Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Tanácsa 2010. június 17-i ülésének határozatai és jegyzőkönyve A KARI TANÁCS ÜLÉSÉNEK HELYE: ELTE BTK Történeti Intézet könyvtára (Múzeum krt. 6-8, 1. em.) A KARI TANÁCS HIVATALOS OKTATÓI TAGJAI KÖZÜL JELEN VANNAK: Dr. Dezső Tamás dékán, egyetemi docens, a Kari Tanács elnöke, Dr. Bacsó Béla intézetigazgató, egyetemi tanár (Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet), Dr. Bárdosi Vilmos intézetigazgató, egyetemi tanár (Romanisztikai Intézet), Dr. Bodnár István intézetigazgató, egyetemi docens (Filozófia Intézet), Dr. Borsodi Csaba dékánhelyettes, intézetigazgató, egyetemi tanár (Történeti Intézet), Dr. Jászay László intézetigazgató, egyetemi tanár (Szláv és Balti Filológiai Intézet), Dr. Juhász Dezső intézetigazgató, egyetemi tanár (Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet), Dr. Knipf Erzsébet intézetigazgató, egyetemi tanár (Germanisztikai Intézet) helyett Dr. Uzonyi Pál, Dr. Kulcsár Szabó Ernő intézetigazgató, egyetemi tanár (Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet) helyett Dr. Eisemann György, Dr. Raczky Pál intézetigazgató, egyetemi tanár (Régészettudományi Intézet), Dr. Rényi András intézetigazgató, egyetemi tanár (Művészettörténeti Intézet), Dr. Sebestyén György intézetigazgató, egyetemi tanár (Informatikai és Könyvtártudományi Intézet), Dr. Vásáry István intézetigazgató, egyetemi tanár (Orientalisztikai Intézet) helyett Dr. Ormos István, Dr. Zólyomi Gábor intézetigazgató, egyetemi docens (Ókortudományi Intézet); KIMENTETTE MAGÁT: Dr. Frank Tibor intézetigazgató, egyetemi tanár (Angol-Amerikai Intézet), Dr. Hamar Imre intézetigazgató, egyetemi docens (Távol-keleti Intézet), Dr. Verebélyi Kincső intézetigazgató, egyetemi tanár (Néprajzi Intézet); A KARI TANÁCS VÁLASZTOTT TAGJAI KÖZÜL JELEN VANNAK: Dr. Csapó Csaba egyetemi adjunktus (Történeti Intézet), Dr. Faix Dóra egyetemi adjunktus (Romanisztikai Intézet), Dr. Gintli Tibor egyetemi adjunktus (Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet), Dr. Komáromy Zsolt egyetemi adjunktus (Angol-Amerikai Intézet), Dr. Majoros István egyetemi tanár (Történeti Intézet), Dr. Mohay Tamás egyetemi docens (Néprajzi Intézet), Dr. Nagy Balázs egyetemi docens (Történeti Intézet), Dr. Orlovszky Géza dékánhelyettes, egyetemi docens (Irodalom- és Kultúratudományi Intézet), Dr. Péteri Attila egyetemi docens (Germanisztikai Intézet), Dr. Ráduly Zsuzsanna egyetemi docens (Szláv és Balti Filológiai Intézet), Dr. Sajó Sándor egyetemi adjunktus (Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet), Dr. Takács József egyetemi docens (Romanisztikai Intézet), Dr. Zsilák Mária egyetemi adjunktus (Angol- Amerikai Intézet); KIMENTETTE MAGÁT: Dr. Balázs Géza egyetemi tanár (Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet), Dr. Balogh F. András egyetemi docens (Germanisztikai Intézet), Dr. Bartosiewicz László egyetemi docens (Régészettudományi Intézet), Dr. Bodnár Gábor egyetemi docens (Zenei Tanszék), Dr. Gósy Mária egyetemi tanár (Fonetikai Tanszék), Dr. Kontra Edit egyetemi docens (Angol-Amerikai Intézet), Dr. Zvolenszky Zsófia egyetemi tanársegéd (Filozófia Intézet); A BTK HÖK KARI TANÁCSI TAGJAI KÖZÜL JELEN VANNAK: Nemes László a HÖK elnöke (Informatikai és Könyvtártudományi Intézet), Bak Bálint (Történeti Intézet), Balázs Gabriella (Ókortudományi Intézet), Bodrogi Richárd (Filozófiai Intézet), Czégány Gergő (Germanisztikai Intézet), Diriczi Zsombor (Történeti Intézet), Faragó Gábor (Doktorandusz Bizottság elnöke), Fodor Ákos (Angol-Amerikai Intézet), Gergely Ádám (Orientalisztikai Intézet), Habók Lilla (Informatikai és Könyvtártudományi Intézet), Halmi Eszter (Romanisztikai Intézet), Horváth Barbara (Távol-Keleti Intézet) helyett Jenkei Dániel, Kalina Gergely (Régészettudományi Intézet), Kalina Veronika (Néprajzi Intézet), Luczay Réka Laura (Művészettörténeti Intézet), Prischetzky Réka (Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet), Smid Róbert (Magyar intézetek) helyett Hegedűs Zsuzsa, Sőtér Dávid (Szláv és Balti Filológiai Intézet), Zsinka Julianna (Romanisztikai Intézet); A NEM OKTATÓK ÉS KUTATÓK VÁLASZTOTT KÉPVISELŐJE: Bukta Zsolt az Üzemeltetési Osztály vezetője nincs jelen; A KARI TANÁCS ÁLLANDÓ MEGHÍVOTTJAI KÖZÜL JELEN VANNAK: Dr. Pál Ferenc egyetemi docens, nemzetközi ügyek dékánhelyettese, Dr. Brenner Koloman egyetemi docens, dékáni megbízott, Dr. Gaálné Csoba Alice a Doktori és Tudományszervezési Hivatal vezetője, Dr. Kratochwill Ferencné a
Gazdasági és Üzemeltetési Hivatal vezetője, Taskó Mihályné a Tanulmányi Hivatal vezetője, Antalné Dr. Szabó Ágnes, a Szakmódszertani Központ vezetője, Kóczán András, a Dékáni Titkárság vezetője; A KARI TANÁCS JEGYZŐKÖNYVÉNEK KÉSZÍTŐJE: Dr. Faix Dóra, a Kari Tanács titkára. HATÁROZATOK TÁRA XXXIX/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozat Dr. Károly Krisztina felterjesztéséről dékánhelyettesi címre; XL/2010. (. 17.) sz. kari tanácsi határozat Dr. György Péter felterjesztéséről intézetigazgatói címre; XLI/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozat Dr. Mohay Tamás felterjesztéséről intézetigazgatói címre; XLII/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozat Dr. Dávid Géza felterjesztéséről intézetigazgatói címre; XLIII/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozat Dr. Racky Pál felterjesztéséről intézetigazgatói címre; XLIV/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozat Dr. Bárdosi Vilmos felterjesztéséről intézetigazgatói címre; XLV/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozat az ELTE BTK 2009. évi gazdálkodási tevékenységéről készült beszámolóról; XLVI/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozat az ELTE BTK 2010. évi költségvetéséről; XLVII/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozat a Kortárs Művészetelméleti és Kurátori ismeretek mesterképzési (MA) szak létesítéséről; XLVIII/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozat a Felvételi Szabályzat módosításáról (a kötelező írásbeli feloldása a mesterszakos felvételi eljárás során); XLIX/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozat az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat II. kötet (Hallgatói Követelményrendszer) módosításáról (szociális alapú ösztöndíj, tanulmányi ösztöndíj); L/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozat az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat II. kötet (Hallgatói Követelményrendszer) kari különös részének módosításáról (térítési és juttatási fejezet, kulturális és tudományos ösztöndíj); LI/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozat az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat II. kötet (Hallgatói Követelményrendszer) módosításáról (honorácior képzés); LII/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozat az anglisztika BA tanegységlistájának módosításáról; LIII/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozat a keleti nyelvek és kultúrák BA tanegységlistájának módosításáról; 2
LIV/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozat a magyar BA, észt, finn, finnugor és művelődéstudomány szakirány tanegységlistájának módosításáról; LV/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozat a romanisztika BA francia, olasz, portugál, spanyol és román szakirány tanegységlistájának módosításáról; LVI/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozat a szabad bölcsészet BA, művészettörténet szakirány tanegységlistájának módosításáról; LVII/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozat a szlavisztika BA orosz szakirány tanegységlistájának módosításáról; LVIII/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozat a történelem BA régészet szakirány tanegységlistájának módosításáról; LIX/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozat az észt, finn, finnugor, művelődéstudomány, spanyol, francia, olasz, portugál, művészettörténet, orosz minor tanegységlistájának módosításáról; LX/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozat az orosz nyelv és irodalom mesterszakos (MA) tanegységlista módosítására és a tanári mesterszak orosz szakképzettségi modul tanegységlistájának módosításáról; LXI/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozat a szakirányú továbbképzési szakok tantárgylistáinak jóváhagyásáról és az oklevél minősítésének számítási módjáról; LXII/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozat a tanári mesterszak (MA) szakmai modulfelelőseinek változásáról; LXIII/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozatot szakzáróvizsga-bizottságok kiegészítéséről. JEGYZŐKÖNYV Dr. Dezső Tamás dékán köszönti a Kari Tanács tagjait. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a Kari Tanács határozatképes, 41 fő van jelen a szavazásra jogosult 55 fő közül. NAPIREND ELŐTT 1. Nemes László HÖK elnök tájékoztatja a Kari Tanács tagjait a személyi változásokról. Az elnökségben két változás történt: tanulmányaik befejezése miatt leköszöntek Beregi Bettina, a Külügyi Bizottság éléről (későbbiekben a TEMPUS Közalapítványnál a CEEPUS ügyek országos koordinációjával fog foglalkozni), helyére Czégány Gergő a Germanisztika Intézeti Képviselet elnöke lett felkérve, illetve Józsa-Sőrés Zsófia a Diákjóléti Bizottság éléről, akinek a helyére Kovács Zoltán lett felkérve. A 2010. május 8-án tartott tisztújító HÖK Közgyűlés Nagy Dávidot, a Széchényi Egyetem hallgatóját választotta 2011. január 1-től elnöknek, az ELTE által jelölt elnökségi tag Pálffy Dorottya, az ELTE TáTK HÖK elnöke lett, a június 12-én tartott Közgyűlésen Misckolczi Norbert lemondása után, december 31-ig elnöknek Körösparti Pétert a Debreceni Egyetem EHÖK elnökét választották, az ELTE által delegált elnökségi tag Báli Bernadett; az ELTE EHÖK Kabinetfőnöke, az ÁJK HÖK korábbi elnöke lett.. Az EHÖKben a 3
tudományszervezési feladatokat Kalina Gergely látja el, csatlakozni fog a Kari Tanácshoz, hogy a megfelelő napirendi ponthoz hozzászólhasson. 2. Dr. Dezső Tamás dékán megszavaztatja az ülés napirendjét. Dr. Dezső Tamás dékán előterjesztésére a Kari Tanács nyílt szavazással, 41 igen szavazattal, egyhangú szavazással elfogadja a Kari Tanács napirendjét. Személyi ügyek 1. DÉKÁNHELYETTESI PÁLYÁZAT VÉLEMÉNYEZÉSE Dr. Dezső Tamás: Új rektora van az egyetemnek, Dr. Mezey Barna 2010. aug. 1-től, új rektorhelyettesei lesznek, szám szerint 5, és az oktatási rektorhelyettesi posztra egy ember pályázott, Dr. Borsodi Csaba oktatási dékánhelyettesünk, amennyiben ő megválasztásra kerül, új oktatási dékánhelyettesre lesz szükségünk. Egy pályázat érkezett be: Dr. Károly Krisztina hab. egyetemi docens, az Angol-Amerikai Intézet igazgató-helyettesének pályázata. Feladatok: tanulmányi hivatal átszervezése, új ETR, nem lesz egyszerű feladata, előbb-utóbb megkerülhetetlen feladatok, ezek szerepelnek a pályázatban. Nemes László: HÖK figyelmének központjában állnak a szakmai programban pontjai, mivel minden hallgatót érintő kérdésekről van szó. Bízik benne, hogy a jó együttműködés továbbra is megmarad. Szavazás eredménye Dr. Dezső Tamás dékán előterjesztésére a Kari Tanács titkos szavazással meghozva a XXXIX/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozatot, 39 igen, 1 nem, szavazattal támogatja Dr. Károly Krisztina felterjesztését dékánhelyettesi címre. 2. INTÉZETIGAZGATÓI PÁLYÁZATOK VÉLEMÉNYEZÉSE Dr. Dezső Tamás dékán: 5 Intézetigazgató megbízása június 30-ával lejár. Az érintett intézetek vezetésére egy-egy érvényes pályázat érkezett, minden pályázó egyhangú támogatást kapott az intézeti tanácstól. Minden megbízás július 1-től 4 évre szól. Dr. Dezső Tamás dékán Szavazatszámláló Bizottságot jelöl ki a személyi ügyekben történő titkos szavazás lebonyolításához, melynek tagjai: Dr. Sebestyén György, Dr. Csapó Csaba, egy HÖK képviselő. Szavazás eredménye Dr. Dezső Tamás dékán előterjesztésére a Kari Tanács titkos szavazással meghozva a XL/2010. (. 17.) sz. kari tanácsi határozatot, 36 igen, 5 nem, szavazattal támogatja Dr. György Péter felterjesztését intézetigazgatói címre. Dr. Dezső VI Tamás dékán előterjesztésére a Kari Tanács titkos szavazással meghozva a XLI/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozatot, 33 igen, 4 nem, 4 érvénytelen szavazattal támogatja Dr. Mohay Tamás felterjesztését intézetigazgatói címre. Dr. Dezső Tamás dékán előterjesztésére a Kari Tanács titkos szavazással meghozva a XLII/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozatot, 40 igen, 1 nem, szavazattal támogatja Dr. Dávid Géza felterjesztését intézetigazgatói címre. 4
Dr. Dezső Tamás dékán előterjesztésére a Kari Tanács titkos szavazással meghozva a XLIII/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozatot, 38 igen, 2 nem, 1 érvénytelen szavazattal támogatja Dr. Racky Pál felterjesztését intézetigazgatói címre. Dr. Dezső Tamás dékán előterjesztésére a Kari Tanács titkos szavazással meghozva a XLIV/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozatot, 33 igen, 8 érvénytelen szavazattal támogatja Dr. Bárdosi Vilmos felterjesztését intézetigazgatói címre. Gazdasági ügyek 1. BESZÁMOLÓ AZ ELTE BTK 2009. ÉVI GAZDÁLKODÁSI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Huszthy Katalin: Az egyetem 2009. évi gazdálkodásának értékelése. A gazdasági válság hatása érezhető: 2x érintette az egyetemet elvonás, ezt a Karok kevéssé érzékelhették, mert központi forrásból került megoldásra. A Második eset a nyári zárolás volt, komoly problémát okozott, kompromisszumos megoldás született, kincstárjegyeink fedezetként el lettek fogadva, így működhettünk tovább. Kincstárnoki rendszert vezetett be az egyetem. Óriási siker: egy Karnak sem volt negatív egyenlege 2009 év végére. Sikeres konszolidációs időszak végére értünk, a 2010- es évet nyugodt, biztos gazdasági helyzettel indította az egyetem. Semmelweis egyetemtől sikerült átvenni a Puskin u- 9. sz. alatt lévő épületet, jogcím nélkül jóhiszemű használók voltunk a Kazinczy utcában, mára hivatalosan az ELTE vagyon kezelésébe került. Közbeszerzési törvény változásainak következményei néhány karon (a BTK-n nem) gondot okoz: keretmegállapodások szabályoznak sok tevékenységet. Újabb kft. Jött létre: az egyetemi Szolgáltaásszervező kft. 10 millió forintos tőkével, teljes mértékben ELTE tulajdonban van. Állami támogatás csökkent, ez szinte duplán sújtotta a Bölcsészettudományi Kart. A szabadságunk gazdálkodás szempontjából beszűkült. Közintézetek lettünk. 440 millió volt a csökkenés, a központi feladatok terhére, a 0,74% került csupán a karokra. 621 fővel nőtt az államilag finanszírozott hallgatók száma. MA számra 1200 fővel nőtt, jeentősen nőtt 2200-fővel az alapképzésre jelentkezők száma. Mivel a normatívák csökkentek, az összes tényező eredménye az, hogy 440 milliós csökkenést kell megoldania az egyetemnek. 2009 és 2010 között 60 milliós csökkenés volt. Ajtósi dürer sor értékesítéséből befolyt összeggel kapcsolatban vita volt, végül is 2010 március 31-én engedélyező levelet megkapta az egyetem, a beruházás pénteken kiírásra kerül, 7. hónapban elindulhat a munka, őszre a felújítás befejeződik. Szintén két héten belül, Uniós közbeszerzési eljárás keretében elindul a Múzeum krt. 4/c felújítása (úgy kell majd dolgozni, hogy közben folyik a felújítás). Pályázatok tekintetében óriási kockázatnak nézünk elébe: több mint egymilliárd forintot kell előfinanszíroznia. Dr. Dezső Tamás: Dr. Kratochwill Márta tanfolyamot hirdetett. Helyzetünk kiegyensúlyozott, de nagyon kiszolgáltatottá teszi a Kart, egy-egy külső behatással szemben. Szeptemberi vagy októberi Kari tanács elé kerül majd egy új Stratégiai Program, mely az új utakat keresi majd. A Kari Gazdasági Bizottság megtárgyalta mindkét előterjesztést, egyhangúan támogatta a beszámolót és a költségvetést is. A 2009-es évben összesen 527 milliónyi pályázati pénz ment át a Karon. Nemes László észrevétele, hogy szükség lenne arra, hogy a Kari olvasó, ill. a Kar nagyobb könyvtárai este 20 óráig legyenek nyitva, főleg a vizsgaidőszakban, ez fontos lenne a Kardiákjainak identitása szempontjából, illetve jót tenne az alumni kérdésnek is. Dr. Dezső Tamás: fel fogja kérni a Kar új dékánhelyettesét, hogy keressen megoldást erre a problémára. Dr. Sebestyén György: a fővárosi Szabó Ervin könyvtára és más könyvtárak is túlzsufoltak, nem biztosítanak megfelelő körülményeket a hallgatóknak. XLV/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozatot, 41 igen szavazattal egyhangúlag támogatja az 5
2. AZ ELTE BTK 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE XLVI/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozatot, 41 igen szavazattal egyhangúlag támogatja az Dr. Dezső Tamás dékán kezdeményezi, hogy mivel Dr. Rényi Andrásnak doktori védésre kell mennie, a Kari Tanács vegye előre az oktatási menü, művészetelméleti MA létesítésére vonatkozó pontját. A Kari Tanács egyhangúlag elfogadja a menüpont előrehozását. Oktatás 1. ELŐTERJESZTÉS A KORTÁRS MŰVÉSZETELMÉLETI ÉS KURÁTORI ISMERETEK MESTERKÉPZÉSI (MA) SZAK LÉTESÍTÉSÉRE Dr. Rényi András tájékoztatja a Kari Tanács tagjait arról, hogy a Művészettörténeti Intézetben a hallgatók jelentős része galériáknál helyezkedik el, ez a munka a kortárs művészetek új iparágává és elhelyezkedési területté vált, Magyarországon pedig nincs ilyen képzés. A Képzőművészeti Egyetemmel összefogva szeretnének indítani egy képzést, mely majd hosszú távon kétnyelvű képzés lenne (már csak azért is, mert a kortárs művészet egyetemes nyelve az angol), külföldi diákok számára is. XLVII/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozatot, 45 igen szavazattal egyhangúlag támogatja az Szabályzatok 1. ELŐTERJESZTÉS A FELVÉTELI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSÁRA (A KÖTELEZŐ ÍRÁSBELI FELOLDÁSA A MESTERSZAKOS FELVÉTELI ELJÁRÁS SORÁN Dr. Dezső Tamás: az írásbeli feloldásáról döntött a 6 bölcsészdékán fóruma. Ne írjuk elő, hogy mindenkinek kötelező legyen 25 pontos írásbeli részt meghirdetni. Amennyiben a Kari Tanács ezt támogatja és feloldja a kötelezettséget, a Tanulmányi Hivatalba minél hamarabb eljuttatni, hogy az Intézetek milyen szakon szeretnének változtatni, aki nem küld be változtatást, ott nem lesz változtatás. Dr. Mohay Tamás szeretné hallani az érveket ennek az eltörlése mellett. Dr. Dezső Tamás: nincsenek központi érvek, több olyan szakról jelezték, hogy nincs szükség írásbelire. A következő évben kipróbálnánk, hogy így hogy működne. Dr. Bárdosi Vilmos: Olyan kevesen vannak a hallgatóink, hogy jól ismerjük őket, felesleges munka az írásbeli. Dr. Borsodi Csaba: nagyon eltérőek a vizsgakövetelmények, szabad döntési joga van mindenkinek, minden szak maga dönt. Tavaly az írásbelik eredménye nem mutatott eltérést a szóbelikhez képest, idén már nem, jövő meglátjuk hogyan lesz. Dr. Dezső Tamás: ahol túljelentkezés van, ott az írásbelin szűrni lehet a jelentkezőket, de sokrétű lehet a kérdés megítélése. Nemes László: a HÖK támogatja az 6
Kérdése, hogy meddig kell átküldeni a váltotatás igényét? Dr. Borsodi Csaba: július 2-ig. XLVIII/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozatot, 41 igen szavazattal egyhangúlag támogatja az 2. ELŐTERJESZTÉS AZ ELTE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT II. KÖTET (HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER) MÓDOSÍTÁSÁRA (SZOCIÁLIS ALAPÚ ÖSZTÖNDÍJ, TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ) Nemes László: javaslat, hogy a jogszabály által megengedett mértékben emeljük a tanulmányi ösztöndíjat. Teljesítményalapú ösztöndíj megítélése a cél. LXIX/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozatot, 41 igen szavazattal egyhangúlag támogatja az 3. ELŐTERJESZTÉS AZ ELTE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT II. KÖTET (HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER) KARI KÜLÖNÖS RÉSZÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRA (TÉRÍTÉSI ÉS JUTTATÁSI FEJEZET, KULTURÁLIS ÉS TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJ) Nemes László: 21% százaléknyi normatíva átcsoportosításáról van szó, szeretnék inspirálni a hallgatókat például a konferenciák szervezésére. Dr. Dezső Tamás: az átcsoportosítást messzemenően támogatja, a hallgatók által szervezett konferenciák némelyike országos hírnévre tett szert, forrásaik növelése a mi érdekünk is. L/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozatot, 41 igen szavazattal egyhangúlag támogatja az 4. ELŐTERJESZTÉS AZ ELTE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT II. KÖTET (HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER) MÓDOSÍTÁSÁRA (HONORÁCIOR KÉPZÉS) Kalina Gergely, HÖK képviselő a honorácior státusz létrehozáse szerves része az egyetemi majdani rektori kabinete törekvéseinek. Felmérés készítette elő ezt az előterjesztést a tehetséggondozó tevékenységről, ez egy tehetségtámogatási forma, melyben a hallgatók meglevő kurzusokat teljesítenek és mentesülnek de felügyelet mellett a kredittúlfutás terheitől, amennyiben a szakfelelős engedélyt ad erre. A tanulmányaikat mélyíteni, bővíteni akarják. Eddig ilyen szintű, kontrollált tehetságtámogatási forma nem létezett. Dr. Dezső Tamás: eddig 110%- ot kapnak a hallgatók. Előre eldöntött, logikusan tanulmányi rend alapján, strukturáltan adjunk ehetőséget a tehetséges hallgatóknak (4.300 forint/kredit a túllépésnél). Dr. Borsodi Csaba: az ELTÉn pillanatnyilag tehetséggondozás folyik a szakkollégiumokban (felvevőképességük csökken és nem nagyon növelhető tovább) és a tudományos diákkörök keretében, de ha az egyetem nem a tömegképzés, hanem az elitképzés irányába fordul, akkor új tehetséggondozási koncepciót kell 7
kialakítania, a honorácios státusz megtermtése egy lépés lenne. Egyes karok elutasítják ezt az ötletet, felmerült, hogy maximáljuk az ilyen hallgatók számát egy ezrelékre, de ez csupán 22 hallgatót jelentene az egész egyetemen. Kompromisszum lehetne az egy éves kísérleti idő (ezt szükség esetén fel lehet vetni amikor majd a kérdés a Szenátus elé kerül. Dr. Bodnár István: nagyon fontosnak tartja, hogy egyetemi szintű kezdeményezésről van szó, és létrejöhetnek emelt szintű órák is, tehát az oktatókra is hatással lehet a kezdeményezés. LI/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozatot, 41 igen szavazattal egyhangúlag támogatja az Oktatás 1. ELŐTERJESZTÉSEK ALAPSZAKOS (BA) TANEGYSÉGLISTÁK MÓDOSÍTÁSÁRA (ANGLISZTIKA BA, KELETI NYELVEK ÉS KULTÚRÁK BA, MAGYAR BA, NÉPRAJZ BA, ROMANISZTIKA BA, SZABAD BÖLCSÉSZET BA FILOZÓFIA SZAKIRÁNYA, SZLAVISZTIKA BA OROSZ SZAKIRÁNYA, TÖRTÉNELEM BA RÉGÉSZET SZAKIRÁNYA) LII/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozatot, 41 igen szavazattal egyhangúlag támogatja az anglisztika BA tanegységlistájának módosítását. LIII/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozatot, 41 igen szavazattal egyhangúlag támogatja a keleti nyelvek és kultúrák BA tanegységlistájának módosítását. LIV/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozatot, 41 igen szavazattal egyhangúlag támogatja a magyar BA, észt, finn, finnugor és művelődéstudomány szakirány tanegységlistájának módosítását. LV/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozatot, 41 igen szavazattal egyhangúlag támogatja a romanisztika BA francia, olasz, portugál, spanyol és román szakirány tanegységlistájának módosítását. LVI/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozatot, 41 igen szavazattal egyhangúlag támogatja a szabad bölcsészet BA, művészettörténet szakirány tanegységlistájának módosítását. LVII/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozatot, 41 igen szavazattal egyhangúlag támogatja a szlavisztika BA orosz szakirány tanegységlistájának módosítását. LVIII/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozatot, 41 igen szavazattal egyhangúlag támogatja a történelem BA régészet szakirány tanegységlistájának módosítását. 8
LIX/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozatot, 41 igen szavazattal egyhangúlag támogatja az észt, finn, finnugor, művelődéstudomány, spanyol, francia, olasz, portugál, művészettörténet, orosz minor tanegységlistájának módosítását. 2. ELŐTERJESZTÉS AZ OROSZ NYELV ÉS IRODALOM MESTERSZAKOS (MA) TANEGYSÉGLISTA MÓDOSÍTÁSÁRA ÉS A TANÁRI MESTERSZAK OROSZ SZAKKÉPZETTSÉGI MODUL TANEGYSÉGLISTÁJÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRA LX/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozatot, 41 igen szavazattal egyhangúlag támogatja az orosz nyelv és irodalom mesterszakos (MA) tanegységlista módosítására és a tanári mesterszak orosz szakképzettségi modul tanegységlistájának módosítását. 3. ELŐTERJESZTÉS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK TANTÁRGYLISTÁINAK JÓVÁHAGYÁSÁRA ÉS AZ OKLEVÉL MINŐSÍTÉSÉNEK SZÁMÍTÁSI MÓDJÁRA Dr. Borsodi Csaba oktatási dékánhelyettes ismerteti az 5 szakirányú továbbképzési szak nevét, amelyeknek tantárgylista módosítási kérelmét, és diploma minősítésének számítási módját a Kari Tanács elé terjeszti: bölcsészeti szakterületen kompetenciafejlesztő oktató, idegen nyelvet jelnyelven tanuló oktató, német mint első és második idegen nyelv tanári szakmai kompetenciafejlesztő, német nemzetiségi oktatási referens, német oktatási és kulturális referens. LXI/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozatot, 41 igen szavazattal egyhangúlag támogatja az 4. ELŐTERJESZTÉSEK A TANÁRI MESTERSZAK (MA) SZAKMAI MODULFELELŐSEINEK VÁLTOZÁSÁRA Dr. Borsodi Csaba megköszöni Antalné Szabó Ágnes munkáját az előterjesztés elkészítésében. Dr. Dezső Tamás rendkívül fontosnak tartja a tanárképzést, hogy a hallgatók már tanulmányaik során tudják, hogy tanárok szeretnének lenni. A Bölcsészkaron mindig is volt tanárképzés és mindig is lesz, fontos pontja a stratégiánknak, hogy a tanárképzést ne veszítsük el. Dr. Borsodi Csaba: A MAB tervei között közbenső, belső akkreditáció kilátásba van helyezve. A módosított törvény öt évenkénti akkreditáció-felülvizsgálatot ír elő, ez még az előkészítés stádiumában van, de hamarosan eljön. LXII/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozatot, 41 igen szavazattal egyhangúlag támogatja az 9
Egyebek 1. ELŐTERJESZTÉSEK SZAKZÁRÓVIZSGA-BIZOTTSÁGOK KIEGÉSZÍTÉSÉRE LXIII/2010. (VI. 17.) sz. kari tanácsi határozatot, 41 igen szavazattal egyhangúlag támogatja az 2. Dr. Dezső Tamás dékán tájékoztatja a Kari Tanács tagjait arról, hogy a következő Kari Tanács egy hét múlva, június 24-én lesz, a megújult Kari Tanácsteremben. 3. Nemes László HÖK elnök: utolsó osztatlan választás eredményei: szakos képviselők száma csökkent. A következő szakokon lett képviselő választva: észt, informatikus-könyvtáros, japán, kínai, levéltár, román, skandinavisztika, ukrán, filelmélet, filozófa, művészetörténet, német és történelem. Tanszéki értekezleteket hívjanak össze a tanszékeken. OMHV értékelésekre bíztassuk az oktatókat, és az oktatók tegyék publikussá az eredményeiket, a hallgatóknak egy nagyon pozitív visszacsatolást jelent. A HKR 55. értelmében az órákat már meg kellett hirdetni. szeptember 13- án kezdődik majd az új tanév, szeptember 7. (kedd) 10 órát tűzött ki a HÖK a tájékoztatók lebonyolítására, délután lenne a mesterszakos tájékoztató is. Könyvtári nap a tervek szerint szeptember 14-én (kedden) lesz. Dr. Dezső Tamás dékán megköszöni a Kari Tanács tagjainak jelenlétét, majd bezárja a Tanács ülését. Budapest, 2010. június 21. Jóváhagyta Dr. Dezső Tamás s. k., dékán 10