A DÉL-DUNÁNTÚLI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT ZRT. TÁRSASÁGI ÉS KÖZÉLETI LAPJA IV. ÉVFOLYAM / 2. SZÁM 2018. ÁPRILIS Húsz új autóbuszt állítottunk forgalomba Elismerésben részesült munkavállalóink SLA: teljesítettük a 2017. évi előírt szintet Új irodák az érdekképviseleteknek
2 2018. április A járműpark átlagéletkora 12,3 évre csökkent Húsz darab új autóbusz állt forgalomba a Dél-Dunántúlon Húsz darab új autóbuszt állítottunk forgalomba 2018. márciusában, amelyből 10 darab Tolna, 7 darab Baranya, és 3 darab Somogy megyében szolgálja az utasokat. A járművek elosztása a forgalmi igények és az autóbuszok megyénkénti átlagéletkorának figyelembe vételével történt. A Tolna megyében forgalomba kerülő 10 darab új autóbusz az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-vel megkötött szolgáltatási szerződésben vállaltakra tekintettel az atomerőmű munkavállalóinak szállítására is hatással is van: tíz erőműves járato(ka)t teljesítő for dá ra az eddigieknél jóval fiatalabb, 1-4 éves autóbuszok kerülnek. Ezen járművek helyére állnak forgalomba az új autóbuszok, a Dombóvári Autóbusz-állomáson 2, Bonyhádon 4, Szekszárdon 1, Gyönkön 1, Tamásiban 2 darab. A VOLÁN Buszpark Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2017 október végén közbeszerzési felhívást tett közzé 28 darab normál és 72 darab alacsony belépésű új autóbusz beszerzésére lízingszerződés keretében. A közbeszerzési pályázat győztese a Kravtex-Kühne vállalatcsoport Credo Inovell 12 és Credo Econell 12 típusú autóbuszaival. Az autóbuszok EURO 6-os emisszió besorolású, 210 kw teljesítményű motorral, robotizált sebességváltóval szerelt, könnyűszerkezetű járművek, amelyekkel a jelenleg futó típusokhoz képest mintegy 20 %-os átlagos üzemanyag-megtakarítás érhető el. A 20 darab Credo Econell 12 típusú alacsony belépésű autóbuszt béreljük a VO- LÁN Buszpark Kft.-től. A Credo Econell 12 típusú autóbusz a gyártó alacsony belépésű típuscsaládjának 12 méter hosszú, elől és középen kétajtós, kétszárnyú, befelé nyílós változata, amelyben 43 komfortos utas ülést helyeztek el, de összesen 81 utas szállítására alkalmas. Valamennyi autóbusz klimatizált utastérrel, utastájékoztató és kiszolgáló rendszerrel rendelkezik. Az autóbuszok beérkezését és az elöregedett járművek selejtezését követően a társaságunk autóbuszainak átlagéletkora 12,3 évre csökkent. (Fotók: Bartos István) Az új autóbuszok forgalomba állításával az utazóközönség biztonságos, és a kor követelményeinek eleget tevő kiszolgálása, a színvonalas közösségi személyszállítás irányába jelentős lépés történt. R. N.
2018. április 3 Kaposváron, Pécsett és Szekszárdon Kitüntetett munkavállalóink Kaposvári régiós ünnepség A Dél-dunántúli Közlekedési Központ régiós, központi ünnepségét 2018. február 2-án Kaposváron, a Kapos Hotelben, a társaság egyik jogelődje, a KAPOS VOLÁN Zrt., február 1-jéhez kötődő alapításának évfordulójához kapcsolódva, a hagyományt folytatva rendeztük. Az ünnepségen került sor az előző évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó, a balesetmentesen közlekedő és a jubileumi jutalom kitüntetések, plakettek, emlékérmek, oklevelek átadására. Autóbuszvezetőként több éven/évtizeden keresztül balesetmentesen vezetett, ezért BALESETMENTES KÖZLEKEDÉSÉRT oklevélben és emlékéremben részesült ÉV DOLGOZÓJA kitüntetésben részesült Agócsi Gábor autóbuszvezető, Pécs Autóbusz-állomás, Balogh László autóbuszvezető, Mohács Autóbusz-állomás, Balatinczné Balog Sarolta személyszállítás-gazdasági főmunkatárs, Személyszállítás-gazdasági és Ellenőrzési Iroda, Beke Zoltán autóbuszvezető Marcali Autóbusz-állomás, Deres Attila autóbuszvezető Gyönk Autóbusz-állomás, Ébert Zoltán csoportvezető, Telepfenntartó Csoport Baranya, Fajcsi János autóbuszvezető, Szigetvár Autóbusz-állomás, Fábián János autószerelő, Járműfenntartási Telep Kaposvár, Fehér Ferenc autóbuszvezető Pécs Autóbusz-állomás, Fekete Szabolcs Géza autóbuszvezető, Kaposvár Autóbusz-állomás, Gazdag István autóbuszvezető, Dombóvár Autóbusz-állomás, Jakab József karosszé- ria lakatos, Járműfenntartási Telep Pécs, Jovánczai Gábor autóbuszvezető, Kaposvár Autóbusz-állomás, Juhász Márton Ferenc autóbuszvezető, Tamási Autóbusz-állomás, Horváth Attila műszaki főmunkatárs, Beruházási és Fejlesztési Iroda Pécs, Kis-Fónai Krisztina logisztikai munkatárs, Logisztikai Iroda, László József autóbuszvezető, Komló Autóbusz-állomás, Magasi Andrásné informatikai munkatárs, Informatikai Operatív Csoport Pécs, Magyar Viktor autóvillamossági szerelő, Járműfenntartási Telep Szekszárd, Oberlander Tamás autóbuszvezető, Paks Autóbusz-állomás, Pinczés Róbert autóbuszvezető Siklós Autóbusz-állomás, Ritter Imre autófényező, Járműfenntartási Telep Pécs, Schlichter Mátyás autóbuszvezető, Barcs Autóbusz-állomás, Szántó László autóbuszvezető Siófok Autóbusz-állomás, Vizgázló Ilona pénzügyi munkatárs, Pénzügyi Iroda. 1 millió km után Andik József, Dombóvár Autóbusz-állomás, Balla László, Pécs Autóbusz-állomás, Barabás Gáspár, Bonyhád Autóbusz-állomás, Biszak Antal, Pécs Autóbusz-állomás, Farkas Ottó, Kaposvár Autóbusz-állomás, László Ferenc, Szekszárd Autóbusz-állomás, Lengyel György, Siófok Autóbusz-állomás, Nikolausz Csaba, Nagyatád Autóbusz-állomás, Ropoli Gyula, Pécs Autóbusz-állomás, Sebestyén Zoltán, Tamási Autóbusz-állomás, Varga Antal, Kaposvár Autóbusz-állomás, Vörös Róbert Béla, Marcali Autóbuszállomás, 1 millió 250 ezer km után Dénes Ferenc, Bonyhád Autóbusz-állomás, Fábián László, Bonyhád Autóbusz-állomás, Fenyvesi Attila, Pécs Autóbusz-állomás, Furián Ernő Emil, Kaposvár Autóbusz-állomás, Gelencsér Gyula, Kaposvár Autóbuszállomás, Szabó József, Komló Autóbusz-állomás, 1 millió 500 ezer km után Bősz Gábor, Pécs Autóbusz-állomás, Kardos Endre, Marcali Autóbusz-állomás, 1 millió 750 ezer km után Balogh Dániel, Paks Autóbusz-állomás, Mamuzsits József, Siklós Autóbusz-állomás. A kaposvári régiós ünnepség elnöksége. A társaság jogelődjénél töltött évek alapján JUBILEUMI JUTALOM OKLEVELET vehetett át 35 éves Törzsgárda elismeréseként Balog Zoltán, karosszéria lakatos, Komló Járműfenntartási Telep, Berkes Sándor autószerelő, Kaposvár Járműfenntartási Te-
4 lep, Bors Gyöngyi teljesítmény elszámoló munkatárs, Szekszárd Autóbusz-állomás, Borsányiné Kovács Ildikó, elszámoltató munkatárs, Szekszárd Autóbusz-állomás, Fischer Gyula György, autóvillamossági szerelő, Pécs Járműfenntartási Telep, Fischerné Forgó Bernadett mb. operatív gazdasági csoportvezető, Operatív Gazdasági Csoport Pécs, Füredi Tamásné raktáros, Készletezési Csoport Baranya, Hegedűs Zoltán autóbuszvezető, Marcali autóbusz-állomás, Horváth Károly vezérigazgatói kabinetvezető, Vezérigazgatói Kabinet, Király István, autóbuszvezető, Szekszárd Autóbusz-állomás, Kiss Józsefné humánpolitikai munkatárs, Hr. Operatív Csoport Pécs, Kiss Tibor autóbuszvezető, Pécs Autóbusz-állomás, Klesch Csaba autóbuszvezető, Komló Autóbuszállomás, Kreil Nándor karosszéria lakatos, Pécs Járműfenntartási Telep, Krizsán Árpádné elszámoltató munkatárs, Dombóvár Autóbusz-állomás, Lőrincz Ernő TMK karbantartó, Telepfenntartó Csoport Szekszárd, Németh Gábor Istvánné forgalomirányító, Paks Autóbusz-állomás, Novák Zsolt műhelytechnikus, Szekszárd Járműfenntartási Telep, Pókó Zoltánné jogi és humánpolitikai asszisztens, Jogi és Humánpolitikai Igazgatóság, Pécs, Schumacher Márton vezénylő, Forgalmi Csoport Tolna, Süle Zoltán autószerelő, Kaposvár Járműfenntartási Telep, Vajda Sándor autószerelő, Szekszárd Járműfenntartási Telep, Zirkelbach Árpád szerviz koordinátor, Forgalmi Csoport Szekszárd, 40 éves Törzsgárda elismeréseként Béda Gábor autóbuszvezető, Paks Autóbusz-állomás, Bechli Jenő, autóbuszvezető, Pécs Autóbusz-állomás, Berta Károly autóbuszvezető, Siklós Autóbusz-állomás, Bozóti Józsefné kontrolling főmunkatárs, Tervezési és Elemzési Iroda, Szekszárd, Böcz István Zoltán műszaki diszpécser, Paks Autóbusz-állomás, Faubl Jenő autóbuszvezető, Pécs autóbusz-állomás, Gájer Márton Géza autóbuszvezető, Gyönk Autóbusz-állomás, Gyenis János autóbuszvezető, Pécs autóbusz-állomás, Huitz Éva forgalmi munkatárs, Forgalmi Csoport Szekszárd, Kész Tiborné elszámoltató munkatárs, Pécs Autóbusz-állomás, Kollár Józsefné forgalmi munkatárs, Kaposvár Autóbusz-állomás, Kovács Attiláné kontrolling koordinátor, Kontrolling Igazgatóság, Pécs, Nemes Péter autószerelő, Kaposvár Járműfenntartási Telep, Pálvölgyi László autószerelő, Siófok Járműfenntartási Telep, Pfaff Mihály autóbuszvezető, Szekszárd autóbusz-állomás, Putzer László informatikai operatív csoportvezető, Fejlesztési Informatikai Csoport Pécs, Riegl János, autóvillamossági szerelő, Pécs Járműfenntartási Telep, Szabó Tibor, autóbuszvezető, Pécs Autóbusz-állomás, Szórádi Ernő autóbuszvezető, Dombóvár Autóbusz-állomás, Tinku József forgalomirányító, Szekszárd Autóbusz-állomás, 45 éves Törzsgárda elismeréseként Buzsáki János autószerelő, Kaposvár Járműfenntartási Telep, Deák József autószerelő csoportvezető, Komló Járműfenntartási Telep, Horváth Árpád autószerelő, Pécs Járműfenntartási Telep, Horváth László anyagellátási irodavezető, Anyagellátási Iroda Kaposvár, Horváth Sándor karosszéria lakatos, Pécs Járműfenntartási Telep, Jolántainé Szabó Éva kontrolling munkatárs, Operatív Kontrolling Iroda Pécs, Kovács Csaba autószerelő, Kaposvár Járműfenntartási Telep, Kovács János autószerelő csoportvezető, Nagyatád Járműfenntartási Telep, Kula József autóbuszvezető (posztumusz, az elismerést özvegye át), Kaposvár Autóbuszállomás, Mihelisz József, művezető, Pécs Járműfenntartási Telep, Mikola Istvánné elszámoltató munkatárs, Pécs autóbusz-állomás, Nagy Sándor raktáros, Siófok Járműfenntartási Telep, Petronovics László autóbuszvezető, Kaposvár Autóbusz-állomás, Schlittné Pál Ilona jövedelem-elszámolási munkatárs, Jövedelem-elszámolási Iroda, 2018. április Kaposvár, Szabó Kornél autóbuszvezető, Komló Autóbusz-állomás, Závecz Ernő akkumulátor kezelő, Kaposvár Járműfenntartási Telep, Zöld László autószerelő Pécs Járműfenntartási Telep, 50 éves Törzsgárda elismeréseként Gönczy Csabáné, ügyfélszolgálati munkatárs, Pécs autóbusz-állomás, Mülner László karosszéria lakatos csoportvezető, Pécs Járműfenntartási Telep. VOLÁN ELISMERŐ OKLEVÉL kitüntetésben Stranczinger Miklós autóbuszvezető, Mohács Autóbusz-állomás, Nagy Balázs autóbuszvezető, Gyönk Autóbusz-állomás, Vogyicska Zsolt koordinátor, Személyszállítási Igazgatóság Pécs, Erős János garázsmester, Forgalmi Csoport Szekszárd. VOLÁN SZENT KRISTÓF EMLÉKÉREM Arany fokozatát Dr. Klucsik Ágnes operatív kontrolling irodavezető, Kontrolling Igazgatóság Pécs, Jolántainé Szabó Éva kontrolling munkatárs, Kontrolling Igazgatóság Pécs, Kula József autóbuszvezető, Kaposvár Autóbuszállomás (posztumusz, az elismerést özvegye át), Wellerné Kriván Mária személyszállításgazdasági csoportvezető Személyszállítási Iroda Pécs, Ezüst fokozatát Balogh Dániel autóbuszvezető, Paks Autóbusz-állomás, Farkas Ottó autóbuszvezető, Kaposvár Autóbusz-állomás, Heizler Béla informatikai főmunkatárs, Informatikai Kabinet, Kaposvár, Petronovics László autóbuszvezető, Kaposvár Autóbusz-állomás, Bronz fokozatát Baranyai Károly autóbuszvezető, Kaposvár, Farkas József autóbuszvezető, Tamási Autóbusz-állomás, Pallós Péter autóbuszvezető, Komló Autóbusz-állomás vehette át. VOLÁN PLAKETT kitüntetésben Ágh Erzsébet személyszállítás-gazdasági irodavezető, Személyszállítási Igazgatóság, Szekszárd, Farkas Dezső autóbusz-állomásvezető, Gyönk Autóbusz-állomás, Gönczy Csabáné ügyfélszolgálati munkatárs, Forgalmi Csoport Pécs, részesült.
2018. április 5 Kaposvári MEGYEI ünnepség A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. Somogy Megyei Szolgáltatási Központjának kitüntetési ünnepségét február 16-án rendeztük meg Kaposváron, a Kapos Hotelben. A 2017. évben végzett kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként a Somogy Megyei Szolgáltatási Központnál VEZÉRIGAZGATÓI DICSÉRET kitüntetésben részesült Bauer Szabolcs forgalomirányító, Kaposvár Autóbusz-állomás, Bertus Annamária aszszisztens, Vezérigazgató-helyettesi Iroda, Kaposvár, Csanádi István csoportvezető, Járműfenntartási telep Siófok, Csordás András személyszállítás-szervezési munkatárs, Személyszállítás-szervező Iroda Kaposvár, Decsi Gáborné pénzügyi munkatárs, Gazdasági Igazgatóság Kaposvár, Kiss Zoltánné műhely adminisztrátor, Járműfenntartási telep Siófok, Kollár Józsefné forgalmi munkatárs, Kaposvár Autóbusz-állomás, Koós Lászlóné környezetvédelmi főmunkatárs, Általános Műszaki Iroda Kaposvár, Kozári Zoltán informatikai munkatárs, Informatikai Kabinet Kaposvár, Kustánné Farkas Tímea pénzügyi irodavezető, Gazdasági Igazgatóság Kaposvár, Lukács Józsefné műhely adminisztrátor, Járműfenntartási telep-nagyatád, Magyarcsik Tamás, közbeszerzési és beruházási csoportvezető, Beruházás és logisztikai Igazgatóság Kaposvár, Posza Mária számviteli munkatárs, Gazdasági Igazgatóság Kaposvár, Szabó Zsolt autóbuszvezető, Siófok Autóbusz-állomás. F F F Autóbuszvezetőként több éven/évtizeden keresztül balesetmentesen vezetett, ezért BALESETMENTES KÖZLEKEDÉSÉRT oklevelet és emlékérmet vett át 250 ezer km után Fehér Lajos, Siófok Autóbusz-állomás, Miszi Norbert, Kaposvár Autóbusz-állomás, Molnár Zoltán, Kaposvár Autóbusz-állomás, Nógely István, Kaposvár Autóbusz-állomás, Pankász Zsolt János, Barcs Autóbusz-állomás, Ripl Krisztián, Kaposvár Autóbuszállomás, Sükösd Árpád, Kaposvár Autóbusz-állomás, Ürögi Kornél Csaba, Siófok Autóbusz-állomás, Weifen Károly, Siófok Autóbusz-állomás. 500 ezer km után Bajkai Attila Pál, Kaposvár Autóbuszállomás, Bogdán András, Siófok Autóbusz-állomás, Cseh László, Kaposvár Autóbusz-állomás, Egyed Zsolt, Marcali Autóbusz-állomás, Ifj. Vidákovics József, Nagyatád Autóbusz-állomás, Ignácz István, Barcs Autóbusz-állomás, Lovrencsics László, Kaposvár Autóbusz-állomás, Samu Zoltán Gyula, Siófok Autóbusz-állomás, Sótonyi György, Kaposvár Autóbusz-állomás, Szabó Zsolt, Siófok Autóbusz-állomás, Tamás Lóránt, Siófok Autóbusz-állomás, Tenk Roland, Nagyatád Autóbusz-állomás. 750 ezer km után Átó Csaba, Kaposvár Autóbusz-állomás, Boda József, Nagyatád Autóbusz-állomás, Farkas Norbert, Nagyatád Autóbusz-állomás, Finta Csaba István, Siófok Autóbusz-állomás, Ifj. Kránicz János, Nagyatád Autóbusz-állomás, Korcz Gábor Kaposvár- Marcali Autóbusz-állomás, Kovács László, Kaposvár Autóbusz-állomás, Kovács László, Siófok Autóbusz-állomás, Nagy Ferenc, Marcali Autóbusz-állomás, Nagy Sándor, Siófok Autóbusz-állomás, Novák Csaba, Kaposvár Autóbusz-állomás, Papp Róbert Géza, Kaposvár Autóbusz-állomás. JUBILEUMI JUTALOM OKLEVÉL-ben részesült 15 éves Törzsgárda elismeréseként Benke Péter József, Kaposvár Autóbuszállomás, forgalmi-műszaki koordinátor, Buzics István Nagyatád Autóbusz-állomás, A kaposvári megyei ünnepség résztvevői. autóbuszvezető, Czár László Nagyatád Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Czipóth Anna Általános Műszaki Iroda, vezetői asszisztens, Farkas Róbert Nagyatád Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Guzmics Lajos Készletezési Csoport raktárvezető, Hollán Anna Forgalmi Csoport, elszámoltató munkatárs, Jakab Andrea Anyagellátási Iroda, cikkszámgazda, Keczeli Lajos Forgalomellenőrzési és Forgalombiztonsági Csoport forgalomellenőr, Kovács Ferenc József Nagyatád Járműfenntartási Telep, autószerelő, Kovács László Kaposvár Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Máté János Siófok Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Németh Gábor Kaposvár Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Orsós Ferenc Kaposvár Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Pauskáné Pirák Szilvia Nagyatád Autóbusz-állomás, ügyfélszolgálati munkatárs, Vidus József Norbert Siófok Autóbusz-állomás, forgalomirányító, Zsíros János Siófok Járműfenntartási Telep, járműfenntartási telepvezető. 20 éves Törzsgárda elismeréseként Ambrus Dezső Barcs Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Átó Csaba Kaposvár Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Beke Zoltán Marcali Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Boda József Nagyatád Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Eigner János Somogy Megyei Szolgáltatási Központ vezető, Farkas Gézáné Forgalmi Csoport Kaposvár, elszámoltató munkatárs, Fonai Gyula Kaposvár Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Gölöncsér József Barcs Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Hajdú Béla Barcs Autóbusz-állomás, forgalomirányító, Horváth Csaba Gábor Nagyatád Autóbusz-állomás autóbuszvezető, Huszár Bálint Kaposvár Járműfenntartási Telep járműmosó, Ifj. Krá-
6 nicz János Nagyatád Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Jakabfi Lajos Kaposvár Autóbusz-állomás autóbuszvezető, Kazár József Kaposvár Autóbusz-állomás, helyettesítő autóbuszvezető, Kiss Attila Szilárd Kaposvár Járműfenntartási Telep autószerelő, Kovács László Nagyatád Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Kovács László Siófok Autóbuszállomás, autóbuszvezető, Krisztbaum István Barcs Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Laczik István Nagyatád Autóbusz-állomás, forgalomirányító, Lóka József Tibor Kaposvár Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Mics József Barcs Autóbusz-állomás autóbuszvezető, Németh Zoltán Forgalomellenőrzési és Forgalombiztonsági Csoport Kaposvár, forgalomellenőr, Récsei László Vezérigazgatói Kabinet belszolgálatos gépkocsivezető, Reichert Imre Siófok Járműfenntartási Telep autószerelő, Sipos János Tamás Forgalomellenőrzési és Forgalombiztonsági Csoport Kaposvár, forgalomellenőr, Szirmai László Informatikai Kabinet, kabinetvezető, Varga Sándor Nagyatád Autóbusz-állomás, autóbuszvezető. 25 éves Törzsgárda elismeréseként Balogh István Kaposvár Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Baranyai Károly Siófok Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Bárdosi János Kaposvár Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Bodó Ferenc Kaposvár Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Bojtor László Zoltán Marcali Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Cserenkó Csaba Nagyatád Járműfenntartási Telep, járműmosó, Csobod László Nagyatád járműfenntartási Telep autószerelő, Gadár Ferenc Kaposvár Autóbusz-állomás, forgalomirányító, Heizer László Kaposvár Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Ifj. Sánta István Kaposvár- Marcali Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Kálsecz István Barcs Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Kardos Endre Marcali Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Kominek Róbert Kaposvár Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Koós Lászlóné Általános Műszaki Iroda, környezetvédelmi főmunkatárs, Kovácsik Zoltán Kaposvár Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Laczó Ágnes Gazdasági Igazgatóság, Pénzügyi Iroda, pénzügyi munkatárs, Lengyel György Siófok Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Lichtenberger Imre Attila, Kaposvár Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Nagy Sándor Siófok Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, 2018. április Osváth Lajos Marcali Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Pacsai József Kaposvár- Marcali Autóbusz-állomás autóbuszvezető, Pápics Sándor Nagyatád Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Péter Csaba Marcali Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Rácz József, Barcs Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Radó László Nagyatád Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Schlichter Mátyás Barcs Autóbusz-állomás autóbuszvezető, Tarró Tibor Kaposvár Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Tóth Árpád Marcali Autóbuszállomás, autóbuszvezető, Vonyó Zoltán József Kaposvár Autóbusz-állomás, forgalomirányító, Vörös Róbert Béla Marcali Autóbusz-állomás autóbuszvezető. 30 éves Törzsgárda elismeréseként Farkas Ottó Kaposvár Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Fuiszné Szigecsán Gyöngyi Nagyatád Autóbusz-állomás, forgalmi munkatárs, Krammer Zoltán Siófok Autóbusz-állomás, autóbusz.állomás vezető, Szekeres Gyula Kaposvár Autóbusz-állomás, autóbuszvezető, Szuszics Roland Kaposvár Járműfenntartási Telep, autószerelő, Varga Gáborné Gazdasági Igazgatóság, számviteli főmunkatárs. A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. Baranya Megyei Szolgáltatási Központjának ünnepségére február 23-án került sor Pécsett, a Hotel Palatinus Bartók-termében. A 2017. évben végzett kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként a Baranya Megyei Szolgáltatási Központnál VEZÉRIGAZGATÓI DICSÉRET kitüntetésben részesült PÉCSi MEGYEI ünnepség Dréher Róbert energetikus, Baranya Megyei Műszaki Csoport, Kálmánné Varga Judit, teljesítmény-elszámoló munkatárs, Baranya Megyei Forgalmi Csoport, Topp István forgalomirányító, Pécs autóbusz-állomás. BALESETMENTES KÖZLEKEDÉSÉRT oklevelet és emlékérmet vett át 250.000 km után Bazsó Róbert, Pécs Autóbusz-állomás, Dobos Róbert, Komló Autóbusz-állomás, Erős István, Mohács Autóbusz-állomás, Gál Tibor, Siklós Autóbusz-állomás, Hajdu Tamás Győző, Pécs Autóbusz-állomás, Jakab János, Pécs Autóbusz-állomás, Lázár Tibor, Siklós Autóbusz-állomás, Pécsi István, Szigetvár Autóbusz-állomás, Szöllösi Dezső, Siklós Autóbusz-állomás. 500.000 km után Avdibasic Igor, Siklós Autóbusz-állomás, Bátor Zsolt, Pécs Autóbusz-állomás, Csobán László, Szigetvár Autóbusz-állomás, Fajcsi János, Szigetvár Autóbusz-állomás, Györkő Antal Zsolt, Pécs Autóbusz-állomás, Hegyi László, Pécs Autóbusz-állomás, Jovánovics A pécsi megyei ünnepség résztvevői. Gábor, Pécs Autóbusz-állomás, Kern János, Siklós Autóbusz-állomás, Mecsár Lajos Péter Pécs Autóbusz-állomás, Mosztbacher József, Mohács Autóbusz-állomás, Ridler József, Szigetvár Autóbusz-állomás, Solymár Gábor, Pécs Autóbusz-állomás, Soós Zoltán, Komló Autóbusz-állomás, Szécsi László István, Pécs Autóbusz-állomás, Szőke Norbert Ferenc, Pécs Autóbusz-állomás, Tóth Csaba Ferenc, Komló Autóbusz-állomás, Tóth Imre Ferenc, Mohács Autóbuszállomás, Varga Gyula, Siklós Autóbusz-állomás.
2018. április 7 750.000 km után Ambros Csaba, Pécs Autóbusz-állomás, Aszman János, Mohács Autóbusz-állomás, Csizmadia Dezső, Pécs Autóbusz-állomás, Dukics Zoltán László, Siklós Autóbusz-állomás, Gadanec Róbert, Szigetvár Autóbusz-állomás, Götcz Tamás, Komló Autóbusz-állomás, Gruber János, Szigetvár Autóbusz-állomás, Kányási Sándor, Pécs Autóbusz-állomás, Kellermann László, Mohács Autóbusz-állomás, Kövesdi Sándor, Pécs Autóbusz-állomás, Mátyás Zoltán, Komló Autóbusz-állomás, Páskuly László, Pécs Autóbusz-állomás. JUBILEUMI JUTALOM OKLEVÉL-ben részesült 15 éves Törzsgárda elismeréseként Bátor Zsolt, autóbuszvezető, Czeglédi János autóbuszvezető, Czimmer József autóbuszvezető, Fuchs Tibor autóbuszvezető, Gál Dezső mentős-kötöző tehergép-kocsivezető, Kovács Tibor Lajos autóbuszvezető, Palósi Tamás autóbuszvezető, Simon László autóbuszvezető, Stranczinger Miklós autóbuszvezető, Varga Gyula autóbuszvezető, Vég Zoltán autóbuszvezető. 20 éves Törzsgárda elismeréseként Balla László autóbuszvezető, Balog György autóbuszvezető, Bosnyák János vezénylő, Bucsku István autóbuszvezető, Erb József autóbuszvezető, Fésűs Ferenc autószerelő, Gazdag Tamás autóbuszvezető, Hajdu Zoltán autóbuszvezető, Horvát László autóbuszvezető, Horváth Csaba forgalomirányító, Ivanik Attila autóbuszvezető, Kasza Roland autóbuszvezető, Kincsei Zsolt személyszállítás-szervezési főmunkatárs, Kiss László József autóbuszvezető, Kohut Lajos raktáros, Martin Zsolt autóbuszvezető, Máté Csaba autóbuszvezető, Móhr Tímea ügyfélszolgálati vezető, Nemes Tibor autóbuszvezető, Orsós József szolgáltatás-fejlesztési főmunkatárs, Pap Balázs autóbuszvezető, Papp Norbert autóbuszvezető, Petrics Béla autóbuszvezető, Ribacz László karosszéria lakatos, Seszták László autóbuszvezető, Szabó István autóbuszvezető, Szabó József autószerelő, Szabó László autóbuszvezető, Százuj Józsefné vezetői asszisztens, Sziebert Endre karosszéria lakatos, Vargáné Tóth Ágnes forgalomirányító, Virág Ferenc János karosszéria lakatos, Waller Tiborné ügyfélszolgálati munkatárs, Zöld József autóbuszvezető. 25 éves Törzsgárda elismeréseként Árvai Józsefné épülettakarító, Bánfainé Meng Nóra kárpitos, Bergauerné Szabó Gyöngyi raktárvezető, Biszak Antal autóbuszvezető, Böhm Attila autóbuszvezető, Bősz Gábor autóbuszvezető, Cseh László Árpád forgalomirányító, Deák Angéla teljesítmény elszámoló munkatárs, Dukony Gyula autóbuszvezető, Fülöp György 25 éves autóbuszvezető, Gaszt Bálint autóbuszvezető, Hamvas Ferenc autóvillamossági szerelő, Hoffmann József elszámoltató munkatárs, Horváth Miklós autóbuszvezető, Jakab Csaba autóbuszvezető, Jakab Csaba A pécsi ünnepségen Bebics János köszönti az elismerésben részesülteket. Fotó: Somogyi Kornél autóbuszvezető, Karsai Tibor autóbuszvezető, Katreiner Tibor karosszéria lakatos, Kehl Vilmos autóbuszvezető, Kiss Zoltán autóbuszvezető, Kohut Ferenc autóbuszvezető, Kovács Attila futár, Kövesdi Sándor autóbuszvezető, Krammer Krisztina ügyfélszolgálati munkatárs, Major Ottó autóbuszvezető, Möllerné Kovács Eleonóra épülettakarító, Niedermayer Zoltán autóbuszvezető, Perlaki József autószerelő, Seres Imre munkavédelmi vezető, Sipos János autóbuszvezető, Somogyi Kornél személyszállítás-szervezési főmunkatárs, Szabó Mária forgalmi munkatárs, Szalinay Lajos beszerzési munkatárs, Till József Tibor üzemanyag kútkezelő, Wunderlich Károly autóvillamossági szerelő. 30 éves Törzsgárda elismeréseként Gagyi Zoltán autószerelő, Jakab János üzemanyag kútkezelő, Kányási Sándor autóbuszvezető, Kocsándi Péter forgalomirányító, Kovács Zoltán lakatos, Krasznai Tibor autóbuszvezető, Mátyás Zoltán autóbuszvezető, Nagy Sándor karosszéria lakatos, Orsós János autószerelő, Paska Elemér autószerelő, Prenek István autóbuszvezető, Szabó József autóbuszvezető, Tabak József forgácsoló, Ternainé Vicze Zita jogi munkatárs, Tóth Sándor autóbuszvezető, Váradi Sándorné elszámoltató munkatárs. SZEKSZÁRDi MEGYEI ünnepség A Tolna megyei jubileumi ünnepségre március 2-án, a Szekszárd melletti Decs-Szőlőhegyen, a Fritz Borházban és Panzióban került sor. A 2017. évben végzett kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként VEZÉRIGAZGATÓI DICSÉRET kitüntetésben részesült: Dávid József forgalmi-műszaki koordinátor Szekszárd, Domokos Miklós autóbuszvezető Bonyhád, Erős Lászlóné műhely adminisztrátor Szekszárd, Haász Krisztián
8 autóbuszvezető Szekszárd, Kajtár Zsolt autóvillamossági szerelő Szekszárd, Lengyel Zsolt forgalmi munkatárs Szekszárd, Minker Norbert központ vezető helyettes Szekszárd, Pócs Edit csoportvezető Szekszárd, Szőke Tamás beszerzési és készletgazdálkodási csoportvezető Szekszárd. BALESETMENTES KÖZLEKEDÉSÉRT oklevelet és emlékérmet vett át: 250 ezer km után Balaskó József, Tamási Autóbusz-állomás, Csaba József, Szekszárd Autóbusz-állomás, Debreczeni József, Paks Autóbusz-állomás, Fekete Zoltán, Szekszárd Autóbusz-állomás, Horváth Antal Zsolt, Bonyhád Autóbusz-állomás, Kaszás István, Paks Autóbusz-állomás, Kun Sándor, Dombóvár Autóbusz-állomás, Nagy Róbert, Bonyhád Autóbusz-állomás, Plozel Tibor, Bonyhád Autóbusz-állomás, Sánta Norbert, Szekszárd Autóbusz-állomás, Simon Gábor, Paks Autóbusz-állomás, Szabó Tamás, Paks Autóbusz-állomás, Száraz János, Paks Autóbusz-állomás, Vanya Zoltán, Tamási Autóbusz-állomás, Varga István, Tamási Autóbusz-állomás, Velő Csaba, Szekszárd Autóbusz-állomás. 500 ezer km után Bajusz János, Szekszárd Autóbusz-állomás, Balázs István, Szekszárd Autóbusz-állomás, Borbás István, Paks Autóbusz-állomás, Dankházi Árpád, Paks Autóbusz-állomás, Dávid Attila, Szekszárd Autóbusz-állomás, Mailach Ferenc, Szekszárd Autóbusz-állomás, Martinka Rudolf, Dombóvár Autóbusz-állomás, Orsós János, Bonyhád Autóbusz-állomás, Palotai László, Tamási Autóbusz-állomás, Staudt Imre, Dombóvár Autóbusz-állomás, Szijártó János, Dombóvár Autóbusz-állomás, Szilágyi Zoltán, Gyönk Autóbusz-állomás, Takács József, Szekszárd Autóbusz-állomás, Vámosi József Zoltán, Szekszárd Autóbusz-állomás, Wenhardt Zsolt, Szekszárd Autóbusz-állomás. 750 ezer km után Czinkon Tibor, Bonyhád Autóbusz-állomás, Csöglei Ákos, Bonyhád Autóbusz-állomás, Gergely László, Bonyhád Autóbusz-állomás, Klein Gábor, Szekszárd Autóbusz-állomás, Kovács Antal, Szekszárd Autóbusz-állomás, Kutnyánszki László, Szekszárd Autóbusz-állomás, Mányoki Gábor, Szekszárd Autóbusz-állomás, Nagy József, Szekszárd Autóbusz-állomás, Tibai István, Paks Autóbusz-állomás. JUBILEUMI JUTALOM OKLEVÉL-ben részesült 15 éves Törzsgárda elismeréseként Antoni Zsolt autószerelő, Szekszárd, Bordi József autóbuszvezető, Bonyhád, Fábián Sándor autóbuszvezető, Bonyhád, Gubinszki Csaba autóbuszvezető, Dombóvár, Haász Krisztián autóbuszvezető, Szekszárd, Hirdi Balázs autóbuszvezető, Bonyhád, Horváth Mihály autóbuszvezető, Szekszárd, Illés Gábor beruházási és fejlesztési munkatárs, Szekszárd, Illés Gábor autóbuszvezető, Bonyhád, Karancsi Róbert autóbuszvezető, Bonyhád, Magyar Viktor autóvillamossági szerelő, Szekszárd, Nagy Tamás autóbuszvezető, Bonyhád, Pál Tibor autóbuszvezető, Szekszárd, Pálfi Csaba autóbuszvezető, Dombóvár, Riba Mária forgalomirányító, Dombóvár, Schönecker Zoltán autóbuszvezető, Paks, Sebestyén András autófényező, Szekszárd, Sigray Tamás László karbantartó gépszerelő, Szekszárd, Szabó Zsolt autóbuszvezető, Paks, Velő Gábor autóbuszvezető, Szekszárd. 20 éves Törzsgárda elismeréseként Benkő László autóbuszvezető, Paks, Bóvári A szekszárdi megyei ünnepség résztvevői. 2018. április János autóbuszvezető, Szekszárd, Csiki Ferenc autóbuszvezető, Bonyhád, Fábián Antal autóbuszvezető, Szekszárd, Glöckner János autóbuszvezető, Gyönk, Henevadl Péter autóbuszvezető, Szekszárd, Herbert Tamás autószerelő, Szekszárd, Kakas Zsolt autóbuszvezető, Bonyhád, Kellerné Keszey Edit operatív pénztáros, Szekszárd, Kovács Antal autóbuszvezető, Szekszárd, Laki Imre autóbuszvezető, Gyönk, Márkus János forgalomellenőr, Szekszárd, Müller Viktor autóbuszvezető, Bonyhád, Nagy József autóbuszvezető, Szekszárd, Nemes Gábor Ferenc gumijavító, Szekszárd, Papp Tamás műhelytechnikus, Szekszárd, Pausch Mihály autóbuszvezető, Bonyhád, Peitler Tibor autóbuszvezető, Bonyhád, Prantner Gabriella ügyfélszolgálati vezető Szekszárd, Rippert Zoltán autóbuszvezető, Bonyhád, Szabó Szilárd autóbuszvezető, Paks, Szajkó József autóbuszvezető, Szekszárd, Szőke Tamás beszerzési és készletgazdálkodási csoportvezető, Szekszárd, Viszmeg Károly autóbuszvezető, Szekszárd, Weimert Rajmund autóbuszvezető, Szekszárd. 25 éves Törzsgárda elismeréseként Béda László autóbuszvezető, Szekszárd, Böhl Zoltán autóbuszvezető, Paks, Bredák Ferenc autóbuszvezető, Paks, Czinkon Tibor autóbuszvezető, Bonyhád, Csöglei László autóbuszvezető Bonyhád, Fábián László autóbuszvezető, Bonyhád, Farkas Gyula autóbuszvezető, Paks, Farkas József autóbuszvezető, Tamási, Frics István autóbuszvezető, Paks, Gergely László autóbuszvezető, Bonyhád, Gyenis Sándor autóbuszvezető, Tamási, Horváth Attila autóbuszvezető, Paks, Kaizer Zoltán autóbuszvezető, Bonyhád, Kapás Gáza autóbuszvezető, Paks, Kaszás István autóbuszvezető, Paks, Mohai János karbantartó, Szekszárd, dr. Nikolov Péter műszaki üzemvezető, Szekszárd, Peszt László autóbuszvezető, Bonyhád, Szőts Csaba autóbuszvezető, Bonyhád, Tolnai Zoltán autóbuszvezető, Tamási, Valdraf Tibor autóbuszvezető, Szekszárd, Vámosi József Zoltán autóbuszvezető, Szekszárd. 30 éves Törzsgárda elismeréseként Áhli László autóbuszvezető, Szekszárd, Ambrus Ferencné forgalmi munkatárs, Szekszárd, Bokor Lajos autóbuszvezető, Szekszárd, Klézli Ferenc szolgáltatás-fejlesztési főmunkatárs, Szekszárd, Kőmüves Tibor autóbuszvezető, Gyönk, Rippert Henrik autóbuszvezető, Bonyhád, Sebestyén András karosszéria lakatos, Szekszárd, Szabó Erika oktatási munkatárs, Szekszárd, Szabó János autóbuszvezető, Bonyhád, Tóth Ferenc autóbusz-állomás vezető, Dombóvár. SZÉ-BI-RN
2018. április 9 Fontányi Eszter, a Dél-dunántúli Közlekedési Központ (DDKK) Zrt. szolgáltatás-fejlesztési irodájának fejlesztőmérnöke elmondta, 2017-ben az előírt SLA szint 74 százalék volt, amit a DDKK Zrt. 74,4 százalékkal teljesített. Az SLA mérendő paraméterei több szegmensre kiterjednek: járatokra, utasforgalmi létesítményekre, valamint az internetes felületre. A járatok esetében rendszeresen vizsgálni szükséges többek között a menetrendszerűséget, tisztaságot, a jármű megfelelőségét, az utaskiszolgálás színvonalát, a személyzet munkavégzését. Az utasforgalmi létesítmények esetében fő értékelési szempont az utas-tájékoztatás színvonala, a pénztárak és a mellékhelyiségek állapota. A fejlesztőmérnök kiemelte, az internetes felületünket (a honlapunkon megtalálható információkat) 2017-ben teljes mértékben az SLA előírásoknak megfelelően alakítottuk át. Az elmúlt esztendőben a megállóhelyi utas-tájékoztatás egységesísla minőségmérési és ösztönzési rendszer Társaságunk teljesítette a 2017. évi előírt szintet A közúti személyszállítási szolgáltatások minőségének ellenőrzése céljából kialakított minőségmérési és ösztönzési rendszer, az SLA (Service Level Agreement) összesített mérőszáma fejezi ki a társaság szolgáltatási színvonalát. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium minden évben meghatároz egy összesített minőségszintet, amely a Közszolgáltatási Szerződésben kerül rögzítésre. tése érdekében új, esztétikus megjelenésű táblakereteket helyeztünk ki. Szintén SLA előírás, hogy a megállóhely megnevezéseket a megálló járművek utasteréből látható helyen és módon meg kell jeleníteni. A megállóhely-névtáblákat tavaly legyártattuk, felhelyezésüket megkezdtük. A pécsi autóbusz-állomáson a fűtést korszerűsítettük, a téli időszakban, a váróteremben a kellő hőmérsékletet hőlégfüggönnyel biztosítjuk A szekszárdi helyközi autóbusz-állomáson az utasperonokat térköveztük, valamint 11 darab perontető építési munkáit kezdtük meg. Az idei tervekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, egységes arculatot tükröző információs feliratok és piktogramok segítik az autóbusz-állomásokon az utasok tájékozódását. Az SLA egy új formátumú megállóhelyi indulási jegyzék kifüggesztését írja elő, ezért a régi az SLA módszertani leírásnak nem megfelelő jegyzékeket lecseréljük. A DDKK Zrt. mohácsi autóbusz-állomásán megkezdődött a teljes körű felújítás, amely KÖSZÖNET MUNKATÁRSAINKNAK Emberségből minta- és példaértékű! Tisztelt Molnár Gábor! Hálás köszönetemet szeretném kifejezni KEREKES ZOLTÁN kollégájuknak, a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. Tolna Megyei Szolgáltatási Központ autóbuszvezetőjének. Szociális érzékenységből, emberségből minta- és példaértékű. 2018. február 22-én csütörtökön, a gyakorlóiskola 4. a osztályával szánkózni voltunk a Remete kápolnánál. Átfagyva, csuromvizesen szálltunk fel a 12:27-kor induló helyi járatra. Tízezer forinttal szerettem volna fizetni a sofőrnél. Tisztelettudóan, udvariasan mondta Sajnos nem tudok visszaadni. S kerestük a megoldást közösen. S meg is találtuk! Megtehette volna, hogy leszállítja a 30 átfázott gyereket. Ezzel szemben mosolygott, szeretettel szólt hozzájuk is. Ugyanúgy, mint a további megállókban felszállt idős emberekhez. Harminc gyereknek mintát és értéket mutatott! Kérem, amennyiben lehetséges, személyesen tolmácsolja Ön is a hálánkat, köszönetünket! Üdvözlettel: Aczél Ildikó, a Szekszárdi Gyakorlóiskola 4.a osztályfőnöke F F F Melegedő autóbuszt biztosítottunk Szekszárdon 2018. március 5-én 18 óra 30 perckor értesítették a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. Tolna Megyei Szolgáltatási Központját, hogy lakossági kitelepítés miatt melegedőbuszra lenne szüksége a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak. Szekszárd belterületén egy baleset következtében gázszivárgást észleltek, ami miatt közel húsz embernek kellett elhagynia az otthonát. A riasztást követően Szomorú Attila autóbuszvezető, az LKZ-857 forgalmi rendszámú autóbusszal a helyszínre érkezett és segítséget nyújtott a rászorulóknak. Másfél óra alatt helyreállították a hibát, így mindenki hazatérhetett otthonaikba. A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság köszönetét fejezte ki a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. Tolna Megyei Szolgáltatási Központjának a gyors és hatékony segítségért. Az SLA mérendő paraméterei közé tartoznak az utasforgalmi létesítmények is. kiterjed az utasok által használt mellékhelységekre is. Az utasforgalmi létesítményeknél a takarítási szerződésekben az SLA szempontok érvényesítésére nagyobb hangsúlyt fektetünk. Számos autóbusz-állomáson új utcabútorok, kommunális hulladékgyűjtők kerülnek kihelyezésre. A pécsi autóbusz-állomáson az álmennyezet teljes lecserélésére és a világítási rendszer korszerűsítésére is sor kerül, mivel a mostani álmennyezet és annak tartószerkezete rendkívül elkorrodálódott. Az új, alacsony fogyasztású LED-es fénycsövek energiatakarékossági célokat is szolgálnak. Az elképzelések között szerepel a szekszárdi és a siófoki autóbusz-állomások elővételi pénztárainak felújítása. Fontányi Eszter hangsúlyozta, megköszöni minden kollégának a munkáját, hiszen az elért minőségszint teljesítése társaságunk valamennyi munkavállalójának közös eredménye! Rossprim Nándor Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. Kiadja a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. Felelős kiadó: Bebics János vezérigazgató Szerkesztők: Rossprim Nándor, Széki Éva Szerkesztőség és kiadó: 7400 Kaposvár, Füredi utca 180. Telefon: (82) 506-121 Nyomdai előkészítés: Somogy Design Kft. Felelős vezető: Csere Tamás Nyomtatás: XDekor Kft. Felelős vezető: Kurucz Krisztián
10 1 millió 750 ezer kilométer balesetmentesen 2018. április Balogh Dániel autóbuszvezető Azt csináltam egész életemben, amit nagyon szerettem! Ezt Balogh Dániel, a Paksi Autóbusz-állomás autóbuszvezetője mondta, aki húsz évesen ült volán mögé, s idén februárban, a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. régiós központi ünnepségén vette át az 1 millió 750 ezer balesetmentesen levezetett kilométer után járó elismerést. Ahogy fogalmazott, két dolgot tartott fontosnak egész életében, a családot, s a gépkocsivezetést. S ehhez tartotta is magát, hiszen feleségével, Ágotával maholnap negyven esztendeje élnek boldog házasságban, egy leányt és egy fiút felnevelve, s bizony majd negyven éve annak is, hogy a szerkezetlakatosnak tanult fiatalember a katonaságnál megszerzett jogosítvány birtokában bekopogott az akkori VOLÁN paksi kirendeltségéhez, s egy ZIL teherautóval megkezdte a nyugdíjazásáig tartó gépkocsi-, illetve autóbusz-vezetést. Ez utóbbi eseményre 1984. február 28-án hogy mennyire meghatározó volt az életében, a dátumot pon- tosan idézte került sor, miután a VOLÁN segítségével megszerezte a jogosítványt, s a szükséges alkalmassági papírokat. Már az első naptól kezdve a Paksi Atomerőmű úgynevezett erőműves járatain dolgozott, naponta 500 kilométert buszozott, hozta-vitte a dolgozókat, kiállási időben a fordája felett is vállalt feladatot, úgyhogy gyarapodtak a kilométerek. Balogh Dániel szerint mostanság gyakran feltették neki a kérdést, mi a titka annak, hogy ilyen sok-sok kilométert úgy tudott levezetni, hogy még koccanásos balesete sem volt. A válasza nem kér magyarázatot. A nyugodt, elfogadó, kiegyensúlyozott család, ami biztosította számára, hogy mindig úgy indult el otthonról, a dunaszentgyörgyi családi házból, hogy az autóbuszon csak a vezetés, az utasok kiszolgálása lehessen az első. Persze szerényen azt is hozzátette, bármennyire is igyekezett mindig figyelmes lenni, útközben koncentrálni, szerencse nélkül nem sikerült volna elérnie ezt a teljesítményt. Balogh Dániel idén januárban korkedvezménnyel nyugdíjba vonult, így több ideje lesz együtt lennie a családjával, a két Balogh Dániel feleségével, Ágotával. unokájával, többet foglalkozhat kedvtelésével a kertészkedéssel, s nem utolsósorban a gyerekkorától űzött harmonikázással. De ahogy mondta, ha hívják, alkalomszerűen nagyon szívesen visszaül a volán mögé, ahol élete nagy részét töltötte. R. N. A körülmények biztosításában újabb jelentős előrelépés történt Új irodákat alakítottak ki az érdekképviseleteknek A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. (a továbbiakban: társaság) vezetése kiemelt figyelmet fordít a korrekt munkakapcsolat kialakítására és fenntartására az érdekképviseletekkel. A 3 éves bérmegállapodásban foglaltak idei évben történő végrehajtása is zökkenőmentesen megtörtént. A társaság vezetése az érdekképviseletek törvényben biztosított működési feltételeinek biztosításával is segíti munkájukat. A tárgyi/működési körülmények biztosításában újabb jelentős előrelépés történt. A kaposvári Központi Irodaház B épületében amely a korábbi VOLÁN-os időkben egészségügyi- és kulturális feladatokat ellátva működött, majd az átalakulást követően iratárként funkcionált 2018 év első hónapjaiban a SZOLIDARITÁS Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (a továbbiakban: SZAKSZ), a Közúti Közlekedési Szakszervezet Dél-dunántúli Régiós Szervezete (a továbbiakban: KKSZ Régiós Szervezete), valamint a Központi Üzemi Tanács (a továbbiakban: KÜT) részére új irodák kerültek kialakításra. Továbbá kizárólag a 3 szervezet által igénybe vehető olyan tárgyaló is kialakításra került, amely video konferencia-beszélgetésekre is alkalmas. A külön bejárattal, folyosóval, irodákkal, tárgyalóval együtt 130 m 2 épületrész felújításának költsége megközelítette a 8,3 MFtot. Az épületrész kialakítása befejeződött, a műszaki átadása megtörtént. Az érdekképviseletekre, a Központi Üzemi Tanácsra vár a feladat, hogy az új irodákat birtokba vegyék. SZ. É.
2018. április 11 Új térburkolat a szekszárdi autóbusz-állomáson Új térburkolatot kapott a tolnai megyeszékhely autóbusz-állomása. A 2018. március elején átadott burkolatot taktilis jelekkel látták el, ami segítséget nyújt a vak és gyengénlátó embertársaink tájékozódásában. A burkolatban elhelyezett vezetősáv segíti, megkönnyíti a hátrányos helyzetűek tájékozódását a szekszárdi autóbusz-állomás területén. A peronon új utasbeállók is kialakításra kerültek, amelyek véglegesítésére ezután kerül sor. Jelen állapotukban csak a tetejük fedett, a közeljövőben a hátsó falukat is beburkolják. Padok beszerzésére, majd elhelyezésére is sor kerül, hogy az utazók kényelmesebben várakozhassanak az autóbuszokra. A végleges átadásukra akkor kerül sor, amikor az utasbeállókat paddal és hátsó fallal is felszerelik. BI ALKOTÓI PÁLYÁZAT 2018 Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság alkotói pályázatot hirdet óvodások és iskolások részére. A pályázatra az iskolások a 6-10 éves, a 11-14 éves, valamint a 15-18 éves korcsoportban küldhetnek alkotásokat. A pályázatot első körben területi szinten bírálják el, a nyertes alkotások az országos versenyben vesznek részt. A pályázat célja, hogy az óvodások és az iskolások a kreatív alkotásokon keresztül mutassák be a tűzoltók izgalmas és egyben veszélyes világát. A pályázaton az alkotások központi témája a tűzvédelem. Ezt a tűzoltó hivatás bemutatásával, egy tűzoltói beavatkozás ábrázolásával, vagy bármilyen más, ötletesen elkészített, a tűzvédelem fontosságát hangsúlyozó művel lehet bemutatni. Az óvodások a pályázatra szabadkézi rajz kategóriában pályázhatnak A/3-as vagy A/4-es méretű alkotásokkal. Az iskolások kategóriái: szabadkézi rajz (A/3-as vagy A/4-as méretű ceruza, toll, tus, kréta, akvarell, pasztell kép vagy bármely más szabadkézi technikával készített alkotás), plakát (bármilyen technikával készített A/3-as vagy A/4-as méretű figyelemfelhívó alkotás), egyéb kézműves alkotás (bármilyen anyagból készített pl. papír, gyurma, agyag alkotás, legfeljebb 30 20 20 cm méretben), vers (legfeljebb 2db A/4-es oldal terjedelmű költemény), mese (legfeljebb 4db A/4-es oldal terjedelmű tanulságos történet), számítógépes alkalmazás Benyújtás módja: alkotástól függően személyesen, postai úton vagy e-mailen a megyei igazgatóságok részére. Az alkotás leadásakor megadandó adatok: név, életkor (a pályázat beérkezési határidő napján betöltött életkor), e-mail cím, telefonos elérhetőség. Az alkotások mellé a szülő vagy gondviselő hozzájáruló nyilatkozatát is mellékelni kell! Beérkezési határidő: 2018. május 03. Díjazás: Az országos verseny nyertese családjával balatoni nyaraláson vehet részt, az országos verseny további nyertesei a Fővárosi Állat- és Növénykertbe felhasználható családi belépőt kapnak. Az az óvoda, illetve iskola, ahonnan országosan a legtöbb pályázatot nyújtják be, elnyeri a Legkreatívabb óvoda/iskola 2018 címet, amely együtt jár a tűzoltóság egyszeri, az intézményben tartandó bemutatójával HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZAT (füstsátor, tálcatűzoltás, olajtűzoltás, roncsvágás) és tűzvédelmi oktatás megtartásával. Eredményhirdetés: 2018. május 11. Az országos díjátadót 2018. május 25-én a Fővárosi Nagycirkuszban tartják, ahová az országos pályázatban díjazottakat és családtagjaikat is meghívják. További információ: Somogy Megyei Tűzmegelőzési Bizottság 7401 Kaposvár, Pf.: 71. somogy.titkarsag@katved.gov.hu Baranya Megyei Tűzmegelőzési Bizottság 7607 Pécs, Pf. 10. baranya.titkarsag@katved.gov.hu Tolna Megyei Tűzmegelőzési Bizottság 7100 Szekszárd, Mikes utca 16-22 tolna.titkarsag@katved.gov.hu Alulírott... (név)... (születési hely, idő) szülő/gondviselő hozzájárulok, hogy az Országos Tűzmegelőzési Bizottság által meghirdetett alkotói pályázaton induló... nevű... korú gyermekem/eltartottam által készített... című alkotást a Katasztrófavédelem az alkotó nevének és életkorának feltűntetésével szabadon, térítésmentesen felhasználhassa kizárólag saját kommunikációs céljaira. Kelt:...... aláírás
12 2018. április tolna megyei szolgáltatási központ Tavaszváró bál Szekszárdon A régi hagyományokat felelevenítve 2018. március 24-én Tavaszváró VOLÁN Bált tartottak Szekszárdon. A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Gyakorlóiskola aulájában tartott rendezvényre 150-en érkeztek, hogy egy kellemes estét töltsenek el munkatársaikkal és családtagjaikkal. A bált Balogh Árpád, a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. Tolna Megyei Szolgáltatási Központ Üzemi Tanácsának elnöke nyitotta meg és természetesen a rendezésből is kivette a részét. Ezt követően a Bogár István Hagyományőrző Egyesület néptáncosai adtak folklórműsort, aminek a végén már a közönséget is táncra perdítették. Brauner Béla, a Közúti Közlekedési Szakszervezet Tolna Megyei Alapszervezet elnöke aki a bál másik szerevezője volt elmondta, hogy némi kihagyás után már negyedik alkalommal rendezték meg a bált a társaság munkavállalói és családtagjaik részére. A jókedvről a Karaván zenekar gondoskodott, a batyus bálon a tombola sem maradhatott el. Éjfélkor a befolyt bevételből és felajánlásokból értékes nyeremények kerültek kisorsolásra. A Tolna megyei kollégák egészen hajnalik mulattak és megígérték, hogy jövőre újra táncra perdülnek egy ilyen mulatságon. Bartos István Kara Géza autóbuszvezető a GHB-062 forgalmi rendszámú IK-415 típusú autóbuszszal 2018. február 23-án nem sokkal 12 óra előtt Lengyeltótiban, kiállási időben az autóbuszon utasok nem voltak a megállóhelyen tartózkodott, amikor arról tájékoztatták, hogy a jármű motorteréből füst száll fel. A poroltókészüléket felkapva azonnal hátrasietett, kinyitotta a motortér ajtaját, s azt látta, hogy nemcsak füst van, hanem lángok csapnak fel. A poroltóval hozzálátott a tűz megfékezéséhez, amit rövid időn belül sikerült is eloltania. Kozma Péter, a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. Baranya Megyei Szolgáltatási Központ Pécsi Autóbusz-állomásának autóbuszvezetője 2018. március 8-án, csütörtökön hajnali 4 óra 40 perckor a telephelyről indult a HPR-120 forgalmi rendszámú, Ikarus C56 típusú járművével a pécsi autóbusz-állomásra. A Bajcsy-Zsilinszky és a Zólyom utca sarkán az autóbusza leállt, igyekezett újraindítani, úgy érezte, hogy a motor nem kap üzemanyagot, levegős. Mivel másodszorra sem sikemegakadályozták A jelentősebb AnyAgi kár bekövetkeztét Tüzet oltottak az autóbuszvezetők Lengyeltótiban és Pécsett rült az indítás, áramtalanított és hátrament, hogy a távszivattyút légtelenítse. Felnyitotta a motortér ajtaját, de akkor már lángolt a kábelköteg. Azonnal a poroltó készülékért rohant és minimális időn belül eloltotta a A már hagyományos OLD BOYS KU- PÁT 2018. február 17-én, szombaton rendezték Szekszárdon. A több évtizede megrendezésre kerülő teremlabdarúgó tornának a Garay János Általános Iskola tornaterme adott otthont. A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. Tolna Megyei Szolgáltatási Központ munkavállalóiból összeállított csapatokban 40 év felett lehetett pályára lépni. Egyszer 12 perces mérkőzéseket játszott egymással az 5 csapat, akik Bonyhádról, Dombóvárról, Gyönkről, Paksról és Szekszárdról érkeztek, hogy elhódítsák a serleget. A rendkívül jó iramú és izgal- tüzet. Ezután értesítette a forgalomirányítót és műszaki mentést kért. Az autóbuszon utasok nem tartózkodtak. Kara Géza és Kozma Péter helyzetfelismerésének, lélekjelenlétének, gyors reagálásának köszönhetően mindkét esetben megakadályozták a tűzeset kiterjedését, a jelentősebb anyagi kár bekövetkeztét. RN OLD BOYS teremtorna Szekszárdon mas mérkőzések sportszerűek voltak. A torna végén a szekszárdi központ oktató termében Brauner Béla, Közúti Közlekedési Szakszervezet Tolna megyei elnöke és Balogh Árpád, az Üzemi Tanács Tolna Megyei elnöke a rendezvény szervezői pozitívan értékelték a sportnapot. Első helyen a szekszárdi, másodikon a bonyhádi, harmadikon a paksi csapat végzett. A legjobb kapus a bonyhádi Domokos Miklós, a gólkirály Ambrus Zoltán, a szekszárdi csapat játékosa lett. A kupát egy tál babgulyás elfogyasztása zárta és a soha el nem maradható szlogen: jövőre ugyanitt találkozunk!. B.I.