2. Javaslat az Esztergom Város Polgármesteri Hivatalának évi általánostól elérı ügyfélfogadási rendjérıl szóló rendelet megalkotására

Hasonló dokumentumok
/ sz. példány

E L İ T E R J E S Z T É S

Az Erzsébet Királyné Óvoda, Esztergom intézmény intézményvezetıi állására kiírt pályázat elbírálása

2014. évi nyílt Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság határozatai

K I V O N A T. 23/2010. /VIII.25./ ÖR. Tata Építési Szabályzatáról szóló 38/2005. (XII.06.) módosításáról

Pomáz Város Önkormányzat Képviselı-testülete által án tartott ülésén hozott határozatairól.

/ sz. példány

/ sz. példány

Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület február 27-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának szeptember 20. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselı-testülete

E L İ T E R J E S Z T É S a Hajdúnánási Óvoda magasabb vezetıi álláshelyének betöltésére kiírt felhívásra beérkezett pályázatok elbírálásáról

Határozati Összesítı. Pomáz város Önkormányzat Képviselı-testülete által án tartott ülésén hozott határozatairól.

Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének január 14-én megtartott r e n d k í v ü l i ülésén hozott határozatai

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 30-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a vis maior támogatás címen pályázatot nyújt be a Belügyminisztériumhoz.

Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a vis maior támogatás címen pályázatot nyújt be a Belügyminisztériumhoz.

Dunaremete Község Önkormányzat. Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v

Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete június 11-i rendkívüli ülésére

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének november 29-i ülésére

Zalaapáti Mővelıdési Ház évi közmővelıdési munkatervét, évi beszámolóját - az elıterjesztés szerint elfogadja.

Határozati Összesítı. Pomáz város Önkormányzat Képviselı-testülete által VIII. 28-án tartott ülésén hozott határozatairól.

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE

E L İ T E R J E S Z T É S

1289-4/ sz. példány

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének augusztus 16-án tartott soron kívüli üléséről. Határozatok mutatója

J e g y z ı k ö n y v

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének szeptember 24-i ülésére

Vámosszabadi Község Önkormányzat. Jegyzőkönyv. Készült: Vámosszabadi Községi Önkormányzat Képviselő-tesületének

E l ő t e r j e s z t é s

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 113/2017. (VI. 14.) számú határozata

TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város közigazgatási területén közétkeztetési feladatok ellátására

E L Ő T E R J E S Z T É S

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL Békéscsaba, Szent István tér 7.

E L İ T E R J E S Z T É S

J e g y z ı k ö n y v. Jelen vannak: Pásztor Ferenc, Pingiczer Józsefné, Ruzsinszki Györgyné képviselık, Velki Róbert polgármester

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének március 21-i ülésére

E L İ T E R J E S Z T É S

A l a p í t ó O k i r a t

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület április 25-i ülésére a lejárt határidejű határozatokról

1. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület március 20-i ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!

Kutasiné Nagy Katalin sk. jegyzı

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 112/2014.(VI.17.) számú határozata a Képviselő-testület június 17-i ülés hitelesítőiről

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének január 17-i ülésére VÉLEMÉNY, MEGJEGYZÉS:

M E G H Í V Ó. 1. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat évi költségvetési koncepciója (I. forduló) (Írásbeli) Elıterjesztı: Bús Balázs polgármester

28/2003. (III.12.) sz. önk. h a t á r o z a t

Sárospatak Város Polgármesterétıl

A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t

Kivonat! Határidı: A szerzıdések megkötése február 28. Felelıs:

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Jegyzıkönyv. Készült: A Képviselı-testület április 8-án megtartott rendkívüli ülésérıl, Vecsés, Szent István tér 1. (kezdés idıpontja: 15 óra)

E L İ T E R J E S Z T É S

/ sz. példány

A Nemzetiségi Bizottság évi határozatai. A Nemzetiségi Bizottság 3 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta:

TERJESZTÉS SORSZÁMA: 27. MELLÉKLET:

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT K I V O N A T

A l a p í t ó O k i r a t

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 26-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

E L İ T E R J E S Z T É S

A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság évi határozatai

A Közgyőlés felkéri a Szekszárdi Vagyonkezelı Kft. ügyvezetıjét a változás cégnyilvántartásba történı átvezetésére.

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottságától

NYIRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT

KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE

M E G H Í V Ó október 30. (péntek) napjára 7.30 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s

Elıterjesztés. Tárgy: A képviselı-testület évi munkaterve. Tisztelt Képviselı-testület!

HATÁROZATI JAVASLAT. Recsk Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének /2012. (II. 15.) sz. határozata

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület június 26-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete által. a június 30-i nyilvános ülésen hozott. határozatok. 31/2010. (VI. 30.) Ökt.

4/2008. (II. 29.) Önkormányzati Rendelet

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

K I V O N A T. A káresemény megnevezése: Dunaföldvár, Baross u. 64. szám előtti közterületen történt (3742/1 hrsz) pinceleszakadás

M E G H Í V Ó november 15-én (csütörtök) napjára de órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d

Ikt. szám: /2006.

E L İ T E R J E S Z T É S

HATÁROZATOK

47/2010. /VII. 27./ számú határozat:

J E G Y Z İ K Ö N Y V

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének szeptember 13-i ülésére. Önkormányzati Iroda

E L İ T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Beszámoló a lejárt határidejő közgyőlési határozatok végrehajtásáról, valamint a két ülés között történt fontosabb eseményekrıl

Dr. Botka László polgármester. Ikt. sz.: /2014. Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése év II. félévi munkaterve. 1 pld. határozati javaslat

Szervezési és Ügyviteli osztályvezető

Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 141/2018. (X. 15.) számú határozata

J e g y z ő k ö n y v

E L İ T E R J E S Z T É S

1289-2/ sz. példány

ELİTERJESZTÉS önkormányzati tulajdonú épületek társasházzá alakítására

Átírás:

A Képviselı-testület 11 igen szavazattal a Képviselı-testület az alábbi napirendi pontokat fogadta el. Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 1/2014. (I.23.) öh. határozata Napirend elfogadása 1. Az Önkormányzat 2014. évi költségvetésérıl és a költségvetés végrehajtásainak szabályairól szóló rendelettervezet tárgyalása I. fordulóban 2. Javaslat az Esztergom Város Polgármesteri Hivatalának 2014. évi általánostól elérı ügyfélfogadási rendjérıl szóló rendelet megalkotására 3. Javaslat Esztergom Város Önkormányzatának a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésrıl szóló rendeletének megalkotására 4. Javaslat az Önkormányzat tulajdonában álló közterület filmforgatás célú használatáról szóló rendelet megalkotására 5. Javaslat a közterületek használatáról szóló 3/2007.(I.25.) ör. rendelet módosítására 6. Javaslat az Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévı lakások bérbeadásának feltételeirıl szóló 74/2006.(XII.22.) ör. rendelet módosítására 7. A gyermekek napközbeni ellátása keretében biztosított étkeztetés eladási ára a 2014. év január 1-jétıl szóló díjának jóváhagyása, valamint a Hungast Esztergom Kft-vel kötött vállalkozási szerzıdés (óvodák tekintetében) módosítása 8. Adósságkonszolidációval kapcsolatos döntés 9. Esztergom Város Önkormányzata 2014. évi közbeszerzési tervének elfogadása 10. Döntés az Európa a polgárokért címő pályázat beadásáról 11. Esztergom-Annavölgy közös háziorvosi körzet létrehozása Elıterjesztı: Németh József, a Közjóléti Bizottság elnöke 12. Döntés az Önkormányzat, valamint a Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit 1

Kft-vel megkötésre kerülı megállapodásról Elıterjesztı: Kálmán Sándor, a Kulturális és Sport Bizottság elnöke 13. A Féja Géza Közösségi Ház, Esztergom igazgatói álláshelyére kiírt pályázat elbírálása Elıterjesztı: Kálmán Sándor, a Kulturális és Sport Bizottság elnöke 14. Esztergom közigazgatási területén található OKTÁV KKN Kft-ben létrehozásra kerülı Intézményi Tanácsba tag delegálása 15. A Honvéd Utcai Óvoda intézmény vezetıi állására kiírandó pályázati felhívás elfogadása Elıterjesztı: Pál György, az Oktatási és Ifjúsági Bizottság elnöke 16. Az esztergomi óvodák nyári nyitva tartása Elıterjesztı: Pál György, az Oktatási és Ifjúsági Bizottság elnöke 17. Közétkeztetéssel kapcsolatos szerzıdés (Géza Fejedelem Ipari Szakképzı Iskola gyermekétkeztetése) megkötése 18. A Hungast Kft-vel kötött szerzıdés módosítása 19. Beszámoló az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás 2013. II. félévi tevékenységérıl 20. A Gyermek Kert Szociális és Kulturális Alapítvány beszámolója a 2013. IV. negyedévben végzett tevékenységérıl Elıterjesztı: Steindl Balázs, a Pénzügyi Ellenırzı és Tulajdonosi Bizottság elnök 21. A Szent Tamás-hegyi partfal omlás vis maior pályázat módosításával kapcsolatos döntés 22. Magyar Közút Kht. Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóságával megkötött megállapodás felmondása 23. Telekhatár rendezés az esztergomi 18847 és 18848 helyrajzi számú ingatlan vonatkozásában 24. Esztergomi Otthon Segítünk Alapítvány kérelmével kapcsolatos döntés 25. Esztergom Város Önkormányzata tulajdonában lévı színpad hasznosításával kapcsolatos döntés 26. Lauró Árpád helyiségbérleti kérelmével kapcsolatos döntés 2

27. Magyar Posta Zrt. helyiséghasználati kérelmével kapcsolatos döntés 28. A 2014. évi gyepmesteri díjszabás meghatározása 29. Interpellációk, kérdések 30. A Szentgyörgymezıi Olvasókör, Esztergom igazgatói álláshelyére kiírt pályázat elbírálása Elıterjesztı: Kálmán Sándor, a Kulturális és Sport Bizottság elnöke 31. A 20377/4. helyrajzi számú ingatlan értékesítése 32. Esztergom helyi autóbusz-közlekedés Közszolgáltatási szerzıdés módosítása 33. A Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Elnökének valamint Várpalota Város Polgármesterének kérelmével kapcsolatos döntés 34. Munkacsoport felállítása parkolási díjak felülvizsgálatára Elıterjesztı: Steindl Balázs képviselı 35. A Szent István Strandfürdı, Esztergom intézménnyel kapcsolatos döntés ZÁRT ÜLÉS! 36. Önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok tisztségviselıinek megválasztása (Regia Civitas Kft., Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft.) ZÁRT ÜLÉS! 37. Önkormányzati és részben önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok 2014. évi üzleti terve ZÁRT ÜLÉS! 38. Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévı lakásokkal kapcsolatos döntések ZÁRT ÜLÉS! 39. A Strigonium Zrt tagvállalatainak tisztségviselıivel kapcsolatos döntés ZÁRT ÜLÉS! Elıterjesztı: Steindl Balázs képviselı 40. Esztergompont Hirdetı és Szolgáltató Kft. gazdasági társasággal kapcsolatos döntés ZÁRT ÜLÉS! 3

Elıterjesztı: Steindl Balázs képviselı Tájékoztatók: * Tájékoztató a két ülés közötti eseményekrıl * Tájékoztató a lejárt idejő határozatokról * Tájékoztató Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testületének Pénzügyi Ellenırzı és Tulajdonosi Bizottsága 2014. évi munkatervérıl Elıterjesztı: Steindl Balázs, a Pénzügyi Ellenırzı és Tulajdonosi Bizottság elnöke * Tájékoztató Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testületének Közjóléti Bizottsága 2014. évi munkatervérıl Elıterjesztı: Németh József, a Közjóléti Bizottság elnöke * Tájékoztató Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testületének Városfejlesztési Bizottsága 2014. évi munkatervérıl Elıterjesztı: Juhász István, a Városfejlesztési Bizottság elnöke * Tájékoztató Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testületének Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottsága 2014. évi munkatervérıl Elıterjesztı: Ivanov Mihály, a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság elnöke * Tájékoztató Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testületének Kisebbségi Bizottsága 2014. évi munkatervérıl Elıterjesztı: Stámusz Andrea, a Kisebbségi Bizottság elnöke * Tájékoztató Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testületének Oktatási és Ifjúsági Bizottsága 2014. évi munkatervérıl Elıterjesztı: Pál György, az Oktatási és Ifjúsági Bizottság elnöke * Tájékoztató Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testületének Kulturális és Sport Bizottsága 2014. évi munkatervérıl Elıterjesztı: Kálmán Sándor, a Kulturális és Sport Bizottság elnöke * Tájékoztató Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testületének Közbeszerzési és Ügyrendi Bizottsága 2014. évi munkatervérıl Elıterjesztı: Zoltai Dániel, a Közbeszerzési és Ügyrendi Bizottság elnöke 4

A Képviselı-testület 11 igen 1 tartózkodás szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2/2014. (I.23.) öh. határozata A gyermekek napközbeni ellátása keretében biztosított étkeztetés eladási ára a 2014. év január 1-jétıl szóló díjának jóváhagyása, valamint a Hungast Esztergom Kft-vel kötött vállalkozási szerzıdés (óvodák tekintetében) módosítása Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a határozat mellékletét képezı tartalommal jóváhagyja az Önkormányzat és a Hungast Esztergom Kft. között, Esztergom Város Önkormányzata fenntartásában mőködı közoktatási intézmények, valamint a Vaszary Kolos Kórház, Esztergom intézmény közétkeztetési szolgáltatásainak ellátására megkötött vállalkozási szerzıdés (Ikt. sz.: 1050-15/2009., Tsz.: 434/09.) 8. számú szerzıdés módosítását, egyúttal felhatalmazza a polgármestert annak aláírására. Határidı: a rendelet megküldésére: a döntést követı 8 napon belül Határidı: a szerzıdésmódosítás aláírására: a döntést követı 15 napon belül A Képviselı-testület 12 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3/2014. (I.23.) öh. határozata Adósságkonszolidációval kapcsolatos döntés 1. A képviselı-testület Magyarország 2014. évi központi költségvetésérıl szóló 2013. évi CCXXX. törvény (továbbiakban: 2014. évi költségvetési törvény) 67-68. -aiban foglaltakra figyelemmel kinyilvánítja, hogy a 2014. évi költségvetési törvényben írt feltételekkel az adósságállománya Magyar Állam által történı átvállalását igénybe kívánja venni. 2. A képviselı-testület nyilatkozik, hogy az önkormányzat 2013. december 5-én nem rendelkezett olyan betéttel vagy egyéb számlaköveteléssel, ami kifejezetten egy adott adósságelemhez kapcsolódott, és annak fedezetére, teljesítésének biztosításául szolgált. 3. A képviselı-testület kijelenti, hogy amennyiben az önkormányzat egy átvállalással érintett ügylete az ügylethez kapcsolódóan befolyó támogatás, illetve egyéb bevétel miatt bevétel megelılegezésére szolgáló ügyletté válik, úgy a befolyt bevétel összegét, legfeljebb az érintett adósságból átvállalásra került összeg erejéig, a bevétel beérkezését követı 3 munkanapon belül átutalja a kincstár által megjelölt fizetési számlára. 4. A képviselı-testület kinyilvánítja, hogy a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. törvény 332. alapján megállapodást kíván kötni a Magyar Állammal az önkormányzatot terhelı, az adósságátvállalással érintett adósságállománya átvállalásáról. 5. A képviselı-testület az adósságátvállalással összefüggésben felhatalmazza a polgármestert, hogy: a) megtegye a 2014. évi költségvetési törvény 67-68. -ai szerinti nyilatkozatokat és intézkedéseket; 5

b) az átvállalással érintett adósság részét képezı ügyleteket a 2014. évi költségvetési törvény 67-68. -a szerinti átvállalás érdekében átalakítsa; c) a 2014. évi költségvetési törvény 68. (4) bekezdése szerinti megállapodásokat megkösse. 6. A képviselı-testület utasítja a polgármestert, hogy az adósságátvállalással kapcsolatos intézkedéseirıl a soron következı ülésén tájékoztatást adjon. Határidı: 2014. február 28 A Képviselı-testület 12 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 4/2014. (I.23.) öh. határozata Esztergom Város Önkormányzata 2014. évi közbeszerzési tervének elfogadása Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a határozat mellékletét képezı tartalommal elfogadja Esztergom Város Önkormányzatának 2014. évi közbeszerzési tervét. A Képviselı-testület 11 igen 1 tartózkodás szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 5/2014. (I.23.) öh. határozata Döntés az Európa a Polgárokért címő pályázat beadásáról 1. Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testülete úgy dönt, hogy pályázatot nyújt be a az Európa a Polgárokért pályázati felhívásra, HÍDÜNNEP címmel, mely a testvérvárosi kapcsolatok fejlesztését célozza meg, a megpályázott összeg 18.000 Euró, azaz 5.354.000 Forint. 2. Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testülete úgy dönt, hogy felhatalmazza a Polgármestert a pályázat benyújtására és az ügyintézés során, a megvalósíthatóságig felmerülı összes pályázati dokumentáció aláírására. 3. Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testülete felkéri a Polgármester útján a Jegyzıt, hogy gondoskodjon az 1. pontban szereplı összeg 2014. évi költségvetésbe való betervezésérıl az utófinanszírozás miatt. Felelıs 1-2. pontra: Tétényi Éva polgármester Határidı: a pályázat benyújtására 2014. február 01. Felelıs 3 pontra: Dr. Sarkantyu Lajos Adrián aljegyzı Határidı: 2014. évi költségvetési rendelet elfogadása. A Képviselı-testület 12 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 6

Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 6/2014. (I.23.) öh. határozata Esztergom-Annavölgy közös háziorvosi körzet létrehozása 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete elfogadja 2014. február 1-i hatállyal - az Annavölgy-Esztergom közös háziorvosi körzet létrehozásáról szóló megállapodást. A közös körzet esztergomi érintett része a 6. sz. háziorvosi körzet területi ellátási kötelezettségét érinti, a közös körzet gesztor önkormányzata Annavölgy Község. 2. A Képviselı-testület felkéri Annavölgy Község Képviselı-testületét az 1. pontban szereplı közös háziorvosi körzet területi ellátási kötelezettségére vonatkozó megállapodás megkötésére dr. Üveges Szilvia doktornıvel. 3. A Képviselı-testület a 309/2012. Tsz. számú területi ellátási kötelezettségre vonatkozó megbízási szerzıdést, amely Esztergom Város Önkormányzata és a Preventio Bt. között köttetett, 2014. január 31-i hatállyal - a határozat 1. pontjára tekintettel - közös megegyezéssel megszünteti. Határidı: 1-2. pont esetében: azonnal 3. pont esetében: 2014. január 31. A Képviselı-testület 9 igen 2 tartózkodás szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 7/2014. (I.23.) öh. határozata Döntés az Önkormányzat, valamint a Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft-vel megkötésre kerülı megállapodásról 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a 2007. december 19-én 810/2007. T. számon kötött közszolgáltatási szerzıdés alapján úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı tartalommal elfogadja a Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft-vel annak a 2014. évi feladatainak ellátására - kötendı megállapodást, valamint felhatalmazza a polgármestert annak aláírására. 2. A Képviselı-testület felkéri a polgármester útján a jegyzıt, hogy gondoskodjon az 1. pontban szereplı megállapodásban lévı összeg fedezetének (38.000.000 Ft összeg) a 2014. évi önkormányzati költségvetésbe történı betervezésérıl. Határidı: - megállapodás aláírására a döntést követı 8 napon belül - a fedezet betervezésére: a 2014. évi önkormányzati költségvetés elfogadásának ideje A Képviselı-testület 11 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 8/2014. (I.23.) öh. határozata A Féja Géza Közösségi Ház, Esztergom-Kertváros igazgatói álláshelyére kiírt pályázat elbírálása 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a végrehajtásáról rendelkezı 150/1992. (XI. 20.) 7

Kormányrendelet 6-7. alapján a Féja Géza Közösségi Ház, Esztergom-Kertváros intézmény igazgatói feladatainak ellátásával 2014. február 3-tól 2019. augusztus 31-ig Tóth Tamást nevezi ki. Illetményét a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján F fizetési osztály 14 fizetési fokozata szerint bruttó 250.900,- Ft-ban állapítja meg, amelybıl: a Kjt. 1. sz. melléklete szerinti garantált illetmény további szakképesítéssel összefüggı illetménynövekedés (5%) garantált illetmény összesen összesen kerekítve magasabb vezetıi pótlék (225%) Járandóságok összesen 196.115. Ft 9.806. Ft 205.921. Ft 205.900. Ft 45.000 Ft 250.900 Ft. 2. A Képviselı-testület felkéri a Polgármestert, hogy a Jegyzı útján készíttesse el az igazgatói megbízás munkaügyi okmányait és felhatalmazza azok aláírására. Határidı: a pályázó értesítésére a döntést követı 5 napon belül, a munkaügyi okmányok elkészítésére: 2014. január 31. A Képviselı-testület 11 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 9/2014. (I.23.) öh. határozata Esztergom közigazgatási területén található OKTÁV KKN Kft-ben létrehozásra kerülı Intézményi Tanácsba tag delegálása Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a nevelési-oktatási intézmények mőködésérıl és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 121. (3) bekezdés d) pontja szerint az OKTÁV KKN Kft. intézményi tanácsába Juhász István önkormányzati képviselıt delegálja. Határidı: a határozat megküldésére: a döntést követı 8 nap A Képviselı-testület 11 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 10/2014. (I.23.) öh. határozata A Honvéd Utcai Óvoda, Esztergom intézmény intézményvezetıi pályázat kiírása 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. törvény és a pedagógusok elımeneteli rendszerérıl és a 8

közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történı végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII.30.) Kormányrendelet (21-25.) alapján a határozat mellékletét képezı pályázati felhívásban foglaltak szerint nyilvános pályázatot ír ki a Honvéd Óvoda, Esztergom intézmény magasabb vezetıi álláshelyére. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete felkéri a polgármestert, hogy a jegyzı útján gondoskodjon az 1. pontban foglalt pályázati felhívásnak a Nemzeti Közigazgatási Intézet internetes oldalán, az Oktatási és Kulturális Közlönyben, valamint az Önkormányzat internetes oldalán és székhelyén történı megjelentetésérıl. Határidı: a határozat megküldésére: a döntést követı 8 napon belül a pályázati felhívások szövegének megjelentetésére: a döntést követı 15 napon belül A Képviselı-testület 11 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 11/2014. (I.23.) öh. határozata Az óvodák 2014. évi nyári nyitva tartása Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. törvény 49. (3) bekezdése és a 83. (2) bekezdés b) pontja értelmében alapján az óvodák nyári nyitvatartási rendjét az alábbiak szerint határozza meg: I. turnus: 2014. június 30-tól 2014. július 25-ig zárva tartó óvodák: (Nyitás 2014. július 28-án, hétfı) - Aranyhegyi Óvoda, Esztergom - Erzsébet Királyné Óvoda, Esztergom - Szentgyörgymezei Óvoda, Esztergom - Zöld Óvoda, Esztergom II. turnus: 2014. július 28-tól 2014. augusztus 23-ig zárva tartó óvodák: (Nyitás 2014. augusztus 25-én, hétfı) - Angyalkert Óvoda, Esztergom, (Suzuki csoportok is zárva, 2014. aug. 11-2014. aug.23.) - Bánomi Óvoda, Esztergom - Belvárosi Óvoda, Esztergom, (Pilisszentléleki csoport zárva: 2014. júl. 14-2014. aug. 23.) - Honvéd Utcai Óvoda, Esztergom - Kertvárosi Óvoda, Esztergom Felelıs: Határidı: Tétényi Éva polgármester az intézmények értesítésére: a döntést követı 8 napon belül 9

A Képviselı-testület 11 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 12/2014. (I.23.) öh. határozata Közétkeztetéssel kapcsolatos szerzıdések megkötése Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy felhatalmazza a polgármestert a gyermekétkeztetéssel kapcsolatosan a Komárom-Esztergom Megyei Integrált Szociális Intézménnyel való megállapodás aláírására, a Géza Fejedelem Ipari Szakképzı Iskola gyermekétkeztetésének ellátására 2014. január 6-2014. június 15-ig terjedı idıszakra. Határidı: a megállapodás aláírására: azonnal A Képviselı-testület 11 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 13/2014. (I.23.) öh. határozata A Hungast Esztergom Kft-vel való vállalkozási szerzıdés módosítása 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában lévı Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola intézmény közétkeztetésére kiválasztott szolgáltató 2013. november 4-2014. június 15. között, a Hungast Esztergom Kft. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy felhatalmazza a polgármestert a közétkeztetéssel kapcsolatos szerzıdésmódosítás aláírására. Határidı: a szerzıdés aláírására: azonnal A Képviselı-testület 11 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 14/2014. (I.23.) öh. határozata Beszámoló az Esztergomi Kistérségi Társulás 2013. második félévi tevékenységérıl Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Polgármesternek az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás 2013. II. féléves tevékenységérıl szóló beszámolóját elfogadja. A Képviselı-testület 10 igen 1 tartózkodás szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 15/2014. (I.23.) öh. határozata A Gyermek Kert Szociális és Kulturális Alapítvány beszámolója a 2013. IV. negyedévben végzett tevékenységérıl 10

1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete (a továbbiakban: Képviselı-testület) úgy dönt, hogy a Gyermek Kert Szociális és Kulturális Alapítványnak (a továbbiakban: Alapítvány) a gyermekek védelmérıl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 39-40. -ai szerinti gyermekjóléti alapellátási feladatok közül a gyermekjóléti szolgáltatás biztosítása tárgyában készített 2013. október 1-2013. december 15. közötti idıszakra vonatkozó szakmai beszámolóját elfogadja 2. A Képviselı-testület az Alapítvánnyal 37805-15/2010. iktatószámon kötött ellátási szerzıdés 2. pontja alapján felkéri a polgármestert, hogy az Alapítványnak az állami normatíván felüli, bruttó 1.237.619.- Ft összegő kiadásait térítse meg. A Képviselı-testület 11 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 16/2014. (I.23.) öh. határozata A Szent Tamás-hegyi partfal omlás vis maior pályázat módosításával kapcsolatos döntés 1. A Esztergom Város Képviselıtestületi ülésén úgy határozott, hogy a vis maior támogatás címen támogatási igényt nyújt be a Belügyminisztériumhoz. A káresemény megnevezése: Partfal mozgás helye Esztergom Várszínház és Kultúrmozgó Np. Kft.épülete és Galamb út közötti Partfal és út_(19833,19845 hrsz.), Török Ignác út 7-19. mögötti partfal(19818 hrsz.), Gesztenyés út Útburkolat kimosódás helyreállítása (16168). A káresemény forrásösszetétele: Megnevezés 2013. év % Saját forrás (biztosítási összeg nélkül) 69.630.600,- Ft 30 Biztosító kártérítése 0 Ft 0 Egyéb forrás 0 Ft 0 Vis maior támogatási igény 162.780.000,-Ft 70 Források összesen 232.102.000,-Ft 100 A károk helyreállításának (költségvetés alapján) tervezett összköltsége 232.102.000,- Ft, melynek fedezetét az önkormányzat nem tudja / részben tudja (megfelelı rész aláhúzandó) biztosítani. A testület, illetve társulási tanács nyilatkozik arról, hogy a káreseménnyel érintett vagyonelem a tulajdonát képezi. 11

A bekövetkezett káreseménnyel kapcsolatban az Önkormányzat biztosítással rendelkezik / nem rendelkezik* (a megfelelı rész aláhúzandó) Biztosító Társaság megnevezése Biztosítási szerzıdés száma xxx xxx Az adott káreseményre biztosítási összeget: igényelt / nem igényelt (a megfelelı rész aláhúzandó. *A képviselı testület, illetve társulási tanács határoz arról, hogy a károsodott ingatlanra értékkövetı határozatlan idıtartamú biztosítást köt, és vállalja annak 4 éven keresztüli fenntartását, valamint a támogatás elszámolásának benyújtásakor igazolja a biztosítási szerzıdés megkötését a Magyar Államkincstár területileg illetékes Igazgatósága felé. Vállalja a károsodott ingatlannak a költséghatékonyság és a megvalósíthatóság szempontjaira tekintettel történı helyreállítását. Az önkormányzat más - a tulajdonában lévı - vagyontárggyal a feladatát el tudja látni / nem tudja ellátni (a megfelelı rész aláhúzandó). A képviselı-testület a saját forrás összegét a 2013. évi költségvetésrıl szóló 24/2013. (XII.13.) számú Költségvetési rendeletében biztosítja, és egyben elrendeli a rendelet ez irányú módosítását. A testület felhatalmazza a polgármestert az igénybejelentés benyújtására. A Képviselı-testület 10 igen 1 tartózkodás szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 17/2014. (I.23.) öh. határozata Magyar Közút Kht. Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóságával megkötött megállapodás felmondása Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy felmondja 2007. november 9-én kelt, 33999-3/2007 iktatószámú megállapodást, amely a Magyar Közút Kht. Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága és Esztergom Város Önkormányzata között jött létre és egyben felhatalmazza a Polgármestert a felmondás aláírására. 12

A Képviselı-testület 11 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 18/2014. (I.23.) öh. határozata Telekhatár rendezése az esztergomi 18847 és 18848 helyrajzi számú ingatlanok vonatkozásában Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat tulajdonában lévı, az Esztergom 18847 helyrajzi számú, 2447 m 2 területő, kivett beépítetlen terület megnevezéső ingatlan területét mintegy 295 m 2 -rel csökkenti és az önkormányzat tulajdonában lévı Esztergom 18848 helyrajzi számú, 3751 m 2 területő, kivett közút megnevezéső ingatlanhoz csatolja. A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert a változási vázrajz elkészítésére és a földhivatali eljárás megindítására. Határidı: a döntést követıen folyamatos A Képviselı-testület 11 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 19/2014. (I.23.) öh. határozata Esztergomi Otthon Segítünk Alapítvány kérelmével kapcsolatos döntés 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévı nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeirıl szóló 46/2012. (VII. 10.) önkormányzati rendelet 3. (12) bekezdésének felhatalmazása alapján úgy dönt, hogy az Önkormányzat bérleti szerzıdést köt az Esztergomi Otthon Segítünk Alapítvánnyal az esztergomi 17357 hrsz-ú, természetben a Széchenyi tér 1. szám alatt található ingatlan földszinti, porta mögött található, 19,91 m2 alapterülető helyiségére vonatkozóan 2015. február 20-ig terjedı, 1 év határozott idıtartamra, 5.000,- Ft+Áfa/hó bérleti díj ellenében, azzal a kikötéssel, hogy ha az épület felújítása megkezdıdik, akkor a használati szerzıdés hasonló helyiség biztosítási kötelezettséggel felbontható. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete felhatalmazza a polgármestert az 1. pont szerinti bérleti szerzıdés aláírására. Határidı: a szerzıdés megkötésére: a döntést követı 30 napon belül A Képviselı-testület 11 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 20/2014. (I.23.) öh. határozata Esztergom Város Önkormányzata tulajdonában lévı színpad hasznosításával kapcsolatos döntés 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az elıterjesztés 13

mellékletét képezı tartalommal pályázatot ír ki Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévı színpad hasznosítására. 2. A Képviselı-testület felkéri a Polgármestert, hogy az Aljegyzı útján gondoskodjon az 1. pont szerinti versenytárgyalási kiírás hirdetményének egy helyi és országos hirdetési felületen történı megjelentetésérıl. A hirdetmény megjelentetésének fedezete az Esztergom Város Önkormányzata 2013. évi költségvetésérıl és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 24/2013. (XII. 13.) esztergomi ör. rendelet saját ingatlan mőködtetése és hasznosítási sora. A Képviselı-testület 11 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 21/2014. (I.23.) öh. határozata Lauró Árpád kérelmével kapcsolatos döntés 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat az Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévı nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeirıl szóló 46/2012. (VII.10.) ör. rendelet felhatalmazása alapján bérleti szerzıdést köt Lauró Árpád egyéni vállalkozóval (székhely: Mathiász J. u. 2., adószám: 48805243-2-31, vállalkozói ig. szám: EV973737, nyilvántartási szám: 6629627) a 17471/A helyrajzi számú, természetben a Simor u. 41. szám alatt lévı ingatlan területén kb. 40,5 m 2 nagyságú helyiségre vonatkozóan 2014. január 1. - 2014. december 31-ig szóló határozott idıtartamra, az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díjáról szóló 517/2013. (XI.21.) esztergomi öh. határozatban megállapított 600,- Ft+Áfa/m 2 /hó bérleti díj ellenében. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete felhatalmazza a polgármestert az 1. pontban körülírt bérleti szerzıdés aláírására. Határidı: a szerzıdés megkötésére: a döntést követı 30 napon belül A Képviselı-testület 11 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 22/2014. (I.23.) öh. határozata Magyar Posta Zrt. helyiséghasználati kérelmével kapcsolatos döntés 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 11. (13) bekezdésének és az Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévı nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeirıl szóló 46/2012. (VII.10.) ör. rendelet 3. (12) bekezdésének felhatalmazása alapján úgy dönt, hogy az Önkormányzat használati szerzıdést köt a Magyar Posta Zrt-vel az esztergomi 18093 hrszú, természetben a Baross G. u. 3. szám alatt található ingatlan fıépülete jobb oldali részén található, földszintes, külön bejárattal rendelkezı, összesen 27 m 2 alapterülető helyiségcsoportja napi 1 órás térítésmentes használatára vonatkozóan, 1 év határozott idıtartamra, illetve feltétel bekövetkeztéig, mely feltétel a teljes ingatlan hasznosítása, azzal, hogy a használattal kapcsolatos közüzemi költségek a használót terhelik. 14

2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete felhatalmazza a polgármestert a 2. pontban körülírt használati szerzıdés aláírására. Határidı: a döntést követı 30 napon belül A Képviselı-testület 11 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 23/2014. (I.23.) öh. határozata Gyepmesteri díjakról Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a közterület-felügyelet és egyéb felügyeleti jellegő feladatok ellátásáról és szervezetérıl szóló 69/2006. (XII.21.) esztergomi ör. rendelet 3. (2) bekezdése alapján az gyepmesteri feladatok 2014. éves díjszabását 2014. február 01-tıl az alábbiak szerint állapítja meg: 1. Kategóriák: 10 kg alatti eb tartás 1.000. Ft/nap altatás 1.000. Ft/alk. túlaltatás 3.000. Ft/alk. 10-20 kg közötti eb tartás 1.000. Ft/nap altatás 1.500. Ft/alk. túlaltatás 6.000 Ft/alk. 20 kg feletti eb tartás 1.000. Ft/nap altatás 2.000. Ft/alk. túlaltatás 9.000. Ft/alk. 2. Szállítási költség/ útdíj: 200 Ft/km 3. Kiszállási díj Esztergom város területén kívülre (a 200 Ft/km-es díjon felül): Önkormányzatoknak (kivéve Esztergom Város Önkormányzatát): 10.000 Ft aznapi kiszállás igény esetén 20.000 Ft Jogi személyeknek, jogi személyiséggel nem rendelkezı társaságoknak: 10.000 Ft aznapi kiszállás igény esetén 20.000 Ft Magánszemélyeknek: 5.000 Ft aznapi kiszállás igény esetén 10.000 Ft 4. Állati eredető hulladék (üzlettıl, állattartótól) elégetése: Esztergom Város közigazgatási területén lakcímmel rendelkezı magánszemély, a bejelentett esztergomi lakcímérıl, vagy tulajdonában lévı egyéb, Esztergom Város közigazgatási területén található ingatlanáról történı elszállítás esetén: 300 Ft/kg, egyéb esetben: 600 Ft/kg, 5. Önkormányzatoknak végzett átalánydíjas szolgáltatás esetén (havi két alkalom): 80.000.- Ft/hó, tartással. 15

6. Magánszemély, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkezı társaság a gyepmesteri szolgáltatás díját Esztergom Város Önkormányzata 10403648-49564948-53491029 számú költségvetési elszámolási számlájára, csekken vagy átutalással teljesíti. 7. A közterületen elhelyezett állati hulladék beazonosítása esetén bírsággal lehessen sújtani a tetem gazdáját. 8. Jelen határozat hatályba lépésével hatályát veszti Esztergom Város Képviselı-testülete 99/2007. (III.9.) határozata. Határidı: folyamatos A Képviselı-testület 11 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 24/2014. (I.23.) öh. határozata Gyepmesteri díjakról Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy felkéri Tétényi Éva polgármesteren keresztül dr. Sarkantyu Lajos Adrián aljegyzıt, hogy a megnövekvı gyepmesteri feladatok ellátása miatt 1 fı felvétel kapcsolatos szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidı: folyamatos A Képviselı-testület 6 igen 2 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 25/2014. (I.23.) öh. határozata A Szentgyörgymezıi Olvasókör, Esztergom igazgatói álláshelyére kiírt pályázat elbírálása Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy elfogadja Tétényi Éva polgármester ügyrendi javaslatát, miszerint Polgár József 2 perc felszólalási idıt kapjon. A Képviselı-testület 7 igen 4 tartózkodás szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 26/2014. (I.23.) öh. határozata A Szentgyörgymezıi Olvasókör, Esztergom igazgatói álláshelyére kiírt pályázat elbírálása Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy elfogadja Németh József képviselı ügyrendi javaslatát, miszerint a vitát zárják le. A Képviselı-testület 4 igen 7 tartózkodás szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 16

Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 27/2014. (I.23.) öh. határozata A Szentgyörgymezıi Olvasókör, Esztergom igazgatói álláshelyére kiírt pályázat elbírálása Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy nem fogadja el Nyíri Attila képviselı javaslatát, miszerint név szerinti szavazást rendeljenek el. A Képviselı-testület 4 igen 1 nem 6 tartózkodás szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 28/2014. (I.23.) öh. határozata A Szentgyörgymezıi Olvasókör, Esztergom igazgatói álláshelyére kiírt pályázat elbírálása Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a végrehajtásáról rendelkezı 150/1992. (XI. 20.) Kormányrendelet 6-7. alapján a Szentgyörgymezıi Olvasókör, Esztergom intézmény igazgatói feladatainak ellátásával 2014. február 3-tól 2019. augusztus 31-ig Polgár Józsefet nem nevezi ki. A Képviselı-testület 10 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 29/2014. (I.23.) öh. határozata A 20377/4. helyrajzi számú ingatlan értékesítése 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat tulajdonát képezı, 20377/4 helyrajzi számú, 8422 m2 alapterülető, természetben Esztergom-kertváros ipari területén található kivett út megjelöléső ingatlan mellékelt térképen jelölt kb. 4799 m2-es területrészét nyilvános versenytárgyaláson értékesíti, és jóváhagyja a határozat mellékletét képezı versenytárgyalási kiírás szövegét. Esztergom Város Önkormányzatának a 16/2013.(XI.5.) ör. rendelettel módosított az Esztergom Ipari Park helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervérıl szóló 27/2008. (III.20.) ör. rendelete alapján az ingatlanrész értékesíthetı, GIP övezeti besorolású. 2. A Képviselı-testület felkéri a Polgármestert, hogy az Aljegyzı útján gondoskodjon az 1. pont szerinti versenytárgyalási kiírás hirdetményének egy helyi és országos hirdetési felületen történı megjelentetésérıl. A hirdetmény megjelentetésének fedezete az Esztergom Város Önkormányzata 2013. évi költségvetésérıl és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 24/2013. (XII. 13.) esztergomi ör. rendelet saját ingatlan mőködtetése és hasznosítása sorának idıarányos része. 3. A versenytárgyalás ideje 2014. február 18. 15 óra. 17

Határidı: a versenytárgyalási kiírás megjelentetésére a döntést követıen azonnal A Képviselı-testület 10 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 30/2014. (I.23.) öh. határozata Esztergom helyi autóbusz-közlekedés Közszolgáltatási szerzıdés módosítás 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy elfogadja, az Esztergom Város helyi autóbusz-közlekedés Közszolgáltatási szerzıdés 2. számú mellékletének módosítását. 2. Egyben felhatalmazza a Polgármestert a szerzıdésmódosítás aláírására. Határidı: a szerzıdésmódosítás aláírása a döntést követı 8 napon belül A Képviselı-testület 10 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 31/2014. (I.23.) öh. határozata A Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Elnökének valamint Várpalota Város Polgármesterének kérelmével kapcsolatos döntés 1. Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testülete, mint a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás tagja kijelenti, hogy a Várpalota Város Polgármestere 2014. január 15-én kelt - nyilatkozat a Társulás megszőnésével kapcsolatban tárgyú - levelében foglaltakat elutasítja. 2. Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testülete, mint a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás tagja kijelenti, hogy a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás megszőnésének a Társulási Megállapodás XII. pontjában meghatározott feltételei nem állnak fenn. A Társulás által létrehozott egységes hulladékgazdálkodási rendszer keretében valósul meg a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátása, a hulladékgazdálkodás fejlesztése. 3. Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testülete egyetért a Társulási Tanács 57/2013. (XI.11.) sz. határozata 2. pontjában foglaltakkal, azaz A Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Tanácsának Várpalota Város Önkormányzatának Képviselı-testülete által a határozata 2. pontjában megfogalmazott Társulásból történı kiválási szándékának bejelentését tudomásul veszi azzal, hogy a kiválás jogszerő idıpontja megállapításánál a Társulási Megállapodás, valamint a 2011. évi CLXXXIX. törvény vonatkozó rendelkezéseit kell figyelembe venni.. Határidı: A határozat KDV és Várpalota Város Polgármestere részére: a döntést követı 3 napon belül 18

A Képviselı-testület 9 igen 1 tartózkodás szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 32/2014. (I.23.) öh. határozata Magvetı szobor áthelyezésével kapcsolatos döntés Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testület úgy dönt, hogy elfogadja az Országgyőlés Hivatalának vételi ajánlatát, és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. Törvény 108/A..b) pontja alapján nettó 40.000.000 Ft vételár ellenében értékesíti a gróf Tisza István ábrázoló szoborcsoporthoz tartozó Esztergom Város tulajdonát képezı Zala György szobrászmővész által készített Magvetı szobrot. A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a befolyó vételárat elkülönített számlán kezeli, és annak felhasználásáról a Városfejlesztési Bizottság javaslatának figyelembe vételével dönt az alábbi fıbb célok, beruházások megvalósítása mellett: 1. A Magvetı szobor helyének 18636 hrsz.-ú tér, Esztergom, Baross Gábor utca útés kertészeti engedélyezési tervdokumentációja 2014. március 24-ig készüljön el, mely tartalmazza az így kialakuló új városi közparkban egy kıbıl, a Mővészeti lektorátussal jóváhagyott, Baross Gábornak emléket állító szobor tervét. Az út- és kertészeti tervek készítésénél figyelembe kell venni a NIF Zrt. által az Esztergomi Intermodális Csomópont tervezésével együtt készülı és jelen területet érintı körfogalom terveit. 2. Az 1. pontban leírt tervek kivitelezése és a szobor felállítása 2014. július 6-ig, Baross Gábor születésének évfordulójáig történjen meg. 3. Esztergom Városa lemond arról, hogy a Magvetı szobor helyett felajánlott budapesti Kossuth téren álló Kisfaludi Stróbl Zsigmond által készített Kossuth Lajost ábrázoló szoborcsoport Esztergomban kerüljön elhegyezésre. A szoboregyüttesnek sem a léptéke, sem mérete nem illeszkedik a Város arculatához, elhelyezése nem megoldható. 4. A 2013-as dunai árvíz során tönkrement Esztergom, Poór Antal tér (17372 hrsz. Közterület) kerüljön felújításra. A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert az adásvételi szerzıdés megkötésére. Határidı: szerzıdés megkötésére a döntést követı 30 napon belül A Képviselı-testület 10 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 33/2014. (I.23.) öh. határozata Munkacsoport felállítása a parkolási díjak felülvizsgálatára 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a város területén fizetendı parkolási díjak felülvizsgálatára munkacsoportot hoz létre, az alábbi összetétellel: Képviselı testületi tagok 3 fı: Juhász István Németh József Nyíri Attila Közlekedési szakmérnöki területrıl külsıs munkatárs 2 fı: Dobosi Tivadar Unyi Antal 19

Civil közremőködık 3 fı: Körmöczi Miklós Kıszeghy Lajos Németh Zoltán Strigonium Zrt. munkatársa 1 fı: Hendrik Krisztina Gran Parkoló Kft. munkatársa 1 fı: Schmidt Ernı Vagyongazdálkodási Iroda munkatársa 1 fı: Mandusic-Csernaj Dorottya Önkormányzati közútkezelıi jogokat gyakorló iroda munkatársa 1 fı: Bukovicsné Heckler Margit 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a munkacsoport a munkáját térítésmentesen látja el. 3. Jelen határozat hatályba lépésével hatályát veszti Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 529/2013. (XI.21.) öh. határozata. Felelıs: Steindl Balázs képviselı Határidı: folyamatos A Képviselı-testület 9 igen 1 tartózkodás szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 35/2014. (I. 23.) öh. határozata Önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok tisztségviselıinek megválasztása (Regia Civitas Kft., Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft.) 1. Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete úgy dönt, hogy jóváhagyja a REGIA CIVITAS Szálloda és Fürdı Beruházó és Üzemeltetı Kft. 2013. december 20-i taggyőlésének 1/2013. (XII.20) taggyőlési határozatát, amely szerint a REGIA CIVITAS Szálloda és Fürdı Beruházó és Üzemeltetı Kft. ügyvezetıje 2013. december 20-tól határozatlan idıre Dr. Komlós János (születési hely, idı: Budapest, 1953.01.20., anyja neve: Molnár Klára, adóazonosító jele: 83 14302899, lakcíme: 2000 Szentendre, Bartók Béla u. 18.). Az ügyvezetı a tisztséget díjazás nélkül látja el. 2. Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete úgy dönt, hogy jóváhagyja a REGIA CIVITAS Szálloda és Fürdı Beruházó és Üzemeltetı Kft. 2013. december 20-i taggyőlésének 2/2013. (XII.20) taggyőlési határozatát, amely szerint a REGIA CIVITAS Szálloda és Fürdı Beruházó és Üzemeltetı Kft. társasági szerzıdésének VI.25. pontjának elsı mondata az alábbiak szerint módosul: Az ügyvezetıt a taggyőlés választja legfeljebb 5 (öt) évi meghatározott idıtartamra vagy határozatlan idıtartamra. 3. Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete úgy dönt, hogy jóváhagyja a REGIA CIVITAS Szálloda és Fürdı Beruházó és Üzemeltetı Kft. 2013. december 20-i taggyőlésének 3/2013. (XII.20) taggyőlési határozatát, amely szerint a REGIA CIVITAS Szálloda és Fürdı 20

Beruházó és Üzemeltetı Kft. székhelye 2013. december 20-tól 2000 Szentendre, Bartók Béla út 18. A Képviselı-testület 9 igen 1 tartózkodás szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 36/2014. (I. 23.) öh. határozata Önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok tisztségviselıinek megválasztása (Regia Civitas Kft., Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft.) Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az Esztergom Város Önkormányzata 100%-os tulajdonában álló Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nkft. (székhely: 2500 Esztergom, Imaház u. 2/a.) felügyelıbizottság tagjainak Pál Györgyöt (lakcím: 2500 Esztergom, Monteverdi út 3. szül.hely és idı: Esztergom, 1970. október.17., anyja neve: Vida Magdolna), Bánhidy Vajkot (lakcím: 2500 Esztergom, Török Ignác u. 17, szül.hely és idı: Esztergom, 1978.július 23., anyja neve: Czermann Erzsébet) és Petrovics Jánost (lakcím: Esztergom, Irinyi u. 2/b., szül.hely és idı: Esztergom, 1971.február 4., anyja neve: Bajzek Margit) választja meg 2014. december 31-ig díjazás nélkül. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete felhatalmazza a polgármestert a határozattal kapcsolatos okiratok aláírására. Felelıs: Tétényi Éva Határidı: az Alapító Okirat módosításának aláírására döntést követı 30 napon belül az Alapító Okirat módosításának Cégbírósághoz történı benyújtása az aláírást követıen azonnal A Képviselı-testület 9 igen 1 tartózkodás szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 67/2014. (I. 23.) öh. határozata Esztergompont Hirdetı és Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társaság gazdasági társasággal kapcsolatos döntés Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az Esztergompont Hirdetı és Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társaság (Cg. 11-09-021989; székhely: 2500 Esztergom, Deák Ferenc u. 4.) felügyelıbizottsági tagjának választja meg Dr. Szerencsés Gergely Istvánt (lakcím: 2500 Esztergom, Vaskapui út 12. szül.hely és idı: Esztergom, 1981.02.19., anyja neve: Kottász Zsuzsanna Kornélia), 2014. január 23. napjától 2014. május 31. napjáig határozott idıre. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete felhatalmazza a Strigonium Zrt., mint az Esztergompont Hirdetı és Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társaság tulajdonosának vezérigazgatóját a határozat végrehajtásával kapcsolatos cégjogi okiratok aláírására. Felelıs: Hendrik Krisztina a Strigonium Zrt. vezérigazgatója Határidı: - Esztergompont Hirdetı és Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társaság (Cg. 11-09- 021989; székhely: 2500 Esztergom, Deák Ferenc u. 4. ) Alapító Okirat 21

módosításának aláírása e döntést követı 25 napon belül, - Esztergompont Hirdetı és Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társaság (Cg. 11-09- 021989; székhely: 2500 Esztergom, Deák Ferenc u. 4.) Alapító Okirat módosításának Cégbírósághoz történı benyújtása 30 napon belül. A Képviselı-testület 9 igen 1 tartózkodás szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 68/2014. (I. 23.) öh. határozata Esztergompont Hirdetı és Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társaság gazdasági társasággal kapcsolatos döntés Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az Esztergompont Hirdetı és Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társaság (Cg. 11-09-021989; székhely: 2500 Esztergom, Deák Ferenc u. 4.) felügyelıbizottsági tagjának választja meg Ember Dánielt (lakcím: 2500 Esztergom, Irinyi J. u. 24. IV. em. 25., szül.hely és idı:.esztergom, 1982.02.27, anyja neve: Nagy Bernadette), 2014. január 23. napjától 2014. május 31. napjáig határozott idıre. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete felhatalmazza a Strigonium Zrt., mint az Esztergompont Hirdetı és Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társaság tulajdonosának vezérigazgatóját a határozat végrehajtásával kapcsolatos cégjogi okiratok aláírására. Felelıs: Hendrik Krisztina a Strigonium Zrt. vezérigazgatója Határidı: - Esztergompont Hirdetı és Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társaság (Cg. 11-09- 021989; székhely: 2500 Esztergom, Deák Ferenc u. 4. ) Alapító Okirat módosításának aláírása e döntést követı 25 napon belül, - Esztergompont Hirdetı és Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társaság (Cg. 11-09- 021989; székhely: 2500 Esztergom, Deák Ferenc u. 4.) Alapító Okirat módosításának Cégbírósághoz történı benyújtása 30 napon belül. A Képviselı-testület 9 igen 1 tartózkodás szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 69/2014. (I. 23.) öh. határozata Esztergompont Hirdetı és Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társaság gazdasági társasággal kapcsolatos döntés Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy az Esztergompont Hirdetı és Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társaság (Cg. 11-09-021989; székhely: 2500 Esztergom, Deák Ferenc u. 4.) felügyelıbizottsági tagjának választja meg Juhász Istvánt (lakcím: 2500 Esztergom, Szentkirályi u. 48., szül.hely és idı:.budapest, 1974.08.30., anyja neve: Tıkei Erzsébet), 2014. január 23. napjától 2014. május 31. napjáig határozott idıre. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete felhatalmazza a Strigonium Zrt., mint az Esztergompont Hirdetı és Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társaság tulajdonosának vezérigazgatóját a határozat végrehajtásával kapcsolatos cégjogi okiratok aláírására. 22

Felelıs: Hendrik Krisztina a Strigonium Zrt. vezérigazgatója Határidı: - Esztergompont Hirdetı és Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társaság (Cg. 11-09- 021989; székhely: 2500 Esztergom, Deák Ferenc u. 4. ) Alapító Okirat módosításának aláírása e döntést követı 25 napon belül, - Esztergompont Hirdetı és Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társaság (Cg. 11-09- 021989; székhely: 2500 Esztergom, Deák Ferenc u. 4.) Alapító Okirat módosításának Cégbírósághoz történı benyújtása 30 napon belül. A Képviselı-testület 13 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testülete 70/2014. (II.20.) öh. határozata Napirend elfogadása 1. Az országgyőlési egyéni választókerületi választási bizottság tagjainak és póttagjainak megválasztása ZÁRT ÜLÉS! Elıterjesztı. Dr. Sarkantyu Lajos Adrián aljegyzı 2. A szavazatszámláló bizottságok tagjainak és póttagjainak megválasztása ZÁRT ÜLÉS! Elıterjesztı. Dr. Sarkantyu Lajos Adrián aljegyzı 3. Önkormányzati gazdasági társaságok vezetı tisztségviselıinek megválasztása ZÁRT ÜLÉS! Elıterjesztı: Steindl Balázs, a Pénzügyi Ellenırzı és Tulajdonosi bizottság elnöke 4. A Strigonium Zrt. mőködése ZÁRT ÜLÉS! Elıterjesztı: Steindl Balázs, a Pénzügyi Ellenırzı és Tulajdonosi bizottság elnöke 5. Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévı lakásokkal kapcsolatos döntések ZÁRT ÜLÉS! 6. Önkormányzati és részben önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok 2014. évi üzleti terve ZÁRT ÜLÉS! 7. Esztergom Város Önkormányzata 2015., 2016. és 2017. évre tervezett, jogszabályban meghatározottak szerinti saját bevételekrıl, és az adósságot keletkeztetı ügyletekbıl eredı fizetési kötelezettségekrıl szóló döntés 8. Az Önkormányzat 2014. évi költségvetésérıl és a költségvetés végrehajtásainak szabályairól szóló rendelettervezet tárgyalása II. fordulóban, a rendelet elfogadása 9. Döntés az óvodai beiratkozás idıpontjáról Elıterjesztı: Pál György, Oktatási s Ifjúsági Bizottság elnöke 23

10. A Féja Géza Közösségi Házzal kapcsolatos döntés 11. Javaslat a közösségi együttélés alapvetı szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeirıl szóló önkormányzati rendelet megalkotására 12. A Palatinus tófürdı területén található csúszda elıvásárlásával kapcsolatos döntés 13. Az Esztergom Ipari Park területén található 20377/4 hrsz-ú ingatlan értékesítésére kiírt versenytárgyalás eredményhirdetése 14. Szerencsés Tibor helyiségbérleti kérelmével kapcsolatos döntés 15. Az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal szervezeti és mőködési szabályzatának elfogadása 16. Interpellációk, kérdések 17. Közútkezelıi hozzájárulás a 19411 és 19487/2 hrsz-ú ingatlanok telekalakítási-engedélyezési eljárásához 18. Belügyminisztérium által kiírt pályázaton való részvétellel kapcsolatos döntés 19. Az Esztergom Város önkormányzati tulajdonú víziközmővek üzemeltetésével kapcsolatos döntés 20. A Képviselı-testület 2014. évi munkatervének módosítása Elıterjesztı: Steindl Balázs, a Pénzügyi Ellenırzı és Tulajdonosi bizottság elnöke 21. Esztergom Város tulajdonában lévı pilisszentléleki víziközmő rendszerrel és az Esztergomi Vízmő Kft kapcsolatos döntések Elıterjesztı: Steindl Balázs, a Pénzügyi Ellenırzı és Tulajdonosi bizottság elnöke 22. Strigonium Holding cégcsoporthoz tartozó gazdasági társaságokkal kapcsolatos vezérigazgatói beszámoló 23. Strigonium Holding cégcsoporthoz tartozó gazdasági társaságokkal kapcsolatos döntés (MAHART Passnave Kft., Port Danube Kft.) Elıterjesztı: Steindl Balázs, a Pénzügyi Ellenırzı és Tulajdonosi bizottság elnöke 24. Strigonium Holding cégcsoporthoz tartozó gazdasági társaságokkal kapcsolatos döntés (Strigonium Zrt. SZMSZ-e és Javadalmazási Szabályzata) Elıterjesztı: Steindl Balázs, a Pénzügyi Ellenırzı és Tulajdonosi bizottság elnöke Tájékoztatók: * Tájékoztató a két ülés közötti eseményekrıl 24