Januári Tavasz. Bérbe vehető honvédségi lakások. Milyen év volt 2013? egy Rendszerváltó Hetilap



Hasonló dokumentumok
1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV

Sport XXI. mezei Szombathely

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként tanév

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

II. S.Pártai Félmarathon

- eredmények - 5. osztály

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó

02 Közgazdasági szak

1. forduló 2. fgorduló 3. forduló Pontszám:

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ES TANÉV

2012. augusztus Szakiskola

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap: (+36-32)

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2018. évi Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Úszóbajnokság Mezőtúr,

ÁMK AKT

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként tanév

Debreceni Református Koll. Ált. Isk.

OSZTÁLYOK OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.:

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

2019. JÚNIUS 17. HÉTFŐ

24km: abszolút férfi

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR TANÉV

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév)

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Bólyai Matematika Csapatverseny Megyei forduló. 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta. 7.

Sport XXI. Mezei, Mosonmagyaróvár U11 (2005 és később születettek), CSAPAT EREDMÉNY

TORNA DIÁKOLIMPIA TERÜLETI DÖNTŐ 2007/2008 tanév GYŐR Győr, március 1-2. III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2013/2014 tanév Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok II. korcsoport leány csapatbajnokság

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2008/2009 tanév Debrecen, április 3-5. III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: , Kp. fax:

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika

Balatongyörök.... a megálmodott valóság!

JUTALOMKÖNYVEK, OKLEVELEK

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest II. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Név Telefon Mellék Ajtó Keller Anikó. 74/ igazgató

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

A Gubicza család találkozói, eseményei

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

4. évfolyam: Hely Tanuló neve Iskola neve Pontszám Város Felkészítő tanár

FEJÉR MEGYEI GYERMEK VERSENY Székesfehérvár,Sóstói-stadion 2007.május 20.

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve

SIOK Vak Bottyán János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény es tanév országos és megyei tanulmányi eredményei

8. Győr-Lipót futóverseny

A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó

OM azonosító: Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

HÉTFŐ 08:00-tól 9. TEREM

TORNA DIÁKOLIMPIA BUDAPESTI TERÜLETI DÖNTŐ 2006/2007 tanév Budapest, március V-VI. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019

Jegyzőkönyv: Algyő november 22.

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve:

5. évfolyamra jelentkezők szóbeli vizsgájának időbeosztása (a péntekig beérkezett jelentkezési lapok alapján)

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT

"Fut mint a nyúl" - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények

VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

TORNA DIÁKOLIMPIA "B" KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest II. korcsoport leány csapatbajnokság

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő

tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA MÁJUS évfolyam. megoldás próbálkozás

100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2012/2013 tanév Kecskemét, Lánchíd Utcai Sportcsarnok I-II. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

Átírás:

ÖNKORMÁNYZATI HETILAP II. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. Január 10. Januári Tavasz Bérbe vehető honvédségi lakások Milyen év volt 2013? egy Rendszerváltó Hetilap

Önkormányz ati hírek 2 2014. január 10. SZOMBATHELYI 7 Anyakönyvi hírek SZÜLETÉS: Kollár Attila és Kovács Eszter leánya: Zsófia, Vámos József és Kozorits Angelika Marietta leánya: Dorka Sára, Kollarits János és Hercsel Veronika fia: Bende, Kosár Gábor József és Varga Anett Ágota fia: János, Lóránth Attila és Varasdy Henriett Piroska fia: Kristóf, Binder Tamás László és Molnár Krisztina fia: Levente, Tetlák György és Győrfi Renáta Mária fia: Kristóf György, Varga Gábor és Horváth Dorina fia: Benett, Biró Zsolt és Lőrincz Nikoletta fia: Máté, Udvardi Krisztián és Csébits Viktória Ilona leánya: Jázmin Anna, Bendi Balázs és Bencze Beatrix fia: Kristóf, Horváth Krisztián és Mór Andrea leánya: Elena, Csizmazia József és Horváth Nikoletta leánya: Laura, Takács András és Zentai Szilvia Adrienn leánya: Annabell, Gerencsér Zoltán és Róka Mária fia: Huba, Horváth Miklós és Pfeiffer Helena leánya: Natália Liliána, Nyári István és Dégi Ildikó leánya: Ildikó és fia: István (ikrek), Pálfi Zoltán és Németh Erika leánya: Vivien Anna, Schubert József és Gergely Ágnes leánya: Alma Víta, Bolfán Gábor és Major Noémi fia: Gábor és leánya: Diána (ikrek), Léber Tamás és dr. Nagy Szabina fia: Barnabás, Keszte Attila és Orvos Krisztina leánya: Emma Krisztina, László Gergely és Kovács Andrea leánya: Lorena, Kiss Norbert és Dely Szilvia fia: Dániel, Bertók Krisztián Lajos és Hegedűs Emese Mária leánya: Enikő, Palatin József és Nárai Ágnes Mária leánya: Hanna Dóra, Gecse László és Bödőcs Katalin fia: János Péter, Poór Péter Zsolt és Bogdán Enikő leánya: Gréta, Bakucz András Csaba és Tóth Zsuzsanna fia: Máté, Sütő Ferenc László és Németh Brigitta fia: Barnabás Ferenc, Kerekes Zsolt és Csonka Kitti Ildikó fia: Levente Zsolt, Horváth Attila és Kányási Eleonóra leánya: Klaudia, Konyher Géza és Kristóf Krisztina fia: Géza Ákos, Nagy Antal és dr. Kondics Adrienn leánya: Anna Melánia, Márkus László Gábor és Heck Georgina leánya: Lilla Nóra, Velladics András Attila és Mérai Kitti Karolina fiai: Bence és Gergely (ikrek), Tóth András és Patyi Veronika leánya: Angéla, Czene Dániel és Szalai Annabella leánya: Seron Deniszsza, Trencsér Tamás Ferenc és Országh Katalin fia: Iván, Gerecs László Gábor és Pradalits Mónika leánya: Anna, Varga Ákos István és Bereczki Krisztina fia: Olivér, Nagy Attila és Kovács Zsuzsanna fia: Benett, Vukits Krisztián és Őri Mónika leánya: Kata, Kolompár Tamás és Gáspár Brigitta Ildikó fia: Kevin, Tóth Attila Zoltán és Boros Beáta fia: Noel, Kocsis Tamás és László Dóra leánya: Nilla, Bárdossy László és Lukács Viktória fiai: Botond és László (ikrek), Takács Tibor és Sántha Krisztina fia: Teó, Czinder János és Németh Gabriella leánya: Bianka Gabriella, Takács János és Gombos Eszter fiai: Bulcsú és Mátyás (ikrek), Pup Tamás és Horváth Mónika fia: Mór Tamás, Kalmár Sándor József és Csontos Annabella leánya: Vivien Dorina, Polgár Zoltán Péter és Erdélyi Eszter fia: Zalán, Rácz Péter és Racker Viktória leánya: Rebeka, Vass Csaba és Horváth Laura leánya: Flóra, Folly Gábor Pál és Kollmann Andrea leánya: Borbála Róza, Németh Lajos és Horváth Renáta Mária fia: Erik, Bárdosi Péter és Vadász Bernadett Mária fia: Áron, Horváth János és Nagy Szilvia Éva fia: Krisztián Sándor, Mészáros Szabolcs Zoltán és Baranyai Andrea fia: Kristóf Áron, Tóth Miklós és Wehoffer Ildikó leánya: Réka, Fülöp Zoltán és Simon Julianna Éva leánya: Lara Zselyke, Gáspár Kálmán és Horváth Zsanett leánya: Luca, Czitkovics Gábor Krisztián és Cséve Viktória leánya: Liliána, Turay András István és Novák Natália Mariann fia: Zalán, Sárvári István és Németh Diána Ibolya leánya: Maja Margaréta, Kiss Péter és Szöllősi Nóra leánya: Annamária, Balogh Róbert István és Kertész Mónika Katalin leánya: Mira Anna, Cser Ferenc és Bajzek Nikoletta fia: Bence, Varga József és Pochán Zsuzsanna leánya: Emma Róza, Hoós György és Lakatos Livia fia: Ruben, Pap János és Horváth Kitti Erzsébet leánya: Szkarlett Judit, Németh József és Tóth Alexandra leánya: Hanna, Borsos Attila és Zsolnai Erika Irén leánya: Emma, Pongrácz Krisztián és Benkő Adrienn fia: Patrik Olivér, Lengyel Attila és Kiss Katalin leánya: Eliza Lili, Tóth Imre és Kiss Krisztina leánya: Fanni, Takács László és Kolonics Beáta Rozália fia: Barnabás HÁZASSÁG: Vasas Mihály és Gyuricza Melinda Zita, Horváth Ákos Márk és Gecse Alexandra HALÁLESET: Tangl József, Simóka Ferencné Berkes Mária Magdolna, Mester Lajosné Csehi Ilona, Varga István, Márovics Miklós, Talabér Borbála, Németh Ferencné Szanati Mária, Horváth Istvánné Fekete Mária Magdolna, Katona József, Major Jenő Antal, Miletics Éva, Feind Rozália, Tóth Józsefné Mágedli Sarolta, Födemes József, Bolla Imre, Ajkay Aranka szül. Virányi Aranka, Vincze Istvánné Takáts Rozália, Pajor László, Drávai Ilona Margit, Almási István József, Major Vilmos, Geröly Jánosné Viszket Anna, Sütő Imre, Szabó László, Gombkötő Ernő, Varga József, Stokker Ferencné Schwahofer Ilona Teréz, Schődl Jenő, Gampel Istvánné Varga Edit Mária, Füleki Jánosné Kiricsi Terézia, Fedor Gyuláné Sándor Ilona, Dugmonits Gézáné Koltay Erika Ilona, Pikl József, Horváth István Flórián, Balikó Sándorné Molnár Anna Mária, Horváth Gyuláné Horváth Margit, Kiss Istvánné Horváth Mária, Holpert Ferenc, Peidl József, Hárrer Róbert, Tóth Lajosné Bartha Piroska, Piros Jánosné Kisabért Sarolta, Varga Antal, Mezei Ferenc, Varga Jenőné Hajszál Teréz, dr. Szalay Zoltán, Takács Vilmos Péter, Patona Sándorné Horváth Terézia, Földesi Ferenc Péter, Pócs Lászlóné Moré Mária, Buzits Margit, Pados Sándorné Szalay Mária, Bodrogi Mihályné Vági Vilma, Maródi Mihályné Bényei Éva Ilona,Márton Győzőné Süle Erzsébet, Horváth István, Zsille Istvánné Katona Erzsébet Anna, Sipos Tibor Attila, Pintér Mihályné Térmeg Irén, Mándli Jánosné Faragó Ilona, Papp György, Kocsis György Ernő, Márffy József, dr. Fodor Henrikné Nádasy Ilona, Balogh Vendelné Balogh Laura, Horváth Károlyné Pintér Emma, Farkas Lászlóné Friedl Irén Mária, Koltai Antalné Király Mária, Molnár Józsefné Tóth Éva, Nagy Jánosné Szántó Irén, Ungváry Pál Albert, Bodorkós Istvánné Tóth Rozália, Mihályi László, Fehér Gyula, Németh Lászlóné Pásztor Klára, Bárdos Lajos Ferenc, Légler Lászlóné Czémán Gizella, Fülöp Imre, Szalai Gyula, Szabó Lász lóné Mészáros Magdolna, Bakucz Mária Magdolna, Pergel János, Horváth István, Bencsics Ödön, Pontyos Géza, Sebestyén Katalin Veronika, Németh Jolán, Kurányi Gézáné Pál Katalin Mária, Kiniczki György, Nagy Jánosné Ódor Margit, Holczer Tibor László, Komláti István Gyuláné Takács Mária Julianna, Czingráber Lajosné Mészáros Irén, Tonka Lászlóné Kiss Teréz, Kiszer Károly, Bodorics Ernőné Suborics Rozália, Gulyás Rezsőné Heitler Valéria,Salamon Istvánné Soós Julianna, Stekovics Józsefné Gazdag Mária Emília, Benkő Lajosné Bene Erzsébet, Vilics Károly Ferenc, Mezősi Lajosné Nagy Erzsébet Olvasson QR-kóddal! Okostelefonjával próbálja ki a cikkeink melletti QR-kódokat. A megjelenő linkre kattintva megnézheti videóinkat, valamint bővebben olvashat témáinkról a Szombathelyi Televízió videós hírportálján. www.sztv.hu SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS INGYENES HETILAPJA MEGJELENIK 34.000 PÉLDÁNYBAN. Kiadja: a Szombathelyi Önkormányzat megbízásából a Szombathelyi Médiaközpont Nonprofit Kft. Igazgató-főszerkesztő: Koczka Tibor Felelős szerkesztő: Dallos Nagy Kriszta, Tanai Ibolya Lapszerkesztő: Varga Nóra Címlapfotó: Benkő Sándor Szerkesztőség: 9700 Szombathely, Géfin Gyula u. 22. Telefon: 94/328-900, 20/507-31-81, e-mail: ujsag@sztv.hu Honlap: www.szombathelyi7.hu Hirdetési vezető: Farkas Anikó - Telefon: 20/455-7707 e-mail: hirdetes@sztv.hu, Tördelés: Dpix Kft. Nyomda: Maraton lapcsoport Kft. 8200 Veszprém, Házgyári u. 12. Terjeszti: DMH Magyarország KFT. AZ ÚJSÁGBAN MEGJELENŐ HIRDETÉSEK TARTALMÁÉRT A KIADÓ NEM VÁLLAL FELELŐSSÉGET. A KIADÓ A LAP BÁRMELY RÉSZÉNEK MÁSOLÁSÁVAL, TERJESZTÉSÉVEL, A BENNE MEGJELENT ADATOK ELEKTRONIKUS TÁROLÁSÁVAL KAPCSOLATOS MINDEN JOGOT FENNTART. ISSN 2064-1354

köszöntő 3 SZOMBATHELYI 7 2014. január 10. Változásokat hozott az új év Januártól többen vehetik igénybe a családi adókedvezményeket. Változnak a személyi jövedelemadó- és járulékszabályok, több ponton változik az illetéktörvény is. Jobban járnak a kismamák, emelkednek az ápolási díjak, nő a minimálbér és a nyugdíj. Új büntetőjogszabályok is életbe lépnek, valamint új számlán követhetjük a rezsi csökkenését. Puskás Tivadar Boldog új évet kívánok mindenkinek! Januártól többen vehetik igénybe a családi adókedvezményeket, a kiszélesített rendszer 250 ezer háztartást, illetve családot érint. Ez azt jelenti, hogy a bruttó bér eddigi 16 százalékáról 33 százalékra nő a családi adókedvezmény által elérhető maximális adómegtakarítás. A minimálbér havi 98 ezer forintról bruttó 101 500 forintra emelkedik. Nő a közmunkabér is, bruttó 77.300 forintra, illetve 2,4 százalékkal, az inflációval megegyező mértékben az öregségi nyugdíjak, a rokkantsági és a rehabilitációs ellátások, valamint a baleseti járadékok összege is emelkedik. Újabb családtámogatások is igénybe vehetők januártól a gyed extra lehetőségeivel. A gyes és gyed folyósítása mellett újra vállalható munka a gyermek egyéves kora után. Testvér születése esetén a korábbi ellátások megmaradnak, így például két gyedre vagy két gyesre is jogosulttá válhatnak az érintettek egy időben. Bevezetik a diplomás gyedet, a három- vagy többgyermekes kismamákat foglalkoztató munkaadók pedig újabb adókedvezményt kapnak. Ötezer forinttal emelkedik az ápolási díj, illetve bevezetik a kiemelt ápolási díjat is, melynek öszszege havi 48.000 forint.több ponton változik az illetéktörvény. Mentesül az illetékteher alól a házastársak közötti ajándékozás és vagyonátruházás, valamint a házastársi vagyonközösség megszüntetéséből származó vagyonszerzés is illetékmentes lesz. A munka törvénykönyvének legfontosabb változása szerint mostantól csak az életkor szerinti pótszabadságot lehet átvinni a következő esztendőre, az eddigi összes szabadnap egyharmada helyett. Kiegészül a munkáltató által lakáscélú felhasználásra adómentesen nyújtható vissza nem térítendő támogatások köre, a munkáltatók a jövő évtől adómentesen járulhatnak hozzá a munkavállalók hitelintézettől vagy korábbi munkáltatótól felvett lakáscélú hitelének törlesztéséhez is. Új büntetőjogszabályok lépnek hatályba, így önálló bűncselekmény lesz a sportesemények tiltott befolyásolása, azaz a bundázás, és három, bizonyos esetekben pedig öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. A lakásmaffiás ügyekben a sértett kérheti a korábban általa lakott ingatlan kiürítését, átadását. A szakértőknek ezentúl 90 napjuk lesz a szakvélemény elkészítésére büntetőeljárásban. Egy másik új törvényi rendelkezés szerint az erkölcsi bizonyítványban rögzíteni kell, ha valaki gyermekek sérelmére követett el bűncselekményt. Új számlán követhetjük január 1-től a rezsi csökkenését. Az ígéret szerint egységesek, egyszerűek, átláthatóak és mindenki számára érthetőek lesznek a számlaképek. Január 1-jétől harmincról huszonegy napra csökken az eljárás ideje a kormányablakoknál, az eddiginél több ügyet lehet egy helyen intézni, és ingyenes lesz a bűncselekmény miatt elvesztett vagy megrongálódott személyi okmányok pótlása. FOTÓ: SZ7 archívum A 2013 már elballagott, s itt a reményteli 2014-es esztendő. Ilyenkor az összetartozás, a békesség, a szeretet az, ami először eszünkbe jut. Számvetést készítünk, végiggondoljuk a mögöttünk hagyott esztendőt, s elhatározzuk, mi mindent tehetünk egymásért, a családunkért, a városunkért, az országunkért az újesztendőben! A legfontosabb, hogy Szombathelyen 2013- ban is biztonság és békesség volt. 2010 szilveszterének éjjelén a Fő téren azt ígértem, hogy megállítjuk a város eladósodását, s növekedő pályára állítjuk a gazdaságot. Minden szombathelyi polgárral együtt elvégeztük a munkát. Kiszabadult a város az adósságcsapdából, a térség az ország harmadik járműgyártó központjává lett, s folytatódhatnak az új fejlesztések. Gyarapodott a gazdaság, a város iparűzési adója majd' 40 százalékkal nőtt. Az utóbbi években példátlan módon csökkentek a magánszemélyek helyiadó-terhei, minden család számára 20 százalékkal csökkentek a rezsiköltségek. Köszönöm mindenkinek a munkát, a szorgalmat, a hitet, a kitartást! 2013 a szabadság éve volt! A szabadság éve, mert az adósság-konszolidációval, a rezsicsökkentéssel mindenkinek sikerült csökkenteni a mindennapok terhein. 2014 az építkezés éve lesz Szombathelyen! 2014-ben Szombathelyre ér a négysávos 86- os út, s megvalósul a régi álom, 2015-ben gépészmérnök-képzés kezdődik Szombathelyen. Városrészek újulhatnak meg, átalakul az Óperint utca környéke, megújul a Csónakázó-tó vidéke, megszépül a Sportház. Szent Márton örököseiként felkészülünk születése 1700. évfordulójának méltó megünneplésére. Soha nem látott sport- és rekreációs fejlesztés előtt állunk. Megépül a Haladás Sportkomplexum, újjáépül a Haladás stadion. Békés, boldog, sikeres új évet kívánok valamennyiünknek! Kívánom, hogy mindenki elérje az újévben azt, amire vágyik! Boldog új évet kívánok mindenkinek Szombathelyen, Vas megyében, Magyarországon!

Közlemények 4 2014. január 10. SZOMBATHELYI 7 Fogadóóra Felhívás Horváth Zoltán, Szombathely Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője 2014. január 13- án (hétfőn) 16.15 17.15 óráig az LMP Szombathelyi Irodájában (Szombathely, 11-es Huszár út 3.) fogadóórát tart. Dr. Czeglédy Csaba, Szombathely Megyei Jogú Város 5. számú választókerületének önkormányzati képviselője 2014. január 13-án (hétfőn) 17 órakor a Városháza földszinti tanácskozó termében (Szombathely, Kossuth L. u. 1-3.) fogadóórát tart. Sorszám a fogadóra napján 13 órától az Ügyfélszolgálattól kérhető. Horváth Csaba, Szombathely Megyei Jogú Város 4. sz. választókerületének önkormányzati képviselője 2014. január 13-án (hétfőn) 17 18 óráig a Szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában (Szombathely, Váci M. u. 11.) fogadóórát tart. Balassa Péter, Szombathely Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője 2014. január 14-én (kedden) 17 órakor a Városháza földszinti tanácskozó termében (Szombathely, Kossuth L. u. 1-3.) fogadóórát tart. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának az Aktív időskor Szombathelyen elnevezésű programsorozat következő rendezvényére 2014. január 31. napján 15.00 órakor az AGORA Savaria Filmszínházban kerül sor. Az önkormányzat várja azon szombathelyi lakóhelyű, 60 év feletti nyugdíjas polgárok jelentkezését, akik szívesen megtekintenék az Anna Karenina című filmet, amelyet teázás és kötetlen beszélgetés követne. A programon való részvétel térítésmentes. Jelentkezni 2014. január 14. napján 8.00-12.00 óráig és 13.00-16.00 óráig az 520-270-es, 520-133-as, 520-176-os és 520-151-es telefonszámokon lehet. A rendelkezésre álló jegyek jelentkezési sorrendben kerülnek elosztásra. Egy jelentkező legfeljebb 2 db jegyet igényelhet.» Dr. Puskás Tivadar polgármester Szombathelyi városháza Kihirdetett rendeletek Tájékoztatom Szombathely Megyei Jogú Város polgárait, hogy 2013. november 28. napján kihirdetésre került az alábbi rendelet: Közgyűlésének 44/2013. (XI.28.) önkormányzati rendelete Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a helyi adókról szóló 38/2011.(XII.19.) önkormányzati rendeletének módosításáról, 2013. december 4. napján kihirdetésre kerültek az alábbi rendeletek: Közgyűlése 45/2013.(XII.4.) önkormányzati rendelete Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2013.(II.11.) önkormányzati rendelet módosításáról Közgyűlése 46/2013.(XII.4.) önkormányzati rendelete Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szombathely város egészségügyi alapellátási körzeteiről szóló 14/2002. (VI.20.) önkormányzati rendelete módosításáról Közgyűlése 47/2013.(XII.4.) önkormányzati rendelete az önkormányzati forrás átadásról 2013. december 5. napján kihirdetésre kerültek az alábbi rendeletek: Közgyűlésének 43/2013.(XII.5.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 6/2013. (III.06.) rendelet módosításáról Közgyűlése 48/2013. (XII.5.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételének rendjéről továbbá 2013. december 7. napján kihirdetésre kerültek a 2013. november 28-i Közgyűlésén hozott 557/2013. (XI.28.) 601/213.(XI.28.) Kgy. számú normatív közgyűlési határozatok. Közlemény Változnak a számlaszámok Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának adóhatósága tájékoztatja a Tisztelt Adózókat, hogy az önkormányzat új számlavezető bankja 2014. január 1-től az UniCredit Bank Hungary Zrt. Ennek értelmében a Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzati Adóhatóságának adószámla számai 2014. január 1-től az alábbiakra változtak: Tájékoztatom Szombathely Megyei Jogú Város polgárait, hogy 2013. december 18. napján kihirdetésre kerültek az alábbi rendeletek: Közgyűlésének 49/2013.(XII.18.) önkormányzati rendelete a helyi adókkal összefüggő önkormányzati rendeletek módosításáról, Közgyűlésének 50/2013.(XII.18.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi átmeneti gazdálkodásáról, Közgyűlésének 51/2013.(XII.18.) önkormányzati rendelete Szombathely Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról, valamint Szabályozási Tervének jóváhagyásáról szóló 30/2006.(IX.7.) önkormányzati rendelet módosításáról, Közgyűlésének 52/2013.(XII.18.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésről szóló 20/2013.(VI.6.) önkormányzati rendelet módosításáról, Közgyűlésének 53/2013.(XII.18.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 25/2000.(IX.28.) önkormányzati rendelet módosításáról, továbbá 2013. december 18. napján kihirdetésre kerültek a 2013. december 12-i Közgyűlésén hozott 604/2013. (XII.12.) 654/213.(XII.12.) Kgy. számú normatív közgyűlési határozatok. A rendeletek és határozatok a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján kifüggesztésre kerültek, illetve elektronikus formában a rendeletek a www.szombathely. hu / e-önkormányzat / polgármesteri hivatal / rendeletek változásmutatója menüpont alatt, a határozatok pedig a www.szombathely.hu / e-önkormányzat / közgyűlés / e-közgyűlés / közgyűlési határozatok menüpont alatt olvashatók.» Dr. Gaál Róbert jegyző Építményadó számla 10918001-00000003-25300153 Idegenforgalmi adó számla 10918001-00000003-25300160 Iparűzési adó számla 10918001-00000003-25300177 Gépjárműadó számla 10918001-00000003-25300184 Bírság számla 10918001-00000003-25300191 Késedelmi pótlék számla 10918001-00000003-25300201 Egyéb bevételek számla 10918001-00000003-25300218 Talajterhelési díj beszedés. számla 10918001-00000003-25300225 Termőföld bérbead.jöv.adó számla 10918001-00000003-25300232 Idegen bevételek számla 10918001-00000003-25300256

közélet 5 SZOMBATHELYI 7 2014. január 10. Terepszemlén Bérbe adják a volt honvédségi lakásokat Januárban hirdeti meg az önkormányzat bérbeadásra azokat a lakásokat, amelyek rendelkezési jogát októberben kapta meg ingyen a város a Honvédelmi Minisztériumtól. A Szombathelyre telepedő szakembereknek is segítenek az otthonhoz jutásban. Az évek óta üresen álló lakásokba bérlők költözhetnek Húsz lakás már beköltözhető állapotban van, további hét felújítására összesen közel nyolcmillió forintot költene az önkormányzat hangzott el az egyik Rohonci úti lakásban, ahová terepszemlére érkezett Puskás Tivadar polgármester és Károlyi Ákos aljegyző. Az ingatlanok évek óta üresen állnak, fenntartásuk azonban évente 20 millió forintjába került a minisztériumnak. A város 2010- ben kérelmezte először a rendelkezési jog átadását. Szombathely Önkormányzata és a Honvédelmi Minisztérium a többfordulós tárgyalások után tavaly októberben kötötte meg a szerződést a bérlőkijelölési jog visszaadásáról. Az egy-háromszobás lakásokra pályázat útján lehet majd jelentkezni. Elsősorban a rossz anyagi körülmények között élőknek és a fiataloknak tud így segíteni az önkormányzat. A városvezetés célja továbbá az is, hogy a városba dolgozni érkező szakembereknek segítsen otthont találni Szombathelyen. A bejáráson hangsúlyozták, a nagy cégek csak úgy bízhatnak abban, hogy a munkaerő-hiányukat pótolni tudják, ha ebben segítenek: egyrészt lakással, másrészt bölcsődei, óvodai és iskolai férőhely biztosításával. Szombathelyen több mint kétezer-kétszáz bérlakás van, a három éve érvényben lévő új lakásrendeletnek köszönhetően 241 kivételével mindegyikben laknak. A negyedévente megjelenő pályázatokra többszörös a túljelentkezés, több száz család talált már így otthonra. A pályázati felhívások a város honlapján és a városi hetilapban jelennek meg, de a polgármesteri hivatalban is lehet érdeklődni a lakások iránt.» eb FOTÓ: Cseh Gábor Olimpiai reménységek támogatása Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének Kulturális és Sport Bizottsága úgy döntött, hogy összesen négymillió forinttal támogatja azoknak a szombathelyi sportolóknak a felkészülését, akiknek reális esélyük van arra, hogy kijussanak a 2016-os riói ötkarikás játékokra. Az egyszeri anyagi juttatásban 16 sportember részesül, ami azt jelenti, hogy fejenként 250 ezer forintot kapnak. A megye legnagyobb sportegyesületéből, a Haladás VSE-ből négy birkózó (Hatos Gábor, Ligeti Dániel, ifj. Veréb István, Csercsics Richárd), két atléta (Kása Tibor, Hudi Ákos), két ökölvívó (Darmos József, Hrabovszki Zoltán), valamint egy sakkozó (Rapport Richárd) került be a támogatottak közé. Az olimpiai aranyérmes Pars Krisztiánt is soraiban tudó Dobó SE hat kalapácsvetővel képviselteti magát a listán. A bajnok mellett Németh Kristóf, Ozorai Jenny, Gyurátz Réka, Banga Beatrix és Völgyi Helga felkészülését segíti az önkormányzat. A Szombathelyi Sportiskolából, azaz a Delfin SE-ből a tornász Csillag Tündét támogatja a város. A támogatásról szóló szerződéseket ünnepélyes keretek között írták alá a Városházán. Az önkormányzat nevében Puskás Tivadar polgármester, a Haladás VSE részéről Pődör Zoltán ügyvezető elnök, a Dobó SE-től Horváth Vilmos egyesületi elnök, míg a Sportiskolától Rácz Gábor elnök látta el kézjegyével a kontraktust. Puskás Tivadar szerint ez csak az első fokozata annak a támogatási rendszernek, amellyel Szombathely segíteni kívánja olimpiai reménységeit. Vagyis valószínűleg lesznek majd olyan sportolók, akik eddigi eredményeik, valamint jövőbeli reményeik alapján kiemelt támogatásban részesülnek majd. Közlemény Megtekinthető a módosított településrendezési terv Szombathely Megyei Jogú Város településrendezési tervének módosítására készített tervanyag a jogszabályi előírásoknak megfelelően elfogadás előtt közzétételre kerül. A tervdokumentáció 2014. január 10-től február 8-ig megtekinthető a Polgármesteri Hivatal Szombathely, Kossuth Lajos u. 1-3. sz. épület földszintjén. Az esetleges észrevételeket írásban, postai úton a Városfejlesztési Osztály Főépítészi Irodához, vagy elektronikusan a kalman.eva@szombathely.hu e-mail címre kérjük.

Rövid Hírek 6 2014. január 10. SZOMBATHELYI 7 Kinevezték az igazgatót Szijártó Győzőt nevezte ki Szombathely közgyűlése a SZOVA Zrt. vezérigazgatójának. A korábban megbízott vezetőként tevékenykedő Szijártó megbízatása 2014. december 31-én jár le. A vagyonhasznosító vezérigazgatói posztja 2013 tavaszán üresedett meg, ekkor bízta meg a testület Szijártó Győzőt a vezetői feladatok ellátásával. Ezzel egy időben pályázatot írtak ki a pozíció betöltésére. Mivel a gazdasági bizottság egyik jelentkezőt sem találta alkalmasnak, ezért a pályázatot eredménytelennek nyilvánították, és a megbízott igazgató megbízatási idejét 2013. december 31-ig meghosszabították. Most további egy évre szavaztak neki bizalmat immár vezérigazgatóként. Játszva tanulnak millió forinttal támogatta az oktatási bizottság. Óvodai csoportonként 27 ezer 500 forint jutott játékvásárlásra az önkormányzati támogatásból. Hasznosak ezek az eszközök a gyerekek számára, elsősorban mozgás- és értelmiképesség-fejlesztő játékokat vásároltak a kapott pénzből. Nemcsak az eszközbeszerzést támogatja az önkormányzat, hanem a szakmai munkát is: másfél millió forint jut a fejlesztő óvodapedagógusoknak Szombathelyen. Rettegi Attila, az oktatási bizottság elnöke elmondta, a decemberi oktatási bizottsági ülésen döntöttek a támogatásról, ezen kívül pedig biztosítják az óvodákban a szakember-ellátottságot. A város óvodáiba ebben a tanévben 32 sajátos nevelési igényű gyermek jár, integrált fejlesztésük biztosítása is az önkormányzat feladata. Szombathely első babája Pongrácz Patrik Olivér a 2014-es esztendő első szombathelyi újszülöttje. A kisfiú január 1-jén, szerdán délelőtt 9 óra 30 perckor látta meg a napvilágot a Markusovszky kórházban. Benkő Adrienn és kisfia, a 4 és fél kilogrammos újszülött is jól van. Patrik első gyermekként érkezett a Pongrácz családba. tek például a Jégvarázs című filmre, amely kiváló családi programnak ígérkezik a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenkinek. Mayer Rudolf mozgókép-szakág vezető elmondta, elsősorban az animációs filmek voltak nagysikerűek, de meglepetést okozott az új magyar film, a Coming Out, amely végig telt házzal futott. Minden technikai feltétel adott ahhoz, hogy a 2014-es év is sikeres legyen a Savaria moziban: a vetítőgép a most elérhető legmodernebb mozis eszköz az egész világon. Savaria közösségének hangja A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának döntése értelmében a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség sikeresen pályázott egy új frekvenciára, így 2014-ben megkezdheti sugárzását Szombathely egyetlen közösségi rádiója. A 2013 áprilisában közzétett országos felhívásra több pályázat is érkezett, és a döntés értelmében most öt vidéki városban szórhatnak műsort az új közösségi rádiók. Szombathely mellett Székesfehérvár, Kisvárda, Mezőtúr és Törökszentmiklós településeken szólalhatnak meg a kisközösségi rádiók. Ezzel összesen harminckét, egymástól független, közösségi csatorna működik majd Magyarországon. A CREDO Rádió Szombathely polgárainak kommunikációs platformja kíván lenni. Fejlesztő játékokat kapott Szombathely valamennyi óvodája. A közel 3 millió forint értékű eszközöket Puskás Tivadar polgármester adta át. A pedagógiai szakszolgálat munkáját másfél Rekordokat döntött a Savaria mozi Tízéves nézőszám-rekord dőlt meg decemberben a belvárosi moziban. Az ünnepek között minden évben jellemző a mozizók számának emelkedése, most azonban az eddiginél is többen váltottak jegyet. Egy-egy filmre több százan voltak kíváncsiak a szombathelyi art moziban. Sokan érkez- A gondolkodás és a szellemi mozgékonyság, a műveltség színtereként az egyén erkölcsi formálásával, a helyi közösségek megerősödésével közvetve kíván közreműködni a város formálásában. A rádió a műsorok készítésében is számít a város közösségeire és mindazokra, akik értékközvetítő üzenetekkel kívánnak részt vállalni a közösség építésében.»»»»

egy kérdés 7 válasz SZOMBATHELYI 7 2014. január 10. 7 Felkutatják a megye kincseit Értékeket gyűjt, dokumentál és megismertet megkezdte működését a Vas Megyei Értéktár Bizottság. A Savaria Történelmi Karnevál Szombathely legnépszerűbb attrakciója Vas Megye Közgyűlése tavaly tavasszal hozott határozatot a vasi Értéktár Bizottság felállításáról. Tausz Istvánt nevezték ki a bizottság élére, a munkában Kerekes Ferenc megyei önkormányzati képviselő, Nagy Zoltán néprajzos muzeológus, Rácz Károly gazdálkodó, a Vas Megyei Agrárkamara alelnöke, Birkás István, a Kisüsti Pálinkafőzők Országos Egyesületének elnöke, valamint Markovics Tibor, az Őrségi Nemzeti Park igazgatója vesz részt. Továbbá a megyei önkormányzati hivatal és más intézmények is részt vállalnak a feladatokból. Az érdemi munka idén kezdődött. Tausz István a Szombathelyi Televízió Szombathely Ma közéleti műsorában elmondta, a magyar értékek egyedülállóak és megőrizendőek. Így a bizottság következő intézkedése az lesz, hogy felhívást tesz közzé a megye településeinek, civil szervezeteinek, magánszemélyeinek, hogy javasoljanak helyi örökséget a megyei értéktárba. Hozzátette, bármely állampolgár, civil vagy gazdasági szervezet kezdeményezheti, hogy szellemi és kulturális javaink, szokásaink, jelképeink és egyedi Szeretet és egészség A Herényiek Házában együtt ünnepelték a karácsonyi ünnepkör lezárását jelentő Vízkeresztet a Herényi Kulturális és Sportegyesület nyugdíjasai. Az összejövetelre a herényi Szent György templomban tartott ünnepi szentmise után került sor. Katona Zoltán az egyesület nyugdíjas körének elnöke méltatta e nap jelentőségét. Szekér Tamás az egyesület elnöke meleg szavakkal köszöntötte az egyesület nyugdíjasait: A legnagyobb kincs a szeretet, az egészség. Mindnyájunknak ezt kívánom 2014-re. Örömmel szólt arról, hogy 2014 különleges év az egyesület életében. termékeink bekerülhessenek az alulról felfelé építkező értéktárba. A bizottsági elnöktől megtudtuk, a Megyei Értéktár Bizottság fő feladata az lesz, hogy összegyűjtse, dokumentálja, nyilvántartsa, bemutassa és az emberek felé példaként közvetítse ezeket az örökségeket. Később ezekből az adatokból létrejön a megyei értéktár. Az ebben nyilvántarott, megkülönböztetésre méltó örökségeket pedig a testület továbbítja a Hungarikum Bizottságnak. A Gencsapáti Művelődési Ház igazgatója, Varga Albin szerint az a helyi érték, amit egy adott közösség értéknek tart. De ezek a hagyományok, jelképek, kincsek csak akkor maradhatnak fenn az utókor számára, ha vannak olyanok, akik továbbéltetik őket. Gencsapátiban érték a Szentkút, de ugyanolyan érték a gencsi hímestojás, amely sajátos technikával készül. Örökség a körverbunk, és az a közösség is, amely 75 éve életben tartja és műveli ezt a táncot. Bármi lehet érték, ami egy közösségnek fontos. Így egy út menti kereszt vagy egy római kori oszloptöredék is, amelyet a nép mondákkal vett körbe.» sztv Idén májusban ünnepli az egyesület megalapításának 20. évfordulóját. E különleges alkalom megünneplésében számít az egyesület nyugdíjasaira is. A jó hangulatú estén előkerültek a finomabbnál finomabb házi sütemények és a saját termelésű borok sem hiányoztak. Meglepetéssel is készültek az egyesület nyugdíjasai, kölcsönösen megajándékozták egymást. A jó hangulatú est zárásaként elhatározták, hogy a következő összejövetelükre februárban kerül sor. Közös farsangi mulatságot tartanak, amiről a jelmez, a zene és tánc sem hiányozhat.» György István Péter FOTÓ: Benkő Sándor Mit tenne a vasi értéktárba? Gombos Kinga: Vannak az iseumi értékek, azokat nagyon sokra lehet becsülni, mint tudást és értéket. A zsinagóga, a székesegyház és talán még a Fő tér is beletartozik Szombathely értékeibe. Ez is nagyon szép, főleg karácsonykor. Pajor Mihály: Én beletenném a Savaria Karnevált, a Skanzent, a Csónakázó-tó környékét vagy a régi római kori műemlékeket. Nagyon sok van, most így kapásból ennyi jut eszembe. De körül kell nézni, járni a várost, el kell menni a belvárosba, a város környékén is nagyon sok értéket fel lehet fedezni. Szabó Csabáné Szántó Klaudia: Több olyan épület van, amely műemléki védelem alá tartozik, ilyen ez a Fő téri gyógyszertár is, amely 270 évig volt patika. Nemrég megszüntették és egy giccstömeg került a helyére. Ezzel mondjuk nem értek egyet. Meg hát Szabó Csaba zeneszerző itt élt és dolgozott 15 évig. Pusztay Annamária: Vas megyéből érték például az Őrségben a dödölle. Épület Szombathelyen? Egyre kevesebb van, mert átalakítják a régi épületeket. Itt volt például a Thököly utcában a Malom, abból is kínai áruházat csináltak. És itt a Fő téren is a sok régi épületnek az a legnagyobb baja, hogy szerintem előbb kellett volna őket helyi védelem alá venni, és nem lenne szabad, hogy az alsó szintet teljesen modernizálják. Ez olyan, mintha valaki gumicsizmát venne fel egy barokk ruhához. Meg még szombathelyi érték? Hát a rómaiak az értékeink, amiket nem becsültünk meg annyira. Hegedűs Lívia: Hagyománynak mondhatnánk a Szent Márton-napi vásárt, aztán a Savaria Történelmi Karnevált, ami évről évre nagyobb volumenű és egyre jobb és szebb. Babosné Sebestyén Beatrix: Szombathelynek nagyon sok híres-nevezetes épülete van. Jó néhány már az 1700-1800-as évek óta fennáll. Ezekre ráférne a felújítás, a tatarozás. Hírességeink is vannak, főleg a sport területén. Közel áll hozzám a sport, nagyon szeretem a szombathelyi sportembereket. Csoknyai Péterné: Nagyon szép ez a Fő tér. Én ezt tenném az értéktárba. Nagyon szeretek itt lakni Szombathelyen. Tóth Gábor: Ami eszembe jut hirtelen: a vasvári kolostor, Szentkút, Vasvár, az oszkói pincesor, a petőmihályfai pincesor. Osztermann Eszter: Sok értékünk van Szombathelyen, ilyen például a Székesegyház, az Iseum, sok fürdőnk is van, gondolok itt Bükre és Sárvárra. Szerintem azokat is nagyon sokan látogatják. A karneválunk meg a Velemi gesztenyeünnep is fontos értékek szerintem.

Közélet 8 2014. január 10. SZOMBATHELYI 7 Takács Magdolna Mária Szociális Munkáért Életműdíj adományozható annak a szociális területen tevékenykedő személynek, aki hosszabb időn át de legalább 25 éven keresztül kiemelkedő szakmai munkájával a város polgárainak körében közmegbecsülést szerzett. A díjat évente egy személy kaphatja. Dr. Takács Magdolna Mária neve és munkássága összefonódott a Magyarországon, de elsősorban a Szombathelyen folyó szociális felsőoktatással, a szociálismunkás-képzés indításával, fejlesztésével. Ő volt az, aki munkatársaival együtt Szombathelyen iskolát teremtett a szociálismunkás-képzésnek. Kifejezetten jó szakmai kapcsolatokat épített ki mindenekelőtt a város önkormányzatával és más szakmai szervezetekkel. Szombathelyen két ciklusban is önkormányzati képviselői munkát végzett, e tevékenységén és közéleti kapcsolatain keresztül is támogatta a Szombathelyen 1990-ben alapított Egészségügyi Főiskolát. Dr. Takács Magdolna Mária a Pécsi Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar, majd 2000-től a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Tanácsának a tagja, több bizottságnak is elnöke. 1995-től az Egyetemi Tanács tagja, majd 2000-2010-ig a Pécsi Tudományegyetem Szenátora. 1995-től 2013-ig látta el a PTE ETK Szombathelyi Képzési Központ igazgatóhelyettesi feladatait, a dékáni vezetés és a hallgatók legnagyobb megelégedésére. Dr. Takács Magdolna Mária emberi helytállását és kiváló szakmai teljesítményét számos kitüntetéssel elismerték, így megkapta a Pro Universitate ezüst fokozatát, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Magyar Felsőoktatásért Emlékplakettet és az Arany Katedra Díjat. Az életben minden tudás hasznos! Minden igazi teljesítmény a kemény munka és a közösség támogatásával születik vallja Takács Magdolna Mária. A főiskolai docens vehette át a tavaly év végi Szent Márton Gálán a Szociális Életműdíjat. Megtisztelő volt átvenni ezt az elismerést. Sok komoly kitüntetést kaptam már, ez valahogy mégis nagyon megfogott. Sokan gratuláltak, nemcsak az ismerősök és munkatársak közül, de városszerte olyan emberek is, akiknek a köszöntésére nem is számítottam. Ám én úgy érzem, ez a megtiszteltetés nem egyedül nekem, hanem egy nagyobb közösségnek szól. Mindazoknak, akik hozzásegítettek, hogy eljussak idáig. Egy ilyen díj után illik is kicsit visszagondolni a kezdetekre. Én egy nagyon-nagyon pici faluból, Rábasömjénből indultam. Ott éltek a szüleim és az édesanyám családja. Olyan iskolában tanultam, ahol együtt jártak az osztályok. Ez ma már furcsa a fiataloknak, ám abban a kis faluban természetes volt, s nekem ebből semmi hátrányom nem származott. Jó tanuló voltam akkor és később is, de az életemben akadtak nagy vargabetűk. Politikailag 'egyéb' kategóriába tartozó gyerek voltam, osztályidegen. Nem is vettek fel gimnáziumba. A szüleim nagy nehézségek árán elérték, hogy bejuthattam egy gyors- és gépíró iskolába, szomorú is voltam, hogy csak oda... Ám milyen érdekes az élet, amit az ember megtapasztal, az valahogyan mind hasznosul. Ügyvédi praxist is folytatok, és bizony sosem volt szükségem adminisztrátorra, gépelek, gyorsírok, ha kell! Végül 34 évesen, levelezőn szereztem diplomát. Már a jogi pályán dolgoztam, amikor '88-89-ben mellékállású jogászt kerestek a családsegítő intézetben. Jelentkeztem, felvettek, a szociális munka így vált az életem részévé. Akkoriban kapta a megyei tanács a feladatot, hogy szervezze meg az egészségügyi főiskolai hálózatot, Lakner László vezetésével. Ő kért meg később arra, hogy menjek tanítani a főiskolára. Óriási feladat volt a semmiből létrehozni a szociális képzést, hiszen nem voltak gyökerei Magyarországon. Nem voltak előzmények, ismeretek, oktatók. Meg kellett ismerkedni a szakirodalommal, az angol és amerikai mintákkal. Úttörő munka volt ez, ami aztán kiteljesedett, beért. A szociális munkás professzionális segítő. Alapos elméleti tudásra van szüksége, de személyiségének is alkalmasnak kell lennie erre a munkára. A fiataloknak érdemes vállalkozniuk rá, mert segíteni jó, és mert ez egy szép feladat. Nem könnyű, de rendkívül sokrétű munka ez, amellyel számos területen el tudnak helyezkedni. A közigazgatásban éppúgy, mint a büntés-végrehajtásban vagy az ifjúságvédelemben. Nekem a szüleim azt tanították, hogy csak kemény munkával kell és lehet előrehaladni. Amit a pályán sikerült elérnem, azt a munkámnak, a kollégáimnak, de a családomnak és a férjemnek is köszönhetem! A sikeres szakmai munkához kell a biztos háttér. Kell a család támogatása, de a munkában szükség van a dolgozókéra is. Egy vezető önmagában kevés. Ha nincs mellette támogató közösség, akkor semmi nem megy. Nekem se ment volna. A főiskolán a kollégák, a portás és a takarító is magáénak érzi és érezheti is ezt a díjat, mert ez nem csak az enyém, hanem mindannyiunké!» dnk FOTÓ: Benkő Sándor

közélet 9 SZOMBATHELYI 7 2014. január 10. A gyógyszertan szépségei Készítette és javasolta, majd a gyógyszerek hatásait is vizsgálta egész eddigi életében Gagyi Dénesné. A szakgyógyszerész érdemelte ki 2013-ban a város Pro Sanitate Savariae Életműdíját. Budapesten tanultam, ott éltek a szüleim, testvéreim. Az államvizsga előtti kötelező gyakorlatot olyan helyen szerettem volna tölteni, ahol még nem jártam, így választottam Szombathelyt. Megérkeztem a városba, aztán pár hét múlva megismerkedtem a későbbi férjemmel. Három hónap múva összeházasodtunk, és ötven éve itt élek! Három gyermekünk született, s én bizony nem bántam, hogy nem a budapesti forgalomban járok értük bölcsődébe, óvodába. Nagyon szerettem és szeretek itt élni. Egyetlen percig sem bántam meg soha, hogy eljöttem a fővárosból. Először közforgalmú gyógyszertárban dolgoztam. A mai napig szeretem a gyógyszerkészítést. Még mindig a kezemben vannak azok a mozdulatok, amelyeket tanultunk. Szerettem az emberekkel beszélgetni, kicsit kuruzsolni, tanácsokat osztani is... A betegek sokszor a gyógyszertárban mondják el legőszintébben a panaszaikat, problémáikat. A kollégáimnak mindig mondtam, hogy egy mosollyal, egy kedves köszönéssel oldani lehet a feszültséget, de akár a sorban állás miatti türelmetlenséget is. Ez nagyon szép munka. 1975-ben kerültem a kórházba. Ez két szempontból is jó volt, egyrészt mert a több műszakot a gyerekek miatt nehéz volt már vállalni, másrészt engem már akkor nagyon érdekelt a gyógyszer-hatástan, amiből akkoriban szakvizsgáztam is. A hatástan az életem részévé vált, a mai napig foglalkozom vele, a főiskolán tanítom is még mindig. Bevenni egyszerű egy gyógyszert, ám annál bonyolultabb, hogy hogyan fejti ki a hatását. Mi történik sejtszinten, hogyan működik az a mechanizmus, ami gyógyít, ami segíti a javulást. A szakembereknek fontos mindezt tudni. Tanítok mentőtiszteket, diplomás ápolókat, védőnőket, szülésznőket, és úgy veszem észre, sikerül velük megszerettetnem a gyógyszertannak ezt a részét. A kórház valamennyi jelenlegi főnővérét tanítottam, mai napig nagyon jó kapcsolatban vagyok velük, nagyon szerettem őket! Sokszor elmondtam, óriási jelentősége van, ha több gyógyszert szedünk, azok hogyan hatnak egymásra és ránk. A tudomány is egyre inkább azzal foglalkozik, hogy a gyógyszerek milyen módon viselkednek, erősítik vagy gyengítik egymás hatását, netán közömbösek, azaz be lehet venni őket együtt. A gyógyszerekhez mellékelt ismertetőt kis túlzással nem szabad elolvasni! Az emberek ugyanis akkor sok olyasmit is elképzelnek, ami nagyon ritkán történik meg, tízezerből ha egy esetben.tulajdonképpen ez egyfajta védekezés a gyártók részéről. Ezért mondom, hogy nem ezeket kell olvasgatni, hanem hinni kell az orvosnak, a gyógyszerészeknek!» dnk FOTÓ: Cseh Gábor Gagyi Dénesné Pro Sanitate Savariae Életműdíj adományozható annak az egészségügyi dolgozónak, aki hoszszabb időn át de legalább 25 éven keresztül kiemelkedő gyógyító, megelőző munkájával és életével a város polgárai, valamint az egészségügyben dolgozók körében közmegbecsülést szerzett. Dr. Gagyi Dénesné 1963-ban a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógyszertudományi Karán szerzett diplomát. 1980-ban megszerzett szakgyógyszerészi vizsgája után, 2004-ben kórházi gyógyszerészet szakgyógyszerészi oklevelet szerzett. 1975 óta dolgozik a Markusovszky Kórházban. Kezdetben gyógyszerészként, majd a szakgyógyszerészi oklevél megszerzését követően főgyógyszerész-helyettesként végezte munkáját, amit 1994-től nyugdíj mellett folytatott. 2000-től intézetvezető főgyógyszerészi megbízást kapott. 2012- től szakgyógyszerész munkakörben dolgozik. Kiemelkedő volt szakmai koordinációs tevékenysége az intézményi gyógyszertárat üzemeltető vállalkozás és a kórház fekvő-, járóbeteg osztályai valamint diagnosztikai részlegei között. 2006-tól a kórház üzemelési körébe tartozik az intézményi és zártforgalmú gyógyszertár. A visszavételben és a működési rend kialakításában dr. Gagyi Dénesné jelentős munkát vállalt, s ettől kezdve a koordináción túl főgyógyszerészként vezeti mindkét gyógyszertári egységet, vezeti az intézményi osztályos gyógyszergazdálkodást, ellátást és egyidejűleg szervezi a zártforgalmú gyógyszertár működését is. Munkáját nagy szaktudással, példamutatással, vezetői és munkatársai, valamint a kórház kollektívája messzemenő elismerése mellett végzi.

Körkérdés 10 2014. január 10. SZOMBATHELYI 7 Milyen év volt 2013? Az új év elején mi is szeretnénk visszatekinteni a magunk mögött hagyott esztendőre. Kíváncsiak voltunk, ki mit gondol: mi teszi emlékezetessé 2013-at? Hogy könnyebb legyen felidézni a történteket, néhány kérdést küldtünk körbe. Ezzel talán olvasóinknak is segítünk az összegzésben. JAKAB BÁLINT református lelkész» Ön mit tart a 2013-as év legnagyobb eredményének? (Magyarországon és / vagy Szombathelyen)» Ön szerint mi volt 2013 legnagyobb meglepetése? (Magyarországon és / vagy Szombathelyen)» Mit tekint Ön 2013 legnagyobb kudarcának ill. csalódásának? (Magyarországon és / vagy Szombathelyen)» Melyik volt a 2013-as év legemlékezetesebb pillanata az Ön életében?» Mit vár az előttünk álló, 2014-es esztendőtől? CHOLNOKY PÉTER orvos professzor A legnagyobb eredmény: Magyarországon az IMF-hitel teljes visszafizetése. Lehet ezt a teljesítményt lekicsinyelni, de azt senki sem vonhatja kétségbe, hogy az ország szuverenitása és jó híre megerősödött. Weöres Sándor születésének 100. évfordulóját az ország és főként szülővárosa méltón ünnepelte meg. Remélem, hogy ez mély nyomot hagy unokáink és dédunokáink nemzedékében, hiszen jó volna, ha a 150. sőt a 200. évforduló is ennyire emlékezetes lenne. A legnagyobb meglepetés: A Duna minden idők legnagyobb áradása; ezt sem jósolta volna meg senki három héttel korábban. Annál dicséretesebb a rendkívül eredményes és szívet-lelket melengető összefogás. Jeles András botrányos szakítása a Weöres Sándor Színházzal; váratlan, hiszen a színház igazgatójának gondolkodásmódjához a távozó beállítottsága korábban is és szombathelyi működése alatt is igencsak közel állt. Vagy mégsem? A legnagyobb csalódás: Az ellenzék viselkedése országosan és helyben; ez az ország jobb ellenzéket érdemelne. Nem látható igazán az az új nemzedék, amely egy valódi baloldali értékeket követő, hazáját szerető és szolgáló csoportosulást hozna létre. A legemlékezetesebb pillanat: Díszpolgárságom november 9-i elnyerését tenném első helyre, ha nem láttam volna december 5-én Böjte Csaba és édesanyja ünnepélyes, sok minden rosszat feledtető állampolgári eskütételét. 2014-ről: A kedélyek lecsillapodását várom az országgyűlési választások után, és az országépítés nyugodtabb, megfontoltabb folytatását; a sikerekben megerősödő, belső ügyeiben kiegyensúlyozottabbá váló ország talán vissza tudja vonzani azt a sok-sok képzett embert, akik a jobb körülményeket választották Angliában, Németországban, Ausztriában és nálunk nagyobb jólétben élő más országokban. Csatlakozom köztársasági elnökünkhöz, az idei év mottója legyen egyetlen szó: hazaszeretet. CSAPLÁROS ANDREA múzeumigazgató A legnagyobb eredmény: A magyar és szombathelyi múzeumok világában az, hogy zökkenőmentesen zajlott le a megyei múzeumi hálózat intézményeinek települési fenntartásba adása. A Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum tagintézményeit véleményem szerint a szombathelyiek sokkal inkább magukénak érzik ezzel a változással. A legnagyobb meglepetés: Az M86-os gyorsforgalmi út Csorna felé vezető szakaszán a régészeti kutatások során múltunk emlékei kerülnek elő lépten-nyomon. A legnagyobb meglepetést egy germán temető okozta. Szombathely területén pedig egy kelta éremkincslelet látott napvilágot. A legnagyobb kudarc: Teljesítményorientált világunkban túl nagy az egyéni akarás. Nem sikerül mindig összefogni a közös cél érdekében, pedig nem jó, ha az egyéni szereplők befolyása dönt a közösség és a szakma érdekeivel szemben. A legemlékezetesebb pillanat: Az Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház állandó kiállításának megnyitása, amellyel egy több mint 10 éves munka eredménye vállt láthatóvá mindenki számára. 2014-ről: A közösségi és a helyi erőforrások felhasználásával a 21. századi igényeknek megfelelő kiállítóhelyek és közösségi terek hozhatók létre, a múzeum szempontjából legfontosabb feladatok közé tartozna a Savaria Múzeum, a Szombathelyi Képtár, a Smidt Múzeum épületeinek rendbetétele. A városi fenntartásban működő Savaria MHV Múzeum alkalmas arra, hogy közvetlenül megszólítsa a helyi művészetszerető közönséget, a művészetpártolókat pedig a mecenatúra nemes feladatára biztassa. A legnagyobb eredmény: Országosan a gazdaság stabilizálódása, különösen a foglalkoztatás és az infláció tekintetében. Szombathelyen az IVS II. és III. program tető alá hozása, amely több száz milliós beruházást indít el, és jó hatással lesz az itt élők közérzetére. A legnagyobb meglepetés: A Nemzeti Bank által végigvitt drasztikus kamatcsökkentés, amire még a legjobb közgazdászok sem számítottak. Szombathelyen pedig az, hogy december 24-én délben már nem lehetett kenyeret kapni, felvásárolták az emberek. A legnagyobb csalódás: Az a focival kapcsolatos optimizmus, amely abban reménykedett, hogy a magyar válogatott képes kijutni a világbajnokságra. A legemlékezetesebb pillanat: A feleségemnek egy novelláskötete és egy regénye is megjelent tavaly, ezek bemutatójára a Berzsenyi Könyvtárban és az Ünnepi Könyvhéten a budapesti Vörösmarty téren szívesen emlékezem. 2014-ről: Tartok tőle, hogy nagy marakodás lesz a pártok között a választás körül. Abban bízom, hogy a református templom tervezett felújítása elindul és befejeződik, és talán közel 80 év után a harangtorony is megépülhet. MÉREI TAMÁS igazgató, Savaria Szimfonikus Zenekar A legnagyobb eredmény: Nem csak nem volt szüksége az országnak további külföldi hitelre, hanem nem is tudom, mióta először egyszerűen vissza tudta fizetni az IMF tartozását. Arra sem emlékszem, volt-e egyáltalán bármikor olyan, hogy az alapvető közüzemi díjak ne nőttek volna ráadásul most csökkentek. Végül a történelem egyik legnagyobb árvízi helyzetének kezelésében tapasztalható összefogás szívet melengető volt. Szombathelyen az a helyzet, hogy a város adósságát a jövőben nem városi költségvetésből kell fizetni, mivel "átvállalta" a kormány. Mérföldkő a mérnökképzés megalapozása, a 86-os út építése, valamint a stadion és egyéb beruházások megkezdése. A legnagyobb meglepetés: Nagyon örülök a fenti eredményeknek, nem reméltem korábban ilyen mértékű előrelépést.

Körkérdés 11 SZOMBATHELYI 7 2014. január 10. A legnagyobb kudarc: Őszintén, nem érzek kudarcot, sem csalódást. A legemlékezetesebb pillanat: A "Vásáry 80" gálahangverseny közben töltött el olyan érzés, amire életem végéig emlékezni fogok. Túl egy sikeres Aida produkción, egy fergeteges Jézus Krisztus Szupersztáron, nálunk ünnepelte Vásáry Tamás a 80. születésnapját, mely alkalomból Ramón Vargas is fellépett és elbűvölte a szombathelyi közönséget nagy pillanat volt! 2014-ről: Nagyon bízom benne, hogy a város életét meghatározó, fent leírt célokhoz megfelelő ütemben tudunk közeledni, valamint, hogy a Savaria Szimfonikus Zenekar létszámbővítését végre tudjuk hajtani. Szeretném, hogy az 50. évfordulóját ünneplő Iseumi Szabadtéri Játékok nemzetközi színvonalat hozzon ismét városunkba, a nyitó-gálakoncert pedig sikerüljön úgy, hogy még évtizedek múlva is beszéljenek róla! NÉMETH NORBERT katolikus lelkész A legnagyobb eredmény: a Petőfi Sándor utcában található Szent Norbert (volt Zárda) Templom felújítása. Bárcsak a templom megszépülése magával hozná a közösség megújulását is! Az egyetemi lelkészségnek vitathatatlanul ez a templom a lelke, ahol az egyetemisták találkozhatnak Istennel és egymással, ezt szolgálják a templom imádságos és liturgikus programjai. A legnagyobb meglepetés: Katolikusként kimondhatatlan örömmel és büszkeséggel töltött el annak híre, hogy Áder János köztársasági elnök meghívta Magyarországra Ferenc pápát, aki elfogadta a meghívást, amelynek apropója Szent Márton püspök születésének 1700. évfordulója 2016-ban. Azért nagy az öröme a város katolikusainak, mert 25 évvel az első szombathelyi pápalátogatás után, ismét városunkban köszönthetjük a katolikus egyházfőt. A legnagyobb csalódás: Mindig csalódásként élem meg, amikor nemzetünk megosztott, amikor széthúzás támad, amikor azt tapasztalom, hogy akadnak, akik önzésből, pénzért és feljebbjutásért feladják a nemzet egységét és kiszolgáltatják, gyengítik magyarságunkat. A legemlékezetesebb pillanat: Ferenc pápa megválasztása egy remélt, de nem várt fordulat volt a 2013-as évben. Ferenc pápa sokféle korlátot félretéve a mindenható Isten mindenkihez lehajló szeretetét hirdeti igen megnyerő, a reményt megerősítő megjelenésével. 2014-ről: Azt várom, hogy az időskorúak emberhez méltó gondozást és a magány helyett társaságot, a betegek megfelelő ellátást és gyógyulást, a gyermekek igazi otthont, a fiatalok pedig becsületes felkészülést kapnak az életre. Bízom abban is, hogy 2014- ben munkanélküli honfitársaink biztos megélhetést, az elkeseredettek vigaszt és reményt kapnak. PARAIS ISTVÁN igazgató, AGORA A legnagyobb eredmény: Magyarországon az önkormányzatok adósságkonszolidációja, Szombathelyen pedig az AGORA Sportház felújításához elnyert pályázat indítása, és a nagyobb volumenű Haladás Sportcentrum létrehozásának kormányzati indítása. A legnagyobb meglepetés: Magyarországon a kezdő vállalkozások, start-up-ok indítása és nemzetközi befutása, a kézműves sörök hazai forradalma, Szombathelyen a világzenei ikon Buena Vista Social Club és a trash riffek klasszikusa, a Sepultura koncertje. A legnagyobb csalódás: Tudtuk, terveztük, de mégis csalódás volt az AGORA-Központ (Művészetek Háza) viszonylag gyors eladása. A legemlékezetesebb pillanat: 2013. Újév éjszaka, 00:00 perc. Ekkor léptem munkába az AGO- RA igazgatójaként: publikusan, a Fő téren. 2014-ről: Országosan stabilitást, fejlődést várok elsősorban a szakmánkat érintő oktatás és kultúra területén, Szombathelyen a város által fenntartott intézményeknek kiszámítható, biztonságos működést. Nagyobb kitekintéssel: igaz, hogy csak néhány előadás erejéig, de 2014-ben újra összeáll a legendás Monty Python. PUSZTAY JÁNOS nyelvész professzor A legnagyobb eredmény: Ha hinni lehet a gazdasági kimutatásoknak, az ország jelentős lépést tett a válságból kivezető úton. Ezt már a velünk nem mindig barátságos, s amúgy is sok jogos bírálatot kiváltó EU is kénytelen volt elismerni. A legnagyobb meglepetés: Az a Magyarország körüli csend, ami a nyár végétől megfigyelhető. Elcsendesültek a demagóg hangoskodók, megmondók. A legnagyobb kudarc: A felsőoktatás szükségszerű átalakításának elmaradása. Sem a Nyugat-magyarországi Egyetem egésze, sem a Savaria Egyetemi Központ nem volt képes a romló helyzet ellensúlyozására programot kidolgozni. A fokozatos leépítés nem program. A tervezett gépészmérnökképzés nem lesz elegendő az intézmény fenntartásához. A humán tudományok leépítése szakbarbárképző intézmény kialakítását eredményezi. A legemlékezetesebb pillanat: Több nemzetközi konferencián is részt vettem Oroszországtól Párizsig, előadásokat tartottam Brno-ban és Göttingenben. A legjelentősebb szakmai esemény, hogy előadást tarthattam a híres Prágai Nyelvész Körben. Emellett a Genius Savariensis Szabadegyetem megteremtése, amelyet az általam közel 15 éve létrehozott Genius Savariensis Alapítvány keretében hoztunk létre néhány barátommal, kollégámmal. 2014-ről: Mindenekelőtt tisztességes hangvételű választási kampányt, további gazdasági növekedést, a demokrácia erősödését várom. Aztán egy ésszerű, minőségelvű, a regionális érdekeket és lehetőségeket is figyelembe vevő felsőoktatás-politika kialakítását, amelynek keretében Szombathely az eddigieknél fajsúlyosabb helyet és szerepet kap. SZÉLL KÁLMÁN orvos professzor A legnagyobb eredmény: Az év legnagyobb eseménye történelmünk talán legnagyobb áradása volt, amely tömegszerencsétlenséggel fenyegetett, s nem csak jövő feladatainkra figyelmeztetett, de sebezhetőségünkre is rámutatott. A legnagyobb meglepetés: A történelmi átoknak felfogható végletes ellenségeskedésbe tévedt országunk komoly veszély (az árvíz) esetén, képes volt összefogni, egy emberként építeni és védeni a gátakat. A legnagyobb kudarc: A demokrácia görbe tükrének a korán elkezdődött választási kampányt tartom. Okos meggyőzés helyett süketek párbeszéde, megkövült álláspontok, felelőtlen ígéretek. Nem valamiért, hanem valami ellen, nem a szebb jövőért, hanem a hatalomért. A negatív kampány csak rontja az egyébként sem vidám közhangulatot. A legemlékezetesebb pillanat: XVI. Benedek pápa felelősségteljes visszavonulását követően Ferenc pápa gyors megválasztása és első állásfoglalásai. 2014-ről: A történelem trendje alapján a jövőtől sok jót nem várok. A világválságnak nincs vége, a jóléti fejlődés egyszer végleg megtorpan. Népességfogyásunk megfordítása és a környezetvédelem a legfontosabb feladatunk. Minthogy a remény hal el utoljára, bízom abban, hogy az emberiség, s hazánk is visszatalál a keresztény erkölcsi normákhoz.» Tanai Ibolya

12 képriport 2014. január 10. SZOMBATHELYI 7 A tegnap után Benkő Sándor képriportja Már nem is meglepő, hogy néhány nappal ezelőtt még rövidnadrágban görkoriztak a srácok a belvárosban, a Fő téren kigombolt kabátban sétáltatták babáikat a kismamák. Elkényeztetett eddig minket a tél, szerencsére kevesebbet kellett fűteni, mint korábban. A plusz 14-16 fok viszont becsapta a növényeket, állatokat. Előcsalogatta a fák, bokrok rügyeit, volt, amelyik ki is virágzott, megsza-

képriport SZOMBATHELYI 7 2014. január 10. 13 kították téli álmukat az állatok, rácsodálkoztak a szép és kontrasztos árnyékokra, amiket csak a Nap tud produkálni. Az ember nagy ijedtségében elő is kapta a puskáját, hogy megvédje tőlük a javait. Pedig a szerencsétlen medvét csak az időjárás csapta be. A napsütéses szép idő minket, embereket boldoggá tesz a sok szürkeség után. A pesszimisták viszont az Amerikában tomboló mínusz 40-50 fokos télről szóló tudósításokat hallva arra gondolnak, hogy tegnap még sütött a Nap, ma már szürkeség van, holnap már bizonyára esni kezd a hó is, de vajon mi lesz holnapután?» bs

Kultúr a 14 2014. január 10. SZOMBATHELYI 7 Gyorsabb volt, mint a postakocsi 125 éve adták át a Szombathely-Pinkafő vasútvonalat Az 1960-ig használt vasútvonal eleinte az 52,2 km-re lévő Pinkafőre, majd Trianon után a 15,1 km-re lévő Bucsuig vezetett. Indulásakor 12 állomása volt, de valójában 93 település több mint 60 ezer lakóját szolgálta. A kezdetektől nyereségesen működött. 1888-ban szép ajándékot kapott karácsonyra az Oladi-dombvidék, Kőszeg-hegyalja, a Pinkavölgy és az Őrvidék lakossága. December 17-én adták át a vasútvonalat az utazóközönség és a teherforgalom számára. 7 év kemény munkája után született meg a vasút, az ügyet Szájbely Gyula rohonci nagybirtokos 4 cikluson át parlamenti képviselő vette kezébe. A vidék, ahová a pinkafői vasútvonalat álmodták, jóval iparosodottabb volt, mint a megye többi része: fafeldolgozás, posztóipar, téglagyártás, szerszámkészítés, az élelmiszeripar több ága volt jellemző. A további fejlődés tette szükségessé a vasútépítést. Segítette az indulást, hogy 1880- ban megjelent a helyiérdekű vasútak építéséről szóló törvénycikk. A nyomvonalról azonban vita alakult ki. Az engedélyesek az állomástól mielőbb nyugati irányba vezették volna. Ez ellen Varasdy Károly, Szombathely polgármestere emelt szót: veszélyeztetné a laktanya építését, a város északi terjeszkedését. Kompromisszum született, a laktanyát megkerülve építették. A másik érdekesség: Toronynál nem délnyugati irányban vezették, ahogy ésszerű lett volna, hanem észak felé, jelentős kitéréssel megközelítve Rohoncot, majd hirtelen dél felé fordulva. Eldöntötték, hogy a következő 12 település képezi a vasútvonalat: Olad mh.-torony áll.- Szerelvény áll a vörösvári állomáson 1910 körül Bucsu mh.-rohonc áll.-csajta mh.-óvár mh.- Nagyszentmihály áll.-vörösvár áll.-felsőőr áll.- Rödöny mh.-pikafő áll. Később megállóhely létesült Csém és Sé községekben. Az engedélyokmány beszerzését követően elkészültek a tervek, megkezdődött a részvényjegyzés, a fedezet előteremtése, majd a kisajátításokra került sor. 1888 tavaszán az építés is elindult. Forrás: Savaria Múzeum Nyáron már fektették a talpfákat, rakták a síneket. Épültek az állomásépületek, őrházak, helyükre kerültek a sorompók. Az ünnepélyes átadást 16-án tartották, másnap az utazóközönség is birtokba vehette a vasutat. Már az első évek igazolták, hogy megérte vasutat építeni. A harmadik évben 185 454-en utaztak rajta. Megindult a teherforgalom is a bányavidékeken, erdőgazdaságokban. A kezdeti fejlesztések után az ismert történelmi sorsfordulók alakították a vasútvonal sorsát. A trianoni döntéssel a vonal több mint kétharmada Ausztriához került, nálunk 15 km maradt. A MÁV vonatok csak Rohoncig, majd a határig közlekedtek. A második világháború után a magyar szakasz határsávba került, így lassan megszűnt a határátmenet. A vasfüggöny idején a személyforgalom így is nőtt, napi 5 pár vonat közlekedett Szombathely és Bucsu között. Ezért is lepte meg a falvak lakosságát az értesítés, hogy 1960. január 1-től megszűnik a vasútvonal. A pályából csak a Gyöngyös patakig tartó szakasz maradt iparvágányként, négy helyen kiágazva. 2002-ben felszedték a síneket, eltűnt az utolsó őrház a Huszár útról. Szép gesztus lenne az utókor részéről, ha valahol közlekedési emlékhelyet létesítene.» Horváth Lajos Megköszönve Kövér István vasúttörténész segítségét. Képgaléria: FOTÓ: Cseh Gábor

Egyszer volt 15 SZOMBATHELYI 7 2014. január 10. Azt sugalltuk az olvasóknak, hogy nem kell félni Az országban az elsők között indult független hetilap a nyugati határszélen. A 25 éve, a rendszerváltás idején útjára indított Tér-Kép alapítói hiteles újságot akartak, ezért szakítottak a pártsajtóval. A Tér-Kép szerkesztőségének egykori munkatársai a 20 éves találkozón 2008-ban Miközben a Vas Népe fejlécén még az állt, hogy az MSZMP Vas Megyei Bizottsága és a Vas Megyei Tanács lapja, a megyei napilap szerkesztőségének néhány munkatársa (újságírók és fotóriporterek) új lapot indított 1988 végén. A decemberben megjelenő próbaszám címlapján független nyugat-magyarországi hetilapként határozta meg magát a Tér-Kép, jelezve, hogy a minden szempontból újszerű kezdeményezés nem kötődik az aktuális hatalomhoz. Az alapító főszerkesztő Fodor Sándor szerint akkor már látszott, hogy komoly változások előtt áll az ország, sőt az egész térség, úgy érezték, nem lehet tovább ugyanúgy írni, mint addig, szakmai önbecsülésük és elhivatottságuk azt diktálta, hogy függetlenedjenek, önálló arcot mutassanak. Az újságban csupa olyasmiről írtak, amiről addig legfeljebb a sorok között vagy még úgy sem lehetett olvasni. A Tér-Kép újságírói nyíltan tették fel a kényes kérdéseket, szembesítették az éppen regnáló hatalmat a szegénységgel, a korrupcióval, és egyéb, az embereket foglalkoztató problémákkal. Megszólalt a bukott párttitkár, a vitatható körülmények között újraválasztott iskolaigazgató, a "vörösnek" nevezett győri püspök és sokan mások is válaszoltak a korábban soha fel nem tett kérdésekre. A határokat feszegették, a falakat tolták egyre kijjebb, s bár 1989. március 15-én még ott körözött a rendőrség a szerkesztőség előtt, májusban már annak sem lett következménye, hogy a pártfőtitkár Grósz Károly fejét Unicum-reklámba montírozták az egyik címlapon. Mindez azt sugallta az olvasóknak, hogy nincs már mitől tartani, nem kell félni. A lap újdonsága volt, hogy több megyében és Budapesten is megjelent, s a cikkek a határ túloldaláról is hírt adtak. Az újságírók és a fotósok ott voltak a rendszerváltás nagy pillanatainál, frissen, gyorsan reagáltak az eseményekre, a helyszínről tudósítottak Prágából, Berlinből vagy a romániai forradalomról. A rendszerváltó lapot ismerték és kedvelték a nyugati határszélen élők: az 1989 karácsonyi öszszevont számból már 42 ezer példányt adtak el, de ennél jóval több olvasójuk volt, hiszen a lapot kézről kézre adták az emberek. Persze mindezt nem lehetett előre látni, a lapindítással az újságírók egzisztenciális és politikai kockázatot vállaltak. Feladták biztos állásukat a megyei napilapnál, és megpróbáltak a piacról megélni, amikor még azt sem lehetett tudni, mi lesz a politikai változások kimenetele. Végül mégsem a politika, hanem a gazdaság gyűrte le őket: üzleti tapasztalatok híján a Rádius Kisszövetkezet vezetőjére bízták a lap kiadását, akivel egy idő után már csak a hitelességüket feladva lehetett volna együtt dolgozni. Végül a piacon az eredeti kiadói joggal megjelent még egy lap, így ők kényszerültek arra, hogy Új Tér-Kép néven jelenjenek meg. Ez az olvasókat is összezavarta, a megosztott piacon pusztán árbevételből nem tudták fenntartani tovább a lapot, így az Új Tér-Kép 1991 nyarán jelent meg utoljára.» ti Képgaléria: FOTÓ: BS archívum Kalendárium Január 10. 1904 (110 éve) újra megalakult a Vasmegyei Szabadelvű Párt, elnök: Ernuszt Kelemen 1939 (75 éve) megtartotta alakuló gyűlését a Polgári Jobboldal, elnök: Esső Sándor Január 11. 1716 Hefele Menyhért (Hefele, Melchior építész Született: 1716.01.11. Kaltenbrunn 1944 (70 éve) megalakult a Vasmegyei Tejszövetkezetek Szövetkezete 1954 (60 éve) anyatejgyűjtő-állomás kezdte meg működését az Engels Frigyes utcai egészségházban (a főváros után elsőként itt) Január 12. 1908 megalakult a szombathelyi Gyermekvédő Menhelybizottság 1963 felavatták a felújított Derkovits Gyula Művelődési Otthont 1964 (50 éve) megalakult a Sportház bábszakköre Január 13. 1824 (190 éve) Hollán Ernő hadmérnök, altábornagy, államtitkár Született: 1824.01.13. Szombathely 1900 a Szombathelyi Városi Kaszinó jótékony estélyt rendezett Horváth Boldizsár szobrára Márkus Emília részvételével 1914 (100 éve) bemutatták Edison beszélőgépét az Urániában 1924 (90 éve) Megtartották az első jégkorongmérkőzést Szombathelyen 1937 Szombathely képviselő-testülete díszpolgárrá választotta Kozma Miklós belügyminisztert, a város országgyűlési képviselőjét Január 14. 1623 Nádasdy Ferenc III. gróf, országbíró Született: 1623.01.14. Csejte ma Čachtice (SK) 1924 (90 éve) Barabás György tanító Meghalt: 1924.01.14. Sárvár 1934 (80 éve) a Faludi Ferenc Irodalmi Társaság irodalmi délutánt tartott Bajcsy Zsilinszky Endre publicista, politikus és Sértő Kálmán költő, író közreműködésével 1963 több gyár összevonásából (kőszegi Posztó- és Nemezgyár, kőszegi Bútorszövetgyár, szombathelyi Takarógyár, soproni Posztó- és Szőnyeggyár) Szombathelyi székhellyel megalakult a Lakástextil Vállalat (LATEX) Január 15. 1971 megalakult a Nyugat-dunántúli Közműtervező Iroda (Hunyadi u. 2.) 1986 Dömötör Sándor néprajzkutató, múzeológus Meghalt: 1986.01.15. Budapest» forrás: www.vasidigitkonyvtar.hu, honderu.hu

Heti ajánló 16 2014. január 10. SZOMBATHELYI 7 A doni tragédia évfordulóján Aludjatok hát Isten katonái, aludjatok csak boldog pihenők, ringassanak szelíden, mint az álom: idegen földek, távol temetők! (Somogyvári Gyula) Városi megemlékezés Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Recski Szövetség Nyugat-dunántúli Szervezete és a Szombathelyi Egyházmegye 2014. január 13-án 10.00 órakor kegyeleti megemlékezést tart a Martineum Felnőttképző Akadémia udvarán lévő pápai keresztnél (Szombathely, Karmelita út 1.) a doni áttörés 71. évfordulója alkalmából, amelyre ezúton tisztelettel meghívjuk. Emlékbeszédet mond: Ágh Péter országgyűlési képviselő, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság tagja. Emlékező gondolatokat mond: Kazári József, doni harcos. Ezt követően 10.30 órakor szentmise a doni harcokban részt vett katonákért a Kálvária (Szent Kereszt) templomban. Homíliát mond és a szentmisét celebrálja Gaál Sándor plébános. Köszöntőbeszédet mond: Dr. Kövér István, a Recski Szövetség Nyugat-dunántúli Szervezetének elnöke. Emlékbeszédet mond: Dr. Töll László ezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály vezetője. A kegyeleti megemlékezést követően baráti találkozóra várjuk a doni harcokban részt vett katonákat és hozzátartozóikat a Martineum Felnőttképző Akadémia éttermébe. Köszönjük, hogy jelenlétükkel megtisztelik a megemlékezést! Cserkészek rendezvénye A 350. számú Szent Márton Cserkészcsapat és a Visegrádi Szent György Lovagrend Vas Megyei Priorátusa a doni tragédia (1943. január 12.) 71. évfordulóján 2014. január 12-én, vasárnap megemlékezést tart a Jáki úti temető Hősi parcellájában. Program: 15 órakor Szentmise a Jáki úti temető Hősi parcellájában található kápolnában. A szentmisét bemutatja Kiss György római katolikus lelkész. 16 órakor Megemlékezés az Árpád-kori kürtös szobránál a Hősi parcellában. Beszédet mond Hamza István cserkésztiszt, a Magyar Cserkészszövetség III. Nyugat-magyarországi Kerületének elnöke. Weöres Sándor Színház Szombathely, Akacs M. u. 7. Tel.: 94/319-289 www.wssz.hu Jegyiroda: Szombathely, Király u. 11. Tel.: 94/318-738 Január 12. (vasárnap) stúdiószínpad 19.00 Az arab éjszaka Január 13. (hétfő) stúdiószínpad 19.00 Az arab éjszaka Január 15. (szerda) Márkus Emília terem 19.00 Tóték Január 17. (péntek) stúdiószínpad 19.00 A jó pálinka itassa magát Január 18. (szombat) Krúdy Klub 19.30 Császárok Napja: HELIOGABALUS A napkirály. Rendező: Jordán Tamás Mesebolt Bábszínház Szombathely, Ady tér 5. (I. emelet) Tel.: 94 / 501-728 www.meseboltbabszinhaz.hu Január 11. (szombat) kamaraterem 10.00 Szerelmükből születtem én családi zajmese a legkisebbeknek 4 éves korig Január 12. (vasárnap) színházterem 10.00 Rákos Péter: Mumus a padláson 4 éves kortól Berzsenyi Dániel Könyvtár Szombathely, Dr. Antall József tér 1. Tel.: 94/513-530 www.bdmk.hu A teljesség felé című emlékkiállítás január 12-i zárás helyett 18-ig tekinthető meg Szombathelyen. Az összeállítás betekintést nyújt a költő Vas megyei és szombathelyi kapcsolataiba, valamint életművének fő jellegzetességeibe. A helyszín sajátossága, hogy egyedül itt élvezhetik érintőképernyő segítségével művészek és a költő előadásában műveit, valamint egy válogatást megzenésített Weöres versekből. Gyermekek számára játékokat is kínál a kiállítás, kivágható madarat, Weöres illusztrációkból készült puzzle-t. Csoportokat előzetes bejelentés után szívesen fogad a gyermekkönyvtár (telefon: 513-544). Pannónia Étterem Szombathely, Fő tér 29. Tel.: 94/509-588 Január 11. (szombat) 19.00 Vas megye és Szombathely Város bálja AGORA Savaria Filmszínház Szombathely, Mártírok tere 1. Tel.: 94/312-280 Részletes moziműsor: savariamozi.hu Január 9 15. 15.15-kor Az őrtorony (16) 96 Egy férfi és egy nő elmenekül a külvilág elől: Nihat egy erdei tűzjelző őrtoronyban, Seher egy vidéki buszpályaudvar pincéjében talál menedéket. Mindkettejüknek van egy titka, amit nem tudnak tovább magukban tartani. Amikor a sorsnak köszönhetően életük keresztezi egymást: a titokzatos erdőben, távol a külvilágtól úgy tűnik, képesek segíteni egymásnak. Január 9 15. 9-én 21.30-kor; 10 13-ig és 15- én 17.00-kor és 20.45-kor Enni, inni, meghalni (12) 104 Svéd filmdráma Január 9 15. 9-én 19.30-kor; 10 13-ig és 15- én 19.00-kor; 14-én 20.45-kor Coming out (12) 96 Magyar vígjáték Január 9 15. 9-én, 10-én és 12 15-ig 14.00- kor; 11-én 18.00-kor A hobbit: Smaug pusztasága 3D (12) 161 Szinkronizált amerikai újzélandi fantasy Január 9 15. 9-én, 10-én és 12 15-ig 16.45- kor; 11-én 10.00-kor Dinoszauruszok A Föld urai 3D (6) 87 Szinkronizált angol amerikai ausztrál családi kalandfilm

Kritik a 17 SZOMBATHELYI 7 2014. január 10. Január 9 15. 9-én, 10-én és 12 15-ig 18.30- kor; 11-én 20.45-kor A Wall Street farkasa (16) 179 A szinkronizált amerikai életrajzi dráma főszerepében: Leonardo DiCaprio Január 9 15. 9-én, 10-én és 12 15-ig 21.30- kor; 11-én 13.00-kor 47 Ronin 3D (12) 118 A szinkronizált amerikai fantasztikus kalandfilm főszerepében: Keanu Reeves Január 9. 17.30-kor Liliomfi 109 Január 14. 17.30-kor Egy magyar nábob 94 Január 14. 19.15-kor Kárpáthy Zoltán 78 Január 11. HOBBIT MARATON 15.00-kor A hobbit: Váratlan utazás 3D (12) 169 18.00- kor A hobbit: : Smaug pusztasága 3D (12) 161 Január 12. 11.00-kor Cse mese magyar nyelvű mesejáték csehszlovák mesehősökkel, eredeti csehországi, nagyméretű bábokkal, élő szereplővel AGORA Gyermekek Háza Szombathely, Jászai Mari u. 4. Tel.: 94/512-370 www.agorasavaria.hu Január 11. (szombat) 9.00-12.00 kézműves kuckó Téma: Gyertyakészítés különböző technikákkal Január 18. (szombat) 9.00-12.00 kézműves kuckó téma: Faliképek, képkeretek készítése Január 13. (február) 1. Ovis tárlat Kiállítás óvodák, óvodás csoportok képzőművészeti munkáiból. Bemutatkozik a Benczúr Gyula Óvoda. A kiállítás megtekinthető: hétköznap 8.00-17.00 óráig, szombaton 9.00-12.00 óráig. AGORA Művelődési és Sportház Szombathely, Március 15. tér 5. Tel.: 94/312-666 www.agorasavaria.hu Január 17. (péntek) Szalagavató Kanizsai Dorottya Gimnázium Január 18. (szombat) 16.00 Városi Gólyabál A Városi Diákönkormányzat játékos, zenés vetélkedője középiskolásoknak. Vas Megyei TIT Szombathely, Kőszegi u. 2. II. em. Tel.: 94/509-500 vasitit@t-online.hu; www.vasitit.hu Január 10. (péntek) 14.00 Asztaltársaság Könyvbemutató Morvay Frigyes: A szemlélet Jegyzetek az erkölcsről. Január 14. (kedd) 17.00 Ország-Világjárók Baráti Köre Zarándokúton Babba Máriához. Előadó: Dr. Lujber Lászlóné. Január 16. (csütörtök) 15.30 Szenior Klub A Vatikán kevésbé ismert művészeti és építészeti értékei. Vetítettképes előadás. Előadó: Heckenast János, építész. Római vakáció Savariában Idecipelik nekünk Rómát télvíz idején. Vakációzásra csábítanak; mindehhez ki se kell mozdulnunk Savariából. Akkor hát, miért is ne? Ha a tél azt is jelenti, jégcsapok sokasága (valóságosak egyelőre szerencsére nincsenek), a nyári szabadság meg azt (is), hogy szerelem, barátság, felhőtlen öröm, poénöntetek az édes életre( ), szóval évődés, bolondozás, és persze: mindeközben bár meg-megkísért az ördög számtalan alakban ráadásul még valóban tisztának is lehet maradni, akkor nem kell ennél több. Paul Blake Római vakáció, zenés játék Cole Porter dalaival Orlai Produkciós Iroda, Agora MSH, Csákányi-bérlet: jöhet! Van nekünk Audrey Hepburnünk, Gregory Peckünk: Tenki Rékánk, Fekete Ernőnk. Minden megnyilvánulásukban mások, mint a szokvány. Az a picurka valójában már-már a végtelen finomság, ami belőlük az egész csapat felé, irányunkba, egyre-másra táguló gömbben, életszférában sugárzik, az megsimogat, nevettet-megríkat, vigaszt nyújt, pihentetve életre kelt bennünket. Kelj fel és járj! Miért is ne fogadnánk szót? És lám, működik! Az együttrezdülés ritkán érezhető ennyire magától értetődőn. Hiszen nincsenek mert leomlanak a falak; a műviek-mesterségesek, a körömmel-kézzel-géppel kapart-ásott árkok pedig egyszeriben föltöltődnek, eltűnnek a jé! már nem is létező hadszínterekről. Voltak, nincsenek. Le lehet már tüdőzni a levegőt, a közösen üzemeltetett patyolat nagyvállalat a kisembereknek is engedi szusszanni. Máris könnyebb. Pláne, hogy végre-valahára a nemzedékek is keresik-megtalálják egymás kezét; gyertek, csak gyertek, szárnyaljatok csak túl bennünket, rajta-rajta! Hernádi Judit, Márton András; hát nem (csakis) így kellene? Dehogyisnem. Cseh Judit, Szikszai Rémusz, Nagy Dániel Viktor; persze, hogy nyargalnak, ha ilyen őseik vannak. Pelsőczy Réka rendezőként-karmesterkéntirányítóként valamennyi kifutópályát jégmentessé szabaddá teszi, hogy bömbölhessenek föl a motorok s aztán, uzsgyi! Felejtsük el egyszer s mindenkorra a telet; ne csak az Örök Városban, vakáció idején.» Szenkovits Péter

Közélet 18 2014. január 10. SZOMBATHELYI 7 Imádság a börtönben December 23-án Veres András megyés püspök megszentelte a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet imatermét, majd karácsonyi szentmisét celebrált a 170 megjelent fogvatartott, valamint személyi állományú tagok számára. Az ünnepélyes alkalomnak, a karácsony misztériumán kívül az is apropót adott, hogy gondos előkészületek után elkészültek a szombathelyi börtön imatermének üvegfreskói, illetve gyönyörű keresztúti stációi, amelyek mindegyike fogvatartottak keze munkáját dícséri. Négy ablakra kerültek fel Szűz Mária, Szent Adorján, Szent Márton, Szent Kvirin, Boldog Batthyány-Strattmann László, Mindszenty József bíboros, Brenner János és Boldog Ceferino alakjai. Szent Márton Savaria szülötte volt, Szent Kvirin rövid ideig raboskodott, majd megtérítve őrzőjét, végül Savariában végezték ki. Szent Adorjánt szintén fogva tartották, majd kegyetlen módon vetettek véget életének. Mindszenty József bíboros Szombathelyen járt iskolába, majd meghurcoltatása során, börtönbe vetették. Brenner János Szombathelyen született, iskoláit is itt végezte, majd Vas megyében gyilkolták meg, Boldog Ceferino spanyolországi cigány lókereskedő volt, aki szintén ártatlanul ült börtönben, később keresztény hite miatt kivégezték. Ő az egyetlen cigány származású boldoggá avatott az egyházban. A megyés püspök áhítatos szentmisét mutatott be, elvitte Krisztus üzenetét a megjelenteknek, kérte Isten áldását a fogvatartottakra valamint a személyi állományra, és ajándékként több bibliát adományozott az intézet számára. Sétálni Savariában, felemelt fejjel! Szombathelyezni jó! Ez is kiderült a Szombathelyi Televízió új műsorának második adásából. A parkok városa, ahogy Szombathely valaha az útikönyvekben szerepelt, valóban számtalan tulajdonsága miatt szerethető. Fekvése, klímája, nyugalma, jellegzetes városszerkezete, változatos környezete, amely síkvidéki részeket és dombokat békít össze kedvesen egymással, folyói, melyek megszabdalják, még ha patakocskák is néhanapján, mind-mind élhetővé, szerethetővé teszik Savariát. De fontos a közbiztonsága is, hiszen ha ez nem megfelelő, akkor onnan bizony elmegy a pénz. Mindezeket a műsor vendégeitől Rimányi Judittól, Spiegler Tibortól és Horváth Sándortól tudhattuk meg. A villamos említésekor mindenki megélénkült. Rimányi Judit elmesélte, hogy a Széll Kálmán utcában két megálló között laktak, és mivel a vezetők és a kalauzok már ismertek minden ott lakót, lassítottak a házuk előtt, tehát le és fel is tudott szállni, ha észrevették. A villamos nagyon ide való volt, nagyon szombathelyi. És még mindig van egy, a régi garnitúrából. Igaz, nem jár szegény viccelődött Horváth Sándor. A KIOSZK viszont sokaknak nagyon hiányzik! A szombathelyi mesteremberek remeke volt az utolsó bútordarabig. A helye megvan, mindent tudunk róla, akár újraépíthető lenne vélte Spiegler Tibor. Vendégeink jó szívvel ajánlották a városunkba érkező turisták programkínálatába a felemelt fejjel történő, vagyis a párkánymagasság fölé néző sétákat. A Centrum áruház üvegmennyezetét, a belvárosi udvarok korlátjait, a templomainkat, a Premontrei gimnázium dísztermét, az OTP fiók üvegpadlója A második műsorban ők találták ki Szombathelyt alatti római emlékeket. Sajnos a Nyugat királynőjének lehellete rossz illatú néhány helyen, és ez a foghíjaktól van mondta Spiegler Tibor. Horváth Sándort a patakjaink kaszálatlan partja zavarja, Rimányi Juditot a vasútállomás és környékének forgalma. Szóba került a Kossuth Lajos utca végén tátongó foghíj, valamint az Árkádia mögötti félbehagyott piactér. Valóban takargatni valók, akárcsak a Kovács Szálló, a hajdani bálok varázslatos helyszíne. Rimányi Judit nosztalgiától átitatottan mesélte, hogy szüleit és őt is kedves emlékek fűzik a szálló rendezvényeihez. Jó lenne egyszer még ott elkölteni egy kellemes gyertyafényes vacsorát, élőzene mellett. Kölcsönözhető bicikliket helyezne el a múzeumoknál, az arborétumnál, az érkező pontokon, így a vasút állomáson, buszpályaudvaron Horváth Sándor, és a város legjellegzetesebb helyeit egységes táblácskákkal jelölné. Ezeken, több nyelven olvasható lenne a helyszínnel kapcsolatos ismertető felirat. Például: E ház előtt, innen tíz méterre állt egykor a város kútja. Spiegler Tibort boldoggá tenné, ha megbüntetné a kalauz, mert jegy nélkül utazott a szombathelyi villamoson. De annak is örülne, ha egy csoda folytán megfordulna a forgalmi rend, és a városba érkező a Széll Kálmán utcán a belváros felé haladva a Nagyszálló épületében gyönyörködhetne, a távozó pedig a Vasútállomás patinás épületét vinné emlékképként Savariából. A sorozat új vendégekkel, történetekkel, új játékkal folytatódik január 13-án, hétfőn 19.15-től.» lt FOTÓ: SzTV

SZOMBATHELYI 7 2014. január 10. 19 Új termékeink: Karitász Nyomda és Grafikai Stúdió Cím: Szombathely, Berzsenyi tér 3. (a Püspökvár mellett) @

Sport 20 2014. január 10. SZOMBATHELYI 7 Király Gábor Született: 1976.04.01., Szombathely Foglalkozása: labdarúgó Posztja: kapus Csapata: 1860 München Pályafutása: Haladás VFC (1993-1997) Hertha BSC (1997-2004) Crystal Palace (2004-2007) West Ham (2006) Aston Villa (2006-2007) Burnley (2007-2009) Leverkusen (2009) 1860 München (2009-) Válogatottság: 90 Díjai: Magyar Aranylabda (1998, 1999, 2000, 2001) Bundesliga II. legjobb kapusa (2013) Sikerei: Bundesliga 3. helyezés (1999) Ligakupa győzelem (2001, 2002) Német Kupa 2. hely (2009) Egyszer fent, egyszer lent Király Gábor klubcsapatával remekelt, a válogatottal viszont megjárta a poklot Több mint felemás időszakon van túl Király Gábor. Az 1860 München együttesével sikert sikerre halmoztak, ugyanakkor a magyar válogatottal hihetetlenül rossz perióduson vannak túl. FOTÓ: Benkő Sándor Válogatottsági örökranglista 1. Bozsik József 101 2. Fazekas László 92 3. Király Gábor 90 4. Grosics Gyula 86 5. Puskás Ferenc 85 6. Garaba Imre 82 7. Mátrai Sándor 81 8. Juhász Roland 78 9. Gera Zoltán 77 10. Sipos Ferenc 77 A jelenleg is aktív játékosok közül Király Gábor áll a legelőkelőbb helyen. Az 1860 München hálóőrét már csak ketten előzik meg. Rajta kívül a közeljövőben a nyolcadik helyen álló Juhász Roland és a kilencedik pozíciót elfoglaló Gera Zoltán szaporíthatja még válogatottságai számát. Kérdés, hogy az új szövetségi kapitány, Pintér Attila hármójuk közül ki(k)re számít majd. Az mindenesetre tény, hogy közülük egyedül Király Gábor az, aki ritkán hiányzik egészségügyi problémák miatt. Juhász és Gera nemrég esett át egy-egy komolyabb sérülésen, és így még jelenlegi klubcsapatukban (Videoton illetve WBA) sem számítanak állandó kezdőjátékosnak. Tényleg rendkívül vegyes érzések kavarognak bennem kezdett bele a 2013-as esztendő elemzésébe Király Gábor, az 1860 München magyar válogatott labdarúgója. A klubcsapatommal határozottan jól teljesítünk. Ott vagyunk a bajnokság élmezőnyében, csak három pont választ el bennünket az osztályozót érő harmadik helyezéstől. Ez azt jelenti, hogy ott kopogtatunk a feljutás ajtaján. Ugyanakkor az is tény, hogy rendkívül sűrű a mezőny, nagyon kicsi a különbség az élmezőnyben és a tabella végén tanyázó együttesek pontszámai között. A lényeg azonban az, hogy a név kötelez, az 1860 Münchennél minden adott az élvonalra. Nagyon erős a játékoskeretünk. Ebbe pedig beletartozik az is, hogy a csapatban véd a Bundesliga II. legjobb kapusa. Feltétlenül büszke vagyok arra, hogy a liga legjobb kapusának választottak. Én még így 35 felett is meg akartam méretni magamat. Kíváncsi voltam arra, hogy ennyi idősen mire vagyok még képes. Tény, hogy az előző szezonom nagyon jól sikerült. Még mindig rendkívül motiváltnak érzem magam. Fontos számomra, hogy szeretem, amit csinálok. Nagyon jó társaság van Münchenben, élvezet velük futballozni. A magyar válogatottban viszont nem lehetett az utóbbi időben túlságosan nagy élvezet futballozni. A négy mérkőzésből kettő volt nagyon fájó. Természetesen a románok és a hollandok elleni meccsekre gondolok. Azt azért csendben megjegyezném, hogy a kettő között azért megvertünk egy olyan észt csapatot 5:1-re, amelyik pár nappal korábban az utolsó percekig vezetett a hollandok ellen. De tény, hogy ez jelentőségében eltörpül a két említett derbi mellett. Viszont amellett ne menjünk el szó nélkül, hogy a hollandok tényleg extra napot fogtak ki ellenünk, egyszerűen mindenki jól játszott náluk. Ez pedig elég ritka. És azt se felejtsük el, hogy az a válogatott döntőt játszott a legutóbbi világbajnokságon. Sajnos a magyar fociban olyan év volt a 2013-as, hogy szinte minden rosszul sült el. A klubcsapatok nagyon hamar kiestek a nemzetközi kupákból, így pedig tényleg a válogatott volt az utolsó reménység. Sajnos a válogatottnak sem sikerültek jól a dolgai, és ez így összességében volt hatalmas csalódás. Szerintem mindenki tanul majd a tavalyi évből és a 2014- es esztendő már nem lehet olyan rossz. A magyar nemzeti csapatnál új időszámítás kezdődött azzal, hogy Pintér Attila lett a szövetségi kapitány. A kilencvenszeres válogatott Király Gábor mire számít? Ha a kérdés arra vonatkozott, hogy leszek-e kilencvenegyszeres válogatott, akkor a válaszom az, hogy ez a szövetségi kapitányon múlik. Én megpróbálom a klubomban a maximumot kihozni magamból. Az viszont akár az ön döntése is lehet, hogy véd-e még a Haladásban. Ez tényleg egy visszatérő kérdés. Szombathelyről indultam és itt is szeretném befejezni a pályafutásomat. De még véletlenül sem levezetni szeretnék hazajönni. De azt kiemelném, hogy csak abban az esetben jönnék, ha hívnának! Azaz ha a vezetőség és az edző is úgy döntene majd pár év múlva, amikor lejár a szerződésem Müncenben, hogy szükség van rám, akkor nagyon szívesen jönnék.» Horváth Zoltán

Sport 21 SZOMBATHELYI 7 2014. január 10. Váradi Benedek harcra kész Játékra jelentkezett a Falco KC fiatal kosarasa Közel nyolchónapos kihagyás után ismét pályára léphet Váradi Benedek. A Falco KC 19 esztendős játékosa súlyos térdsérüléséből épült fel, és már teljesen egészségesen jelentkezett játékra. Még tavaly május végén sérültem meg a korosztályos válogatottnál kezdte a fájó emlékek felidézésével Váradi Benedek. Június elején műtötték meg ezt a leszakadt porcdarabot, és akkor tényleg nem gondoltam, hogy ilyen sokat kell majd kihagynom. Úgy terveztem, hogy már az ősz végén pályára léphetek, de ez egy picit kitolódott. A reményeim szerint még nagyon sok idő van hátra a sportpályafutásomból, így aztán feleslegesnek tartottuk siettetni a felépülésemet. Isten igazából én már régen játékra jelentkeztem volna, de a szakemberek meggyőztek arról, hogy nem szabad kockáztatni, meg kell várni a teljes gyógyulást. Gyakorlatilag plusz négy hónap jött hozzá a kihagyáshoz, de szerintem ez a későbbiekben kifizetődik majd. Annak idején a családban már volt egy elég súlyos térdsérülés. Igen, Kornélnak is volt problémája a térdével, de szerintem ez még véletlenül sem vezethető vissza a genetikára. A sportban ilyen sérülések bizony benne vannak. Nekem egy korábbi ütközés, elesés állhatott a háttérben. A lényeg azonban az, hogy az orvosok szerint ettől a műtéttől akár még 15 évet is játszhatok majd a továbbiakban. Egyáltalán nem foglalkozom az elkövetkező időszakban azzal, hogy a testvéremnek vagy nekem milyen sérülésünk volt. Úgy készülök minden edzésre, meccsre, hogy azon semmi baj nem történik. Mi a jelenlegi helyzet? Azt tudom mondani, hogy a sérülésem már a múlté, száz százalékosan a játékra tudok koncentrálni. Most már rendesen edzek a nagycsapattal. Eleinte csak az U23-as kerettel gyakoroltam, velük próbáltam magamat újra formába hozni. A kecskeméti bajnokin már leülhettem a kispadra. A szívemnek és a lelkemnek nagyon jót tett, hogy ismét a többiek között lehettem. A Jászberény elleni derbi előtt már csatlakozhattam a tréningeken is a felnőtt kerethez, részt vehettem az öt-öt elleni játékokban is. Ahhoz képest, hogy milyen sokat hagytam ki, könnyen ment a beilleszkedés. A srácok nagyon sokat segítettek, szó szerint vigyáztak rám. Milyen lehet a visszatérés? A fokozatosság elvét mindenképpen be kell tartani. Ez igaz az edzésekre és a meccsekre is. Az új edzőnk, Andjelko Mandics nagyon jól viszonyul a dolgokhoz. Elmondta, hogy játékosként ő is átélt hasonló időszakot, így maximálisan tisztában van azzal, hogy mi ilyenkor a teendő. Megbeszéltük, hogy mindenben támogat, de ugyanezt mondhatom el a csapattársaimról is. Most minden azon múlik, hogy a műtött térdem hogyan reagál a komolyabb munkára. Jó lenne, ha rövid idő alatt sikerülne visszanyernem a formámat, mert már nagyon szeretnék segíteni a Falcónak. Annak a Falcónak, mely nem a legjobban áll most a bajnokságban. Ez egy nagyon kiegyenlített bajnokság, szinte minden gárda hasonló játékerőt képvisel. Szinte bárki, bármikor, bárhol nyerhet. Nagyon bízom abban, hogy a csapatunk elkapja a fonalat, és sikerül zsinórban nyerni a meccseket. Remélem, hogy ebben én is a sárga-fekete alakulat segítségére lehetek.» hz Képgaléria: FOTÓ: Benkő Sándor Will Tamás csapatkapitány, Falco-Trend Optika KC Szombathely Nagyon sajnálatos és hosszú sérülés után idén januárban kezdte el velünk az edzéseket Benedek. Bár még néha óvatosan, de teljes erőbedobással csinálja a gyakorlatokat. Láttam, hogy a hosszú kihagyás nem volt teljesen kihagyás, hiszen a legjobb kezekben volt, és nagyon komolyan végigcsinálta a rehabilitációt, ami nem könnyű dolog sem fizikailag, sem pedig lelkileg. Vele mindenképpen tovább fog bővülni a rotációnk és a lehetőségeink, hiszen a fiatal kora ellenére egy olyan játékosról van szó, aki már bizonyította tehetségét. Nagyon remélem, hogy mostantól elkerülik a sérülések, ami nem csak a saját szempontjából, de a csapatnak is jobb lesz. Vele még erősebb lesz az a fiatal generáció, amelynek a beépítése nagy erőkkel zajlott és legnagyobb örömömre az új edzővel is tovább folytatódni látszik a csapatnál. Mandics edző keményebben fogja a fiatalokat, nagyon sokat foglalkozik velük, és ez mindenkinek a hasznára lesz a továbbiakban, Benedeknek is. Váradi Kornél edző, Falco-Trend Optika KC Szombathely Edzői szemmel nézve: Benedek tavaly januártól élvezte a bizalmat és a legtöbb mérkőzésen élt is vele. Ezután természetes volt, hogy a következő szezonra is komolyan számoltunk játékával, azonban sajnálatos volt, hogy a válogatottban térdsérülést szenvedett. A rehabilitáció hosszabbra sikerült, mint ahogyan terveztük, de biztos vagyok abban, hogy a lehető legjobb szakemberek segítették a gyógyulását. Most már újból a csapattal készül, folyamatosan kezdi visszanyerni a formáját, de ilyenkor nagyon fontos, hogy fokozatos terhelés mellett építsük vissza a sportéletbe. Nyilván nem egyszerű a helyzet számára sem, mivel az edzésen mutatott teljesítményével kell kivívnia a csapatban a számára megfelelő helyet, ebben segíteni fogja az elszántsága és hozzáállása. Testvérként úgy gondolom, sokkal türelmesebb volt, mint én, és nem kapkodta el a viszszatérését. Reméljük, hogy a gondosan, pontosan elvégzett utókezelések a későbbiekben kamatoznak és többször nem kell sérülés miatt hosszabb időt kihagynia. Kívánom neki, hogy képességei alapján érje el azt a maximális célt, amit kitűzött magának.

22 2014. január 10. SZOMBATHELYI 7 Paradicsomos halleves A Café Móló ajánlata Hozzávalók 4 személyre: a leveshez: 20 dkg fogasfilé, 20 dkg vörös lazac, 15 dkg garnélarák, 1 szál póréhagyma, 10 dkg füstölt szalonna, 20 dkg hámozott paradicsom konzerv, pár levél zsálya vagy bazsalikom, só, bors az öntethez: 2 dl zsírszegény natúr joghurt, 1 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál curry por Elkészítése: A szalonnát zsírjára olvasztjuk, hozzáadjuk a durvára vágott póréhagymát, üvegesre pirítjuk. Majd felöntjük a hámozott paradicsom konzervvel. 2 dl vízzel összeforraljuk, sóval, borssal ízesítjük. Hozzáadjuk az ujjnyi vastagra vágott halszeleteket és a garnélarákot. A fűszernövényeket durvára vágjuk és a levesbe szórjuk. Készre főzzük halat. Közben elkészítjük az öntetet. A joghurtot és a curryt kikeverjük, a finomra vágott fokhagymával. 10 percre hűtőbe tesszük. Ha a leves megfőtt, mély tányérba tálaljuk a halszeletekkel és a garnélával. A végén a currys fokhagymás öntettel meglocsoljuk. A leves elkészítéséhez további segítséget kaphatnak a Szombathelyi Televízió január 3-án sugárzott Hétvége című műsorából. A magazin az sztv. hu oldalon érhető el. Ü G Y E L E T E S G Y Ó G Y S Z E R T Á R A K Január 10. (péntek) 20.00 08.00 BENU INTERSPAR Szombathely, Újvilág út 1. (Interspar) Tel.: +36 (94) 313-300 Január 11. (szombat) 20.00 08.00 BENU INTERSPAR Szombathely, Újvilág út 1. (Interspar) Tel.: +36 (94) 313-300 Január 12. (vasárnap) 19.00 08.00 BENU INTERSPAR Szombathely, Újvilág út 1. (Interspar) Tel.: +36 (94) 313-300 Január 13. (hétfő) 20.00 08.00 BENU INTERSPAR Szombathely, Újvilág út 1. (Interspar) Tel.: +36 (94) 313-300 Január 14. (kedd) 20.00 08.00 BENU INTERSPAR Szombathely, Újvilág út 1. (Interspar) Tel.: +36 (94) 313-300 Január 15. (szerda) 19.00 08.00 ÁRKÁDIA GYÓGYSZERTÁR Szombathely, Dolgozók útja 1/a. Tel.: +36 (94) 508-008 Január 16. (csütörtök) 20.00 08.00 CALENDULA GYÓGYSZERTÁR Szombathely, Szelestey László u. 4 6. Tel.: +36 (94) 509-405 Január 17. (péntek) 20.00 08.00 ELEFÁNT GYÓGYSZERTÁR Szombathely, Zanati út 20. Tel.: +36 (94) 508-552 H O R O S Z K Ó P KOS március 21. április 20. A külvilágban történő események lesznek nagy hatással az elkövetkezendő napokban. Legyen mindig az igazságos cselekedetek követője, ha döntenie kell. A kapcsolataiban lehetnek előre nem látható, váratlan fordulatok, kellemetlenek is. Hajlamos lehet túlzásokba esni, ott ahol ez nem lehet célravezető magatartás. A szerelemben a viták helyett a béke eszközével, a szeretettel teremtsen nyugalmat kapcsolatában. BIKA április 21. május 21. Olyan feladatok megoldásán fáradozzon, melyet eddig nem sikerült még elérnie. Az elmaradt teendők nyomasztólag hatnak, ezért kezdje felszámolni egyenként őket. A felelős magatartás és tettek vezessék ezekben a napokban, ha utaznia kell. Ha üzleti útra indul, legyen körültekintő és kellően felkészült, hogy pénzügyileg is hasznos legyen. A családi kassza határaira ügyelnie kell. IKREK május 22. június 21. Számos ötlet forog a fejében, melyek megvalósításához már elég tapasztalattal rendelkezik, hogy a valóság talaján is megjelenjenek. Lendületben nincs hiány és a kitartása elég erős ahhoz, hogy minden egyes napon tudja, mit akar elérni. Teremtsen egyensúlyt a kötelezettségeiben, hogy a családi teendőkre is maradjon ideje. A magánéletét óvja, és a megegyezés mellett döntsön, ha problémák adódnának. RÁK június 22. július 22. A váratlan dolgokra nem lehet felkészülni. Viszont rugalmasnak lenni bizony lehet, ha valami áthúzza a számítását. Gondoskodjon arról, hogy a feszültséget mindig időben levezesse. Találja meg a legkedvezőbb módszert, amit ilyenkor bevethet. Így megkíméli környezetét a forrongó vitáktól. Az egészségét és testi épségét óvja ezekben a napokban. Jó gazdája legyen a megszerzett értékeinek. OROSZLÁN július 23. augusztus 23. A változások szele, már megérintette az újév első napjaiban. Ezért jó, ha felkészül lelkiekben is, hogy tisztába legyen a történtekkel. Mozgalmas hónap elé néz, ezért legyen mindig egy használható B terve, ha áthúzzák a számítását. A türelem legyen a tarsolyában, ha megbeszélés vagy üzleti tárgyalás tartozik a napi feladatai közé. Az igazság legyen a vezérelve kapcsolataiban és az élete más területén is. SZŰZ augusztus 24. szeptember 22. A meglepetések időszaka következik, de nem mindig a kellemeseké. Pénzügyeiben előre nem várt események okozhatnak fejtörést. Lényeg, hogy megfontolt döntéseket hozzon és óvja értékeit. A veszteség így elkerülhető. A változások kapcsolataiban is jelentkezhetnek. Talán éppen egy szenvedélyes új szerelem indul. Szép és csodás élményekkel és közös tervekkel a jövőre nézve. MÉRLEG szeptember 23. október 23. A családi kötelezettségek és a szakmai célok megvalósításához elég aktívnak kell lennie, hogy ne érje szó a ház elejét. Azért ne essék túlzásokba és ne vállaljon olyant fel, mely ellenkezik elveivel. A zikai tevékenység segíti levezetni a felhalmozott feszültséget és még haszna is származik belőle. A szavaival bánjon óvatosan és kellő gyelemmel ossza az észt. Így nem lesz mit megbánnia. SKORPIÓ október 24. november 22. Az újév lehetőségei között keresse munkában is azokat, melyek lelkileg is kielégítik. A pénz fontos eszköz az élethez, viszont amit nap, mint nap végzünk jó hatással kell lennie belső meggyőződésünkre. A gyelmét szentelje közvetlen környezetének, mindegy hogy a családi köteléket nézzük vagy a munkahelyit. Használja a kommunikáció minden formáját és kapcsolatait a szeretetre építse. NYÍLAS november 23. december 21. Kevésbé sikerülhet hangot adni vágyainak, ha a környezet kevésbé befogadó erre. Ha az igazságot tartja minden helyzetben meggyőző erőnek, lesznek követői. A feszültebb napok bizalmatlanná tehetik, és aggodalommal töltik el kapcsolatait illetően. Az anyagi ügyeit gyelve belátja, hogy a problémák megoldásához idő kell. Az események gyors változása, aztán elűzi a félelmeket. BAK december 22. január 20. Nagyon boldog születésnapot kívánok, minden kedves Bak szülöttnek. Ezek a szép napok legyenek az ünnepé és a magánélet boldogságáé. Nagyszabású és hosszú távú stratégiát dolgozott ki, ahhoz, hogy biztos alapokat építsen céljának. Ettől nem tántoríthatja el senki és semmi. Újabb ötletei születnek, mely egész embert kíván. Ezért óvja egészségét és testi épségét, hogy bírja a gyűrődést. VÍZÖNTŐ január 21. február 18. Nagyon boldog születésnapot kívánok, minden kedves Vízöntő szülöttnek. Az ünneplés örömét ne engedje, hogy bármi megzavarja. Legyen nyitott szíve kedvese érzelmeire és a csodás együttlétre. A kapkodást és gyelmetlen cselekvést kerülnie kell. A harc helyett a megegyezés legyen jellemző, ha vitás helyzetbe kerül. A türelem és megfontoltság legyen útmutatója ebben a hónapban. HALAK február 19. március 20. Gondolja át mit kapott az élettől és persze a környezetét is beleértve az elmúlt időszakban. Az értékelés azért is fontos, hogy tisztán lássa saját magát és tetteit is szoros kapcsolataiban. Ha szomorúság érte, lássa a kiutat is belőle. Így elindulhat a változás útján az eredményt hozó jövő felé. A pénzügyeit és a munkáját is követik a változások, leginkább előre vivők és hasznosak. KÁRTYAJÓSLÁS SORSELEMZÉS HOROSZKÓP-KÉSZÍTÉS AGLA Bt. Lakatosné Horváth Katalin jósnő Szombathely, Uránia udvar 4. Üzletház, II/9. Tel.: 70/202-2706 30/468-5951

SZOMBATHELYI 7 2014. január 10. 23 KÖZLEMÉNY Az Ötlet-Társ Építőipari Bt. 2003-ban alakult. Vállalkozásunk épületek építésével, kivitelezésével, átalakításával és felújításával foglalkozik. 2011-ben az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program finanszírozásában Mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése jogcím keretében 5.677.925 Ft támogatást nyertünk vállalkozásunk fejlesztésére. A projekt keretében vállalkozásunk székhelyén kialakítottunk egy 40 m 2 -es tárolóépületet, mely napkollektorral felszerelt. A napkollektor a helyiség temperálását és a melegvizet biztosítja. Beszereztünk egy gurulóállványt, illetve 200 m 2 homlokzati állványt. A fejlesztések lehetővé teszik, hogy a jövőben még szélesebb kínálattal álljunk ügyfeleink rendelkezésére. Minden kedves régi és leendő megrendelőnknek sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánunk!

24 2014. január 10. SZOMBATHELYI 7