KARRIER KECSKEMÉT RÉGIÓJÁNAK INFORMÁCIÓS HAVILAPJA 2018. december 10. II/12. w w w.videk iinfo.hu CITYROCKS Szeged után jövő szeptemberben Kecskeméten is dübörög a rockflashmob Egy éve indult útjára Magyarországon az a kezdeményezés, amivel rövid idő alatt több száz rockzene rajongót sikerült összerántani Szegeden egy őrületes flashmobra. A SzegedRocks híre messze elért 2018-ban, így 2019-ben már több nagyvárosban megrendezik - köztük Kecskeméten is. A Benkó Zoltán Szabadidőközpont ad otthont annak a rendezvénynek, mely eddig nagy visszhangot kapott az országban - sőt határon túl is. A SzegedRocks ötlete nagyjából egy évvel ezelőtt indult útjára. A szervezők úgy gondolták, több városban is lenne igény egy hasonló flashmobra, szerencsére a városok pedig ugyanígy gondolták. Kecskemétre jövő év szeptemberében érkezik a megmozdulás, melyre hamarosan jelentkezni is lehet. A szervezők kiírják a dalokat is, melyeket megtanulva egy helyszínen játszhatja és énekelheti több száz ember. Ez hangos lesz Nincs mit szépíteni, bizony ha több száz rockzenét szerető és játszani tudó ember összejön, az nem lesz csendes, viszont Kecskemét nevét is messzire viheti, az ide látogatók pedig kellemes élménnyel térnek haza az ország minden pontjára. Így egy napot mindenképpen megéri áldozni a zene oltárán. Szemereyné Pataki Klaudia a Kilele Music Caféban tartott sajtótájékoztatón elmondta - kizárt, hogy pont a zene városa maradjon ki egy ekkora dzsemboriból. Ezen kívül május 11-én Marosvásárhelyen is megrendezik a CityRocks-ot, így testvérvárosi kapcsolatunk fellendítésére is jó alkalom lehet. A MuresRocksra a tervek szerint Kecskemétről is indulnak majd buszok, így be is lehet melegíteni a kecskeméti buli előtt. - Én énekelni fogok, ez biztos! - jegyezte meg a polgármester. www.deltanet.hu Forrás: kecskemet.hu Kellemes karácsonyi ünnepeket és sávszélességben gazdag boldog új évet kíván a internet csapata!
2 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 2018. december 10. NAGYSZÍNHÁZ Jancsi és Julis december 11. 15:00 Bartók B. b. december 12. 15:00 Kodály Z. b. december 13. 15:00 Weöres S. b. december 16. 11:00 Zártkörű előadás december 16. 14:30 Bérletszünet december 18. 15:00 Benedek E. b. december 19. 15:00 La Fontaine b. Nyaralás december 11. 19:00 Dajka M. b. december 12. 19:00 Latabár K.b. december 13. 19:00 Apáczai Cs. J. b. december 14. 19:00 Németh L. b. december 15. 19:00 Fekete T. b. december 16. 19:00 Jászai M. b. december 22. 15:00 Honthy H. b. A beszélő köntös december 18. 19:00 Páger A. b. december 19. 19:00 Törzs J. b. december 27. 19:00 Bérletszünet Traviata december 20. 19:00 Nagy L. b. december 21. 19:00 Ódry Á. b. Csárdáskirálynő december 26. 15:00 Bérletszünet Balfácánt vacsorára! december 31. 20:00 Szilveszter KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ A képzelt beteg december 21. 19:00 A király beszéde december 15. 15:00 december 18. 19:00 december 19. 19:00 december 27. 19:00 RUSZT JÓZSEF STÚDIÓ SZÍNHÁZ Az ügynök halála december 11. 19:00 december 12. 19:00 december 28. 19:00 A játék vége december 20. 19:00 Kecskemét, Katona J. tér 5. Tel.: 76/501-170 www.kecskemetikatona.hu GYERMEK PROGRAMOK LAJOZSMIZSE LAJOSMIZSE MŰVELŐDÉSI HÁZA ÉS KÖNYVTÁRA Babás délelőtt a könyvtárban Minden hónap második csütörtökén 10 órától Időpont: december 13. Versek, mondókák énekkel, gitárral 3 éves korig. Várják a gyermekeket és az őket kísérő szülőket! A részvétel ingyenes. Előzetes bejelentkezés: 76/555-323, vamaria@lmizsekultura.hu SZAKKÖRÖK Papírfonó szakkör Időpont: december 15. (havi egy szombat 14 órától) Foglalkozásvezető: Varga Ibolya Részvétel díjtalan! Zenés foglalkozás Gazsival Időpont: december 15. (Kezdés 10 órakor) A szakkörök helyszíne: Művelődési Ház, Lajosmizse, Szabadság tér 12. Az időpontváltoztatás jogát fenntartják! Jobb agyféltekés rajztanfolyam Szerettél volna mindig is megtanulni rajzolni, de valahol a pálciakembernél leragaddtál, és azt gondolod, ez nekekm úgysem megy? Képzőméveszti területre készülsz és szeretnéd tökéletesíteni a látásodat, csiszolni a technikádat? Éld át az alkotás csodájást és az önbizalmat, amit általa kapsz! 3 napos jobb agyféltekés rajztanfolyam indul Lajosmizse Város Művelődési Házában és Könyvtárában. Időpontja: 2019. január 18., 19., 20. 9:00-17:30-ig Díja: 26.500 Ft Jelentkezni lehet: Csekő Tímea rajztanárnál 06 30 990 6580, www. csepkeart.com, info@csepkeart.com Elvégezted a jobb agyféltekés alaptanfolyamot, és szeretnél tovább fejlődni? Kipróbálnád magad színesben is? Lépj be a színek csodálatos világába! 3 napos színes jobb agyféltekés színes rajztanfolyam indul Lajosmizse Város Művelődési Házában és Könyvtárában. Időpontja: 2019. január 18., 19., 20. 9:00-17:30-ig Díja: 30.000 Ft Jelentkezni lehet: Csekő Tímea rajztanárnál 06 30 990 6580, www.csepkeart.com, info@csepkeart.com KECSKEMÉT További programok: www.lmizseklultura.hu SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELY December 15. szombat 16:00-17:30 Aprók Tánca - Karácsonyi készülődés Kézművesség: mézeskalácssütés és csavart méhviaszgyertya készítés December 27. csütörtök 10:00-12:00 Álarckészítés December 28. péntek 10:00-12:00 Papírtrombita készítés December 29. szombat 10:00-16:30 Társasjáték nap RODOLFO BŰVÉSZKÖR minden hétfőn 16:00-17:00 óráig Kecskemét, Gáspár A. u. 11. www.facebook.com/szoraka Tel.: 76/481-469 December 15-22. között naponta 16:00-tól 22:00-ig December 15. (szombat) 17:00 A Kiskőrösi Adventi Tér megnyitója. Megnyitja: Domonyi László polgármester A Harangvirág Evangélikus Óvoda műsora Lövétei Györgypál Imre fafaragó bemutatója 17:30 Supka Éva: Szívem kertje című verseskötetének könyvbemutatója a Szilveszter Társulat közreműködésével az Evangélikus Imaházban Központban - az evangélikus óvoda óvónőinek közreműködésével December 16. (vasárnap) 16:30 Gyertyagyújtás a város adventi koszorúján. A 3. gyertyát gyújtják: Győri Gábor lelkipásztor, Csóka Efraim lelkész és Nikléczi Gábor képviselő 19:00 Presser Gábor és Rúzsa Magdi Angyal mellettem koncertje az Evangélikus Templomban December 17. (hétfő) 17:00 Német Nemzetiségi Önkormányzat A négy fenyőfa története a német nyelvet tanuló diákok előadásában 17:30-20:00 Angyalváró Központban - a Kiskőrösi Óvodák óvónőinek közreműködésével December 18. (kedden) 17:00 A KT Bem József Általános Iskola 3.b és 3.c osztályos tanulóinak műsora Manók és Rénszarvasok tánca Központban a Kiskőrösi Óvodák óvónőinek közreműködésével December 19. (szerda) 17:00 A KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolája műsora: Szeretet Ünnepén Központban a Kőrös-Körül Nők Egyesület tagjainak közreműködésével Csányi Ibolya vezetésével December 20. (csütörtök) 17:00 A KT Bem József Általános Iskola Kaskantyúi Tagintézménye diákjainak műsora: Betlehemezés Központban a Körös Körül a Művészetért Egyesület- Kunhegyesi Ferenc közreműködésével 18:00 Adventi kórustalálkozó a katolikus templomban December 21. (péntek) 17:00 KEVI evangélikus hittanosainak műsora: Karácsonyi hangjáték Központban Mézeskalács készítése a központ dolgozóival December 22. (szombat) 17:00 Karácsonyváró a Petőfi Sándor Művelődési Központban működő Cukorklub előadásában Központban - Mézeskalács készítése a központ dolgozóival December 31. (hétfő) 13:30 Petőfi kötetek átadása Helyszín: Művelődési Központ 14:00 Színházi előadás Csiky Gergely: A kaviár - a Szilveszter Társulat előadásában Rendező: Supka Éva Helyszín: Művelődési Központ 16:00 Kiállítás a múzeumban Megnyitja: Dr. Feledy Balázs művészettörténész, művészeti író 17:30 Színházi előadás Csiky Gergely: A kaviár a Szilveszter Társulat előadásában Rendező: Supka Éva Helyszín: Művelődési Központ (A darabot a társulat január 12-13-án is megismétli majd) 0:30 MEGEMLÉKEZÉS a szülőház előtt Szavalat: Nagy Zoltán Emlékbeszéd: Prof. Dr. Csikány Tamás hadtörténész Domonyi László polgármester serleges fogadalomtétele KOSZORÚZÁS 01:20 FÁKLYÁS ZARÁN- DOKÚT az evangélikus templomba, ahol Lupták György püspökhelyettes évkezdő áldása után megtekinthető az eredeti keresztelési anyakönyv Január 1. kedd 16:00 ÚJÉVI FÚVÓSZENEI KONCERT a művelődési központ színháztermében. A belépés ingyenes. Újévi köszöntőt mond: Domonyi László, Kiskőrös polgármestere www.kiskoros.hu
www. videkiinfo. hu Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 3 december 14., péntek 17 órakor a Főtéri színpadon KELJ FEL GAZDA, KELJ FEL! Regölés fáklyákkal a Téli Fesztivál több pontján a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon Vándorbot bábosköre és a Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola 3.osztályos diákjai közreműködésével, majd a színpadon MELYIKET A KILENC KÖZÜL? Vass- Eysen Ábel egyszemélyes bábjátéka Jókai Mór meséje nyomán Élt egyszer egy szegény, özvegy csizmadia, János mester, aki egyedül nevelte kilenc apró gyermekét. Karácsony reggelén János különös ajánlatot kapott a házukban élő gazdag házi úrtól 19 órakor a Főtéri színpadon ZACC koncert A Zacc-együttes 2012 decembere óta kezdett el együtt zenélni. Az együttes több átalakuláson ment át az évek során, de így ebben a formában 2017 ősze óta dolgoznak együtt a szabadszállási és kunszentmiklósi tagok. Főként népzenei feldolgozásokat játszanak, de magyar és külföldi pop és rock zenéket is felvettek már repertoárjukba. A Zacc-együttes tagjai: ének és vokál Bajusz Tünde és Hajdú István, szóló gitár Bajusz Gábor, basszus gitár Honti Roland és dob Pócs Márton. december 15., szombat 17 órakor a Főtéri színpadon Adventi üzenetet mond: Varga Nándor református lelkész A harmadik adventi gyertyát meggyújtja: Dr. Salacz László országgyűlési képviselő és Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester Az ünnepi műsorban közreműködnek: M. Bodon Pál Zeneiskola tanárai és növendékei Református Gimnázium diákjai Héjja Bella népdalénekes Utána Szeretetvendégség 18 órától Rákóczi úttól a főtérig LUCA TÁNCA ÉS BOSZORKÁNYSZOMBAT Gyülekező a Hírös Város Turisztikai Központnál Az IDolls Movement tánccsoport Kertész Krisztina vezető oktató és táncosai -, valamint az érdeklődők gyülekeznek a boszorka felvonuláshoz. 18.15 A tánccsoport, a boszorkányoknak öltözöttek táncos menete elindul a Rákóczi úton a főtér felé, dobok ütemére, tűzzsonglőrök felvezetésével. A menethez bárki csatlakozhat, akár beöltözve, akár civil ruhában. DJ Pénzes Jani zenével szórakoztatja a jelenlévőket a Főtéren 18.45 órakor Az IDolls Movement tánccsoport színpadi show-ja 19.30 A Főboszorkány Előadják: Varga Lotti, Szóka Roland, Földesi Milán, Raj Martin a Kecskemét City Balett táncművészei. Koreográfia: Barta Dóra, Varga Lotti 21 óráig Boszorkányszombati buli, örömzene, örömtánc PROGRAMOK december 16., vasárnap15 órakor a Református Templomban Pálúr János orgonaművész és a Kecskeméti Református Kollégium kórusaival adventi zenés áhítat 17 órakor a Főtéri színpadon Nagykarácsony immár eljő ismert és kevésbé ismert téli és karácsonyi dalok a Csörömpölők Együttes előadásában 19 órakor a Főtéri színpadon IDolls Movement bemutatója Egy mozgalom a nőcis csajoknak és a csajos nőknek! december 21., péntek 17 órakor a Főtéri színpadon Aszódi Anna és Aszódi Júlia koncertje A Beatles örök! Ezt az üzenetet tartja szem előtt a Michelles együttes. Az Aszódi lányok duója ez alkalommal egy könnyed műsorral hangolja a közönséget a karácsonyra. 19.00 Jégshow december 22., szombat 17 órakor a Szentcsalád Plébánián József mondá Máriának karácsonyi játék 17 órakor Főtéri színpadon Adventi gyertyagyújtás Adventi üzenetet mond: Finta József katolikus plébános Karácsonyi köszöntőt mond: Feczák László görögkatolikus parókus A negyedik adventi gyertyát meggyújtja: Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és Dr. Zombor Gábor országgyűlési képviselő Az ünnepi műsorban közreműködnek: M. Bodon Pál Zeneiskola tanárai és növendékei Szent Imre Általános Iskola diákjai Sztudita Szent Teodor Kórus Zegernye Együttes Utána Szeretetvendégség 19 órakor a Főtéri színpadon Livingroom koncert A LivingRoom nevű formáció 2016 telén alakult. Egy kiforrott, talán elsőre szokatlan hangzásvilágot szeretnének képviselni, az énekhang-gitárcselló együtthangzásával. december 23., vasárnap 15.30 órakor a Nagytemplomban József mondá Máriának karácsonyi játék 17 órakor a Főtéri színpadon Miért van tél? a ProfiL bábcsoport műsora 19 órakor Péterffy Lili & Ritmo acoustic koncert december 30., vasárnap 20 órakor a Főtéri színpadon A Retroleum zenekar előszilveszteri koncertje december 31., hétfő Főtéri színpad SZILVESZTERI PROGRAM 19 óra Promise koncert 20 óra Ivan & The Parazol 22 óra BarIsOn koncert 22.30-02 óráig A legendás Jozzy újra a diszkós-pult mögött! Óriási szilveszteri buli a legendás Jozzyval Kecskemét Főterén a legjobb bulizenékkel, a hetvenes évektől napjainkig. 24 óra Tűzijáték További programok: www.keszin.hu SOLTVADKERTI PROGRAMOK december 14. péntek 18:00-20:00 ADVENTI KONCERT a Római Katolikus Templomban Fellép a Bolyki Brothers, Magyarország egyik legkedveltebb a cappella együttese. december 15. szombat ADVENTI SOKADALOM december 16. vasárnap 17.00 A Hősök terén ad műsort, és gyertyát gyújt az Evangélikus Óvoda. december 19. szerda 18.00 A Hősök terén ad műsort a Búzavirág Asszonykórus. Gyertyát gyújt Soltvadkert Város Képviselő - testülete. További részletek: www.soltvadkert.hu TISZAKÉCSKEI PROGRAMOK Decemberi KÖNYVBÖRZÉK az Álomfogó Alapítvánnyal Helyszín: Arany János Művelődési Központ (Tiszakécske, Béke u. 134.) Időpontok: december 15. és 22. szombatonként 10-18 óráig A börze bevételét kulturális porgramokra fordítják. Használt könyvek egységesen 200 Ft, új könyvek 400 Ft, akciós könyvek 100 Ft adomány ellenében vihetőek el. ADVENTI PROGRAMOK TISZAKÉCSKÉN december 12. szerda 10:00 ALMA EGYÜTTES KONCERTJE az Arany János Művelődési Központban december 14. péntek 18:30 ERDÉLY ÚJ KÉPEKKEL - Bardócz Attila élménybeszámolója a Városi Könyvtárban december 15. szombat 17:00 BARDÓCZ L. CSABA KONCERTJE ILLETÉKES VARÁZS címmel a Városi Könyvtárban december 16. vasárnap 16:00 ÓKÉCSKEI ZENÉS ESTÉK: "Adventi fények" a Szabolcska Mihály Református Énekkar és a Cantores Ecclesie koncertje a Református templomban december 20. csütörtök 10:00 Budapest Táncszínház: Diótörő Előadás az Arany János Művelődési Központban december 22. szombat 17:00 Mindenki Karácsonya a Non-Stop Együttes adventi koncertje a Tiszakécske közösségeiért díj átadása Vastag Tamás adventi előadása További részletek: www.tiszakecske.hu
4 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 2018. december 10. IZSÁKI PROGRAMOK december 14., péntek 19:00 21:00 KOLON KÁVÉZÓ Helyszín: Vino Étterem, Izsák, Dózsa György tér 4. A középkori Páhi és környékének történeti földrajzáról Előadó: Pánya István A belépés díjtalan! december 15. szombat 9:00-12:00 MADÁRKARÁCSONY Helyszín: Izsák - Fogathajtó pálya - Madáretető A tél komoly megpróbáltatást jelent sok énekesmadár számára, ilyenkor nagy segítséget jelent a madáretetők feltöltése apró magvakkal, amellyel folyamatos táplálékforrást biztosíthatunk számukra. Az izsáki madáretetőt is sok madár látogatja, mint például szén- és kék cinege, vörösbegy és nagy fakopáncs. A program során madárgyűrűzési bemutatót tartanak az etető vendégeiről, és lehetőség nyílik téli madáreleség elkészítésére is. 17:00-19:00 KARÁCSONYI JÓTÉKONYSÁGI KONCERT A Zeneiskola tanulóinak és tanárainak közreműködésével. Helyszín: Táncsics Mihály Általános Iskola, Izsák, Kossuth Lajos út 39. Belépődíj a felnőtteknek: 500 Ft Az est bevételével a zeneiskola tanulóit támogatják! 21:30 23:30 Blahalouisiana a ZÖREY-ben Blahalouisiana és a vendég Mamelons zenekar koncert a ZÖREY-ben. Kapunyitás: 20:00 december 16., vasárnap 17:00 18:00 Izsák főterén, a közös adventi koszorúnál Tizenegyedik éve, hogy az Izsáki Városi Vegyeskar kezdeményezésére, Advent vasárnapjain délután öt órára, a város főterén kialakított adventi koszorúnál, közös gyertyagyújtására hívják Izsák lakosságát. Az ünnepváró rendezvényen fellépnek: Harmadik vasárnap (december 16.) - Ezüst Gólya nyugdíjas klub Az ünnepváró műsor mellett, a Vino étterem kitelepült sátrában forralt bor, tea és sütemény fogyasztató, valamint - hagyományosan adománygyűjtés is lesz. december 22., szombat 18:00 19:30 KARÁCSONYI HANGVERSENY Helyszín: Izsák Katolikus templom Az Izsáki Városi Vegyeskar életében kiemelt szerepet kap az adventi készülődés hangulatának kifejezése. A kórus 1997-es első fellépése óta mindig nagy várakozás övezi a KARÁCSONYI HANGVERSENY-t A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várnak! december 23., vasárnap 17:00 18:00 Helyszín: Izsák főterén, a közös adventi koszorúnál Az ünnepváró rendezvényen fellép: Református gyülekezet gyermekcsoportja Az ünnepváró műsor mellett, a Vino étterem kitelepült sátrában forralt bor, tea és sütemény fogyasztató, valamint - hagyományosan adománygyűjtés is lesz. december 26. szerda Szelektív hulladékgyűjtés 20:00 23:30 NAPOS OLDAL KONCERT a ZÖREY-ben Kapunyitás 20:00 december 28., péntek 09:00 13:00 VÉRADÁS - A Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun megyei szervezete szeretettel hívja és várja a véradókat! (Személyi igazolvány, lakcímkártya, TAJ szám) Helyszín: Izsáki Művelődési Ház www.izsak.hu KUNSZENT- MIKLÓS ADVENTI VASÁRNAPOK december 16. vasárnap 16:00 ADVENTI MŰSOR Műsort ad: VDÁMK és AMI és a Kiskunsági Néptáncegyüttes és Néptánciskola gyermekei és a Szappanos Lukács Népdalkör december 23. vasárnap 16:00 ADVENTI MŰSOR Műsort ad: VDÁMK Nyugdíjas Klub Gyertyagyújtás, Szabadtéri Betlehem, Forró Tea, Forralt bor www.kunszentmiklos.hu CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ A zöld madár Nagyterem A fülig szerelmes Boldizsár királyfit a bűvös-bájos Mimóza királynő féltékenységből - madárrá változtatja. A fiút csak a szeretet erejével válthatja meg Hanga, az állatok beszédét is értő bátor leány... december 10. 14:00 december 11. 14:00 december 12. 14:00 Hogyan fogjunk csillagot? Nagyterem december 10. 10:00 december 11. 10:00 december 12. 10:00 december 13. 10:00 és 14:00 december 14. 14:30 december 18. 14:00 december 19. 14:00 József mondá Máriának - Karácsonyi játék Nagyterem december 16. 10:30 Kecskemét, Budai u. 15. www.ciroka.hu, 76/482-217 CIPŐSDOBOZ AKCIÓ - KARÁCSONYI ADOMÁNYGYŰJTÉS 2018. november 19. - 2018. december 20. Idén is útjára indították a Cipősdoboz Akció látássérült gyerekekre fókuszáló (L)átható Szeretet programját. A kampány lehetőséget biztosít, hogy az ajándékozásra jelentkező dobozolók személyre szabott cipősdoboz ajándékot készíthessenek. Készítsd el saját Cipősdoboz ajándékod! Keress egy üres cipősdobozt, válaszd ki, hány éves kisgyereket szeretnél megajándékozni; kislányt vagy kisfiút, s töltsd meg a dobozt csupa-csupa kedves ajándékkal. Csomagold be a dobozod, s add le legkésőbb december 20-ig a begyűjtő helyek valamelyikébe (Pl. Brill Kft. 6000 Kecskemét, Halasi út 32.) 15 ajándékcsomag felett Kecskemét körzetében a Brill Kft. vállalja a cipősdobozok autóval történő beszállítását gyűjtőpontjukra. Hogyan készíthetek ajándékot? Keress egy jó állapotban lévő, üres cipősdobozt! Ezután döntsd el, hogy hány év körüli fiúnak vagy lánynak szánod ajándékod, s a cipősdobozt töltsd meg ajándékokkal. Mit tegyek a cipősdobozba? Cipősdoboz ajándékodba bármit tehetsz, aminek egy gyerkőc örülhet. Ez életkortól és nemtől függően sok minden lehet, ajándékodnak szinte csak a fantáziád szabhat határt, na és persze a doboz mérete. Dobozod tartalmazhat mesekönyvet és ifjúsági könyveket, színezőt, játékot (társasjátékot, kártyát, kockát, építőjátékot, foglalkoztató és készségfejlesztő játékot, babát, autót, labdát, ugráló kötelet, egyéb sporteszközt, stb.), higiéniai felszerelést (dezodort, tusfürdőt, sampont, fogkefét, fogkrémet, fésűt, kézkrémet), édességet (cukorkát, nyalókát, csokoládét, kekszet) íróeszközt és egyéb iskolai felszereléseket (füzetet, tollat, filcet, zsírkrétát, színes ceruzát, vízfestéket, temperát, radírt, hegyezőt) kedves lehet még egy képeslap vagy családi fotó néhány üdvözlő sorral, jókívánsággal, de posta- vagy e-mail címed nem célszerű megadni. Van amit ne tegyek bele a dobozba? Arra kérnek mindenkit, hogy ajándékaitokba ne tegyetek: agresszivitásra késztető képeket, játékokat; pl.: játékpisztolyt, kést, pc-játékot konzervet, romlandó ételeket, gyümölcsöt törékeny tárgyat (tükröt, porcelánbabát, stb.) gyógyszereket sampon, testápoló, egyéb folyékony tárgy esetén tanácsos gondosan becsomagolni azt egy zárható tasakba, hogy sérülés, szivárgás esetén se tegye tönkre az egész ajándékcsomagotokat Hogyan csomagoljam be a dobozom? Elkészített ajándékod csomagold be színes csomagolópapírral, lehetőleg külön a tetejét és külön az alját, majd ragaszd le átlátszó cellux ragasztó szalaggal, vagy kösd át zsineggel! Így nem nyílik ki szállítás során, viszont könnyen kinyitható és visszazárható az elengedhetetlen biztonsági átnézések elvégzésekor! A dobozra jól láthatóan írd fel, hogy milyen korosztályú lánynak/fiúnak szánod ajándékod, pl. így: fiú 12 vagy lány 8. És ne feledjétek, minden évben díjazzák a legkreatívabb cipősdoboz ajándékokat, így bátran engedjétek szabadon fantáziátokat. Erről bővebben a Pályázatok/ Legkreatívabb cipősdoboz menüpontban olvashattok. Hol és mikor adhatom le a cipősdobozom? Az elkészült ajándékcsomagot legkésőbb december 20-ig juttasd el a cipősdoboz begyűjtő helyek valamelyikébe! Ezek pontos címéről, a cipősdoboz leadóhelyek nyitva tartásáról, illetve a helyi partnereik elérhetőségéről a Gyűjtőpontok menüpont alatt olvashattok. Hova kerülnek az ajándékok? Az összegyűjtött cipősdoboz ajándékokat a Baptista Szeretetszolgálat országos önkéntesi hálózatán keresztül juttatja el a gyermekekhez, még az ünnepek előtt. A dobozok elsődleges kikötői gyermekotthonok, nagycsaládos szervezetek, kórházak, fogyatékos gyermekek fejlesztésével foglalkozó iskolák, egyesületek, alapítványok, civil szervezetek. További információkat itt találsz: http://ciposdoboz.hu/
HÍRÖS www. videkiinfo. hu 5 ELŐZZÜK MEG A SZÍVBAJOKAT! Kevés olyan család van, ahol ne lenne legalább egy olyan családtag, aki szív- és érrendszeri megbetegedéssel küzd. Megfelelő prevencióval azonban több rizikófaktort is kiiktathatunk. Többek között ennek támogatására jött létre Kecskeméten az Egészségfejlesztési Iroda. HÍRÖS AGÓRA IFJÚSÁGI OTTHON December 12. szerda 9, 10.45 és 14 órakor VARÁZSSZŐNYEG - zenés meseszínházi bérlet A SUSZTER MANÓI zenés bábjáték az Ákombábom Bábszínház előadásában Belépés: bérlettel, vagy alkalmi belépőjegy: 900 Ft Írta: Vágsélei Csilla Sára Magyarországon évente 60-65.000 ember hal meg kardiovaszkuláris betegségben. Vannak olyan tényezők, amelyek ha fennállnak, akkor magas a kockázat a betegség kialakulására. Döntően ide tartoznak a cukorbetegek, az elhízottak és a dohányosok is - tájékoztat minket Dr. Móczár Csaba a kecskeméti Egészségfejlesztési Iroda szakmai vezetője. Az is tény, hogy országunkban az elhízás üteme nagy mértékben növekszik, amely főként a helytelen étkezésnek és a mozgásszegény életmódnak köszönhető. Ezáltal a szív- és érrendszeri megbetegedések esélye is nő. Vannak olyan tényezők is, amelyeket nem tudunk befolyásolni, mint a nem és életkor. Ha valakinél halmozódnak a rizikófaktorok: például elhízott, dohányzik, diabéteszes és ehhez még járul egy magas vérnyomás vagy koleszterin szint is, akkor nagy eséllyel jelentkezik a probléma. Sajnos a magyaroknál ez a halmozódás a zsíros, nehéz ételeknek köszönhetően gyorsan összejön. Ezeket az embereket mindenféleképpen meg kell keresnünk, és segítenünk kell abban, hogy csökkentsük a rizikófaktorok számát - hangsúlyozza Dr. Móczár Csaba. Nagy szerepe van a megelőzésnek, a tudatos életmódnak. Az egészséges életmódba beletartozik a kiegyensúlyozott táplálkozás. A magyarok nagyon sok szénhidrátot és tésztafélét esznek este, otthon a tévé előtt. Ez a nassolás plusz kalóriabevitelt jelent, ami az elhízás és a cukorbetegség irányába hat. Ugyanakkor a jellegzetes magyar zsíros, nehéz étrend sem tesz jót. Mindezek mellett túl sok nátriumot viszünk be a szervezetünkbe, vagyis nagyon sósan étkezünk, sok füstölt, pácolt húst fogyasztunk. A magas vérnyomás visszaszorításához ezeket kell kerülnünk - figyelmeztet a szakértő. Az egészséges étrenddel, a testsúly ideálisan tartásával, javítható vagy eltolható a betegség. Dr. Móczár Csaba elmondta, hogy azért is fontos a megelőzés, mert a szív- és érrendszeri betegségek nagy része csak akkor ad tünetet, amikor már nagy a probléma. A magas vérnyomás sokszor tünetmentes, ám ha hajnaltájt feszítő tarkótáji vagy szorító mellkasi fájdalmat érzünk, akkor gyanakodhatunk. Az egyik legnagyobb rizikófaktor a cukorbetegség lehetséges tüneteit is érdemes figyelni: gyakori szomjúság, megfelelő étvágy mellett is fogyás, kellemetlen lehelet. Az érelmeszesedés idővel mindenkit érinthet. Tünetei több területen is megjelenhetnek - figyelmeztet a szakértő. A stroke tünete a féloldali végtaggyengeség, arczsibbadás. Az alsó végtag verőérszűkülete az úgynevezett kirakatnéző betegség, amely azt jelenti, hogy séta közben meg kell állni a lábfájdalom miatt. Ha valakinek a lábon futó verőerei elzáródnak, akkor a lába hűvösebbé válik, kifehéredik és fájdalmat érez. Az érelmeszesedés vezet sokszor a szívinfarktushoz, ami nagyon erős szegycsont mögötti fájdalmat jelent, ami lesugározhat a balkarba, vállba esetleg gyomorba. Az érelmeszesedés szép lassan, évről-évre károsítja a szerveket és az idegrendszert, amely idősebb korban már memóriazavart és szédülést is okozhat. Dr. Móczár Csaba elmondta, hogy az idén Kecskeméten megnyílt Egészségfejlesztési Iroda célja az, hogy a szív- és érrendszeri, illetve a daganatos betegségekből adódó halálozást csökkentsék az emberek egészségtudatosságának fejlesztésével, támogatásával. Mindezek mellett nagy hangsúlyt fektetnek a mentálhigiénés szolgáltatásra is, mellyel segítik a mentális betegségek (depresszió, kiégés, szorongás) megelőzését, ezekkel kapcsolatos ismeretek átadását. Az iroda egy pályázat segítségével jött létre. Magyarországon már 60 ilyen iroda működik járásokra szerveződve azért, hogy a népegészségi problémát jelentő betegségeket csökkentsük. Kapcsolatban állunk a háziorvosokkal, járó- és fekvőbeteg osztályokkal, civil szervezetekkel, településekkel. Az élet különböző színterein vagyunk jelen: sportnapok, falunapok, egészségügyi napok keretében informáljuk, és szűrjük a lakosságot ingyenesen. Kisebb településekre szűrőbuszokat szervezünk általános állapotfelméréssel. Küldetésünk természetesen a szív-érrendszeri betegségek megelőzése érdekében a dohányzásról való leszoktatás, a sportra szoktatás. Idősek számára az örömtáncot ajánljuk a mozgás program keretében. A daganatos betegségek életmódbeli tényezőire és a szűrőprogramokra előadások által hívjuk fel a figyelmet. Klubokat indítunk, Lajosmizsén már elindult a cukorbeteg klub, a Margarétában az idősklub és alakul a szív-érrendszeri klubunk is. Honlapunkon elérhető az okostányér program a dietetika tekintetében. Egyedi programunk az Alzheimer Cafe, ami egy önsegítő kezdeményezés a demens betegek és hozzátartozóik számára - fejti ki Dr. Móczár Csaba az iroda céljait. Az Egészségfejlesztési Iroda az életmódváltás különböző területeit megcélozva segíti a lakosság egészségét. A programokról aktualitásokról a http://efi.eszii.hu honlapon lehet tájékozódni. Dr. Móczár Csaba háziorvos és a Kecskeméti Egészségfejlesztési Iroda szakmai veztője. December 15. szombat 16:00 CSALÁDI BÁBSZÍNHÁZ A DIDERGŐ KIRÁLY Bábjáték, dalok, mondókák, bábkészítés, játékvár foglalkozás. A foglalkozásokat 3 éves kortól ajánljuk. Díja: 700 Ft gyermekeknek, 950 Ft felnőtteknek December 14-16-ig, minden nap 11-22 óráig Kecskeméti Téli Fesztivál keretében ART PLACC Hagyd kint a hideget és melegedj fel a művészetekben! Addig is keresd a városban a program logóját és kövesd a friss infókat! #jajjmindjártittakarácsony Kecskemét, Kossuth tér 4. www.hirosagora.hu KULTURÁLIS KÖZPONT december 15., szombat 16.30-02 óráig Karácsonyi táncház 16:30 17:30 Csimota topogtató (2-4 éveseknek): ölbeli játékok, topogtatók Közreműködik: Borgya-Réfi Ildikó 17:00 19:00 Aprók tánca: Tánctanítás: kalocsai és kiskunsági táncok és népszokások felelevenítése Táncmesterek: Böde István és Borgya-Réfi Ildikó Közreműködik: Kecskeméti Kodály Iskola Népzenei Tanszak Felkészítő tanárok: Csík János és Vadas László Kézműves foglalkozás: Adventi gyertya készítése Vezeti: Barcsikné Tercsi Ibolya népi játszóházvezető 19:00 HEGEDŰS EGYÜTTES KONCERTJE 19:45 21:30 Ifjúsági táncház: Tánctanítás: rábaközi, moldvai, vajdaszentiványi táncok tanítása 21:00-től Felnőtt táncház: Tánctanítás: kiskunsági, dél-alföldi, szilágysági, moldvai, széki, kalotaszegi, mezőségi, stb. táncrendek Táncmesterek: Lukácsné Haránt Eszter, Böde István, Márkli Zsuzsanna, és Molnár Máté a Kecskemét Táncegyüttes táncosai Közreműködik: Hegedűs Együttes Házigazda: a Kecskemét Táncegyüttes, valamint a Tűzön-Vízen Át Egyesület és a Kecskeméti Kodály Iskola Néptánc Tanszak Belépődíj: 400 Ft Támogató: Emberi Erőforrások Minisztériuma Csoóri Sándor Program december 21., péntek 17 óra és 19.30 óra A szeretet ünnepén SZEKERES ADRIEN karácsonyi koncertje Belépődíj: 5.500 Ft Az esti előadásra minden jegy elkelt! Kecskemét, Deák F. tér 1. www.hirosagora.hu
HÍRÖS 6 2018. december 10. I N G A T L A N RÁKÓCZI utca közelében 100 nm-es nappali+étkezős, 3 szobás, erkélyes, lakás eladó. Irányár 55 MFt Tel: KÖZPONTBAN 95 nm-es nappali+étkezős, 3 szobás, erkélyes, lakás, garázzsal eladó. Irányár 37 MFt Tel.: ÉRTÉKBECSLÉS gyorsan: hitel, értékesítés, vagyonmegosztás, örökség esetén. Tel: NAGYKŐRÖS külterületén, Nagyerdő mellett 24 ha bekerített terület eladó: 4 ha természetes tó, 4ha legelő, 7,5ha erdő, 7ha lucerna, 2 éve épült tanya és gazdasági épületek, 380V, 4db fúrott, 1db ásott kút. Vállalkozásra is kiválóan alkalmas! +36 30 943 8672 PIAC mögötti csendes utcában, 121 nm 7 szobás, kétszintes, szép családi ház eladó. Irányár: 50 MFt Tel.: +36 70 686 5149 MÁRIA hegyben 23 nm-es, épület eladó 1.338 nmes telken, fúrtkút, villany van. Irányár: 5,5 MFt Tel.: SUTUSFALU környékén, 54 nm-es, 2 szobás, kis ház, 1.615 nm-es telken eladó. Irányár: 12,9 MFt Tel.: +36 70 198 2729 SZARKÁSBAN, 1.870 nm telken, beton alapra épült 18 nm-es, téliesített faház, közművek bekötve. Irányár: 4 MFt Tel.: +36 70 337 9742 KECSKEMÉTEN 160 nm-es, 5 szobás, összkomfortos, felújított kétlakrészes ház eladó. Irányár: 24,1 MFt Tel.: +36 70 686 5148 MŰKERTI sétányon, 95 nmes, 3,5 szobás, összkomfortos, felújított utcai ház és 65 nm-es 2 szoba, nappali + konyha, fürdőszobás udvari ház eladó Irányár: 24,2 MFt Tel.: +36 70 686 5148 KECSKEMÉT belvárosában 3. emeleti liftes, zárt folyosós 2+1 félszobás, erkélyes lakás eladó Irányár 22,3M Ft. +36 70/5975588 KECSKEMÉTEN a Rendőrfaluban, 800 nm telekkel 80 nm, 2+1 szobás családi ház eladó. I.ár: 22,5 MFt. Telefonszám: +36 30 576 4203 KECSKEMÉT belvárosában 1. em-i 2 szintes, nappali +3 szoba, amerikai konyhás igényes lakás eladó. I.ár: 37,9 MFt +36 30 616 2143 K I A D Ó Kecskeméten NAGYKŐRÖSI utcában 55 nm-es, 2 szobás, földszinti, igényes berendezett iroda kiadó. Ár: 140.000 Ft/hó Tel.: Kecskeméten SZÍNHÁZ közelében 90 nm-es 3 szobás, nagy teraszos, igényes lakás, garázzsal kiadó. Ár: 185.000 Ft/hó Tel: Kecskeméten BELVÁRO- SI 48 nm-es üzlet kiadó. Ár: 100.000 Ft/hó Tel: Kecskeméten BALATON utcában 24 nm-es iroda kiadó, bérletidíj rezsivel egyben: 39.000 Ft/hó Tel: +36 70 683 7015 I N G A T L A N T K E R E S KERESEK eladó családi házat Kecskeméten és környékén Irányár:100-150 millió Ft Tel: +36 20 914 3929 A D Á S - V É T E L VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrógépet, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, műszerészesztergát, marógépet, kompreszszort, invertert, kis gépeket. 0670/624-5475 S Z O L G Á L T A T Á S REDŐNY szerviz! Leszakadt, nem működő redőnyök teljes körű javítása, gurtnik cseréje. +36 20 543 6161, +36 30 919 0446 KONYHÁK, gardróbok méretre készítése kedvező áron. asztaloskell@gmail. com asztaloskell/facebook +36 70 677 2577 HÍVJ bátran, ha segítségre van szükséged!!! Lelki terapeuta, kártyajóslás, metamorf masszázs - régóta a szakmában, biztos a segítség! +36 30 548 8718 VESZÉLYES, megdőlt, magas fàk gallyazàsa, kivàgàsa! +36 30 456 0888 VESZÉLYES fák kivágását,korona igazítást és erdő gyérítését vállalom. Telefonszám: +36 20 622 2492 R E D Ő N Y K É S Z Í T É S, t e l j e s körű javítás, gurtnicsere. Precíz munka, kedvező ár. Telefonszám: +36 20 624 1272, +36 70 265 6065 K Ö L T Ö Z T E T É S T, s z á l l í t - m á n y o z á s t, b ú t o r s z á l l í t á s t 3,5 tonnáig zárt rakterű teherautóval korrekt áron v á l l a l u n k. T e l e f o n s z á m : +36 20 314 98 43 Á L L A T AKCIÓ! Konyhakészen kapható hízott kacsa és liba 6kgos 5000Ft/db belsőséggel együtt. 5db-tól ingyenes házhozszállítás. 0630/743-97-59 Á L L Á S T K Í N Á L SZOBAFESTÖ szakmunkást felveszek hosszútávra, kecskeméti munkára. Varga Tibor E.V. Tel: 06-30/9686-248 BŐVÜLŐ csapatunkba Bács- Kiskun és Pest megyében, valamint Budapestre ingatlanértékesítőt keresünk. Jelentkezés: info@ simoningatlan.hu A ceglédi telephelyű Petra Trans Kft. keres tehergépjárművek, mezőgazdasági gépek javításában, karbantartásában jártas karoszszérialakatos, géplakatos munkatársakat. Érdeklődni: +36 30 476 9819 A ceglédi telephelyű Petra Trans Kft. keres tehergépjárművek javításában jártas autószerelő munkatársat. Feltétel: autószerelő végzettség. Pályakezdők jelentkezését is várjuk! Érdeklődni lehet az alábbi telefonszámon: +36 30 476 9819 A ceglédi telephelyű Petra Trans Kft, nemzetközi tehergépkocsi vezetőt keres olasz-magyar viszonylatra, elsősorban gabonaszállításra nyerges szerelvényre. Amit kínálunk: korszerű járművek, kiemelt bérezés. Havi átlag kereset 450.000 Ft. Érdeklődni: +36 30 584 9566 KECSKEMÉT belvárosában betegápolót keresek. Bérezés megegyezés szerint. Lele László. Érd.: +36 30 868 5922 NYUGDÍJAST lovak gondozására felveszek.lakás van. Gerencsér László. Telefonszám: +36 70 4316 766 I M P R E S S Z U M Hírös Vidéki Infó Megjelenik havonta 25.500 példányban. Felelős kiadó: Hírös Modul Kft. Felelős szerkesztő: Zakar László Szerkesztőség: 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17. Tel./fax.: + 36 76 498 479 www.videkiinfo.hu videki@keszin.hu Nyomda: Lapcom Zrt., 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Terjeszti: Magyar Posta Zrt. Terjesztési területek: Kunszentmiklós, Szabadszállás, Kiskőrös, Soltvadkert, Kecel, Orgovány, Ladánybene, Kerekegyháza, Ágasegyháza, Tiszakécske, Lakitelek, Nyárlőrinc, Izsák További lerakati pontok: Felsőlajos, Kunbaracs, Kunadacs, Fülöpháza, Fülöpszállás, Csengőd, Páhi, Tabdi, Kunszállás, Kaskantyú, Bócsa, Tázlár, Bugacpusztaháza, Szentkirály, Soltszentimre, Fülöpjakab, A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk!
HÍRÖS www. videkiinfo. hu 7 MENNYI IDŐT VESZ IGÉNYBE AZ ÁLLÁSKERESÉS? Amikor belevágunk, még el sem tudjuk képzelni Az álláskeresés kőkemény munka, olyan, amit akár a napi munka mellett kell végezni, pluszban. Ahhoz, hogy sikeres legyen, következetesen, szervezetten kell csinálni, ezzel hosszú hónapok munkanélküli vagy rossz állásban töltött időszakát lehet megspórolni. Az internet korában az álláskeresés is nagyrészt az interneten zajlik, tehát nincs munkaidőhöz, napszakhoz kötve. Ennek ellenére érdemes erre a napjainkban egy alkalmas időszakot kijelölni, amikor csak ezzel foglalkozunk. Például minden nap, este fél héttől fél nyolcig, nincs más, mint az álláskeresés. A tervezés alapja, hogy tudd, mi kell egy álláskereséshez: megírt alap önéletrajz, amit mindig az adott álláshirdetéshez igazítunk. Motivációs levél vázlat, amit szintén minden álláshirdetéshez érdemes hozzáalakítani, hogy válaszoljunk a hirdetőnek, személyreszabottan, ne csak általános sablont kapjon tőled. A napi 1 óra álláskereső munka egy minimális időtartam, ennyi kb. 2 db álláshirdetés megválaszolására elég. Ha az állásportálok napi hírleveleit már korábban beállítottad, és a legnagyobb állásportálokon, LinkedInen, Facebookon a profilodat álláskeresést támogatóvá tetted. Majd jönnek naponta a hírlevelek, LinkedInen a felhívások, hogy a profilod alapján milyen állásokra kellene jelentkezned. A LinkedIn ajánlatok kezelésére két szélsőséges módszer van: Átnézed alaposan, hogy tényleg megfelelő-e neked az állás, és ezzel a saját preferenciáidat érvényesíted de benne van a kockázat, hogy csöbörből vödörbe kerülsz, azaz, ha ugyanolyan állásokra pályázol, azokban ugyanolyan problémáid is lesznek. Vagy mindent megpályázol, amit a Linkedin szoftveres szűrői szerint érdemes, és ez is vezethet sikerre: olyan lehetőségek nyílnak meg, amire nem is gondoltál magadtól. De amikor belesodródsz az erről szóló tárgyalásokba, az állásinterjúkon kinyílik a világ Az állásjelentkezések következménye lesz, hogy állásinterjúkra kell járnod, vagy online módon részt venni ilyen beszélgetésekben. Egy átlagos állásinterjú 30-90 perc, attól függ, mennyire mélyedtek bele a részletekbe a pozícióval kapcsolatban. Nagyobb városokban a személyes interjúra eljutás is időigényes, így egy-egy állásinterjú akár 4 órás időtöltést is jelenthet az utazással együtt. Ezt is meg kell tudni szervezni. Ahogy haladsz előre az időben, az álláskeresésben, egyre több ilyen alkalom lesz, ráadásul egy-egy állásra több állásinterjú is juthat. A kezdeti esténként álláspályázatot író üzemmód átalakul állásinterjús üzemmóddá. Attól függően, hogy mennyire jól találtad el, milyen állásokra pályázol, az állásinterjúkra járás időszaka lehet hosszabb-rövidebb, de mindenképpen több hónapos folyamat lesz. És emellett persze a napi 1 órás jelentkezéseket is folytatnod kell, egészen addig, amíg valahol alá nem írtál egy munkaszerződést. A munkábaállás időszakában még érkezni fognak új lehetőségek. Ezek elutasítása is időt vesz igénybe, és rá is kell szánni az időt: udvarias levélben közölni kell minden irántad érdeklődő munkáltatóval, hogy köszönöd a lehetőséget, de már elhelyezkedtél. Ez lesz a lecsengés időszaka. cvonline.hu KARRIER
HÍRÖS 8 2018. december 10. Több mint 6000 álláshirdetéssel várjuk! www.cvonline.hu