AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2008. III. 11-6. sz. SZENT ISTVÁN KIRÁLY ÜNNEPE Az idei évben is, augusztus 20-án, Szent István király ünnepén a budapesti Szent István-bazilika előtti téren szentmisével és az országos Szent Jobb körmenettel emlékezünk meg első szent királyunkról. Az ünnepi koncelebrált szentmisére szeretettel várom a paptestvéreket, a szerzeteseket az egyesületek és mozgalmak tagjait és minden kedves hívőt. A szentbeszéd megtartására Majnek Antal püspök urat kértem fel. Részvételünkkel, közös imádságunkkal és énekünkkel járuljunk hozzá egyházi és nemzeti ünnepünk méltó megüléséhez. A rendezvény helyszínének megközelítéséhez szükséges belépőjegyet el fogom juttatni a Főegyházmegye minden papjához, az eseményre hívó plakátot pedig a felelős lelkipásztorokhoz. Csoportok a Szent István Bazilikában jelentkezhetnek. 598-15. sz. AD LIMINA LÁTOGATÁS A Magyar Katolikus Püspöki Kar tagjai május 4- e és 10-e között Ad Limina látogatáson jártak Rómában. Szentatyánk köszöntőjében a papi hivatásról szólva kiemelte, hogy éppen a Krisztushoz való örömteli tartozás, amelynek a papok a tanúi híveik körében, hathatós ösztönzés arra, hogy a fiatalok nyitottak legyenek Isten hívásának felismerésére. Különösképpen fontos, hogy az eucharisztia és a bűnbánat szentségével elsősorban maguk a papok éljenek, hűségben, kitartással, továbbá, hogy legyenek készségesek híveik e szentségekkel való ellátásában is. Az elmagányosodás veszélyét kerülendő elengedhetetlen továbbá a papi testvériség ápolása. Beszédét zárva Szentatyánk apostoli áldását küldi Főegyházmegyénkre és egész magyar nemzetünkre. 1787. sz. BÚCSÚ A SZENT PÁL ÉV- RE Az Apostoli Penitenciára Dekrétuma alapján a Szent Pál évben különleges teljes búcsúk nyerhetők. 1. Minden egyes bűnbánó hívő számára, aki méltó módon megtisztult a Gyónás szentsége által és részesült a Szentáldozásban, továbbá vallásos lélekkel zarándok módjára meglátogatta a Falakon kívüli Szent Pál pápai Bazilikát, és imádkozott a Szentatya szándékára, megadatik a teljes búcsú, azaz a bűneinek ideig tartó büntetésétől való szabadulás, mivelhogy elnyerte a bűnök szentségi bocsánatát és megszabadult a bűnök miatti hiányosságoktól. A teljes búcsút a keresztény hívek elnyerhetik saját maguk számára, továbbá az elhunytak számára, mindahányszor teljesítik az előírt feltételeket, ugyanakkor érvényes az a kikötés, hogy a teljes búcsú csak naponta egyszer nyerhető el. Amikor e szent látogatások alkalmával az imák az Úrhoz emelkednek, és a hívek bensőséges módon buzdítást éreznek arra, hogy Szent Pál emlékét tisztelettel ápolják, a következőket kell betartani: a hí-
- 12 - vek, akik személyes imáikat a Legszentebb Oltáriszentség előtt felajánlják, mindenki a maga lelkülete szerint ajánlja fel bűneinek megvallását, továbbá imádkozzon el egy Miatyánkot és egy Hiszekegyet, majd ehhez kapcsolja hozzá a Boldogságos Szűz Mária és Szent Pál apostol tiszteletére mondott fohászokat. Ezt a vallásos cselekményt lélekben egyesítse a Szent Péter Főapostol iránti tisztelettel is. 2. A különböző helyi egyházakban a keresztény híveik, akik teljesítik az alapvető búcsúi előírásokat (szentgyónás, szentáldozás és a Szentatya szándékára végzett ima) úgy jutnak hozzá a teljes búcsúhoz, hogy szívükből kizárnak minden bűnös vonzódást, és a Népek Apostolának tiszteletére a Szent Pál Év kezdetekor vagy befejezésekor bemutatott vallásos szertartáson áhítatos lélekkel részt vesznek bármely szent helyen, vagy a Szent Pál Év során azokon a napokon, amelyeket a helyi ordinárius erre a célra kijelöl, a Szent Pál tiszteletére szentelt helyeken, vagy mindazokon a helyeken, amelyeket a helyi ordinárius a hívek üdvösségére a célból kijelöl. Mint Főpásztor engedélyezem, hogy akik 2008. június 29-én, 2009. június 29-én, vagy a két időpont között valamelyik vasárnap vagy kötelező ünnepnapon, illetve Szent Pál apostol megtérésének ünnepén (január 25.) az előírt feltételekkel (szentgyónás, szentáldozás és a Szentatya szándékára végzett ima) és szívükből minden bűnös kívánságot kizárva elzarándokolnak az alábbi templomok valamelyikébe, teljes búcsút nyerhetnek saját maguk, vagy elhunytjaik számára: - Esztergom-Főszékesegyház - Budapest Szent István-bazilika - Máriaremete Kisboldogasszony-bazilika - Esztergom Szent Péter és Pál Plébánia - Szentendre Keresztelő Szent János - Budapest-Óbuda Szent Péter és Pál Főplébánia -Budapest-Rákoskeresztúr-Madárdomb Szent Pál templom 3. Akik betegség vagy más komoly ok miatt akadályoztatva vannak, szintén a bűnnel való teljes szakítás szándékával, és azzal az elhatározással, hogy mihelyt lehetségessé válik, teljesítik a búcsúhoz szükséges feltételeket, szintén részesülhetnek a teljes búcsúban, ha lélekben bekapcsolódnak egy olyan jubileumi szertartásba, amelyet Szent Pál tiszteletére mutatnak be, továbbá felajánlják imáikat és szenvedéseiket a keresztények egységéért. Kérem a felelős lelkipásztorokat, hogy a búcsú meghirdetésével amelyhez soraimhoz mellékelem az Apostoli Penitenciára Dekrétumát és a fenti templomok nevének ismertetésével, esetleg olyan helyen való elhelyezésével, ahol a hívek az egész jubileumi év folyamán tájékozódhatnak arról, hívják fel figyelmüket erre a lehetőségre. 46-26. sz. PAPSZENTELÉS Örömmel értesítem a paptestvéreket, hogy június 14-én az Esztergomi Bazilikában pappá szenteltem ERDŐDI FERENC, GÁJER LÁSZLÓ, KOSINSKY BÉLA, MANDALOV BALÁZS, MONOSTORI LÁSZLÓ, RAJK JÁNOS ÉS WILHEIM PÉTER diakónusokat. Valamint a katonai Ordinariátus első diakónusát RÁCZ ISTVÁNT. GYÖRÖK TIBOR pappá szentelése pedig augusztus 15-én 10 óra 30 perckor lesz az esztergomi Főszékesegyházban. 1788. sz. KONKURZUS A június 27-én tartott konkurzuson Ádám Miklós, Hodász András, Lakatos Bence, Marton Zoltán nyertek felvételt a főegyházmegye kispapjai közé. Kérem a paptestvérek imáit a most induló hivatásokért. 75-10. sz. PASZTORÁLIS TANÁCS ÜLÉSE A Pasztorális Tanács május 24-én tartott ülésén tájékoztattam a tanács tagjait az Ad limina látogatásról, az egyházi élet aktuális kérdéseiről, a nemzetiségi és etnikai pasztorációról. 8-2. sz. ŐSZI BÉRMÁLÁS Az őszi bérmálási rend kialakítása érdekében kérem a felelős lelkipásztorokat, hogy szeptember 10- ig jelezzék bérmálási kérelmüket Budapestre, a Főegyházmegyei Hivatalba. A kérelemben két alkalmas dátumot, a szentmise kezdetének időpontját és a bérmálkozók várható létszámát kérem feltüntetni. A bérmálás napjáról és a bérmáló személyéről a Főegyházmegyei Hivatal értesítést fog küldeni. 808. sz. ELSŐSZOMBATOK 2008- BAN
- 13 - Az előző évhez hasonlóan szeretnék a magyar ifjúságért és a családokért imádkozni 2008 elsőszombatjain a főegyházmegye különböző templomaiban. Ezeken az alkalmakon közösen imádkozom a hívekkel a rózsafüzért, és szentmisét mutatok be. Az év második felében az alábbi helyszíneken és időpontokban augusztus 2. Bp. Mátyás-templom 17.30 szeptember 6. Bp. Külsőferencváros 17.30 október 4. Bp. Thököly út 17.30 november 1. Bp. Kispest Főplébánia 17.30 december 6. Máriahalom 16.30 Szeretettel várom a híveket ezekre az imaalkalmakra. 61-2. sz. NYUGDÍJAZÁSOK Miután betöltötte 75. életévét és benyújtotta lemondását augusztus 1-jei hatállyal nyugállományba helyezem SZABÓ GÉZA protonotárius, kanonok, urat, a Szent István-bazilika plébánosát és GYULAI OSZKÁR érseki tanácsos, é. esperes urat a Bp.- VI. ker. Szent Család plébánia plébánosát. Egészségi állapotára való tekintettel saját kérésére felmentettem a Bp.-újlaki Sarlós Boldogasszony plébánia vezetése alól és nyugállományba helyezem szintén augusztus 1-jei hatállyal SPÁNYI ANDRÁS é. esperes, h. esperes urat. Amikor megköszönöm mindannyiuk több évtizedes hűséges szolgálatát, egyben kérem Urunkat, jutalmazza fáradozásukat a nyugdíjas évek békéjével és további lelkipásztori örömökkel. 1731. sz. AZ MPKP ÚJ TITKÁRA A Magyar Katolikus Püspöki Kar június 2-ai ülésén MOHOS GÁBOR érseki titkárt választotta titkárává, aki július 1-jével veszi át új hivatalát. 1726. sz. AZ MPKP ÚJ IRODAIGAZ- GATÓJA A püspöki kar új irodaigazgatója HÉRAY AND- RÁS FSO, aki a Főegyházmegyei Hivatalban végzett teendői és pasztorális szolgálata mellett látja el új munkáját. 1703. sz. ÉRSEKI TITKÁR KINEVE- ZÉSE KOVÁCS ZOLTÁNT a Bp.-VI. Szent Család plébánia káplánját felmentve lelkipásztori szolgálata alól központi szolgálatra rendeltem és érseki titkárrá neveztem ki. 1693. sz. MICHELS ANTAL ELBOC- SÁTÁSA A VERBITA RENDBE MICHELS ANTAL plébános úr kérésére miután a rend kifejezte készségét felvételére augusztus 1-jével elbocsátom az Isteni Ige Társaságába. 60-3. sz. SZEMÉLYI VÁLTOZÁSOK Folyó év augusztus 1-jétel az alábbi személyi változásokról intézkedtem a főegyházmegye plébániáin és más templomaiban. PLÉBÁNOSI FELMENTÉSEK ÉS KINEVE- ZÉSEK A nyugdíjazás folytán megüresedett budapesti Szent István-bazilika plébánosává SNELL GYÖRGY eddigi rákoskeresztúri plébánost neveztem ki EKIF igazgatói tisztének megtartásával. A szintén nyugdíjazás folytán megüresedett Bp.- Újlaki Plébánia plébánosává felmentve a Patrona Hungariae gimnázium hittanári beosztása alól DR. BERAN FERENCET neveztem ki. A Bp.-VI. ker. Szent Család plébánia plébánosává felmentve eddigi templomigazgatói beosztása alól DR. FÜ- ZES ÁDÁMOT neveztem ki. Az Esztergom-belvárosi plébánia plébánosává miután Michels Antal plébános urat elbocsátottam a verbita rendbe felmentve prefektusi megbízása alól DR. HARMAI GÁBORT neveztem ki. ALBERTI ÁRPÁDOT áthelyezés miatt felmentem a Bp.-Rákospalotai Főplébánia plébánosi tisztsége alól. A lemondás, illetve áthelyezés folytán megüresedett Bp.-Rákospalota-Főplébánia plébánosává SZA- BÓ SÁNDOR budakalászi plébánost; a Bp.-Kőbánya Szent Család plébánia plébánosává BÁNÓCZKY ELŐDÖT, a Budavári Nagyboldogasszony plébánia plébánoshelyettesét; az esztergomi Szent Anna plébánia plébánosává megbízva az esztergomi Vaszary Kolos kórház
- 14 - lelkészi teendőinek ellátásával POKRIVA LÁSZ- LÓ pilismaróti plébánost; neveztem ki, felmentve őket eddigi lelkipásztori beosztásuk alól. SZALAY ZOLTÁN leányfalui, és TAMPU ABABEI JÓZSEF Bp.-rákosligeti plébániai kormányzót megerősítve eddigi állomáshelyén plébánossá nevezem ki. Lukács János SJ tartományfőnök úr kérésére FÁ- BIÁN ISTVÁN SJ urat felmentettem a Budapest- Kispest Jézus Szíve Plébánia vezetése alól és szintén tartományfőnök úr előterjesztésére HOFHER JÓZSEF SJ urat neveztem ki plébánosnak. PLÉBÁNIAI KORMÁNYZÓK KINEVEZÉSE ÉS FELMENTÉSE A Bp. Rákoskeresztúri plébánia kormányzójává UDVARDY TAMÁST a Bp.-XIII. Árpád-házi Szent Margit plébánia káplánját; a budakalászi Szent Kereszt plébánia plébánosává megbízva a Budakalász-szentistvántelepi Szent István plébánia ellátásával is KÁLMÁN JÓZSEF Bp.-felsőkrisztinavárosi káplánt; a pilismaróti plébániára megbízva Dömös lelkipásztori ellátásával is KÁLMÁN ANTAL Bp.- krisztinavárosi káplánt a Bp.-belsőjózsefvárosi Krisztus Király plébánia kormányzójává pedig TOMA MARIÓ FSCB, eddigi káplánt neveztem ki. A Bp. belsőjózsefvárosi Krisztus Király Plébánia plébániai kormányzói tisztségéből felmentem ALESSANDRO CAPRIOLI FSCB atyát, és egyben ugyanazon plébánia káplánjává és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi kar lelkészévé nevezem ki. TEMPLOMIGAZGATÓI KINEVEZÉS Az áthelyezés folytán ellátatlan Belvárosi Szent Mihály templom igazgatásával ALBERTI ÁRPÁ- DOT bíztam meg. KÁPLÁNI ÁTHELYEZÉSEK FEHÉRVÁRI LAJOST a Bp.-Soroksár-Főplébániára; LAK GÁBORT az Esztergom-belvárosi plébániára neveztem ki káplánnak, felmentve őket eddigi megbízatásaik alól. ELSŐ LELKIPÁSZTORI BEOSZTÁSOK ERDŐDI FERENC a Bp.-Krisztinavárosi Havas Boldogasszony plébániára; GÁJER LÁSZLÓ miközben a PPKE Kánonjogi Posztgraduális intézetében folytatja tanulmányait a Budapest-Újlak Sarlós Boldogasszony plébániára; KOSINSKY BÉLA a Budavári Nagyboldogaszszony Főplébániára; MANDALOV BALÁZS a Bp.-felsőkrisztinavárosi plébániára, RAJK JÁNOS a Bp.-zuglói Páduai Szent Antal plébániára; WILHEIM PÉTER a Bp.-XIII. Árpád-házi Szent Margit plébániára kapja első kápláni beosztását. MONOSTORI LÁSZLÓ Rómában folytatja tanulmányait. KISEGÍTŐ LELKÉSZ MEGBÍZÁSA HÉRAY ANDRÁS FSO atyát miután a Püspökkari Titkárság irodájának igazgatására kapott megbízást felmentettem a Bp.-Kispest Wekerle-telepi Szent József plébánia kápláni beosztása alól és ugyanazon plébánia kisegítő lelkészévé neveztem ki. 1789. sz. SZEMINÁRIUMI EGYETE- MI ÉS FŐISKOLAI MEGBÍZATÁ- SOK MAZGON GÁBORT miután római tanulmányait befejezve hazatért az Esztergomi Szeminárium prefektusává és a PPKE Vitéz János Karának kari lelkészévé neveztem ki. ALESSANDRO CAPRIOLI FSCB a PPKE Jogés Államtudományi karának lelkészévé neveztem ki. TÖRÖK CSABÁNAK megtartva a Bp.-Terézvárosi plébánián betöltött kápláni tisztében megbízást adtam a fundamentális teológia oktatására az Esztergomi Hittudományi Főiskolán. 1732. sz. A PATRONA HUNGARIAE GIMNÁZIUM ÚJ HITTANÁRA
- 15 - SÁRHEGYI ZOLTÁNT római tanulmányainak befejeztével a Patrona Hungariae gimnázium hittanárává neveztem ki. 1729. sz. SIKETPASZTORÁTOR KINE- VEZÉSE ERDŐDI FERENC első kápláni beosztása mellett megbízást kapott, hogy a szakterület referensével együttműködve, részt vegyen a siketek pasztorációjában. 1765. sz. RENDELKEZÉSI ÁLLO- MÁNY UGRÓCZKY GYULÁT egészségi állapota miatt felmentettem a Bp.-Külsőkőbánya Szent Család Plébánia vezetése alól és rendelkezési állományba helyezem. 1785. sz. DIAKÓNUSOK GYAKOR- LATA A 2008/2009-es tanév első félévére KELEMEN IMRÉT a Bp.-Kelenföld Szent Gellért plébániára, LUKÁCS JÓZSEFET a Bp.-Pestszentlőrinc-Főplébániára, PADURARU IULIANT a szentendrei Keresztelő Szent János plébániára küldtem diakónusi gyakorlatra. 1790. sz. GYŰJTÉS AZ ÚJPALOTAI TEMPLOM ÉPÍTÉSÉRE Az elmúlt évtizedekben a Fővárosban felépült nagy lakótelepeken az akkori viszonyok miatt nem épülhetett templom. Most, amikor nincs akadálya, hogy ezeknek a lakóközösségeknek is saját templomuk legyen, szép és örömteli feladatunk segíteni ezek létrejöttét. Amint az már a főegyházmegye papsága és hívei előtt is ismert, másfél éve folyik az újpalotai templom építése. Az építkezés költségei a most szerveződő egyházközség számára megfizethetetlenek és jelentősen megterhelik az egyházmegye költségvetését is. Ezért elrendelem, hogy évközi 23. vasárnap, szeptember 7-én a templomi gyűjtésből befolyt adományokkal segítsék e templom építését. Kérem, hogy a gyűjtést előző vasárnap hirdessék meg és hívják fel a hívek figyelmét, hogy adományukkal lelki szükséget szenvedő testvéreiket segítik. Az így befolyt adományokat az OTP Banknál vezetett 11702036-20715335 számú, e célra létrehozott számlára, vagy készpénzben a Főegyházmegyei Hivatal pénztárában fizethetik be. 1791. sz. ÉPÍTÉSI ÉS FELÚJÍTÁSI SEGÉLYKÉRELMEK IGÉNYLÉSÉ- BEN LEVŐ VÁLTOZÁSOK 2008 JÚ- LIUS 1-TŐL A 2008. július 1-től az építési és felújítási segély - és kölcsönkérelmek benyújtásának rendjében változás lesz. Erről az alábbiakban tájékoztatom a főtisztelendő paptestvéreket: A 2009-es tervezett építési, felújítási munkákhoz előzetes Vagyonkezelői hozzájárulást kell kérni legkésőbb 2008. október 15-ig. A hozzájáruláshoz benyújtott kérelemnek tartalmaznia kell: - a feladat indokoltságát, rövid műszaki leírását, - az építési, felújítási munkák tervezett időrendjét - a költségek becsült összegét, - a meglévő pénzügyi források felsorolását, - a kért pénzügyi támogatás összegét A Vagyonkezelő szakmai előírások és pénzügyi lehetőségeink alapos megfontolása után, legkésőbb november 15-ig értesíti a kérelmet benyújtó plébániákat, hogy véleménye szerint a tervezett munka a jövő évi Gazdasági Tanács elé kérelemként előterjeszthető-e. Ha igen, akkor a plébániáknak haladéktalanul a következő feladatai vannak: - építési engedély köteles munkáknál a jogerős építési engedélyt kell beszerezni, amelyet a nem műemlékvédettség alatt álló épületnél a helyi Önkormányzat, műemlékileg védett épületekre vonatkozóan a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal ad ki. Továbbra is érvényes, hogy KÖH felé építési engedély iránti kérelmet a Főegyházmegyei Hivatalon keresztül lehet csak benyújtani. - nem építési engedély köteles munkáknál el kell készíteni a munka tételes költségvetését és/vagy ha szükséges a kiviteli szintű terveket. Ha ezen feltételek maradéktalanul teljesülnek, lehet a plébániai kérelmet a Gazdasági Tanács soron következő ülése elé terjeszteni. Ezen intézkedések lehetővé teszik, hogy a Gazdasági Tanács jóváhagyó döntése nyomán az enge-
- 16 - dély köteles ill. a nem engedély köteles, munkák haladéktalanul elkezdődjenek. Ezentúl a Gazdasági Tanács a munkák kezdésének időpontját is meghatározza, és késedelmes kezdés esetén a Főegyházmegyei támogatás visszavonását is megteheti a Vagyonkezelő. Az eredeti rendelkezés többi része változatlan formában érvényes marad. 1401. sz. A BUDAPESTI HIVATAL NYÁRI SZABADSÁGA A Budapesti Főegyházmegyei Hivatal július 14- től 29-ig zárva tart. Halaszthatatlan ügyekben az Esztergomi Hivatal tud segítséget nyújtani. 1792. sz. A SZENTSÉG-KISZOLGÁL- TATÁS RENDJE Blanckenstein Miklós protonotárius, kanonok, rektor úrnak, a pasztorális szakterület püspöki helynökének vezetésével statisztikai felmérés készült főegyházmegyénk lelkipásztori életének és népmozgásának alakulásáról az utóbbi 14 évben. A vizsgálat kiterjedt a lakosság számának alakulására településenként és városrészenként, a születések, a halálozások, a polgári házasságkötések számára és ezzel összevetve plébániai lebontásban is a keresztelések, az egyházi házasságkötések, az egyházi temetések számára. Rendelkezünk pontos adatokkal a bérmálások számának alakulásáról is. Ugyancsak értékes képet kaptunk a papság számának alakulásáról és életkoráról is. Különösen aggasztónak látszik, hogy a legutóbbi években születettek közül a katolikus egyházban csak egy kisebbség nyeri el a keresztség szentségét. Ha korábban a főegyházmegyénk területén a katolikusnak keresztelt személyek a lakosságnak valamivel több, mint a felét tették ki, jelenleg reális a veszély, hogy igen gyorsan csupán szerény kisebbséggé válunk. Természetesen ez nem elsősorban a főváros belterületéről való kiköltözéssel függ össze, hiszen az a születési statisztikát is csökkenti, mivel ez a statisztika a szülők lakhelye szerint számítja a születéseket. Az erős elvilágiasodás, a szekularizáció már komolyabb mértékben szerepel az okok között. Mégsem gondolhatjuk azonban, hogy mindez fáradozásainktól független fátum lenne csupán, amelyet egyszerűen tétlenül kell elfogadnunk. Az adatok ugyanis plébániánként felbontva jelennek meg. Sokszor azt látjuk, hogy például a keresztelések száma egy plébánián egyik évről a másikra hirtelen csekély töredékére zsugorodik, majd hosszabb időn át ezen az alacsony szinten marad. Ilyenkor szinte mindig azt látjuk, hogy abban az évben változás történt a plébános személyében. Ez pedig azt bizonyítja, hogy nagyon sok múlik a lelkipásztori magatartásunkon is, mindenekelőtt azon, hogy milyen szeretettel és milyen szorgalommal fogadjuk, vagy keressük meg a hívő vagy az érdeklődő, illetve bizonytalan embereket. Olykor a rigorizmus vagy a szentségek kiszolgáltatásának a jogban megkívántakon kívül önkényes további további feltételekhez kötése is elkedvetleníti, elfordítja az embereket a szentségek felvételétől. Ne feledjük, hogy a szentséget megfelelően kérő krisztushívőknek joguk van arra, hogy az adott szentséget az illetékes kiszolgáltatótól el is nyerjék. Ezt tanítja a II. Vatikáni Zsinat (Lumen Gentium 35; Sacrosantum Concilium 71; Ad Gentes 14b) és ezt írja elő az Egyházi Törvénykönyv is (213. k., 842. k. 2. ). A megfelelő kérés (vö. pl. 865. k., 867. k., 868. k. 1. 1., 889. k., 988. k., 1006. k., 1026. k.), a kellő felkészültség (vö. pl. 851. k., 868. k. 1. 2., 890. k., 913-914. k., 987. k., 1007. k., 1033-1039. k., 1063. k.) és a szentségektől való eltiltás (vö. pl. 891. k., 912. k., 915-916. k., 1040-1049. k., 1071. k., 1083-1094. k., 1024. k., 1331. k. 1. 2., 1332. k., vö. 1352. k.) eseteit, feltételeit az egyetemes és a részleges jog pontosan meghatározza. A jogi eltiltás hiánya általában az illető szentség felvételére való jogképességet jelent. Éppen ezért szeretettel felhívom az összes paptestvéreket, hogy nagyvonalúan szolgáltassák ki az illetékességükbe tartozó összes szentségeket, különösen a keresztséget, és ne támasszanak további feltételeket és akadályokat ott, ahol ezt az Egyházi Törvénykönyv nem teszi meg. A bérmálás korhatára tekintetében a Szentszék által jóváhagyott, Magyarországra érvényes alsó korhatár 12-14 év. Ezt önkényesen megemelni senkinek nincs joga. Természetesen ha valaki felnőtt vagy idős korában ismerkedik meg a katolikus hittel, őt is szeretettel várjuk a bérmálás szentségéhez. Minden félreértés elkerülése végett az 1994-es Egyházmegyei Zsinati Könyvnek minden olyan része vagy megjegyzése, amely ezzel ellentétesen értelmezhető a jelen intézkedésnél fogva hatályon kívül kerül. Amennyiben az intézkedés esetleg az egyetemes joggal ellenkezett volna, úgy az a CIC 135. k. 2. -a alapján eleve érvénytelen volt. Fogadjuk tehát a legnagyobb lelkipásztori készséggel és szeretettel mindazokat, akik Anyaszentegyházunktól a szentségeket kérik. 1793. sz. Az Esztergomi-(Esztergom- Budapesti) Főegyházmegye papsága (1892-2006) című köny ve
- 17 - Szeretettel ajánlom főtisztelendő papjaim szíves figyelmébe Beke Margit által összeállított művet. Ez a munka több év szorgos munkája alapján készült. Augusztus 15-én a papszentelési szentmisét követően Esztergomban személyesen ajándékozom meg e kötettel egyházmegyém lelkipásztorait. 1582. sz. BALATONI NYÁRI MISE- REND Soraimhoz mellékelve küldöm a balatoni települések nyári miserendjét. 1794. sz. MÁRIA ÚT ZARÁNDOK- LAT A Mariazell Csíksomlyó zarándok út M17-es szakasza egyházmegyénken haladt keresztül. A zarándoklat június 28-án, szombaton reggel 7 órakor indult a Regnum Marianum plébániáról, majd a Rákosszentmihály (kb. 8 óra) Árpádföld (kb. 9 óra) Csömör (kb. 10 óra 10 perc) Kerepes (kb. 12 óra), Gödöllő (kb 15 óra) útvonalon haladt Máriabesnyőre, ahol 18 órakor szentmisét tartottak. Vasárnap 10 órakor ünnepi főpapi szentmise volt, körmenettel, amelyet 14 órakor a zarándoklat búcsúztatása követett. A zarándoklatba bármely állomáson be lehetett kapcsolódni. Igény szerint szállás foglalható volt a Mater Salvatori házban a 25/420-176, 28/510-740 telefonszámokon, vagy a matersal@invitel.hu e-mail címen. További részletek a www.mariaut.hu honlapon. Információ a Regnum Marianum plébánia részéről Fodor Lászlónál a 30/999-4462-es telefonszámon, a rákosszentmihályi plébánia részéről Morvay Árpádnál a 405-5869-es számon. 1795. sz. ORGONACENTRUM AJÁN- LÁSA A paptestvérek figyelmébe ajánlom a Balázs és Társa Bt.-t, amely elektromos orgonák forgalmazásával foglalkozik. Kínálatuk megtekinthető a www.orogonacentrum.hu honlapon, vagy információ kérhető a 30/742-8905 telefonszámon és a norbertbalazs@freemail.hu e-mail címen. 62-2. sz. KÖNYVAJÁNLÁS A Szent István Társulat kiadványai között szeretettel ajánljuk az alábbi könyveket a paptestvérek és hívek figyelmébe. Joseph Ratzinger: A közép újrafelfedezése A Szentatya könyve négy évtized szellemi alkotásainak gyűjteménye. Három nagy fejezetcím fogja egybe meglátásait, melyeket tanulmányokban, cikkekben és előadásokban fejtett ki. Az első a keresztény hit sajátos megjelenésével kapcsolatos írásokat tartalmazza, a második az egyház életére és ökumenikus dimenziójára világít rá, míg a harmadik az egyház és politika kényes területét vizsgálja. A kötetet a teológus pápa bibliográfiája zárja, mely az egyéni tájékozódáshoz és kutatáshoz ad további szempontokat. Ára: 2400,- forint. XVI. Benedek pápa: Az Egyház apostoli arca Jézus tizenkét apostolára építette egyházát. Az apostoliság tehát az Egyház lényegi jegye, mivel Isten népe közvetlenül az apostoloktól ered. XVI. Benedek pápa az apostolokról szóló katekéziseiben az Egyházról szóló tanítás alapvető elemeit magyarázza. Miután a Szentatya az Egyház alapításáról, a tizenkettő kiválasztásáról, a közösségről és a hagyományról szólt, felrajzolja azoknak a kiváló személyeknek a portréját, akiket apostolokként ismerünk. Közelhozza ugyanakkor azoknak a személyeknek az alakját, akik meghatározott feladatot láttak el az evangélium terjesztésében. Ára: 1400,- forint Anton Ziegenaus: A teremtés jövője Istenben Az eszkatológiai kérdéseknek nem csupán a teológián belül, hanem az egyes ember életében is nagy a jelentőségük. A halál, akárcsak a születés az élet alapeseménye, amely ösztönző hatással lehet az egzisztenciára, felrázhatja a mindennapi élet monotonitásába süllyedő embert. A kinyilatkoztatás azonban a véget nem a tények és események megszűnésének tekinti, hanem beteljesedésnek, mely felé irányul és igyekszik minden. A kötet a dogmatika professzorának, az egyén és az emberiség életének végső dolgaival foglalkozó kézikönyve, mely egyben Leo Scheffczyk és Anton Ziegenaus Katolikus Dogmatika című nyolckötetes kézikönyvének utolsó kötete. Reméljük, néhány éven belül az egész sorozat megjelenik magyarul is. Ára: 3800,- forint. 1796. sz. ÚJ TŰZVÉDELMI SZA- BÁLYZAT A tűz elleni védekezésről, műszaki mentésről szóló 1996. évi XXXI. törvény 19. ( 1) bekezdés, valamint az azóta hatályba lépett változások miatt valamennyi egyházi intézménynek (plébánia, lelkészség, templomigazgatóság, stb.) új tűzvédelmi szabályzatot kell készíteni.
- 18 - A tűzvédelmi szabályzat és a tűzriadó terv mintái a Főegyházmegyei Hivatal honlapjáról letölthetők. Fentiekkel összefüggő kérdésekre a vagyonkezelői iroda munkatársait lehet megkeresni. 72-7. sz. CÍM ÉS TELEFONSZÁM VÁLTOZÁSOK E-mail cím változások:: Harmai Gábor: harmaig@eszepi.hu, Tavas Gellért: tavas.gellert@freemail.hu, Sziklatemplom: sziklakolostor@palosrend.hu. A Bp. Óbuda Hegyvidék Szentháromság Plébánia honlapja:: www.obuda-szent3sag.fw.hu. 28-34. sz. HALÁLOZÁS MAROSI GÁBOR életének 64. évében június 26-án hosszú szenvedés után, szentségekkel megerősítve és lélekben felkészülve az örökkévalóságba költözött A főépítész úr 1945-ben született Soroksáron. A budapesti piarista gimnázium és a Műegyetem építész karának elvégzése után kezdte el szakmai pályafutását. Pályája során számos családi házat, középületet tervezet, de szívéhez legközelebb mindig a szakrális jellegű tervezések, munkák álltak. Számtalan egyházi épület megújításában vállalt szerepet, ezen munkák közül az Esztergomi Nagyszeminárium épülete felújításának főegyházmegyei szakmai vezetőjeként betöltött feladata volt a legnagyobb és egyben egyik legutolsó magas szakmai színvonalon végzett munkája. Munkája során legboldogabb mindig akkor volt, ha új templom tervezésére kérték fel. Ő tervezte a debercsényi kápolnát, a felsőpetényi templomot, a Martfűi Szent Tamás-templomot, a Soroksár-Újtelepi Fatimai Szűzanya templomot és az Érdi Római Katolikus-templomot. 2003-ban lett a Főegyházmegye főépítésze. Feladata a vidéki templomok, plébániák, épületek építésének, megújításának szakmai felügyelete, illetve segítése volt. Szeretetteljes kapcsolata volt a paptestvérekkel és munkatársaival is. Gyászolja Őt elsősorban felesége, 3 lánygyermeke és unokái. Lelki üdvéért szentmise július 6-án, vasárnap 16 órakor lesz a Soroksár-Újtelepi Fatimai Szűzanya templomban hamvai jelenlétében. Imádkozzunk elhunyt testvérünkért, hogy a Mennyei Atya adjon neki örök boldogságot! Budapest, 2008. Sienai Szent Katalin Szűz és Egyháztanító ünnepén Péter s.k. bíboros, prímás, érsek