Nyírbátori Gyermekvédelmi Központ kiváltása 1. szerződésmódosítás 2. szerződésmódosítás

Hasonló dokumentumok
Tájékoztató a szerződés módosításáról - Rákóczi Ferenc Szakközépiskola és Szakiskola energetikai korszerűsítése

Fogyatékos személyek szállítására is alkalmas 9 személyes gépkocsi beszerzése

Vállalkozási szerződés 2. számú módosítása - Megvalósíthatósági Tanulmány készítése a hódmezővásárhelyi keleti elkerülő út építésére

Napelem telepítése a Parádi Idősek Otthona részére 2. sz. szerz. mód.

Nagyhalász Önkormányzati intézményei energiaellátásának fejlesztése napelemes rendszer kiépítésével

Tájékoztató a szerződés módosításáról - Középületek energetikai korszerűsítése - Óvodák

A Károly Róbert Főiskola székhelyén fotovoltaikus rendszer telepítése, villamos szerelési kivitelezési tevékenységeinek elvégzése

Közúti gépjárművek sérüléséből adódó helyreállítása illetve szükség szerinti javítása

Önellátó képességek fejlesztése program (TÁMOP / ) - I. rész

Miskolci Autista Központ mosoda épületének építése

A fóti Boglárka Bölcsőde eszközbeszerzése a KMOP sz. pályázat keretében (szállítási szerződés)

1055 Budapest, Kossuth tér 1-3. és 1054 Budapest, Széchenyi rkp. 19. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő:

Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 24770/2015 CPV Kód:

Vállalkozási szerződés a Darányi Ignác Terv keretén belül Ravatalozó felújítása Nagyrédén tárgyában

Faluközpont kialakítása Makkoshotyka településen - 2.sz. szerz.mód

Szerződés módosítás Nagykanizsa, Piarista iskola főbejárat

Tájékoztató a szerződés módosításáról - Vállalkozási szerződés keretében Napelem rendszer tervezése és kivitelezése- Bagod

Megbízási szerződés I. sz.módosítása-munkahelyi képzések az SCI-nál

Szeghalmon a Széchenyi u. 1. szám és a Dózsa György u és 5-7. szám alatt parkolók aszfaltozási munkái- szerződés módosítása

Szeged, Tisza Lajos krt sz. alatti Belvedere palota felújítása

Életvezetés és tanácsadási szolgáltatás nyújtása (TÁMOP / ) - III. rész

Élelmiszer alapanyag beszerzés

Komló, Attila u.-esze T.u. (Berekvölgy) csapadékvíz elvezetés vállalkozási szerződés módosítása

Napkollektoros rendszer kiépítése, telepítése a Margit Kórháznál Pásztó településén - 1. sz. szerződés módosítás

Tájékoztató a szerződés módosításáról - Adás-vételi keretszerződés járműalkatrészek, munkagépek alkatrészeinek beszerzésére

MagyarTÁRHáz kialakítása Szihalmon című projekt építési feladatainak ellátása - 3. számú szerződésmódosítás

Tájékoztató a szerződés módosításáról - Középületek energetikai korszerűsítése

BFVK Zrt. - Főgáz Zrt. - tájékoztató a szerződés meghosszabbításáról (2. rész Közraktárak épületegyüttes versenypiaci fogyasztási hely)

Szerződésmódosítás 1. - A TÁMOP B-12/ kódszámú kiemelt projekt keretében megvalósuló képzésekhez építőipari alapanyagok beszerzése

Vállalkozási szerződés módosítás - Gyermek- és Ifjúsági tábor korszerűsítése és akadálymentesítése.

Tájékoztató a "Falubusz beszerzése" tárgyú szerződés módosításáról

Tájékoztató a szerződés 1. sz. módosításáról - Országos Támogatás-ellenőrzési Rendszer programkód minőség ellenőrzés

Tájékoztató - Kazincbarcika, Sport Központ Tornacsarnok épületének energetikai korszerűsítése - 1. módosítás

Napelemes rendszer kiépítése 3sz. szerződésmódosítás

MKK Magyar Követeléskezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság irodahelyiségeinek és egyéb helyiségeinek takarítása 2014 szerződésmódosítás

Életvezetés és tanácsadási szolgáltatás nyújtása (TÁMOP / ) - IV. rész

Napkollektoros rendszer kiépítése, telepítése a Margit Kórháznál Pásztó településén - 5. sz. szerződés módosítás

Páty Kikelet bölcsőde kivitelezése Szerződésmódosítás

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/8. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Vállalkozási szerződés módosítása

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/2 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/35. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

NAIK-SZBKI 96 m2 üvegház építése

Orgona felújítás az orosházi Jézus Szíve Templomban a HURO/1101/044/2.1.3 kódszámú pályázat keretében

Tájékoztató szerződés módosításáról

Portaszolgálat ellátása a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság budapesti telephelyein, tájékoztató a szerződés módosításáról

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/118. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Gomba ivóvíz tervezés

Az Országház környezete kültéri területeinek tisztítása (564/2014)

2 db új gépjármű beszerzése

Tájékoztató szerződésmódosítás-2

"Hovány Kft. versenyképességének fokozása a munkavállalók képzésével" - Tájékoztató a szerződés módosításáról

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/112. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/139 Építési beruházás Kivitelezés, bármilyen eszközzel, Beszerzés tárgya:

1055 Budapest, Kossuth tér 1-3. és 1054 Budapest, Széchenyi rkp. 19. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő:

Tájékoztató a KKEK rendszer szinten tartó fejlesztése tárgyú vállalkozási szerződés módosításáról

Szerződésmódosítás- Intézmények vis maior jellegű felújítása

marketing kommunikációs szerződés módosítása

Vállalkozási szerződésmódosítás a KEOP /N számú Fotovoltaikus rendszerek kialakítása elnevezésű projekt kivitelezésére Somogyfajszon

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/54

Közzététel dátuma: Iktatószám: 644/2015 CPV Kód: ; ; ;

Balassi Intézet - Kommunikáció - táj. szerz. mód

A tiszalöki egészségügyi intézmény fejlesztése

TÁMOP C-12/ Munkahelyi képzések az A.K.S.D. Kft.- nél

Tájékoztató a szerződés módosításáról - Építőipari beruházás kivitelezése ÉMOP-4.1.2/A azonosítószámú projekt megvalósítása során

SZM Szentendre város Településfejlesztési Koncepciója és Településrendezési eszközeinek elkészítése szerződés módosítás 4.

Egészségügyi termékek beszerzése az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Győr részére

(PTS-124) fogászati röntgen berendezések beszerzése - tájékoztató a szerződés módosításáról

K1491 Hulladékgyűjtő és -szállító szakmai bizonyítványok (OKJ: ) megszerzésére irányuló képzés és vizsgáztatás

K1379 Az FKF Zrt. Hulladékhasznosító Mű részére őrölt égetett mész, karbamid, technikai sósav, nátrium-hidroxid oldat beszerzése

Tájékoztató a szerződés módosításáról - Villamos energia beszerzés

tájékoztató szerződés módosításáról TÁMOP humán szolgáltatás

Tájékoztató szerződés módosításáról Földgáz sűrítése (BKV Zrt T-489/14)

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/151. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

"Közép-dunántúli regionális Onkológiai Centrum projekt - kivitelezési munkák a veszprémi munkarész esetében" - szerződésmódosítás2

Közzététel dátuma: Iktatószám: 7328/2016 CPV Kód: ; ; ;

Tájékoztató a szerződés módosításáról (Nemzetközi gyakorlatok gyűjtése)

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/1. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Veresegyház, IV. termálkút fúrásának kivitelezése - helyesbítés

43. számú I. rendű főút melletti közlekedésbiztonsági kerékpárút megvalósítása - szerződés módosítás

Etyek - Gyúró - Tordas - Martonvásár - Ráckeresztúr - Ercsi kerékpárút fejlesztése vállalkozási szerződés keretében - Szerződés módosítása II.

A Ceglédi Járásbíróság épületében vagyonvédelmi-, CCTV-, beléptető rendszer kiépítése és belsőépítészeti kiviteli munkák

Szerződésmódosítás 1. - A TÁMOP B-12/ kódszámú kiemelt projekt keretében megvalósuló képzésekhez kertészeti eszközök beszerzése

Tájékoztató a szerződés módosításáról - napelem

TÁMOP /

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/62 Építési beruházás Kivitelezés, bármilyen Beszerzés tárgya:

Komplex belvízrendezési program - Sarkad - 4. módosítás

DEK-240_Mezőgazdasági konzolos öntöző rendszer beszerzés a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ részére-tájékoztató a szerződés módosításáról

Képességfejlesztő tevékenység (TÁMOP / ) - I. rész

Tájékoztató szerződés módosításáról (fűtésrekonstrukció és energetikai korszerűsítés)

Tájékoztató szerződés módosításáról - Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda (általános iskola) 2

Veszprém, Egyetem u. 10. (hrsz.: 5044) alatti Tornacsarnok energetikai rekonstrukciója - Tájékoztató a vállalkozási szerződés I. számú módosításáról

Tájékoztató szerződésmódosítás

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/133. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal vagyonkezelésében, illetve használatában levő jármű-flotta javítási - karbantartási feladatainak ellátása.

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/71. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

BGA Zrt. - rendezvény - szerz. mód. táj

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/130

Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság 1088 Teljesítés helye:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/138. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Átírás:

Nyírbátori Gyermekvédelmi Központ kiváltása 1. szerződésmódosítás 2. szerződésmódosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/132 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Tervezés és kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája: Nyílt Közzététel dátuma: 2015.11.18. Iktatószám: 24194/2015 CPV Kód: 45215215-7;45200000-9;45210000-2;71240000-2 Ajánlatkérő: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Teljesítés helye: Nyírbogát, Rákóczi Ferenc u. 790, 791 hrsz. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: Nyertes ajánlattevő: Euro-Sandhal Konzorcium Ajánlatkérő típusa: Központi szintű Ajánlatkérő fő tevényeségi köre: Szociális védelem 7. melléklet 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja Tájékoztató a szerződés módosításáról I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe Hivatalos név: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Postai cím: Visegrádi utca 49 Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1132 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok): Címzett: Németh Péter Telefon: +36 42599577 E-mail: olah.barbara@szszbmik.hu Fax: +36 42599513 Az ajánlatkérő általános címe (URL): A felhasználói oldal címe (URL): I.2) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél neve és címe Hivatalos név: Euro-Sandhal Konzorcium Postai cím: Dózsa Gy. u. 1. Város/Község: Vecsés Postai irányítószám: 2220 1

Ország: HU Kapcsolattartási pont(ok): Címzett: Telefon: E-mail: euro.madikft@gmail.com Fax: Az ajánlattevő általános címe (URL): ----------------------------- (Az I.2) szakaszból szükség esetén több példány használható) ------------------- I.3.) Az ajánlatkérő típusa Központi szintű x Közszolgáltató Regionális/helyi szintű Támogatott szervezet [Kbt. 6. (1) bekezdés g) pont] Közjogi szervezet Egyéb I.4.) Fő tevékenység I.4.1) Klasszikus ajánlatkérők Általános közszolgáltatások Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Honvédelem x Szociális védelem Közrend és biztonság Szabadidő, kultúra és vallás Környezetvédelem Oktatás Gazdasági és pénzügyek Egyéb (nevezze meg): Egészségügy I.4.2) Közszolgáltató ajánlatkérők Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása Vasúti szolgáltatások Villamos energia Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz szolgáltatások Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése Kikötői tevékenységek Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése Repülőtéri tevékenységek Víz Egyéb (nevezze meg): Postai szolgáltatások 2

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA II.1) Meghatározás II.1.1) A szerződéshez rendelt elnevezés: Vállalkozási szerződés a Nyírbátori Gyermekvédelmi Központ kiváltására elnevezésű TIOP-3.4.1.B-11/1-2012-0014 azonosító számú projekt kivitelezési feladatainak ellátására vonatkozóan II.1.2) A szerződés típusa és a teljesítés helye (Csak azt a kategóriát válassza építési beruházás,árubeszerzés vagy szolgáltatás megrendelés, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgyának) x Építési beruházás Kivitelezés x Tervezés és kivitelezés Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően Árubeszerzés Adásvétel Lízing Bérlet Részletvétel Ezek kombinációja Szolgáltatás megrendelés Szolgáltatási kategória száma: (az 1 27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében Építési koncesszió Szolgáltatási koncesszió A teljesítés helye Nyírbogát, Rákóczi Ferenc u. 790, 791 hrsz. NUTS-kód HU323 II.1.3) A szerződéskötés időpontja Dátum: 2015/02/12 (év/hó/nap) II.1.4) A szerződés tárgya és mennyisége Vállalkozási szerződés a Nyírbátori Gyermekvédelmi Központ kiváltására elnevezésű TIOP-3.4.1.B-11/1-2012-0014 azonosító számú projekt kivitelezési feladatainak ellátására vonatkozóan A Nyírbátori Gyermekvédelmi Központ kiváltására elnevezésű TIOP-3.4.1.B-11/1-2012-0014 azonosító számú projekt kivitelezési feladatainak elvégzése a Nyírbátor Város Önkormányzat Jegyzője 5118-10/2014 iktatószámon kiadott építési engedélyében, a kiviteli tervdokumentációban, valamint az ajánlattételi dokumentációban rögzítettek szerint: - Meglévő épület bontása bruttó 90,6 m2 (Nyírbogát, Rákóczi Ferenc u. Hrsz:790, 791) - 40 fős gyermekotthon építése (Nyírbogát, Rákóczi Ferenc u. Hrsz:790, 791) nettó 1280,13 m2 - külső járda és útépítés 603 m2 3

- kerítés építés 752 m - sportpálya építés 96 m2 Nyertes ajánlattevő köteles a közbeszerzés tárgyát képező építési beruházást a dokumentáció részeként kiadott kiviteli tervdokumentáció, a rendelkezésre álló engedély, a vonatkozó jogszabályok, szabványok, munkavédelmi és tűzvédelmi, illetve egyéb előírások és minőségi követelmények betartása mellett megvalósítani. Valamint nyertes ajánlattevő köteles, a bontandó épület vonatkozásban a bontáshoz szükséges bejelentést,engedélyeztetést elvégezni. Nyertes ajánlattevő feladatát képezi a kivitelezési munka elvégzésén túl, a megvalósulási terv elkészítése és a használatbavételi engedély megszerzéséhez szükséges dokumentáció elkészítése, valamint a közművekhez való csatlakozás megvalósítása. A sikeres műszaki átadás-átvételének feltétele, a tárgyi Létesítmény használatba vételre alkalmas hiánymentes állapotának megvalósítása és a használatbavételi engedély megszerzéséhez szükséges dokumentáció elkészítése, és Megrendelő részére történő átadása. II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék Fő tárgy: 45215215-7 További tárgyak: 45200000-9 45210000-2 71240000-2 II.2) A szerződés végleges összértéke A szerződés végleges összértéke (A szerződés szerinti végleges összértéket kérjük megadni számokkal, az összes szerződést, részt, meghosszabbítást és opciót beleértve) Érték: 238990000 Pénznem: HUF Áfa nélkül x Áfával Áfa (%), II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés határideje Az időtartam hónapban: vagy napban: (a szerződés megkötésétől számítva) VAGY: Kezdés (év/hó/nap) Befejezés (év/hó/nap) VAGY: a teljesítés határideje a) a nyertes ajánlattevőként szerződő fél általi teljesítés határideje: 2015/09/22 (év/hó/nap) b) ajánlatkérőként szerződő fél általi teljesítés határideje: (év/hó/nap) A szerződés határozatlan időtartamra szól nem III. SZAKASZ: ELJÁRÁS III.1) Az eljárás fajtája III.1.1) Az eljárás fajtája 4

III.1.1.1) A Kbt. XII-XIII. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt Meghívásos Gyorsított meghívásos Versenypárbeszéd Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos Gyorsított tárgyalásos Hirdetmény nélküli tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos III. 1.1.2) A Kbt. XIV. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt Meghívásos Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos Hirdetmény nélküli tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos III. 1.1.3) A Kbt. Harmadik része szerinti eljárás esetén Klasszikus ajánlatkérők A Kbt. 123. -a szerinti, szabadon kialakított eljárás A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint: x Nyílt Meghívásos Gyorsított meghívásos Versenypárbeszéd Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos Gyorsított tárgyalásos Hirdetmény nélküli tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos Kbt. 122/A. szerinti eljárás Közszolgáltató ajánlatkérők 5

A Kbt. 123. -a szerinti, szabadon kialakított eljárás A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint: Nyílt Meghívásos Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos Hirdetmény nélküli tárgyalásos Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos Kbt. 122/A. szerinti eljárás III.2) Értékelési szempontok III.2.1) Értékelési szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg) A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás VAGY x Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján Szempont Egyösszegű Ajánlati ár (nettó HUF) 70 Jótállás időtartalma (hónapokban megadva) (a 24 hónapot meghaladó jótállásokat kell megadni melynek 10 mértéke minimum 1 hónap, a 24 hónap és az ezt meghaladó vállalások egyaránt maximális pontot kapnak) Késedelmi kötbér mértéke (a nettó vállalási ár %-a/nap-ban kifejezve, 10 minimum a nettó vállalási ár 0,1%-a/nap) Meghiúsulási kötbér mértéke (nettó vállalási ár %-ában kifejezve, minimum a 10 nettó vállalási ár 5,00 %-a) VAGY Súlyszám Egyéb: III.3) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárással kapcsolatos korábbi közzétételekre/tájékoztatásra III.3.1) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító felhívásra (adott esetben) A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: /S - A hirdetmény közzétételének időpontja: (év/hó/nap) ÉS / VAGY 6

A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: 26693 / 2014 (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének időpontja: 2014/12/29 (év/hó/nap) III.3.2) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja (adott esetben) Dátum: (év/hó/nap) III.3.3) Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: /S - A hirdetmény közzétételének időpontja: (év/hó/nap) ÉS / VAGY A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: 2619 / 2015 (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének időpontja: 2015/02/18 (év/hó/nap) IV. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA IV.1.1) A szerződés módosítása érint értékelési szempont szerinti szerződéses feltételt nem IV.1.2) A szerződés módosításának tartalma (megadva az eredeti szerződéses feltételt is): eredeti: 3.3. Vállalkozó a kivitelezés előrehaladásának megfelelően havonta egy részszámla benyújtására és egy végszámla benyújtására jogosult az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 306/2011. Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 13. (4)-(6) bekezdésében foglaltak figyelembe vételével, így biztosított a Korm. rendelet 13. (3) bekezdésében előírt hat részszámla benyújtásának lehetősége. A végszámla benyújtásának feltétele a hiánypótlás-mentes műszaki átadás-átvétel lezárása. Vállalkozó akkor jogosult részszámla kiállítására, ha az elvégzett munkák vonatkozásában Megrendelő a teljesítés igazolást kiállította a Kbt. 130. (1) bekezdés szerint. A végszámla a szerződés szerinti valamennyi munka elvégzését követően, a vállalkozói díj fennmaradó részére nyújtható be. A Megrendelő által kiállított teljesítési igazolás a számla szükségszerű mellékletét képezi. Megrendelő a teljesítési igazolás kiadásakor a műszaki ellenőr véleménye alapján jár el, mely tényt Vállalkozó tudomásul veszi. Nyertes Ajánlattevő az Előleget, az előleg kifizetését követő első részszámlától köteles visszafizetni oly módon, hogy az egyes számlák támogatott összegéből annyi százalék kerül előleg visszafizetésként levonásra, amekkora a szerződéses támogatott összegből a teljes igénybevett előleg %-os mértéke. Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 142. -ában foglaltak alapján az ÁFA fizetési kötelezettséget az adóhatóság felé Megrendelő teljesíti. A Vállalkozó által benyújtott számlák kifizetése oly módon történik, hogy a benyújtott részszámlákat először Megrendelő saját forrásból fizeti meg teljes egészében mindaddig, amíg a 3.1 pontban rögzített saját forrás összege ki nem merül. Ezt követően a TIOP-3.4.1.B-11/1-2012-0014 pályázat szerinti támogatási forrásból kerülnek kifizetésre a további számlák összegei. (Amennyiben egy részszámla esetében felhasználásra kerül teljes egészében a 3.1 pontban rögzített saját forrás, és a részszámla összeg nem került még teljes összegben megfizetésre, úgy a TIOP-3.4.1.B-11/1-2012-0014 pályázat szerinti támogatási forrásból kerül kifizetésre az adott részszámla fennmaradó összege.) Az igazolt teljesítést követően kiállított számla ellenértéke: 7

A támogatás során elszámolható költség tekintetében amennyiben az vállalkozóként szerződő fél a teljesítéshez alvállalkozót vesz igénybe szállítói finanszírozás keretében, a 306/2011. (XII.23.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 14. -ában foglaltaknak megfelelően az alábbiak szerint kerül teljesítésre: A Kr. 14. (1) bekezdés d), i) pontjai szerinti ellenszolgáltatás kiegyenlítése a Megrendelő általi kézhezvételétől számított 30 napon belül történik. A felek továbbá - a Kr. 14. (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően -a Kr. 14. (1) bekezdés g) pontja szerinti ellenszolgáltatás halasztott teljesítésében állapodnak meg, így a Kr. 14. (1) bekezdés g) pontja szerinti átutalás a Kr. 14. (1) bekezdés f) pontja szerinti dokumentumok Megrendelő általi kézhezvételétől számított 30 napon belül történik figyelemmel a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: a 2007-2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 27. címe, a 306/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14., a Kbt. 130. (3) bekezdése, az az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 36/A.. Az igazolt teljesítést követően kiállított számla ellenértéke: A támogatás során elszámolható költség tekintetében amennyiben az ajánlattevőként szerződő fél a teljesítéshez alvállalkozót nem vesz igénybe szállítói finanszírozás keretében, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:130. (1)-(2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a pénztartozás fizetésére kötelezett szerződő hatóság általi kézhezvételétől számított 30 napon belül kerül kiegyenlítésre figyelemmel a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: a 2007-2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 27. címe, a Kbt. 130. (4) bekezdése, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 36/A.. Az igazolt teljesítést követően kiállított számla ellenértéke: A támogatás során nem elszámolható költség tekintetében amennyiben az vállalkozóként szerződő fél a teljesítéshez alvállalkozót vesz igénybe a 306/2011. (XII.23.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 14. -ában foglaltaknak megfelelően az alábbiak szerint kerül teljesítésre: A Kr. 14. (1) bekezdés d), i) pontjai szerinti ellenszolgáltatás kiegyenlítése a Megrendelő általi kézhezvételétől számított 30 napon belül történik. A benyújtott számlában megjelölt fővállalkozói teljesítés ellenértékének kiegyenlítése a Kr. 14. (1) bekezdés g) pontja szerint, a Kr. 14. (1) bekezdés f) pontja szerinti dokumentumok Megrendelő általi kézhezvételétől számított 15 napon belül történik figyelemmel a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: a 306/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14., a Kbt. 130. (3) bekezdése, az az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 36/A.. Az igazolt teljesítést követően kiállított számla ellenértéke: A támogatás során nem elszámolható költség tekintetében amennyiben az ajánlattevőként szerződő fél a teljesítéshez alvállalkozót nem vesz igénybe a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:130. (1)-(2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a pénztartozás fizetésére kötelezett szerződő hatóság általi kézhezvételétől számított 30 napon belül kerül kiegyenlítésre figyelemmel a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: a Kbt. 130. (4) bekezdése, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 36/A.. Számla kifizetésére csak akkor kerül sor, ha a vállalkozó bemutat, átad vagy megküld a terhelés időpontjától számított 30 napnál nem régebbi nemlegesnek minősülő együttes adóigazolást, vagy arról értesíti a megrendelőt, hogy a kifizetés időpontjában szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban. Amennyiben az együttes adóigazolás köztartozást mutat, az azt követő Art. 8

36/A. (6) bekezdésére tekintettel a 36/A. (3)-(4) bekezdése az irányadó. A Vállalkozó a 3.1 pont szerinti vállalkozói díj elszámolható rész 30%-ának megfelelő, 61.481.996.- Ft, azaz hatvanegymillió-négyszáznyolcvanegyezer-kilencszázkilencvenhat forint előlegre jogosult, az előleg 3.1 pont szerinti ellenértékre eső elszámolható összegének 10%-a és az igényelt szállítói előleg különbözetére jutó támogatás összegének megfelelő mértékű, biztosíték ellenében. A 3.1 pont szerinti ellenérték változása a szerződés teljesítése során az előleg összegét nem érinti. A Vállalkozó az előleget kizárólag a jelen szerződésben meghatározott feladatai megvalósítására használhatja fel. módosított: Vállalkozó a kivitelezés előrehaladásának megfelelően havonta egy részszámla benyújtására és egy végszámla benyújtására jogosult az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 306/2011. Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 13. (4)-(6) bekezdésében foglaltak figyelembe vételével, így biztosított a Korm. rendelet 13. (3) bekezdésében előírt hat részszámla benyújtásának lehetősége. A végszámla benyújtásának feltétele a hiánypótlás-mentes műszaki átadás-átvétel lezárása. Vállalkozó akkor jogosult részszámla kiállítására, ha az elvégzett munkák vonatkozásában Megrendelő a teljesítés igazolást kiállította a Kbt. 130. (1) bekezdés szerint. A végszámla a szerződés szerinti valamennyi munka elvégzését követően, a vállalkozói díj fennmaradó részére nyújtható be. A Megrendelő által kiállított teljesítési igazolás a számla szükségszerű mellékletét képezi. Megrendelő a teljesítési igazolás kiadásakor a műszaki ellenőr véleménye alapján jár el, mely tényt Vállalkozó tudomásul veszi. Nyertes Ajánlattevő az Előleget, az előleg kifizetését követő első részszámlától köteles visszafizetni oly módon, hogy az egyes számlák támogatott összegéből annyi százalék kerül előleg visszafizetésként levonásra, amekkora a szerződéses támogatott összegből a teljes igénybevett előleg %-os mértéke. Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 142. -ában foglaltak alapján az ÁFA fizetési kötelezettséget az adóhatóság felé Megrendelő teljesíti. A Vállalkozó által benyújtott számlák kifizetése oly módon történik, hogy a benyújtott részszámlákat először Megrendelő saját forrásból fizeti meg teljes egészében mindaddig, amíg a 3.1 pontban rögzített saját forrás összege ki nem merül. Ezt követően a TIOP-3.4.1.B-11/1-2012-0014 pályázat szerinti támogatási forrásból kerülnek kifizetésre a további számlák összegei. (Amennyiben egy részszámla esetében felhasználásra kerül teljes egészében a 3.1 pontban rögzített saját forrás, és a részszámla összeg nem került még teljes összegben megfizetésre, úgy a TIOP-3.4.1.B-11/1-2012-0014 pályázat szerinti támogatási forrásból kerül kifizetésre az adott részszámla fennmaradó összege.) Az igazolt teljesítést követően kiállított számla ellenértéke: A szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számlák és mellékletei ajánlatkérő általi kézhezvételétől számított 30 napon belül átutalással kerülnek kiegyenlítésre. A 2015. szeptember 30. napig benyújtott számlák esetében szállítói finanszírozás, 2015. szeptember 30. napja után benyújtott számlák esetében utófinanszírozás szabályai szerint a kifizetésre köteles szervezet által, figyelemmel a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: Kbt. 130., 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet és az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A.. Számla kifizetésére csak akkor kerül sor, ha a vállalkozó bemutat, átad vagy megküld a terhelés időpontjától számított 30 napnál nem régebbi nemlegesnek minősülő együttes adóigazolást, vagy arról értesíti a megrendelőt, hogy a kifizetés időpontjában szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban. Amennyiben az együttes adóigazolás köztartozást mutat, az azt követő Art. 9

36/A. (6) bekezdésére tekintettel a 36/A. (3)-(4) bekezdése az irányadó. A Vállalkozó a 3.1 pont szerinti vállalkozói díj elszámolható rész 30%-ának megfelelő, 61.481.996.- Ft, azaz hatvanegymillió-négyszáznyolcvanegyezer-kilencszázkilencvenhat forint előlegre jogosult, az előleg 3.1 pont szerinti ellenértékre eső elszámolható összegének 10%-a és az igényelt szállítói előleg különbözetére jutó támogatás összegének megfelelő mértékű, biztosíték ellenében. A 3.1 pont szerinti ellenérték változása a szerződés teljesítése során az előleg összegét nem érinti. A Vállalkozó az előleget kizárólag a jelen szerződésben meghatározott feladatai megvalósítására használhatja fel. IV.1.3) A módosítás indoka: A Támogatási Szerződés 8. számú módosítása 2015. szeptember 30. napján került aláírásra, mely rögzíti, hogy kedvezményezett csak utófinanszírozású számlát nyújthat be az Irányító Hatósághoz. Fentiek okán indokolttá vált a vállalkozási szerződés finanszírozási formájának - TSZ 8. számú módosításában rögzített utófinanszírozási formának megfelelő - módosítása a fentebb meghatározottak szerint. A 69/2015. (III.30.) Korm. rendelettel módosított 4/2011. (1.28.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 114/F. (1) bekezdése alapján, ha a Kedvezményezett valamely projektelem tekintetében szállítói finanszírozást választott és az utolsó szállítói finanszírozású számlát- ideértve a szállítói előleggel történő elszámolást istartalmazó kifizetési igénylését várhatóan nem nyújtja be 2015. október 31-ig, köteles a Szerződés módosítását kezdeményezni. IV.1.4) A szerződés módosításának időpontja Dátum: 2015/10/02 (év/hó/nap) V. szakasz: kiegészítő információk V.1) Egyéb információk: Vállalkozó: Euro-Sandhal Konzorcium Vezető tag neve: Euro-Mádi Kft. Címe: 2220 Vecsés, Dózsa Gy. u. 1. Tag neve: SANDHAL Kft. Címe: 4361 Nyírbogát, Bocskai u. 11. V.2) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél nyilatkozata: Egyetértek V.3) E hirdetmény feladásának időpontja: 2015/11/15 (év/hó/nap) 10