kezesek alá nem esik, kihágást követ el és hat hónapig terjedhető elzárással és kétezer korona pénzbüntetéssel büntetendő. E kihágás miatt az eljárás a ra. kir. államrendőrségnek hatáskörébe tartozik. 4- Ez a rendelet kihirdetésének napján lép életbe. Budapest székesfőváros tanácsa is köteles szigorúan ügyelni, hogy az ipari üzemek a jelen rendelet rendelkezéseinek pontosan eleget tegyenek. Budapest, 1920. évi szeptember 15-én. Qróf Teleki Pál s. k. miniszterelnök. «*? c3# c>? KÜLÖNFÉLÉK. Halálozás. Csasztkóczi Csaszkóczy Károly, Coburg herczegi erdőtanácsos, az Országos Erdészeti Egyesület alapitó tagja, augusztus hó 14-én Meleghegyen, életének 69. évében elhunyt Béke hamvaira! Személyi hírek. A m. kir. földmivelésügyi miniszter Craas Géza kir. erdőfelügyelőt sok éven át teljesített hasznos szolgálatainak elismerése mellett saját kérelmére ideiglenesen nyugalomba helyezte és a miskolczi kir. erdőfelügyelőség vezetésével Földvárp Aiiksa kir. erdőfelügyelőt bízta meg. Az esztergomi főkáptalan Imrik Zoltán végzett főiskolai hallgatót kiskomáromi birtokára (Zala m.) segéderdőmérnökké nevezte ki. A tüzifadijszabás mérséklése. Az általános drágaság egyik lényeges tényezője, a vasúti díjszabás 300 /o-os nyári emelése Rabinek Gyula kereskedelemügyi miniszter intézkedésére legalább egyes vonatkozásokban enyhülni fog. Bennünket érdeklőén a tűzifa legalább 10000 kg-éxi való fizetés mellett bármily távolságra, tehát 250 km-en alul is, az I. kivételes díjszabás alá esik. Az erdők állami kezeléséért fizetendő dijak emelése. Az 1920. évi XXVII. t.-cz. (indemnitás) felhatalmazza a földmivelésügyi minisztert, hogy az erdők állami kezeléséért kivetett járulékokat tízszeres összeggel hajtassa be. RJ C3't CJ*
Az Országos Erdészeti Egyesület pénztáránál teljesített befizetések 1920. évi szeptember hóban. A rövidítések Az ákáczfa monográfiája = Am. Alapítványi kamat Alapítványi tőketörlesztés = ak. = att. Alapítványi tőkekiegészités = attkg. Altiszti segélvalap = Asa. Átfutó bevétel - - = áb. Bárő Bánffy-D.-alapitvány = BBa. Bedő-AIbert-alapitvany '- = BAa. Bükktüzifa romlása stb = Btr. Egyéb bevétel.. = Egy- Erdei facsemeték nevelése = Ecs. Erdészeti Lapok egyes füzetei... = EL. Erdészeti Növénytan II. rész Erdészeti rendeletek tára = Nvt. II. = Ert. Erdészeti zsebnaptár - = Npt. Erdőrendezésian (Bel.) = Rz. Erdőrendezéstan (Fekete) Erzsébet-királyné-alapitvány == Rzf. = E. a. Értékpapírok kamatai _... = ck. A fenyőíélék fájának összehasonlító szövettana = Fösz. Fából készült czukor és alkohol = Fcza. Fatömegtáblák = Ftb. I. Ferencz-Józscf-alapitvány = I. F. J. a. Ooldmann Henrik aiap = GHa. Hazánk házi faipara (Oaul Károly) = H. F. magyarázata: Hirdetési dij az E. L.-ban... = hd. Hirsch Istvánné, szül. Kraft Anna segélyalapitvány = H. I. a. = Hozzájárulás Hj. Időközi kamatok (takarékpénztári) = ik. Kedvezményes lapdij = kid. Készpénzalapitvány = k. a. Külföldi fanemek tenyésztése = Kft. Lakbér. =!» Lapdij (Erd. Lapok) Legelő-erdők berendezése = ld.... = M. L. Magyar Erdészeti Oklevéltár = EOT. Népszerű növénytan N. Nvt, Nyugdijalap = Ny. a. Perköltség... Postaköltség _ = Prk. = pk. Rendkívüli bevétel = rb. Rendszeres növénytan I. R Szantner-Gyula-alap- = Rnt. I. - Sza._ Székesfehérvári ism. alap - = Sz. i. a* Tagsági dij... " td. Tangens-táblázatok - = Tt. Gr. Tisza-Lajos-alapitvány = TLa. Wagner-Károly-alapitvánv Üzemtervi nyomtatványok - = WKa. = üz. Üzemköltségek = ük. Ajtay László td. 60-. Agi János Eő. 12, pk. 8--. Ajtay Jenő td. 80-. Balogh-Dubrovetz lb. 75-50, ük. 12. Balog Sándor td. 60-. Bobár József td. 60. Balassagyarmati adóhiv. hd. 2Q8Í0. Dr. Baán Endre Hj. 2000'. Bachraty I. üz. 27-60, pk. 7-50. Bredács József npt. 16-. Borteleky László ld. 20-. Hg. Batthyány-Stratmann urad. üz. 62-50. Csik Imre ak. 40. Coburg hg. urad. erdhiv. pk. 8T0. Csupor István üz. 27-50. Draskovich Pál gr. erdhiv.. üz. 27.50, pk. 8-10. Debreczen város Hj. 2000. Gr. Deym urad. Ám. 20- pk. 9-20. Divecseri urad. ld. 60". Dobó Jenő pk. 5-. Egri Károly könyvek 71-. Gr. Eszterházy Pál ka. 1000. Eranosz A. János üz. 27-50. Erdészeti főiskola Internátusa ld. 200-. Esterházy hgi. urad. ig. ld. 80 -. Esterházy M. gr. urad. pk. 8 -. Esztergomi főkápt. üz. 27*50, pk. 8-50. Erdészeti főiskola könyvek 273--, pk. 30. Földmiv. min. Epk. 100-, áhd. 1308 hd. 1176-. Faragó ld. 40-. Forrai Béla npt. 13-, pk. 4 -. Főnyi urad. hd. 320'. Farkas Antal npt. 16-. Fülöp Szász-Coburg-Gothai hg. Hj. 10000 -. Fillinger Jenő ld. 40 - ~. Faértékesitő hiv. hd. 3147'. Galambos József td. 60'. Galambos Gáspár Nt. II. 40-, Ám. 10-, Ftb. 12-, Győri püsp. erdhiv. üz. 27-50, pk. 8-10. Győrvidéki földmivelők Egyesülete!d. 40-. Horváth Sándor td. 60 -. Hajdúböszörmény város Hj 500-. Handel I. hd. 650-, könyvek 57*. Horváth János ld. 20-. Hugyecz Gyula td. 60 -. Flerkules művek ld. 80-. Janosik Dezső Nt. II. 20-. Killián Frigyes Fősz. 3335, npt. 16--. Kostialik Jáncs td. 132--. Kanyó István Nt. II. 20'-, Fiz. 18. Kassa város ak. 40-. Gr. Károlyi László urad. üz. 20, pk. 850. Kalocsai kápt. erdhiv. üz. 27-50.
Lehoczky János lb. 90 -. Lakompaki hgi. erdf. ld. 80*. Lakatos József td. ÓO. Lambert Győző td. 60-. Lékai hgi. urad. ld. 80*. Lichtschein Mór könyvek 117-, pk. 23-. Lentii hgi. erdf. üz. 137-50, pk. 14-20. Montenuovó Nándor hg. Hj. 500*. Muttnyánszky Jenő td. 80-. Milkovics Ferencz Eő. 12-. Maubó István npt. 13-, Nyt. 5-, Ftb. 7-50. Máté Dezső üz. 44-50, Kakig. 1C0-, ak. 40-. Mikolás Vincze üz. 27-50. Magyar Szöv. Közp. ld. 20'.' Mezőgazdasági ipar rtg. üz. 27-50, pk. 8-10. Mernyei kegy. tanitórend Hj. 500*. Magyaróvári fgi. erdhiv. üz. 27-50, pk. 5-. Nagykőrösi erdőjogosultság ld. 80 -. Nyíregyháza város td. 68-. Nagy Lajos ld. 80-, Ecs. 8-, Fzr. 24-, pk. 5-. Pannonhalmi főapátság hd. 119-. Polakovics György td. 198-. Pernisz Dezső npt. 16-. Pál János Ecs. 8-. Pátria Mle. 20-, Ám 30-. Rosenfeld Emil ka. 500. Reznicsek János td. 60-. Röhrih Márton td. 80. Remann Ferencz ak. 40 -. Rohonczi urad. hd. 150-. Ravazdi erd. hiv. pk. 8-10. Szimeiszter József ld. 80-. Sóska Gyula td. 60-. Schmid László üz. 110-, pk. 6". Szekeres Sándor Eő. 24-. Szántó István td. 150-. Sajóvárkonyi erdhiv. üz. 27-50, pk. 3-10. Szarudits István hd. 20-. Sztachó István npt. 16-, ld. 40-. Steiner Gyula Hj. 500". Sáskai hgi. erdg. ld. 40-. Síkvölgyi erdőgazd. pk. 8 -. Scherg Károly üz. 27*50, pk. 8-10. Sopron város ak. 40. dr. Schultz Károly att. 260-, hd. 60-. dr. Spetz N. npt. 16-. Sándor Béla td. 60-. Szénássy László hd. 65-. Sallai József td. 60-. Szombathelyi m. kir. erdg. Hj. 1800-. Tóth János td. 60-. Trauer Gyula könyvek 91-. Trsztyánszky László td. 60 -. Tóth Ferencz Eb. 7-. Tamási hgi. erdg. ld. 80". Ujlaki-Hirschler-fia ak. 40-. Vámospércs község Hj. 20'. Váczi püsp. urad. üz. 27-50, pk. 8-10. Vallás min. I. F. J. A. 4000- Vörcsöki urad. Hj. 5000-. Veszprémi kápt. üz. 27-50, pk. 8-10. Weigl Ferencz npt. 16-. Zólyomy Imre td. 30-. ú$ ó ű*
Az Erdészeti Lapok" 1920. évi XIX XX. füzetének HIRDETÉSEI. Az ERDÉSZETI LAPOK mellett mérsékelt közlési díjért a lap irányával nem ellenkező hirdetések kiadatnak. Díjszabás. Kéthasábos szélességben (107 mm) garmond betűvel vagy ennél nagyobb betíifajtával szedett hirdetés milliméterenkint 3 korona, álláskeresleti hirdetéseknél 1 korona. Táblázatos és garmond betűnél kisebb betűfajtával szedett hirdetések másfélszeres egységárral számittatnak. Ismételt megjelenés esetén megfelelő árkedvezmény. Külön mellékletek 25 gramm súlyig 300 koronáért, azontúl 25 grammonként 50 koronával magasabb árért mellékeltetnek. MAGYAR BELGA FEMIPAR6TÁR R.-T. BUDAPEST, VI., HUNGÁRIAÍKÖRUT 115/117. SZ. Tflvalíalia meze i> er< l e i> bánya- és iparvasutak nyomjelzé- Lil\ttílaijA. sét, valamint sikló- és sodronykötélpályák, csatlakozó vágányok építését. Q_4lllf. síneket, vágányt, váltókat (szabványos, helyi érdekű és yjzéüakkl keskenyvágányu vasutak részére), forditókorongokat, kocsikat, mozdonyokat, kerekeket és kerékpárokat, csapágyakat és egyéb kocsialkatrészeket. (1. XII. 7.) Roessemann és Kühnemann B.-T. S'L^'S.^TKV.SrzTiKI^ ME:-fp, *B.<e-.i was»-mt-tsatof nyomjelzése, tervezése és építése. Tűzi- és rönfcfaszállitókocsik, sinek, wáltók és fordítok rongok. Faszállítókocsik 4, 6 és 8 tonna hordképességgel nagy mennyiségben készleten. Gyár és Iroda. Budapest, VI., Váci-ut 113 115. Fiókok: Prága, Wien, Lemberg, Zágráb. Telefon: 94 19 és 27 36. (2. XII. ö.) ORENSTEIN és KOPPEL, keskenyvágányu vasutak gyára, BUDAPEST, Andrássy-ut 53. Gyártelep: Pestszentlőrincz. Gyárt és szállít mindennemű erdei vasúti anyagot,
eszprémi Faipar Közvetítők jutalmaztatnak. szprem. (3. VIII. 6.) MA6YIBGAZDASÁSI SSKISVASÚTIRÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST, V., R3ÉBLHG-UTCA 3. SZÁM Tervez, épit, finanxiroz és üzemben tart - w SÍ vm. & EB MK. ~& és szállít ily vasutalcboz szükséges felöpitnn s iíjyi unyagjokat és jármüveket. Vasuii anyagokból állandóan nagy raktárt tart ós kívánatra készséggel szolgál ajánlattal. (a. XII. 6.) E R D E I V A S U T A K sinek, váltók, keskenyvágányu erdei kocsik, kerékpárok és mozdonyok szállítása uj és használt állapotban. Nyomjelzés, tervezés és épités. A MAGYAR WAGGON. ÉS GÉPGYÁR R..T. GYŐR, keskenyvágányu vasúti gyártmányainak eladása és bérbeadása. ANGOL-MAGYAR BANK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG KESKENYVÁGÁNYU VASUTOSZTÁLY (ö.xn.5.) BUDAPEST, V., VIU103-CSÁSZÁR-UT 32. SZÁM. V e s z e k lucz-, jegenyefenyő-, tölgy-, kőris-, bükkerdöt kitermelésre, már kitermelt rönköt is. NAGY erdőigazgató, Bakonyszentlászló. (10. V. 4.)
é h r a j t, M ü l é p e t elsőrendű, valódi méhviaszból napi áron szállif, vagy salakmentes viaszért 75 /o-ban azonnal becserél, Boczor.ádi- és egyéb rendszerű méhkaptárakról, kasokról, mézpergetőkről, méhészeti kellékekről tájékoztató árjegyzéket, a 42>es Bocxonádi«kaptár ismertetését s a Méhészet" szaklapból mutatványszámot kívánatra ingyen küld, kezdő méhészeknek díjtalan tanácsot ad, sonkolyt, méhviaszt, mézet és méhcsaládot napi áron vesz: BocioStjPKsx Telefon 7S-81. V Ü K BOCZONÁDI MÉHÉSZETE ÚJPEST, SZÉCHENYI.UTCZA 7. SZÁM. 1.1. VI. 5.) f a t e r m e l ő k é s f a k e r e s k e d ő k. ALAPÍTTATOTT 1S47.BEN. BUDAPEST iroda: V., KÁLMÁN-UTCZA10. : Fatelep: V., VÁCZI-UT 160. Telefon 19 12. Telefon 50 07. Sürgönycxhn i FAVUK BUDAPEST. (8. V. 5.) Épületfát, deszkát, tűzifát sürgősen átveszek eredeti termelőtől, erdőbirtokostól,bármily mennyiségben,direkt fogyasztók számára. Földmérést, erdőbecslést, erdősítést, gazdasági terv készítést, erdőkitermelést, értékesítést mindenkor jutányosán elvállalok. Dr. Schultz Károly erdőmérnöki és faértékesitő irodája: Budapest, VII., Vörösmarthy-utcza 10/b. I. emelet 3. sz. Telefon : József 124 53. (9. VI. 4.) A Simmeringi gép- és waggongyár r.-t. BRÜNN-KÖNIGSFELDI GÉPGYÁRA Magyarországi n i f - V n r a n n mórnnk BUDAPEST, V. KERÜLET. Képviseis: Kacz r erencz mernon FALK-MIKSA-UTCZA S. SZ. Fűrész és famegmunkáló g é p b e r e n d e z é s e k. B R U N A és I D E Á L gyorsfutó ReretfűrószeK egyedüli gyát'tója. Utolérhetetlen pontosság és stabilitás. K ttőí» H.asitő KeretfuréSK, legújabb minta. Svéd rendszerű nagy gyalugépek óriási teljesitménynyel. Teljes fűrésztelep*, asztalosműhelys, faárugyár- és favágóberendezések. GőtgópeK, gőx^asánok, szivattyuk, benxin-, petrolin- és szívógáxtnótorott. Felvilágosítással szívesen szolgálunk. (14. XII. 3.)
S K A B A ÉS P L Ö K L BUDAPEST, VI. KERÜLET, VILMOS-CSÁSZÁR-UT 33. SZÁM. Fegyverraktára és puskamüvesmühelye S Z Á L L Í T : Fegyvereket, töltényeket, lőport, vadász- és téli sportfelszerelést, skít és szánkót. Veszünk mindenféle agancsot. m. vt. 4.) Fazekas Ferenci dr. jur. é; oki. erdomérnök, erdőgazdasági és fakereskedelmi irodája ÚJPEST, DESSEWFFY-UTCZA 22. VÁLLAL: Magánmérnöki munkálatokat. Mezőgazdasági és erdőbirtok-parczellázásokat. Erdőbirtokok, faanyagok és erdei melléktermékek értékelését és értékesítését, adását-vételét. Üzemtervek készítését. Szakvéleményezéseket, szakértőségeket. Eljár hatóságoknál, czégeknél gyors megbízatásokban, képviseletekben. Berendez, ellenőriz magánuradalmi üzemeket, ügykezeléseket, pénz- és anyagszámadásokat. Magánuradalmak tartamos kiszolgálását vállalja a kész kiadások megtérítése és mérsékelt évi fix díjazás ellenében. (11.VI.4.) LANGFELDER KÁROLY oki. gépészmérnök BUDAPEST, V., KÁRPÁT.UTCZA 7/B. i: :i Telefon 128-08, 60 45. Azelőtt a LANGFELDER V. GÉPGYÁR tulajdonosa FŰRÉSZ. ÉS FAIPARI TELEPEK építkezési, gépészeti, szállítási része. MINDENNEMŰ.ERŐTELEPEK tervezése, épités vezetése, esetleg megszerzése. KÖLTSÉGVETÉSEK KIDOLGOZÁSA. SZAKTANÁCSKOZÁSOK. TŰZKÁR. ÉS BIZTOSÍTÁSI BECSLÉSEK. ÜZEMEK ÁLLANDÓ ELLENŐRZÉSE ÉS VEZETÉSE. (15. VI. 3.) Tíí/állÓ RffVRfint K a o I i n t ' Quarczot, Tűzifát TÓTH JÓZSEF Kerámiai üzlete, DEBRECZEN. i (18. VI. 3.)
NEUSCHLOSS-LICHTIG ÉS FAIPAR Központi iroda: REPÜLŐGÉPGYÁR R.-T. BUDAPEST,., BALATONOJTCZA 2. SZÁM áp * i # Szerszámnyeleket ipari és mezőgazdasági v j y a r t czélokra. Mezőgazdasági faszerszámokat, mint kubikos talicskákat, kaszanyeleket, lapátokat, szekéralkatrészeket és szekereket, továbbá sport faczikkeket, mint ródlikat, hockey botokat, tornafelszerelést stb. Konyhaeszközöket. (12. Vl. 4 ) H A N D E L I. f a k e r e s k e d ő B U D A P E S T, V., W A H R M A N N s U T C Z A 6. SZ. ERDŐRE, RÖNKFÁRA, TŰZIFÁRA minden fanemben ajánlatokat kér. VESZ: NYERSBOTOKAT tölgy., kőris;, som., meggy, mogyorót és vörösgyürücserjéből. (16. VI. 3.) Legmegbízhatóbb beszerzési forrás 1 e CB E KŐSZEGI FENYÖMAGPERGETŐGYÁR, ERDÉSZETI ÉS GAZDA. SÁGI MAGNAGYKERESKEDÉS, ERDÉSZETI CSEMETETELEP KŐSZEG, Vas megye. :: Sürgönyczim: MAGPERGETŐ, KŐSZEG. Csakis feliétlen megbizható terményeket szállítunk, és pedig: Bel. és külföldi TŰLEVELŰ, és LOMBFAMAGVAKAT, gyümölcsmagvakat. Erdészeti tű* és lombfacsemetéket kőszegi csemetekertünkből 1 Pontos és lelkiismeretes ki. szolgálás 1 Nagyobb tételeknél előnyárak 1 (17. XII. 3.) ÁRJEGYZÉK ingyen és bérmentve. Csemetekert Kőszegen!
FOGJUNK HOZZA A MUNKÁHOZ! Az ideiglenesen elveszett erdőterületek pótlása czél«jából a fásítás országos érdek! czélra kaphatók: Sorfák: Juhar, tarkalevelü juhar, kőris, szomorú* kőris, nyár, platán, szil, hárs, szeder. Kitűnő gyümölcsfák: Alma, körte, szilva, cseresznye, meggy, baraczk, magastörzsü oltványok darabonként 29 35 korona árban. Elsőrendű 1 2 éves csemeték ezrenként Ákáczcsemeték. 300 450 K Gíeditschiacsemeték 300 400 Kőriscsemeték 200 300 Fűzcsemeték, nyárcsemeték.. 300 400 Juharcsemeték 200 300 Tölgycsemeték 300 400 Erős, szép gyümölcsvadonczok előnyös árban kaphatók. Parkírozásra alkalmas luczfenyócsemete 50, 80, 100 cm magasságban darabonként 3 4 korona árban. Ákáczmag szintén jutányos árban kapható. (Árváltozás fenntartva.) F A R A G Ó B É L A z a l a e g e r s z e g i c s e m e t e t e l e p e. ( " y Tüzifaellátás és értékesítés egyedüli módja. Megkímélhetjük a fogyasztóközönséget a faszakmában teljesen járatlan kávéházi ügynökök magas közvetítői perczentjétől az által, ha: mindennemű, minőségű, választékú és mennyiségű fa értékesítésével bizalommal fordulunk dr. Schultz Károly oki. erdőmérnök országos erdőmérnöki és faértékesitő irodájához. A4ci egyetlen egyszer megajándékozta nevezett irodát bizalmával, azontúl csak ezen iroda által értékesítette fáját, mert a
szaktudással és lelkiismeretes ügyintézéssel mindenkor a legmagasabb faárat érte el, amellett, hogy a fogyasztóközönség igy jutányosabban juthatott fához. Az ügynökök által történt értékesítés okozza a közönség *A részének még ma is tüzifa-ellátatlanságát. Dr. Schultz Károly Budapest, VII., Vörösmarty-utcza 10/b. I. em. 3. Telefon József 124 53. (21 IV. 2.) Felhívási Felkérjük mindazon szaktársainkat, akik a vadászerdői továbbképző tanfolyamot elvégezték, szakügyben czimüket Székely Tivadar urad. körerdészszel Szokolya, Jánospuszta (Hont m.) sürgősen közölni szíveskedjenek. Horváth Qyula. (20. III. 2.) Székely Tivadar. Rossz villamos elemeivel könnyen készit kis hozzáértéssel néhány gyertyafényt hálók, betegszobák s távol eső helyek megvilágítására. Biztonsági világitásnak udvarokon nélkülözhetetlen. Brossura díjtalan. Válaszbélyeg. Szénást László, Kecskemét. (22) H E R K U L E S M Ű V E K R.-T. vasöntöde, kazáni és gépgyár. BUDAPEST, VI., FIGYELŐ-UTCZA 14 16. TELEFON J 22., J 23. Gyorsan, megbízhatóan és legmodernebb kivitelben szállít : GYORSJÁRATÚ KERET* TŰZIFA KÖRFŰRÉSZEKET FŰRÉSZEKET, TELJESEN VASBÓL, INGAFURÉSZEKET, l ^ ^ t ^ V l KÖRFŰRÉSZEKET, ffik^1' SZALAGFŰRÉSZEKET, 9^^t%^rJi x - r Á K A T «JMlOBILOK AT. E G ^E G Y A L U ÜSÍU * MINDENNEMŰ ASZTALOS* GÉPEKET, GÉPET, MARÓGÉPEKET, TRANSZMISSZIÓKAT, teljes FÜRÉSZTELEPEKET és FAAPRITÓ berendezéseket, ASZTALOSGYÁRI és PARKETT GYÁRI berendezéseket és minden fafeldolgozáshoz szükséges gépeket. (23. xn. 1.) '
Ajánlok körülbelül 50 60.000 darab szép és erős egyéves ákáczcsemetéket erdősítésre. Dr. Lamm Antal magpergetőgyár, Körmend. (24) Ew Tűzifát és s z á l a s erdőket veszek. -*ss SÁNDOR IMRE erdészeti mag Keres Kedő, csemetenagytermelő SZÉKESFEHÉRVÁR VESZ és EMIDs mindennemű erdőgazdasági magvakat és csemetéket elismert magas értékű minőségben. (25) SW Tölgymakkte p m é s e k e t v e s z e k. Hirdetmény. Az 1920. évi augusztus hó 31-én kelt 7266/1920. M. E. sz. rendelet 7. -a a bejelentés alá eső készletekből eladott vagy felhasznált faanyagok és faszén után a Faértékesitő Hivatalt megillető dijakat szeptember hó 1-től kezdve felemelte. Figyelmezteti a Hivatal ebből kifolyólag a bejelentésre kötelezetteket arra, hogy a fa- és faszénkészletekben az 1920. évi július hó 1-től szeptember hó 30-ig beállott változásokról összeállítandó forgalmi jegyzék kiadási oldalán feltétlenül tüntessék ki, hogy a felhasznált, elszállított, vagy más választékra feldolgozott faanyagból, illetve faszénből mennyi esik szeptember havára. Amennyiben a bejelentésre kötelezettek ennek a rendelkezésnek nem tesznek eleget, a Hivatal az egész mennyiséget szeptember havában felhasználtnak, leszállitottnak, vagy más választékra feldolgozottnak fogja tekinteni, s a felemelt dijakat az egész mennyiség után kivetni. Amennyiben a forgalmi jegyzék kiadási oldalának tételei alatt a fentiek szerint kimutatott faanyagból és faszénből szeptember havára semmi sem esik, a forgalmi jegyzéken ezt is meg kell jelölni. Budapest, 1920. évi szeptember hó 23-án. (27) Magyarországi Faértékesitő Hivatal.
Erdőőri állásra szakvizsgázott fiatalabb, egészséges, az erdő kihasználásában és nevelésében, nagyvadtenyésztésben némileg már jártas erélyes 2 erdőőrt keresünk. Kezdőfizelés évi 1000 K készpénz, 12 iirm tűzifa, 5 q buza, 8 q rozs, 3 q árpa, 24 kg. kősó, 1 hold föld és kert, napi 2 liter tej, vagy tehéntartás, sertéstartás, teljes felsőruházat, szabályszerű lődij. Az állás január 1-én betöltendő. Nyugdíj szervezés alatt áll. (28) Erdészeti igazgatóság, Bakonyszentlászló. D R FENYŐMAGPERGETÓGYÁRA, LAMM ANTAL Sürgönyczim i DR. LAMM, KÖRMEND. KÖRMEND Ajánl legmagasabb csiraképességü és telje. sen megbizható friss (26. vi. i.) TŰLEVELŰ- és LOMBFAMAGVAKAT, valamint külföldi specziális magvakat. Kívánságra árajánlattal készséggel szolgálok. A legnagyobb főpapi és főúri uradalmak szállítója. Erdőőri szakbizonyitványnyal és a polgári iskola 4 osztályát végzett s az erdőkezelés összes ágazataiban gyakorlatossággal rendelkező rokkant katona állást keres. Czim: Hohrek István, Budapest, Zugló ut 1., I. em. 11. ajtó. (29.) Okleveles erdőmérnököt keresek állandó munkaerőnek, kinek erdészeti gyakorlata és üzleti, illetve kereskedelmi hajlama van. Honorárium megegyezés szerint. Több nyelvet beszélő előnyben. Dr. Schultz Károly oki. erdőmérnök, országos erdőmérnöki és faértékesitő irodája Budapest, Vörösmarty-utcza 10/b. (30)
Az Erdészeti Lapok" 1920. évi XIX XX. füzetének tartalma: Oldal Dr. Weiss Leo: Erdőgazdasági problémák a Svájczban.. 463 Dr. Gayer Gyula: A kámoni arborétum._ 471 EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. I. Pályázati hirdetmény menekült erdőtisztek és azok családtagjai részére adandó segélyekről. II. Felhívás az O. E. E. jótékony alapitványaiból kiosztandó segélyek ügyében. III. Választmányi ülések...... 476 HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK. I. A m. kir. erdő- és vadőri iskolák szabályzata 477 II. 7911/1920. M. E. számú rendelet a faszén tájékoztató árának megállapítása tárgyában... 487 III. 7910/1920. M. E. sz. rendelet a székesfőváros területén lévő ipari üzemekben a tűzifa használatának szabályozása tárgyában... 488 KÜLÖNFÉLÉK. Halálozás. Személyi hírek. A tüzifadijszabás mérséklése. Az erdők állami kezeléséért fizetendő dijak emelése... 489 Az Országos Erdészeti Egyesület pénztáránál teljesített befizetések (1920. jzeptember hó)......... _ 490 HIRDETÉSEK I IX ti* *A