Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar

Hasonló dokumentumok
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács április 9-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

miniszter kabinetfőnök, főosztályvezető titkárságvezető, osztályvezető főosztályvezető -helyettes

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai

A sportnap eredményei

Eredménylista Erdővidék

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS I. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. II. félév. JOGÁSZ SZAK RÉSZDIŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS II. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. IV.

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap: (+36-32)

II. S.Pártai Félmarathon

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes

14 óra. 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea. 2. Papp Máté Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskoláinak. III. konferenciája április 20.

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

Matematika verseny 2.osztály

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Szervezeti egység Név Munkakör telefon cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

Futakeszi. 10 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória: Fiatal (19 éves korig) Tempó Hátrány

Felkészítő pedagógus

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 26-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM

Egyetemi-Főiskolai ORSZÁGOS és Budapest Bajnokság Országúti Egyéni időfutam verseny 2007

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika

Név Tárgy Tanár Kezd

AMV megyei eredmények 8.osztály

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

8:00-9:30 9:45-11:15 11:30-13:00 13:15-14:45 15:00-16:30 16:45-18:15 18:30-20:00

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

Eredménylista. Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak. Osztály: 1.

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS

31. Heged Réka 1998 BHSE 00:57,57 121p 7. Nyikes Júlianna 1999 BHSE 00:40,55 347p 27. Pálinkás Anett 1999 BHSE 00:46,07 236p

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka

B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A V Á L A S Z T Á S S Z A V A Z A T S Z Á M L Á L Ó B I Z O T T S Á G

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után

27. FutaVác Vác Future 6.4 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Repertórium 2014/40-ig

RESTART - SCITEC Félmaraton és Váltó Futóverseny

KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA futónaptár.hu 10 KM

2. oldal Kormányzati szolgálati jogviszony megszűnése próbaidő alatt Tóth László, dr. Kereskényi Dávid, Szirbik Miklós, Csuták Máté; közös megegyezéss

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

nemzeti közszolgálati EGyEtEm közigazgatás-tudományi kar tudományos diákköri konferencia tavaszi ForduLÓ Budapest, április 24.

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Primavera BalatonMan Kenese 2019 Kategóriás Eredmények

CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

III. éves tanító szakos hallgatók beosztása VMT csoportos tanítási gyakorlat névsora B-TAKG /2014. tanév II. félév

Városi iskola IDŐPONT: június 14., szerda

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

2009.-évi Kerületi Diákolimpia Sportlövészet versenyszámban.

Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

8. Győr-Lipót futóverseny

66 2/3m fiú mellúszás versenyszám. 66 2/3m leány mellúszás 2. versenyszám. 66 2/3m fiú mellúszás

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

14Km összetett eredmény:

JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

Állam- és Jogtudományi Szekció 1

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

Pedagógus szakvizsga Tanári mesterképzési szak. Dr. Hostyisószkiné Jászai Valéria Erika ének - zene tanár

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám

Csapatverseny :35

2017. JÚNIUS 20. KEDD

Magyar Egyetemi- Főiskolai Tornászbajnokság Szeged, május 2. Női egyéni összetett verseny

VI.Szigetköz Minimaraton

II. MAPEI Szigligeti félmaraton

Átírás:

Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Tudományos Diákköri Konferencia Programfüzet 2012. november 7.

Tartalom Tartalom... 2 Program... 3 Tagozatülések programja... 4 Agrárjog Tagozat... 4 Alkotmányjog Tagozat... 4 Bibó István Szakkollégium Tagozat... 6 Büntetőjog Tagozat... 7 Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási jogi Tagozat... 7 Filozófia és Állam- és Jogelméleti Tagozat... 8 Jogszociológia Tagozat... 9 Kriminológia Tagozat... 9 Közigazgatási jog Tagozat... 10 Magyar Állam- és Jogtörténet Tagozat... 10 Munkajog Tagozat... 11 Nemzetközi jog Tagozat... 11 Nemzetközi Magánjog és Európai Gazdasági Jog Tagozat... 12 Pénzügyi jog Tagozat... 12 Polgári jog Tagozat... 13 Polgári eljárásjog Tagozat... 13 Római jog Tagozat... 14 2

Program 8:30 óra megnyitó (helyszín: Aula Magna) Köszöntőt mond: Dr. Király Miklós dékán, Dr. Menyhárd Attila kari TDT elnök 9:00 óra tagozatülések Tagozatülések programja: lásd tagozatüléseknél 17:00 óra záró rendezvény (helyszín: Aula Magna) Konferenciát bezárja: Dr. Menyhárd Attila, kari TDT elnök Zongorajáték, játszik: Király Balázs 18:00 óra - SPIRIT Színház - Fiú a tükörben, avagy rekviem a gyerekkorért Színház az elveszített gyerekkorért, a családi összetartozásért a függőségek világában, a családon belüli erőszak ellen. A konferencia megrendezését az ÖNÁLLÓ LÉPÉSEK A TUDOMÁNY TERÜLETÉN (TÁMOP - 4.2.2/B-10/1-2010-0030) projekt tette lehetővé. TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0030 Önálló lépések a tudomány területén 3

Tagozatülések programja Agrárjog Tagozat Időpont: 9:00 9:40 óra Helyszín: I. előadó Koi Ágnes: Versenyképesség a mezőgazdaságban, konzulens: Dr. Vass János Tóth Eszter Zsófia: A szövetkezeti jogi szabályozás aktuális kérdései, konzulens: Dr. Réti Mária Alkotmányjog Tagozat Időpont: 10:30 17:00 óra Helyszín: I. előadó Bedő Renáta: Az őszinte hang kihallatszik a tömegből avagy az ombudsmani jogvédelmi eszközök a leginkább veszélyeztetett csoportok tükrében, konzulens: Dr. Lápossy Attila Csóka Sarolta Krisztina: Anomáliák a közpénzügyi alkotmányban Különös tekintettel a Költségvetési Tanács működésére, konzulens: Dr. Papp Imre Deák- Bárdos Tamás: Közjogi felelősségre vonás az Amerikai Egyesült Államokban, konzulens: Dr. Pozsár- Szentmiklósy Zoltán Kántor Orsolya: Az állam semlegessége - régen és most, konzulens: Dr. Vissy Beatrix, Dr. Somody Bernadette Kazai Viktor Zoltán: Megszorított értelmezés, korlátozott alapjogok Az Alaptörvény hatása az alkotmányértelmezés és az alapjogvédelmi szint kapcsolatára, konzulens: Dr. Somody Bernadette 4

Kiss Anna Rita: Az egyházi jogállás szabályozásának új útjai Magyarországon, konzulens: Dr. Kukorelli István Kollarics Flóra: Fogvatartott alapjogok - A proaktív jogvédelem új intézménye Magyarországon, konzulens: Dr. Somody Bernadette Kónya Miklós Máté: Alapjogvédelem kontra jogbiztonság Az alapvető jogok védelmének és a jogbiztonság követelményének ütközése az Alkotmánybíróság gyakorlatában, konzulens: Dr. Vissy Beatrix Kormos Balázs János: A politikai közlések korlátozásának jogállami igazolása, konzulens: Dr. Pozsár-Szentmiklósy Zoltán Lascsik Zsófia: A tulajdonhoz való jog és annak védelme, konzulens: Dr. Papp Imre Nikula István: Parlamenti jogalkotás okozta károk és megelőzésük, konzulens: Dr. Papp Imre Szalbot Balázs: Az alkotmányjogi panasz legújabb kérdései (közvetlen panasz), konzulens: Dr. Kukorelli István, Dr. Pozsár- Szentmiklósy Zoltán Szentgáli-Tóth Boldizsár Artúr: A sarkalatos törvények és perspektívái a magyar jogrendszerben, konzulens: Dr. Dezső Márta Tóth Péter: Az előzetes normakontroll megváltozott szabályai. Hangsúlyeltolódás a hatalommegosztás rendszerében, konzulens: Dr. Kukorelli István, Dr. Pozsár- Szentmiklósy Zoltán Váncza Zsombor: Alkotmánybíráskodás, alkotmányértelmezés, konzulens: Dr. Papp Imre Vörös Áron: Az új magyar egyházügyi szabályozásról, konzulens: Dr. Papp Imre 5

Bibó István Szakkollégium Tagozat Időpont: 13:00 17:00 óra Helyszín: A/9 gyakorló Czinkóczi Sándor: Hogyan nő össze, ami összetartozik? - A keletnémet tartományok felzárkóztatása, konzulens: Szentgyörgyi József Kántor Zsófia Anna: "Politikus vagy professzionalista?" A helyi önkormányzatok új vezetési modellje, konzulens: Dr. Hoffman István Matits Kornél: Az országgyűlési képviselőcsoportok - Szabályozás és gyakorlat, konzulens: Dr. Papp Imre Milánkovich András: Díszítő elem, vagy új értelmezési távlatok? a magyar közjog történeti dimenziója az Alaptörvény tükrében, konzulens: Dr. Mezey Barna, Dr. Kukorelli István Szabó András: Az internetes fájlcserélés gazdasági hatásai Szentgáli-Tóth Boldizsár Artúr: Díszítő elem, vagy új értelmezési távlatok? a magyar közjog történeti dimenziója az Alaptörvény tükrében, konzulens: Dr. Mezey Barna, Dr. Kukorelli István Varga Gergely: A környezethez való jog mint személyhez fűződő jog, konzulens: Dr. Menyhárd Attila Veres Dániel: A konzorciális hitelezés magyarországi gyakorlata és problémái, konzulens: Dr. Németh Ágnes 6

Büntetőjog Tagozat Időpont: 14:00 16:00 óra Helyszín: VI. előadó Bangó Zoltán Ábel: Társadalomra veszélyesség mint a bűncselekmény-fogalom eleme, és ennek jogelméleti és joggyakorlati vonatkozásai, konzulens: Dr. Busch Béla Gönczy Angelika: Szocialista vs jogállami büntetőpolitika, avagy a büntetőjog társadalmi szerepének változása Magyarországon, konzulens: Dr. Belovics Ervin Hajdu Eszter: Az állatkínzás, konzulens: Dr. Busch Béla Halmi Eszter: A fiatalkori bűnözés vizsgálata a nemzetközi dokumentumok tükrében, konzulens: Dr. Lévay Miklós, Dr. Vaskuti András Szabó Alexandra: Családi (v)iszonyok a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi törvényi tényállásának dilemmái, konzulens: Dr. Gellér Balázs Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási jogi Tagozat Időpont: 9:00 14:00 óra Helyszín: VIII. előadó Dajka Henrietta: Joghézagok a tanúvédelem magyar szabályozásában, konzulens: Dr. Mohácsi Barbara Duzs Edit: A fogvatartott alanya vagy tárgya a büntetés-végrehajtásnak?, konzulens: Dr. Kabódi Csaba Gáspár Péter: Létezik-e a magyar vádalku? Avagy a lemondás a tárgyalásról és az angolszász vádalku összehasonlítása, konzulens: Dr. Hack Péter Halmi Eszter: A súlyosítás tilalma, konzulens: Dr. Erdei Árpád Havasi Renáta: A büntető eljárásjogi bizonyítást elősegítő igazságügyi orvostani vizsgálatok, konzulens: Dr. Hack Péter 7

Károly Zsófia: A gyermekbarát büntetőeljárás, konzulens: Dr. Finszter Géza Kiss Szilárd: A bírói pártatlanság, konzulens: Dr. Kabódi Csaba Klein Zsófia: Az Európai Unió és az emberi jogok, konzulens: Dr. Holé Katalin Kormányos Zoltán: A vád intézménye a büntetőeljárásban, konzulens: Dr. Hack Péter Rácz Anna: Civil a pályán! Az esküdtszék intézménye a büntetőeljárásban, különös tekintettel annak magyarországi működésére 1896 1919 között, konzulens: Dr. Kabódi Csaba Sajtos László: A szakértő szerepe a büntetőeljárásban, különös tekintettel az igazságügyi elmeorvos-szakértői vizsgálatra; A kóros elmeállapot jelentősége a büntetőeljárás szempontjából, konzulens: Dr. Kabódi Csaba, Dr. Balogh István Staniszewski Orsolya: A kartelljog kriminalizációja, konzulens: Dr. Hack Péter Wagner Tünde: Foci a jogban - a futballhuliganizmus, konzulens: Dr. Hack Péter Filozófia és Állam- és Jogelméleti Tagozat Időpont: 14:00 15:30 óra Helyszín: IX. előadó Benkhard Ágost Miklós: A negyedik hatalom kérdésköre, konzulens: Dr. Nagypál Szabolcs Szakács Tünde: A jogkövetés jelensége a jogelméletben, konzulens: Dr. Szmodis Jenő Vojteková Zofia: Cicero és Seneca államelmélete: a sztoikus uralkodó és az eszményi állam, konzulens: Dr. Nagypál Szabolcs 8

Jogszociológia Tagozat Időpont: 13:00 14:00 óra Helyszín: IX. előadó Brassói Vivien: Mit csinálnak a cigánygyerekek?, konzulens:? Markos Ádám András: A Fogyatékossággal élők jogainak forrása, megvalósulása és hatása Magyarországon, konzulens: Dr. Fleck Zoltán Tóth Fruzsina Rozina: A Gyöngyöspata-modell, konzulens: Dr. Fleck Zoltán Kriminológia Tagozat Időpont: 9:00 12:00 óra Helyszín: IX. előadó Jakab Zsuzsanna Roberta: Háttérelemzés a zsarolásban, konzulens: Dr. Lévay Miklós Kovács Krisztina: Fiatalkorú bűnelkövetők reszocializációs nevelése, konzulens: Dr. Borbíró Andrea Pap Júlia: A rendőrség és a civilek közötti bizalomra ható tényezők, konzulens: Dr. Krémer Ferenc Szedlák Levente Tamás: A mediáció helyzete Magyarországon, konzulens: Dr. Kerezsi Klára Tran Dániel: Az uzsora jelenség kriminológiai elemzése, konzulens: Dr. Gönczöl Katalin 9

Közigazgatási jog Tagozat Időpont: 13:00 17:00 óra Helyszín: III. előadó Dömők Adrienn Julianna: A PPP: leszálló vagy felszálló ágon vigaszágon?, konzulens: Dr. Barabás Gergely Kántor Zsófia Anna: "Politikus vagy professzionalista?" A helyi önkormányzatok új vezetési modellje, konzulens: Dr. Hoffman István Melles Marcell: Egy joggal való visszaélés közigazgatási jogi aspektusai, konzulens: Dr. Rozsnyai Krisztina Rokob Balázs: Az önkormányzati rendeletek felülvizsgálata az igazságszolgáltatás átalakítása után, konzulens: Dr. Barabás Gergely Szamek Gabriella: A Kiotói Jegyzőkönyvre épülő kvótakereskedés eljárási szabályai, konzulens: Dr. Bándi Gyula Ungváry Botond Dénes: Egészségügyi ellátás Magyarországon születéstől a halálig, Konzulens: Dr. Fazekas Marianna, dr. Lomnici Zoltán Veres Enikő: A városi kormányzás közjogi eszközei, konzulens: Dr. Hoffman István Magyar Állam- és Jogtörténet Tagozat Időpont: 14:00 17:00 óra Helyszín: VIII. előadó Barta Áron: A szökés és büntetése a kuruc hadseregben, konzulens: Dr. Mezey Barna Ihász Péter: Az esküdtszék működésének problémái és bukásának okai a XX. században, konzulens: Dr. Horváth Attila 10

Losonczi Eszter: A javítóintézetek kialakulása Magyarországon a XIX. században, konzulens: Dr. Gosztonyi Gergely Mireisz Tímea: A nem vagyoni kártérítés fejlődése a magyar jogtörténetben, különös tekintettel a XX. század első harmadának bírói gyakorlatára, konzulens: Dr. Horváth Attila, Dr. Lábady Tamás Orosz Georgina: A sajtó helyzete Magyarországon a második világháború időszakában, konzulens: Dr. Révész T. Mihály Palguta Virág: Balogh Jenő tevékenysége a büntető anyagi és a büntetés-végrehajtási jog területén, konzulens: Dr. Gosztonyi Gergely Szeredi Kristóf: Büntetések és végrehajtásuk az Erdélyi Fejedelemségben, konzulens: Bódiné Beliznai Kinga Munkajog Tagozat Időpont: 9:45 10:15 óra Helyszín: I. előadó Ajtay-Horváth Viola: Quo vadis sztrájkjog? Gondolatok a még elégséges szolgáltatásról, konzulens: Dr. Lehoczkyné Dr. Kollonay Csilla Nemzetközi jog Tagozat Időpont: 9:00 11:00 óra Helyszín: VI. előadó Bálint Boldizsár Péter: Hontalanság mint világpolgári engedetlenség, konzulens:? Bokros Attila: Strasbourg vs. Brüsszel az Európai Parlamenti működési helyek jelentőségének történelmi változása, konzulens: Dr. Lattmann Tamás 11

Dunár Ildikó: Vallásszabadság a strasbourgi bíróság ítélkezési gyakorlatában a 21. század hajnalán, különös tekintettel a vallási szimbólumokra, konzulens: Dr. Kajtár Gábor Jádi Dániel: Az NGO-k nemzetközi jogalanyisága: a FIFA és szabályzatainak helye a nemzetközi jogban, konzulens: Dr. Kajtár Gábor Tóth Angéla: Az univerzális joghatóság problémája a nemzetközi jogban, konzulens: Dr. Lattmann Tamás Nemzetközi Magánjog és Európai Gazdasági Jog Tagozat Időpont: 9:00 10:30 óra Helyszín: A/9 gyakorló Bozsó Ildikó: Az alapvető szerződésszegés szabályozása és gyakorlata a Bécsi Vételi Egyezmény alapján, konzulens: Dr. Erdős István Gacsályi Dénes Gábor: Az e-világ kalózai, avagy az illegális fájlcsere, konzulens: Dr. Erdős István Pénzügyi jog Tagozat Időpont: 10:30 12:00 óra Helyszín: A/9 gyakorló Szücs Lajos: Az államadósság korlátozását szolgáló szabályok az Egyesült Államokban és Magyarországon, különös tekintettel az adósságplafonra és az államadósságfékekre, konzulens: Dr. Kecső Gábor Tombor Csaba: A helyi önkormányzatok eladósodásának folyamata és fékezése Magyarországon, konzulens: Dr. Kecső Gábor Tóth Zsanett: Adójog és infláció, konzulens: Dr. Simon István 12

Polgári jog Tagozat Időpont: 9:00 12:00 óra Helyszín: III. előadó Babus Gábor: Az egyoldalú banki szerződésmódosítási jog, konzulens: Dr. Fuglinszky Ádám Haraszti Judit: A gazdasági válság, mint szerződési kockázat, alcím: A gazdasági lehetetlenülés, a lehetetlenülés és a bírói szerződésmódosítás kapcsolata, konzulens: Dr. Németh Ágnes Horváth Eszter: Amíg a szerződés el nem választ, konzulens: Dr. Menyhárd Attila Koller Kármen Csenge: A tiszta gazdasági kár, különös tekintettel a könyvvizsgáló felelősségére, konzulens: Dr. Menyhárd Attila Völcsey Balázs: Közös lónak a túros a háta, avagy a házastársak ingatlanán fennálló közös tulajdon megszüntetése, konzulens: Dr. Szeibert Orsolya Ágnes Polgári eljárásjog Tagozat Időpont: 11:00 13:00 óra Helyszín: VI. előadó Bencsik Klaudia: A class action az eredeti formájában és egy befogadó országban, konzulens: Dr. Varga István Németh Kristóf László: Joghatósági, hatásköri kérdések az Egyesült Államok szabadalmi pereiben, az Apple-Samsung per tükrében, konzulens: Dr. Varga István Pulinka Mihály: Kézbesítés a fizetési meghagyásos eljárásban, konzulens: Dr. Szécsényi-Nagy Kristóf 13

Szabó Sarolta Édua: Az anyagi és alaki igazságosság a polgári perben, konzulens: Dr. Varga István Timár Adrienn: Hatalom, függetlenség, ítélkezés Bírósági szervezetek elemzése három kontinensről, konzulens: Dr. Papp Zsuzsanna Völcsey Balázs: Interventio a polgári perben, konzulens: Dr. Papp Zsuzsanna, Dr. Varga István Római jog Tagozat Időpont: 15:30 17:00 óra Helyszín: IX. előadó Hodák Vencel: Az actio de pauperie és az állatkárokért való felelősség egyéb formái a római jogban, konzulens: Dr. Földi András Nemes Szilvia: Emptio venditio a hellenisztikus provinciák gyakorlatában?, konzulens: Dr. Földi András TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0030 Önálló lépések a tudomány területén 14