MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÉNEK ÉS MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAI VALAMINT A HONVÉD VEZÉRKAR FŐNÖKÉNEK PARANCSA

Hasonló dokumentumok
MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, augusztus 20-a alkalmából

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. Felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter előterjesztésére

Magyarország köztársasági elnöke. A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetés KATONAI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZTA

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetés KATONAI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZTA

Magyarország köztársasági elnöke. A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetés POLGÁRI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZTA

A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter

Magyarország köztársasági elnöke. A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetés KATONAI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZTA

Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. Felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter előterjesztésére

Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelemi minisztere, és Bozó Tibor dandártábornok parancsnok

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. ÁLLAMI ÜNNEPÜNK augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT (POLGÁRI TAGOZATÁVAL)

Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, március 15-e alkalmából

Magyarország köztársasági elnöke. törzsfőnök-helyettese részére; A MAGYAR BRONZ ÉRDEMKERESZT. kitüntetés POLGÁRI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZTA

Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, március 15-e alkalmából

Ismertetem. Emléktárgyat adományoz. Oklevelet adományoz

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A. elismerések adományozásáról

2011. október 23-i hatállyal. kinevezte. dandártábornokká SIPOSS ERNŐ PÉTER

a Győri Katonai Ügyészség, ügyészségvezetőjének

ELŐLÉPTETI. ezredessé ELŐLÉPTETI. alezredessé ELŐLÉPTETI. őrnaggyá

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I. elismerések adományozásáról

Nemzeti Ünnepünk október 23-a alkalmából. a SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL arany fokozatát adományozza. rendőr ezredesnek

Magyarország köztársasági elnöke Állami Ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából

ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL.

A Szolgálati érdemjel arany fokozatát adományozza. Németh Erika törzszászlósnak. * A Szolgálati érdemjel ezüst fokozatát adományozza

Magyarország köztársasági elnöke, felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter előterjesztésére

A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül:

Magyarország köztársasági elnöke. Állami Ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója. dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója,

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÉNEK ÉS HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H AT Á RO ZAT A KINEVEZÉSRŐL, ELŐLÉPTETÉSRŐL ÉS ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL.

Forgatókönyv Nemzeti Ünnepünk október 23-a alkalmából elismerések átadásához

Dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere. Szolgálati tevékenysége elismeréséül a tűzoltóság napja alkalmából

Kerekréti Mihály Csaba a MH 54. Veszprém Radarezred, logisztikai alegységek, Logisztikai Zászlóalj, törzsfőnökének (pkh.)

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján:

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján:

a Magyar Honvédelem Napja május 21-e alkalmából

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai

CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015

a Záhonyi Katasztrófavédelmi Őrs gépjárművezetőjét

KOVÁCS BALÁZS ZSOLT tű. alezredesnek, a Körmendi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Körmendi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tűzoltóparancsnokának.

DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE

a megyei igazgatóság Műszaki Osztály osztályvezetőjének Hrubóczki János tű. őrnagy Úrnak

A Kari Tudományos Diákköri Konferencia díjazottjai

Elismerések átadására felkérem Varga Béla tű. ezredes, megyei igazgató urat

H A T Á R O Z A T ÁT. elismerések adományozásáról

A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE kitüntetés KATONAI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZTA

a Magyar Honvédelem Napja alkalmából

Gergely Istvánné úrhölgynek. *

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Magyarország Köztársaság Elnöke felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter előterjesztésére

A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán


Mecsei Judit tűzoltó ezredesnek, az Ellenőrzési Szolgálat szolgálatvezetőjének és

NATO ERŐKET INTEGRÁLÓ ELEM MAGYARORSZÁG

Nagyné Paulik Krisztina tő. fıhadnagynak, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Koordinációs és Személyzeti Osztálya kiemelt fıreferensének

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I ELŐLÉPTETÉSEKRŐL, KITÜNTETÉSEKRŐL ÉS ELISMERÉSEKRŐL.

Közszolgálati Tisztviselők Napja június 28. BM központi épület márványaula ORBÁN VIKTOR, MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖKE

Dr. habil Szabó Sándor András ezredesnek. Dr. Muzsay Ildikó ezredesnek, Schandl Ildikó alezredesnek. * EMLÉKLAPOT adományoz

Magyar joganyagok - 157/2008. (VIII. 20.) KE határozat - kitüntetés adományozásáról 2. oldal Rigó Máriának, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hi

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

A Honvédelmi Minisztérium vezetőinek neve, beosztása és elérhetőségei

2. oldal Farkas Ferenc kormánytisztviselőnek; közös megegyezéssel Feke Anikó kormánytisztviselőnek, Grézál Ádám kormánytisztviselőnek, dr. Klemencsics

2. oldal dr. Vajta István kormánytisztviselőnek; felmentéssel Tóthné Bisztránszky Marianna kormánytisztviselőnek; elhalálozása miatt Juhász Imre kormá

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

Baranyayné Tóth Mária Edit törzszászlósnak. * A Honvédelemért Kitüntető Cím III. fokozatát adományozta

MH 64. Deseda Félmaraton

Baranya kerékpáros túra. Négy Évszak Futás (tavasz) Négy Évszak Futás (nyár) 2012 másodperces. DÖKE kerékpáro s túra

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 30. szám

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ december 1-jétől változik az orvosok beosztása! DÉLELŐTT (07:30-13:30)

M EG H Í V Ó A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XXI. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA november 14. HELYE: TERRORELHÁRÍTÁSI KÖZPONT

III. S.Pártai Félmaraton

TOUR DE VELENCEI-TÓ 2016 VELENCEI-TÓ MINI MARATON 55KM

2. oldal Kormányzati szolgálati jogviszony megszűnése próbaidő alatt Tóth László, dr. Kereskényi Dávid, Szirbik Miklós, Csuták Máté; közös megegyezéss

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 2 kör - 12 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 2 kör - 12 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

A Szolgálati érdemjel bronz fokozatát adományozza

Köszöntjük a Konferencia résztvevőit!

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 42. szám

ALAPÍTÓ TAGJAI (1998. október 29.)

Westbay - G4S - HM EI Kupa

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT II. TELEPHELY

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

KOVÁCS BALÁZS ZSOLT tűzoltó őrnagy urat, a Körmendi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság parancsnokát. Soron kívül előléptette tűzoltó ezredessé

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi

01:20: MACSEK Zoltán :20: BOKOR Attila :20: RÁKSI Mihály 1980

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45

2016. április 22-én óra

Futakeszi. 10 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória: Fiatal (19 éves korig) Tempó Hátrány


A Szolgálati érdemjel ezüst fokozatát adományozta. Dr. Hábel Tamás Miklós alezredesnek, Dr. Tóth Mária alezredesnek.

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Átírás:

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÉNEK ÉS MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAI VALAMINT A HONVÉD VEZÉRKAR FŐNÖKÉNEK PARANCSA KITÜNTETÉSEKRŐL ÉS ELISMERÉSEKRŐL Magyarország köztársasági elnöke A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE KATONAI TAGOZATÁT TA több mint négy évtizedes katonai szolgálata alatt a Magyar Honvédség érdekében végzett áldozatos munkája elismeréseként MYSZOGLÁD RÓBERT KÁROLY dandártábornok a Honvéd Vezérkar, Vezérkari Titkárság, titkárságvezetője részére; A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE KATONAI TAGOZATÁT TA a minisztérium közigazgatási képviselete és a Katasztrófavédelmi Rendszer ágazati irányításával összefüggő feladatok ellátása területén végzett eredményes szakmai tevékenysége elismeréseként DR. KÁDÁR PÁL dandártábornok a HM Tervezési és Koordinációs Főosztály, főosztályvezetője részére; a Magyar Honvédség készenlétének fokozása érdekében végzett parancsnoki munkája, valamint katonadiplomáciai tevékenysége elismeréseként SÁNDOR ZSOLT dandártábornok a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság, törzsfőnök műveleti helyettese részére; a Magyar Honvédség nemzetközi szerepvállalásával kapcsolatos feladatok szervezésében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként TOPOR ISTVÁN ezredes az MH Összhaderőnemi Parancsnokság, békeműveleti főnökség, főnöke részére; A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE POLGÁRI TAGOZATÁT TA

- 2 - a XX. századi magyar-lengyel történelmi, politikai és katonai kapcsolatok kutatásán és megismertetésén keresztül a két nép barátságának megerősítését szolgáló több évtizedes, értékes történészi munkája elismeréseként VARGA ENDRE LÁSZLÓ a Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Új- és Legújabb kori Egyetemes Történeti Tanszékének volt egyetemi adjunktusa részére; A MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT KATONAI TAGOZATÁT TA a haza védelme és a nemzet biztonsága érdekében végzett eredményes munkája elismeréseként ÁRPÁD ZOLTÁN ezredes a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főosztályvezetője részére A MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT POLGÁRI TAGOZATÁT TA hazai és nemzetközi bizottságokban végzett szakmai, illetve tudományos munkája, valamint több évtizedes, értékteremtő közéleti tevékenysége elismeréseként DR. DEMETER JÁNOS közalkalmazott a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Szülészetnőgyógyászati Osztály és PIC osztályvezető főorvosa részére a honvédség népszerűsítését, valamint a nyírségi települések kulturális életének gazdagítását szolgáló széles körű kulturális szervezőtevékenysége elismeréseként MOGYORÓS ENIKŐ TÍMEA közalkalmazott az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Vay Ádám Kiképzőbázis könyvtárának vezetője, kulturális rendezvényszervező részére A MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT KATONAI TAGOZATÁT TA a haza védelme, a nemzet biztonsága érdekében végzett eredményes tevékenysége elismeréseként FARKAS RÓBERT SZILÁRD ezredes a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat osztályvezetője részére; A MAGYAR BRONZ ÉRDEMKERESZT POLGÁRI TAGOZATÁT TA

- 3 - a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésével kapcsolatos feladatok ellátása során tanúsított kimagasló helytállása elismeréseként KONDOR ZOLTÁN a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, Víztisztító Század, volt századparancsnoka részére. Magyarország honvédelmi minisztere Nemzeti Ünnepünk, 2017. március 15-e alkalmából A honvédelem ügye érdekében huzamos időn át végzett áldozatos munkája, sporttevékenysége elismeréseként, BABÉRKOSZORÚVAL ÉKESÍTETT FOKOZATÁT FARKAS LÁSZLÓ JENŐ nyugállományú alezredesnek II. FOKOZATÁT GERGELY ISTVÁN EMLÉKTÁRGYAT KOÓS OTTÓ rehabilitált alezredesnek a honvédelem ügye érdekében huzamos időn át végzett áldozatos munkája elismeréseként, II. FOKOZATÁT BALOGH IMRE A fegyver nélküli tartós külszolgálat teljesítésének elismeréséül KÜLSZOLGÁLATÉRT SZOLGÁLATI JELET DOMJÁN LÁSZLÓ vezérőrnagynak Beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége, valamint szakmai érdemei elismeréséül, BABÉRKOSZORÚVAL ÉKESÍTETT ARANY FOKOZATÁT

- 4 - ROLKÓ ZOLTÁN ezredesnek MH 86.SZHB SZILVAI ZOLTÁN alezredesnek HVK HIICSF ARANY FOKOZATÁT ILLÉS ATTILA ezredesnek HM VGH DR. NAGY LÁSZLÓ ezredesnek MH EK GOMBÁS ZOLTÁN alezredesnek MH ÖHP DR. HAJDU HAJNALKA ORSOLYA alezredesnek HM VIF KÁSA ISTVÁN alezredesnek MH 25.KGY LDD KOÓS TAMÁS alezredesnek MH GEOSZ DR. SZOLCSÁNSZKY MÁRTON alezredesnek MH BHD MOLNÁR JÁNOS őrnagynak MH 86.SZHB SUTÁK NORBERT őrnagynak MH KIKNYP ZENTAI KÁROLY őrnagynak NKE HHK MÁRKUSNÉ PINTÉR ÁGNES törzszászlósnak MH ÖHP EZÜST FOKOZATÁT DEBRECZENI ALBERT alezredesnek MH HFKP GÁL JÓZSEF alezredesnek MH 5.BI LDD MAROSVÖLGYI VINCE alezredesnek MH 43.NSJ HVTE MÉSZÁROS GÁBOR alezredesnek MH LK DR. KOVÁCS ZOLTÁN őrnagynak MH 5.BI LDD SZLOSZJÁR TAMÁS őrnagynak MH 59.SZD RB BENCZE TAMÁS századosnak HM VGH TÓTH KÁROLYNÉ törzszászlósnak MH 86.SZHB SZÖGEDI DEZSŐ zászlósnak MH 12.ALRE FAZEKAS SÁNDOR ISTVÁN főtörzsőrmesternek MH 5.BI LDD BRONZ FOKOZATÁT SZAKÁCSI ISTVÁN alezredesnek MH ÖHP FENYVESI GYÖRGY őrnagynak MH ÖHP GYURÁN GÁBOR őrnagynak MH 12.ALRE

- 5 - KÓNYA BÉLA NÁNDOR őrnagynak HM HIM NAGY FERENC őrnagynak MH 5.BI LDD DR. PAKSI ANDRÁS őrnagynak MH BHD SZABÓ TAMÁS őrnagynak MH 59.SZD RB TAKÁCS-TURCSÁNYI ÉVA őrnagynak HM TKF FEKETE ILDIKÓ századosnak MH LVIK GYÖNGYÖS GÁBOR századosnak MH PBRT HONFI BARNABÁS GÁBOR századosnak MH 64.BSZJ LE KISS TAMÁS századosnak MH ARB MAKAI JÓZSEF századosnak HM VGH MÜLLER SÁNDOR századosnak MH 54.VRE BUDA TAMÁS GÁBOR hadnagynak MH RKKK KISS ROLAND törzszászlósnak MH ÖHP BRANDT GERGELY zászlósnak MH 1.HTHE DUDÁS PÉTER zászlósnak MH 25.KGY LDD KOLLÁR PÁL zászlósnak MH AA STEINHŐFER KÁROLY zászlósnak MH KRK BERTALAN NORBERT főtörzsőrmesternek MH 54.VRE MÉSZÁROS JÁNOS főtörzsőrmesternek MH 37.II.RF ME TALLÁROM GYULA főtörzsőrmesternek KKHKK BABÉRKOSZORÚVAL ÉKESÍTETT FOKOZATÁT BORSOS SÁNDOR kormánytisztviselőnek HM HF I. FOKOZATÁT GYENIS GYÖRGY munkatársnak MH 43.NSJ HVTE II. FOKOZATÁT MAGYAR SÁNDOR kormánytisztviselőnek HM TKKF

- 6 - ZSEZSERÁN ANIKÓ kormánytisztviselőnek HM TKF DR. ABERMANNÉ DR. JÄCKEL MÁRTA közalkalmazottnak MH EK BENE GÁBOR JÓZSEF közalkalmazottnak MH LÉJÜ DR. JÁSZAY PÉTER ISTVÁN közalkalmazottnak MH EK III. FOKOZATÁT DR. MÉSZÁROS MÁRTA kormánytisztviselőnek HM JIHÁT SCHMIDTNÉ WELLESZ ROBERTA tanácsosnak MH BHK BALÁZS GERGŐ közalkalmazottnak MH BHD BERECZKI ANDREA közalkalmazottnak MH EK DARÓCZI JÓZSEF közalkalmazottnak MH 54.VRE HANYU BERNÁT közalkalmazottnak MH BHD DR. KÁLMÁN JUDIT közalkalmazottnak MH EK NÉMETHNÉ NAGY KATALIN közalkalmazottnak MH EK PATAKI JUDIT közalkalmazottnak MH ÖHP REIKORT ISTVÁNNÉ közalkalmazottnak MH EK SZEKERES ISTVÁNNÉ közalkalmazottnak MH KKK WERSITZ MÁRTON közalkalmazottnak MH EK a 2018. évi Bajnokcsapatok Európa Kupáján Magyarország képviseletében párbajtőr versenyen csapatban aranyérmet elnyert kivételesen áldozatkész, kiemelkedő munkája elismeréséül, ELISMERŐ OKLEVELET ezzel egyidejűleg teljesítményjuttatást, illetve pénzjutalmat RÉDLI ANDRÁS századosnak MH AA SIKLÓSI GERGELY őrmesternek RÁL BERTA DÁNIEL SOMFAI PÉTER

- 7 - szolgálaton kívül katonaként tanúsított példaértékű tevékenysége elismeréséül, ELISMERŐ OKLEVELET ezzel egyidejűleg teljesítményjuttatást BÉLAVÁRI MIKLÓS GÁBOR századosnak MH KIKNYP A Honvéd Vezérkar főnöke a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelése során nyújtott kiemelkedő szakmai munkája elismeréséül, Nemzeti Ünnepünk, 2018. március 15. alkalmából ELISMERŐ OKLEVELET ezzel egyidejűleg PÉNZJUTALMAT KIEFER ATTILA BUDER LÁSZLÓ ANDOR címzetes rendőr főtörzszászlósnak címzetes rendőr főtörzsőrmesternek