Az Erdészeti Lapok" 1907. évi XII. füzetének HIRDETÉSEI. Az ERDÉSZETI L A P O K mellett mérsékelt közlési díjért a lap irányával nem ellenkező hirdetések kiadatnak. Díjszabályzat. Egész oldal 32 K, féloldal 16 K, negyedoldal 8 K, nyolczadoldal 4 K. Sorok szerint: Az első negyven (40) sorért soronkint nyolezvan (80) fillér, az erre következő husz (20) sorért, illetőleg a 41 egész 60-ik sorig soronkint hatvan (60) fillér, míg a 60-ik soron felül következő minden sorért egyenkint negyven (40) fillér számíttatik. Legalább háromszori és ennél többszöri beiktatásnál megfelelő engedmény. Egy oldalt meghaladó hirdetéseknél ismételt megjelenés esetén is csak az első oldal után nyújtunk engedményt. Táblázatok, nyomdai szabály szerint, kétszeres árral számittatnak. Külön mellékletek 25 gramm súlyig 70 koronáért, azontúl 25 grammonkint 25 koronával magasabb árért mellékeltetnek. Egyetemes és erdei busszóla-műszereke! busszólákat MToptikai távolságméréssel," '?! A r S S frttól felfelé. M*p6-as»talohat né>gésvonal>6kfcal, méraszalagofaat, faatlalfkat, rajsesahö>0het, t»röletm^rfiket (planimeter), valamint mindennemű földmérési műszereket készít a legpontosabb kivitel biztosításával NEUHÖFER és FIA eaftui. és kii. udvari látszerész- és mfiszergyároi Bécs, (1., Kohlmarkt 8.) Az 1900. évi párisi világkiállításon aranyéremmel kitüntetve. Kimerítő illusztrált árjegyzék ingyen és bérmentve. Javításokat leggyorsabban és legpontosabban teljesít. Mindenféle műszerből készletet tart. Valamennyi mérő műszereink Calderoni és Tsa budapesti czégtöl Is [beszerezhetők. Minden műszer czégünkkei van ellátva. (l. xn. 6) Okleveles erdötiszt ez év augusztus hó 1-ső napjára megfelelő állást keres. Bővebbet a kiadóhivatalban. (6. II. 2.) Költőtojás hamburgi Goldsprenkel" (u. n. óriási fáczántyukok) edzett fajta, szép és legszorgalmasabb tojó, szabad kifutással az erdőbe á 40 f. Vodicka, Tobitschau, Morvaország. Német levelezés. (3. VII. 7.)
Poschinger Fülöp fegyvergyára F e r l a c h (Karintia) kitüntetve számos dijjal és a koronás arany érdemkereszttel, aiánlja kitűnően készitett, jól belőtt, a cs. k. próbintézetekben hivatalosan kipróbált fegyvereit olcsó árakon. Szolid munkáért és jó lövésért jótállás. Árjegyzékek ingyen. (5. III 3 ) Az egykerekű kézikapáló és töltögető eke. Minden faiskolában nélkülözhetetlen az egykerekű kézikapáló és töltögető eke. Súlya 8 kiló, sortávolság tetszésszerint állitható súlypont kerékre esik igen nagy munkaeredményével tetemes kézierőt takaríthatunk meg. Könnyű és biztos kezelés tekintetében minden más hasonló eszközt fölülmúl, jó, gyors és szép munkát végez, maga után barázdát nem hagy, csemetesorokat földdel nem borítja, a nagyobb gyomokat az ekevas elvágja, azok az eke előtt nem torlódnak össze, csemetesorokban károsítás úgyszólván elő nem fordulhat, kézzel gyomlálás csak a csemetesorokban szükséges. Ezen készülék olcsósága feltűnő, ára 16 korona, töltögetőfejjel 20 korona. Stádel Károly örökösei gépgyára Győrött. (4. IV. 3.) "n _ / nagyobb mennyiségben azonnali készpénzfizetés meln n x l H Í l l e t t megvételre kerestetik. Ajánlatok Faszén 2417" jelige alatt Mosse Rudolfhoz, Budapest kéretnek. (u) Pályázati hirdetmény. Károlyi László gróf ur ő méltósága füzér-radványi és királydarócz-fehérgyarmati uradalmaiban 1907. évi július hó 1-én betöltésre kerül egy-egy erdőtiszti állás. Javadalmazás: évi 2000 korona, tiszta jövedelem után százalék, 10 hold földilletmény, kert, lakás természetben, 44 ürm 3 keményhasábfa, 2 db tehén és 4 db növendék legeltetési joga.
Pályázóktól megkivántatik, hogy az 1879. évi XXXI, t.-cz. 36. -ban előirt minősítéssel birjanak. Kellően felszerelt folyamodványok alulirt erdőhivatalhoz nyújtandók be. Füzér, u. p. Füzérkomlós, 1907. évi május hó 12-én. (7. II. 2.) Uradalmi erdőhivatal. H O L F E L D erdötanácsos-féle v a d t a k a r m á n y, illetőleg öz-nyalaiópor és öz-nyalatókö A téli etetéshez ajánljuk a gyakorlatban 26 éven át bevált s az aggancsképződésre, valamint a vad egészségére kedvezően ható (2 xv m vadtakarmányt ül, őz-nyalatóport HOLFELD erdötanácsos örökösei E i c h w a l d, T e p l i t z m e l l e t t (Csehország) Pályázat. A herczeg Esterházy kapuvári jószágának bérnökségénél egy 5600 kat. hold kiterjedésű, többnyire égererdő kezelésére f. évi október hó 1-vel egy főerdészi állás jött üresedésbe. Pályázhatnak, kik az akadémiát és az államvizsgát sikerrel végezték, kik az erdőkezelésben, a nemesvad-tenyésztés és a vadászatkezelésben kellő jártassággal birnak, azonkívül megkivántatik erőteljes életkor és a németnyelv birása. Javadalmazás a következő: készpénz 2400 K, tej 1825 liter, fa 40 köbméter, lakás természetben kerttel, uradalmi fogat használata, faeladási jutalék és lőpénz, 5% jutalék a tiszta jövedelem után. A folyamodványok augusztus hó 15-ig beadandók. (8. III. 1.) Kapuvári bérnökség.
Pályázati hirdetmény. A hunyadmegyei revindikált havasok nemes közbirtokossága egy 100 korona havifizetés, természetbeni lakás és szokásos mellékilletményekkel javadalmazott főerdőőri és két 60 korona havifizetés, természetbeni lakás és a szokásos mellékilletményekkel javadalmazott erdőőri állásra pályázatot hirdet. Pályázóktól megkívántatik az erdőőri szakvizsga s a magyar és román nyelv ismerete. Pályázatok bizonyitványmásolatok és lehetőleg arczképpel felszerelve Béla Béla József gazdához (Budapest, VI., Sziv-utcza 32) nyújtandók be. Budapest, 1907. évi június hó 4-én. (9.) Béla Béla József, gazda. Erdökezelő hosszú gyakorlattal kerestetik azonnali belépésre. Ajánlatok, bizonyítványok másolataival együtt Részvénytársulat" jelige alatt Blockner). hirdetőirodájába (Budapest, IV, Sütő-utcza 6.) intézendők. (1(J) Faeladási hirdetmény. Apóid község, (Nagy-Küküllő vármegye) felsőbb engedély alapján elad erdejének D. üzemosztályából 600 (Hatszáz) darab tölgyfát, melynek fatömege 1741 tm műfa és 3 2611 tm tűzifára van becsülve. 3 Kikiáltási ár 42200 K. (Negyvenkettőezerkettőszáz korona). írásbeli ajánlatokkal egybekötött nyilvános árverés a község házánál 1907. évi július hó 3-án fog megtartatni. Bánatpénz 10 / 0. Becsértéken alul nincs eladás. Az árverési feltételek és becslési jegyzék a segesvári járási főszolgabírónál és a községi elöljáróságnál a hivatalos órák alatt betekinthetők. Az eladásra kerülő törzsek dongafának kiválóan alkalmasok. Az eladandó faanyag közvetlen a segesvárszentágotai h. é. vasút mentén, Apóid vasúti állomás mellett fekszik- Kelt Apóidon, 1907. évi május hó 29-én. (12) A községi elöljáróság. Faeladási hirdetmény. Karczfalva közbirtokossága eladja nyilt árverésen a földmivelésügyi miniszter ur 99796/906. számú rendeletével megadott engedély alapján a Csikmadaras II. rész Kisbercz és Kisványos fenyveserdő rész összesen mintegy 624-8 kat.
holdon tövön álló és kihasználásra alkalmas összes fát, melynek fenyő haszonfa tömege részletes felvétel alapján, kéreg nélkül a termelési, szállítási apadékok és a hibás fák és farészekre eső méretek levonásával 92.549 köbméterre van becsülve, azon megjegyzéssel, hogy a kikiáltási ár kiszámításánál a bükk valamint fenyőtüzifa és kéreg értéke figyelmen kívül hagyatott. Az eladás czéljából f. évi július 16. napján délelőtt 10 órakor Karczfalva községházánál zárt Írásbeli ajánlatok tárgyalásával egybekötött nyilvános szóbeli árverés vagyis versenytárgyalás fog megtartatni. Kikiáltási ár egészben véve 555.300 korona, azaz ötszázötvenötezerháromszáz korona. Kihasználási időtartama az erdő átadásától számított (10) tiz év. Szóbeli árverés megkezdése előtt az árverési bizottság elnökéhez zárt Írásbeli ajánlatok is benyújthatók. írásbeli ajánlatok ellátandók szabályszerű bélyeggel és a kikiáltási ár 10%-át tevő bánatpénznek illetőleg óvadékképes értékpapíroknak a csíkszeredai m. kir. adóhivatal pénztárába történt letétbe helyezéséről szóló nyugtával; az Írásbeli ajánlatokban a megajánlott vételár számjegyekben és betűkben is kimutatandó. írásbeli ajánlatokban kinyilatkoztatandó, hogy ajánlattevő az árverési általános feltételeket ismeri és magát azoknak aláveti. Az árverési és szerződési feltételektől eltérő vagy azokba ütköző kikötéseket tartalmazó ajánlatok vagy mellőztetnek, vagy a megajánlott vételár a megállapított általános árverési és szerződési feltételek szerint vétetnek számításba, illetve fogadtatnak el s ebben az ajánlattevő feltétlenül megnyugodni tartozik. Bánatpénzzel el nem látott ajánlatok figyelembe nem vétetnek. Utóajánlatok vagy későn érkezett ajánlatok nem fogadtatnak el. A fatömeg kikiáltási áron alul eladatni nem fog. Az erdőre vonatkozó részletes térrajz és becslési kimutatás, valamint az általános árverési és részletes szerződési feltételek a m. kir. járási erdőgondnokság irodájában Csíkszeredában és Karczfalván a községházánál megtekinthetők. Kelt Karczfalván, 1907. évi június hó. (13. II. 1.) A közbirtokosság elnöke.
Érvényes 1907. május l-től. A 111. kii*, á l l a m v a s ú t a Budapest ny. p. u. Bz.v. Gy.v. 3z. v. Sz.T. + állomások 146 122 150 148 1404 152 134 116 154 156a Sz 1SÓ 156 r. i.-m. l.-iii. I.-II. l.-iii. I. III. f.-iii Budapest ny. p. u. ind. 546 600 615 655 20»05 850 920 935 1125 1135 4215 Rákospalota-Ujpest» 6oi 612 633 711 822 905 f933 953 H40 fll52 1231 Dunakeszi-Alag n érk. 623 644 érk. 833 9I8 943 érk. érk. 1205 é/k. Göd.. yt 632 654 érk. 930 953 1218 Vácz. it 652 érk. 753 953 1012 1240 Nagymaros-Visegrád if 717 í 308 1025 1036 116 Nagymaros ft 725-1030 104S 119 Esztergom-csavargőzös* 753 827 érk. 11» érk. Párkány-Nána érk. 806 }S8 1125 Állomások Sz.v 141 r.-ni. 143 l.-iii. 145 1407 T. v. Sz ez. 217 147 117 149 X 131 I.-III Sz. V 1^3 I.-l.; P á r k á n y - N á n a Gy.v 151 1403 I.-II. 3z. v Sz. V 153 119 I.-III Párkány-Nána ind 425 453 - (j30 «19 8 4 Esztergom-csavargőzös* a 4-488 5Ö6 1 644 839 Nagymaros 5IL 542 616 655 720 til5 Nagymaros-Visegrád 11 5'5 546 621 7OO 725 If843 920 Vácz. 11 542 614 661 726 754 857 919 Göd 11 559 631 707 716 742 811 10» Dunakeszi Alag 11. 5OC 610 642 718 728 1 822 843 1023 Rákospalota-Ujpest -.. 402 11 51" 609 1622 652 719 1731 740 1 832 854 1002 10" <: Budapest ny. p. u. érk. 41 s 535 625 635 705 735 745 755 810 815 glo 92o 1020 10"" * (Kovácspatak). Mogjegyzősek : - - = Május hó 19461 bezárólag szeptember 29 ig vasár- és ünnepnapokon közlekedik. r\ = Május hő 19-t61 bezárólag szeptember hó 15 ig vasár- és ünnepnapokon közlekedl < Június hő l-től kezdve Vacz és Nagymaros között is közlekedik. Budapest keleti p. u Állomások 28 1302 III. 10 1002 III. 1006 Gy. v 2 III. 18 8 S I- Budapest keleti p. u. ind. Budapest-Kelenföld érk. Budapest-Kelenföld ind. Bicske érk. 615 636 730 74* 747 828 735 755 757 856 750 805 820 840 930 946 947 4-1027 12*5 1224 12i6 125 1230 12'9 1253 137 Állomások Bicske... ind. Budapest-Kelenföld érk. BudapestKelenföld ind. Budapest keleti p. u. érk. 17 [-III. 450 548 553 616 O 11 507 607 617 6*0 1307 544 6"9 669 725 1911 I11!. 720 740 <B 1005 íiii. 744 8C6 Gy.v. 1003 III. 849 905 13 750 852 855 92b Bicsl (C 5 910 g43 944 1000 Megjegyzések : ft ~ Ezen személyvonatoknál az egv utrn szóló szomszédos forgalmú menetje 0 = Május 19-töl bezárólag szeptember 15-ig vnaár- ős üncepnnpokor közl?ke S I-
n y á r i m e n e t r e n d j e. Érvényes 1907 május i-toi. Párkány-íVána. r\ az. v. 3z.v.,z. V. 3z.v. 158 126 160 120 170.-III. i.-m. l.-iii. 162 130 138 164 I.-HI. 124 öy.v. 1406 I.-II. 166 l.-iii. < 132 8«.v. 140 168 O 118 1408 r\ 172 [10 * 16 220 230 320 4I0 425 520 (JUJ 620 655 715 76U 800 830 100» 10* 1100 125 1 286 Í243 338 431 f437 533 626 1 1 731 804 817 846 flolb 1043 1117 136 érk. 253 érk. érk. 447 544 érk. 642 érk. 815 829 érk. fl028 1054 érk. érk.. 1 303 456 554 651 826 842 11041 1104 250 383 516 614 7O8 724 844 902 flo&a 112a - 314 4OI 541 642 733 1 915 érk. 1122 1146 318 410 545 646 746 741 919 1130 1164 343 446 354 500 Budapest ny. p. u. - érk. érk. 820 1 1 835 8«1209 1 1233 r\ 5Z. V. 3z. v. Gy.v. Sz.v + r\ r\ Qy.v. Sz- v. 155 133 103 157 159 127 169 161 135 115 163 137 165 125 1405 167 139 129 121.-111. I.-II. I.-III" I.-II. 171 1229 339 620 825 86 1,, 35!. 635 1 9>:- 1145 225 417 427 623 71J 915 9-J6 1151 1 230 422 432 628 71t 854 921 9r>i 1222 109 300 452 503 667 749 912 937 951 1031 1243 1 319 511 521 717 810 1 955 1010 10511 1255 144 330 522 532 728 {,21 1005 1021 106 1 156 249 342 347 522 532 1542 634 738 804 1 >32 1 969 1017 11032 111«1125 125 120 140 210 305 355 405 540 545 555 650 750 820 46 945 f 1015 1030 1Q45 H3U n40 Q = Ezen vonatoknál az egy útra szóló szomszédos forgalmú menetjegyek érvénytelenek. X Június hó 1-tBl kezdve közlekedik. "Nagymaros-Visegrád* és»esztergoml csavargőzös«megállóhelyeken a Dunán való átkelést, a hajózás tartama alatt, csavargőzösök közvetitik. Bicske. 1304 i-n. 1Í0 206 207 245 4 IH. 210 226 227 1 20 225 243 245 345 1902 III. 300 315 V. v. 1022 326 355 Budapest keleti p. u. 22 ini. 430 450 452 553 6 510 525 529 608 1004 I11. 655 710 16 710p 736 738 838 1912 900 921 1306 940 1000 1003 1103 0 12 1030 1055 HOB 1208 1008 iin. Gy. v. 7 1901 l 1301 19 1007 21 1001 ö 15 3 1303 0 0 III. III. III. III. III. III. 6 [111. 1135 1 116 300 501 615 700 747 900 945 1225 128 153 356 606 653 811 851 939 1040 1226 115 129 }54 357 612 654 7S7 816 900 905 940 1042 1245 130 145 210 415 635 710 800 845 915 930 955 1100 rvénytelenek. 1045 1105
Állomások 316 1502 III. 302 III. Budapest k. p. u. Sz. V. 402 318 1508 408 306 310 320 In. Iín. im. Bpest k. p. u. indul 605 700 715 740 745 810 835 920 1235 130 Péczel indul 649 1 1 1 827 1 gis 1007 117 214 Gödöllő érkezik 711 737 850 900 939 1033 143 258 indul 712 737 1 1 901 940 1035 145 Hatvan érkezik 757 808 820 818 949 1023 1125 237 Állomások V. v. 327 329 I 405 n 1505 III. 317 309 1509 im. 311 Hatvan 307 319 Hatvan indul 227 ** Érk. 433 522 58O 618 656 755 Gödöllő érkezü 348 Bpest- 529 600 626 709 746 844 Göd'-Hö indul 350 városba. 53Î 601 607 628 711 748 845 1106 Péczel indul 424 OIS 15S4 618 629 650 733 810 907 1127 Bpest k. p. u. érkezi 52O **600 63' 650 7IO 735 815 845 946 1210 Megjegyzések : = Május hő 19-töl bezárólag sztptember hő 15 ig vasár- és flnnopnipokon közlekedik. a= Csak hétköznapokon közlekedik. Budapest k. p. u.- Állomások 604 I.II. 606 Im. Budapest k. p. u. _ - indul Nagy-Káta - indul Ujszász - érkezik Ujszász indul Szolnok - - - érkezik 725 830 859 859 916 800 941 1024 1027 1050 9OO 1041 1119 1181 1140 Szolnok Állomások T.v. sz. sz. 645 I.III. 1707 i.m. 9 607 I.III. Szolnok - indul Ujszász - érkezik Ujszász indul Nagy-Káta indul Budapest k. p. u érkezik Megjegyzés : O = 1237 109 114 236 5OO 224 2 2«345 545 305 327 328 4SI 610 Ezen személyvonatoknál az egy útra szőlő szomszédos forgalmú menetjegyek
HatvaK. 404 III. 216 1 254 255 327 312 1III. 2,25 306 327 32«4I6 326 2"0 333 356 304 III. 380 1 409 410 443 322 520 601 625 308 535 1 1 f640 7 5 314 625 709 733 735 827 330 I «700 75Ö Ind. Bpest Józsefvárostól 324 815 857 920 1510 845 fgls 941 942 1031 406 940 1024 105U lfw.. 1.8 X 1506 III. lioo 1126 1141 1142 12 t6 V. v. 328 llio 1200 1228 1229 128 Budapest keleti p. u. 301 III. 401 III. 313 Sz. V. 321 305 325 407 1507 303 III. 403 III. 1503 1II. 323 «315 1133 1237 110 457 612 652 802 841 906 916 "11206 *1 1" 206 I 7Ü8 745 *1 835 1 *1 941 1015 1 208 437 1602 645 719 747 1 1 10'7 1 230 500 1627 707 7S2 8'o 1 1 1 951 10») 12W 150 310 540 705 7&1 stü 8^ 9IO 955 ; 0--0 112) X = Június hő 14-t6I bezárőlig «zep!ember hó 14 ig köz ekedik. Q Június hő 18-tól bezárólag szeptember hő 16-ig köz'ekedlk. Szolnok. 602 III. 504 I.II. 510 im. 508 I.III. O 1706 I.III- 514 502 I.II. Sz. V. 608 I.III. 200 235 240 545 705 825 915 1010 304 458 754 9Ü5 1Q08 1020 1155 4O6 5'17 839 950 1102 1052 1237 Í338 407 552 840 951 1105 1054 1238 353 423 6»0 902 1013 1124 1112 100 Budapest k. p. u. 501 I.II. Sz. V. 509 i.m. 609 601 III. Gy. v 503 L-H.» 505 I.TTI. 605 I.III. 603 I.H. T. v. sz. sz. 547 589 425 917 1119 1188 349 424 732 557 450 944 1135 1165 411 446 749 558 452 949 1136 1156 414 449 750 684 600 1047 1230 504 543 827 803 750 830 1225 110 135 640 720 935 10^6 érvénytelenek.
A vonatszám magyar A keleti a -- o pero A vonatok indulása vonat neme 316') 6 06 BZV. 28 6 15 > 1602 7 00 gyv. 806 7 00» 802 7 15 > 908 7 15 BZV. 604 7 25 1802 7 30 p 10 7 35 BZV. 402 7 40 818 7 45 1G02 7 60 606 S 00 szv. 1608 8 10» 1006 S 20 408 8 35» 506 9 00 > 306!» 20 2 914 9 30 11 16 tszsz 18 610 12 05 12 20 8 310 12 30 12 36 24) 12 50 1 320 1 no pályaudvarról Délelőtt Hatvan (Nagy-Kanizsa, (Trieszt Kassa, Csorba Újvidék, Zimony Ruttka Belgrád, Bród (Gyulafehérvár, 1 Nagyszeben, j Kolozsvár, Tövis ' Máramarossziget ÍFehring, Graz, (Triest Wien,Graz,Sopron (Kassa, Lemberg ( Máramarossziget Gödöllő (Zágráb, Fiume Torino, Róma ipéos, Vinkovoe Arad, Brassó Kassa, Csorba JZágráb, Fiume IPéOB, Brod { Munkáos, Máramarossziget (Kolozsvár, Brassó Máramarossziget, ' Stanielau Ruttka, Berlin Wien.Graz, Sopron Kiskörös Délután liloske Arad, Tövis, Szombathely,Wion Hatvan, Szerencs Bioake GödöllS M'-ofcirliiir, 102 146 712 a 122 150 6502 4102 148 1404 104 152 712 134 4110-') 116 154 708 156 a 136i) 6704a2 _ i államvasutak nyári É r v é n y e s 1907. évi m á j u s h ó l-től. Budapestről. A nyugati pályaudvarról 33 oa> k. > ost. a exprv BZV. motv, szv. Délelőtt 1 Wien, l'árls, (Ostende, London Rákospalota-Ujpest Szeged, Szolnok Érsekújvár Oöd (Lajosmizse (Keoskemét Esztergom Rákospalota-Újpest Zsolna, Berlin Wien Dunakeszi Alag (Temesvár, Karán (sebes, Házias Nagy-Maró s PiliBOsaba Wien, Berlin Rákospalota Újpest (Bukarest, \ Uáziás (Lajosmizse I Keoskemét Rikospalota-Ujpeet Nagy-Maros Czegléd Délután 6704 12 05 BZV. Czegléd, Szolnok 156 12 15 Rákospalota-Ujpest 128 12 25 Nagymaros 4108 12 40 > Dorog 158 1 10» Dunakeszi-Alag 4114 i) 2 05 > 126 2 15» 1'ilÍBOsaba Párkány-Nána 160 2 20» R ikozpalota-ujpesi Bukarest, Báziás 120 2 30 szv. Érsekújvár 4104 2 40 Esztergom 720 2 45 Czeg-léd 704 2 25 gyy- 31 es 645 327 1707 909 607 17 405 11 15051) 317 913 507 1307 309 1911 501 1005 1509 509 311 1003 13 307 5 911 27 319 GOQ A vonatok érkezése A keleti pályaudvarra O Oi tszsz. vv. BZV. g y szv. ( : i i..- gyyg-yv. gyvszv. gjv. 8ZV. 12 10 BZ 12 25 Délelőtt Í Marla-Radna Arad, Nagyvárad Dobreczen Boriin, Ruttka (Stanislau, \ Máramarossziget (Belgrád, Bosna- ( Brod BrasBő, Arad Bioske, GyékényesJ 1 Lemberg, Kassa, \ Máramarosszigot Wien, TTioBt Csorba, Kassa Gödöllő Kiskörös Brassó, Kolozsvái Graz, Fehring Hatvan (Paks, Brod, (Eszék Bukarest, Brasaó (Fiume, Zágráb, ( Brod, Pécs Csorba, Kassa Szolnok Hatvan (Torino, Róma, \ Fiume, Zágráb [Győr, Székes- \ fehérvár Berlin, Ruttka Sopron, G j 6 r Szabadka Triest, (Nagy-Kanizsa Délután Gödöllő i Tövis, Arad 1 paajókladanv menetrendjén Budapestre. A nyugati pályaudvarra a o s *? u "S œ SÍ > m o a. > a K. OBL. Délelőtt i Konstantinápoly (Bukarest 701 V 12 50 exprv 141 4 18 szv. Rákospalota-Ujpest 143 5 36 > Dunakeszi-Alag 721 5 45» Czegléd 6505 6 00 motv. Lajosmizse 6701 6 15 6Z/. Szolnok, Czegléd 145 0 25 > Rákospalota-Ujpest 1407 6 35» Berlin, Zsolna 217 7 05 tvszez Párkány-Nána 709 / Bukarest, 7 15 8ZV. (Báziás 4107 7 25 Dorog( 147 7 35» Rákospalota-Ujpest 117 7 45 Paris, Wien 6501 7 50 1 Kecskemét, (Lajosmizse 149 7 55 > Göd 131 *j 8 10 Nagymaros 713 8 (Kiskunfélegy- 20 > ( háza 4101 8 35 Esztergom 123 8 45 Párkány-Nána 151 9 10 > Dunakeszi-Alag 705 9 15 gyy- Szeged 1408 S» 25» (Berlin, Zsolna, (Pozsony 153 10 20 szv. Rákospalota-Ujpest 715 Í0 4«> Szeged 119 10 50» Érsekújvár 155 a 12 05 BZV. 155 12 55» 703 1 15 gyv. 133 103 1 20 szv. 1 40 gyv- 157 159 2 10 szv. 3 05» 6507 3 15 motv. Délután Rlsoa^alota-Ujpest R ikospalota-uj pest Bukarest, Báziás Nagymaros Pária, Wien Dunakeszi-Alag liákoapalola-ujpest ( Kecskemét, i Lajosmizse
404 2 lo Wien, Pária, 102» Kawsa, Lemberg, K iko3paiota-ujpest 130 20 25 15 4 Ü5 > Nagymaros 6ZV. Bicske 716 4 30 gyv. Szeged 312 2 25» Hatvan 108 5 15 504 íkolozsvár, Tövis, 8ZV. Wien 2 35 138 5 20 1 Nagymaros \Szatmár-Németi 164 ü 10 i Ráiospalota-Ujpesl 510 2 40 BZV. Szolnok 124 6 326 2 50» 20 i I'árkány-Nána Gödölie 722 6 30» Czegléd 1902 3 00 ÍPéos, Eszék, gyv. 1106 6 40 motv. Esztergom \B.Brod Zágráb 904 20 ÍB.-Brod, Belgrád 6506 6 Lajosmizse 45 gyv- (Zsolna, Berlin, v [ Konstantinápoly 1406') 6 55 szv. [Pozsony, Wien ) 1022 3 25 TV. Paks 710 7 00 Bukarest, Báziás S04 3 30 gyv. Ruttka, Berlin 166 7 15 > Rikoípalota-Ujpest 22 4 SO szv. Bicske, Sz.-fehérvái 132*) 7 50 t Váoz,Nagyo;aro6 ; 6 5 10 gyv. Győr, Sopron 140 3; 8 00» Váoz 322 5 20 szv. Gödöllő 168 8 30 > Rákospalota-Ujpest 308 5 35 Ruttka, Berlin 508 5 45 > Kolozsvár, Brassó 118 10 WieD, Paris 00 gyv. 1 Szeged, Báziás, 814 6 25» Hatvan 914 6 30» 706 10 10 szv. [Bukarest Kiskörös 1408 10 30 > Zsolna, Berlin 1004 6 í Zágráb, Fiume 55 714 10 35 Kiskunfélegyháza [Róma, Torino 172') 1706 7 05 1 Máramarossziget 11 00 > Rák spalota-ujpest * [ Stanislau 902 ) VI 20 keleti (Belgrád, 16 7 10» Gy5r, Triest exprv [ Konstantinápoly 324 8 15» Gödöllő 702«) 11 30 k. ost. exprv 1 Bukarest, 514 8 25» Szolnok [ Konstantinápoly 1510 8 15 > Kassa, Csorba 1912 9 00» Pécs, Brőd 502 9 15 ( Kolozsvár, r) Vasár- és ünnepnapokon május [ Bukarest Stanislau ILemberg, Kassa, 19-töl közlekedii. 406 9 40 8ZV. [ Máramarossziget -) Vasár- és ünnepnapokon május 1306 9 40 (Fehring, Graz, 5-tCl közlekedik. \Trie8t 3) Vasár- és ünnepnapokon május 608 10 10 Arad, Brassó 19-töl bezárólag szeptember 910 (Belgrád, Eszék, 15-ig közlekedik. 10 10 *) Május havában osak Váozig közlekedik. [ Sarajevo 12 10 30 Wien, Paris 1008 10 45» Zágráb, Fiume, ' ) Minden kedden, csütörtökön és 15068) 11 00 gyv. I Kassa, Csorba, vasárnapon közlekedik. [Lemberg e) Minden szerdán és szombaton 328 11 10 vv. Ruttka, Szerencs közlekedik. 7j PozBOnytől Wienig ossk Június!) Vasár- és ünnepnapokon május 1-töl auguszt. 31 lg közlekedik. 19-töl bezárólag szeptember 15-ig közlekedik. 2) Május havában osak Brassóig közlekedik. si Június 14-t51 szept. 14-ig kőzlek. *) Osak hétköznapokon közlekedik. 903 1 00 gyv. 601 ) 1 10 2 > 1901 1 30 503 1 35» 1 1 45 > 401 1 50» 1301 ) 10 S13 3 10 szv. 19 4 15 B 321 5 ÍJ» 15 6 35» 605 6 40 t 907 6 55 > 305 7 06 3 7 10 gyv- 605 7 20 BZV. 325 7 50 1007 8 00» 407 8 10» 21 s 45 > 1607 8 50» 303 9 10 gyv. 1001 9 15 i 9 9 30 szv. 603 9 35 gyv. 1303 9 55 I 403 9 55 905 10 05» 1503 10 20 > 517 10 35 BZV. 323 10 50 23 3) 1! 00 9 315 3)11 20 ( Konstantinápoly, 1 Belgrád, B.-Brod Bukarest,5> Arad I Zágráb, Bszéjr, (Péos, Bród (Tövis, Kolozsvár [ Szatmár-Némeii London,Páris,Wie i Lemberg, Kassa Graz, Fehring Hatvan, Szerenos Bloske Gödöllő űjör I Brassó, Kolozsvár Stanislau Máramarossziget "Belgrád, Brod [Berlin, Ruttka, [Szerencs Wien, Graz BrasBő, Arad Gödöllő (Fiume, Zágráb, [ Brod, PéOB (Munkács [ Máramarossziget Bicske Csorba, Kassa Berlin, Ruttka C Torino, Róma, I Fiume, ) Zágráb, Vinkovoe, l t J ócs Wien, Graz, Tries' (Nagyszeben, Kolozsvár, Stani^laa Graz, Fehring (Lemberg,Mun <íc> [ Máramaro ssziget Zimony, Ujvidák Csorba, Kassa Nagykáta Gödöllő Bicske Hatvan») Juu. 16 tői izept. 16 ig közlekedne a) Május havában csak Brassótól közi. 3) Vasár- és ünnepnapokon május 19- től bezárólag szept. 15-ig közi. 4) Csak hétköznapokon közlekedik. 4108 4 30» Esztergom 181 5 40» it4fcoepaiota-tjj posi 135 "j 45 Nagy ír aros 115 5 55» Wien, Boriin 707 0 80 gyv. Bukarest, Báziás 163 6 50 szv. R koapalota-ujpest 105 7 00 gyv. Wien 711 7 10 szv. Temesvár, Báziás 137 7 50» N* aarymaros 1109) 8 10 c» Piliscsaba 165 8 20» Rikospalota-Ujpesí 126 8 45 > Párkány-Nána ;07 9 05 Wien 4105 9 15 8ZV. Esztergom 711a«) 9 30» Siolnok, OzoRléd 1405 9 45 gyv. Berlin, Zsolna 6503 9 50 szv. I Kecskemét, [ Lajosmizse 4113 «) 10 05 > Piliscsaba 167 10 15 > Rákospalota-Ujpeal 139=) 10 30 Váoz 129 10 45 Nagymaros 723 10 50» Szeged 901») 10 55 keleti í Konstantinápoly exprp [ Belgrád 101 11 00 k.ost. (London, Ostend", exprv [ Paris, Wien 121 11 30 szv. Érsekújvár 171 8) 11 40» Rákos palota-újpest ') Érkezik minden hétfőn és csütörtökön. 2) Június l-től közlekedik. 8) Vasár- és ünnepnapokon május 19-t61 bezárólag szeptember hx 16-ig közlekedik. *) Vasár- és ünnepnapokon májub 19 tői közlekedik. ') Érkezik minden kedden, csütörtökön és szembaton. ) Vaaár- és ünnepnapokon m*ju i 5-től közlekedik.
i> I i i ; y Mi* k i r á l y i á l l a m v a s u t a k Érvényes 1907. évi május hó 1-től. Közvetlen vonatbsszeköttetés ParisOstende- WienBudapestBelgrádSófla és Konstantinápoly (illetve OrsóraBukarestConstanza és Konstantinápoly) között. Maroheggen át. 805 1 905 1 í 7' 20 y i 446 naponta j> ind. Paris érk. Ostende._ érk. Wien Wb. érk. Wien Stb. érk. 1 J33 naponta X»52 ; 800 73ő 1 710 700J «1000 140 naponta Sjlöö'o a II a, - T l>25 1256 114Ö V CB <T» kedd, osüt., vas. 1120 a f 540" szerd., pént., hétfő-; 777* estit., szomb.,kedd 10 17^. DB szerda, szombat H30o ( 8531 osüt., vabárnap < 40 U055 péntek, hétfő 113U ' 3 W ind. Marchegg érk. ;érk. Bpestny. p. ind.-^j ind. Bpest ny. p. érk. érk. Belgrád ind. Sófla ind. Konstant, ind. -ind. Bpestny. p. érk.: érk. Orsova. ind. Bukarest ind. Constanza ind. konstant. (gh.)ind. II naponta 2 kedd, csütörtök szombat 3 o fcétf 6, sz., pént. -3 csütörtök, hétfő M szerda, vasárnap kedd, szombat K ö z v e t l e n v o n a t ö s s z e k ö i t e f é s. í i;oo 3 613 1 100 ~ 300 Í02i 5 417 ParisBaselZürichInnsbruckWienBudapest, BerlinBudapest, Budapest Belgrád (Saloniki)Sófla és Konstantinápoly között. Bruck-Királyhiddn, illetve Ruttkán át. 815 314 * Pl 1250 115 í 315 25í { 815 { 223 looü a *> fi v a t M 1018 50 1115 «35 805 850 145 439 1005 114 559 1240 320 1038 950 H5i 747 ind. Paris érk. A Basel érk. Zürich érk. Innsbruck érk. Wien Wb _ érk. Wien Stb érk. érk. Budapest k. p. u. ind. ind. Berlin - Breslau Oderber Ruttka érk. Bedapest k. p. u. éri érk. érk. érk. érk. ind. II ind. Budapest k. p. u. érk. érk. Belgrád ind. Saloniki ind. Sófla ind. Konstantinápoly ind. USÓ 412 210 710 735 645 210 1122 556 240 1030 330 100 541 612 548 763
Közvetlen, gyorsvonati összeköttetés B u d a p e s t és "Wien, valamint a magyar királyi államvasutak és az azon tul fekvő csatlakozó vasutak alant megnevezett főállomásai kiizött. 930 210 j ind. Budapest k. p. u. érk. > k. 145 710 209 (Bruck-Királyhidán át) r érk. Wien Stb. ind. % 1 850 215 730 150 1 % ind. Budapest k. p. u.... érk. - 21 955 356 1012 r érk. Graz Sb _ ind. 1 541 112 710 330 1 I ind. Budapest k. p. u. érk., 1240 910 147 1030 «f érk. Ruttka. ind. ' \ 559 245 556 j érk. Breslau ind., 1005 506 1122 1 ' érk. Berlin (Friedrichstr.) ind. 1131 1 439 700 215 M ind. Budapest k. p. u érk. tt«150 1020 5 0 1144 732 418 érk Kassa ind. 4-1110 850 510 320 "HP 74u ^ érk. Csorba ind. 1023 227 * Június 28. szeptember 1* Június 15. szeptember 15. f Június 14. szeptembe! 14. ** Június 15. szeptember 15 ff Június 16. szeptember 16. Június 28, szeptember 1. 710 215 3 fll00 sá ind. Budapest k. p. n.... érk. f. I 50 955 253 1112 s~ 1129 érk Munkács ind. 401 221 1050 729 S8 1Q50. <rérk. Lemberg. - ind. % 6 $ 730 725 235 915 ti l ind. Budapest k. p. u.... érk. 1 135 935 1204 «48 218 1 ' érk. Debreczen icd. ' \ 857 442 216 907 539 érk. Szatmár-Németi ind. 630 221 437 950, érk. Máramarossziget... ind., 1158 440 1 ' érk. Stanislau ind. f 555 725 1212 427 725 515 700 1220! - 2 i ind. Budapest k. p. u. érk., 00 i. I 10 ~ 654 W érk. Arad. ind. ' {id 818 53 ll i érk. Gyulafehérvár ind.,»^2 357 1 3 j +. 4-500 + fh T érl Bukarest ind. 1 3 ü 235 915 ta ind. Budapest k. p. u. érk. > 750 1030 553 érk. Kolozsvár ind. llio 920 > r érk. Bukarest. ind. f 1 805 320 1 % ind. Budapest k. p. u érk. > s. 100 837 érk. Újvidék ind. 756 1038 > r érk. Belgrád ind. $ 1 541 750 3«o ] 655 k % ind. Budapest k. p. u.... crk. > ^ 905 217 11«143 érk. Zágráb m. á. v. ind. 169 745 710 > r érk. Fiume ind. % 1 81 750 300 1 \ ind. Budapest k. p. u.._. erk. - 130 1248 733 - érk. Pécs ind. 1 827 800 1206 106 720 133 1035 526 940 235 630 320 636 1215 1000 300 700 754 225 800 1150 Budapest k. p. u.._ érk. Szabadka ind. Bosznabrod.. ind. Sarajevo ind. 515 ind. Budapest ny. p. u..~ erk. 140 915 ind. 905 Wien Stb.\(Marcheggenérk. érk. 800 Wien Nb. <*í) ind. «55 i I ind. Budapest ny. p. u. erk. 1 925 1224 1 ' érk. Zsolna ind. ' \ 346 556. érk. Breslau..... ind.,. 10 5 1122 \ ' érk. Berlin (Friedrichstr.) ind. 439 loio te $ ind. Budapest ny. p. u... érk. > < lis 520 érk. Temesvár-Józsefv. ind. 750 540 N r érk. Bukarest. ind. % 1 555 150 5?3 130 435 100 951 311 600 700 300 225 935 4I6 1136 935 1259 1005 429 915 218 815 915 344 905 50Ö 945 314 610 1131 630 122 1025
Az Erdészeti Lapok" 1907. évi XII. füzetének tartalma: Oldal (x.): A közgyűlés alkalmából._...... _ i - 701 Polgárai Béla: Erdőgazdasági irányelvek............ 703 Hathalmi Qabnay Fercn.cz: A m. kir. mezőgazdasági múzeum 717 Piso Kornélné: Az élősdi rovarok szerepe az erdő háztartásában...... 725 IRODALOM: Könyvismertetés: Elek István m. kir. főerdész felmérési műszerei (Jankó Sándor)......... 733 FAKERESKEDELEM : Faeladások eredményei. Az államvasutak talpfaárlejtése.1 742 HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK: I. Hirdetmény 745 II. Felhívás... - 745 KÜLÖNFÉLÉK: Rumworthi Rapaics Radó földmivelésügyi államtitkárf. Ünneplés. A pécsi országos kiállítás erdészeti, vadászati és halászati csarnoka. A VIII. nemzetközi gazdasági kongresszusról. Elismerése az erdészet üdvös működésének. A székelyföldi lapok és az erdészet. Szabadalmazott fűirtó- és kapáló-készülék. A gyufagyárak faanyaga. Magyar fatermelők Szerbiában. (Fr. L.) Halálozás. _ 747 Változások és kitüntetések az erdészeti szolgálat köréből....... 758 Erdészeti Rendeletek Tára : Utasítás (Folytatás.) 759 Az Országos Erdészeti Egyesület pénztáránál teljesített befizetések 1907. évi május hóban.... _... 771 Hirdetések IXIV. ú ú% J$
ERDÉSZETI ÉPÍTÉST AN. Irta : Sobó Jenő. I. rész 1. és 2. kötet: Középitéstan Egy-egy kötet ára tagoknak 11 K. 20 fül., nem tagoknak 16 K. II. rész: Ut-, vasút- és hidépitéstan. Ára tagoknak 12 K., nem tagoknak 16 K. MAGYAR ERDÉSZETI OKLEVÉLTAR. Szerkesztette és történeti bevezetéssel ellátta: Tagányi Károly. 3. kötet. 1896. Ára tagoknak 20 K., nem tagoknak 40 K. ERDÉSZETI RENDELETEK TARA. 18801884, (IIV.) és az 188589 (VIX.) évfolyam teljesen elfogyott. (Ezen évfolyamokat az egyesület mérsékelt áron visszaváltja.) Elfogyott továbbá az 1890. (X.), 1892. (XII.) és 1899. (XIX.) évfolyam. Az 1891. (XI.) évfolyam ára tagoknak 60 fill., nem tagoknak 1 K. 20 fül. Az 189394. (XIII. és XIV.) évfolyam ára tagoknak 1 K. 20 fül. nem tagoknak 2 K. 40 fill. Az 1895. (XV.) évfolyam ára tagoknak 60 fül., nem tagoknak 1 K. 20 fill. Az 1896. (XVI.) évfolyam ára tagoknak 50 fül., nem tagoknak 1 K. Az 1897. (XVII.) évfolyam ára tagoknak 60 fill., nem tagoknak 1 K. 20 fül. Az 1898. (XVIII.) évfolyam ára tagoknak 70 fül., nem tagoknak 1 K. 40 fill. Az 1900. évfolyam ára tagoknak 60 fül., nem tagoknak 1 K- 20 fill. Az 19011903. (XXIXXIII.) évfolyam ára tagoknak 3 K-, nem tagoknak 5 K. Az 1904. évi (XXIV.) évfolyam ára tagoknak 1 K 50 fill., másoknak 2 K 40 fül. Az 1905. évi (XXV.) évfolyam ára tagoknak 50 fillér, másoknak 1 korona. Az Erdészeti Rendeletek Tára egyes füzetei 45 fill. postaköltség beküldése esetén bérmentve küldetnek. TANGENS-TÁBLÁZATOK. Összeállította Pohl János. Ára tagoknak 1 K, nem tagoknak 2 K. (Kapható a szerzőnél is Budapesten, IV., Egyetem-tér 1. sz.) A LEGELŐERDŐK. Irta: Földes János. (Külön kiadása az Erdészeti Lapok 1895. évi IV. füzetében közölt munkának.) Ára tagoknak 1 K. 60 fill. nem tagoknak 2 K 40 f; 55 f postaköltség beküldése esetén bérmentve küldhető A VADÁSZATI ISMERETEK KÉZIKÖNYVE. írták: Belházy J., Szécsi Zs. és Illés N.; négy kötet ára az O. Érd. E. tagjainak fűzve 9 K., kötve 13 K. HAZÁNK HAZI FAIPARA. Irta Gaul Károly. Ára tagoknak és könyvkereskedőknek 1 K. 40 fül., másoknak 2 K. Bérmentesítésre 45 fill. küldendő. A BÜKKTÜZIFA ROMLÁSA ÉS AZ ELLENE VALÓ VÉDEKEZÉS. Irta: Gellért József. Ára tagoknak 60 fill., másoknak 1 K. Bérmentesítésre 35 fill. küldendő. A KÜLFÖLDI FANEMEK MEGTELEPÍTÉSE STB. Irta: Pech Dezső. Ara tagoknak és könyvkereskedőknek 3 K., másoknak 4 K. Bérmentesítésre 45 fill. küldendő. SZÁMTAN. Erdőőrök részére irta Béky Albert. Ara tagoknak 1 K 50 f., másoknak 2 K 40 f. Bérmentesítésre 45 f. küldendő. ÉRTEKEZÉSEK AZ ERDŐRENDEZÉS KÖRÉBŐL. Irta: Bund Károly. Ara 4 K. Ő FELSÉGE NAGY FÉNYNYOMATU ARCZKÉPE. Ára tagoknak 7 K., nem tagoknak 8 K. Bérmentve küldetik. Népszerű nyelven irt müvek, melyek, ha a t. megrendelők árukon kívül egyenkint 45.fill. postaköltséget beküldenek, bérmentve küldhetők: AZ ERDŐK BERENDEZÉSE. Ára 2 K. NÉPSZERŰ ERDÉSZETI NÖVÉNYTAN. I. füzet. Spórás növények. Ára 4 K. II. f. Mohok, edényes virágtalanok, tűlevelűek. Ara 2 K. III. füzet. Magházas növények. Ara 3 K. Valamennyit Fekete Lajos irta.
Az Országos Erdészeti Egyesületnél és Fekete Lajos ny. min. tanácsos urnái (Selmeczbánya), mint szerzőnél egyaránt megrendelhetők a következő müvek, melyek után egyesületi tagok és könyvkereskedők, ha az egyesületnél rendelik meg azokat, 25 százalék árengedményben részesülnek: ERDŐRENDEZÉSTAN. Ara 12 K., ÜL 9 K. ERDŐÉRTÉKSZAMITÁSTAN. II. kiadás. Ara 6 K., ül. 4'50 K. ERDÉSZETI NYERESÉGSZÁMÍTÁST AN. Ára 4 K., ill. 3 K. A SZÁLALÓ ERDŐK BERENDEZÉSE. Ara 1 K. 20 fül., ill. 90 fül. ERDŐBECSLÉSTAN. II. kiadás. Irta: Sóltz Gyula és Fekete Lajos. Ara 8 K., ÜL 6 K. AZ ERDŐ" kiadóhivatalában Temesvár-Belváros, Uhrmann Henrik papirkereskedésében megrendelhető AZ ERDŐ" cz. erd. és vad. szaklap kisebb erdők birtokosai és kezelői, erdészeti altisztek, erdőőrök és vadőrök részére. Előfizetési ára egész évre 4 K. Megjelenik minden hó 1-én és 15-én. Szerkesztő: Török Sándor m. kir. erdőmester, erdőőri szakiskolai igazgató, Temesvár 3. v A szerzőknél rendelhetők meg: ERDŐMIVELÉSTAN. Irta: Vadas Jenő (Selmeczbánya). Ára tagoknak 7 K, nem tagoknak 10 K. A SELMECZBANYAI M. K. ERDOAKADEMIA TÖRTENETE ÉS ISMER TETŐJE. Irta: Vadas Jenő. Ára 4 K. (erdőgyakornokoknak 3 K-, akadémiai hallgatóknak 2 K.) Kapható a szerzőnél (Selmeczbányán). A LEGELŐERDŐK BERENDEZÉSE, KEZELESE ÉS HASZNOSÍTÁSA. Irta: Márton Sándor (Nagy-Károly). Ára tagoknak 4 K. 80 fill., másoknak 6 K. Egyebütt megrendelhető magyar erdészeti müvek: A MAGYAR ÁLLAM ERDŐSÉGEINEK GAZDASÁGI ÉS KERESKEDELMI LEÍRÁSA. Szerkesztette : dr. Bedő Albert. 4 kötet, egy térképpel. Kiadta a földmivelésügyi minisztérium. 1896. Magyar, német és franczia nyelven. A BÜKKFA KORHADÁSA ÉS KONZERVÁLÁSA. Irta: dr. Tuzson János. Kapható Kilián Frigyes utódánál. Budapest, Váczi-utcza. Ára 4 K. AZ ERDŐHASZNÁLATTAN KÉZIKÖNYVE. Irta: Szécsi Zsigmond. II. kiadás. Ára tagoknak 12 K., nem tagoknak 16 K. (Kapható Joerges A. özv. és fiánál Selmeczbánya.) ÁLTALÁNOS FÖLDMÉRÉSTAN. Irta : Cséti Ottó. II. kiadás. (Kapható ugyanott.) Ára 9 K. ERDŐVÉDELEMTAN. Irta: Téglás Károly. (Kapható ugyanott.) Ára 5 K. 40 f. ERDÉSZETI TALAJTAN. Irta: Fekete Lajos. II. kiadás. 1891. (Kapható ugyanott.) Ára 5 K. BETÜSOROS TÁRGYMUTATÓ AZ ERDÉSZETI RENDELETEK TARA I XXIV. ÉVFOLYAMAIHOZ. Összeállitotta Tomasovszky Imre. (Kapható ugyanott) Ára 1 K., ERDÉSZETI SEGÉDTÁBLÁK. Ara: 8 K. és ERDEI ROVATOS NAPLÓ. Ara 1 K. 20 fill. Megrendelhetők a földmivelésügyi minisztériumnál Budapest. TERMESI TÁBLÁK. 1886. Kiadta Fülöp Szász-Coburg herczeg erdőrendezősége. (Tolsva, Gömörm.) Ára 2 K. AZ ÁRVÉDELMI FÜZESEK TELEPÍTÉSE ES MÜVELESE. Irta: Vadas Jenő Ára 50 f. Megrendelhető a földmivelésügyi minisztériumnál és Nagel Ottó könyvkereskedésében, Budapest, Muzeum-körut 2. szám. LEGELŐ ÉS HAVASGAZDÁLKODÁS. Irta: Berendi Béla. Ára 5 K. (Kapható Láhner Péter postamesternél, Rahó, Máramarosm.)