Országos versenyek szabályzat

Hasonló dokumentumok
SZÁRNYALÓ PÜNKÖSDI NÉPDALÜNNEP. Szárnyaló Pünkösdi Népdalünnep

Igazolás. az adott középiskola pedagógiai programja szerint a középiskolai szakaszt lezáró évfolyam tanévét kettővel megelőző évfolyam tanulójáról

Gyakornoki szabályzat

Szakképzés megszerzésére felkészítő iskolarendszerű felnőttoktatás szabályai

TERVEZET AZ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK VERSENYSZABÁLYZATA

Az iskolaszék szervezeti és működési szabályzata

A szakmai munkaközösségek együttműködésének és kapcsolattartásának rendje

A 2012/13-as tanévben meghirdetett tanulmányi versenyekről és a pedagógiaiszakmai szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi változásokról

II. Az oktatásért felelős miniszter által meghirdetett és támogatott tanulmányi versenyek Országos általános iskolai nemzetiségi tanulmányi versenyek

Alapfokú Szanyi Irma Zongoraverseny szabályzata

2018. EüK. 19. szám EMMI felhívás. hatályos

V. ORSZÁGOS ZENEISKOLAI OBOAFESZTIVÁL

Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai

Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez

VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. A versenyen olyan diákok vehetnek részt, akik nem matematika tagozatos iskolában, osztályban tanulják a matematikát.

OKM közlemény. az országos szervezésű művészeti tanulmányi versenyek versenyszabályzata közzétételéről

II. Az oktatásért felelős miniszter által meghirdetett és támogatott tanulmányi versenyek ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI NEMZETISÉGI TANULMÁNYI VERSENYEK

IV. KRUTILLA JÓZSEF ORSZÁGOS AKVARELLFESTŐ VERSENY

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés-ráépülés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2015/2016.

A versenyeket támogató pályázatok tapasztalatai és a versenyszervezés jogi háttere

Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és támogatott tanulmányi versenyek

Az ellenőrzéssel érintett köznevelési intézmény adatai: az intézmény neve: az intézmény székhelye: az intézmény vezetője: OM azonosítója az intézmény

a Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés, valamint a Vállalkozási és bérügyintéző szakképesítés VERSENYSZABÁLYZATA

Esélyegyenlőségi szabályzat

KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE évfolyam részére

Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály

Az iskolák pedagógiai programjának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata. RAABE konferencia

II. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és anyagilag támogatott Nemzetiségi Országos Általános Iskolai Tanulmányi Versenyek

NGM Közlemény. Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés (OKJ azonosító száma: )

Érettségi vizsga május-június

Szülői munkaközösség szabályzata

Tudnivalók a kétszintű érettségivel kapcsolatban (a 100/1997.(VI.13.) Korm.rend. alapján)

Tanműhelyi foglalkozások rendje

II. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és anyagilag támogatott Nemzetiségi Országos Általános Iskolai Tanulmányi Versenyek

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

IX Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola szakmai alapdokumentuma

Új tagozatok a as tanévben!

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Szerb Antal Gimnázium

Helyi értékelési szabályzat

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:

PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

14. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje:

Hódmezővásárhely. Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma:

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap

Magyar joganyagok - NGM közlemény - a pénzügyminiszter hatáskörébe tartozó szakk 2. oldal 2. Versenyrész 2. Versenyrész Számítógépes P

Szoftverkezelési szabályzat

Örömhír Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZATA. Érvényes: szeptember 1-től

Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny

Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye

Érettségi vizsga május-június

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT

Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2013/2014.tanévben NTP-TV

Felvételi tájékoztató

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2014/2015. tanévre hatályos:

KIFIR tanulmányi terület és felvételi tájékoztató kereső program Felhasználói útmutató

KIFIR tanulmányi terület, felvételi tájékoztató és írásbeli vizsgahelyszín kereső program Felhasználói útmutató

VERSENYKIÍRÁS A 2014/2015. TANÉVRE EMMI HONLAPJÁN TÖRTÉNŐ MEGJELENTETÉSHEZ. A verseny meghirdetője: Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019

VERSENYKIÍRÁS. Az Oktatási Hivatal Győri Pedagógiai Oktatási Központja által meghirdetett

VERSENYKIÍRÁS A 2017/2018-AS TANÉVRE AZ EMMI HONLAPJÁN TÖRTÉNŐ MEGJELENTETÉSHEZ

KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM

Nevelési- oktatási intézmények szervezeti és működési szabályzatának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata.

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

Érettségi tájékoztató

Ügyleírás: A köznevelési feladatot ellátó hatóság a megyeszékhely szerinti járási hivatal.

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

2017. Kitöltési útmutató

Eljárás rend az általános iskolák 2019/2020. tanév

Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika

Oktatási Hivatal. 3. A verseny kategóriái korcsoportok szerint: I. kategória: 5-6 évfolyam II. kategória: 7-8 évfolyam

KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁK MÁJUS-JÚNIUS

TÉRÍTÉSI ÉS TANDÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZAT

TÁRGY: A Szálkai Óvoda szervezeti és működési szabályzata

IV. Országos Rendészeti Tanulmányi Verseny Szabályzata 2007/2008-as tanév

12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről

CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989

A Maglódi Vermesy Péter Alapfokú Művészeti Iskola Térítési- és Tandíj Szabályzata a 3/2015. (VIII. 28.) KLIK elnöki utasítás alapján

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

Országos tanulmányi versenyek meghirdetése a 2013/2014. tanévre

JELENTKEZÉSI LAP KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A HATOSZTÁLYOS KÉPZÉSRE JELENTKEZŐK SZÁMÁRA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

A Hivatal a honlapján közlemény formájában nyilvánosságra hozza a középfokú iskolák tanulmányi területeinek meghatározási formáját.

KISKUNHALASI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA

AZ ENERGETIKAI SZAKGIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM TÉRÍTÉSI- ÉS TANDÍJFIZETÉS SZABÁLYOZÁSA

Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás)

Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma:

A 2019/2020-AS TANÉV PROGRAMTERVEZETE AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE 11/2019. (VII/3.) EMMI RENDELETE A 2019/2020.

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY

Kulcs- és kódkezelési szabályzat

Iskolai közösségi szolgálat

Középfokú Intézmények Felvételi Információs Rendszere

ELŐTERJESZTÉS a HUMÁN ÜGYEK Bizottságának augusztus 23-ai ülésére

Országos tanulmányi versenyek meghirdetése a 2018/2019. tanévre

Átírás:

MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM 24. sz. melléklet Országos versenyek szabályzat OM azonosító: 031202 HA2301 2018.03.12

MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Fenntartó: Debreceni Tankerületi Központ IV. 38/2018/3 Országos versenyek szabályzat Készítette: Debrecen, 2018. március 12. Fekete József intézményvezető A dokumentum hitelesítés után lép hatályba. Hitelesítése a Nevelőtestület, a Diákönkormányzat, a Szülői Tanács és az Iskolaszék képviselőjének aláírásával történik. Debrecen, 2018 március 12. Nevelőtestület nevében. Valuchné Váradi Zsófia Diákönkormányzat nevében:.... Bencze Norbert Szülői Tanács nevében: Csefkóné Szabó Magdolna Iskolaszék nevében:. Jenei Zoltán

20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet AZ ORSZÁGOS TANULMÁNYI VERSENYEK MEGHIRDETÉSE, TÁMOGATÁSA, VERSENYSZABÁLYZAT 75. Az országos tanulmányi versenyek típusai 183. (1) Országos tanulmányi és tehetséggondozó verseny a) az oktatásért felelős miniszter által meghirdetett és finanszírozott aa) Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (a továbbiakban: OKTV), ab) b) az oktatásért felelős miniszter által meghirdetett és anyagilag támogatott ba) országos általános iskolai nemzetiségi tanulmányi verseny, bb) országos szervezésű diáksportverseny, diákolimpia, bc) sajátos nevelési igényű tanulók részére szervezett országos tanulmányi verseny, bd) országos szervezésű művészeti tanulmányi verseny, c) az oktatásért felelős miniszter által szakmailag támogatott verseny, d) a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter által szervezett szakmai ágazati és ágazaton kívüli érettségi vizsgatárgyak versenye. (2) Országos tanulmányi és tehetséggondozó versenyt az (1) bekezdésben meghatározottakon túl a) magyarországi nevelési-oktatási és felsőoktatási intézmény, b) pedagógiai szakszolgálati intézmény, c) pedagógiai-szakmai szolgáltató intézmény, d) a köznevelésben a tanulók érdekében, sporttevékenységük szervezésére létrehozott országos diáksportszövetség, e) a köznevelésben a tanulók tehetséggondozása érdekében a művészeti tevékenység szervezésére és támogatására létrehozott országos művészetoktatási szervezet, f) az alapító okirata, szakmai alapdokumentuma szerint nevelési-oktatási tevékenység végzésre jogosult, továbbá nevelési-oktatási intézményt fenntartó, Magyarországon bejegyzett belföldi székhelyű jogi személy hirdethet meg.

76. Az országos tanulmányi és tehetséggondozó verseny versenykiírását és lebonyolítását meghatározó szabályzat tartalma 184. (1) Az országos tanulmányi és tehetséggondozó verseny versenykiírása és szabályzata a) a verseny megnevezését, b) a verseny pedagógiai célját, c) a verseny kategóriáit, az évfolyamok vagy korcsoportok születési dátum szerinti megjelölését, d) a verseny jellegét, részeit, így elsősorban azt, hogy írásbeli, szóbeli, gyakorlati vagy pályázati rendszerű-e, e) a verseny fordulóit, amely ea) iskolai forduló, eb) megyei, és ha szerveznek, akkor területi válogató, ec) országos döntő lehet, f) a megyei, és - ha szerveznek - területi válogatókról történő továbbjutás feltételeit, a továbbjutott versenyzők értesítésének módját, határidejét, g) az országos döntőben részt vevő versenyzők maximális létszámát, h) a nevezés módját, a nevezési lapot, i) a versenyző vagy intézménye által fizetendő díjakat, úgymint a nevezési díjat, a megyei és - ha szerveznek - a területi fordulón való részvétel díját, a részvételi díjat (szállás, ellátás) a döntő fordulóra, valamint ezek mértékét, továbbá annak megjelölését, hogy a fizetés tanulónként vagy csapatonként, iskolánként értendő-e, valamint a díjak fizetésének módját, j) a verseny témáját, ismeretanyagát, felkészüléshez felhasználható irodalmat, k) a fordulók feladatainak rövid ismertetését, l) a verseny díjait, m) a versenyrendező nevét, címét, elérhetőségét tartalmazza. (2) A verseny lebonyolítását érintő rendkívüli események bekövetkezéséről jegyzőkönyvet kell készíteni.

II. A VERSENY FORDULÓI 1. A versenyek fordulóit a versenykiírás határozza meg. 2. A verseny - a versenykiírásban meghatározottak szerint - fordulói lehetnek: - iskolai válogató, - területi válogató, - országos döntő. 3. Az iskolai válogatót az intézmény vezetője saját hatáskörében szervezi meg. III. A VERSENY SZAKMAI KÖVETELMÉNYEI 1. A versenyek tantárgyi és komplex versenyek lehetnek. A tantárgyi verseny egy tantárgy követelményeire, a komplex verseny több tantárgy követelményeire épül. 2. A versenyek követelményeit és tartalmát a) az alapfokú művészetoktatási intézmények esetén az alapfokú művészetoktatás követelményei és tantervi programjának bevezetéséről és kiadásáról szóló 27/1998. (VI. 10.) MKM rendelet, b) művészeti szakképzést folytató szakiskolák és szakközépiskolák esetén a szakmai követelmények kiadásáról szóló 16/1994. (VII. 8.) MKM rendelet előírásai alapján a versenykiírásban kell meghatározni. 3. Az egyes versenyek követelményeinek kialakításában irányadóak a központi tantervi programokban az adott évfolyamokra meghatározottak. IV. A VERSENY RÉSZEI 1. A verseny írásbeli, gyakorlati és szóbeli részekből állhat. 2. Az írásbeli, gyakorlati és szóbeli versenyekre vonatkozó általános szervezési szabályok: a) A verseny megkezdése előtt a versenyzőket tájékoztatni kell a verseny rendjéről és a versennyel kapcsolatos egyéb tudnivalókról, előírásokról, a versenyen elkövetett szabálytalanságok következményeiről. b) A versenyfeladatok végrehajtásához a versenyzőnek meg kell adni a szükséges útmutatást (rendelkezésre álló idő, felhasználható segédeszközök stb.) a versenykiírás és a versenyfeladatok leírása alapján. c) A versenyfeladatok megkezdése után további útmutatás csak baleset megelőzése céljából adható. A meghatározott segédeszközökön kívül egyéb eszköz (pl. telefon) a verseny helyszínére nem vihető be. d) A feladat végrehajtásához rendelkezésre álló idő túllépése esetén a versenybizottság elnöke a feladat végrehajtását megszakíthatja, illetve pontlevonást alkalmazhat. Nem számítható be a versenyfeladatok végrehajtására rendelkezésre álló időbe a versenyzőnek fel nem róható okból (technikai okok, tárgyi eszköz hibája stb.) kieső idő. e) A szóbeli és a gyakorlati verseny nyilvános. A nyilvánosságot az elnök korlátozhatja. 3. Az írásbeli, a gyakorlati és a pályázati rendszerű versenyek külön szabályai: Írásbeli verseny a) Az írásbeli feladatok kihirdetésénél valamennyi versenyzőnek jelen kell lennie. A csoporthoz később csatlakozni nem lehet. A teremből feladatsort kivinni csak a teljes versenyidő lejártával szabad. b) Az írásbeli verseny ideje alatt a verseny rendezőjének a teremben állandó felügyeletről kell gondoskodni. Az írásbeli verseny felügyeletével a versenyző felkészítő tanára nem bízható meg. c) Az írásbeli verseny megkezdése előtt a felügyelő tanár gondoskodik a megfelelő ülésrendről. d) Az írásbeli versenyen csak a központilag kiadott feladatlapon, valamint a versenyrendező intézmény bélyegzőjével ellátott pótlapokon lehet dolgozni. A versenyzőnek a saját sorszámát

és/vagy nevét valamennyi oldalon fel kell tüntetnie. A lapokat szükség esetén oldalszámmal is el kell látnia. e) Ha a versenyző befejezte a feladatok kidolgozását, vagy a rendelkezésre álló idő letelt, az írásbeli feladatlapját átadja a felügyelő tanárnak, aki közvetlenül a feladatlap beadását követően ráírja az időpontot és a pótlapok számát, majd ellátja kézjegyével. f) Ha az írásbeli verseny alatt a versenyzőnek el kell hagynia a termet, engedélyt kér a felügyelő tanártól, és egyidejűleg részére átadja a feladatlapot. A felügyelő tanárnak a versenyző távozásának és visszaérkezésének idejét rá kell vezetni a feladatlapra és az ülésrendre. g) Ha a felügyelő tanár az írásbeli versenyen szabálytalanságot észlel, arról jegyzőkönyvet kell készítenie. h) A feladatlapok szabályos megíratásáért és kezeléséért a versenyt rendező iskola vezetője és a versenybizottság felelős. Gyakorlati verseny a) A verseny kötelező anyagához kapcsolódó videofelvételt, illetve CD-t - amennyiben azt a versenykiírás rögzíti - a versenyt megelőzően a rendező intézménytől kapják meg a versenyzők. b) A gyakorlati verseny a versenyfeladatok elvégzéséhez szükséges - személyi, tárgyi, munkavédelmi, tűzvédelmi, valamint egészségvédelmi - feltételek megléte esetén kezdhető meg. Pályázati rendszerű verseny A verseny pályázati rendszerben is lebonyolítható. A pályázati rendszerű verseny állhat gyakorlati, írásbeli vagy mindkét versenyrészből. a) A versenyző a felhívásban megjelölt feltételek szerint elkészített pályaművet jeligével ellátva küldi meg a verseny rendezőjének. Zárt borítékban mellékelni kell a pályamű készítőjének következő adatait: név, születési hely, születési idő, anyja neve, korcsoportja, évfolyamszáma, nevező iskola neve, címe. A borítékon kizárólag a jeligét kell feltüntetni. b) A képző- és iparművészeti pályázati rendszerű versenyen a versenybizottság a beküldött pályamunka alapján dönt a versenyző továbbjutásáról. A pályamunkákat, illetőleg a versenymunkákat kategóriánként és korcsoportonként, a jeligékkel jól láthatóan felcímkézve kell értékelésre kiállítani.