Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. május 28-ai rendkívüli közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratának módosításáról 202/2009. (V. 28.) Kgy. H a t á r o z a t : Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése a Soproni Erzsébet Oktató Kórház (költségvetési szerv) Alapító Okiratát a határozat 1. melléklete szerint módosítja, és egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát 2009. július 1. hatállyal a határozat 2. melléklete szerinti tartalommal kiadja. Ezen határozat alapján az intézmény minden korábban kiadott Alapító Okirata hatályát veszti. A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy az alapító okirat törzskönyvi bejegyeztetéséről gondoskodjék. Felelős: dr. Fodor Tamás polgármester Határidő: 2009. június 9. K.m.f. Dr. Fodor Tamás polgármester Dr. Dobos József jegyző
A 202/2009. (V. 28.) Kgy. határozat 1. melléklete ALAPÍTÓI HATÁROZAT A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény, továbbá a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény felhatalmazása alapján Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése a Sopron Megyei Jogú Város Erzsébet Kórház a Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum Oktató Kórháza költségvetési szerv alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az alapító okirat I. fejezetében feltüntetett adatokat az alábbiak szerint kiegészíti: A kórház rövid neve: Soproni Erzsébet Oktató Kórház Alapító szerv neve és székhelye: Irányító szerve és székhelye: A kórház besorolása tevékenysége jellege szerint: A kórház besorolása a feladatellátáshoz gyakorolt funkciói szerint: Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése (9400 Sopron, Fő tér 1.) közszolgáltató költségvetési szerv, egészségügyi közintézet önállóan működő és gazdálkodó Az alapító okirat II. fejezete kiegészül az alábbi szakasszal: 12. A kórház alkalmazottainak foglalkoztatására általában közalkalmazotti jogviszony keretében a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, egyes esetekben munkaviszony keretében a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény és az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény az irányadó Az alapító okirat III. fejezete helyébe az alábbi rendelkezés lép: A kórház alapfeladata (államháztartási szakfeladatok rendje szerint, a Szervezeti és Működési Szabályzatban részletesen kifejtve): A szolgáltató szakfeladatai 2009-ben: Alaptevékenységek: 551425 Egyéb szálláshely szolgáltatás 552411 Munkahelyi vendéglátás 701015 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 751779 Szakmai tevékenységet irányító és kisegítő szolgáltatás 751922 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai 751958 A költségvetési szervek által végzett egyéb kiegészítő, kisegítő tevékenységek 851121 Aktív fekvőbeteg ellátás 851132 Rehabilitációt, utókezelést és gondozást nyújtó fekvőbeteg ellátás 851143 Krónikus fekvőbeteg ellátás 851275 Járóbetegek szakorvosi ellátása 2
851286 Fogorvosi ellátás 851923 Gyógyító célú foglalkoztatás 930932 Máshová nem sorolt egyéb szolgáltatás Fekvőbeteg-ellátás A fekvőbetegek közvetlen orvosi felügyelete, irányítása mellett megvalósuló általános és speciális fekvőbeteg-ellátás: általános orvosi, műtéti beavatkozás (diagnosztizálás, gyógykezelés, operálás, vizsgálat, sürgősségi ellátás, radiológiai ellátás, altatás, intenzív ellátás), rehabilitációs és egyéb, elhelyezéssel együttes fekvőbeteg-ellátás. Szakorvosi járóbeteg ellátás Szakorvosi vizsgálat, konzílium és gyógykezelés. Orvosok által nyújtott járóbeteg ellátás a kórház szervezeti egységeiben, a gondozókban és a szakorvosi rendelőkben. Fogorvosi járóbeteg ellátás Szakfogorvosi ellátás: fogszabályozás Egyéb humán egészségügyi ellátás ápolói, szülésznői, védőnői, fizioterápiai, gyógytornászi tevékenység, valamint egyéb, nem orvosi területeken végzett ellátások. Pszichológiai szolgáltatás egészségügyi szakellátásként Felsőfokú oktatás Egyetemi, főiskolai szintű képzés, szakirányú továbbképzés, doktori képzés Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése Nővér- és orvos szállás fenntartása, üzemeltetése Egyéb természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés Társadalomtudományi, humán kutatás, fejlesztés Máshova nem sorolható egyéb oktatás A kórház kiegészítő tevékenysége (TEÁOR) szerint 56.29 Egyéb vendéglátás 68.31 Ingatlankezelés Az intézménnyel munkaviszonyban álló dolgozók munkahelyi étkeztetése. 74.90 Máshova nem sorolható egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység 82.30 Konferencia, kereskedelmei bemutató szervezése 86.90 Egyéb humán egészségügyi ellátás 96.01 Textil szőrme mosása, tisztítása Kisegítő tevékenységek (TEÁOR) szerint 56.21 Rendezvényi étkeztetés 56.29 Egyéb vendéglátás 55.90 Egyéb szálláshely szolgáltatás 71.12 Mérnöki tevékenység, tanácsadás 96.01 Textil szőrme mosása, tisztítása 3
A kórház vállalkozási tevékenységet nem folytathat. A kórház szakfeladatai 2010. január 1-től: Alaptevékenységek: 861001 Fekvőbetegek aktív ellátása 861002 Fekvőbetegek krónikus ellátása 861004 Egészségügyi ápolás bentlakással 861005 Bentlakásos hospice ellátás 862211 Járóbetegek gyógyító szakellátása 862212 Járóbetegek rehabilitációs szakellátása 862213 Járóbetegek gyógyító gondozása 862220 Egynapos sebészeti ellátás (egynapos beavatkozás) 862240 Egyéb, máshová nem sorolt járóbeteg-ellátás 862303 Fogorvosi szakellátás - fogszabályozás 869011 Hatósági eljárás érdekében vagy más, jogszabályban előírt okból kötelezően végzett egészségügyi szakértői tevékenység 869031 Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások 869032 Képalkotó diagnosztikai szolgáltatások 869036 Vér-, szövet- és egyéb kapcsolódó szövetbank 869037 Fizikoterápiás szolgáltatás 869039 Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítő egészségügyi szolgáltatás 869043 Fertőző megbetegedések megelőzése, járványügyi ellátás 869049 Egyéb betegségmegőrzés, népegészségügyi ellátás Kiegészítő tevékenységek: 493909 M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás 561000 Éttermi, mozgó vendéglátás 562917 Munkahelyi étkeztetés 559099 Egyéb m.n.s. szálláshely szolgáltatás orvos-nővér szálló 721921 Orvostudományi alapkutatás 749032 Minőségbiztosítási alaptevékenység 823000 Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése 812100 Általános épülettakarítás 960100 Textil, szőrme mosása, tisztítása 4
Kisegítő tevékenységek: 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 683200 Ingatlankezelés 711200 Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás 960100 Textil, szőrme mosása, tisztítása 182000 Egyéb sokszorosítás Aránya az intézmény kiadási előirányzatának évi 20%-os mértékét nem haladhatja meg, forrása intézményi bevétel. A kórház vállalkozási tevékenységet nem folytathat. Dr. Fodor Tamás polgármester 5
A 202/2009. (V. 28.) Kgy. határozat 2. melléklete SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS ERZSÉBET KÓRHÁZ, A DEBRECENI EGYETEM ORVOS-ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI CENTRUM OKTATÓ KÓRHÁZA ALAPÍTÓ OKIRATA I. Általános rendelkezések A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 9. (4) bekezdése, a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 2-4. -a, az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998.(XII. 30.) Korm. rendelet 5. (1) bekezdése, 8. -a, 10. -a és 14. (2)-(5) bekezdése alapján, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 89-92. -aiban foglalt egészségügyi szakellátás biztosítása, valamint az egészségügyi közszolgáltatásokról való gondoskodás érdekében a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata egészségügyi közintézményt (továbbiakban Kórházat) alapít. 1.A kórház főbb azonosító adatai: A kórház neve: Sopron Megyei Jogú Város Erzsébet Kórház a Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum Oktató Kórháza A kórház rövid neve: Soproni Erzsébet Oktató Kórház Székhelye: 9400 Sopron, Győri u. 15. Alapításának ideje: 1997. január 02. Alapítója a létrehozáskor: Sopron Város Tanácsa Jogfolytonosság: Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (1990) 9400 Sopron, Fő tér 1. Alapító szerv neve és székhelye: Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Irányító szerve és székhelye: Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése (9400 Sopron, Fő tér 1.) A kórház besorolása tevékenysége jellege szerint: közszolgáltató költségvetési szerv, egészségügyi közintézet A kórház besorolása a önállóan működő és gazdálkodó feladatellátáshoz gyakorolt funkciói szerint: A kórház vezetője: Prof. Dr. Baranyai Tibor Munkaviszonyának időtartama: 2008. március 1-től határozatlan időre Működési köre: a Magyar Köztársaság közigazgatási területe Körbélyegzője: a Magyar Köztársaság címere a "Sopron MJV Erzsébet Kórház a DE OEC Oktató Kórháza " körfelirattal. Intézmény típusa: egészségügyi közintézet A kórház ÁNTSZ azonosítója: 0802 A kórház törzsszáma: 367714 A kórház statisztikai számjele: 15367716-8511-322-08 A kórház adóigazgatási száma: 15367716-2-08 Államháztartási szakágazati besorolása: 861000 Fekvőbeteg ellátás 6
2.A kórház Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) fenntartásában és Közgyűlésének irányítása alatt működő helyi önkormányzati egészségügyi közintézet. A kórház jogi személy. 3.Az előző, egységes szerkezetű alapító okiratot Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése a 195/2008. (VI.26.) Kgy határozatával bocsátotta ki. II. A kórház működése 1. A kórház főigazgatójával nyilvános pályázat útján Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése létesít munkajogviszonyt és gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. A kórház főigazgatója vezető állású munkavállaló. A főigazgató munkáját orvos igazgató, ápolási igazgató és gazdasági igazgató segíti. 2. A kórház gazdasági igazgatójával nyilvános pályázat útján Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése létesít munkajogviszonyt és gyakorolja felette az alapvető munkáltatói jogokat. A kórház gazdasági igazgatója vezető állású munkavállaló, vele kapcsolatban az egyéb munkáltatói jogokat a főigazgató gyakorolja. 3. A főigazgató a további alkalmazottak tekintetében a teljes munkáltatói jogokat gyakorolja, és irányítja a kórház munkaszervezetét. 4. A kórház képviseletére a főigazgató jogosult, akinek képviseleti joga általános, teljes körű és önálló. 5. A kórház jegyzése akként történik, hogy a kórház körbélyegzője alá a kórház jegyzésére jogosult (főigazgató) önállóan írja alá a nevét a hiteles aláírási címpéldány szerint. 6. A kórház ügyeinek intézését és a kórház képviseletét a főigazgató látja el. A főigazgató az SZMSZ-ben szabályozottak szerint jogkörét az ügyek meghatározott csoportjára nézve a kórház dolgozóira átruházhatja. 7. A kórház az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény 1. számú melléklete alapján súlyponti kórház besorolású, 413 aktív ágy, valamint 112 rehabilitációs ágy kapacitással. 8. A járóbeteg ellátást a kórház 1184 szakorvosi, 126 CT-MRI, 72 mozgó szakorvosi, 138 gondozói és 193 nem szakorvosi órában látja el. 9. A kórház az ÁNTSZ működési engedélyében meghatározott szakmaterületeken, és progresszivitási szinten, a finanszírozott ágyszám, illetve szakorvosi, gondozói és nem szakorvosi óraszám mértékében az ellátási területéhez tartozó betegek számára nyújt egészségügyi szakellátást. 10.A kórház a Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrumával az egészségügyi felsőoktatásban való közreműködés, a kórház szakmai minőségének megőrzése érdekében kötött megállapodás alapján jogosult az Oktató Kórház megnevezés használatára. 11.A kórház Szervezeti és Működési Szabályzatát, valamint Szakmai Fejlesztési Tervét Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése hagyja jóvá, amelyet az alapító okirat életbe lépése után, három hónapon belül kell jóváhagyni. 12.A kórház alkalmazottainak foglalkoztatására általában közalkalmazotti jogviszony keretében a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, egyes esetekben munkaviszony keretében a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény és az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi 7
LXXXIV. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény az irányadó. III. A kórház alapfeladatai A kórház alapfeladata (államháztartási szakfeladatok rendje szerint, a Szervezeti és Működési Szabályzatban részletesen kifejtve): A szolgáltató szakfeladatai 2009-ben: Alaptevékenységek: 551425 Egyéb szálláshely szolgáltatás 552411 Munkahelyi vendéglátás 701015 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 751779 Szakmai tevékenységet irányító és kisegítő szolgáltatás 751922 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai 751958 A költségvetési szervek által végzett egyéb kiegészítő, kisegítő tevékenységek 851121 Aktív fekvőbeteg ellátás 851132 Rehabilitációt, utókezelést és gondozást nyújtó fekvőbeteg ellátás 851143 Krónikus fekvőbeteg ellátás 851275 Járóbetegek szakorvosi ellátása 851286 Fogorvosi ellátás 851923 Gyógyító célú foglalkoztatás 930932 Máshová nem sorolt egyéb szolgáltatás Fekvőbeteg-ellátás A fekvőbetegek közvetlen orvosi felügyelete, irányítása mellett megvalósuló általános és speciális fekvőbeteg-ellátás: általános orvosi, műtéti beavatkozás (diagnosztizálás, gyógykezelés, operálás, vizsgálat, sürgősségi ellátás, radiológiai ellátás, altatás, intenzív ellátás), rehabilitációs és egyéb, elhelyezéssel együttes fekvőbeteg-ellátás. Szakorvosi járóbeteg ellátás Szakorvosi vizsgálat, konzílium és gyógykezelés. Orvosok által nyújtott járóbeteg ellátás a kórház szervezeti egységeiben, a gondozókban és a szakorvosi rendelőkben. Fogorvosi járóbeteg ellátás Szakfogorvosi ellátás: fogszabályozás Egyéb humán egészségügyi ellátás ápolói, szülésznői, védőnői, fizioterápiai, gyógytornászi tevékenység, valamint egyéb, nem orvosi területeken végzett ellátások. Pszichológiai szolgáltatás egészségügyi szakellátásként Felsőfokú oktatás Egyetemi, főiskolai szintű képzés, szakirányú továbbképzés, doktori képzés Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése Nővér- és orvos szállás fenntartása, üzemeltetése Egyéb természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés Társadalomtudományi, humán kutatás, fejlesztés Máshova nem sorolható egyéb oktatás 8
A kórház kiegészítő tevékenysége (TEÁOR) szerint 56.29 Egyéb vendéglátás Az intézménnyel munkaviszonyban álló dolgozók munkahelyi étkeztetése. 68.31 Ingatlankezelés 74.90 Máshova nem sorolható egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység 82.30 Konferencia, kereskedelmei bemutató szervezése 86.90 Egyéb humán egészségügyi ellátás 96.01 Textil szőrme mosása, tisztítása Kisegítő tevékenységek (TEÁOR) szerint 56.21 Rendezvényi étkeztetés 56.29 Egyéb vendéglátás 55.90 Egyéb szálláshely szolgáltatás 71.12 Mérnöki tevékenység, tanácsadás 96.01 Textil szőrme mosása, tisztítása A kórház vállalkozási tevékenységet nem folytathat. A kórház szakfeladatai 2010. január 1-től: Alaptevékenységek: 861001 Fekvőbetegek aktív ellátása 861002 Fekvőbetegek krónikus ellátása 861004 Egészségügyi ápolás bentlakással 861005 Bentlakásos hospice ellátás 862211 Járóbetegek gyógyító szakellátása 862212 Járóbetegek rehabilitációs szakellátása 862213 Járóbetegek gyógyító gondozása 862220 Egynapos sebészeti ellátás (egynapos beavatkozás) 862240 Egyéb, máshová nem sorolt járóbeteg-ellátás 862303 Fogorvosi szakellátás - fogszabályozás 869011 Hatósági eljárás érdekében vagy más, jogszabályban előírt okból kötelezően végzett egészségügyi szakértői tevékenység 869031 Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások 869032 Képalkotó diagnosztikai szolgáltatások 869036 Vér-, szövet- és egyéb kapcsolódó szövetbank 869037 Fizikoterápiás szolgáltatás 869039 Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítő egészségügyi szolgáltatás 869043 Fertőző megbetegedések megelőzése, járványügyi ellátás 869049 Egyéb betegségmegőrzés, népegészségügyi ellátás 9
Kiegészítő tevékenységek: 493909 M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás 561000 Éttermi, mozgó vendéglátás 562917 Munkahelyi étkeztetés 559099 Egyéb m.n.s. szálláshely szolgáltatás orvos-nővér szálló 721921 Orvostudományi alapkutatás 749032 Minőségbiztosítási alaptevékenység 823000 Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése 812100 Általános épülettakarítás 960100 Textil, szőrme mosása, tisztítása Kisegítő tevékenységek: 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 683200 Ingatlankezelés 711200 Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás 960100 Textil, szőrme mosása, tisztítása 182000 Egyéb sokszorosítás Aránya az intézmény kiadási előirányzatának évi 20%-os mértékét nem haladhatja meg, forrása intézményi bevétel. A kórház vállalkozási tevékenységet nem folytathat. IV. A kórház gazdálkodása 1.A kórház a feladatellátás jellege szerint önállóan működő és gazdálkodó közintézet. A kórház a tevékenységéhez kapcsolódó gazdasági, pénzügyi és számviteli feladatokat saját munkaszervezetével ellátni. 2.Alaptevékenységét az éves költségvetés keretében biztosított pénzeszközökből látja el. A kórház az alaptevékenységének legfeljebb 30%-os mértékéig folytathat vállalkozási tevékenységet. 3.A kórház a használatába adott ingó és ingatlan vagyonnal az államháztartási törvényben (1992. évi XXXVIII. tv.) és végrehajtási rendeletében, valamint az önkormányzat rendeleteiben foglaltak szerint gazdálkodik alaptevékenysége ellátása érdekében. 4.A fenntartó alapfeladatainak ellátása céljából S.M.J.V. Erzsébet Kórház Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrum Oktatókórház használatba adja a soproni 5729/6 helyrajzi számon nyilvántartott, a valóságban a Sopron, Győri u. 15. szám alatti ingatlant, az alábbi korlátozásokkal. a.a fenntartó használati jogot biztosított a soproni 5729/6 helyrajzi számon nyilvántartott, a valóságban Sopron, Győri u. 15. szám alatti ingatlanon lévő VI. számú épületben 337,6m² alapterületen az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóságnak 10
központi ügyelet működtetése céljából, valamint a VI. számú épületben 449,26m² alapterületen az Országos Vérellátó Szolgálatnak helyi állomás működtetésére. b.a fenntartó a Kórház Kápolnára vonatkozóan használati jogot biztosít a Soproni Katolikus Egyház Szent István Plébániának. 5.A közös használat szabályairól a használók külön állapodnak meg. 6.Az ingatlanvagyont a kórház tartja nyilván. 7.A kórház jogosult a feladatkörébe tartozó egészségügyi szolgáltatások finanszírozása érdekében a Regionális Egészségbiztosítási Pénztárral a működtető (irányító szerv) megbízásából és felhatalmazásával szerződést kötni és a finanszírozást közvetlenül felhasználni. 8.A kórház költségvetését irányító szerve évente állapítja meg. V. Záró rendelkezések Ez a módosított, egységes szerkezetben kiadott alapító okirat Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlésének jóváhagyásával 2009. július 1. napjától lép hatályba, minden korábban kiadott alapító okirat és módosítása egyidejűleg hatályát veszti. Dr. Fodor Tamás polgármester 11