A mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola 2. évi 1. kiadása Ó gyönyörű szép, titokzatos éj! Égszemű gyermek, csöpp rózsalevél. Kisdedként az édes Úr Jászolában megsimul Szent karácsony éjjel! Ó fogyhatatlan csodálatos ér! Hópehely ostya, csöpp búzakenyér. Benne, lásd: az édes Úr Téged szomjaz, rád borul, Egy világgal ér fel. (Hozsanna 29) Kedves olvasó! Az előző évi újság folytatásaként jött el hozzátok a Suliújság egy újabb része. A tavaihoz hasonlóan megtalálhatjátok a,,villámriport 10 kérdésben című rovatunkat, melyben az iskola tanárairól tudhattok meg pár érdekességet. A Logi- sztorikban ötperces fejtörőkkel várjuk az olvasóinkat. Az újságban még megtalálhatjátok a kedvenc rajzfilmhősötöket, Garfieldet is a Viccrovatunkon belül. Ezenkívül még több feladat is várja, hogy megoldd. Jó szórakozást!
Szent Péter Szent Péter krisztus után 245-ben Kis-Ázsiában, Patara városában született, egy gazdag család gyermekeként. Gyermekévei alatt megszerette a kolostori életet, majd iskoláinak befejeztével a papi hivatást választotta. Életét az emberiségnek és a gyerekek tanítására szentelte. A zarándokútról visszafelé tartva betért imádkozni Anatólia fővárosába, Myra városába, ahol legendás körülmények között püspökké választották. Egy legenda szerint püspöksége idején Lyciában hatalmas éhínség tombolt. Szicíliában (ahol viszont bőséges volt a termés) ekkor egy kereskedő olyan álmot látott, hogy menjen Myrába, s adja el ott terményeit. Mikor felébredt, rádöbbent, hogy mindez nemcsak álom volt, hiszen tenyerében három aranyat talált előlegként. Elhajózott tehát Myrába, ahol a város jótékony püspöke felvásárolta tőle rakományát, s szétosztotta a szegények között. Éhínség idején a teljes egyházi vagyont a nép étkeztetésére fordította, amiért szembe került az egyházzal, halála után ezért az engedetlenségért egy időre ki is tagadták az Egyházból! Három férjhez menés előtt álló lánya azon vitatkozott egy este, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon segíteni a családon, és hogy a másik férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök, és meghallotta az alkut. Visszasietett a templomba, egy marék aranyat kötött keszkenőjébe, és bedobta az ablakon. Majd egy év múlva ugyanebben az időben még egy keszkenő aranyat dobott be a második lánynak. Harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, és zárva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandallószerű tűzhelybe száradni, és az pont bele esett. December 5-én a névnapja előestéjén a hideg idő beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. A legenda szerint lelkét angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt.
Villámriport 10 kérdésben Név: Vajdáné Pázmándi Judit Csillagjegy: Skorpió Kedvenc étel: Zúzapörkölt Kedvenc film: Elrabolva 1-3 Kedvenc színész: Liam Neeson Kedvenc színésznő: Sandra Bullock Kedvenc szín: Piros Kedvenc állat: Kutya Kedvenc együttes: Kovalsky meg a vega Kedvenc időtöltés: Olvasás Név: Gallik Gábor Csillagjegy: Oroszlán Kedvenc étel: Borsófőzelék, kínai, kocsonya, csülök Kedvenc film: Kedvenc színész: Tom Hanks, Arnold Schwarzenegger Kedvenc színésznő: Sandra Bullock Kedvenc szín: Kék Kedvenc állat: Pingvin Kedvenc zenész/együttes: AC/DC Kedvenc időtöltés: Sport
ViccElek - Tanárnő, ez a dolgozatom miért egyes? - Én is ezen gondolkodtam, de sajnos az egyes a legalacsonyabb jegy, amit adhatok. Pistike lelkesedve rohan haza a bizonyítványával: - Papa, papa, óriási mázlid van! - Na, mesélj! - Képzeld, jövőre nem kell új tankönyveket venned! - Mi volt ma az iskolában, kisfiam? - Anya, ma én voltam az egyetlen, aki jelentkezett, amikor a tanítónéni kérdést tett fel! - Nagyon ügyes vagy Pistike! És mi volt a kérdés? - Ki törte be az ablakot? Általános iskolások fociznak a szomszéd iskola csapatával. A félidőben odahívja az edző magához az egyik játékost: - Fiam, ugye tudod, hogy ez egy játék? - Igen. - feleli csodálkozva a srác. - És azt is tudod, hogy ha szabálytalankodnak velünk, vagy egyszerűen csak az ellenfélnél van a labda, nem szabad a bírót átkozni és szidni az anyját? - Igen. - Akkor most menj oda az édesapádhoz, és légyszíves, magyarázd el neki!
Logi-Sztorik Kiderült a turpisság Misike szüleinek egyik este el kellett menniük otthonról. Korán megvacsoráztatták hát a gyereket, este nyolckor lefektették, s meggyújtván az ágya melletti olvasólámpát, a keze ügyébe tették az aznap vásárolt Verne-kötetet azzal, hogy egy jó órát olvashat, de kilenckor, legkésőbb fél tízkor leoltja a villanyt. A gyerek mindent megígért, és ahogy az előszobaajtó becsukódott boldogan olvasni kezdett. Szülei késő éjszaka, éjfél körül tértek haza. A lakás sötét volt, Misike látszólag mélyen aludt, még horkolt is. Édesanyja, az ab- lakon beszűrődő fényben odalépett az ágyhoz, hogy megcsókolja, a következő pillanatban azonban fájdalmasan felszisszenve a karjához kapott. Hagyd abba a horkolást, és ne tettesd, hogy alszol- szólt mérgesen a gyerekhez. - Hisz csak akkor oltottad el a lámpát, ami-kor a kulcscsörgést meghallottad a zárban! Honnan tudta, hogy a kisfia nem tartotta be a kilenc körüli lámpaoltásra vonatkozó ígéretét? Megfejtés: A mama azért szisszent fel, és azért kapott a karjához, mert a villanykörte megégette. Ha a gyerek kilenc körül eloltotta a lámpát, akkor az izzó semmiképp nem lett volna forró. Abból hogy égetett, feltételezte: Misike az utolsó percig olvasott, csak a kulcszörgésre oltotta el a villanyt.
Tizenöt híd Valahol messze-messze, egy távoli ország fővárosában a városfolyóján szebbnél szebb hidak íveltek keresztül. Összesen 15 hídkeresztezte a folyót, ahogyan az ábra mutatja. A város lakói itt is szerettek volna megtervezni egy olyan sétautat, amely mind-egyik hídon keresztülvisz, és mindegyik hídon csak egyszer kelünk át. Azt nem várjuk el, hogy a sétaút a városnak azon a ré-szén érjen véget, ahol elkezdtük. Lehetségese ilyen sétautat tervezni? Megoldás: Lehetséges ilyen sétaút. Az előbbi feladat megállapításaira támaszkodva vizsgáljuk meg, hogy a város egy-egy részéhez (csomópontjához) hány híd csatlakozik: az A részhez 8 híd, a B- hez 4 híd, a C-hez4 híd, a D-hez 3 híd, az E-hez5 híd és az F-hez 6 híd vezet. Tehát csak két olyan csomó- pont van, ahová páratlan számú híd vezet: a Dés az E
Vajon mit ábrázolhat ez a kép? Kössük össze a számokat és tudjuk meg! Sudoku
Kiadja a Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola Diákönkormányzata Felelős szerkesztő: Molnár Bence Csaba