Magyar Köztársasági Érdemrend - Nagykereszt a rendi láncon 2000 A tanulmányom célja részletekben gazdag fotókkal bemutatni a 2000. évi XI. törvénnyel alapított Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykereszt a rendi láncon a csillaggal kitüntetést. A "Magyar Köztársasági Érdemrend és Érdemkereszt Katonai Tagozat 1991-2016" tanulmánysorozatomban megtalálhatóak azok a leírások, melyek a Magyar Köztársasági Érdemrend és Érdemkereszt újraalapításával az Országgyűlés által elfogadott 1991. évi XXXI. törvényt - a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről kapcsolatosak. A módosító jogszabály egy teljesen új kitüntetést alapít Magyar Köztársasági Érdemrendek sorában, és a kiskeresztet átnevezi lovagkeresztnek. Meghatározásra kerül kik kaphatják, azonban nem nevezi meg a törvény az új fokozat tagozatát. Polgári és vagy Katonai? Ezzel a kérdéskörrel szintén foglalkoztam a korábbi tanulmánysorozatban. Ami tény, hogy a hivatalosan is átadásra került ezen fokozatok polgári tagozatúak, mivel zöld dobozban adományozták, a keresztek zöld zománcos belső szegélyezésűek, a kisdíszítmény szalagja is zöld. A jelenkor kitüntetéseivel is foglalkozó szakkönyvekben is a "polgári" tagozat lelhető csak fel. Az alapító jogszabály ide vonatkozó részei: 2000. évi XI. törvény a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló 1990. évi XII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról 4. A Törvény 1. számú melléklete 3. -ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) A Magyar Köztársasági Érdemrend fokozatai: a) nagykereszt a lánccal, b) nagykereszt, c) középkereszt a csillaggal, d) középkereszt, e) tisztikereszt, f) lovagkereszt. 5. A Törvény 1. számú mellékletének 3. -a a következő új (3) bekezdéssel egészül ki, és ezzel egyidejűleg az eredeti (3) és (4) bekezdés jelölése (4) és (5) bekezdésre változik: (3) A nagykereszt a lánccal fokozat kizárólag államfők részére adományozható. A nagykereszt a szalaghoz aranylánc függesztékkel kapcsolódik, a nagykereszthez járó csillag aranybevonatú. 6. A Törvény 1. számú mellékletének 8. -a helyébe a következő rendelkezés lép: 8. A Magyar Köztársaság elnöke élethosszig tulajdonosa a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykereszt a lánccal fokozatának.
A Nagykereszt a lánccal és a csillaggal szakirodalmak szerinti leírása: " 199 aranyozott, kettősdrót láncszemből álló nyaklánc, amelyet alsó részén két arany babérág ékesít. Az ágak közötti láncszemhez két karika csatlakozik ( az alsóra AP cégjelzést, félholdat és 925 finomságú jelet ütöttek ) amihez arany- és zöldzománc szegélyes, fehér zománcos, szélesedő szárú kereszt csatlakozik. A kereszt előlapján középen zöld babérkoszorúval körülvett kerek vörös mezőben az 1990-es magyar köztársasági címer van. Hátlapján kerek aranyszínű mezőben középen 1946/1991 évszám, az alapítás és az újjáalapítás időpontja látható. Függesztő karikájába a H ( Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Intézet ), PV és ezüst fémjelet ütöttek. Anyaga: aranyozott ezüst, zománc. A kereszt mérete: 43 mm. A fokozathoz nyolcágú, domború, brillezett felületű, aranyozott csillag tartozik. Előlapján a rendjelvény előlapjának mása, hátlapján 1946/1991 beütés, valamint tű-kampó van. A tűn a láncnál ismertetett jelzések találhatók, anyaga: aranyozott ezüst, zománc. Mérete: 90 mm." "Kisdíszítmény: polgári tagozatú lovagkereszt, szalagján a csillag 25 mm átmérőjű, aranyozott, kicsinyített mása." "Szalagsáv: a kisdíszítmény szalagjából, a csillag 10 mm átmérőjű, kicsinyített, aranyozott mása." "Miniatűr rozetta (gombjuk jelvény): 15 mm átmérőjű, zöld zománcú, aranyozott peremű fémgomb, közepén a nagykereszt csillagának 10 mm-es, aranyozott, kicsinyített másával. Hátlapján szúrókapocs van klipsszel." Teljes fotósorozatot készíthettem egy adományozott Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykereszt a láncon a csillaggal kitüntetésről. Sajnos a lovagkeresztje nem volt meg. A doboza zöld színű, 556 mm hosszú, 160 mm széles, 50 mm magas (01-01A kép). A doboz elején 34 mm széles, 21 mm magas, pattintós megoldású a dobozba rögzítő szögelésű, vésett díszítésű nyitószerkezet található (01B-01C kép). A doboz hátsó, felnyitási részén két 30 mm széles, 7 mm magas, a dobozba rögzítő szögelésű, stiftes szerkezet látható (01D kép). A rögzítésre 3+3 X 2 szögelés szolgál (01E kép). A doboz tetején nincs semmilyen ábrázolás, írás. A Köztársasági címer aranyozott rajza az alacsonyabb fokozatok dobozán viszont szinte 90%-os biztonsággal kijelenthetően megtalálható. 01 kép
01A kép 01B kép 01C kép 01D kép 01E kép
A doboz belső részében a fedőlapnál fehér selyem anyag a borítás, az alsó részen fehér plüss anyag, ragasztással rögzítve a doboztesthez. Az alsó részen a kitüntetés részeihez kialakított "fészkek" találhatóak (02-02A kép). 02 kép 02A kép A lánc 880 mm hosszú, plusz 18 mm az összeillesztésre szolgáló kapocs és a két kontraszem 4-4 mm. Egy szem 6 mm magas, 5 mm széles, 2,5 mm vastag, dupla kialakítású. A dobozban a lánc "fészke" 6 mm mély, felfelé szélesedő, alul 5 mm, felül 8 mm széles (03-03B kép). 03 kép
03A kép Az összeillesztésre szolgáló kapocs érdekessége, hogy egymásba illeszthető, rugós elven rögzítődik. Az egyik rész a "ház" azaz befogadó rész, a másik egy nyelv, mely háromszög alakúra van hajlítva viszont alsó talpa nincs, így szabadon mozogva teszi lehetővé a "rugós" elvű csatlakozást. Ezzel a technikával az 1946-ban alapított MK Érdemrend Nagykeresztje a láncon találkozhatunk, szinte teljesen lemásolva azt (03B-03G kép). 03B kép 03Ckép
03D kép 03E kép 03F kép
03G kép A babérágak ívesek, együttesen 54 mm hosszúak (04 kép). A bal oldali 28 mm, a jobb oldali 26 mm. Az okát sajnos nem tudom, de ugyanez tapasztalható a "katonai tagozaténál" is. A bal oldali csúcslevél hosszabb száron ül mint a jobb oldali (04A-04B kép). Egy ágon kettő dupla és egy csúcs levél helyezkedik el. A babérág ékítmény fizikálisan önálló elem, négy karikával átöleli a láncot, azzal összeszorítva nincs, a lánc maga szabadon tud futni bennük. A kereszthez ovális, behajlított résszel csatlakozik (04C-04D kép). 04 kép 04A 04B kép
04C kép 04D kép A kereszt arany külső, zöld belső szegélyezésű, fehér zománcos görög kereszt, befelé szűkölő szárakkal. Mérete jóval kisebb a Nagykereszt és Középkereszt fokozaténál: 43 mm átmérőjű, 8 mm vastag. A babérkoszorú átmérője 19 mm, melyben a piros részen 10 mm magas, 5 mm széles köztársasági címer van. Hátoldalán az évszámok, 1946 és 1991 (az alapítás és az újjáalapítás időpontja), melyek vésettek. (05-05C kép). A kontraszem karikában megtalálhatóak a nemesfémjelzések valamint a "PV" azaz a készítő Pénzverde jele (05D kép). A kereszt "fészke" a függesztő karika nélkül 45 mm átmérőjű, középpontján 8 mm mély (05E-05F kép).
05 kép 05A kép
05B kép 05C kép
05D kép 05E kép A megvizsgált Nagykereszt rendi láncon csillaga 91 mm átmérőjű, 25 mm magas. Nyolc egyenlő méretű ága van, a test domborított, ezüst anyagú. A csillag közepén 53 mm átmérőjű, piros szegélyű, domborított, zománcozott kereszt található. A kereszt közepén 22 mm átmérőjű babérkoszorú, közepén a Köztársasági címer 13 mm magas, 6 mm széles (06-06C kép). A csillag hátoldalán középen 20 mm átmérőjű kör alakú lemez, rajta "1946 1991" évszámok (az alapítás és az újjáalapítás időpontja), melyek egymás alatt helyezkednek el, 4 mm
magasak és 6 mm szélesek. A rögzítésre szolgáló tűn fémjelzések nincsenek. A csillag "fészke" kör alakú, 90 mm átmérőjű, 15 mm magas (06F kép). 06 kép 06A kép
06B kép 06C kép
06D kép 06E kép
06F kép Tisztelettel: Varga Ottó A kitüntetésekről készült képek a saját tulajdonomban vannak. Források: - 1991. évi XXXI. törvényt - a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről - 2000. évi XI. törvény a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról - Makai Ágnes - Héri Vera - Kereszt, érem, csillag (Helikon kiadó 2002) - Bodrogi Péter - Molnár József - Zeidler Sándor - Nagy Magyar kitüntetéskönyv (Rubicon kiadó 2005)