BODORFA TELEPÜLÉS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 379-22/2011. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testületének 2011. május 4-én 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Iroda Bodorfa Jelen vannak: Kardos Róbert polgármester, Ági Gyula Hajgató Klára, Czinger Józsefné önkormányzati képviselők, Csordás Gyuláné körjegyző megbízásából, jegyzőkönyvvezető Távolmaradását bejelentette: Piriti Tamás önkormányzati képviselő. Kardos Róbert polgármester: Köszöntötte a jelenlévőket, sajnálattal állapította meg, hogy a körjegyző asszony betegsége miatt nem tud részt venni a testületi ülésen, majd bejelentette, hogy képviselni Csordás Gyuláné fogja. Megállapította, hogy a nyilvános képviselő-testületi ülés határozatképes, az ülésen az 5 fő önkormányzati képviselő közül megjelent 4 fő, az ülést megnyitotta. Javasolta a Képviselő-testületnek, hogy az ülésre kiküldött meghívó szerinti napirend kerüljön megtárgyalásra. Vegyes ügyek keretében javasolta megtárgyalni a házi orvosi ügyelet óradíj emelési kérelmét, a hulladékszállítási díj mértékének felülvizsgálatát. Javasolta a Képviselő-testületnek, hogy az ülés napirendjét az elhangzott módosítási javaslat figyelembe vételével fogadják el. nélkül egyhangúlag a következő napirendet fogadta el. N A P I R E N D: 1./ Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, valamint az átruházott hatáskörben hozott döntésekről 2./ Bodorfa Települési Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló 2/2010. rendelet módosításáról szóló 5/2011. rendelet megalkotása 3./ Házasságkötés hivatali helységén kívül, valamint hivatali munkaidőn kívül történő engedélyezésének szabályairól, valamint azokért fizetendő díjak mértékéről szóló rendelettervezet megtárgyalása
2 4./ Körjegyzőség Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyása 5./ Szociális Intézményi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása 6./ Közös Fenntartású Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat szakmai programjának, valamint Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása 7./ Beszámoló a Gyermekjóléti Szolgálat 2010. évi munkájáról 8./ Vegyes ügyek: 8.1. A Sümegi Kistérségi Többcélú Társulás által működtetett kistérségi központi háziorvosi ügyelet óradíj emelési igénye 8.2. Hulladékszállítási díj 2011. évi mértékének felülvizsgálata NAPIREND TÁRGYALÁSA: 1./ Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, valamint az átruházott hatáskörben hozott döntésekről Kardos Róbert polgármester: Ismertette a Képviselő-testülettel a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentést: A képviselő-testület 2/2011. sz. rendeletében a nevelési-oktatási intézményekben folyó étkeztetésről alkotott rendeletet. A rendelet kihirdetése megtörtént. A képviselő-testület megalkotta a 3/2011 sz. rendeletét a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról. A rendelet kihirdetése megtörtént. A képviselő-testület a 21/2011. ÖKT. B. számú határozatával egyetértett Káptalanfa gesztorságával a konyha épületének átalakítására, felújítására és korszerűsítésére pályázat benyújtásával. A pályázat benyújtása megtörtént. Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testülete a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, valamint az átruházott hatáskörben hozott döntésekről szóló jelentést 4 szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag elfogadta.
2./Bodorfa Települési Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló 7/2010. (VII. 19.) rendelettel módosított 2/2010. rendelet módosításáról szóló 5/2011. rendelet megalkotása A napirendi ponttal kapcsolatos előterjesztés és rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi. 3 Kardos Róbert polgármester: Tájékoztatta a képviselő-testületet, hogy a zárszámadás tárgyalása előtt a központosított valamint saját előirányzat módosítása miatt a 2010. évi költségvetést módosítani kell. Ismertette a költségvetési rendelet módosításának indokolására készült előterjesztést, valamint a rendelet-tervezetet. Javasolta a Képviselő-testületnek, hogy a rendelet-tervezetet az előterjesztésnek megfelelően, a költségvetési bevételek főösszegének és a költségvetési kiadások főösszegének 1.687 eft-al történő csökkentésével fogadják el. Javasolta, hogy az önkormányzat 2010. évi költségvetésének bevételi és kiadási főösszegét 23.197 eft-ban állapítsák meg. nélkül egyhangúlag megalkotta a következő rendeletet: 5/2011. R E N D E L E T Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testülete az Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló 2/2010.(II. 15.) rendelet módosítására előterjesztett rendelet-tervezetet elfogadta, és a módosítást 5/2011. szám alatt rendeletei közé iktatta. A Képviselő-testület felkéri a Körjegyzőt, hogy a rendelet kihirdetéséről gondoskodjon. Határidő: 2011. május 6. 3./ Házasságkötés hivatali helységén kívül, valamint hivatali munkaidőn kívül történő engedélyezésének szabályairól, valamint azokért fizetendő díjak mértékéről szóló rendelettervezet megtárgyalása A napirendi ponttal kapcsolatos előterjesztés és rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Csordás Gyuláné szóbeli kiegészítése: Tájékoztatta a képviselőket, hogy az anyakönyvi eljárásról szóló I. törvény minden önkormányzat számára kötelezővé tette a hivatali helyiségen, valamint a hivatali munkaidőn kívüli házasságkötésről szóló rendelet megalkotását. Kötelezővé tette díjfizetés megállapítását. Az önkormányzat nem köteles megállapítani díjat, de az anyakönyvvezető részére biztosítani kell a díjazást.
4 Javasolta a képviselő-testületnek, hogy előterjesztett rendelet-tervezetet, valamint a mellékletét képező díjjavaslatot vitassák meg, mondják el az előterjesztéssel kapcsolatban véleményüket, javaslataikat. Kérdés nem hangzott el. Hozzászólás: Kardos Róbert polgármester: Javasolta a képviselő-testületnek, hogy előterjesztésnek megfelelően fogadják el a hivatali helyiségen, valamint a hivatali munkaidőn kívüli házasságkötésről készült rendelet-tervezetet. nélkül - egyhangúlag meghozta a következő rendeletét: 6/2011. R E N D E L E T Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testülete a hivatali helységen, valamint a hivatali munkaidőn kívüli házasságkötésről szóló rendelet-tervezetet módosítás nélkül elfogadta, és 6/2011. szám alatt rendeletei közé iktatta. A Képviselő-testület felkéri a Körjegyzőt, hogy a rendelet kihirdetéséről gondoskodjon. Határidő: 2011. május 6. 4./ Körjegyzőség Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyása A napirendi ponttal kapcsolatos szabályzat a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Csordás Gyuláné főmunkatárs: A Körjegyzőség Szervezeti és Működési Szabályzatát az önkormányzati képviselők az ülésre szóló meghívóval együtt kézhez kapták, azt megismerhették. A Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza az általános rendelkezéseket, a Körjegyzőség szervezetét, feladatait, működésének főbb szabályait Kérte, hogy az SZMSZ-szel kapcsolatban mondják el hozzászólásaikat. Kardos Róbert polgármester: Javasolta a képviselő-testületnek, hogy a Körjegyzőség Szervezeti és Működési Szabályzatát az írásos előterjesztésnek megfelelően fogadják el.
5 24/2011. ÖKT B. számú H A TÁ R O Z A T Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) b) pontja alapján a Káptalanfa, Bodorfa, Gyepükaján és Nemeshany községek Körjegyzőségének Szervezeti és Működési Szabályzatát az előterjesztetésnek megfelelően elfogadta. A képviselő-testület felkéri a körjegyzőt, hogy Körjegyzőségi létszám bővítés, illetve ezzel összefüggésben az intézményfinanszírozás tárgyában kezdeményezzen egyeztetést a Körjegyzőség fenntartásában társult önkormányzatokkal. Határidő: 2011. június 30. 5./ Szociális Intézményi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása A megállapodás a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Csordás Gyuláné főmunkatárs: A módosított Társulási Megállapodást az önkormányzati képviselők az ülésre szóló meghívóval együtt kézhez kapták. A társulási megállapodás módosításának indokolását a I.fejezet 6. pontja tartalmazza, mely szerint a társulás tagjait érintő személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjról szóló mindenkori önkormányzati rendelet megalkotója Sümeg Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. Mint ismeretes a képviselő előtt Bodorfa Község Önkormányzata a társulásban házi segítségnyújtás, családsegítés, támogató szolgáltatás, és nappali ellátás tevékenységi körben vesz részt. Kardos Róbert polgármester: Javasolta a képviselő-testületnek, hogy a társulási megállapodás módosítását fogadják el. 25/2011. ÖKT B. számú H A TÁ R O Z A T Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 4.. /1/ bekezdés b./ pontjában biztosított jogkörében eljárva a Sümeg kistérséghez tartozó 21 település által a Napfény Szociális Segítő Központ intézményének közös fenntartására és működtetésére létrehozott Szociális Intézményi Társulás Társulási Megállapodásának (továbbiakban: Megállapodás) módosítását az előterjesztésnek megfelelően elfogadja.
6 A Képviselő-testület egyetért azzal, hogy a Megállapodás új I/6. pontja szerint - a 1993. évi III. törvény 92. (1) bekezdése figyelembe vételével - a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló mindenkori önkormányzati rendelet megalkotója Sümeg Város Önkormányzat Képviselő-testülete. A Képviselő-testület felkéri a község polgármesterét, hogy fenti döntésről gesztor Város önkormányzatát tájékoztassa, és egyben felhatalmazza a község polgármesterét és körjegyzőjét a módosított és egységes szerkezetű Társulási Megállapodás aláírására. Felelős: Kardos Róbert polgármester Nagyné Soós Erzsébet körjegyző Határidő: 2010. május 31. 6./ Közös Fenntartású Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat szakmai programjának, valamint Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása Előadó: Csordás Gyuláné A szakmai program és a Szervezeti és Működési Szabályzat a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Csordás Gyuláné főmunkatárs: Bodorfa Önkormányzata Gyermekjóléti Szolgáltatás feladatellátás tekintetében a csabrendeki közös fenntartású családsegítő és gyermekjóléti szolgálattal társult. A szolgálat szakmai programjának és szervezeti és működési szabályzatának módosítása, egységes szerkezetbe foglalása időszerűvé vált ugyanis az elmúlt időszakban többször változtak a társulásban résztvevő települések. Javasolta a képviselő-testületnek, hogy a dokumentumok módosítását az előterjesztésnek megfelelően fogadják el. 26/2011. ÖKT B. számú H A TÁ R O Z A T Bodorfa Település Önkormányzat Képviselő-testülete a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000.(I.7.) SZCSM rendelet 5/A. (1) -(2) bekezdését érintő módosításokat megtárgyalta. Fentiek alapján a Képviselő-testület a Közös Fenntartású Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 8474 Csabrendek, Árpád u. 4. szám alatti intézmény - Szakmai Programját valamint Szervezet és Működési Szabályzatát, annak módosítását elfogadta.
7 A képviselő-testület felkéri a körjegyzőt, hogy a döntésről Csabrendek-Hosztót -Szentimrefalva -Veszprémgalsa - Zalaszegvár Önkormányzatok körjegyzőjét tájékoztassa. Határidő: 2011. május 20. 7./ Beszámoló a Gyermekjóléti Szolgálat 2010. évi munkájáról A beszámoló a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Csordás Gyuláné főmunkatárs: A Gyermekjóléti Szolgálat beszámolója tartalmazza 2010. évben a káptalanfai körjegyzőséghez tartozó önkormányzatok vonatkozásában végzett gyermekjóléti tevékenységet. Javasolta a képviselő-testületnek, hogy a gyermekjóléti szolgálat 2010. évi munkájáról szóló beszámolót jóváhagyólag vegye tudomásul. 8./ Vegyes ügyek: 27/2011. ÖKT. B. számú HATÁROZAT Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testülete Közös fenntartású Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2010. évi tevékenységéről szóló beszámolót jóváhagyólag tudomásul vette. A képviselő-testület felkéri a körjegyzőt, hogy a döntésről a Gyermekjóléti Szolgálat vezetőjét tájékoztassa. Határidő: 2011. május 20. 8.1. A Sümegi Kistérségi Többcélú Társulás által működtetett kistérségi központi háziorvosi ügyelet óradíj emelési igénye Kardos Róbert polgármester: Tájékoztatta a képviselő-testületet, hogy a háziorvosi ügyeletben közreműködő szolgáltatók háziorvosai megbízásából a Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) elnöke, a MOSZ volt elnöke és a háziorvosok képviselői felkeresték a Sümegi Kistérségi Többcélú Társulás elnökét az ügyeleti ellátásban közreműködő háziorvosok a háziorvosi ügyeletben biztosított jelenleg 2.371 Ft összegű - orvosi ügyeleti óradíjának emelését javasolták a Társulási Tanácsnak. Felvázolták, hogy egy differenciáltabb díjazás indokoltabb volna (a személyes teljesítő által
8 kötelezően ellátandó, illetőleg az általa önként felvállalt ügyeleti órákra, valamint a hétköznapokra, illetőleg a munkaszüneti, illetve pihenőnapokra), de tekintettel arra, hogy így is nehéz konszenzusra jutni, az ügyeletben résztvevő orvosok 3.000 Ft ügyeleti díjazásra tettek javaslatot 2011. január 1-ig visszamenőleges hatállyal. Az eredeti javaslat 3.500 Ft-ról szólt, azonban az anyagi lehetőségekre figyelemmel ezt módosították, ugyanakkor kérték, hogy a differenciált díjazás lehetőségét is vizsgálja meg a Társulás. A javaslattétel oka, hogy az ügyeletben területi ellátási kötelezettséggel résztvevő orvosi szolgáltatók 2005-ben megkötött szerződése tartalmaz egy, a díj folyamatos emelésére vonatkozó automatizmust, melynek a Társulás 2009. óta nem tudott eleget tenni. 2009. évre egy csökkentett mértékű emelésről megállapodás született, azonban az csak az adott évre vonatkozott. 2010. évre nem született kiegészítő szerződés, megállapodás, az alapszerződés szerinti emelést sem tudta biztosítani a Társulás. Jelenlegi testületi ülésen nem a háziorvosi ügyelet óradíjának mértékéről kell dönteni. Az ügyeleti díj mértékéről a Társulási Tanács ülésén döntenek, melyhez felhatalmazás kér a képviselőktől. 28/ÖKT. B. számú HATÁROZAT Bodorfa Települési Önkormányzat képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a Sümegi Kistérségi Többcélú Társulás által működtetett háziorvosi ügyelet orvosi óradíj emelésére vonatkozó társulási ülésén az orvosi ügyelet óradíjának megállapításában Bodorfa község Önkormányzata nevében szavazzon. Felelős: Kardos Róbert polgármester Határidő: 2011. június 30. 8.2. Hulladékszállítási díj 2011. évi mértékének felülvizsgálata Kardos Róbert polgármester: Tájékoztatta a képviselő testületet, hogy az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék Kezelési Önkormányzati Társulás, egyes tagönkormányzatai kezdeményezték a szemétszállítási díjak felülvizsgálatát, mert készült olyan szakmai anyag, ami a hulladék elszállítás és kezelés költségeinek összetevőit részletesen vizsgálta. Ebben a szakmai anyagban több olyan számítás is kidolgozásra került, ami alapján feltételezhető, hogy az újonnan elindított hulladékkezelési projekt keretein belül a jelenlegi magas díj nem biztos, hogy indokolt. Tájékoztatta a képviselő testületet, hogy amennyiben ez a felülvizsgálat jó eredménnyel zárul, alacsonyabb szemétszállítási díj is megállapítható lesz. 29/ÖKT. B. számú HATÁROZAT
9 Bodorfa Települési Önkormányzat képviselő-testülete egyetért azzal, hogy a Sümeg Kistérségi Önkormányzatok kezdeményezzék az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék Kezelési Önkormányzati Társulásban érintett tagönkormányzatok felé - Wind József monostorapáti önkormányzati képviselő által készített szakmai vizsgálati anyagokra alapozva - az Észak-Balatoni Regionális Hulladékkezelési rendszer várható költségeinek és bevételeinek felülvizsgálatát, valamint ebből eredően a szolgáltatási díjképzés megalapozottságának vizsgálatát. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy jelen döntését küldje meg a Sümegi Kistérségi Többcélú Társulás Elnöke részére. Felelős: Kardos Róbert polgármester Határidő: 2011. május 31. B E J E L E N T É S E K: Kardos Róbert polgármester: 1./ Tájékoztatta a képviselő-testületet, hogy az önhibáján kívül hátrányos helyzetű települések pályázata beadásra került, 1.9 millió forintra pályáztak. Kedvező elbírálás esetén a támogatás kifizetésére június hónapban kerül sor. A pályázatot Herkné Kovács Zita készítette, akinek ezúton is megköszöni éjszakába nyúló áldozatos munkáját. 2./ Az Önkormányzat segítséget nyújtott 60 literes kukák beszerzéséhez, melyek megérkeztek, a lakosság részére történő átadásuk a következő napokban megtörténik. A kisebb szállító-edényzetet használók névsorát továbbítják a szolgáltató részére. 3./ A település az idén is csatlakozott a Tiszta és Virágos Veszprém Megyéért pályázathoz. A pályázat feltétele 2 db fa ültetése, melyet jóval túl is teljesítettek, kb. 270 darab fát ültettek el a település területein. 4./ Csordás Gáspár azzal a kéréssel fordult az Önkormányzathoz, hogy az Önkormányzat tulajdonában lévő árkot értékesítse számára. Az árok mindkét oldalán az Ő tulajdonában van a föld, melyet ez az árok választ el egymástól. A területet megnézi, amennyiben értéktelen az önkormányzat számára hozzájárulást kér Csordás Gáspár részére történő értékesítéshez. Mivel a Képviselő-testületi ülésnek több napirendi pontja nem volt a polgármester az ülést 19 órakor bezárta. K.m.f. Nagyné Soós Erzsébet körjegyző megbízásából: Kardos Róbert Csordás Gyuláné polgármester főmunkatárs