Kedves Olvasó, kedves pályaválasztás előtt álló Diák, tisztelt Szülő! Gondoltak-e arra, hogy nem csak a fizetőeszköz, hanem a fogalmak, a szavak is inflálódnak, értéküket vesztik? És ez ellen nem védenek meg a bankok ajánlatai. Mert ma úgy tűnik, hogy a munka, az alkotás, a tudás, szorgalom szavak kevesebbet jelentenek, mint néhány évtizede. Ma mintha azok az emberek lennének sikeresek, akik minél kisebb erőfeszítéssel minél több pénzt szereznek, s ezek a celebeket állítják elénk példaképnek. Mi azonban hisszük, hogy a munkának és a tudásnak az értéke nem kophat meg: mind az egyén, mind az ország csak akkor lehet sikeres, ha ezek a szavak visszanyerik a becsületüket. Képzeljünk el egy olyan világot, ahol csak a média által sugallt sikert akarják elérni az emberek! Nem teremne a föld, csak haszontalan gazokat, nem épülnének a házak, nem járnának buszok és vonatok, ha a telefon vagy a gépkocsi elromlana, nem lenne, aki megszerelné, a ruhák lefoszlanának rólunk... Bár a filozófusok régebben sokat mondogatták, hogy vissza kell térnünk a természetbe, azt hiszem, egy ilyen világban senki sem szeretne élni. Munkáskézre, szaktudásra mindig szükség lesz, aki biztos jövőre vágyik, annak ezt az utat tudjuk ajánlani. Mi, a Szegedi Szakképzési Centrum munkatársai, ehhez kínálunk segítséget. Célunk az, hogy senki se maradjon az út szélén, érdeklődésének, képességeinek és készségeinek megfelelő pályát választhasson, hogy elérje az igazi sikert: a biztos megélhetést és jól végzett munka örömét. Ehhez kínáljuk fel tudásunkat, tapasztalatainkat és képzéseinket a megújuló, emberközpontú szakképzés jegyében: mert A jövőd itt kezdődik 1
A Szegedi Szakképzési Centrum tájékoztatója Változott a szakképzés rendszere Magyarországon. A szakiskolákat felváltják a szakközépiskolák, a korábbi szakközépiskolákat pedig felváltják a szakgimnáziumok, a következő alapvető változásokkal: A szakiskola szakközépiskolává alakul 3+2 éves képzés automatikus továbbtanulási lehetőség a komplex szakmai vizsgát követően érettségi megszerzése a szakképzettség beszámításával A szakközépiskola szakgimnáziummá alakul 4+1 évfolyam szakképesítés megszerzése az érettségi részeként, technikus végzettség a szakképző évfolyamon gimnáziumi végzettséggel továbbra is 2 éves szakmai képzés A középfokú oktatás valamennyi formájából, így az új szakközépiskolából és a szakgimnáziumokból is lehetségessé válik a továbbtanulás a felsőoktatásban. Ugyanakkor a szakközépiskola harmadik évfolyamát követően, amikor a szakképzésben tanulók komplex szakmai vizsgát szereznek, dönthetnek úgy, hogy tanulmányaikat nem folytatják tovább. Később, felnőttoktatás keretében lehetőségük nyílik rövid idő alatt érettségit szerezni. A szakgimnáziumi formában az érettségi vizsga mellett a tanulók szakképesítést is szereznek, így ha nem kívánnak a felsőoktatásba bekapcsolódni, az érettségi mellett kezükbe került szakképesítéssel jobb eséllyel kerülnek ki a munkaerő piacra. www.szakkepzesszeged.com foigagzato.szszc@gmail.com www.facebook.com/szakkepzesszeged +36 62 554 560 336 30 620 8495 2
Középiskola KIR-ben szereplő neve: Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052 Cím: 6726, Szeged, Temesvári körút 38. Telefonszám 62/547-122 Fax 62/547-125 E-mail csonka@csonka-szeged.sulinet.hu Honlap www.csonka-szeged.sulinet.hu Igazgató neve / e-mail Csala Tibor/csala@csonka-szeged.sulinet.hu Pályaválasztási felelős neve Bálint Antal igazgatóhelyettes Ágazat- szakképesítés SZAKGIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK Ágazati képzés (9-12. évfolyam) Kódsz ám Képzési forma A képzés időtarta ma Felveh ető létszá m (fő) Közlekedésgépész autószerelő 201 nappali 4+1 év 33 Közlekedésgépész autóelektronikai műszerész 202 nappali 4+1 év 33 Közlekedés- szállítmányozási ügyintéző 203 nappali 4+1 év 11 Közlekedés- vasútforgalmi szolgálattevő 204 nappali 4+1 év 11 Kereskedelem logisztikai ügyintéző 205 nappali 4+1 év 15 Rendészet 206 nappali 4+1 év 34 Szükséges iskolai Általános iskola 8 osztálya végzettség Alkalmassági követelmények Iskolaorvosi vizsgálattal igazolt szakmai- és egészségügyi alkalmasság Integrált felkészítés Van 3
A jelentkezés módja és ideje Az írásbeli felvételi vizsga tárgya A felvételi eredmények értékelési szempontjai A felvételi vizsga tervezett helye és ideje A felvételről való értesítés módja és ideje A képzés kezdete 2016. 09. 01. Emelt szintű érettségire való felkészítés A tanulmányokat záró vizsga Oktatott idegen nyelv/ek Kollégiumi elhelyezés Nyílt nap időpontjai Interaktív beiskolázási tájékoztató Egyéb fontos tudnivalók A 47/2013. (VII.4.) EMMI rendelet szerint: a tanulók által kitöltött, az általános iskola által továbbított jelentkezési lapon 2016. 02. 12. Egységes központi írásbeli felvételi vizsga matematikából és magyar nyelvből A 7. év végi és a 8. félév eredményeinek összege a magyar nyelv, az irodalom, a történelem, az idegen nyelv és a matematika tantárgyakból elosztva kettővel (max. 25 pont) + központi írásbeli vizsga (25 + 25 pont) összesen: max. 75 pont Az írásbeli vizsgán, mindkét tantárgy esetében 60 %- tól jár 25-25 pont! Rendészeti képzésre jelentkezők a szóbeli elbeszélgetésen + 25 pontot kaphatnak. Időpont 2016.02.25. 13 00 Szegedi SzC Csonka János Szakképző Iskolája 6726 Szeged, Temesvári körút 38. Központi írásbelire jelentkezés: 2015. 12.08-ig. Központi írásbeli: 2016. 01. 16. 10 00 Pótló írásbeli : 2016. 01. 21. 14 00 Szóbeli csak a rendészeti képzésre jelentkezőknek: 2016. 02. 25. 13 00 Az ideiglenes felvételi jegyzék kihelyezése az iskolában és interneten. Határideje: 2016. 03. 09. A felvételről az értesítést zárt levélben a 9. évfolyamra jelentkező tanuló iskolája kapja, ahol átveheti az egyénre szóló tájékoztatót. Határideje: 2016. 04. 26. A nappali tagozatra történő felvétel a beiratkozással véglegesül, ennek időpontja: 2016. 06. 24. 08 00 12 00 A magyar nyelv és irodalom, a történelem, a matematika, az idegen nyelv és a szakmai alapismeretek tantárgyakból létszámtól függetlenül, a többi tantárgy esetében évfolyamonként minimum 12 fő esetén. érettségi vizsga Angol vagy német nyelv, szervezett szintfelmérő eredményei alapján, differenciált csoportokban. Van 2015.11.04. és 2015.11.25-én Ezeken a napokon 10 20 kezdettel tanórák látogatására biztosítunk lehetőséget. 2015.11.18. 15 00 és 2015.12.06. 15 00 Minden osztályunkban a szakmai érettségit követően 1 év múlva tehető OKJ-s szakmai vizsga. 4
SZAKISKOLÁSOK ÉRETTSÉGIRE FELKÉSZÍTÉSE Kód Képzési forma A képzés Felvehető létszám időtartama (fő) 210 nappali 2 év 24 Szükséges iskolai Szakiskolai szakmai bizonyítvány végzettség Alkalmassági követelmények Iskolaorvosi vizsgálattal igazolt szakmai- és egészségügyi alkalmasság Integrált felkészítés Van A jelentkezés módja és ideje 2016. áprilisától a honlapról letölthető jelentkezési nyomtatvány kitöltésével, majd júniusban a bizonyítvány(ok) leadásával. Beiratkozás ideje 2016. június 24. 8 00-12 00 A képzés kezdete 2016. 09. 01. A tanulmányokat érettségi vizsga záró vizsga Oktatott idegen Angol vagy német nyelv nyelv/ek Kollégiumi Van elhelyezés Nyílt nap időpontja/i Egyéb fontos tudnivalók 2015.11.04. és 2015.11.25-én. Ezeken a napokon 10 20 kezdettel tanórák látogatására biztosítunk lehetőséget. Szakiskolai szakmai bizonyítvánnyal rendelkezők két év alatt a kötelező érettségi tárgyakból kapnak felkészítést. Majd a sikeres érettségit követően ágazatukban 1 év múlva tehető OKJ-s szakmai vizsga. SZAKKÖZÉPISKOLAI SZAKKÉPZÉS Továbbtanulási lehetőségek a 14. életévet betöltött 8. általános iskolai végzettséggel rendelkező tanulók számára Ágazat Szakképesítés OKJ szám 5 Kód Képzés i forma A képzés időtartama Közlekedésgépés Karosszérialaka 34 525 nappa 207 z tos 06 li Közlekedésgépés Motorkerékpárszerelő 07 li 34 525 nappa 208 z Közlekedésgépés 34 525 nappa Járműfényező 209 z 03 li Szükséges iskolai Általános iskola 8 osztálya végzettség Alkalmassági követelmények Felv ehet ő létsz ám (fő) 3+2 év 33 3+2 év 12 3+2 év 12 Iskolaorvosi vizsgálattal igazolt szakmai- és egészségügyi alkalmasság
Integrált felkészítés Van A jelentkezés módja és ideje A 3/2012. (VI.8.) EMMI rendelet szerint: a tanulók által kitöltött, az általános iskola által továbbított jelentkezési lapon 2016. 02. 12. A felvételi eredmények értékelési szempontjai A 7. év végi és 8. félévi tantárgyi osztályzatok összegéből: irodalom, magyar nyelv, idegen nyelv, matematika, történelem, fizika, informatika A felvételről való értesítés módja és ideje Az ideiglenes felvételi jegyzék kihelyezése az iskolában és interneten. Határideje: 2016. 03. 09. A felvételről az értesítést zárt levélben a 9. évfolyamra jelentkező tanuló iskolája kapja, ahol átveheti az egyénre szóló tájékoztatót. Határideje: 2016. 04. 26. A nappali tagozatra történő felvétel a beiratkozással véglegesül, ennek időpontja: 2016. 06. 24. 08 00 12 00 A képzés kezdete 2016. 09. 01. A tanulmányokat záró OKJ szakmai vizsga vizsga Oktatott idegen nyelv Angol vagy német nyelv Kollégiumi elhelyezés Van Nyílt napok időpontja/i 2015.11.04. és 2015.11.25-én Ezeken a napokon 10 20 kezdettel tanórák látogatására biztosítunk lehetőséget. Interaktív beiskolázási 2015.11.18. 15 00 és 2015.12.06. 15 00 tájékoztató Egyéb fontos tudnivalók A szakmai bizonyítvány megszerzése után lehetőség van nappali képzésben 2 év alatt az érettségi megszerzésére. Az érettségit követően 1 év alatt ágazaton belül újabb OKJ-s szakmára lehet vizsgázni. SZAKKÖZÉPISKOLAI SZAKKÉPZÉS Továbbtanulási lehetőség a befejezett 10. középiskolai osztályra épülően Ágazat Szakképesítés KözlekedésgépésKarosszérialakat z os OKJ szám 34 525 06 Kód Képzési forma A képzés időtartama Felve hető létszá m (fő) 211 nappali 2 év 24 6
SZAKKÉPZÉS Továbbtanulási lehetőségek érettségizetteknek a 13. évfolyamtól Képzé A képzés Ágazat Szakképesítés OKJ szám si időtartama forma Közlekedés Közlekedés Közlekedésgépé sz Közlekedésgépé sz Közlekedésgépé sz Szállítmányozási ügyintéző Közúti közlekedés üzemvitel-ellátó Autószerelő Autóelektronikai műszerész 54 841 04 nappa li 54 841 02 nappa li 54 525 02 nappa li 54 525 01 nappa li Autótechnikus (ráépülés) 55 525 01 nappa li Kereskedelem Logisztikai ügyintéző 54 345 01 nappa Szükséges iskolai végzettség Alkalmassági követelmények Integrált felkészítés A jelentkezés módja és ideje A felvételi eredmények értékelési szempontjai Beiratkozás ideje Felve hető létszá m (fő) 2 év 12 2 év 12 2 év 30 2 év 30 1 év 24 2 év 30 li A 12. évfolyam befejezését igazoló bizonyítvány, érettségi bizonyítvány; autótechnikusnál sikeres autószerelő, vagy autóelektronikai műszerész végzettség Iskolaorvosi vizsgálattal igazolt szakmai- és egészségügyi alkalmasság Van. 2016. áprilisától a honlapról letölthető jelentkezési nyomtatvány kitöltésével, majd júniusban a bizonyítvány(ok) leadásával. A szükséges előtanulmányok megléte, a jelentkezés sorrendje, létszámkorlát, tanulószerződés, vagy előszerződés léte. 2016. június 24-én 8 00-12 00 óráig Pótbeiratkozás: 2016. augusztus 22. 8 00-12 00 óráig A képzés kezdete 2016. 09. 01. A tanulmányokat záró OKJ szakmai vizsga vizsga Oktatott idegen nyelv Angol, vagy német nyelv Kollégiumi elhelyezés Van Nyílt napok időpontjai Interaktív beiskolázási tájékoztató 2015.11.04. és 2015.11.25-én. Ezeken a napokon 10 20 kezdettel tanórák látogatására biztosítunk lehetőséget. 2015.11.18. 15 00 és 2015.12.06. 15 00 7
FELNŐTTOKTATÁS Felső korhatár megkötés nélkül a 2. OKJ szakma is ingyen tanulható! Ágazat Szakképesítés OKJ szám Közlekedés Közlekedésgé pész Közlekedésgé pész Közlekedésgé pész Közlekedésgé pész Közlekedésgé pész Kereskedele m Szükséges iskolai végzettség Alkalmassági követelmények Integrált felkészítés A jelentkezés módja és ideje A felvételi eredmények értékelési szempontjai Beiratkozás ideje Szállítmányozási ügyintéző Képzési forma A képzés időtartama Felvehet ő létszám (fő) 54 841 04 esti 2 év 12 Autószerelő 54 525 02 esti 2 év 12 Járműfényező 34 525 03 esti 2 év 12 Karosszérialakatos 34 525 06 esti 2 év 12 Autóelektronikai műszerész Autótechnikus (ráépülés) Logisztikai ügyintéző 54 525 01 esti 2 év 12 55 525 01 esti 1 év 12 54 345 01 esti 2 év 12 Az 54-gyel kezdődő OKJ számra: érettségi bizonyítvány; Autótechnikusnál: autószerelő, vagy autóelektronikai műszerész végzettség. A 34-gyel kezdődő OKJ számra: befejezett 10. évfolyam Iskolaorvosi vizsgálattal igazolt szakmai- és egészségügyi alkalmasság Van. 2016. áprilisától a honlapról letölthető jelentkezési nyomtatvány kitöltésével, majd júniusban a bizonyítvány(ok) leadásával. A szükséges előtanulmányok megléte, a jelentkezés sorrendje, létszámkorlát, tanulószerződés, vagy előszerződés léte. 2016. június 24-én 8 00-12 00 óráig Pótbeiratkozás: 2016. augusztus 22. 8 00-12 00 óráig A képzés kezdete 2016. 09. 01. A tanulmányokat záró OKJ szakmai vizsga vizsga Oktatott idegen nyelv Angol, vagy német nyelv Kollégiumi elhelyezés Van Nyílt napok időpontjai Interaktív beiskolázási tájékoztató 2015.11.04. és 2015.11.25-én. Ezeken a napokon 10 20 kezdettel tanórák látogatására biztosítunk lehetőséget. 2015.11.18. 15 00 és 2015.12.06. 15 00 8
Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakképző Iskolája 2016/2017. tanév Cím: 6724 Szeged, Kálvária tér 7. Telefonszám: 62/547-038, 62/424-874, 62/426-955 Fax: 62/547-039 E-mail: igazgato@dm.sziszszi.hu Honlap: www.derimiksa.hu Intézményvezető neve: Vargáné Szőke Márta Intézményvezető e-mail címe: igazgato@dm.sziszszi.hu Pályaválasztási felelős neve: Pályaválasztási felelős e-mail címe: Németh Géza nemethg@dm.sziszszi.hu NYÍLT NAPOK AZ ISKOLÁBAN: (tájékoztató, az iskola bemutatása) Általános iskolások számára Szakképző évfolyamra jelentkezők számára 2015. november 5. 15 óra 2016. március 10. 15 óra 2015. december 1. 15 óra 2016. június 27. 15 óra 2016. január 28. 15 óra 2016. augusztus 1. 15 óra Várjuk az iskolánk iránt érdeklődő tanulókat és szüleiket. 9
Ágazat Szakgimnáziumi képzés (9-12. évfolyam) A képzés Képzési Kódszám időtartama forma (év) Felvehető létszám (fő) Gépészet 410 nappali 4+1 64 Informatika 420 nappali 4+1 32 Villamosipar és elektronika Szükséges iskolai végzettség Alkalmassági követelmények Integrált felkészítés A jelentkezés módja és ideje 430 nappali 4+1 32 Általános iskola Egészségügyi alkalmasság Nincs A 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet szerint. A tanulók által kitöltött, az általános iskola által továbbított jelentkezési lapon 2015. 02. 12-ig. Levélben történő értesítés, 2016. 04. 26. A felvételről való értesítés módja és ideje A képzés kezdete 2016. 09. 01. Kollégiumi elhelyezés Szeged Városi Kollégiumban A képzések közös jellemzői: A Déribe jelentkezőknek írásbeli felvételi vizsgát kell tenni magyarból és matematikából! A központi felvételi vizsga ideje: 2016. január 16. 10 óra A felvételi rangsor kialakítása az általános iskolai tanulmányi eredmény és a központi írásbeli vizsga eredménye alapján történik. Maximálisan 120 pontot lehet elérni az alábbiak szerint: a) A 7. osztályos év végi és a 8. osztályos félévi irodalom, magyar nyelv, történelem, matematika, fizika és idegen nyelv tantárgyak osztályzatainak összege maximum 60 pont. b) Matematika és magyar írásbeli eredmény max. 30-30 pont. Oktatott idegen nyelv az angol vagy német. Csoportbontásban oktatjuk az idegen nyelveket, az informatikát, a matematikát és 9-10. évfolyamon a nyelvtant. Emelt óraszámban tanulják diákjaink az idegen nyelvet, az informatikát, a fizikát és a matematikát. Magas színvonalú, differenciált általános képzéssel biztosítjuk a felkészülést a kétszintű érettségire, illetve a felsőoktatásban való helytállásra. Az általános képzés mellett a tanulók már 9. évfolyamtól kezdődően az ágazatnak megfelelő szakmai tantárgyakat tanulnak, melyek előkészítik a szakmai érettségit, majd az azt követő szakképzést, szakmaszerzést. Emelt szintű érettségire való felkészítés választható magyar nyelv és irodalom, matematika, angol nyelv, német nyelv, történelem, fizika, informatika és szakmai tantárgyakból. Diákjaink az érettségi bizonyítvány birtokában folytathatják tanulmányaikat felsőfokú oktatási intézményekben, vagy bekapcsolódhatnak az iskolában folyó szakmai képzésbe, és egy év alatt technikusi oklevelet szerezhetnek. Iskolánkban 1998 óta ECDL vizsgaközpont működik. 10
Tanulóink számítógépes ismereteket igazoló, nemzetközileg is elfogadott jogosítványt szerezhetnek, nagymértékben segítve ezzel a pályakezdés esélyeit. Mindhárom szakmacsoportban lányok jelentkezésére is számítunk! GÉPÉSZET A képzés célja, hogy kialakítsa a gépészeti területet megalapozó műszaki szemléletet, fejlessze a tanulók kreativitását, logikus gondolkodását, célirányos műszaki feladatmegoldó képességét, bemutassa a technológiai és termelési fejlesztő-, tervezőmunka néhány feladatát és módszerét. Az érettségi vizsga letétele után szakirányú folytatás lehet a gépgyártástechnológiai technikus, mechatronikai technikus, gépi forgácsoló szakképesítés megszerzése. INFORMATIKA A képzés célja, hogy fejlessze a tanulók kreativitását, logikus gondolkodását, célirányos műszaki feladatmegoldó képességét, megismertesse a tanulókkal a számítógép-programozás alapelveit és módszereit. Az érettségi vizsga letétele után szakirányú kimenet lehet a CAD-CAM informatikus, gazdasági informatikus, műszaki informatikus, informatikai rendszergazda szakképesítés megszerzése. VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA A képzés célja, hogy fejlessze a logikus gondolkodást, a problémamegoldó készséget, a műszaki életben szükséges pontosságot, tervszerűséget, bemutassa az ágazat tevékenységformáinak és technológiáinak jellemzőit. A képzés szakmailag felkészít az elektrotechnikai, elektronikai szakmai ismeretek mellett a számítástechnikai és informatikai rendszerek alkalmazására, kezelésére, működtetésére is. Az érettségi vizsga letétele után szakirányú folytatás lehet az automatikai technikus, elektronikai technikus, erősáramú elektrotechnikus szakképesítés megszerzése. A képzések közös jellemzői: Alkalmassági követelmények Egészségügyi alkalmasság Integrált felkészítés Nincs A jelentkezés módja és ideje Jelentkezési lap leadásával 2016.08.08-ig Felvételi vizsgát nem tartunk A felvételről való értesítés módja Beiratkozás Levélben, 2016. 08. 11-ig 2016. 08. 15. 11
A képzés kezdete 2016. 09. 01. A tanulmányokat záró vizsga Szakmai vizsga Kollégiumi elhelyezés Szeged Városi Kollégiumban Nyílt napok időpontjai 2016. március 10. 15 óra 2016. június 27. 15 óra 2016. augusztus 1. 15 óra Továbbtanulási lehetőségek érettségi után Ágazat Szakképesítés OKJ szám Képzési forma Gépészet Gépészet Gépészet Villamosipar és elektronika Villamosipar és elektronika Informatika Informatika A képzés időtartama (év) Felvehet ő létszám (fő) Gépgyártástechnológi 54 521 03 nappali 2 30 ai technikus Gépgyártástechnológi 54 521 03 esti 2 14 ai technikus Mechatronikai 54 523 04 nappali 2 14 technikus Automatikai technikus Automatikai technikus CAD-CAM informatikus CAD-CAM informatikus 54 523 01 nappali 2 20 54 523 01 esti 2 20 54 481 01 nappali 2 30 54 481 01 esti 2 26 Egyéb fontos tudnivalók A gépgyártástechnológiai technikus és a mechatronikai technikus ösztöndíjjal támogatott hiányszakma. A képzés időtartama alatt tanulmányi eredménytől függően, 10.000,- Ft és 30.000,- Ft közötti ösztöndíj jár. Az utóbbi években egyre keresettebbek a jól képzett műszaki szakemberek. Végzett diákjaink jó eséllyel tudnak elhelyezkedni a szakképző évfolyamokon tanult ismeretekkel, és jó előiskolának számít a műszaki felsőfokú képzésekhez. Továbbtanulási lehetőség 10. évfolyami végzettséggel rendelkező tanulók számára Ágazat Gépészet Szakképesíté s Gépi forgácsoló OKJ szám Képzési forma A képzés időtartama (év) Felvehető létszám (fő) 34 521 03 nappali 2 28 12
Egyéb fontos tudnivalók Ösztöndíjjal támogatott hiányszakma, ezért a képzés befejezése után jó esély van az elhelyezkedésre. A képzés időtartama alatt tanulmányi eredménytől függően, 10.000,- Ft és 30.000,- Ft közötti ösztöndíj jár. A szakképesítés birtokában az alábbi feladatok végezhetők: Alkatrészgyártás, alakítás, javítás, köszörülési, esztergálási és marási munkák, gyalulás, vésés, CNC gépek programozása, forgácsolás CNC esztergán és CNC marógépen. Továbbtanulási lehetőségek gépi forgácsoló vagy gépgyártástechnológiai technikus végzettséggel rendelkezők számára Ágazat Gépészet Szakképesít és CNC gépkezelő OKJ szám Képzési forma A képzés időtartama (év) Felvehető létszám (fő) 35 521 01 nappali 1 28 Egyéb fontos tudnivalók A szakképesítés birtokában az alábbi feladatok végezhetők: Műszaki dokumentáció összeállítása, gyártás előkészítés, gyártási folyamattervezés, CAD-es feladatok, CNC programozás, CNC esztergálás, CNC marás, CNC megmunkáló központ kezelése, CNC plazmavágó üzemeltetése, CNC gépek karbantartása. 13
Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Műszaki és Környezetvédelmi középiskolája és Szakiskolája 6724 Szeged, Mars tér 14. Telefon: +36 20 9690 408 +36 70 4568 875 +36 20 4167 993 www.gdszeged.hu gabord@gdszeged.hu NYÍLT NAP: 2015. november 5. (kedd) 15 00 2015. december 3. 2016/2017 tanévben (csütörtök) szakgimnáziumi 15 00 osztályokban induló képzéseink: 121 Informatika 121 Távközlés 123 Villamosipar és elektronika 124 Pedagógia 125 Környezetvédelem és vízgazdálkodás 126 Sport Informatika ágazatban informatikai rendszergazda, távközlés ágazatban infokommunikációs hálózatépítő, villamosipar és elektronikai ágazatban elektronikai technikus, pedagógia ágazatban pedagógiai és családsegítő, környezetvédelem és vízgazdálkodás ágazatban környezetvédelmi technikus, vízügyi technikus, sport ágazatban sportedző szakmai képzés folyik. A képzési idő 4+1 év. A negyedik évvégén érettségi vizsgát, az ötödik évvégén OKJ szakmai vizsgát tesznek a tanulók. Választható idegen nyelv angol vagy német. Egy idegen nyelv tanulása kötelező, de a második idegen nyelv tanulását is biztosítjuk. Az idegen nyelvi képzést évfolyam szinten szervezzük, a tanulók felkészültségét tekintve a homogén csoportok kialakításával. Emelt szintű érettségi vizsgára való felkészítést magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv, informatika és a szakmai komplex tantárgyakból valamint a sport osztályban testnevelésből létszámtól függetlenül, a többi tantárgy esetében évfolyamonként minimum 12 fő esetén szervezünk. Minden ágazatban emelt óraszámú képzés folytatunk idegen nyelv, matematika, történelem, informatika tantárgyakból. A kötelező érettségi tantárgyakat csoportbontásban oktatjuk. A felvételi rangsor kialakításához a pontszám számításánál a 7. év végi és a 8. félév eredményeinek összege a magyar nyelv és irodalom, a történelem, az idegen nyelv, a matematika tantárgyból (maximum 50 pont) + központi írásbeli vizsga (25 + 25 pont) összesen: maximum 100 pont. Az írásbeli vizsgán, mindkét tantárgy esetében 60 %- tól jár 25-25 pont. A sport osztályba való bekerüléshez sportegyesületi tagság is szükséges. Pályaválasztási Nyíltnapot 2015. november 5-én 15 órakor és 2015. december 3-án 15 órakor szervezünk az iskola épületében, 6725 Szeged, Mars tér 14. 14
Az iskola ECDL, EBC*L központ, és tagja a CISCO és a Microsoft IT Akadémiának, így minden szakmacsoportban lehetőség van az Európai Számítógép-használói Jogosítvány (ECDL), az Egységes Európai Gazdasági Oklevél (EBC*L) megszerzésére, illetve az informatikai rendszergazda képzést követően a CISCO Hálózati Akadémia CCNA, az IT Akadémia MCP vizsgájának letételére. Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Műszaki és Környezetvédelmi Középiskolája és Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052 Cím: 6724 Szeged Mars tér 14. Telefonszám 62/558-751 Fax 62/558-755 E-mail iskola@mkszeged.hu Honlap www.gdszeged.hu; Igazgató neve / e- Márton József/ mail Pályaválasztási felelős neve Ágazta jmarton@gdszeged.hu Horváthné Papp Márta igazgatóhelyettes SZAKGIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK Általános képzés (9-12. évfolyam) Kódszám Képzési forma A képzés időtartam (év) Felvehe tő létszám (fő) Informatika- Informatikai rendszergazda 121 nappali 4+1 68 Távközlés Infokommunikációs hálózatépítő Villamosipar és elektronika Elektronikai technikus 122 nappali 4+1 34 123 nappali 4+1 34 Pedagógia Pedagógiai és családsegítő; 124 nappali 4+1 34 Környezetvédelem és vízgazdálkodás - Környezetvédelmi technikus; Vízügyi technikusi 125 nappali 4+1 34 Sport sportedző képzés 126 nappali 4+1 34 15
Szükséges iskolai végzettség általános iskola 8 osztálya Alkalmassági követelmények Iskolaorvosi vizsgálattal igazolt szakmaiés egészségügyi alkalmasság, a sportiskolai osztályban igazolt sportegyesületi tagság szükséges. Integrált felkészítés van A jelentkezés módja és ideje a 35/2014. (IV. 30) EMMI rendelet szerint: a tanulók által kitöltött, az általános iskola által továbbított jelentkezési lapon 2015. 02. 12. Az írásbeli felvételi vizsga Egységes központi írásbeli felvételi vizsga tárgya matematikából és magyar nyelvből A szóbeli felvételi vizsga tárgya nincs A felvételi eredmények A 7. év végi és a 8. félév eredményeinek értékelési szempontjai összege a magyar nyelv és irodalom, a történelem, az idegen nyelv, a matematika tantárgyból (max. 50 pont) + központi írásbeli vizsga (25 + 25 pont) összesen: max. 100 pont Az írásbeli vizsgán, mindkét tantárgy esetében 60 %-tól jár 25-25 pont! A felvételi vizsga tervezett helye Szegedi Gábor Dénes Műszaki és és ideje Környezetvédelmi Középiskola és Szakiskola 6724 Szeged, Mars tér 14. Központi írásbelire jelentkezés: 2014. 12. 09. Központi írásbeli: 2015. 01. 16. 10 00 Pótló írásbeli : 2015. 01. 21. 14 00 A felvételről való értesítés A felvételi jegyzék kihelyezése az iskolában módja és ideje és interneten. Határideje: 2015. 03. 9. A felvételről az értesítést zárt levélben a 9. évfolyamra jelentkező tanuló iskolája kapja, ahol átveheti az egyénre szóló tájékoztatót. Határideje: 2015. 04. 26. A nappali tagozatra felvétel a beiratkozással véglegesül, ennek időpontja a 9. évfolyamon: 2015. 06. 23. 08 00 12 00 A képzés kezdete 2015. 09. 01. Emelt szintű érettségire való A magyar nyelv és irodalom, a történelem, felkészítés a matematika, az idegen nyelv, az informatika és a szakmai komplex tantárgyakból létszámtól függetlenül, a sport-szakközépiskolai osztályban testnevelésből, többi tantárgy esetében évfolyamonként minimum 12 fő esetén. A tanulmányokat záró vizsga Oktatott idegen nyelv Érettségi vizsga Angol (megfelelő létszám esetén német) szintfelmérő eredményei alapján, 16
differenciált csoportokban (kezdő, középhaladó, haladó) Emelt óraszámú képzés Idegen nyelvből, matematikából, történelemből, informatikából Kollégiumi elhelyezés Van. Nyílt nap időpontja 2014. november 5. (kedd) 15 00 2014. december 3. (csütörtök) 15 00 Egyéb fontos tudnivalók A környezetvédelmi osztályba jelentkezőknek a tápéi tanműhelyben (Budai Nagy Antal u. 134.) 2014. október 21-án 12 órától tartunk bemutató napot. Minden szakmacsoportban lehetőség van az Európai Számítógép-használói Jogosítvány (ECDL), az Egységes Európai Gazdasági Oklevél (EBC*L) megszerzésére. Az informatikai és távközlési osztályokban a CISCO Hálózati Akadémia CCNA, az IT Akadémia MCP vizsgájának letételére van lehetőség. SZAKKÉPZÉS Továbbtanulási lehetőségek az iskolában 13. évfolyamtól Ágazat Szakképesítés OKJ szám Villamosipar és elektronika Informatika Távközlés Közlekedés Pedagógia Környezetvédelem, vízgazdálkodás Sport Kereskedelem Elektronikai technikus Informatikai rendszergazda Infokommunikáci ós hálózatépítő és telepítő Vasútforgalmi szolgálattevő Pedagógiai- és családsegítő Környezetvédelmi technikus Sportedző (a sportág megjelölésével) Logisztikai ügyintéző Képzési forma A képzés időtarta ma (év) Felvehető létszám (fő) 54 523 02 nappali 2 34 54 481 04 nappali 2 68 54 481 03 nappali 2 34 54 481 05 nappali 2 34 52 140 02 nappali 2 34 54 850 01 nappali 2 34 54 813 02 nappali 2 34 54 345 01 nappali 2 34 17
Szükséges iskolai végzettség Érettségi vizsga Alkalmassági követelmények Iskolaorvosi vizsgálattal igazolt szakmai- és egészségügyi alkalmasság Integrált felkészítés Van A jelentkezés módja és ideje Személyesen az iskolában a honlapról letölthető iskolai jelentkezési nyomtatványon és a bizonyítvány leadásával 2014. augusztus 3. A felvételi eredmények értékelési szempontjai A szükséges előtanulmányok megléte, a 9-12. év végi eredmények és az érettségi vizsga eredménye, létszámkorlát. A felvételről való értesítés módja és ideje Felvételről való értesítés ideje: 2015. augusztus 15. Beiratkozás: 2015. augusztus 25-én 8 00-12 00 A képzés kezdete 2015. 09. 01. A tanulmányokat záró vizsga OKJ szakmai vizsga Oktatott idegen nyelv Szakmai angol Kollégiumi elhelyezés Van Egyéb fontos tudnivalók Az iskola ECDL, EBC*L központ, és tagja a CISCO és a Microsoft IT Akadémiának, így minden szakmacsoportban lehetőség van az Európai Számítógéphasználói Jogosítvány (ECDL), az Egységes Európai Gazdasági Oklevél (EBC*L) megszerzésére, illetve az informatikai rendszergazda képzést követően a CISCO Hálózati Akadémia CCNA, az IT Akadémia MCP vizsgájának letételére. 18
Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Általános Iskolája és Szakiskolája OM 203052 6723 Szeged, Gyík u. 3. 62/547-014, 62/547-015 62/547-017 www.sziszszi.hu @ suli@alternativszeged.sulinet.hu Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Általános Iskolája és Szakiskolája Iskolánk fő célja azoknak a fiataloknak a képzése, akik más intézményekben nem tudták befejezni a tanulmányaikat, kimaradtak az iskolából, illetve nem sikerült szakképesítést szerezniük. AZ ISKOLÁBAN FOLYÓ OKTATÁS KÖZÖS JELLEMZŐI: A kiscsoportos oktatás miatt figyelembe vehető az egyéni haladási tempó, az oktatók nagyobb figyelmet fordíthatnak egy-egy tanulóra. Gyakorlat-központú képzés: az oktatás fő célja a szakmatanulásra való felkészítés. Ennek érdekében tantervükben magas óraszámúak a gyakorlati tantárgyak, amelynek keretében a tanulók több szakmaterület fő elemeivel ismerkedhetnek meg: faipar, fémipar, építőipar, textilipar, növénytermesztés, bőripar. A gyakorlati oktatás az iskola saját tanműhelyeiben, a szakképzésnek megfelelő feltételek között folyik. A kötelező tanórai foglalkozásokon kívül nagy hangsúlyt fektetünk az egyéni foglalkozásokra, a tanulók felzárkóztatására. A tanulási nehézségek leküzdését az iskolában fejlesztő pedagógusok segítik. AZ ISKOLA KÉPZÉSI EGYSÉGEI: Szakiskolai előkészítő évfolyam (9. évfolyam): Ezt a képzést azoknak a sajátos nevelési igényű tanulóknak szánjuk, akiknek 8. osztályos végzettségük van. Számukra alapos pályaorientáló/szakmaelőkészítő képzést biztosítunk, és felkészítjük őket a szakmatanulásra. Köznevelési HÍD program 1 ill. 2 éves képzések: HÍD I. program: 10 hónapos képzés azon tanköteles tanulóknak, akik alapfokú iskolai végzettséggel, azaz befejezett 8. osztállyal rendelkeznek, és nem nyertek felvételt középfokú iskolába, vagy kiestek a szakképzésből. A tanulók alapos pályaorientáló képzésben vesznek részt, mely segít nekik abban, hogy egy számukra megfelelő szakmát válasszanak. HÍD II/A, illetve II/B program: 20 hónapos képzés azon 15. életévüket betöltött, alapfokú iskolai végzettséggel nem rendelkező tanulók részére, akik már nem folytathatják tanulmányaikat általános iskolában. A tanulók az alapfokú iskolai végzettség megszerzése mellett rész-szakképesítést is szerezhetnek. HÍD II/C program: 10 hónapos képzés azon 15. életévüket betöltött, alapfokú iskolai végzettséggel nem rendelkező tanulók részére, akik már nem folytathatják tanulmányaikat általános iskolában. A tanulók közismereti képzésben vesznek részt, melynek sikeres befejezésével alapfokú iskolai végzettségről szóló tanúsítványt szerezhetnek. HÍD II/C program felnőttoktatás: 10 hónapos képzés, nem tanköteles, de alapfokú iskolai végzettséggel még nem rendelkező felnőttek részére. 19
Szakképzés: Alapfokú iskolai végzettséggel rendelkező tanulók részére az iskola OKJ-s szakképesítés és SNI tanulók esetén rész-szakképesítés megszerzését is lehetővé teszi. A jelenleg oktatott szakmacsoportok: Agrár-mezőgazdaság, Faipar, Gépészet, Könnyűipar. Az első szakképesítés megszerzésére térítésmentesen van lehetőség nappali tagozaton 25 éves korig, a második szakképesítés megszerzésére pedig esti képzés keretében szintén térítésmentesen van lehetőség. 2016-2017-es tanévben induló képzéseink Szakközépiskolai szakképzés: Továbbtanulási lehetőségek általános iskolai végzettséggel rendelkező tanulók számára: Szakmacsopo rt Szakképesí tés OKJ szám Kódszá m Képzé si forma A képzés időtarta m (év) Felvehet ő létszám Faipar Asztalos 34 543 02 701 nappali 3 16 Könnyűipar Női szabó 34 542 06 702 nappali 3 16 Gépészet Épület- és szerkezetla katos 34 582 03 703 nappali 3 16 Egészségügy Szociális gondozó és ápoló 34 762 01 704 nappali 3 16 Szükséges iskolai végzettség: Az általános iskola 8. osztálya betöltött 14. életév. Az asztalos szakma kivételével a tanuló jogosult az államilag finanszírozott szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra. Alkalmassági követelmények: Orvosi alkalmasság Integrált felkészítés: Biztosított A jelentkezés módja és ideje: A tanuló által kitöltött jelentkezési lapon 2016.02.12-ig Szakiskolai szakképzés: Továbbtanulási lehetőségek általános iskolai végzettséggel rendelkező SNI tanulók számára: Szakmacsopo rt Szakképesí tés OKJ szám Kódszá m Előkészítő évfolyam (faipar, gépészet, könnyűipar, mezőgazdaság) Népi kézműves Könnyűipar (szőnyegsz övő) Mezőgazdasá g Könnyűipar Képzé si forma A képzés időtarta m (év) Felvehet ő létszám nappali 1 26 34 215 01 705 nappali 4 12 Kertész 34 622 02 706 nappali 4 12 Textiltermé k- összeállító 21 542 02 707 nappali 2 12 20
Asztalosipa Faipar 21 543 01 708 nappali 2 12 ri szerelő Mezőgazdasá Kerti 21 622 01 709 nappali 2 12 g munkás Bevontelekt Gépészet ródás kézi 31 521 01 710 nappali 2 12 ívhegesztő Kerékpársz Gépészet 31 525 01 711 nappali 2 12 erelő Szükséges iskolai végzettség: Eltérő tantervű általános iskolai végzettség, az előkészítő évfolyamra és a szakképzésre kizárólag Sajátos Nevelési Igényű tanulókat iskolázunk be. Alkalmassági követelmények: Orvosi alkalmasság A jelentkezés módja és ideje: A tanuló által kitöltött jelentkezési lapon 2016.02.12-ig Köznevelési HÍD programok: HÍD I.: Szakmacsopor t Szakképesíté s OKJ szá m Kódszá m Képzés i forma A képzés időtarta m (év) Felvehet ő létszám HÍD I. szakmai előkészítés - faipar, gépészet, nappali 1 10 könnyűipar, mezőgazdaság szakmacsoportokban Szükséges iskolai végzettség: Azon általános iskolát befejezett tanköteles tanulók számára, akik nem nyertek felvételt valamelyik középiskolába. A jelentkezés módja és ideje: A tanuló által kitöltött jelentkezési lapon 2016.08.31-ig HÍD II programok: Alapfokú iskolai végzettséggel nem rendelkező tanulók számára kínált képzéseink: A Képzé Felvehe Szakma Képzés képzés Szakképesítés OKJ szám si tő csoport típusa időtarta forma létszám m (év) Könnyűi Textiltermékösszeállító par 21 542 02 HÍD II/A nappali 2 10 Faipar Asztalosipari szerelő 21 543 01 HÍD II/A nappali 2 10 Gépész Bevontelektródás et kézi ívhegesztő 31 521 01 HÍD II/B nappali 2 10 Közismereti és szakmai előkészítő képzés - faipar, gépészet, könnyűipar, HÍD II/C nappali 1 20 mezőgazdaság szakmacsoportokban Szükséges iskolai végzettség: Általános iskolai hatodik vagy annál kevesebb befejezett évfolyam és betöltött 15. életév. Az ide jelentkező diákok számára lehetőséget biztosítunk alapfokú iskolai végzettség és egy rész-szakképesítés megszerzésére. Alkalmassági követelmények: Rész-szakképesítés esetén orvosi alkalmasság A jelentkezés módja és ideje: A tanuló által kitöltött jelentkezési lapon 2016.08.31-ig 21
Felnőttoktatás: Szakmacsoport Szakképesítés OKJ szám Képzési forma A képzés időtartam (év) Felvehető létszám Faipar Asztalos 34 543 02 est 2 12 Könnyűipar Női szabó 34 542 06 esti 2 12 Gépészet Épület- és szerkezetlakat os 34 582 03 esti 2 12 Egészségügy Szociális gondozó és ápoló 34 762 01 esti 2 12 Szükséges iskolai végzettség: A szakiskolai közismeret teljesülése és betöltött 16. életév. Alkalmassági követelmények: Orvosi alkalmasság A jelentkezés módja és ideje: A tanuló által kitöltött jelentkezési lapon 2016.08.31-ig Nyílt napok időpontjai: 2015.11.18-án és 2016.01.27-én vagy bármilyen előre egyeztetett időpontban várjuk az érdeklődőket. Egyéb fontos tudnivalók: Iskolánk pedagógiai programjában kiemelt szerepet tölt be az integrált nevelés, a tanulási nehézségekkel küzdő tanulók felzárkóztatása személyre szabott fejlesztési terv alapján. További információkért hívja a 62/547-014-es telefonszámot! 22
Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: isktitkar@kossuthzs-szeged.sulinet.hu Honlap: www.kossuthzs-szeged.sulinet.hu Intézményvezető neve: Horváth Levente Attila Intézményvezető e-mail címe: hla@kossuthzs-szeged.sulinet.hu Pályaválasztási felelős neve: Pleskonicsné Szabó Éva Pályaválasztási felelős e-mail címe: evairisz@gmail.com SZAKGIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK (9-12. évfolyam) Ágazat Szakma-csoport Kódszám Képzési forma A képzés időtartama (év) Felvehető létszám (fő) Egészségügy Egészségügy 001 nappali 4+1 96 Képző-és iparművészet Művészet 002 nappali 4+1 32 Szükséges iskolai Általános iskola 8 évfolyamának elvégzése végzettség Alkalmassági Egészségügyi alkalmasság követelmények Integrált felkészítés Van. Iskolánk fogadja a sajátos nevelési igényű és beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulókat. A jelentkezés módja és ideje Jelentkezés a 28/2015 (V.28.) EMMI rendelet 2. számú mellékletében leírt határidő szerint: 2016. 02. 12-ig, a tanulók/szülők által kitöltött, az általános iskola által továbbított jelentkezési lapon. A jelentkezési lapot és tanulói adatlapot a nyolcadik évfolyamot végző tanulók az általános iskolájukban, vagy az internetről (www.oktatas.hu) térítésmentesen szerezhetik be, illetve tölthetik le. Jelentkezés írásbeli felvételi vizsgára: 2015. 12. 08. Írásbeli felvételi egységes központi írásbeli felvételi vizsga vizsga tárgya Szóbeli felvételi vizsga matematikából és magyar nyelvből. Szóbeli felvételi vizsga nincs. 23
A felvételi eredmények értékelési szempontjai Az írásbeli felvételi vizsga tervezett helye és ideje Az alábbiakban leírt pontszámítás alapján határozzuk meg a jelentkezők rangsorát: 6-7. osztály év végi, 8. osztály félévi osztályzatok magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv és biológia (természetismeret) tantárgyakból, valamint a két utolsó év informatika/rajz osztályzata (max. 100 pont). Amennyiben a felvételiző a felsorolt tantárgyak valamelyikéből nem szerzett jegyet az általános iskolában, az adott tantárgyból a többi felvételi tantárgy átlagát számítjuk be. Az egységes írásbeli felvételin elért eredmény (matematika: max. 50 pont + magyar nyelv: max. 50 pont = max. 100 pont). Összesen elérhető 200 pont. Az azonos pontszámot elért tanulók közül előnyben részesülnek a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetűek. Amennyiben a sajátos nevelési igényű, valamint a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő jelentkező élni kíván az Nkt. 51. (5) bekezdésében biztosított jogával, az írásbeli jelentkezési laphoz csatolnia kell az erre vonatkozó kérelmet, valamint a szakértői bizottság véleményét. Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája 6724 Szeged, Kodály tér 1. Központi írásbeli: 2016. január 16, 10 óra A felvételről való értesítés módja és ideje A jelentkezőket és az általános iskolát írásban értesítjük 2016. április 26-ig A képzés kezdete 2016/2017. tanév rendje szerint, várhatóan 2016. szeptember 1. Emelt szintű érettségire való felkészítés Kötelező érettségi tantárgyak (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv) mellett testnevelés és a komplex szakmai vizsgatárgy. Emelt óraszámú képzés Oktatott idegen nyelv/ek A tanulmányokat záró vizsga Kollégiumi elhelyezés Nyílt napok időpontjai Nincs angol vagy német A 12. évfolyam végén érettségi vizsga. (A négy kötelező és az 5. szakmai érettségi vizsgatárgyból.) A 13. évfolyam végén OKJ szakmai vizsga az egészségügyi ágazatban a választott szakképzésnek megfelelően, a képző-és iparművészeti ágazatban a divat-és stílustervező szakképzésnek megfelelően. Szeged Városi Kollégium kollégiumaiban 2015. november 11. 10 óra 2015. december 09. 10 óra 24
Egyéb fontos tudnivalók A négy év alatt közismereti és szakmai elméleti tantárgyak tanítása, valamint gyakorlati oktatás folyik. Csoportbontásban tanítjuk pl. az idegen nyelvet, matematikát, informatikát, magyar nyelv és irodalmat, ill. a szakmai tantárgyak jelentős részét. SZAKKÖZÉPISKOLAI SZAKKÉPZÉS Továbbtanulási lehetőségek a 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező tanulók számára (9-11. évfolyam) Szociális szolgáltatás ok Szakképesítés OKJ szám Szociális gondozó és ápoló Szakmacsoport Kódszám Képzési forma A képzés időtartama (év) Felvehető létszám (fő) 34 762 01 003 nappali 3 28 Szükséges iskolai Általános iskola 8 évfolyamának elvégzése. végzettség Alkalmassági Egészségügyi alkalmasság követelmények Integrált felkészítés Van. Iskolánk fogadja a sajátos nevelési igényű és beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulókat. A jelentkezés módja és ideje Jelentkezés a 28/2015.(V.28.) EMMI rendelet 2. számú mellékletében leírt határidő szerint: 2016. 02. 12-ig, a tanulók/szülők által kitöltött, az általános iskola által továbbított jelentkezési lapon. A jelentkezési lapot és tanulói adatlapot a nyolcadik évfolyamot végző tanulók az általános iskolájukban, vagy az internetről (www.oktatas.hu) térítésmentesen szerezhetik be, illetve tölthetik le. Írásbeli felvételi Nincs vizsga Szóbeli felvételi Nincs vizsga A felvételi eredmények értékelési szempontjai Az alábbiakban leírt pontszámítás alapján határozzuk meg a jelentkezők rangsorát: 6-7. osztály év végi, 8. osztály félévi osztályzatok magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv és biológia (természetismeret) tantárgyakból (max. 90 pont). Amennyiben a felvételiző a felsorolt tantárgyak valamelyikéből nem szerzett jegyet az általános iskolában, az adott tantárgyból a többi felvételi tantárgy átlagát számítjuk be. Az azonos pontszámot elért tanulók közül előnyben részesülnek a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetűek. 25
A felvételről való értesítés módja és ideje A jelentkezőket és az általános iskolát írásban értesítjük 2016. április 26-ig. A képzés kezdete 2016/2017. tanév rendje szerint, várhatóan 2016. szeptember 1. Oktatott idegen angol vagy német nyelv/ek A tanulmányokat OKJ szakmai vizsga záró vizsga Kollégiumi Szeged Városi Kollégium kollégiumaiban. elhelyezés Nyílt napok időpontjai 2015. november 11. 10 óra 2015. december 09. 10 óra Egyéb fontos tudnivalók A képzés gyakorlatorientált (a tanítási órák 1/3-a közismereti tantárgy, 2/3-a szakmai elmélet, ill. gyakorlat). A képzés hiányszakmának minősül, így a tanulók a jogszabályoknak megfelelően- ösztöndíjban részesülnek. A szakmai vizsga után két év alatt érettségi bizonyítvány szerezhető. SZAKKÉPZÉS ÉRETTSÉGI UTÁN Továbbtanulási lehetőségek az iskolában a 13. évfolyamtól Ágazat Szakképesítés OKJ szám Képzési forma A képzés időtartama (év) Felvehető létszám (fő) Gyakorló ápoló 52 723 01 nappali 2 34 Gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens Gyakorló képi diagnosztikai nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens 52 725 03 52 725 02 nappali 2 34 Fogászati asszisztens 54 720 02 nappali 2 34 Egészségügy Egészségügy Gyakorló gyógyszertári nappali 2 34 Egészségügy 52 720 03 asszisztens Gyógy-és sportmasszőr 54 726 01 (egy osztályban nappali 2 68 kihelyezett képzés Mórahalmon) Szociális 54 761 02 nappali 2 34 26
Kisgyermek-gondozó, -nevelő Könnyű-ipar Ruhaipari technikus 54 542 02 nappali 2 34 Gyakorló ápoló Gyakorló ápoló 52 723 01 esti 2+1 34 52 723 01 esti 1+1 34 Fogászati asszisztens 54 720 02 esti 2 34 Egészségügy Egészségügy Gyakorló gyógyszertári Egészségügy esti 2 34 asszisztens 52 720 03 Gyógy-és sportmasszőr (kihelyezett képzés 54 726 01 esti 2 34 Mórahalmon) Könnyű-ipar Ruhaipari technikus 54 542 02 esti 2 34 Szükséges iskolai végzettség Alkalmassági követelmények Integrált felkészítés* Nincs A jelentkezés módja és ideje Szóbeli felvételi vizsga A felvételi eredmények értékelési szempontjai Érettségi bizonyítvány. Kivétel: a 1+1 éves esti tagozatos gyakorló ápolóhoz előképzettség szükséges: általános ápoló vagy szociális gondozó és ápoló végzettség. Egészségügyi alkalmasság a megfelelő szakma elvégzéséhez. (Brunner Péter: Orvosi útmutató c. könyve szerint.) Az iskolában beszerezhető vagy a honlapról (www.kossuthzs-szeged.sulinet.hu) letölthető jelentkezési lapon 2016. április 3-tól június 30-ig. Pótjelentkezés augusztus 21-ig. Benyújtandó mellékletek: érettségi bizonyítvány (másolat), orvosi igazolás, nyilatkozat OKJ szakmai végzettségről (honlapról letölthető), felbélyegzett boríték Nincs Túljelentkezés esetén az érettségi vizsga eredményét vesszük figyelembe. A felvételről való Levélben, 2016. július 22-ig értesítés módja és ideje A képzés kezdete 2016/2017. tanév rendje szerint, várhatóan 2016. Oktatott idegen nyelv/ek szeptember 1. Angol vagy német 27
A tanulmányokat záró vizsga Kollégiumi elhelyezés Nyílt nap(ok) időpontja(i) Egyéb fontos tudnivalók OKJ szakmai vizsga Szeged Városi Kollégium 2015. november 18. 10 óra. 2016. január 06. 10 óra. A 2. évfolyamot követően a gyakorló szint elérése után lehetőséget biztosítunk a magasabb szintű OKJ végzettség megszerzésére: Ápoló 55 723 01 +1 év ráépülés; Klinikai laboratóriumi asszisztens 55 725 12+ 0,5 év ráépülés; Képi diagnosztikai nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens 55 725 10 +0,5 év ráépülés. Gyógyszertári asszisztens 55 720 03+0,5 év. Esti tagozaton a második szakma megszerzése is ingyenes. SZAKKÉPZÉS Továbbtanulási lehetőségek esti tagozaton keresztféléves képzésben Általános iskolai végzettséggel Szakma-csoport Szakképesítés OKJ szám Szociális szolgáltatások Szociális gondozó és ápoló Képzé si forma A képzés időtartama (év) 34 762 01 esti 2 34 Felvehet ő létszám (fő) Érettségi végzettséggel Szakmacsoport Szakképesítés OKJ szám Képzési forma A képzés Felvehető időtartama létszám (fő) (év) Szociális szolgáltatások Kisgyermekgondozó, nevelő 54 761 02 esti 2 34 További információk a keresztféléves képzéshez A 2. szakma megszerzése is ingyenes! Alkalmassági követelmények Integrált felkészítés* Nincs A jelentkezés módja és ideje Egészségügyi alkalmasság a megfelelő szakma elvégzéséhez. (Brunner Péter: Orvosi útmutató c. könyve szerint.) Az iskolában beszerezhető, vagy a honlapról www.kossuthzs-szeged.sulinet.hu letölthető jelentkezési lapon 2015. november 15 - től december 30-ig. Pótjelentkezés január 15-ig. 28
Szóbeli felvételi vizsga A felvételi eredmények értékelési szempontjai Benyújtandó mellékletek: érettségi bizonyítvány (másolat), orvosi igazolás, nyilatkozat OKJ szakmai végzettségről (honlapról letölthető), felbélyegzett boríték Nincs Túljelentkezés esetén az érettségi vizsga eredményét vesszük figyelembe A felvételről való Levélben e-mailen keresztül, 2016. január 8-ig értesítés módja és ideje A képzés kezdete Várhatóan 2016. január 25. Oktatott idegen Angol vagy német nyelv/ek A tanulmányokat OKJ szakmai vizsga záró vizsga 29
Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Cím: 6720 Szeged, Stefánia 14. Telefonszám: 62/547-157 Fax: 62/547-158 E-mail: info@korosy.hu Web: http://www.korosy.hu http://facebook.com/korosyszeged Intézményvezető Tráserné Horváth Annamária Intézményvezető e-mail: igazgato@korosy.hu Pályaválasztási felelős: Bereczné Juracsek Mariann szakmai intézményvezető-helyettes Pályaválasztási felelős e-mail: jmariann@korosy.hu Az igazság az, hogy amire összpontosítasz, afelé haladsz. Ne nézz a falra, összpontosíts oda, ahová el akarsz jutni. (Anthony Robbins) Tisztelt Olvasó! Alább a Szegedi SZC Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolájának felvételi tájékoztató anyagát olvashatja, amelyből információt kaphat a felvételi eljárás részleteiről, tájékozódhat az iskolában folyó oktatónevelő munka tanórai és tanórán kívüli céljairól, feladatairól és eszközeiről, bepillantást nyerhet mindennapjainkba. Mindezek intézményünk 2016-2017- es tanévre tervezett képzéseihez szolgálnak alapul. A folyamatosan változó oktatási és szakképzési rendszerben iskolánk meghatározó szerepet tölt be a régió és Szeged város életében. Tanítványaink nyelvi, informatikai, szakmai, közgazdasági felkészültsége mind a felsőoktatási intézmények, mind a munkahelyek részéről elismert. A felsőoktatásba felvételiző középiskolások érettségi átlagpontszámait illetve a nyelvvizsgák arányát figyelembe véve iskolánk a szakközépiskolák mezőnyében kiemelkedően teljesít. Az általános iskola felkészítő munkájára építve tanítványaink képességeinek és készségeinek fejlesztése mellett célunk az, hogy érdeklődésüknek, tehetségüknek megfelelő értelmi és érzelmi fejlettségre tegyenek szert, s hasznos tagjai legyenek környezetüknek. Fontosnak tartjuk, hogy végzett tanítványaink szilárd értékrenddel, határozott életstratégiával, felelősségtudattal, általános intelligenciával rendelkező, művelt, kulturált közösségi emberekké váljanak. Ismerjék meg lehetőségeiket, önmagukat, legyenek döntésképes, aktív, kötelességtudó, toleráns emberek, akik képesek reális célokat kitűzni maguk és közösségeik elé. 30
Tanáraink és diákjaink a város társadalmi, kulturális és sportéletében is tevékenyen részt vállalnak. Szervezői rendezvényeknek, segítői és résztvevői országos, régiós és városi eseményeknek. Az iskola hagyományait az átalakulóban lévő oktatási rendszerben is szeretnénk megtartani, Önökkel és gyermekeikkel remélhetően iskolánk leendő tanulóival együtt. Kedves leendő Tanítványunk! Köszöntelek a Kőrösy nevelőtestülete és diákközössége nevében! Felvételi tájékoztató anyagunk azért készült, hogy információt kapj az iskolában folyó képzésekről, tájékozódhass lehetőségeidről; képeken, rövid ismertetőkön keresztül bepillantást nyerhess az iskolában folyó tanórai és tanórán kívüli eseményekbe, rendezvényekbe. Biztos vagyok abban, hogy választásodban segítségedre lesznek szüleid, de ha kiadványunk felkeltette érdeklődésedet, jövő évi képzéseinkről további részleteket olvashatsz a Középfokú képzés menüpont alatt a www.korosy.hu internetes oldalunkon, ahol számos információt találsz iskolánk egyéb aktuális rendezvényeiről is. Ismét lesz Kőrösy Közgazdászpalánta Verseny, matematika, idegen nyelv és magyar irodalmi vetélkedő, ezekre várjuk jelentkezésedet. A Kőrösy média (media.korosy.hu) és Facebook oldalunk aktualitásokkal, sok-sok érdekességgel vár. Felvételi eredményeidhez, pályaválasztásodhoz sok sikert kívánok! Tráserné Horváth Annamária igazgató 31