GYERMEKATLÉTIKA 2012-2014 ÉVFOLYAMOS EREDMÉNYSTATISZTIKÁK Országos csúcsok - Top 10 örökranglisták -
KEDVES ATLÉTA BARÁTAINK! A Ceglédi VSE Atlétikai Szakosztálya a londoni olimpia évéig, 2012 -ig visszamenőleg elkészítette a 9-12 éves gyermek korosztály évfolyamos eredmény statisztikáját 14 versenyszámban : 60 m, 300 m, 600 m, 1000 m 60 gát, magas, távol, rúd, súly, diszkosz, gerely, kalapács, kislabda, turbojav. A kimutatás tartalmazza az évfolyamonkénti országos csúcsokat, a top 10 örökranglistát, valamint az éves ranglista vezetőket. Több mint 40.000 adatot néztünk át, innen kerültek kiválasztásra a gyermek korosztály eredményei, amelyekből a legjobb másfél ezernyi került fel a ranglistákra. Ezeken egy versenyző legfeljebb a három legjobbjával szerepel. A regisztrálást a Magyar Atlétikai Szövetség, a Budapesti Atlétikai Szövetség, valamint a Magyar Diáksport Szövetség honlapjairól végeztük. Néhány verseny eredménye nem került fel a honlapokra, így ezeket sajnos nem tudtuk rangsorolni, és a továbbiakban sem tudjuk figyelembe venni. A jelenlegi kimutatást status quo -ként kezeljük, az országos csúcsokat alapcsúcsoknak tekintjük, amelyek visszamenőleg már nem módosíthatóak, de a jövőben bárki megdöntheti azokat. Tervezzük a jelen statisztika honlapon történő megjelenítését, amelyen majd folyamatosan nyomon követhetőek lesznek a változások. Ha a honlap addig nem készül el, a 2015. év adataival gazdagított változatot nyár végén adjuk közre. Segítő szándékú észrevételt szívesen fogadunk, amennyiben megkapjuk a csúcstartók edzőinek, nevelőedzőinek névsorát, azt is közöljük. A ranglistákat további eredményekkel tervezzük bővíteni. Aki a kimutatásokban szerepel, többé nem kerül le onnan, ha csúcsát megdöntik, volt országos csúcstartóként továbbra is szerepelni fog a a honlapon. Végiglapozva a statisztikát, láthatjuk, hogy sok száz új kis csillag született, köztük nagyon fényesek is : vigyázzunk rájuk! Cegléd, 2015. március 30. Keszthelyi Ferenc elnök Fenyődi Miklós szakmai igazgató,szakedző
TARTALOMJEGYZÉK 60 m síkfutás - fiúk 1 60 m síkfutás - lányok 5 300 m síkfutás - fiúk 9 300 m síkfutás - lányok 13 600 m síkfutás - fiúk 17 600 m síkfutás - lányok 21 1000 m síkfutás - fiúk 25 1000 m síkfutás - lányok 29 60 m gátfutás - fiúk 33 60 m gátfutás - lányok 37 Magasugrás - fiúk 41 Magasugrás - lányok 45 Távolugrás - fiúk 49 Távolugrás - lányok 53 Rúdugrás - fiúk 57 Rúdugrás - lányok 61 Súlylökés - fiúk 65 Súlylökés - lányok 69 Diszkoszvetés - fiúk 73 Diszkoszvetés - lányok 77 Gerelyhajítás - fiúk 81 Gerelyhajítás - lányok 85 Kalapácsvetés - fiúk 89 Kalapácsvetés - lányok 93 Kislabdahajítás - fiúk 97 Kislabdahajítás - lányok 101 Turbojavhajítás - fiúk 105 Turbojavhajítás - lányok 109
60 M FIÚ - 9 ÉVESEK 1 Sólyom Koppány 8,7 mp 8,7 Sólyom Koppány 2004 BMTE Budapest, 2013.10.12 8,8 Sólyom Koppány 2004 BMTE Budapest, 2013.10.12 9,0 Ambrus Ádám 2003 Csepel Budapest, 2012.10.13. 9,0 Kovács Árpád 2005 TITÁN TC Szeged, 2014.09.07. 9,1 Csornai János 2003 ARAK Székesfehérvár, 2012.06.01. 9,1 Ludányi Barna 2003 Csepel Budapest, 2012.10.13. 9,1 Tari Tibor 2004 Csepel Budapest, 2013.06.12. 9,31 Kovács Árpád 2005 TITÁN TC Budapest, 2014.07.20 9,2 Gábor Dominik 2004 Csepel Budapest, 2013.10.12 9,2 Molnár Csaba 2004 Ikarus Budapest, 2013.10.12. 9,46 Simon Bence 2005 Mohács Bonyhád, 2014.03.22. 9,3 Komlósi Bence 2005 Kazincbarcika Miskolc, 2014.09.27. 2012 Ambrus Ádám 9,0 2013 Sólyom Koppány 8,7 2014 Kovács Árpád 9,0
60 M FIÚ - 10 ÉVESEK 2 Illovszky Dominik 8,0 mp 8,0 Illovszky Dominik 2002 Honvéd Budapest, 2012.10.13. 8,1 Illovszky Dominik 2002 Honvéd Budapest, 2012.10.13. 8,2 Illovszky Dominik 2002 Honvéd Budapest, 2012.09.01. 8,3 Némethy Szabolcs 2003 Honvéd Budapest, 2013.10.12. 8,58 Szabó Bence 2004 DSC-SI Debrecen, 2014.06.07. 8,69 Szabó Bence 2004 DSC-SI Debrecen, 2014.06.07. 8,6 Ambrus Ádám 2003 Csepel Budapest, 2013.10.12. 8,6 Ludányi Barnabás 2003 Csepel Budapest, 2013.10.12. 8,6 Szabó Bence 2004 DSC-SI Miskolc, 2014.09.27. 8,88 Daróczi Péter 2003 Püspökladány Debrecen, 2013.06.08. 8,90 Kiss Kenéz 2004 Szolnok Debrecen, 2014.06.07. 8,92 Kiss Kenéz 2004 Szolnok Debrecen, 2014.06.07. 8,7 Daróczi Péter 2003 Püspökladány Miskolc, 2013.09.15 8,7 Dunai Zsolt 2003 MVSI Miskolc, 2013.09.15. 2012 Illovszky Dominik 8,0 2013 Némethy Szabolcs 8,3 2014 Szabó Bence 8,58
60 M FIÚ - 11 ÉVESEK 3 Illovszky Dominik 7,4 mp 7,4 Illovszky Dominik 2002 Honvéd Budapest, 2013.10.12. 7,71 Illovszky Dominik 2002 Honvéd Budapest, 2013.07.13 7,6 Illovszky Dominik 2002 Honvéd Budapest 2013.05.17. 8,0 Ambrus Ádám 2003 Csepel Budapest, 2014.10.11. 8,1 Nagy Richárd 2002 Postás Budapest, 2013.10.12. 8,2 Bánóczy Árpád 2002 Vasas Budapest, 2013.10.12. 8,45 Babos Ármin 2003 Mosonmagyaróvár Budapest, 2014.05.28. 8,3 Antal Bálint 2002 KSI Budapest, 2013.10.12. 8,3 Ódor Norbert 2002 BMTE Budapest, 2013.10.12. 8,3 Őcsi Dániel 2002 Ikarus Budapest, 2013.10.12. 8,3 Szabó-Mester István 2003 Cegléd Budapest, 2014.10.11. 8,4 Ludányi Barnabás 2003 Csepel Budapest, 2014.10.11 8,4 Némethy Szabolcs 2003 Honvéd Budapest, 2014.10.11. 8,4 Sólyom Bendegúz 2001 BMTE Budapest, 2012.09.01 2012 Sólyom Bendegúz 8,4 2013 Illovszky Dominik 7,4 2014 Ambrus Ádám 8,0
60 M FIÚ - 12 ÉVESEK 4 Illovszky Dominik 7,23 mp 7,23 Illovszky Dominik 2002 Honvéd Brno, 2014.09.09 7,26 Illovszky Dominik 2002 Honvéd Budapest, 2014.08.22 7,48 Illovszky Dominik 2002 Honvéd Budapest, 2014.01.11. 7,5 Nagy Richárd 2002 Postás Budapest, 2014.10.11. 7,5 Nemoda Balázs 2002 UTE Budapest, 2014.10.11 7,6 Halász Kristóf 2002 DSC-SI Miskolc, 2014.09.27. 7,7 Bánóczy Árpád 2002 Vasas Budapest, 2014.10.11. 7,7 Soós Patrik 2000 Szombathely Szombathely, 2012.05.15. 7,95 Demjén Dániel 2000 Záhony Nyíregyháza, 2012.05.03. 7,8 Garbacz Tamás 2000 UTE Budapest, 2012.09.01. 7,8 Jakus Márton 2002 Vác Budapest, 2014.10.11. 7,8 Őcsi Dániel 2002 Ikarus Budapest, 2014.10.11. 8,22 Tóth Kornél 2001 Eger Budapest, 2013.05.31. 8,0 Pálinkás Attila 2002 UTE Budapest, 2014.10.11. 2012 Soós Patrik 7,7 2013 Tóth Kornél 8,22 2014 Illovszky Dominik 7,23
60 M LÁNY - 9 ÉVESEK 5 Odor Fanni 8,7 mp 8,7 Odor Fanni 2003 BEAC Budapest, 2012.10.13. 8,8 Juhász Viola 2004 BMTE Budapest, 2013.10.12. 9,0 Retkes Réka 2005 Jövő Bajnokai Budapest,2014.10.11. 9,1 Sulyán Alexandra 2005 Versegyház Budapest, 2014.10.11. 9,38 Dudás Emese 2004 Mohács Bonyhád, 2013.02.23. 9,2 Bognár Anna 2003 UTE Budapest, 2012.10.13. 9,2 Kupi Vanda 2004 KSI Budapest, 2013.10.12. 9,2 Retkes Réka 2005 Jövő Bajnokai Budapest, 2014.10.11. 9,2 Rékai Zsuzsa 2005 BEAC Budapest, 2014.10.11. 9,2 Veres Gréta 2004 Budaörs Budapest,2013.10.12. 9,47 Komlósi Panna 2005 Kazincbarcika Miskolc, 2014.09.27. 9,47 Vasvári Boglárka 2005 Nyírsuli Debrecen, 2014.06.07. 9,3 Szolnoky Anna 2005 Jövő Bajnokai Budapest, 2014.10.11. 9,3 Veres Gréta 2004 Budaörs Budapest, 2013.06.12. 2012 Odor Fanni 8,7 2013 Juhász Viola 8,8 2014 Retkes Réka 9,0
60 M LÁNY - 10 ÉVESEK 6 Juhász Viola 8,3 mp 8,3 Juhász Viola 2004 BMTE Budapest, 2014.10.11. 8,4 Odor Fanni 2003 BEAC Budapest, 2013.10.12. 8,61 Odor Fanni 2003 BEAC Budapest, 2013.07.13. 8,5 Odor Fanni 2003 BEAC Budapest, 2013.06.12. 8,79 Goschi Anna 2002 FTC Budapest, 2012.09.01. 8,6 Bognár Anna 2003 UTE Budapest, 2013.10.12. 8,7 Juhász Viola 2004 BMTE Budapest, 2014.10.11. 8,96 Csáky Szonja 2002 BMTE Budapest, 2012.09.01. 9,03 Kőszegi Mira 2002 BMTE Budapest, 2012.09.01. 8,8 Hunyadi Gréta 2004 Békéscsaba Békéscsaba, 2014.04.26. 8,8 Kőszegi Mira 2002 BMTE Budapest, 2012.10.13. 8,8 Romsics Nóra 2004 FTC Budapest, 2014.10.11. 8,9 Romsics Nóra 2004 FTC Budapest, 2014.10.11. 8,9 Siber Szófia 2004 Jövő Bajnokai Budapest, 2014.10.11. 2012 Goschi Anna 8,79 2013 Odor Fanni 8,4 2014 Juhász Viola 8,3
60 M LÁNY - 11 ÉVESEK 7 k Kulcsár Panka 8,44 mp Odor Fanni 8,2 mp 8,44 Kulcsár Panka 2001 BMTE Budapest, 2012.09.01. 8,2 Odor Fanni 2003 BMTE Dunakeszi, 2014.01.11. 8,3 Kulcsár Panka 2001 BMTE Budapest, 2012.10.13 8,3 Takács Zsófia 2003 Vasas Budapest, 2014.10.11. 8,50 Odor Fanni 2003 BMTE Debrecen, 2014.06.07 8,57 Fülöp Dorka 2001 Győr Székesfehérvár, 2012.06.01. 8,57 Kulcsár Panka 2001 BMTE Tata, 2012.05.31. 8,59 Endrész Klaudia 2001 Dunaújváros Székesfehérvár, 2012.06.01. 8,4 Takács Zsófia 2003 Vasas Budapest, 2014.10.11. 8,66 Odor Fanni 2003 BMTE Debrecen, 2014.06.07. 8,68 Petrozsényi Júlia 2002 DSC-SI Debrecen, 2013.06.08. 8,70 Simon Viktória 2001 ARAK Budapest,2012.09.01. 8,5 Czírják Aliz 2001 Csepel Budapest, 2012.10.13. 8,5 Sztrehánszky Boglárka 2001 Honvéd Budapest, 2012.10.13. 8,5 Woller Virág 2002 UTE Budapest, 2013.10.12. 2012 Kulcsár Panka 8,44 2013 Petrozsényi Júlia 8,68 2014 Odor Fanni 8,2
60 M LÁNY - 12 ÉVESEK 8 Bacsa Fanni 8,05 8,05 Bacsa Fanni 2001 MVSI Debrecen, 2013.06.08. 7,9 Kun Zita 2000 Eger Eger, 2012.05.22. 8,16 Petrozsényi Júlia 2002 DSC-SI Debrecen, 2014.06.07. 8,18 Bacsa Fanni 2001 MVSI Budapest, 2013.06.03. 8,20 Furulyás Lili 2000 KSI Budapest, 2012.09.01. 8,20 Punk Adrienn 2000 ARAK Székesfehérvár, 2012.06.01. 8,22 Kulcsár Panka 2001 BMTE Debrecen, 2013.06.08. 8,23 Nadasoczki Gréta 2000 Dunaújváros Székesfehérvár, 2012.06.01 8,0 Kulcsár Panka 2001 BMTE Budapest, 2013.10.12. 8,29 Bacsa Fanni 2001 MVSI Debrecen, 2013.06.08. 8,29 Furulyás Lili 2000 KSI Budapest, 2012.05.17. 8,33 Háger Rita 2001 Kecskemét Debrecen, 2013.06.08. 8,1 Petrozsényi Júlia 2002 DSC-SI Debrecen, 2014.05.14. 8,1 Simon Viktória 2001 Székesfehérvár Székesfehérvár, 2013.05.06. 2012 Kun Zita 7,9 2013 Bacsa Fanni 8,05 2014 Petrozsényi Júlia 8,16
300 M FIÚ - 9 ÉVESEK 9 Némethy Szabolcs 49,8 mp 49,8 Némethy Szabolcs 2003 Honvéd Budapest, 2012.10.13. 51,1 Silaghi Dárius 2005 Honvéd Budapest, 2014.10.11. 53,4 Boros Olivér 2004 Csepel Budapest, 2013.10.12. 54,2 Czakó Kristóf 2004 Budaörs Budapest, 2013.06.12. 54,47 Csornai János 2003 ARAK Székesfehérvár, 2012.06.01. 55,82 Daróczi Tamás 2005 Sárréti SE Debrecen, 2014.06.07. 56,1 Dedinszki Bence 2004 KSI Budapest, 2013.06.12. 56,2 Bánfai Bence 2004 Budaörs Budapest, 2013.06.12. 57,1 Kardos Gergő 2005 Pécs Bonyhád, 2014.03.22. 58,1 Földesi Gergő 2005 Vác Budapest, 2014.10.11. 58,4 Sánta Balázs 2005 UTE Budapest, 2014.10.11. 58,7 Pongó Márton 2005 Postás Budapest, 2014.10.11. 2012 Némethy Szabolcs 49,8 2013 Boros Olivér 53,4 2014 Silaghi Dárius 51,1
300 M FIÚ - 10 ÉVESEK 10 Molnár Csaba 46,82 mp 46,82 Molnár Csaba 2004 Ikarus Debrecen, 2014.06.07. 48,0 Farkas Bálint 2004 UTE Budapest, 2014.10.11. 48,2 Molnár Csaba 2004 Ikarus Budapest,2014.10.11. 48,4 Ludányi Barnabás 2003 Csepel Budapest, 2013.06.12. 48,9 Dobai Ádám 2004 Ikarus Budapest, 2014.10.11. 49,1 Daróczi Péter 2003 Püspökladány Miskolc, 2013.05.25. 49,3 Klenovszky Barna 2003 Csepel Budapest, 2013.10.12. 49,7 Bánfai Bence 2004 Budaörs Budapest, 2014.10.11. 49,8 Csur Balázs 2004 Ikarus Budapest, 2014.10.11. 50,2 Pethő Gábor 2002 Honvéd Budapest, 2012.10.13. 50,47 Bánfai Bence 2004 Budaörs Debrecen, 2014.06.07. 50,8 Tari Tibor 2004 Csepel Budapest, 2014.10.11. 51,53 Csur Balázs 2004 Ikarus Debrecen, 2014.06.07. 52,14 Pásztor Miklós 2004 Budaörs Debrecen, 2014.06.07. 52,40 Péceli Tamás 2004 Szekszárd Bonyhád, 2014.02.22. 2012 Pethő Gábor 50,2 2013 Ludányi Barna 48,4 2014 Molnár Csaba 46,82
300 M FIÚ - 11 ÉVESEK 11 Gémes Máté 43,80 mp 43,80 Gémes Máté 2001 Szeged Varsó, 2012.09.08. 46,6 Odor Norbert 2002 BMTE Budapest, 2013.10.12. 47,2 Papp Zsombor 2002 ASE Budapest, 2013.10.12. 47,4 Csalló Marcell 2001 Ikarus Budapest, 2012.10.13. 47,4 Odor Norbert 2002 BMTE Miskolc, 2013.09.15. 47,67 Daróczi Péter 2003 Sárréti SE Debrecen, 2014.06.07. 47,79 Odor Norbert 2002 BMTE Varsó, 2013.08.31. 47,8 Daróczi Péter 2003 Sárréti SE Miskolc, 2014.09.27. 48,1 Soós Levente 2003 GEAC Budapest, 201410.11. 48,2 Lendvai Máté 2002 Vasas Budapest, 2013.10.12. 48,5 Arany Gergő 2003 DSC-SI Miskolc, 2014.09.27. 48,82 Arany Gergő 2003 DSC-SI Debrecen, 2014.06.07. 49.05 Arany Gergő 2003 DSC-SI Debrecen, 2014.07.02 49,32 Darabos Asztrik 2002 Sárrét SE Debrecen, 2013.06.08. 49,5 Klenovszky Barna 2003 Csepel Budapest, 2014.10.11. 2012 Gémes Máté 43,80 2013 Odor Norbert 46,6 2014 Daróczi Péter 47,67
300 M FIÚ - 12 ÉVESEK 12 k Debreczeni Károly 43,4 mp Nemoda Balázs 43,64 mp 43,4 Debreczeni Károly 2002 UTE Budapest, 2014.10.11. 43,64 Nemoda Balázs 2002 UTE Varsó, 2014.09.07. 43,6 Regényi Ákos 2000 Ikarus Budapest, 2012.10.13. 43.8 Papp Zsombor 2002 ASE Budapest, 2014.10.11 44,36 Nemoda Balázs 2002 UTE Debrecen, 2014.06.07. 44,64 Gémes Máté 2001 Szeged Varsó, 2013.08.31. 44,77 Papp Zsombor 2002 ASE Debrecen, 2014.06.07. 45.0 Bánóczy Árpád 2002 Vasas Miskolc, 2014.05.31. 45,1 Rostás Kristóf 2002 Edelény Budapest, 2014.10.11. 45,1 Tárai Dániel 2000 Budaörs Budapest, 2012.10.13. 45,2 Nemoda Balázs 2002 UTE Budapest, 2014.10.11. 46,1 Tóvári Levente 2002 UTE Budapest, 2014.10.11. 46,3 Odor Norbert 2002 BMTE Miskolc, 2014.05.31. 46,6 Pálinkás Attila 2002 UTE Budapest, 2014.10.11. 2012 Regényi Ákos 43,6 2013 Gémes Máté 44,64 2014 Debreceni Károly 43,4 Nemoda Balázs 43,64
300 M LÁNY - 9 ÉVESEK 13 Gajdos Mónika 51,4 mp 51,4 Gajdos Mónika 2003 Ikarus Budapest, 2012.10.13. 53,2 Takács Zsófia 2003 Vasas Budapest, 2012.10.13. 53,5 Kovács Léna 2004 MAC Budapest, 2013.10.12. 53,8 Kovács Rita 2005 Ikarus Budapest, 2014.10.11. 54,1 Szűcs Bianka 2004 Budaörs Budapest, 2013.10.12. 54,2 Vári Dia 2003 BEAC Budapest, 2012.10.13. 54,5 Karai Júlia 2004 Vasas Budapest, 2013.10.12. 55,1 Szilágyi Réka 2005 Nyírsuli Budapest, 2014.10.11. 55,7 Dudás Emese 2004 Mohács Bonyhád, 2013.03,23. 56,8 Veres Gréta 2004 Budaörs Budapest, 2013.06.12. 58,5 Gáti Johanna 2005 Postás Budapest, 2014.10.11. 59,99 Keszthelyi Luca 2004 Cegléd Debrecen, 2013.06.08. 60,4 Vasvári-Tóth Lilla 2005 Győr Budapest, 2014.10.11. 60,8 Szajcsán Ágnes 2005 Mohács Bonyhád, 2014.01.11. 2012 Gajdos Mónika 51,4 2013 Kovács Léna 53,5 2014 Kovács Rita 53,8
300 M LÁNY - 10 ÉVESEK 14 Szűcs Bianka 47,4 mp 47,4 Szűcs Bianka 2004 Budaörs Budapest, 2014.10.11. 47,99 Odor Fanni 2003 BEAC Veszprém, 2013.06.09. 48,19 Szűcs Bianka 2004 Budaörs Debrecen, 2014.06.07. 48,1 Garamvölgyi Virág 2002 BEAC Budapest, 2012.10.13. 49,6 Csáki Eszter 2003 MVSI Miskolc, 2013.05.25. 49,6 Odor Fanni 2003 BEAC Budapest, 2013.06.12. 49,9 Csáki Eszter 2003 MVSI Miskolc, 2013.09.15. 50,5 Csáki Szonja 2002 BMTE Budapest, 2012.10.13. 50,5 Dohnál Petra 2003 BMTE Budapest, 2013.10.12. 50,5 Kónya Enikő 2002 KSI Miskolc, 2012.05.19. 51,1 Juhász Viola 2004 BMTE Budapest, 2014.10.11. 51,2 Polányi Jázmin 2002 Ikarus Budapest, 2012.10.13. 51,7 Karai Júlia 2004 Vasas Budapest, 2014.10.11. 52,2 Tóth Laura 2004 Postás Budapest, 2014.10.11. 53,0 Aradi Júlia 2004 Postás Budapest, 2014.10.11. 2012 Garamvölgyi Virág 48,1 2013 Odor Fanni 47,99 2014 Szűcs Bianka 47,4
300 M LÁNY - 11 ÉVESEK 15 Takács Zsófia 44,3 mp 44,3 Takács Zsófia 2003 Vasas Budapest, 2014.10.11. 45,39 Csáki Eszter 2003 MVSI Varsó, 2014.09.07. 45,99 Kulcsár Panka 2001 BMTE Varsó, 2012.09.08. 46,1 Csáki Eszter 2003 MVSI Miskolc, 2014.05.31. 46,7 Kékesi Eszter 2003 Verpelét Budapest, 2014.10.11. 47,10 Kékesi Eszter 2003 Verpelét Debrecen, 2014.06.07. 47,1 Kékesi Eszter 2003 Verpelét Miskolc, 2014.09.27. 47,2 Vida Beatrix 2002 TITÁN TC Budapest, 2013.10.12. 47,3 Dohnál Petra 2003 BMTE Budapest, 2014.10.11. 47,6 Kégl Patrícia 2003 Budaörs Budapest, 2014.10.11. 47,6 Kégl Sarolta 2003 Budaörs Budapest, 2014.10.11. 47,7 Rácz Vivien 2002 DSC-SI Miskolc, 2013.05.25. 48,0 Vajda Virág 2003 Ikarus Budapest, 2014.10.11. 49,05 Vajda Virág 2003 Ikarus Debrecen, 2014.06.07. 49,0 Chrobák Lili 2003 DSC-SI Miskolc, 2014.09.27. 2012 Kulcsár Panka 45,99 2013 Vida Beatrix 47,2 2014 Takács Zsófia 44,3
300 M LÁNY - 12 ÉVESEK 16 Répássy Hanna 42,4 mp 42,4 Répássy Hanna 2001 TITÁN TC Budapest, 2013.10.12. 44,02 Petrozsényi Júlia 2002 DSC-SI Debrecen, 2014.06.07. 44,0 Király Adél 2000 BEAC Budapest, 2012.10.13. 44,2 Petrozsényi Júlia 2002 DSC-SI Miskolc, 2014.05.31. 44,61 Király Adél 2000 BEAC Varsó, 2012.09.08. 44,7 Kovács Dorina 2002 ARAK Budapest, 2014.10.11. 45,07 Kulcsár Panka 2001 BMTE Debrecen, 2013.06.08. 45,18 Kulcsár Panka 2001 BMTE Varsó, 2013.08.31. 45,2 Dömösi Petra 2001 TITÁN TC Budapest, 2013.10.12. 45,3 Kőszegi Mira 2002 BMTE Budapest, 2014.10.11. 45,55 Kiszel Zsófi 2001 Kecskemét Debrecen, 2013.06.08. 46,2 Simon Virág 2002 Győr Budapest, 2014.10.11. 46,9 Rácz Vivien 2002 DSC-SI Miskolc, 2014.05.31. 47,24 Kónya Enikő 2002 UTE Debrecen, 2014.06.07. 47,1 Polányi Jázmin 2002 Ikarus Budapest, 2014.10.11. 2012 Király Adél 44,0 2013 Répássy Hanna 42,4 2014 Petrozsényi Júlia 44,02
600 M FIÚ - 9 ÉVESEK 17 Szalay Botond 1:56,9 p 1:56,9 Szalay Botond 2005 Ikarus Budapest, 2014.10.11. 1:57,05 Szalay Botond 2005 Ikarus Debrecen, 2014.06.07. 1:58,1 Szőllősy Áron 2003 Eger Budapest, 2012.09.01. 1:58,2 Szőllősy Áron 2003 Eger Miskolc, 2012.05.19. 2:01,0 Tarcsa Botond 2005 UTE Budapest, 2014.10.11. 2:01,2 Korógyi Szabolcs 2004 Békéscsaba Békéscsaba, 2013.10.02. 2:01,4 Arany Gergő 2003 DSC-SI Miskolc, 2012.05.19. 2:02,0 Kovács Árpád 2005 TITÁN TC Szeged, 2014.09.07. 2:03,1 Hepp Marcell 2005 BP Budapest, 2014.10.11. 2:03,68 Kovács Árpád 2005 TITÁN TC Budapest, 2014.07.20. 2:03,7 Farkas Bence 2005 Vác Budapest, 2014.10.11. 2:04,6 Révész Gergely 2005 Eger Miskolc, 2014.09.27. 2:04,7 Strijk Barnabás 2003 DOVASE Kaposvár, 2012.05.06. 2:05,4 Daróczi Tamás 2005 Püspökladány Miskolc, 2014.09.27. 2:06,1 Gábor Dominik 2004 Csepel Budapest, 2013.06.12. 2012 Szőllősy Áron 1:58,1 2013 Korógyi Szabolcs 2:01,2 2014 Szalay Botond 1:56,9
600 M FIÚ - 10 ÉVESEK 18 k Szőllősy Áron 1:51,98 p 1:51,98 Szőllősy Áron 2003 Eger Debrecen, 2013.06.08. 1:52,0 Pálvölgyi Levente 2004 Ikarus Budapest, 2014.10.11. 1:52,39 Pálvölgyi Levente 2004 Ikarus Debrecen, 2014.06.07. 1:52,7 Lázár Marcell 2004 UTE Budapest, 2014.10.11. 1:53,64 Daróczi Péter 2003 Sárrét SE Debrecen, 2013.06.08. 1:54,12 Baranyai Kristóf 2003 Ikarus Debrecen,2013.06.08. 1:54,1 Rácz Kristóf 2004 Edelény Budapest, 2014.10.11. 1:55,5 Nagy Kristóf 2004 Békéscsaba Békéscsaba, 2014.04.26. 1:55,72 Jakab András 2004 DSC-SI Debrecen, 2014.06.07. 1:56,5 Bálint Barnabás 2004 Győr Budapest, 2014.10.11. 1:56,6 Markó Péter 2002 Győr Székesfehérvár, 2012.06.01. 1:57,7 Fehér Márton 2002 ARAK Székesfehérvár, 2012.06.01. 1:59,7 Petrik Balázs 2004 Csepel Vác, 2014.04.26. 2:02,4 Strausz Dániel 2004 FTC Budapest, 2014.10.11. 2:03,2 Turai András 2004 ARAK Bonyhád, 2014.02.22. 2012 Markó Péter 1:56,6 2013 Szőllősy Áron 1:51,98 2014 Pálvölgyi Levente 1:52,0
600 M FIÚ - 11 ÉVESEK 19 Láng Tamás 1:47,8 p 1:47,8 Láng Tamás 2003 KSI Budapest, 2014.10.11. 1:48,14 Szőllősy Áron 2003 Eger Debrecen, 2014.06.07. 1:48,8 Szőllősy Richárd 2001 Eger Budapest, 2012.09.01. 1:50,3 Vágvölgyi Pál 2002 Budaörs Budapest, 2013.06.12. 1:52,0 Csordás Barnabás 2001 Kaposvár Kaposvár, 2012.05.06. 1:52,2 Csalló Marcell 2001 Ikarus Budapest, 2012.09.01. 1:52,8 Markó Gábor 2001 Győr Székesfehérvár, 2012.06.01. 1:53,06 Baranyai Kristóf 2003 Ikarus Debrecen, 2014.06.07. 1:53,2 Baranyai Kristóf 2003 Ikarus Budapest, 2014.10.11. 1:56,0 Monoki Milán 2003 Dunakeszi Budapest, 2014.10.11. 1:56,4 Esküdt Mihály 2003 DOVASE Bonyhád, 2014.02.22. 1:57,0 Sajtos Domonkos 2003 Postás Budapest, 2014.10.11. 2012 Szőllősy Richárd 1:48,8 2013 Vágvölgyi Pál 1:50,3 2014 Láng Tamás 1:47,8
600 M FIÚ - 12 ÉVESEK 20 Horváth Csongor 1:37,3 p 1:37,3 Horváth Csongor 2000 Ikarus Albertirsa, 2012.05.06. 1:39,02 Szőke Renátó 2001 Zalakomár Budapest, 2013.06.03. 1:40,60 Horváth Csongor 2000 Ikarus Budapest, 2012.09.01. 1:40,9 Markó Gábor 2001 Győr Győr, 2013.05.14. 1:41,5 Szőke Renátó 2001 Zalakomár Zalaegerszeg, 2013.05.07. 1:41,76 Gyüre Ferenc 2002 Fényeslitke Budapest, 2014.05.27. 1:41,83 Leveleki Bence 2000 Nyíregyháza Budapest, 2012.06.11. 1:41,93 Ványi Tamás 2000 Csepel Budapest, 2012.06.11. 1:42,54 Markó Gábor 2001 Győr Budapest, 2013.06.03. 1:43,02 Vágvölgyi Pál 2002 Budaörs Budapest, 2014.05.27. 1:43,28 Apáti Bence 2001 Békéscsaba Budapest, 2013.06.03. 1:43,42 Vágvölgyi Pál 2002 Budaörs Debrecen, 2014.06.07. 1:43,50 Szőllősy Richárd 2001 Eger Debrecen, 2013.06.08. 1:43,91 Jeremiás Donát 2000 Kiskunhalas Budapest, 2012.06.05. 1:44,4 Ványi Tamás 2000 Csepel Albertirsa, 2012.05.06. 2012 Horváth Csongor 1:37,3 2013 Szőke Renátó 1:39,2 2014 Gyüre Ferenc 1:41,76
600 M LÁNY - 9 ÉVESEK 21 Ferencz Janka 2:03,18 p 2:03,18 Ferencz Janka 2005 Veresegyház Budapest, 2014.07.20 2:05,1 Jánosi Virág 2005 BEAC Budapest,2014.10.11. 2:06,4 Esküdt Luca 2005 DOVASE Bonyhád, 2014.02.22. 2:07,4 Esküdt Luca 2005 DOVASE Szekszárd, 2014.07.01. 2:08,4 Szendrei Boglárka 2004 Békéscsaba Békéscsaba, 2013.10.12. 2:08,56 Kocsik Eszter 2004 Eger Debrecen, 2013.06.08. 2:09,4 Kocsik Eszter 2004 Eger Miskolc, 2013.05.25. 2:09,78 Fegyveres Anikó 2004 Hajdúböszörmény Debrecen, 2013.06.08. 2:10,3 Farkas Orsolya 2005 MVSI Debrecen, 2014.06.07. 2:10,86 Veres Panna 2003 UTE Budapest, 2012.09.01. 2:11,3 Szilágyi Réka 2005 Nyírsuli Miskolc, 2014.05.31. 2:11,6 Farkas Orsolya 2005 NOMÁD TS Miskolc, 2014.09.27. 2:11,9 Morócz Zsófia 2003 MAFC Miskolc, 2012.05.19. 2:14,0 Varga Villő 2005 KSI Budapest, 2014.10,11. 2:16,4 Imre Petra 2005 SZVSE Szeged, 2014.09.07. 2012 Veres Panna 2:10,86 2013 Szendrei Boglárka 2:08,4 2014 Ferencz Janka 2:03,18
600 M LÁNY - 10 ÉVESEK 22 Csuta Dorottya 1:52,8 p 1:52,8 Csuta Dorottya 2004 Pilisi Pegazusok Budapest, 2014.10.11. 1:53,4 Csuta Dorottya 2004 Pilisi Pegazusok Debrecen, 2014.06.07. 1:55,9 Csuta Dorottya 2004 Pilisi Pegazusok Szeged, 2014.09.07. 1:56,44 Stráma Klaudia 2002 Maximus SE Budapest, 2012.09.01. 1:56,49 Gajdos Dominika 2003 Ikarus Debrecen, 2013.06.08. 1:56,89 Urbán Zita 2002 Ikarus Budapest, 2012.09.01. 1:58,2 Jánossy Fanni 2004 Debrecen Debrecen, 2014.06.07. 1:59,3 Urbán Zita 2002 Ikarus Albertirsa, 2012.05.06. 1:59,65 Kovács Korinna 2003 Debrecen Debrecen, 2013.06.08. 2:00,54 Mészáros Zsófia 2004 TITÁN TC Budapest, 2014.07.20. 2:00,5 Lengyel Pater 2004 Ikarus Budapest, 2014.10.11. 2:02,3 Kovács Györgyi 2004 Salgótarján Budapest, 2014.10.11. 2:02,5 Kocsis Luca 2004 Szolnok Debrecen, 2014.06.07. 2:02,6 Fegyveres Anikó 2004 Hajdúböszörmény Debrecen, 2014.06.07. 2:03,2 Makai Anna 2004 Szolnok Debrecen, 2014.06.07. 2012 Stráma Klaudia 1:56,44 2013 Gajdos Dominika 1:56,49 2014 Csuta Dorottya 1:52,8
600 M LÁNY - 11 ÉVESEK 23 Hajdú Bettina 1:47,7 p 1:47,7 Hajdú Bettina 2002 Hajdúböszörmény Debrecen, 2013.06.08. 1:48,08 Hajdú Bettina 2002 Hajdúböszörmény Varsó, 2013.08.31. 1:48,70 Marosi Viktória 2001 KSI Varsó, 2012.09.08. 1:49,8 Urbán Zita 2002 Ikarus Debrecen, 2013.06.08. 1:50,0 Gajdos Dominika 2003 Ikarus Budapest, 2014.10.11. 1:50,4 Urbán Zita 2002 Ikarus Budapest, 2013.06.12. 1:51,6 Tamás Zsófia 2003 DOVASE Szekszárd, 2014.07.01. 1:52,53 Marosi Viktória 2001 KSI Budapest, 2012.09.01. 1:52,59 Gajdos Dominika 2003 Ikarus Debrecen, 2014.06.07. 1:52,7 Székely Anna 2003 Ikarus Budapest, 2014.10.11. 1:53,2 Vári Diána 2003 BEAC Budapest, 2014.10.11. 1:55,9 Veres Panna 2003 UTE Budapest, 2014.10.11. 2012 Marosi Viktória 1:48,70 2013 Hajdú Bettina 1:47,7 2014 Gajdos Dominika 1:50,0
600 M LÁNY - 12 ÉVESEK 24 Punk Adrienn 1:42,83 p 1:42,83 Punk Adrienn 2000 Székesfehérvár Budapest, 2012.06.11. 1:43,93 Hajdú Bettina 2002 DSC-SI Debrecen Debrecen, 2014.07.02. 1:44,4 Tegzes Kata 2002 Pécs Pécs, 2014.06.26. 1:44,53 Szabó Judit 2000 Hajdúböszörmény Budapest, 2012.06.11. 1:44,84 Vámos Petra 2000 Ózd Budapest, 2012.06.11. 1:44,88 Marosi Viktória 2001 KSI Debrecen, 2013.06.08. 1:44,8 Marosi Viktória 2001 KSI Budapest, 2013.06.12. 1:45,0 Marosi Viktória 2001 KSI Budapest, 2013.05.08. 1:45,3 Molnár Janka 2001 BMTE Budapest, 2013.06.12. 1:46,27 Tegzes Kata 2002 Harkány Budapest, 2014.05.27. 1:46,35 Répássy Hanna 2001 TITÁN TC Szeged, 2013.06.03. 1:46,38 Dömösi Petra 2001 Szeged Budapest, 2013.06.03. 1:46,58 Hajdú Bettina 2002 DSC-SI Debrecen, 2014.06.07. 1:46,55 Horváth Barbara 2002 KVDSE Budapest, 2014.05.29. 1:46,73 Szabó Kata 2002 Hajdúböszörmény Budapest, 2014.05.27. 1:46,79 Molnár Janka 2001 BMTE Debrecen, 2013.06.08. 1:47,0 Heffner Hédi 2001 Budaörs Budapest, 2013.06.12. 2012 Punk Adrienn 1:42,83 2013 Marosi Viktória 1:44,88 2014 Hajdú Bettina 1:43,93
1000 M FIÚ - 9 ÉVESEK 25 Jassó Zalán 3:40,90 p 3:40,90 Jassó Zalán 2005 ARAK Bonyhád, 2014.02.22. 3:52,50 Guld Ákos 2005 ARAK Bonyhád, 2014.02.22. 3:55,82 Lengyel Botond 2005 KSI Bonyhád, 2014.02.22. 3:56,7 Vikicser Gergő 2003 Dobronhegy Zalaegerszeg, 2012.09.14. 2012 Vikicser Gergő 3:56,7 2014 Jassó Zalán 3:40,9
1000 M FIÚ - 10 ÉVESEK 26 Szőllősy Áron 3:20,2 p 3:20,2 Szőllősy Áron 2003 Eger Miskolc, 2013.09.15 3:23,3 Szőllősy Áron 2003 Eger Miskolc, 2013.05.25. 3:28,2 Jakab András 2004 DSC-SI Miskolc, 2014.09.27. 3:33,6 Jakab András 2004 DSC-SI Miskolc, 2014.05.31. 3:38,1 Balyáki Szabolcs 2003 MVSI Miskolc, 2013.05.25. 3:40,2 Porkoláb Bence 2003 MVSI Miskolc, 2013.05.25. 3:40,6 Bán Benedek 2004 Szekszárd Bonyhád, 2014.02.22. 3:40,42 Czakó Kristóf 2004 Budaörs Budapest, 2014.05.04. 3:43,1 Oláh Péter 2003 Tiszaújváros Miskolc, 2013.05.25. 3:43,7 Bujáky Szabolcs 2003 Hangyaboly Miskolc, 2013.09.15. 3:44,8 Bán Benedek 2004 Szekszárd Bonyhád, 2014.01.11. 3:45,2 Nemes Botond 2002 MVSI Miskolc, 2012.05.19. 3:46,6 Rigó Hunor 2002 III.ker. TVE Miskolc, 2012.05.19. 3.46,8 Farkas Balázs 2002 Honvéd Miskolc, 2012.05.19. 3:48,4 Kónya Dániel 2002 Zalaegerszeg Zalaegerszeg, 2012.09.14. 3:48,9 Adorján Áron 2003 Szekszárd Bonyhád, 2013.02.23. 2012 Nemes Botond 3:45,2 2013 Szőllősy Áron 3:20,2 2014 Jakab András 3:28,2
1000 M FIÚ - 11 ÉVESEK 27 Szőllősy Áron 3:11,26 p 3:11,26 Szőllősy Áron 2003 Eger Varsó, 2014.09.07. 3:12,30 Hegedűs Kristóf 2003 TSC Geotech Budapest, 2014.05.04. 3:14,71 Strijk Barbabás 2003 DOVASE Szekszárd,2014.08.30. 3:14,9 Szőllősy Áron 2003 Eger Miskolc, 2014.05.31. 3:16,3 Szőllősy Áron 2003 Eger Miskolc, 2014.09.27. 3:16,48 Strijk Barnabás 2003 DOVASE Budapest, 2014.05.04. 3:18,4 Strijk Barnabás 2003 DOVASE Bonyhád, 2014.02-22. 3:19,48 Szőllősy Richárd 2001 Eger Varsó, 2012.09.08. 3:19,6 Hegedűs Kristóf 2003 TSC Geotech Bonyhád, 2014.02.22. 3:19,9 Wunderlich Ábris 2003 BEAC Bonyhád, 2014.02.22. 3:20,13 Dömötör Albert 2003 Postás Veszprém, 2014.06.08. - 3:35,2 Farkas Balázs 2002 MVSI Miskolc, 2013.09.15. 2012 Szőllősy Richárd 3:19,48 2013 Farkas Balázs 3:35,2 2014 Szőllősy Áron 3:11,26
1000 M FIÚ - 12 ÉVESEK 28 Vágvölgyi Pál 3:03,31 p 3:03,31 Vágvölgyi Pál 2002 Budaörs Varsó, 2014.09.07. 3:07,00 Vágvölgyi pál 2002 Budaörs Budapest, 2014.05.04. 3:08,26 Szemerei Levente 2000 Szekszárd Szekszárd, 2012.08.31. 3:11,25 Szőllősy Richárd 2001 Eger Varsó, 2013.08.31. 3:13,81 Jeremiás Donát 2000 GANZAIR AC Szekszárd,2012.08.31 3:14,46 Leveleki Bence 2000 Nyírsuli Varsó, 2012.09.08. 3:16,5 Szőllősy Richárd 2001 Eger Miskolc, 2013.09.15. 3:17,4 Leveleki Bence 2000 Nyírsuli Miskolc, 2012.05.19. 3:17,9 Szőllősy Richárd 2001 Eger Miskolc, 2013.05.25. 3:18,1 Iván Levente 2000 MVSI Miskolc, 2012.05.19. 3:18,38 Palkovits István 2000 KARC Kecskemét, 2012.02.11 3:18,8 Ványi Tamás 2000 Bonyhád Bonyhád, 2012.01.21. 3:18,9 Szőke Balázs 2001 DSC-SI Miskolc, 2013.09.15. 3:19,4 Szőke Balázs 2001 DSC-SI Miskolc, 2013.05.25. 3:20,81 Meskó Péter 2002 Győr Budapest, 2014.05.04 2012 Szemerei Levente 3:08,26 2013 Szőllősy Richárd 3:11,25 2014 Vágvölgyi Pál 3:03,31
1000 M LÁNY - 9 ÉVESEK 29 k Farkas Orsolya 4:07,62 Molnár Jázmin 4:07,4 4:07,4 Molnár Jázmin 2003 Zalalövő Zalaegerszeg, 2012.09.14. 4:07,62 Farkas Orsolya 2005 MVSI Budapest, 2014.05.04. 2012 Molnár Jázmin 4:07,4 2014 Farkas Orsolya 4:07,62
1000 M LÁNY - 10 ÉVESEK 30 Csuta Dorottya 3:17,17 p 3:17,17 Csuta Dorottya 2004 Pilisi Pegazusok Szekszárd, 2014.08.30 3:26,93 Csuta Dorottya 2004 Pilisi Pegazusok Budapest, 2014.05.04. 3:31,2 Hajdú Bettina 2002 Hajdúböszörmény Miskolc, 2012.05.19. 3:34,5 Csuta Dorottya 2004 Pilisi Pegazusok Miskolc, 2014.05.31. 3:36,03 Szűcs Bianka 2004 Budaörs Budapest, 2014.05.04. 3:40,8 Esküdt Luca 2004 DOVASE Bonyhád, 2014.02.22. 3:44,8 Fegyveres Anikó 2004 Hajdúszoboszló Miskolc, 2014.05.31. 3:45,6 Novák Kíra 2003 GEAC Miskolc, 2013.05.25. 3:51,19 Szűcs Szabina 2002 ÉZI Kecskemét, 2012.02.11. 3:51,8 Tóth Lilla 2003 Heves Miskolc, 2013.05.25. 3:54,6 Daróczy Kata 2003 GEAC Miskolc, 2013,05.25. 3:59,9 Tarcsai Sára 2004 DSC-SI Miskolc, 2014.09.27. 4:00,9 Tóth Anna 2003 KVSE Miskolc, 2013.09.15. 4:01,47 Schannen Emma 2004 Vasas Budapest, 2014.05.04. 2012 Hajdú Bettina 3:31,2 2013 Novák Kíra 3:45,6 2014 Csuta Dorottya 3:17,17
1000 M LÁNY - 11 ÉVESEK 31 Tamás Zsófia 3:17,78 p 3:17,78 Tamás Zsófia 2003 DOVASE Szekszárd, 2014.08.30. 3:21,64 Gajdos Dominika 2003 Ikarus Budapest, 2014.05.04. 3:22,1 Hajdú Bettina 2002 Hajdúböszörmény Miskolc, 2013.05.25. 3:22,2 Kiszel Zsófia 2001 KARC Kecskemét, 2012.02.11. 3:23,1 Hajdú Bettina 2002 Hajdúböszörmény Miskolc, 2013.09.15. 3:23,25 Tamás Zsófia 2003 DOVASE Budapest, 2014.05.04. 3:23,8 Marosi Viktória 2001 III.ker.TVE Miskolc, 2012.05.19. 3:26,0 Szabó Kata 2002 Hajdúböszörmény Miskolc, 2013.05.25. 3:36,8 Kovács Korinna 2003 DSC-SI Miskolc,2014.09.27. 3:37,4 Kapás Janka 2003 Eger Miskolc, 2014.09.27. 3:39,20 Kristófi Dóra 2003 Vasas Budapest, 2014.05.04. 2012 Kiszel Zsófia 3:22,2 2013 Hajdú Bettina 3:22,1 2014 Tamás Zsófia 3:17,78
1000 M LÁNY - 12 ÉVESEK 32 Hajdú Bettina 3:12,8 p 3:12,8 Hajdú Bettina 2002 Hajdúböszörmény Miskolc, 2014.05.31. 3:14,98 Hajdú Bettina 2002 Hajdúböszörmény Budapest,2014.05.04. 3:16,75 Tegzes Kata 2002 Pécs Szekszárd, 2014.08.30 3:17,10 Zatykó Luca 2002 Győr Budapest, 2014.05.04. 3:22,1 Baltás Olga 2000 KARC Kecskemét, 2012.02.11. 3:24,5 Tegzes Kata 2002 Pécs Bonyhád, 2014.03.22. 3:32,02 Simon Kata 2000 DOVASE Szekszárd, 2012.08.31. 3:32,1 Baltás Olga 2000 KARC Kecskemét, 2012.02.04. 3:34,60 Kanász Kitti 2002 DOVASE Szekszárd, 2014.08.30. 3:38,3 Vas Viktória 2002 Eger Miskolc, 2014.09.27. 3:39,0 Balogh Luca 2001 Heves Miskolc, 2013.09.15. 3:40,9 Szilágyi Iringó 2001 DSC-SI Miskolc, 2013.09.15. 2012 Baltás Olga 3:22,1 2013 Balogh Luca 3:39,0 2014 Hajdú Bettina 3:12,8
60 M GÁT FIÚ - 9 ÉVESEK 33 Nagy Kristóf 11,0 mp 11,0 Nagy Kristóf 2004 Békéscsaba Békéscsaba, 2013.10.02. 11,67 Sebestyén Ákos 2005 Botond SE Bonyhád, 2014.03.22. 12,00 Bózsa Brendon 2004 Pécs Bonyhád, 2013.02.23. 11,8 Korógyi Szabolcs 2004 Békéscsaba Békéscsaba, 2013.10.02. 11,8 Szlancsik Bence 2004 Gyomaendrőd Békéscsaba, 2013.10.02. 12,04 Sebestyén Ákos 2005 Botond SE Bonyhád, 2014.02.22. 12,1 Zahorán Milán 2005 Békéscsaba Békéscsaba, 2014.04.26. 12,42 Kardos Gergő 2005 Pécs Bonyhád, 2014.03.22. 12,95 Hőgye Péter 2004 Pécs Bonyhád, 2013.02.23. 12,9 Nyitrai Bence 2003 Csepel Dunakeszi, 2012.01.07. 13,40 Gergely Áron 2005 Pécs Bonyhád, 2014.03.22. 13,48 Hőgye Patrik 2004 Pécs Bonyhád, 2013.02.23. 2012 Nyitrai Bence 12,9 2013 Nagy Kristóf 11,0 2014 Sebestyén Ákos 11,67
60 M GÁT FIÚ - 10 ÉVESEK 34 k Szabó Bence 10,20 mp Nadj Levente 10,0 10,20 Szabó Bence 2004 DSC-SI Debrecen, 2014.06.07. 10,0 Nadj Levente 2003 Békéscsaba Békéscsaba, 2013.10.02. 10,4 Illovszky Dominik 2002 Honvéd Dunakeszi, 2012.01.07. 10,5 Mazán Barna 2003 Békéscsaba Békéscsaba, 2013.10.02. 10,70 Molnár Csaba 2004 Ikarus Debrecen, 2014.06.07. 10,91 Ihionvien Dávid 2003 DSC-SI Debrecen, 2013.06.08. 10,8 Szlancsik Bence 2004 Békéscsaba Békéscsaba, 2014.04.26. 11,14 Fülöp Levente 2003 ASE Debrecen, 2013.06.08. 11,16 Bózsa Brendon 2004 Pécs Bonyhád, 2014.02.22. 11,20 Turai András 2004 ARAK Bonyhád, 2014.02.22. 11,22 Arany Gergő 2003 DSC-SI Debrecen, 2013.06.08. 11,3 Ihionvien Dávid 2003 DSC-SI Miskolc, 2013.09.15. 11,5 Zimonyi Levente 2003 Vác Budapest, 2013.10.12. 11,95 Szőllősy Áron 2003 Eger Debrecen, 2013.06.08. 2012 Illovszky Dominik 10,4 2013 Nadj Levente 10,0 2014 Szabó Bence 10,20
60 M GÁT FIÚ - 11 ÉVESEK 35 k Pap Márk 9,8 mp Papp Zsombor 9,8 mp 9,8 Pap Márk 2002 Ikarus Budapest, 2013.10.12. 9,8 Papp Zsombor 2002 ASE Budapest, 2013.10.12. 9,9 Nadj Levente 2003 Békéscsaba Békéscsaba, 2014.04.26. 10,26 Ihionvien Dávid 2003 DSC-SI Debrecen, 2014.06.07. 10,1 Lendvai Máté 2002 Vasas Budapest, 2013.10.12. 10,36 Szentes Dávid 2001 Győr Székesfehérvár, 2012.06.01 10,51 Papp Zsombor 2002 ASE Debrecen, 2013.06.08. 10,52 Pap Márk 2002 Ikarus Debrecen, 2013.06.08. 10,3 Szabó Nándor 2001 FTC Budapest, 2012.10.13. 10,4 Iván Zsombor 2001 MVSI Budapest, 2012.10.13. 10,5 Ihionvien Dávid 2003 DSC-SI Miskolc, 2014.05.31 10,5 Kónya Frigyes 2003 Békéscsaba Békéscsaba, 2014.04.26. 10,5 Ludányi Barna 2003 Csepel Budapest, 2014.10.11. 10,6 Ambrus Ádám 2003 Csepel Budapest, 2014.10.11. 10,7 Klenovszki Barna 2003 Csepel Budapest, 2014.10.11. 10,7 Petik Csanád 2003 Csepel Budapest, 2014.10.11. 2012 Szentes Dávid 10,36 2013 Pap Márk 9,8 Papp Zsombor 9,8 2014 Nadj Levente 9,9
60 M GÁT FIÚ - 12 ÉVESEK 36 Fischer Patrik 9,61 mp 9,61 Fischer Patrik 2001 TSC-Geotech Bonyhád, 2013.03.23. 9,70 Kalácska Áron 2000 Győr Székesfehérvár, 2012.06.01. 9,79 Pap Márk 2002 Ikarus Debrecen, 2014.06.07. 9,85 Papp Zsombor 2002 ASE Debrecen, 2014.06.07. 9,87 Fischer Patrik 2001 TSC-Geotech Bonyhád, 2013.02.23. 9,90 Varjas Zoltán 2000 ARAK Székesfehérvár, 2012.06.01. 9,92 Bánóczy Árpád 2002 Vasas Debrecen, 2014.06.07. 9,7 Illovszky Dániel 2000 Honvéd Budapest, 2012.10.13. 9,7 Pap Márk 2002 Ikarus Budapest, 2014.10.11. 9,97 Bánóczy Árpád 2002 Vasas Debrecen, 2014.06.07. 9,8 Bánóczy Árpád 2002 Vasas Miskolc, 2014.05.31. 9,8 Őcsi Dániel 2002 Ikarus Debrecen, 2014.06.07. 10,1 Debreczeni Károly 2002 UTE Budapest, 2014.10.11. 10,37 Hodossy-Takács Sámuel 2002 DSC-SI Miskolc, 2014.09.27. 10,4 Petz Dávid 2002 Eger Debrecen, 2014.06.07. 2012 Kalácska Áron 9,70 2013 Fischer Patrik 9,61 2014 Pap Márk 9,79
60 M GÁT LÁNY - 9 ÉVESEK 37 Szendrei Boglárka 12,0 mp 12,0 Szendrei Boglárka 2004 Gyomaendrőd Békéscsaba, 2013.10.02. 12,3 Erős Eszter 2005 Békéscsaba Békéscsaba, 2014.04.26. 12,91 Rab Karola 2005 Pécs Bonyhád, 2014.03.22. 13,21 Boros Lola 2003 ARAK Székesfehérvár, 2012.06.01. 13,62 Rubos Vanda 2003 ARAK Székesfehérvár, 2012.06.01. 13,71 Péter Mónika 2003 ARAK Székesfehérvár, 2012.06.01. 13,5 Veres Panka 2003 UTE Dunakeszi, 2012.01.07. 13,6 Farkas Dalma 2003 UTE Dunakeszi, 2012.01.07. 14,00 Szalai Kitti 2004 Pécs Bonyhád, 2013.02.23. 14,10 Keserű Tímea 2004 TSC Dózsa Bonyhád, 2013.03.23. 14,47 Pintér Emma 2004 Pécs Bonyhád, 2013.03.23. 14,57 Tóth-Kovács Mimi 2004 TSC Dózsa Bonyhád, 2013.03.23. 2012 Boros Lola 13,21 2013 Szendrei Boglárka 12,0 2014 Erős Eszter 12,3
60 M GÁT LÁNY - 10 ÉVESEK 38 Csáki Eszter 10,48 mp 10,48 Csáki Eszter 2003 MVSI Debrecen, 2013.06.08. 10,51 Csáki Eszter 2003 MVSI Debrecen, 2013.06.08. 10,6 Csáki Eszter 2003 MVSI Miskolc, 2013.09.15. 10,7 Kukely Anna 2003 Békéscsaba Békéscsaba, 13.10.02. 11,32 Bükki Lili 2002 ARAK Székesfehérvár, 2012.06.01. 11,2 Kukely Klára 2003 Békéscsaba Békéscsaba, 2013.10.02. 11,3 Goschi Júlia 2002 FTC Dunakeszi, 2012.01.07. 11,54 János Réka 2004 Botond SE Bonyhád, 2014.03.22. 11,65 Mohai Regina 2003 ARAK Bonyhád, 2013.03.23. 11,71 Czepanek Zsófia 2004 ARAK Bonyhád, 2014.02.22. 11,73 Pribék Adrienn 2002 ARAK Székesfehérvár, 2012.06.01. 11,5 Szendrei Boglárka 2004 Békéscsaba Békéscsaba, 2014.04.26. 11,75 Tóth Abigél 2004 ARAK Bonyhád, 2014.02.22. 11,87 Szűcs Bianka 2004 Budaörs Debrecen, 2014.06.07. 2012 Bükki Lili 11,32 2013 Csáki Eszter 10,48 2014 János Réka 11,54
60 M GÁT LÁNY - 11 ÉVESEK 39 Csáki Eszter 9,9 mp 9,9 Csáki Eszter 2003 MVSI Miskolc, 2014.09.27. 10,38 Petrozsényi Júlia 2002 DSC-SI Debrecen, 2013.06.08. 10,43 Petrozsényi Júlia 2002 DSC-SI Debrecen, 2013.06.08. 10,2 Petrozsényi Júlia 2002 DSC-SI Miskolc, 2013.09.15. 10,3 Rácz Vivien 2002 DSC-SI Miskolc, 2013.09.15. 10,3 Urbán Zita 2002 Ikarus Budapest, 2013.10.12. 10,4 Borhy Anna 2002 Pécs Budapest, 2013.10.12. 10,5 Rácz Vivien 2002 DSC-SI Miskolc, 2013.09.15. 10,82 Donka Réka 2003 DSC-SI Debrecen, 2014.06.07. 10,6 Czírják Aliz 2001 Csepel Bonyhád, 2012.01.21. 10,6 Fodor Nikolett 2001 III.ker.TVE Budapest, 2012.10.13. 10,6 Polányi Jázmin 2002 Ikarus Budapest, 2013.10.12. 10,7 Donka Réka 2003 DSC-SI Debrecen, 2014.06.07. 10,7 Tajta Fanni 2003 DSC-SI Debrecen, 2014.06.07. 2012 Czírják Aliz 10,6 Fodor Nikolett 10,6 2013 Petrozsényi Júlia 10,38 2014 Csáki Eszter 9,9
60 M GÁT LÁNY - 12 ÉVESEK 40 Czírják Aliz 9,1 mp 9,1 Czírják Aliz 2001 Csepel Budapest, 2013.10.12. 9,67 Király Adél 2000 BEAC Székesfehérvár, 2012.06.01. 9,69 Petrozsényi Júlia 2002 DSC-SI Debrecen, 2014.06.07. 9,73 Bacsa Fanni 2001 MVSI Debrecen, 2013.06.08. 9,5 Katona Eszter 2001 Ikarus Budapest, 2013.10.12. 9,6 Bacsa Fanni 2001 MVSI Miskolc, 2013.09.15. 9,6 Marosi Viktória 2001 KSI Budapest, 2013.10.12. 9,6 Petrozsényi Júlia 2002 DSC-SI Miskolc, 2014.05.31. 9,86 Bacsa Fanni 2001 MVSI Debrecen, 2013.06.08. 9,7 Fodor Nikolett 2001 III.ker.TVE Budapest, 2013.10.12. 9,7 Kárpáti Enikő 2001 Pécs Budapest, 2013.10.12. 9,8 Petrozsényi Júlia 2002 DSC-SI Miskolc, 2014.09.27. 10,0 Harsányi Júlia 2002 MVSI Miskolc, 2014. 09.27. 10,0 K.Szabó Gabriella 2002 DSC-SI Miskolc, 2014.05.31. 10,0 Rácz Vivien 2002 DSC-SI Miskolc, 2014.05.31. 10,0 Tigyi Zsuzsanna 2002 MVSI Miskolc, 2014.09.27. 2012 Király Adél 9,67 2013 Czírják Alíz 9,1 2014 Petrozsényi Júlia 9,69
MAGASUGRÁS FIÚ - 9 ÉVESEK 41 Bágyi Viktor 110 cm 110 Bágyi Viktor 2003 ASE Budapest, 2012.10.13. 105 Bágyi Viktor 2003 ASE Albertirsa, 2012.05.06. 105 Borsó Ábel 2003 Pécs Bonyhád, 2012.01.21. 105 Szegedi Árpád 2004 Dusnok Bonyhád, 2013.03.23. 95 Oroszlán Milán 2003 Zalaegerszeg Zalaegerszeg, 2012.02.25. 95 Páhi Ágoston 2004 BEAC Budapest, 2013.10.12. 95 Pető András 2003 Zalaegerszeg Zalaegerszeg, 2012.02.25 90 Elek Marcell 2003 Szolnok Szolnok, 2012.02.03. 2012 Bágyi Viktor 110 2013 Szegedi Árpád 105
MAGASUGRÁS FIÚ - 10 ÉVESEK 42 Mester Áron 125 cm 125 Mester Áron 2004 Jövő Bajnokai Budapest, 2014.10.11. 120 Bózsa Brendon 2004 Pécs Bonyhád, 2014.01.11. 120 Ráduly Marcell 2004 MVSI Miskolc, 2014.09.27. 117 Petik Csanád 2002 Dortmund, 2012.03.17. 115 Ábrahám Soma 2004 Botond SE Bonyhád, 2014.03.22. 115 Bágyi Viktor 2003 ASE Debrecen, 2013.06.08. 115 Bondár Barnabás 2003 TSC Dózsa Bonyhád, 2013.03.23. 115 Bózsa Brendon 2003 Pécs Bonyhád, 2013.03.23. 115 Fülöp Levente 2003 ASE Budapest, 2013.10.12. 115 Füzessy Armand 2002 TFSE Bonyhád, 2012.01.21. 115 Majzik Barnabás 2004 MAFC Budapest, 2014.10.11. 115 Máté Marcell 2003 Szolnok Debrecen, 2013.06.08. 115 Mészáros Bence 2003 Szekszárd Bonyhád, 2013.03.23. 115 Petik Csanád 2002 Dortmund, 2012.03.18. 115 Ráduly Marcell 2004 MVSI Miskolc, 2014.05.31. 115 Saskői Tamás 2004 Kecskemét Bonyhád, 2014.02.22. 115 Toma Ádám 2004 Kazincbarcika Miskolc, 2014.09.27. 2012 Petik Csanád 117 2013 Bágyi Viktor 115 Bondár Barnabás 115 Bózsa Brendon 115 Fülöp Levente 115 Máté Marcell 115 Mészáros Bence 115 2014 Mester Áron 125
MAGASUGRÁS FIÚ - 11 ÉVESEK 43 Iván Zsombor 146 cm 146 Iván Zsombor 2001 MVSI Miskolc, 2012.05.19. 145 Iván Zsombor 2001 MVSI Budapest, 2012.10.13. 140 Fülöp Levente 2003 ASE Budapest, 2014.10.11. 140 Halász Kristóf 2002 Debrecen Debrecen, 2013.05.14. 140 Németh Mátyás 2001 Szekszárd Bonyhád, 2012.01.21. 139 Iván Zsombor 2001 MVSI Varsó, 2012.09.08. 135 Fülöp Levente 2003 ASE Debrecen, 2014.06.07. 135 Tinelli Renátó 2003 Botond SE Bonyhád, 2014.01.11. 133 Szabó Nándor 2001 Dortmund, 2012.03.18. 132 Szabó Nándor 2001 Dortmund, 2012.03.17. 130 Bősz Martin 2001 Honvéd Budapest, 2012.10.13. 130 Hortobágyi Dávid 2003 ASE Budapest, 2014.10.11. 130 Kaposi Barnabás 2002 Vasas Budapest, 2013.10.12. 2012 Iván Zsombor 146 2013 Halász Kristóf 140 2014 Fülöp Levente 140
MAGASUGRÁS FIÚ - 12 ÉVESEK 44 Iván Zsombor 161 cm 161 Iván Zsombor 2001 MVSI Miskolc, 2013.09.15. 160 Nadj Dávid 2001 Békéscsaba Békéscsaba, 2013.02.22. 158 Nadj Dávid 2001 Békéscsaba Budapest, 2013.06.03 155 Nadj Dávid 2001 Békéscsaba Békéscsaba, 2013.05.13. 154 Iván Zsombor 2001 MVSI Debrecen, 2013.06.08. 153 Török Gergely 2002 MVSI Debrecen, 2014.06.07. 153 Iván Zsombor 2001 MVSI Miskolc, 2013.05.13. 150 Kovács Benedek 2002 REAC Budapest, 2014.10.11. 150 Németh Mátyás 2001 Szekszárd Szekszárd, 2013.09.06. 149 Halász Kristóf 2002 DSC-SI Miskolc,2014.09.27. 149 Hodossy-Takács Sámuel 2002 DSC-SI Miskolc, 2014.09.27. 148 Nagy Gergő 2002 Budapest, 2014.05.27. 148 Szekeres Márton 2002 Budapest, 2014.05.27. 2013 Iván Zsombor 161 2014 Török Gergely 153
MAGASUGRÁS LÁNY - 9 ÉVESEK 45 Rab Karola 110 cm 110 Rab Karola 2005 Pécs Bonyhád, 2014.03.22. 100 Blum Zsanett 2005 Pécs Bonyhád, 2014.02.22. 100 Schmidt Noémi 2005 MAFC Budapest, 2014.10.11. 95 Kovács Fédra 2004 REAC Budapest, 2013.10.12. 90 Kéri Gréta 2005 MAFC Budapest, 2014.10.11. 2013 Kovács Fédra 95 2014 Rab Karola 110
MAGASUGRÁS LÁNY - 10 ÉVESEK 46 Keszthelyi Luca 134 cm 134 Keszthelyi Luca 2004 ASE Miskolc, 2014.09.27. 130 Goschi Anna 2002 FTC Budapest, 2012.10.13. 130 Keszthelyi Luca 2004 ASE Budapest, 2014.10.11. 126 Sárossy Patrícia 2003 III.ker.TVE Budapest, 2013.06.12. 125 Tóth Anna 2003 KVSE Miskolc, 2013.09.15. 120 Bedővári Véda 2002 Zalaegerszeg Zalaegerszeg, 2012.02.25. 120 Juhász Dominika 2002 Szolnok Szolnok, 2012.02.03. 120 Keszthelyi Luca 2004 ASE Debrecen, 2014.06.07. 120 Morocz Zsófia 2003 MAFC Bonyhád, 2013.02.23. 120 Sárossy Patrícia 2003 III.ker.TVE Debrecen, 2013.06.08. 120 Tóth Anna 2003 KVSE Miskolc, 2013.05.25. 2012 Goschi Anna 130 2013 Sárossy Patrícia 126 2014 Keszthelyi Luca 134
MAGASUGRÁS LÁNY - 11 ÉVESEK 47 k Fodor Nikolett 140 cm Goschi Anna 140 cm Kárpáti Enikő 140 cm 140 Fodor Nikolett 2001 III.ker.TVE Budapest, 2012.10.13. 140 Goschi Anna 2002 FTC Budapest, 2013.10.12. 140 Kárpáti Enikő 2001 Pécs Bonyhád, 2012.01.21. 139 Fodor Nikolett 2001 III.ker.TVE Dortmund, 2012.03.18. 138 Goschi Anna 2002 FTC Dortmund, 2013.03.16. 136 Fodor Nikolett 2001 III.ker.TVE Varsó, 2012.09.08. 135 Barna Patrícia 2003 KARC Kecskemét, 2014.09.23. 135 Goschi Anna 2002 FTC Budapest, 2013.01.19. 135 Juhász Dominika 2002 Szolnok Varsó, 2013.08.31. 135 Morocz Zsófia 2003 MAFC Budapest, 2014.10.11 135 Tóth Anna 2003 Kazincbarcika Debrecen, 2014.06.07. 134 Tóth Anna 2003 Kazincbarcika Miskolc, 2014.09.27. 130 Juhász Dominika 2002 Szolnok Debrecen, 2013.06.08. 130 Karkiss Léna 2003 FTC Budapest, 2014.10.11. 130 K.Szabó Gabriella 2002 DSC-SI Debrecen, 2013.06.08. 130 Morocz Zsófia 2003 MAFC Budapest, 2014.01.25. 2012 Fodor Nikolett 140 2013 Goschi Anna 140 2014 Barna Patrícia 135 Morocz Zsófia 135 Tóth Anna 135
MAGASUGRÁS LÁNY - 12 ÉVESEK 48 Kárpáti Enikő 153 cm 153 Kárpáti Enikő 2001 Pécs Budapest, 2013.10.12 150 Fodor Nikolett 2001 III.ker.TVE Debrecen, 2013.06.08. 150 Juhász Dominika 2002 Szolnok Debrecen, 2014.06.07. 150 Kárpáti Enikő 2001 Pécs Bonyhád, 2013.02.23. 150 Szűcs Szabina 2002 KARC Bonyhád, 2014.02.22. 148 Fodor Nikolett 2001 III.ker.TVE Budapest, 2013.06.03. 148 Juhász Dominika 2002 Szolnok Budapest, 2014.05.27. 148 Kárpáti Enikő 2001 Pécs Budapest, 2013.06.03. 148 Püski Lilla 2000 Varsó, 2012.09.08. 148 Szűcs Szabina 2002 KARC Budapest, 2014.05.27. 147 Fodor Nikolett 2001 III.ker.TVE Miskolc, 2013.05.25. 145 Goschi Anna 2002 FTC Budapest, 2014.01.25. 145 Juhász Dominika 2002 Szolnok Budapest, 2014.10.07. 145 Virág Lili 2002 Eger Budapest, 2014.10.11. 2012 Püski Lilla 148 2013 Kárpáti Enikő 153 2014 Juhász Dominika 150
TÁVOLUGRÁS FIÚ - 9 ÉVESEK 49 Ludányi Barnabás 410 cm 410 Ludányi Barnabás 2003 Csepel Budapest, 2012.10.13. 404 Fehér Kristóf 2003 Eger Miskolc, 2012.05.19. 392 Czakó Kristóf 2004 Budaörs Budapest, 2013.06.12. 389 Sólyom Koppány 2004 BMTE Debrecen, 2013.06.08. 387 Boros Olivér 2004 Csepel Budapest, 2013.07.05. 382 Szabó Gábor 2005 Jövő Bajnokai Budapest, 2014.10.11. 378 Papp Sándor 2004 TSC Dózsa Bonyhád, 2013.03.23. 376 Kovács Bálint 2005 Jövő Bajnokai Budapest, 2014.10.11. 375 Láng Tamás 2003 KSI Budapest, 2012.10.13. 372 Bózsa Brendon 2004 Pécs Bonyhád, 2013.02.23. 372 Gábor Miklós 2004 Csepel Budapest, 2013.06.12. 372 Sebestyén Ákos 2005 Botond SE Bonyhád, 2014.02.22. 370 Sólyom Koppány 2004 BMTE Dunakeszi, 2013.01.05. 2012 Ludányi Barnabás 410 2013 Czakó Kristóf 392 2014 Szabó Gábor 382
TÁVOLUGRÁS FIÚ - 10 ÉVESEK 50 Ludányi Barnabás 464 cm 464 Ludányi Barnabás 2003 Csepel Budapest, 2013.06.12. 462 Illovszky Dominik 2002 Honvéd Budapest, 2012.10.13. 450 Ludányi Barnabás 2003 Csepel Budapest, 2013.05.30. 449 Illovszky Dominik 2002 Honvéd Albertirsa, 2012.05.06. 447 Illovszky Dominik 2002 Honvéd Budapest, 2012.06.09. 447 Ludányi Barnabás 2003 Csepel Budapest, 2013.03.07. 445 Szabó Bence 2004 DSC-SI Debrecen, 2014.06.07. 431 Klenovszky Barnabás 2003 Csepel Budapest, 2013.10.12. 429 Lázár Marcell 2004 UTE Budapest, 2014.10.11. 428 Papp Zsombor 2002 ASE Dortmund, 2012.03.17. 426 Farkas Bálint 2004 UTE Budapest, 2014.10.11. 420 Ambrus Ádám 2003 Csepel Budapest, 2013. 06.12. 420 Bukó Zsombor 2003 TS Geotech Bonyhád, 2013.02.23. 420 Toma Ádám 2004 Kazincbarcika Debrecen, 2014.06.07. 2012 Illovszky Dominik 462 2013 Ludányi Barnabás 464 2014 Szabó Bence 445
TÁVOLUGRÁS FIÚ - 11 ÉVESEK 51 Illovszky Dominik 520 cm 520 Illovszky Dominik 2002 Honvéd Budapest, 2013.10.12. 513 Illovszky Dominik 2002 Honvéd Albertirsa, 2013.04.27. 508 Illovszky Dominik 2002 Honvéd Budapest, 2013.07.05. 503 Fischer Patrik 2001 Tatabánya Varsó, 2012.09.08. 484 Burai Erik 2001 Türje Tata, 2012.05.31. 484 Fischer Patrik 2001 Tatabánya Tata, 2012.0531. 482 Ludányi Barnabás 2003 Csepel Budapest, 2014.08.22. 480 Ludányi Barnabás 2003 Csepel Budapest, 2014.03.06. 472 Ambrus Ádám 2003 Csepel Budapest, 2014.05.28. 472 Ludányi Barnabás 2003 Csepel Budapest, 2014.05.28. 472 Szűcs Kornél 2001 Miskolc Tata, 2012.05.31. 471 Ambrus Márk 2003 Komló Budapest, 2014.05.28. 468 Demján Dominik 2003 Kiskőrös Budapest, 2014.05.28. 462 Ambrus Márk 2003 Komló Debrecen, 2014.06.07. 460 Daróczi Péter 2003 Sárréti SE Debrecen, 2014.06.07. 2012 Fischer Patrik 503 2013 Illovszky Dominik 520 2014 Ludányi Barnabás 482
TÁVOLUGRÁS FIÚ - 12 ÉVESEK 52 Illovszky Dominik 567 cm 567 Illovszky Dominik 2002 Honvéd Brno, 2014.09.10. 548 Garbacz Tamás 2000 UTE Budapest, 2012.06.11. 544 Tóth Kornél 2001 Eger Eger, 2013.05.23. 537 Garbacz Tamás 2000 UTE Varsó, 2012.09.08. 528 Jeremiás Donát 2000 Kiskunhalas Budapest, 2012.06.05. 517 Nagy Richárd 2002 Postás Varsó, 2014.09.07. 516 Fischer Patrik 2001 Tatabánya Varsó, 2013.08.31. 515 Fazekas Dániel 2000 Nyíregyháza Nyíregyháza, 2012.05.03. 509 Illovszky Dániel 2000 Honvéd Budapest, 2012.10.13. 508 Agbaria Toma 2000 Kondoros Békéscsaba, 2012.05.24. 507 Jeremiás Donát 2000 GANZAIR AC Szekszárd, 2012.08.31. 507 Halász Kristóf 2002 DSC-SI Miskolc, 2014.09.27. 505 Fischer Patrik 2001 Tatabánya Tata, 2013.05.08. 503 Nagy Richárd 2002 Postás Budapest, 2014.10.11. 500 Salamon András 2000 TS Geotech Budapest, 2012.06.09. 500 Varga Gergő 2001 Szombathely Szombathely, 2013.05.14. 2012 Garbacz Tamás 548 2013 Tóth Kornél 544 2014 Illovszky Dominik 567
TÁVOLUGRÁS LÁNY - 9 ÉVESEK 53 Komlósi Panna 399 cm 399 Komlósi Panna 2005 Kazincbarcika Miskolc, 2014.09.27. 371 Juhász Viola 2004 BMTE Budapest, 2013.10.12. 371 Kaszál Anna 2004 REAC Budapest, 2013.07.05. 370 Imre Eszter 2003 KVSE Miskolc, 2012.05.19. 369 Komlósi Panna 2005 Kazincbarcika Miskolc, 2014.05.31. 368 Mohai Regina 2003 ARAK Székesfehérvár, 2012.06.01. 367 Csáki Eszter 2003 MVSI Miskolc, 2012.05.19. 366 Sulyán Alexandra 2005 Veresegyház Budapest, 2014.10.11. 365 Erős Eszter 2005 Békéscsaba Békéscsaba, 2014.04.26. 365 Tóth Abigél 2003 Ikarus Budapest, 2012.10.13. 365 Veres Gréta 2004 Budaörs Budapest, 2013.06.12. 357 Vasvári Boglárka 2005 Nyírsuli Debrecen, 2014.06.07. 353 Keszthelyi Luca 2004 Cegléd Debrecen, 2013.06.08. 352 Veres Gréta 2004 Budaörs Debrecen, 2013.06.08. 2012 Imre Eszter 370 2013 Juhász Viola 371 2014 Komlósi Panna 399
TÁVOLUGRÁS LÁNY - 10 ÉVESEK 54 Csáki Eszter 439 cm 439 Csáki Eszter 2003 MVSI Debrecen, 2013.06.08. 431 Goschi Anna 2002 FTC Budapest, 2012.10.13. 426 Kukely Anna 2004 Békéscsaba Budapest, 2014.05.28. 425 Kovács Korinna 2003 Debrecen Debrecen, 2013.06.08. 423 Csáki Eszter 2003 MVSI Miskolc, 2013. 09.15. 423 Kónya Enikő 2002 KSI Miskolc, 2012.05.19. 423 Odor Fanni 2003 BEAC Budapest, 2013.07.05. 422 Csáki Eszter 2003 MVSI MIskolc, 2013.05.25. 422 Goschi Anna 2002 FTC Albertirsa, 2012.05.06. 419 Bognár Anna 2003 UTE Budapest, 2013.10.12. 416 Kónya Enikő 2002 KSI Budapest, 2012.10.13. 414 Csáky Szonja 2002 BMTE Albertirsa, 2012.05.06. 413 Odor Fanni 2003 BEAC Debrecen, 2013.06.08. 410 Odor Fanni 2003 BEAC Budapest, 2013.03.07. 403 Keszthelyi Luca 2004 ASE Budapest, 2014.10.11. 401 Szűcs Bianka 2004 Budaörs Debrecen, 2014.06.07. 400 Szabó Nóra 2004 Győr Budapest, 2014.10.11. 2012 Goschi Anna 431 2013 Csáki Eszter 439 2014 Kukely Anna 426
TÁVOLUGRÁS LÁNY - 11 ÉVESEK 55 Csáki Eszter 477 cm 477 Csáki Eszter 2003 MVSI Budapest, 2014.05.28. 473 Csáki Eszter 2003 MVSI Miskolc, 2014.05.31. 472 Kulcsár Panka 2001 BMTE Tata, 2012.05.31. 467 Csáki Eszter 2003 MVSI Miskolc, 2014.09.27. 463 Goschi Anna 2002 FTC Varsó, 2013.08.31. 462 Bacsa Fanni 2001 MVSI Miskolc, 2012.05.19. 462 Odor Fanni 2003 BMTE Budapest, 2014.05.28. 461 Kulcsár Panka 2001 BMTE Dortmund, 2012.03.17. 460 Kékesi Eszter 2003 Verpelét Miskolc, 2014.05.31. 460 Ogonovszky Eszter 2003 Tata Budapest, 2014.05.28. 460 Simon Viktória 2001 ARAK Székesfehérvár, 2012.06.01. 459 Rácz Vivien 2002 DSC-SI Debrecen, 2013.06.08. 458 Czírják Aliz 2001 Csepel Budapest, 2012.10.13. 451 Odor Fanni 2003 BMTE Dortmund, 2014.03.08. 450 Harsányi Júlia 2002 MVSI Debrecen, 2013.06.08. 2012 Kulcsár Panka 472 2013 Goschi Anna 463 2014 Csáki Eszter 477
TÁVOLUGRÁS LÁNY - 12 ÉVESEK 56 Kun Zita 539 cm 539 Kun Zita 2000 Eger Varsó, 2012.09.08. 535 Kun Zita 2000 Eger Budapest, 2012.06.11. 530 Bacsa Fanni 2001 MVSI Miskolc, 2013.09.15. 523 Bacsa Fanni 2001 MVSI Budapest, 2013.06.03. 518 Kulcsár Panka 2001 BMTE Bonyhád, 2013.02.23. 518 Kun Zita 2000 Eger Miskolc, 2012.05.19. 515 Kulcsár Panka 2001 BMTE Budapest, 2013.06.03. 514 Endrész Klaudia 2001 Dunaújváros Székesfehérvár, 2013.05.06. 514 Kulcsár Panka 2001 BMTE Albertirsa, 2013.04.27. 514 Szűcs Szabina 2002 KARC Varsó, 2014.09.07. 510 Bacsa Fanni 2001 MVSI Nyíregyháza, 2013.03.09. 509 Endrész Klaudia 2001 Dunaújváros Varsó, 2013.08.31. 506 Simon Viktória 2001 Székesfehérvár Székesfehérvár, 2013.05.06. 500 Goschi Anna 2002 FTC Budapest, 2014.04.12. 2012 Kun Zita 539 2013 Bacsa Fanni 530 2014 Szűcs Szabina 514
RÚDUGRÁS FIÚ - 9 ÉVESEK 57 Nincs adat
RÚDUGRÁS FIÚ - 10 ÉVESEK 58 Pethő Gábor 221 cm 221 Pethő Gábor 2002 Honvéd Budapest, 2012.02.03. 207 Pethő Gábor 2002 Honvéd Budapest, 2012.04.25. Ranglistavezető 2012 Pethő Gábor 221