Emlékkövek Újévi igehirdetés 2014.01.01. Textus: Józsué 3, 5-6; 14-17; 4,4-8 5 Józsué ezt mondta a népnek: Szenteljétek meg magatokat, mert holnap csodákat tesz köztetek az ÚR. 6 A papoknak pedig ezt mondta Józsué: Vegyétek föl a szövetség ládáját, és vonuljatok a nép előtt! Fölvették tehát a szövetség ládáját, és mentek a nép előtt. 14 Akkor fölkerekedett sátraiból a nép, hogy átkeljen a Jordánon. A papok vitték a szövetség ládáját a nép előtt. 15 A ládát vivők megérkeztek a Jordánhoz, és a ládát vivő papok lába a folyó szélén belemerült a vízbe. A Jordán medre pedig az aratás idején mindvégig egészen tele volt. 16 Egyszerre csak megállt a fölülről lefelé folyó víz, gátként feltornyosult egy nagy szakaszon Ádámnál, annál a városnál, amely Cáretán mellett volt. A pusztai tenger, azaz a Sós-tenger felé folyó víz pedig teljesen különvált. Így kelt át a nép Jerikóval szemben. 17 Az ÚR szövetségládáját vivő papok ott álltak szilárdan a Jordán száraz medrében. Egész Izráel átkelt, és mindaddig száraz volt a meder, amíg az egész nép mindenestül át nem kelt a Jordánon. 4 Józsué odahívta azt a tizenkét férfit, akiket Izráel fiai közül kijelölt, törzsenként egy-egy férfit, 5 és ezt mondta nekik Józsué: Menjetek be a Jordán közepébe, Isteneteknek, az ÚRnak ládája elé, és vegyen föl mindegyikőtök egy-egy követ a vállára; Izráel törzseinek a száma szerint. 6 Legyen ez emlékeztető jelül közöttetek; és ha majd megkérdezik fiaitok, hogy miféle kövek ezek, 7 akkor ezt mondjátok nekik: Kettévált a Jordán vize az ÚR szövetségládája előtt, amikor átkelt a Jordánon; kettévált a Jordán vize, és erre emlékeztetik ezek a kövek Izráel fiait mindörökké. 8 Izráel fiai úgy cselekedtek, ahogyan Józsué parancsolta. Fölvettek a Jordán közepéből tizenkét követ Izráel törzseinek száma szerint, ahogyan az ÚR mondta Józsuénak. Magukkal vitték a szállásukra, és ott helyezték el azokat. Kedves testvéreim! Mózes halála után Józsué lett az, aki vezette Isten népét. Mózes már nem mehetett be az ígéret földjére, mint ahogyan az a nemzedék sem, akik 40 évvel korábban nem akartak oda bevonulni, mert nem bíztak Istenben.
De most, hogy újra megérkeztek az ígéret földjének határához, Isten kész új esélyt adni az Ő népének így nyitva új fejezetet Izrael népének életében. Most, így az újév első napján mi is egy új fejezetet nyithatunk Istennel. Erre az új évre is tőle kérhetünk és kaphatunk hitet, kitartást, vezetést. Sokszor nem szeretjük a változásokat ha például a jól megszokott életritmusunkat valami megbolygatja. Most nem valószínű, hogy olyan nagy változás előtt állunk, mint Izrael a honfoglalás előtt, de ha végiggondoltuk már az elmúlt évünket hogy mennyi mindennel kellett szembenéznünk, megküzdenünk, akkor lehet, hogy a mi szívünkben is van egy kis izgalom, esetleg aggodalom. Nem tudom, testvérem, hogy te most hol tartasz személyes hitedben. Lehet, hogy közöttünk is vannak, akik küzdelmes kerülőutakról, pusztai vándorlásokról tudnának beszámolni. Lehet testvérem, hogy ott van a szívedben a félelem a jövőtől, lehet, hogy félsz, hogy elvesztesz valakit, hogy megromlik a kapcsolatod valakivel, hogy elveszíted az egzisztenciád. Lehet, hogy nem érzed magad késznek arra, hogy megtedd, amire Isten kér. Megannyi életút, kérdés, és akadály. De a te életedben is létezik az ígéret földje. Számodra is van hely az Istennél. Jézus azért jött, hogy ezt az örömhírt neked is mondja, hogy kitarts az evilági vándorlásod során, tudva azt, hogy van biztos cél, van, aki vár téged, és van, aki végigkísér téged. Izrael népének sokféle akadályon kellett átmennie, míg elértek ide, az ígéret földjének határához: ott volt legyőzhetetlen akadályként a fáraó kérlelhetetlensége, a Vörös-tenger, a pusztában az éhség, szomjúság, a saját kételyeik, és most a Jordán-folyó. De ezt követően is még sok akadály várt rájuk: Jerikó várfalai, sok ellenség. De ezek az akadályok csak a korlátozott emberi lehetőségek tekintetében voltak félelmetesek, és leküzdhetetlenek. Mert nem is egyedül kellett mindezzel szembenézniük, mert ott volt velük az Isten, aki mindenen átsegítette őket. Nekünk sem egyedül kell szembenéznünk a 2014-ben ránk váró akadályokkal, mert Isten ugyanolyan hű marad hozzánk is. Bárhol is jársz most lelki utadon távol az Istentől, vagy közel Hozzá -, egy biztos, hogy Ő el nem hagy téged. Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! Az ÚR az én osztályrészem - mondom magamban -, ezért benne bízom. (JSir 3,22-24) ez az a szeretet és hűség, ami erőt adhat az új évben is.
Mit láttak még ekkor? A folyót, a nagy akadályt. Valószínűleg sok kérdés volt bennük: hogyan kelünk át? Mi lesz a gyengékkel, a betegekkel, a gyermekekkel? Hogyan maradunk együtt? Lázonghattak volna, hogy: ide hoztál minket, és azt sem tudjuk, hogy mi vár minket a túlparton! De nem ezt tették, hanem engedelmeskedtek az Isten parancsának, és úgy tettek, ahogyan azt Józsué tolmácsolta nekik: Szenteljétek meg magatokat, mert holnap csodákat tesz köztetek az ÚR. És nem ellenkeztek, hanem várták, hogy mi fog történni. Nem hátráltak meg a célegyenesben, mint elődeik, 40 évvel korábban. Látva mindezt, megszólíthat bennünket Isten Igéje: mi mit teszünk az ilyen helyzetekben, amikor nincs egyebünk, csak az Isten ígérete. Elég-e az nekünk, vagy még annak ellenére is csak kételkedünk? Mi vajon mit teszünk akkor, amikor ötletünk sincs, hogy hogyan tovább? Amikor elfogynak az emberi lehetőségek. Zúgolódunk, mondván: én nem ilyen életet képzeltem el magamnak! vagy Én nem erre számítottam!, Miért büntet az Isten?. Vagy próbáljuk a kezünkbe venni a dolgok alakulását? Abban az illúzióban, hogy majd megoldom én a magam módján? Az ilyennek soha nem lesz jó vége. Hiába akarunk mi nagyon jót, nem lesz az. Vagy tehetjük azt is, hogy próbáljuk megérteni, hogy Istennek ezzel is terve, célja van az életünkben? Bízunk-e az Ő szabadításában? A miértek helyett, az önfejűség helyett inkább válasszuk az őszinte imádságot, válasszuk a mi Urunk mindenre elégséges kegyelmét. A Jordánon való átkelésnél is ezt tette Isten népe. Várta, hogy megtörténjen, amit előre megmondott az Úr. És nem kellett csalódniuk, hiszen: Egyszerre csak megállt a fölülről lefelé folyó víz, gátként feltornyosult egy nagy szakaszon A pusztai tenger, azaz a Sóstenger felé folyó víz pedig teljesen különvált. És száraz lábbal kelhettek át a Jordán medrén. Aztán jön a parancs, hogy a folyó medréből hozzanak 12 követ, hogy emlékkövekként felállítsák azokat a szálláshelyükön. Fontos mozzanat ez testvérek, ami így újév első napján különösen is aktuális. Ugyanis a rossz emlékek, a veszteségek felsorolása könnyű, az megy mindenkinek. De vajon, ha most az lenne a feladat, hogy mindannyian gyűjtsünk össze 12 dolgot az elmúlt évből, amiért hálát adunk, amit különösen nagy áldásnak tartunk, akkor vajon meddig tartana, míg megtalálnánk ezt a 12 lelki emlékkövet?
Eszembe jutott az egyik kedves testvérem, aki azt mesélte nekem, hogy a Bibliájában kis cetliket tart, amelyekre kérések, imádságok Istentől kapott ajándékok vannak felírva. Ha valamelyik beteljesül, azt a Biblia elejéről átrakja a végére így tartja szeme előtt mindazt a sok áldást, amit az Istentől kapott. Hát ezek a Jordán mellett állított emlékkövek is ezt a célt szolgálták. Nekünk vannak-e ilyen emlékköveink az életünkben, melyekről az jut eszünkbe, hogy Isten mit tett értünk, mivel áldott meg, milyen terhet segített elhordozni, mit tett meg helyettünk. Felismerjük-e az életünkben Isten nagy tetteit? A visszaemlékezés akkor jó, ha építő, és továbbvisz bennünket: nem szabad, hogy tétlen múltba révedés legyen! Ne azon gondolkozzunk, hogy mi lett volna, ha hanem azon, hogy legközelebb hogyan kell majd az Isten szerinti helyes utat választani. Megtehetjük ezt naponként: szakítsunk egy kis időt a nap végén, hogy mely események voltak aznap, amelyek hálára, vagy önvizsgálatra késztetnek. Emlékezzünk vissza, kérjük Istent, hogy mutasson rá, mi a helyes és helytelen! Engedjük, hogy szóljon, tanítson, vezessen! Majd kérjük, hogy segítsen alkalmazni azt, amire tanított! Nem receptet akarok én adni, csak egy ötletet, hogy miként lehet emlékköveket állítanunk. Az ilyen visszaemlékezések után olyan jó bátorsággal, reménnyel tekinteni a jövőbe: már oly sok mindenen vezettél át engem Uram, oly sokszor tapasztaltam a Te féltő szereteted, hát most is benned bízom, nem hátrálok meg, mert Te velem vagy! Azt olvastuk Józsuéról, hogy a csodálatos átkelés után: Az ÚR naggyá tette azon a napon Józsuét egész Izráel szemében. Éppúgy tisztelték egész életében, mint ahogyan Mózest tisztelték. Tudjuk jól, hogy ebben az évben is lesznek akadályok, próbák, de ha megmarad a hited, az élő kapcsolatod Istennel, akkor te is lehetsz olyan a családod, a környezeted számára, mint Józsué. Példa és megerősítés lehet a te hited és kitartásod az Úrban. Lehetsz olyan lelki vezető, aki Istenben bízva megy a nagy próbák elé is, és ehelyett nem a pohárhoz nyúl, és nem az aggódásba rántja magával a többieket. És végül hadd hívjam fel még valami fontosra a figyelmet testvérek! Az Isten népének nem kellett ezen a napon mást tenniük, mint követni az Urat, és hinni hatalmában. Mert soha nem Mózes, vagy Józsué volt az, aki cselekedett, nem a népnek kellett önmagáért kiállni, hanem mindig az Isten volt az, aki cselekedett, aki az áldást adta.
A mi életünk is erről szól: követni Jézus Krisztust, hinni az Ő hatalmában. Ő már megnyitotta előttünk az ajtót az Atyához. Rajta kívül senki más nem nyithat nekünk utat bűneink hatalmas folyamán keresztül az Isten országába, a megígért kegyelembe. Ő számodra is megnyitja az Atyához vezető utat, csak indulj el, fogadd el a kegyelmét, és bízz benne, hogy még a leglehetetlenebb akadályt is képes elhárítani az útból. Nekünk ezért nem kell emberfeletti erőfeszítéseket tennünk, nem kell küzdenünk. És ne csak a nagy akadályok előtt kiáltsunk hozzá! Kérjünk tőle naponként tanácsot, vezetést. Ne hagyjuk ki Őt az életünkből, ne akarjuk saját magunk megoldani az életünket, ne induljunk el kerülőutakon! Jézus a biztos jövő! Merjük hát rábízni magunkat ebben az évben is, tudva azt, hogy ez még nem megérkezés, hanem a kezdete egy útnak, ami áldásokkal tele vezet a boldog cél felé. Ámen. G