Page 1/1
Békásmegyeri "Vándor" Kerékpáros Klub www.bvkk.hu; info@bvkk.hu KEVICZKY JÓZSEF KEREKPÁROS TELJESÍTMÉNYTÚRA 35, 70 és 120 kilométer 2017. szeptember 10. Idén a 14. Keviczky Józsi bácsi emlékére rendezett kerékpáros teljesítménytúra a szokásos három távval várja 2017. szeptember 10-én kerékpárosokat. A mindhárom táv egy darabig együtt halad a Duna parti kerékpárúton. A 35 kilométert választók azonban a Leányfalui ellenőrző állomástól ahol kerékpáros ügyességi pálya is várja a résztvevőket visszatekernek Békásmegyerre, míg a másik két táv teljesítői tovább haladnak a Szentendreiszigetre Kisoroszig. Innem a visszafelé tekerve a hídig együtt jön még mindig a túra. A hídnál azonban a 70 kilométeresek visszafordulnak Békásmegyerre. A 120 kilométeres táv pedig Esztergomig követi a Duna vonalát majd 16 kilométeres emelkedőt leküzdve Két Bükkfanyeregig tekernek, hogy az utolsó ellenőrző pontból szinte Békásmegyerig gurulhassanak. Az teljesítménytúra rajtja, a már jól megszokott helyen a Békásmegyeri Mc Donald's Étteremnél lesz és ide is kell megérkezni legkésőbb 17 óráig. A sikeres teljesítők a kitűző és az emléklap mellett Mc Donald's szendvicset és kis üdítőt kapnak. A Budapesti Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség támogatásával a a felsőoktatási jogviszonnyal rendelkezők nevezési díj fizetése nélkül indulhatnak és sikeres teljesítés esetén még kupa díjazásban is részesülnek! Az idei Kerékpáros Teljesítménytúra Kupa Mini, Mix, Maxi, Extrém kupái is itt kerülnek átadásra a teljesítőknek! ------------------------------------------------------------------------------ KEVICZKY JÓZSEF KEREKPÁROS TELJESÍTMÉNYTÚRA 35, 70 és 120 kilométer 2017. szeptember 10. Gyönyörű nyári időben zajlott le a Békásmegyeri McDonald s étterem elől a Keviczky József emlékére rendezett kerékpáros teljesítménytúra. A három távra közel 180 kerékpáros nevezett. A Keviczky Józsi bácsi kerdvenc helyeit érintő túrán a 120 kilométeres táv kivételével a kizárólag a duna partján, síkon haladtak a kerékpárosok, de a legnagyobb távon is csak egy heggyel Esztergomtól a Két-bükkfa nyeregig kellett felfelé haladni, majd innen legurulni a Békásmegyeri célig. A túrán nem csak saját kerékpárral, hanem az Árpád-hínál található Berguson Kerékpárkölcsönzőben erre a napra bérelt kerékpárokkal is rajthoz álltak. Kerékpáros Klubunk 2017. évben is meghírdette a Kerékpáros Teljesítménytúra Kupáját, melyet idén a BERGUSON Kerékpárüzlet támogatott. Az 55 teljesítőnek a kupa keretében a három teljesítménytúránkon indulókat díjazzuk a teljesítésük alapján különböző méretű kupákkal 1039 Budapest, Lukács György utca 4. IX.82. tel.: (06) 20 / 922-19-91
2017. 09. 10. Keviczky József Kerékpáros Teljesítménytúra 30 km rajtszám név időeredmény 319 Szolnoki János 1:19 306 Grőszer Attila 1:20 310 Kása Szabolcs 1:26 312 Szép Zsolt 1:26 332 Bör Zoltán 1:32 333 Bör Bálint 1:32 328 Németh István 1:37 309 Kása-Csibi Lívia 1:38 311 Szépné Csibi Mónika 1:38 301 Kontics Ágnes 1:42 302 Ruszin Andrej 1:47 325 Czobor Gergely 2:12 307 Varga Edit 2:18 308 Kormos Péter 2:18 317 Tóth Ildikó Ilona 2:34 303 Zachán Ilona 2:39 304 Németh Gyula 2:39 305 Dragony Eszter 2:39 334 Póti Szilárd 2:39 335 Póti Szabolcs 2:39 322 Vitéz István 2:40 323 Vitéz István Bálint 2:40 313 Dezső Mónika 2:48 314 Novàk Barnabàs 2:48 315 Novàk Botond 2:48 324 Békés Eszter 2:57 326 Böjtösné Tompay Eörsi 3:34 327 Böjtös Árpád 3:34 329 Temesi-Farkas Tünde 4:20 331 Farkas Márta 4:20 316 Szabó Tamás 4:31 318 Horváthné Kósa Gabriella 4:31 330 Lechozky Erika Békásmegyeri "Vándor" Kerékpáros Klub www.bvkk.hu
0123451645214 78987888! 315"# 0123451645214 78987888! 315"# 306 &'"()*+,5-*.#(, 2/01 321 &'"()*+,53456(7 2/01 316 89:;:,*5<=>5?= 2/03 320 &:)*,7=:*5<=>5?= 0/12 321 @'56'5<=A.' 0/22 30B @.:C7*"5D4,9.E 0/22 321 F';;5G(.647 0/12 32H I'.#'775I(#*7*" 0/1H 322 JK4,95L*"(.:6' 0/02 312 M*N:5,9"=5FO6:5 0/02 323 I*E,9:?*5P'#4, 0/02 322 89'QE5R5;4C 0/0H 322 -*54?5<=>5?= 2/11 322 PE6K5FO6:5 2/10 320 PE6KK'"5FO6:5 2/10 320 I'.#'775G,(.6 2/1B 312 I*E,9:?*5&:746' 2/21 312 8S6>5*5<=>7?=* 2/20 316 3S.:57O5T(.(7*+,53'*'775 2/2B 30B U*##:5@O.' 2/02 31H F(7"K49*7O5V:KO53E7*"' 2/02 313 F(7"K49*5@'57'Q4, 2/02 311 P(.C*5P*Q(5 2/01 310 3(.745@5*?*6' 2/01 310 TA+(5'5G(.647 2/0H 300 @:7:C:"5P'#4, 2/0B 32H F*76O5W7C54, 2/2H 311 W5'7=5@:46' 2/26 31H T:5:;:,*5J.C*"E 2/03 30H P*#45X'Y7* 2/03 303 T'6(7'5N:5:7+ 2/03 302 F';A+,:"53'5+,* 1/13 301 F';A+,:"5G(.647 1/13 306 FO76:"7O5D*;"'5<'Q5*:.' 1/13 3H1 FO76:"5G(.647 1/13 3&6 '()*+,-5'(-./( 0122 312 3(,/5345)647 0101 3&2 89:";5<+=:+())( 0101 3>&?+:@.*+,")A5BCDC5'/(=D7( 010E 3>0?+:@.*+,)45#7/,) 010E 3>> F6-7/.5'45'.GG,)4 0103 31> H+.I(5J,+:/K 01&2 303 L7)"/C-587#C( 01&6 302 8K@I5MK:+CN 01&6 31& O-45B.:K"75B.6/,-"( 010& 310 PC6CDQ+5R7"/K+ 010& 3&0 S./.)475MK:+CN 010> 3&0 S./.)47)A5T(/U(753(V-7C/( 010> 3E2 BC-*+7"5SA@C- E1> 3E0 W:A/C+5F@7/( E1> 3E& 8K@I5MK:+CN E122 3E0 8K@I)A5RC64C-75X/D7"K E122 303 W*I#(=+5'5-5+75YD,# 30E W*I#(=+53,V.- 30> Z-D565Y".+ 300 Z-D565'-7+:@7)( 30& B(-@=+5'-7+@KN 300 R7*"5[K-( 310 T7CD/C-5OK-( @O"4,#:?=:5*5Z-47C(5Z5T:5O";45(,5T.AQ [[[4Q)""4KA BA",+#C64C-75\],)D.-\5'C-A"G,-.+5'/=V ^^^4VU""4I=
0123451645224 78987888! 2015"# 0123451645224 78987888! 2015"# 232 &'(')5*+,-. /01 201 234)35637,5897':5 /0; 230 <:3=,5>9:6-? /0/1 21@ A9+B'),5*+,-. /0/2 20C D9(B96,5>9:6-? /0/2 21C <:9",5E94') /0/2 23/ F9#975F),:6+,97 /0/2 23@ F9-#975<:.4. /0/2 233 D.GH5E3)G3-H /0/3 203 I9+J5>9:6-? /0/C 226 K696(,5>9:6-? /0@/ 21/ K6,G3+L9),5M:+L97 /0@/ 201 &.63".:5EHN-. /0@3 22/ &'(')5O'-+97 @011 206 P')L9+B5*7()9: @011 2/0 <:,##.5O:'-+ @010 22@ &Q-(L9),5RG73: @013 221 SJ+3)5T,753 @013 2/1 T9G?5<:.4. @01 2C6 K69:65E94') @0/ 22C 8UG3)5*7()9:5E)?V5 @0@ 20@ A'G79)5A.-96: @01 2/@ I,-4,5B5M:+L97 @01 2/2 F'L95:5*77. @0C 212 <:.W"?5*+,-. @0C 2;6 S,7+J)5897': @0// 2@/ K6X5:5*7()9: @0/@ 2C1 A9-,7+52J73: @0/1 2C@ I'-79)5<:.4. @0@/ 216 K6.4?5AJ-. @0@C 210 A)3N3)5Y.#9: @0@; 2/; A'GH?Z*7()3W"?5>9:6-? @0@; 2/C F-NW43)5I,"-?: @011 22; <6,G97H5*+,-. @01/ 2/6 F':6+'-97H,5SJ+3) @01/ 2;C <6,G97H,"5SJ+3) @01@ 2;; <6,G97H,"5Y.#9: @01@ 20; A37"[5O:'-+ @01C 2@2 T.)G.5O'-+975*7+.- @01C 2@@ K343:+HJ75&3)375 @01C 2@1 <:.79(,5*+,-. @01C 212 A)3N3)5>9:6-? 101C 21/ <:N),-.5E3)G3-H 101C 2&1 '()*+5,-.#/0 120 21& 3405678596:4; 121 223 <)=404;5<67/5<>86-? 12@ 23& A.:4(;6"5B:C06; 12@ 20D 40->"5=6:4; 1200 2&D E60#6:5F6-5G.0.:H 1200 216 GI-C.;>5J;4-75K#0. 120@ 2&2 G>C.-5F/7.0 12D1 2&0 G)0)L+5M0N6C 12D1 221 '()*+5OP:C. 12DQ 222 ")-6;(>5L.0L.-? 12DQ 231 3)-);>5J4-76: 12D& 236 3.0#6:5F)70>" 12QD 202 R.0.;5<+:>") 1211 2DD E)-#605SMT4:?)S5'6:C40 121@ 2D1 F4:"86(>596:4; 3212 2D3 F4:"86(>5<67/ 3212 2@1 U456;(5O>*40 3212 2@0 V.*-.05W6:>.- 3212 2@D '(.:7>0#)?5A)-6(; 3212 220 G4C40:/5B:C0.) 321@ 2&Q U.8.-5V6*40 321& 2&3 3405675B:7)- 321& 2@2 O+785V.0L.-? 32D 213 3)07#)::5<>86-? 3200 2&1 3.L?.;?5<>"-+; 3201 21& <4-:605V?I0L?>5B:.7 3203 23@ F/7.05V6*40 3203 231 X-685R>"740 32D1 21Q '(."4;6:5B:>"+ 32D@ 211 Y;>(#)0>"5E604-? 32D@ 2@& Z)L?596:4; 32Q1 2Q1 [0;."5O)#6; 32Q2 2Q0 R.0.;5F6-5 32Q1 210 3)74;5,0>" 32Q& 2@3 V)->5V.0L.-?5O)#6; @216 2@@ ')0")C>5E604-? @21 211 G4C405X->5/05 @2Q@ 213 R60)C>5'6:C40 @2Q@ 21@ A)0:)5U6;(-+ @2Q@ 200 A.07)5K;756:5 @2Q6 2Q3 G.8/059+(;.T AJ"9:#3GH3),5\T97(')\5F3)J"=9)':5F-N4 ]]]4L""4BN,7V'^4L""4BN A/"6;#.L?.0>5SR6:C40S5E.0/"N604;5E-\* ]]]4*5""48\ >:T4^*5""48\
Békásmegyeri "Vándor" Kerékpáros Klub www.bvkk.hu; info@bvkk.hu KEVICZKY JÓZSEF KEREKPÁROS TELJESÍTMÉNYTÚRA 35, 70 és 120 kilométer 2017. szeptember 10. 1039 Budapest, Lukács György utca 4. IX.82. tel.: (06) 20 / 922-19-91