2017. január, 18. évfolyam 1. szám ÉLETÜNK w es s i. h u A Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet tájékoztatója Aliansz imahét programjai: Január 9, Ó utca 16, Kübler Jánor, Január 10, Ó utca 16, Bánki Lajos, Január 11, Erzsébet Krt. 13., vezetők, Január 12, Ó utca 16, Khaled László, Január 13, Ó utca 16, Varga László, Január 14, Ó utca 16, Hecker Frigyes. Az ökumenikus imahét január 15 és 22 között lesz megtartva. Január 16án, hétfőn, 18 órakor a mi imaházunk fog helyet adni az alkalomnak. A többi helyszínről a honlapon lehet majd tájékozódni. Január 27-én, pénteken női alkal- mat fogunk tartani. Február 19-én, vasárnap fogjuk megszervezni az év első közösségi napját. Imádkozzunk az alkalmakért, a látogatókért! Fogadju k örömmel, Isten ajándékaként gyülekezeti alkalmainkat, és hívjuk el ismerőseinket, barátainkat is! Gondoljunk nehéz helyzetben lévő testvéreinkre is, fejezzü k ki szeretetünket, törődésünket feléjük, hogy rajtunk keresztül is megtapasztalják Isten áldásait! Gyülekezeti értesítőnk elérhető a www.wessi.hu inter netoldalon. A fotó a tavalyi gyülekezeti hétvégén készült. Fotó: Gál Efraim
vfordulókon, születésnapi meglepetés partikon előkerülnek a régi fény- É képek. Az ott én lennék? Mások is csodálkoznak, mondanak is valamit, meg nyilván gondolnak olyanokat, amiket nem mondanak. Aztán megszületik a konszenzus: Igen. Mindenki megerősíti, hogy a képen látott személy, a nyilvánvaló különbségek ellenére, én vagyok. 2017. január Érdemes egy ilyen alkalmat, vagy fényképet felhasználni arra, hogy végiggondoljuk, miben is változtunk a felvétel elkészülése óta? Vannak olyan változások, amelyek akaratunktól függetlenül bekövetkeznek. Például nem kell ahhoz semmit csinálni, hogy korosodjunk, megy az magától is, és ráadásul elég látványos. De vannak olyan változások, amelyek nem mennek végbe maguktól. Sőt. Kifejezetten oda kell ráfigyelnünk, hogy megvalósuljanak, és még akkor se sikerül mindig. Pál apostol arra buzdítja a római hívőket, hogy változzanak meg gondolkodásuk megújulása által, hogy megvizsgálhassák, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata (Róm 12,2). A Kolosséban lakóknak pedig azt üzeni: Öltsék fel az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt (Kol 30,10). Vajon, ha ilyen dolgok is látszódnának egy képen, akkor hogy néznénk ma ki? Megújulás. Gondoljunk csak bele, milyen fantasztikus dolog, hogy Isten lehetővé tette számunkra, hogy ellentétben a testtel, amely folyamatosan öregszik a belső emberünk, lelkünk, gondolkodásunk megújulhat! Ez persze rajtunk is 2 201 A megú év múlik, hogy akarjuk-e, de a csoda az, hogy erre egyáltalán van lehetőség. Ez már része annak a több felvonásos grandiózus folyamatnak, amelyben Isten megment a kárhozattól. Egész lényünket, a testünket is beleértve, meg fogja újítani, újjá fogja teremteni. Ahhoz tudnám ezt hasonlítani bár nyilván nem tökéletes a hasonlat, mint ahogy a mély tengerből feljövő búvár sem mehet ki azonnal a szabad levegőre, át kell mennie egy több lépcsős zsilipelési folyamaton. Isten úgy rendelkezett -nem tudjuk miért-, hogy az újjáteremtés folyamata több fázisban történik. A megújítást először a belső-
18. évfolyam 1. szám 7 julás e 3 emberrel kezdi. Ha ezt mi is akarjuk, akkor a megtérést követően a lelkünk megújulhat. Miközben a test marad a régi, pontosabban napról napra romlik, belső emberünk napról napra megújulhat (2Kor 4,16). Testünk teljes megújulása majd egy következő zsilipelési szakaszban történik meg, a feltámadáskor. Felfoghatatlanul nagy dolog, hogy ez lehetséges. De nagy ára is volt. Jézus Krisztus ártatlanul szenvedett és halt meg azért, hogy meg legyen a lehetőségünk, hogy már most megújuljunk, és majd egyszer fel is támadjunk. Nagy titok ez. Ha ezt az egész megújítási, megújulási folyamatot egyben nézzük, és nem csak az egyes pillanatnyi zsilipezős állomásaira tekintünk, akkor ez azt is jelenti, hogy az állandó megújulás számunkra nem opció, hogy lehet úgy is, meg anélkül is. Ha ugyanis nem fáradozunk nap mint nap gondolkodásunk megújulásán, akkor értelmetlenné tesszük Krisztus értünk való szenvedését és halálát. Mert akkor ő a megváltás hosszú folyamatát hiába készítette elő nekünk, ha mi nem követjük folyamatosan az útmutatásait. Nem elég egyszer megtérni, aztán majd lesz, ahogy lesz, és Isten majd feltámaszt. Ez egy folyamat, ami most is történik velünk. Míg a naponkénti öregedésért semmit nem kell tennünk, a naponkénti megújulás lehetőségét Isten a kezünkbe adta. Krisztusról nem készült fénykép. De ő is volt valamilyen 30 évesen, és lett valamilyen néhány évvel később. A végén pedig drámai lehetett a látvány Pedig neki nem kellett volna se öregedni, se szenvedni vagy meghalni. Ő is eltervezte az előtte álló évet, és úgy döntött, hogy mindezt bevállalja érted és értem. Most, amikor mi is tervezgetjük az évünket, milyen célokat tűzünk ki? És honnan merítünk erőt azok megvalósításához? 2017 a Reformáció emlékéve. Csak emlék? A mi reformációnk az lenne, ha Krisztus szeretetéből merítve a Szentlélek erejével nap, mint nap azon fáradozunk, hogy a belső emberünk megújuljon. És ha ebben segítünk egymásnak is, akkor a gyülekezetünk is megújul. Ezt kívánom magamnak és a gyülekezetnek erre az évre. Herjeczki Kornél, gyülekezetvezető
Karác Kiskunm árakozással és izgalommal tekintettem előre erre a napra, hiszen már V évek óta más volt a szolgálatom, nem vehettem részt az alapítvány munkájában tevőlegesen. Meglepett, hogy a gyerekek énekszóval fogadtak bennünket. Látszott a szemükben, mennyire várták ők is csapatunk érkezését. Kíváncsi tekintetek fürkészték a gyönyörű ajándékdobozokat, amiket gyülekezetünk áldozatkész családjai készítettek számukra. Énekléssel, imádsággal kezdtük az alkalmat. A gyerekek szeretnek énekelni, nem 2017. január kellett különösebben biztatni őket... A karácsonyi történet üzenetéről egy önkéntes munkatársunk, Mariann beszélt. Bár a figyelem időnként lankadt, mégis megragadták a lényeges részeket és minden kérdésre voltak helyes válaszok. Ha ezt a beszámolót egyik kisgyerek írná, ezt a részt úgy kezdené, hogy" most jött a lényeg", vagyis játszottunk! De nem is akármilyen játékokat, és sokat! Kornél nem fogy ki az ötletekből, és ő maga is látható módon élvezi a játékokat. 4
18. évfolyam 1. szám Süteménnyel, frissítő itallal tartottunk szünetet. Majd átvonult a csapat az imaterembe, ahol a fehérbe öltöztetett fenyőfa alatt sorakoztak az ajándékcsomagok. Az intézet minden kis lakója névre szóló ajándékot kapott. Nagy volt az öröm. Ezeket a meghitt pillanatokat fényképekkel is megörökítettük. A dobozok kibontását már nem láttuk, de biztos vagyok abban, hogy miközben bontogatták csomagjaikat, fülükbe csengett záróénekünk: "A legnagyobb ajándék, hogy értem jöttél el..." Külön örültem annak, hogy nagyon jó a kapcsolat a helyi munkatársakkal. Kornél folyamatos és kitartó szolgálata a gyerekek felé minden tekintetben látható. Imádságunk, hogy adjon az Úr imatársakat és további támogatást a munka folytatásához. Köszönet a Wesselényi utcai gyülekezet részvételéért. Szilágyi Zoltánné Éva sony ajsán 5
Milyen témában hallgatnál előadásokat? Rendszerezett élet, időbeosztás. / Életvezetés, család. / Konfliktuskezelés. / Keresztények a munkában. / Hogyan lehetünk pozitív hatással a világra, ahelyett, hogy az lenne ránk negatív hatással. / Gyermeknevelés. / Érzelmi intelligencia. / Férfias témák. / A hétköznapi élet. / Félelem vs hála. / A jövő. Istennek való szolgálat. / Isten szuverenitása. / Isten atyai természete. / Megdicsőülés. Isten gondoskodása. / Isten üdvterve. A karizmatikus világ tanulságai. / Lelki ajándékaink. / Szent Szellem munkája és az Apostolok Cselekedetei. / Miért nem történnek mostanában csodák? / Közbenjáró ima vs szabad akarat. A kimondott szó ereje és annak gyökerei. / Utolsó idők jelei. Bűnbeesés. / Hogyan éljünk ebben a világban? / Mit lát rajtunk a világ? 2017. január Találd meg a v ványág. / Vezetés, hitelesség, közösségépítés, alázat, kapcsolatépítés. Kit, kiket javasolsz jövő évi előadónak? Heizer Tamás. / Kübler János. / Mike Sámuel. / Herjeczki Kornél. / Szalai András. / Hetényi Attila bácsi. / Mikes Balázs. / Réz Ádám. / Kondor Marcell. / Floch Gábor. / Pafkó Tamás. / Folk 2017 ok 20 Balatons írd be a rad Személyes tanítványozás a gyülekezetben. / Gyülekezeti, gyülekezeten kívüli nézetek ütközéséből adódó konfliktusok kezelése. / Lelkigondozás. / Tanít- 6
18. évfolyam 1. szám éleményedet! Iván. / Gál Lajos. / Barkóczi Sándor. / Dr. Tatai István. / Vadon Sándor. / Varga György. / Durkó István. / Révész Szivi és Lajos. / Steiner József. Ami még fontos: Nagyon személyes volt az üzenet. / Hosszabb is lehetne. / Köszönöm ezt a hétvégét. / A közös éneklés csodálatos, a meghatódás csak fokozódik bennem, tóber, zárszó: naptába! minél ismertebb számomra a dicsőítő ének. / Csak így tovább. / Több kiscsoport, szemináriumok egymás lelki ajándékaik megismerésére, hogy jobban tudjuk egymást szolgálni. / Fantasztikus volt minden. / Megszólaltatni olyan embereket, akik nem szoktak beszélni. / Hálás vagyok minden előadásért. / Jó volt az időpont. / Köszönet Veres Annának és Herjeczki Ildikónak a szolgálatukért, Isten áldja meg őket. / Jó, hogy az ifiszálláson együtt lehettünk. / Maradjunk egy hétig. / Előadás anyaga legyen újra meghallgatható, vagy olvasható. / Nagyon áldásos volt. / Attila bácsi, Marci és Ádám szolgálata nagyon jó volt. / Heizer Tamás szavain átvilágít Isten fénye, köszönöm az utánajárását és felkészülését. / Jó volt, hogy volt lehetőség a barátkozásra és az ismeretlenek megismerésére is. / Jó lenne, ha jó idő lenne. / A témák jól kidolgozottak voltak. / Hasonlókat hallgatnék. / Szerintem a Wessi már többször bizonyított a szervezés terén. / Nincs mit hozzátenni. 7
2017. január, 18. évfolyam 1. szám A gyülekezet 2017. januári februári programja DÁTUM KEZDÉS ALKALOM SZOLGÁLÓ 8. Vasárnap 9.30 Imaáhítat Jassó Zoltán 10.00 Istentisztelet Kübler János 17.00 Istentisztelet Kübler János Január 9-14. Aliansz imahét 12. Csütörtök 19.30 Elöljárósági tanácskozás Kübler János 13. Péntek 18.30 Ifjúsági 15. Vasárnap 9.30 Imaáhítat Szabóné Bayer Éva 10.00 Istentisztelet Heizer Tamás 17.00 Istentisztelet Mikes Balázs Január 16-21. Ökumenikus imahét 20. Péntek 18.30 Ifjúsági 22. Vasárnap 9.30 Imaáhítat Kovács Gergely 10.00 Istentisztelet Kübler János 17.00 Istentisztelet Kübler János 25. Szerda 18.00 Bibliatanulmányozás kezdőknek Kübler János 26. Csütörtök 18.30 Bibliatanulmányozás Kübler János 27. Péntek 18.30 Ifjúsági 17.00 Nők közösségi alkalma 29. Vasárnap 9.30 Imaáhítat Ruzicska László 10.00 Istentisztelet Kübler János 17.00 Istentisztelet Kübler Dániel 30. Hétfő 09.00 Elöljárósági tanácskozás Február 1. Szerda 18.00 Bibliatanulmányozás kezdőknek Kübler János 2. Csütörtök 18.30 Bibliatanulmányozás Hetényi Attila 3. Péntek 18.30 Ifjúsági 5. Vasárnap 9.30 Imaáhítat Kondor Attila 10.00 Istentisztelet, úrvacsora Kübler János 17.00 Istentisztelet Kübler János 7. Kedd 18.00 Budapesti ifjúsági istentisztelet 8. Szerda 18.00 Bibliatanulmányozás kezdőknek Kübler János 9. Csütörtök 18.30 Bibliatanulmányozás Kübler János 10. Péntek 18.30 Ifjúsági 8