SZTE MÓRA FERENC SZAKKOLLÉGIUM
BEMUTATKOZÁS Az SZTE Móra Ferenc Szakkollégiuma Szeged egyik legszebb részén, zöldövezetben található. Kollégiumunk több mint 50 éve egyszerre biztosítja a hallgatók számára a nyugodt lakhatási körülményeket és a pezsgő szellemi és kulturális közeget egyetemi tanulmányaik alatt. 3 évre minősített szakkollégiumként konferenciákat, szakmai találkozókat (Interkoll, NYATA) szervezünk, ellátogatunk más szakkollégiumok rendezvényeire, valamint fesztiválokon is képviseltetjük magunkat. Amellett, hogy az ország legnagyobb és a vidék egyik legismertebb szakkollégiuma vagyunk, a családias mórás légkör és színes, hallgatóbarát szolgáltatáspalettánk is vonzóvá tehetik intézményünket a hallgatók számára. INFRASTRUKTÚRA Emeletenként háromágyas szobák, kétszobánként közös társalgó, felújított mosdók, zuhanyzók, konyha és tanulószobák állnak a hallgatók rendelkezésére. Szolgáltatások: előadóterem, tantermek, folyóiratolvasó, könyvtár, szalon, stúdió, DVD-tár, moziterem, számítógépterem, kerékpártároló, tornaterem kondiképekkel, mosógéphasználat, sportpálya, büfé, kávézó. KÉPES ÍZELÍTŐ 01 02 01 Bejárat 02 Magasfödszint 03 04 03 Hallgatói szoba 04 Emeleti zuhanyzó 05 06 05 06 Szobák közötti társalgó Konyha (minden szinten)
07 08 Magasföldszinti nagyterem Tanterem 07 08 09 10 Könyvtár Filmes terem 09 10 11 12 Irodalmi szalon Büfé, kávézó 11 12 04 69 02 13 14 Tornaterem Sportpálya 13 14
SZAKMAI ÉLET KURZUSOK, MŰHELYEK, NYELVÓRÁK Szakkollégiumi kurzusaink várják bölcsész, természettudós, informatikus, közgazdász, jogász és bölcsész és tanár szakos hallgatóinkat. Térítésmentes nyelvóráink: angol (kezdő, haladó), német (kezdő, haladó), igény szerint orosz, spanyol, olasz, francia, török, A 2016/17. TANÉV KURZUSKÍNÁLATÁBÓL: Geoinformatika Parazitológia Algoritmusok Lézerfizika Ökológia Nemzetközi jog Antropológia Boszorkányok a középkori és kora újkori Magyarországon Történelmi magyar borvidékek Mikrotanítás Német kezdő Angol nyelv Orosz nyelv Kortárs irodalmi estek (Odorics Ferenc, Szilasi László, Kelemen Zoltán) Móra Szabadegyetem (Löffler Tibor, Gálffy László, Pálóczi András, Szabó Éva, Mihalik Árpád, Csábi Eszter)
KONFERENCIÁK MÓRA AKADÉMIA "Választás 2014" Konferencia 2014. február 27. Közgazdaságtudományi Konferencia 2015. március 6. Országos bölcsészet-, természet-, és társadalomtudományi konferenciáink alkalmával hallgatóink kipróbálhatják szakmai felkészültségüket és megismerkedhetnek más szakkollégiumok képviselőivel. Biztonságpolitikai Konferencia 2016. április 8. Móra 50" Konferencia 2016. április 15-16. Konferenciáinkhoz kapcsolódóan rezümékötetek, a konferencia-előadások anyagaiból pedig Móra Akadémia tanulmánykötetek készülnek, biztosítva ezzel a tudományos publikáció lehetőségét hallgatóinknak. Bölcsészettudományi Konferencia 2016. november 25. Természettudományi Konferencia 2017. március 11.
KULTURÁLIS PROGRAMOK A félév során vitaestek, író-olvasó találkozók, filmklubok, szakmai előadások, kiállítások, kerekasztal-beszélgetések, művészeti és zenei estek, Ki Mit Tud, valamint ünnepi műsorok, megemlékezések színesítik a programpalettát.
KÖZÖSSÉGI ÉLET KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK: Szakmai Előkészítő Tábor, Öntevékeny Csoportok Éjszakája, Tökfaragó Verseny, Mikulás, Bor- és Pálinkamustra, Farsang, Morgilla, Végzősök búcsúztatója, szakmai kirándulás, sportnap KIKAPCSOLÓDÁSI ÉS SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEK: színjátszókör, társasjáték- és kártyakör, sakk-kör, rajzkör, színezőkör, könyvtár, stúdió, kollégiumi újság, kollégiumi rádió, néptánc, társastánc, fegyencedzés, aerobic, stb.
Fotók: SZTE Móra Ferenc Szakkollégium és Bobkó Anna ELÉRHETŐSÉGEINK: 6726 Szeged, Közép fasor 31-33. GPS: 46.247207, 20.167779 +36-62-544-101 facebook.com/szte.mora.ferenc.szakkollegium mora.kollegium.szeged@gmail.com Készült az NTP-SZKOLL-16-0039 számú pályázat támogatásával.