Számított évi térítési díj a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ I. sz. Bölcsőde és a II. sz. Bölcsőde intézményi egységeknél

Hasonló dokumentumok
A Rendelet 3. (9) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

/ tanítási év (2 példányban tanévenként kitöltendő)

6. melléklet a 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelethez

Kizárólag az 1-8. évfolyamon, valamint az 1-8. évfolyamon felül nappali rendszerű oktatásban részt vevő tanulók részére

NYILATKOZAT. a Gyvt. 21/B. (1) bekezdés a) pontja szerinti ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés igénybevételéhez²

NYILATKOZAT. Amennyiben a gyermek az iskolai étkezést igénybe veszi, kérjük az alábbi adatokat kitölteni:

Tisztelt Szülők! Záhony Város Önkormányzata

NYILATKOZAT 1-8. osztályos nappali rendszerű általános iskolai ingyenes vagy kedvezményes intézményi gyermekétkeztetés igénybevételéhez

Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék Központi Szervezeti Egység MEGÁLLAPODÁS

Ingyenes étkezés megrendelése félévre, II. félévre, illetve lemondást követő étkezés esetén*)

Enyingi Szirombontogató Óvoda

Tájékoztató az ingyenes bölcsődei és óvodai, illetve a kedvezményes iskolai gyermekétkeztetés jogszabályi rendelkezéseiről

Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék Központi Szervezeti Egység

TÁJÉKOZTATÓ az általános iskolai intézményi gyermekétkeztetésben való részvétel feltételeiről. Tisztelt Szülő/Gondviselő!

NYILATKOZAT a Gyvt. 21/B. (1) bekezdés a) pontja szerinti ingyenes bölcsődei, mini bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés igénybevételéhez 2

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának

Vasadi Bölcsőde 2211 Vasad, Bem út Megállapodás

N Y I L A T K O Z A T

C S A N Á D P A L O T A VÁROS 15/2012. (VI. 28.) önkormányzati rendelete

Étkezési tájékoztató és nyilatkozatok. a 2019/20-as nevelési évben a Gödi Kastély Óvodába járó gyermekek szülei, törvényes képviselői részére

SZMSZC Savaria Közlekedési Szakképző Iskola Hollán Ernő Kollégiuma

Megállapodás XXXI.tv. 32. (7) alapján

1. A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet módosítása

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat. 10 /2001. (V. 25.) rendelete

Tájékoztató középiskolai, kollégiumi étkezés igénybevételéről

Étkezési tájékoztató és nyilatkozatok. a 2018/19-es nevelési évben a Gödi Kincsem Óvodába járó gyermekek szülei,

Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET

T/4448. számú törvényjavaslat

NYILATKOZAT. Alulírott.. nyilatkozom, hogy gyermekem étkeztetésére a 2016/2017. tanévben a kollégiumi ellátást igénybe veszem.

BÖLCSŐDEI FELVÉTELI SZABÁLYZAT

Tájékoztatás étkezési térítési díj fizetéséről Gödi Kincsem Óvoda

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet

Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről

23/2003. (IV. 30.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének. a gyermekek védelméről

23/2003. (IV. 30.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének. a gyermekek védelméről

Tájékoztató középiskolai, kollégiumi étkezés igénybevételéről

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 11/1998. (III.26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya 1. 1

1. A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet módosítása

2. A személyes gondoskodást nyújtó ellátás igénybevételének módja, eljárási szabályok

ELŐTERJESZTÉS. A Gólyafészek Bölcsőde szülőkkel kötendő megállapodás módosításáról

KEREKEGYERDŐ BÖLCSŐDE FELVÉTELI SZABÁLYZATA I. AZ ELLÁTÁSRA JOGOSULTAK KÖRE:

AZ ÓVODÁBAN BÖLCSŐDE ALAPÍTÁS ÉS MŰKÖDTETÉS, VALAMINT A KÖTELEZŐEN VEZETENDŐ DOKUMENTÁCIÓ JOGSZABÁLYI HÁTTERE

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZEPTEMBER 03-I ÜLÉSÉRE

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

(Egységes szerkezetben a 15/2014. (VI. 30.), a 23/2014. (VIII. 27.) a 4/2015.(III. 27.) a 16/2015.(VI. 29.) önkormányzati rendelettel)

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat. 10 /2001. (V. 25.) rendelete

Tisztelt Szülők! január 1.-től hatályos A gyermekétkeztetés során

ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 24-ei rendes, nyílt ülésére

(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.

Tájékoztató a szülők részére új normatív ingyenes étkezési kedvezmény

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 22-ei rendes, nyílt ülésére

KÉRELEM ÉTKEZÉSI TÁMOGATÁSHOZ

Tájékoztató általános iskolai étkezés igénybevételéről

ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 14-ei rendkívüli, nyílt ülésére

a) gyermekjóléti szolgálat b) gyermekek napközbeni ellátása - bölcsődében - időszakos gyermekfelügyelet - játszócsoport (játszóház)

Jászapáti Városi Önkormányzat 8/2004.(V.1) rendelete. A gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben) március 21.

Az önkormányzat a szociálisan és a gyermekvédelemre rászorultak részére személyes gondoskodást nyújtó alapszolgáltatást és ellátást biztosít.

Z Á H O N Y VÁROS. Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2011./IV.16./ Önkormányzati rendelete

JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE EL TERJESZTÉSEK FED LAPJA

SZMSZC Puskás Tivadar Fém- és Villamosipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Berzsenyi Dániel Kollégiuma. Tisztelt Szülő/Gondviselő!

Általános rendelkezések

Bicske Városi Óvoda Különös közzétételi listája

JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE EL TERJESZTÉSEK FED LAPJA

Vác Város Önkormányzat Bölcsődék és Fogyatékosok Intézménye MEGÁLLAPODÁS A GYERMEK NAPKÖZBENI ELLÁTÁSÁRA

Indokolás A bölcsődében a gondozásért fizetendő térítési díj havi összege: Ft/ gyermek gyermek gondozását térítésmentesen kell biztosítani.

23/2003. (IV. 30.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének. a gyermekek védelméről

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület szeptember 4-én tartandó ülésére.

2018. szepz. Térítési díj szabályzat. Vackor Integrált Bölcsőde 2310 Szigetszentmiklós Temesvári u

ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT

Tájékoztatás étkezési térítési díj fizetéséről Huzella Tivadar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Közzétételi lista. 2018/2019- es nevelési év

GOMBAI GÓLYAFÉSZEK ÓVODA ÉS MINI BÖLCSŐDE A mini bölcsődei ellátás igénybevételének módja

KÉRELEM ÉTKEZÉSI TÁMOGATÁSHOZ

Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének. 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2011. (IV. 1.) önkormányzati rendelete

1. Alulírott (szül.név:, szül.hely, idő,.. anyja neve: ) szám alatti lakos, mint a

(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)

I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. 2. Ellátási terület. Ellátási formák

3. számú melléklet Felvételi szabályzat

A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYAIRÓL

1. 1. (3) Az ingyenes szünidei gyermekétkeztetés és a nyári szünidei gyermekfelügyelethez kapcsolódó étkeztetés iránti kérelmekről a jegyző dönt.

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2012. (V.30.) önkormányzati rendelete

TÁJÉKOZTATÁS AZ ÉTKEZÉSI KEDVEZMÉNYEK IGÉNYLÉSÉVEL KAPCSOLATBAN

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési évre

Ráckeve Város Önkormányzat Képviselő-testületének a gyermekvédelem helyi ellátási rendszeréről szóló /2018. ( ) számú rendelete

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya

Inárcs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (V. 8.) önkormányzati rendelete az Inárcsi Tipegő Bölcsőde térítési díjairól

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015. (II.23.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelmi ellátásokról

Képviselő-testület február 22-i ülésére a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló önkormányzati rendelet elfogadása tárgyában

NYILATKOZAT gyermekétkeztetés normatív kedvezményének igénybevételéhez (bölcsődei ellátás és óvodai nevelés esetén)

NYILATKOZAT gyermekétkeztetés normatív kedvezményének igénybevételéhez (bölcsődei ellátás és óvodai nevelés esetén)

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 13/2001. (IV.27.) SZ. RENDELETE

NYILATKOZAT gyermekétkeztetés normatív kedvezményének igénybevételéhez (bölcsődei ellátás és óvodai nevelés esetén)

Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2015. (III. 13.) önkormányzati rendelete

Átírás:

1 1. melléklet a 12/2017. (III. 30.) önkormányzati rendelethez Számított 2018. évi térítési díj a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ I. sz. Bölcsőde és a II. sz. Bölcsőde intézményi egységeknél Éves önköltség: 173.427.835.- Ft Egy napra és egy főre jutó önköltség: 173.427.835.- Ft / 251 nap /178 fő = 3.882 Ft / fő/nap Egy napra egy főre jutó normatív támogatás: Bölcsődés gyermek: 127.061.500.- Ft / 251 nap /178 fő = 2.844.- Ft/fő/nap Egy napra és egy főre jutó intézményi térítési díj: (önköltség- normatív támogatás) Bölcsődés gyermek: 3.882.- Ft 2.844.- Ft= 1.038 Ft/fő/nap 1 Az 1. mellékletet módosította a 8/2018. (III. 22.) Ör. Hatályba lépés: 2018. április 1.

2. 1 melléklet a 12/2017. (III. 30.) önkormányzati rendelethez Étkezési díj : Ft + Áfa/nap Gondozási díj:.ft/nap KÉRELEM Alulírott kérem a Tisztelt Intézményvezetőt, hogy gyermekemet a bölcsőde, óvoda intézményébe felvenni szíveskedjen. Indokaim:............... Gyermek adatai: Név:... Születési helye, ideje:... Lakcím:... Anyja neve:... Kazincbarcika, 20......hó...nap... kérelmező 1 Az 2. mellékletet módosította a 8/2018. (III. 22.) Ör. Hatályba lépés: 2018. április 1.

3. melléklet a 12/2017. (III. 30.) önkormányzati rendelethez (6. melléklet a 328/2011. (XII. 29.) Korm.rendelethez) NYILATKOZAT a Gyvt. 21/B. (1) bekezdés a) pontja szerinti ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés igénybevételéhez 1. Alulírott... (születési név:... születési hely, idő... anyja neve.....)....szám alatti lakos, mint a 1.1.... nevű gyermek (születési hely, idő... anyja neve:...), 1.2.... nevű gyermek (születési hely, idő... anyja neve:...),* 1.3.... nevű gyermek (születési hely, idő... anyja neve:...),* szülője/más törvényes képviselője/gondviselője (a megfelelő aláhúzandó) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény szerinti gyermekétkeztetési normatív kedvezmény igénybevételét az alábbi jogcím alapján kérem, mivel a gyermek(ek):** a) rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül... év... hónap... napjától, b) tartósan beteg vagy fogyatékos, c) családjában tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelnek, d) családjában három vagy több gyermeket nevelnek,*** e) nevelésbe vételét rendelte el a gyámhatóság, vagy ----------------------------------------------------------------------- f) családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a kötelező legkisebb munkabér személyi jövedelemadóval, munkavállalói, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal csökkentett, azaz nettó összegének 130%-át. 1a. Az étkeztetés biztosítását

kizárólag a déli meleg főétkezés, vagy a déli meleg főétkezés mellett egy kisétkezés, vagy a déli meleg főétkezés mellett két kisétkezés, vagy bölcsőde esetében a déli meleg főétkezés mellett a reggeli főétkezés és két kisétkezés, vagy a következő étkezések:... vonatkozásában kérem. 1b. Kérem diétás étrend biztosítását: igen / nem (a választott lehetőség aláhúzandó!) a következő egészségi állapotra tekintettel:... 2. Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a közölt adatok a valóságnak megfelelnek, egyúttal hozzájárulok a kérelemben szereplő adatoknak a gyermekétkeztetés normatív kedvezményének igénybevételéhez történő felhasználásához. Dátum:...... az ellátást igénybe vevő (szülő, más törvényes képviselő, nevelésbe vett gyermek esetén az ellátást nyújtó nevelőszülő, intézményvezető aláírása) * A pont csak akkor töltendő, ha az ugyanazon intézménybe járó több gyermeke után ugyanazon jogcímen igényli a szülő/más törvényes képviselő/gondviselő a normatív kedvezményt. Ha különbözik a jogcím, gyermekenként külön nyilatkozatot kell kitölteni. A gyermekek számának megfelelően a sorok értelemszerűen bővíthetőek. ** A megfelelő pont jelölendő! Az f) pont kizárólag abban az esetben jelölhető, amennyiben az ellátást igénybe vevő gyermek az a)-e) pontok szerinti feltételek egyikének sem felel meg. *** A gyermekek számának meghatározásánál figyelembe veendő gyermekek köre: az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező 18 éven aluli gyermek; a 25 évesnél fiatalabb, köznevelési intézményben nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő, a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatásban részt vevő vagy felsőoktatási intézményben nappali képzésben tanuló gyermek és életkortól függetlenül a tartósan beteg vagy súlyos fogyatékos gyermek, kivéve a nevelőszülőnél ideiglenes hatállyal elhelyezett gyermek, valamint a nevelőszülőnél elhelyezett nevelésbe vett gyermek és utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőtt.

4. 1 melléklet a 12/2017. (III. 30.) önkormányzati rendelethez Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ 1. Sz. Bölcsőde 3700 Kazincbarcika, Pollack Mihály út 15. Tel: 48/311-187; E-mail: 1.bolcsode@kszszk.hu Megállapodás A megállapodás a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 32. (7) bekezdése alapján a Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testülete fenntartásában működő 1. Sz. Bölcsőde intézményegység mint ellátást nyújtó képviseletében eljáró: Ronyeczné Dobronyi Márta intézményegységvezető (továbbiakban: Intézményegység) valamint...szülő/ törvényes képviselő között jön létre az alábbi feltételek szerint: A bölcsődei ellátást igénybe vevő: Gyermek neve:... Születési helye, ideje:... Anyja neve:... Lakcíme:... TAJ száma:... Az ellátást igénybe vevő törvényes képviselője: Neve:... Születési helye, ideje:... Anyja neve:... Lakcíme:... Személy igazolvány száma.... 1 A 4. mellékletet módosította a 8/2018. (III. 22.) Ör. Hatályba lépés: 2018. április 1.

A gyermek ellátásának kezdő időpontja: Az ellátás megszűnésének várható időpontja: I. A megállapodás tárgya A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 42/A. (1) bekezdése alapján a gyermek húszhetes korától harmadik életévének, illetve annak az évnek a december 31 ig vehető fel, amelyben a gyermek a harmadik életévét betölti. A bölcsőde vállalja, hogy a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV.30.) NM rendelet alapján biztosítja a gyermek számára a nevelés-gondozás feltételeit, így: a fokozatos beilleszkedés lehetőségét, a szakszerű gondozást, nevelést, testi-lelki szükségletek kielégítését, fejlődését és a szocializáció segítségét, a játéktevékenység feltételeit, a gyermekük játéktevékenységébe való betekintést, az állandóságot, egyéni bánásmódot, személyes higiénia feltételeinek biztosítását, a szabadban való tartózkodás feltételeit, egészségvédelmet, egészségnevelést, kultúrhigiénés szokások kialakulásának segítését, nyílt napon való együttműködést, a napi négyszeri étkezést, az egészséges táplálkozás követelményének megfelelő étkeztetést az energiaés tápanyag-beviteli, illetve élelmiszer-felhasználási ajánlásokat tartalmazó jogszabályban meghatározottak szerint. A szülő(k), törvényes képviselő(k) jelen megállapodás aláírásával tudomásul veszik az ellátás tartalmáról és feltételeiről, valamint a bölcsőde által vezetett nyilvántartásokról szóló tájékoztatást. II. Térítési díj A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 146. -a szerint a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátás keretében biztosított gyermekek napközbeni ellátásért, valamint a gyermekétkeztetésért térítési díjat kell fizetni.

A gyermekétkeztetési normatív kedvezmény igénybevételét az alábbi jogcím alapján kérheti(k) a szülő(k), törvényes képviselő(k): ha a gyermekük rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül, tartósan beteg vagy fogyatékos, családjában tartósan beteg és fogyatékos gyermeket nevelnek, családjában 3 vagy több gyermeket nevelnek, nevelésbe vételét rendelte el a gyámhatóság vagy, családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a kötelező legkisebb munkabér személyi jövedelemadóval, munkavállalói, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal csökkentett, azaz nettó összegének 130%-át. A gyermekvédelmi törvény által biztosított kedvezményes étkezésben részesülő gyermekek szüleinek (rendszeres gyermekvédelmi támogatásban, három vagy több gyermekes család és tartósan beteg gyermekek esetében), az erről szóló határozat lejárati idejét figyelemmel kell kísérnie. Az ingyenes étkeztetést a jogosultsági feltételek fennállása esetén a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról szóló 328/2011. (XII.29.) Korm. rendeletben foglaltak szerint kell igényelni. A megállapított térítési díjak (gondozási díj) Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló 12/2017. (III.30.) rendeletének 3. (7) bekezdése értelmében...-ft +Áfa / nap 3. (9) bekezdése értelmében az alábbiak: Megállapított térítési díj Egy főre jutó nettó 50.000 Ft alatt: Egy főre jutó nettó 50.000 Ft felett: Egy főre jutó nettó 100.000 Ft felett: 165.-Ft /nap /fő 250.-Ft / nap /fő 320.- Ft /nap/ fő A család jövedelemigazolásai és nyilatkozata alapján megállapított térítési díj ellátási naponként: étkezési díj: -Ft + Áfa/nap

gondozási díj:,-ft/nap A térítési díjat minden hónap 10-ig az előre jelzett napon (faliújságon közzétett) pontosan kell befizetni. III. Érdekképviselet A bölcsőde a Gyvt. 35-36. -a alapján Érdekképviseleti Fórumot működtet, melynek munkájában a szülők, a dolgozók és az Önkormányzat képviselője vesznek rész. Az Érdekképviseleti Fórum dönt az elé terjesztett intézményi panaszokról, intézkedéseket kezdeményez az illetékes szervnél. Az Érdekképviseleti Fórumnak címzett panaszt az intézményegység-vezetőnél kell benyújtani. Az intézmény egységvezető haladéktalanul értesíti az Érdekképviseleti Fórum elnökét a panasz benyújtásáról. Az Érdekképviseleti Fórum Elnöke a panasz Intézmény egységvezetőnél történt benyújtásától számított 15 napon belül értesíti a panasztevőt a panasz kivizsgálásának eredményéről. A gyermek szülője vagy más törvényes képviselője az intézmény fenntartójához, vagy a gyermekjogi képviselőhöz fordulhat, ha az intézmény vezetője, vagy az érdekképviseleti fórum 15 napon belül nem küld értesítést a vizsgálat eredményéről, vagy ha a megtett intézkedéssel nem ért egyet. A bölcsődei ellátás megszűnik: IV. Az ellátás megszüntetésének módja a bölcsődei nevelési-gondozási év végén, ha a gyermek a 3. évét betöltötte, ha a gyermek a 3. évét betöltötte, de testi vagy szellemi fejlettségi szintje alapján még nem érett az óvodai nevelésre (a 4. évének betöltését követő augusztus 31-ig nevelhető és gondozható a bölcsődében) a bölcsőde gyermekorvosa írásban dokumentálja maradásának okát. A dokumentáció csatolásra kerül a gyermek személyi anyagához és erről az illetékes Jegyző tájékoztatásra kerül. a Gyvt. 37/A. (2) bekezdése értelmében az önkéntesen igénybe vett gyermekjóléti ellátás megszüntetését a jogosult, illetve törvényes képviselője kérelmezheti, melynek alapján az intézményvezető az ellátást megszünteti. Az ellátás a megegyezés időpontjában, illetve ennek hiányában a megállapodásban foglaltak szerint szűnik meg. a Gyvt. 37/A. (3) bekezdése szerint az intézményvezető az önkéntesen igénybe vett gyermekjóléti ellátást megszünteti, ha a jogosult a házirendet

ismételten súlyosan megsérti, vagy az ellátás feltételei, okai már nem állnak fenn. Szülő/törvényes képviselő jelen megállapodás aláírásával nyilatkozik arról, hogy az ellátás igénybevételének megkezdésekor a gyermek ellátását biztosító intézmény a Gyvt. 33. (1), (2) bekezdésében foglaltak értelmében az alábbiakról tájékoztatta: az ellátás tartamáról és feltételeiről, az intézmény által vezetett, reá vonatkozó nyilvántartásokról, az ellátásra jogosult gyermek és hozzátartozói közötti kapcsolattartásról, különösen a távozás és a visszatérés rendjéről, az érték- és vagyonmegőrzés módjáról, az intézmény házirendjéről, a panaszjog gyakorlásának módjáról, a fizetendő térítési, illetve gondozási díjról, a jogosult jogait és érdekeit képviselő érdekképviseleti fórumról. Jelen megállapodás 2 mindenben egyező magyar nyelvű, eredeti példányban készült, amelyből minden Felet 1-1 példány illet meg. Kazincbarcika, 20 év hó nap.. szülő intézményegység-vezető

Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ 2. Sz. Bölcsőde 3700 Kazincbarcika, Csokonai út 3. Tel: 48/512-467; E-mail: 2.bolcsode@kszszk.hu Megállapodás A megállapodás a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 32. (7) bekezdése alapján a Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testülete fenntartásában működő 2. Sz. Bölcsőde intézményegység mint ellátást nyújtó képviseletében eljáró: Ronyeczné Dobronyi Márta intézményegységvezető (továbbiakban: Intézményegység) valamint...szülő/ törvényes képviselő között jön létre az alábbi feltételek szerint: A bölcsődei ellátást igénybe vevő: Gyermek neve:... Születési helye, ideje:... Anyja neve:... Lakcíme:... TAJ száma:... Az ellátást igénybe vevő törvényes képviselője: Neve:... Születési helye, ideje:... Anyja neve:... Lakcíme:... Személy igazolvány száma.... A gyermek ellátásának kezdő időpontja: Az ellátás megszűnésének várható időpontja: I. A megállapodás tárgya A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 42/A. (1) bekezdése alapján a gyermek húszhetes korától

harmadik életévének, illetve annak az évnek a december 31 ig vehető fel, amelyben a gyermek a harmadik életévét betölti. A bölcsőde vállalja, hogy a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV.30.) NM rendelet alapján biztosítja a gyermek számára a nevelés-gondozás feltételeit, így: a fokozatos beilleszkedés lehetőségét, a szakszerű gondozást, nevelést, testi-lelki szükségletek kielégítését, fejlődését és a szocializáció segítségét, a játéktevékenység feltételeit, a gyermekük játéktevékenységébe való betekintést, az állandóságot, egyéni bánásmódot, személyes higiénia feltételeinek biztosítását, a szabadban való tartózkodás feltételeit, egészségvédelmet, egészségnevelést, kultúrhigiénés szokások kialakulásának segítését, nyílt napon való együttműködést, a napi négyszeri étkezést, az egészséges táplálkozás követelményének megfelelő étkeztetést az energiaés tápanyag-beviteli, illetve élelmiszer-felhasználási ajánlásokat tartalmazó jogszabályban meghatározottak szerint. A szülő(k), törvényes képviselő(k) jelen megállapodás aláírásával tudomásul veszik az ellátás tartalmáról és feltételeiről, valamint a bölcsőde által vezetett nyilvántartásokról szóló tájékoztatást. II. Térítési díj A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 146. -a szerint a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátás keretében biztosított gyermekek napközbeni ellátásért, valamint a gyermekétkeztetésért térítési díjat kell fizetni. A gyermekétkeztetési normatív kedvezmény igénybevételét az alábbi jogcím alapján kérheti(k) a szülő(k), törvényes képviselő(k): ha a gyermekük rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül, tartósan beteg vagy fogyatékos, családjában tartósan beteg és fogyatékos gyermeket nevelnek, családjában 3 vagy több gyermeket nevelnek, nevelésbe vételét rendelte el a gyámhatóság vagy, családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a kötelező legkisebb munkabér személyi jövedelemadóval, munkavállalói, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal csökkentett, azaz nettó összegének 130%-át.

A gyermekvédelmi törvény által biztosított kedvezményes étkezésben részesülő gyermekek szüleinek (rendszeres gyermekvédelmi támogatásban, három vagy több gyermekes család és tartósan beteg gyermekek esetében), az erről szóló határozat lejárati idejét figyelemmel kell kísérnie. Az ingyenes étkeztetést a jogosultsági feltételek fennállása esetén a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról szóló 328/2011. (XII.29.) Korm. rendeletben foglaltak szerint kell igényelni. A megállapított térítési díjak (gondozási díj) Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló 12/2017. (III.30.) rendeletének 3. (7) bekezdése értelmében...-ft +Áfa /nap 3. (9) bekezdése értelmében az alábbiak: Megállapított térítési díj Egy főre jutó nettó 50.000 Ft alatt: Egy főre jutó nettó 50.000 Ft felett: Egy főre jutó nettó 100.000 Ft felett: 165.-Ft /nap /fő 250.-Ft / nap /fő 320.- Ft /nap/ fő A család jövedelemigazolásai és nyilatkozata alapján megállapított térítési díj ellátási naponként: étkezési díj:,-ft + Áfa/nap gondozási díj:,-ft/nap A térítési díjat minden hónap 10-ig az előre jelzett napon (faliújságon közzétett) pontosan kell befizetni. III. Érdekképviselet A bölcsőde a Gyvt. 35-36. -a alapján Érdekképviseleti Fórumot működtet, melynek munkájában a szülők, a dolgozók és az Önkormányzat képviselője vesznek rész. Az Érdekképviseleti Fórum dönt az elé terjesztett intézményi panaszokról, intézkedéseket kezdeményez az illetékes szervnél. Az Érdekképviseleti Fórumnak címzett panaszt az intézményegység-vezetőnél kell benyújtani. Az intézmény egységvezető haladéktalanul értesíti az Érdekképviseleti Fórum elnökét a panasz benyújtásáról. Az Érdekképviseleti Fórum Elnöke a panasz Intézmény egységvezetőnél történt benyújtásától számított 15 napon belül értesíti a panasztevőt a panasz kivizsgálásának eredményéről. A gyermek szülője vagy más törvényes képviselője az intézmény fenntartójához, vagy a gyermekjogi képviselőhöz fordulhat, ha az intézmény vezetője,

vagy az érdekképviseleti fórum 15 napon belül nem küld értesítést a vizsgálat eredményéről, vagy ha a megtett intézkedéssel nem ért egyet. A bölcsődei ellátás megszűnik: IV. Az ellátás megszüntetésének módja a bölcsődei nevelési-gondozási év végén, ha a gyermek a 3. évét betöltötte, ha a gyermek a 3. évét betöltötte, de testi vagy szellemi fejlettségi szintje alapján még nem érett az óvodai nevelésre (a 4. évének betöltését követő augusztus 31-ig nevelhető és gondozható a bölcsődében) a bölcsőde gyermekorvosa írásban dokumentálja maradásának okát. A dokumentáció csatolásra kerül a gyermek személyi anyagához és erről az illetékes Jegyző tájékoztatásra kerül. a Gyvt. 37/A. (2) bekezdése értelmében az önkéntesen igénybe vett gyermekjóléti ellátás megszüntetését a jogosult, illetve törvényes képviselője kérelmezheti, melynek alapján az intézményvezető az ellátást megszünteti. Az ellátás a megegyezés időpontjában, illetve ennek hiányában a megállapodásban foglaltak szerint szűnik meg. a Gyvt. 37/A. (3) bekezdése szerint az intézményvezető az önkéntesen igénybe vett gyermekjóléti ellátást megszünteti, ha a jogosult a házirendet ismételten súlyosan megsérti, vagy az ellátás feltételei, okai már nem állnak fenn. Szülő/törvényes képviselő jelen megállapodás aláírásával nyilatkozik arról, hogy az ellátás igénybevételének megkezdésekor a gyermek ellátását biztosító intézmény a Gyvt. 33. (1), (2) bekezdésében foglaltak értelmében az alábbiakról tájékoztatta: az ellátás tartamáról és feltételeiről, az intézmény által vezetett, reá vonatkozó nyilvántartásokról, az ellátásra jogosult gyermek és hozzátartozói közötti kapcsolattartásról, különösen a távozás és a visszatérés rendjéről, az érték- és vagyonmegőrzés módjáról, az intézmény házirendjéről, a panaszjog gyakorlásának módjáról, a fizetendő térítési, illetve gondozási díjról, a jogosult jogait és érdekeit képviselő érdekképviseleti fórumról.

Jelen megállapodás 2 mindenben egyező magyar nyelvű, eredeti példányban készült, amelyből minden Felet 1-1 példány illet meg. Kazincbarcika, 20 év hó nap.. szülő intézményegység-vezető