A pályázat legfontosabb célja az antik görög és latin nyelvű orvosi szövegekben a számok

Hasonló dokumentumok
A gyógyító számok. Források és tanulmányok. a számok szerepéről

Alföldi András tudományos életműve beszámoló OTKA T A pályázat legfontosabb célja Alföldi András legjelentősebb (elsősorban a két világháború

PROGRAMFÜZET. tudományos konferencia. Helyszín: Debreceni Egyetem Főépülete, III. emelet. Időpont: szeptember

SZIE GTK TDK programjainak megvalósítása a 2016/17. tanévben NTP-HHTDK SZAKMAI BESZÁMOLÓ

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCS

Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára. Orvoslás, varázslás és gyógyítás az Ókorban

MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés

A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Tudományos Ülése

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár Tel.: (88)

Hippokratés és a számok

MELLÉKLET. Vajdaság. szülőföldi mesterképzés, magyarországi kihelyezett alap- és mesterképzés, ill. szülőföldi PhD/DLA képzés

Horvátországi Pontrendszer doktori szülőföldi tanulmányi támogatáshoz 2018/2019-es tanév

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás

Hitetek mellé tudást

Melléklet oktatási és publikációs tevékenységhez

BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA

Tisztelt Érdeklődők!

ffi 35 + Nagy Péter Bálint(1) 3 2 Tolmácsi Zoltán Nagy Péter Bálint(1) 3 Tolmácsi Zoltán

A Magyar Nemzeti Bank szerepe a magyar gazdaságban változó történelmi korszakokban

SZIEGTK Tudományos Diákköri programjainak támogatása a 2017/18. tanévben NTP-HHTDK SZAKMAI BESZÁMOLÓ

2017 évi tevékenységi beszámoló

Szakmai beszámoló a MAGISZ évi tevékenységéről (Az elnökség beszámolója) Dr. Herdon Miklós elnök MAGISZ Közgyűlés 1

Szakdolgozat, diplomamunka és TDK témák ( )

Hippokratés és a számok A húsokról Németh György

Képes beszámolónk a kiállításról és a konferenciáról: Tartalmas konferenciaprogram Gödöllőn

EGRI IMRE főiskolai tanár, NYF GTK Üzleti Tudományok Intézet

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek között

TÖRTÉNELEM osztatlan tanárképzés, 2016/17. II. félév

2017. november 9 10-én KÖLCSÖNHATÁSOK

A MaCS konferencia első tizenöt éve

5. Térinformatikai Konferencia és Szakkiállítás ELSŐ KÖRLEVÉL május 29 31

Köszöntő. Kedves Kollégák!

Férfiak, II. Kategória (31-40 év) - 21 km

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

Lakás, Környezet, Munkahely - XX. századi iparvárosok arculata, társadalma és termelése tudományos konferencia

KULTURA - ERTEK - VALTOZAS ES A TANCKUTATASBAN

Tehetséges hallgatók támogatása című pályázat szakmai beszámolója

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Az átalakuló, alkalmazkodó mezőgazdaság és vidék

SZTE ETSZK Publikációs lista 2010

Ifjan éretten öregen 80 kérdés válasz közel nyolc évtizedről

Interdiszciplináris Doktori Iskola

SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) *

KISVÁROSI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK LOKÁLIS HATÁSRENDSZERE AZ ALFÖLDÖN

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem

A Haza és haladás vetélkedő döntője

BARTHA ELEK. Megnevezés évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen. DE BTK Néprajz nappali

3. Az orvostörténelem művelése a hazai tudományos társaságokban

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A DOSz tudományos rendezvényei és a DOSz tudományos osztályainak tehetséggondozó programjai

2012-ben elért csúcseredmények:

KÖTELES-SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) *

KULTURÁLIS TANULMÁNYOK TANSZÉK

ELBÍRÁLÁSI- ÉS PONTRENDSZERE. PONTRENDSZER mesterképzés - nappali tagozat

MÖDFE Nappali munkarendű mester 2017/ /2017/FOKT

2006. január én 30. alkalommal rendezi meg a Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását.

Régészet Napja május 26. péntek,

ÖNÉLETRAJZ. Mende Tamás. Munkahely: Miskolci Egyetem, Fémtani és Képlékenyalakítástani Tanszék 3515, Miskolc-Egyetemváros Telefon: (46) / 1538

KSZR Műhelynapok Szeged, március 9-10.

PROGRAM. Oktatás-Informatika-Pedagógia Konferencia 2019 Debrecen február :45-13:30 TEMATIKUS SZEKCIÓ-ELŐADÁSOK I.

Zárójelentés OTKA 49743: Modell alapú digitális jelfeldolgozás Doktori iskola pályázat Vezető: Kollár István

További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan:

Világtörténet. Salamon Konrád. Főszerkesztő Salamon Konrád. A főszerkesztő munkatársa Katona András

Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék. Nappali képzés. KÖVETELMÉNYEK félév

Szakmai Önéletrajz. Név: Józsa Balázs. Születési hely: Debrecen. Születési év: 1979

KÖZHASZNÚSÁGI ÉS SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Magyar Edzők Társasága évi tevékenységéről

Férfi 35+ Szabóky Márton (1) 3 1 Kék Tamás Szabóky Márton (1) 3 Kék Tamás (Q2) 0 3 Bartek Bálint Szabóky Márton 3

A második nap előadásai az emlékezetépítés konkrét példáit elemezték egy-egy esettanulmányon keresztül. Csorba Dávid (PhD, főiskolai docens, SRTA,

Várható eredmények vagy célok; részeredmények. elősegítő elemzések készítése Szabó Lőrinc műfordításainak publikálása, elemzése

Köszöntő. Kedves Kollégák!

TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA

Dr. Klein Tamás SZAKMAI ÉLETRAJZ. tanársegéd Szoba: épület, T/21. szoba. Tel: cím: Tudományos minősítés: -

Magyar Erőemelő Szövetség XVII. Balaton Kupa Balatonszárszó, június NEVEZÉSEK - FÉRFIAK IFJÚSÁGI

SZAKMAI VIZSGA- program A szakképesítés megnevezése: Vendéglátó szakmenedzser A szakképesítés azonosító száma:

Egyetemi-Főiskolai ORSZÁGOS és Budapest Bajnokság Országúti Egyéni időfutam verseny 2007

Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, 3300 Rákóczi út 2) tel./fax: tel:36/ , fax:36/

A Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a Zsigmond Király Főiskola az innováció szolgálatában

MÖDFE Nappali alap / egységes, osztatlan 2017/ /2017/FOKT

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által július 9-én minősített rendezvények

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre kerül a Vass István emlékverseny és Évadnyitó Sárkányhajó Kupa. Versenyműsora

Kategória Összeg Búr Márton A Sik Tamás Dávid A Balangó Dávid B Barta Ágnes B Cseppentő Lajos B Gönczi Tamás B 50000

ÍRÁS-, KÖNYV- ÉS KÖNYVTÁRTÖRTÉNET I. INEK102E I. évfolyam 2014/2015. I. félév

ELBÍRÁLÁSI- ÉS PONTRENDSZERE. PONTRENDSZER alap- és egységes osztatlan képzés- nappali tagozat

A fenntarthatóság szerepe a környezeti nevelésben. Doktori (PhD) értekezés tézisei. Kosáros Andrea

EGÉSZSÉGSZERVEZÉS FEJLESZTÉSEI A GYAKORLATI TAPASZTALATOK TÜKRÉBEN KONFERENCIA EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT PROJEKT

3. Neveléstörténeti szöveggyűjtemény 2. átdolgozott kiadás Szerk.: Dr. Horváth László

SZEKERES CSILLA SZAKMAI ÖNÉLETRAJZA

A magyar. GeoGebra közösség. Papp-Varga Zsuzsanna November 6. Varga Tamás Módszertani Napok

1. tétel a.) Az ókori Kelet művészete: Egyiptom, Mezopotámia, Asszíria és Perzsia

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Név: Fogarasi Mihály; Pszichológus; ELTE BTK Tudományos fokozat: PhD 2005.; Pszichológia tudomány

Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság

A pedagógia új horizontja szerk.: Fenyı Imre - Brezsnyánszky László

TORNA DIÁKOLIMPIA "B" KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest I. korcsoport fiú csapatbajnokság

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának

Hely. Cím Csapatnév Össz.

Versenyeredmények es tanév

Környezetkímélő talajművelési rendszerek Magyarországon 2014

KÉSŐRENESZÁNSZ, MANIERIZMUS, KORABAROKK MAGYARORSZÁGON (RIMAY JÁNOS ÉS KORA)

Átírás:

A pályázat legfontosabb célja az antik görög és latin nyelvű orvosi szövegekben a számok szerepének vizsgálata volt. A megjelent kötetek kilenc eddig magyarul nem (vagy hibásan) publikált forrás szövegét tartalmazzák (Hippokratés, Censorinus, Sóranos), és a kérdésről írt tanulmányokat (vö. Debreceni Szemle, 2008/1, Gyógyító számok, Szeged, 2008). A pályázat első évében beszereztünk két Acer számítógépet, amely lehetővé teszi további munkánkat. A további években jelentős mennyiségű szakkönyvet vásároltunk, és (részben) fedeztük a pályázat anyagából megjelent hat könyv költségeit. Az első év legfontosabb szakmai eredménye Forisek Péter könyvének publikálása. A könyv Censorinus A születésnap c. munkájának fordítását, kommentárját és Forisek Péter kísérő tanulmányait tartalmazza. A munka előzményéül szolgáló disszertáció és a könyv szakmai bírálója Németh György volt. Censorinus összefoglalja az antik számelmélet minden olyan vonatkozását, amely a teherbe esésére, a terhesség hosszára, a szülésre/születésre, az emberi életkorok szakaszaira vonatkozik. Utal elődeire (Hippokratéstól kezdve), így fontos iránymutató további munkánkban. Gradvohl Edina 2005-ben két tanulmányt zárt le. Ez Sóranos a nők betegségeiről címmel Sóranos Nőgyógyászat c. könyvével foglalkozik, amelynek fordítása, kommentárja és kísérő tanulmányai a projekt segítségével jelennt meg. Másik tanulmánya az antik uterusábrázolásokkal foglalkozik és a Zsigmond Király Főiskola évkönyvében jelent meg. Ebben többek között megvizsgálja a votív-uterusokba tett golyók számát és valószínű értelmezését. Németh György egy publikálatlan mágikus ezüstlemez értelmezésére vállalkozott, amelyről kiderült, hogy egészségvédő amulett. Az ezüstlemezen található egyik hieratikus jel az egyiptomi szakrális kilencségre utal. A tanulmány, éppúgy, mint Gradvohl Edina könyve és második tanulmánya, 2006 első felében jelent meg.

2006-ban Gradvohl Edina Sóranos könyvén kívül egy angol nyelvű tanulmánykötetünk jelent meg (a könyvek jegyzékét vö. a zárójelentés végén, valamint a program honlapján). Részt vettünk egy magyar és egy nemzetközi konferencia szervezésében. A VII. Magyar Ókortudományi Konferencia egyik szekcióján orvostörténeti előadásokat szerveztünk, Gradvohl Edina és Németh György poszterrel szerepelt és szekcióelnök volt. Részt vettünk a 40th International Congress on the History of Medicine, MTA, Budapest szervezésében, Gradvohl Edina és Németh György poszterrel is szerepelt, és mindketten szekcióelnökök voltak. Részt vettünk a konferenciához kapcsolódó kiállítás szervezésében is. 2006-ban több angol nyelvű tanulmányt is publikáltunk az OTKA szám feltüntetésével. Az MTA Debreceni Területi Bizottsága Epigraphicai Munkabizottsága és Orvostörténeti Munkacsoportja 2006. november 21-én kerekasztalt rendezett A HIPPOKRATÉSI HAGYOMÁNY ÉS A MAGYAR ORVOSTÖRTÉNET címmel. 1 A tanácskozás a Debreceni Egyetem Ókortörténeti Tanszéke által folytatott kutatási program részeként került megrendezésre (OTKA T 048354.). Az általam vezetett három éves kutatás a számok szerepét vizsgálta az antik orvosi szövegekben, és arra a kérdésre kereste a választ, hogy mennyire éles határ vonható a tudományos gyógyítás és a mágia között, illetve a tudományosnak tekinthető szövegekben, például a hippokratési corpusban, mennyire mutatható ki bizonyos számok (pl. 3, 7, 9, stb.) mágikus/vallásos hagyományból örökölt szerepe. 2 A program alapvetően görög, kisebb részben latin szövegeket helyezett érdeklődése középpontjába, de ókori keletes kollégáink segítségével némi betekintést nyerhetünk a probléma mezopotámiai és indiai előzményeibe is. A kerekasztalon az alábbi előadások hangzottak el: Szállási Árpád: Hippokratés és a magyar orvostörténet 1 A kerekasztalt az OTKA T 048354. számú programja támogatta. 2 Természetesen óvatosnak kell lennünk a számok mágikus értelmezésében. Nagyapám, Véli György, gyermekorvos volt Kaposvárott. Ő mondogatta, hogy egy nátha, ha kezelik, hét napig tart, ha nem kezelik, egy hétig. Ez természetesen nem mágia volt, hanem megfigyelésen, hosszú tapasztalaton alapuló kijelentés.

Gradvohl Edina: Németh György: Forgács Tünde: Szabó Ádám: Bácskay András: Bajnok Dániel: Két votiv uterus a Magyar Nemzeti Múzeumban Hippokratés és a számok A húsokról A víz gyógyító szerepe a hippocratési corpusban Látomás által gyógyító istenségek Számmisztika a babilóniai terapeuta szövegekben Mit számít az orvosi mágia? Numerológia és a gyógyító mágikus papiruszok Kovács Péter: Forisek Péter: Tóth Csaba: Pfiegler György: Galénos és a markomann háborúk Censorinus és Hippokratés Hippokratéstól a robotsebészetig A művészetek és az orvoslás kapcsolata Hippokratéstól napjainkig A 2007. év elsősorban a konferencia illetve az egész program előadásainak és fordításainak sajtó alá rendezésével, publikálásával tel. A publikációk 2008-as évszámmal jelentek meg. A Debreceni Szemle 2008/1, 61-100. önálló összeállítást közölt a konferencián elhangzott előadásokból (az OTKA szám feltüntetésével, vö. 61. old. 1. jegyzet): Hippokratés és a számok A húsokról Németh György (61-66) A víz gyógyató szerepe a hippocratési corpusban Forgács Tünde (67-73) Mit számít az orvosi mágia? Numerológia és a gyógyító mágikus papiruszok Bajnok Dániel (74-82) Galénos és a markomann háborúk Kovács Péter (83-90) Számmisztika a babilóniai orvosi szövegekben Bácskay András (91-100) A gyógyító számok című kötet (Szeged, 2008. ISBN 978 963 9640 15 3) részben a konferencián elhangzott előadásokat, részben pedig a kutatási program során készült

fordításokat és tanulmányokat tartalmazza. Annak reményében tettük közzé ezeket az írásokat, hogy az orvostudomány, az orvostörténet, a történelem és az ókortudomány iránt érdeklődő közönség is tanulsággal forgathassa őket, mivel múltunk olyan ritkán vizsgált problémáival foglalkoznak, amelyekben mindenki találhat érdeklődésének megfelelő gondolatokat. A Gyógyító számok című kötet tartalma: Bevezetés Németh György Források A hippokratési corpusból A nyolc hónapos magzatról A húsokról A folyadékok használatáról A levegőről ford. Gradvohl Edina ford. Végh Judit ford. Forgács Tünde ford. Szabó Mária Keresztény orvosnők Zénais Hermioné ford. Szabó István ford. Szabó István Egy keleti párhuzam Garbha upanisad ford. Lőrincz Ádám Tanulmányok Hippokratés és a számok A húsokról A víz gyógyató szerepe a hippocratési corpusban Aesculapius és az álom általi gyógyítás Daciában Németh György Forgács Tünde Szabó Ádám Mit számít az orvosi mágia? Numerológia és a gyógyító mágikus papiruszok Bajnok Dániel Galénos és a markomann háborúk Kovács Péter

Névmutató Számmisztika a babilóniai orvosi szövegekben Bácskay András Gradvohl Edina A pályázat keretében tehát összesen 6 könyv és 11 folyóiratcikk jelent meg, az OTKA szám feltüntetésével, ebből 7 idegen nyelven. A program keretében megjelent további kötetek: Censorinus: A születésnap. Fordította, a kísérő tanulmányt és a kommentárokat írta Forisek Péter. Attraktor, Máriabesnyő Gödöllő, 2005. Gradvohl Edina: Sóranos. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2006. Zsidi Paula Németh György (szerk.): Ancient Medicine and Pannonia. Studies in Medical Practice in Antiquity. Aquincum nostrum II. 4. Budapest, 2006. Az OTKA szám feltüntetésével még két tanulmánykötetünk jelent meg, az Epigraphica III. Debrecen, 2006, 2 orvostörténeti tanulmánnyal, és a Németh György: Politai, Debrecen, 2005. (valójában 2006!), egy orvostörténeti tanulmánnyal. A programra vonatkozó minden információ, és a tanulmánykötet teljes szövege is megtalálható az alábbi honlapon: http://delfin.unideb.hu/~history/okor/orvos.html.