyöngyvér E-30. 16.00 16.10 Antitrombotikumokkal előforduló mellékhatások és gyógyszerelési hibák Tóbel Andrea, Diczkó Gabriella, Órás Zsuzsanna Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, Intézeti Gyógyszertár, Budapest 14
E-31. 16.10 16.20 Orális antikoaguláns kezelésben részesülők műtéti kockázatai Doró Péter 1, Bor Andrea 1, Gyimesi Nóra 1, Csatordai Márta 1, Csonka Ákos 2, Doró Géza 2, Gárgyán István 2 SZTE GYTK Klinikai Gyógyszerészeti Intézet 1, ÁOK Traumatológiai Klinika 2, Szeged E-32. 16.20 16.30 Ismeretlen ismerősök: a kontrasztanyagok Sebők Szilvia SE Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet, Budapest E-33. 16.30 16.40 Parenterális készítmények biztonságos alkalmazása Kozma Ádám, Matlák Tímea, József Gergely András, Kovács Zsuzsanna, Bodó Gabriella B.A.Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, Intézeti Gyógyszertár, Miskolc E-34. 16.40 16.50 Biohasonló készítmények kórházi alkalmazásának kérdései Szűcs Attila Országos Onkológiai Intézet, Intézeti Gyógyszertár, Budapest 16.50 17.00 Diszkusszió 17.00 18.00 FARMAKOVIGILANCIA A MINDENNAPOKBAN KEREKASZTAL MEGBESZÉLÉS Moderátor: Kerpel-Fronius Sándor Meghívottak: Fodor Györgyi OGYÉI, Budapest 20.00 Társas vacsora Higyisán Ilona Bajcsy-Zsilinszky Kórház, Intézeti Gyógyszertár, Budapest Lám Judit SE Egészségügyi Menedzserképző Központ, Budapest 15
2015. április 26. vasárnap 08.30 11.45 FÓRUM A KGYSZ Ifjúsági Állandó Bizottság (IÁB) szervezésében Szervezők: Süle András, Fittler András, Takács Gábor 08.30 09.00 Megnyitó IÁB és a fiatalok helyzete Süle András Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ, Intézeti Gyógyszertár, Budapest E-35. 09.00 09.10 Társadalmi és szakmai szervezeti szerepvállalásaink Tátrai Tibor Szent Borbála Kórház, Intézeti Gyógyszertár, Tatabánya E-36. 09.10 09.25 Kórházi gyógyszeres terápia biztonságának növelése szoros gyógyszerészi kontrollal Gyimesi Nóra 1, Szabó Mária 2, Bor Andrea 1, Matuz Mária 1, Benkő Ria 1, Soós Gyöngyvér 1, Doró Péter 1 SZTE GYTK Klinikai Gyógyszerészeti Intézet 1, ÁOK Sebészeti Klinika 2, Szeged E-37. 09.25 09.40 A gyógyszerész szerepe az intenzív terápiás osztályon Szalai Gábor 1, Doró Péter 1, Molnár Zsolt 2 SZTE GYTK Klinikai Gyógyszerészeti Intézet 1, ÁOK Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet 2, Szeged E-38. 09.40 09.55 Gyógyszerészi betegkövetési módszerek az intenzív terápiában Keller Nóra, Süle András Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ, Intézeti Gyógyszertár, Budapest E-39. 09.55 10.10 Májtranszplantáció és első generációs proteáz inhibitorok kovács Katalin, Gerlei Zsuzsanna, Máthé Zoltán SE Transzplantációs és Sebészeti Klinika, Budapest 16
E-40. 10.10 10.25 MAD Nasal (Mucosal Atomization Device) innovatív gyógyszerbevitel a gyermek anaesthesiában Ferdinandy Csilla Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ, Intézeti Gyógyszertár, Budapest E-41. 10.25 11.15 Hogyan segíti és segítheti az osztályos gyógyszerész a közvetlen klinikai betegellátást? Videó interjúk orvosokkal, ápolókkal Felkért orvosok Budapest, Szeged, Pécs E-42. 11.15 11.30 A Kórházi Gyógyszerészet európai állásfoglalásáról Süle András Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ, Intézeti Gyógyszertár, Budapest 11.30 11.45 Diszkusszió 11.45 12.00 Szünet 12.00 13.00 Plenáris előadás Üléselnökök: Soós Gyöngyvér, Szabóné Schirm Szilvia E-43. Gyakorlati megfontolások a biológiai terápiák racionális alkalmazásához Nagy György Budai Irgalmasrendi Kórház, Budapest 13.00 Kongresszus zárása Ebéd, hazautazás 17