KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK

Hasonló dokumentumok
Nyilatkozatok, nyomtatványok

KIZÁRÓ OKOK IGAZOLÁSA

A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE

NYILATKOZATMINTÁK. Piactér felújítás Zsadányban TOP BS azonosító számú projekt keretében

AZ AJÁNLAT ELKÉSZÍTÉSÉVEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓKRÓL SZÓLÓ TÁJÉKOZTATÁS

Az ajánlatot alkotó dokumentumok. Tartalmi követelmény. cégszerűen aláírva, 2. számú melléklet az Iratminta szerint szerinti ajánlati nyilatkozat

ÚTMUTATÓ KÜLTERÜLETI ÚT FELÚJÍTÁSA ZSADÁNYBAN TÁRGYÚ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSHOZ

AZ AJÁNLAT ELKÉSZÍTÉSÉVEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓKRÓL SZÓLÓ TÁJÉKOZTATÁS

tárgyú közbeszerzési eljárásban Fedlap, amin fel kell tüntetni legalább az ajánlattevő(k) nevét, székhelyét és az eljárás tárgyát

AZ AJÁNLAT ELKÉSZÍTÉSÉVEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓKRÓL SZÓLÓ TÁJÉKOZTATÁS

AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZATOK

AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK

Nyilatkozatminták Napelemek elhelyezése Gyenesdiás Nagyközség középületein tárgyú, a Kbt (1) bekezdés szerinti nyílt közbeszerzési eljáráshoz

TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám

AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN

Közbeszerzési Dokumentumok

TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz)

AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN

Nyilatkozatminták. Tisztelt Gazdasági szereplő! Ajánlatkérő üdvözli a Tisztelt Gazdasági szereplőt! Kérjük, hogy a

AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT

MELLÉKLETEK, NYILATKOZATMINTÁK

AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE

AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE

AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK

IV. fejezet Ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták a módosítással egységes szerkezetben

IV. fejezet Ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták

AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK

AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN

10. Több változatú (alternatív) ajánlat lehetősége: ajánlatkérő az eljárásban több változatú ajánlat benyújtását nem engedélyezi. 11.

AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN

AZ AJÁNLAT ELKÉSZÍTÉSÉVEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓKRÓL SZÓLÓ TÁJÉKOZTATÁS

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK

AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN

ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK, NYILATKOZATMINTÁK

ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK, NYILATKOZATMINTÁK

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

FELOLVASÓLAP. a. Neve:... b. Székhelye:...

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM. ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft.

MELLÉKLETEK. 4. számú melléklet: NYILATKOZAT A JÓLTELJESÍTÉSI BIZTOSÍTÉK RENDELKEZÉSRE BOCSÁTÁSÁRÓL

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK

I. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

Harmonika közép és nagyjavítása

Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR

2. Ajánlattétel tárgya: Hitel nyújtása a Józsefvárosi Önkormányzat számára váltó átalakítására 3. Ajánlat:

MELLÉKLETEK. Az eljárás későbbi szakaszában, Ajánlatkérő külön felhívására benyújtandó dokumentumok

1. számú melléklet TARTALOMJEGYZÉK. Jelen Dokumentáció 5 pontja szerinti tartalommal elkészítve.

AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE

ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK, NYILATKOZATMINTÁK

SZTERÉNYI ÜGYVÉDI IRODA RECHTSANWALTSSOZIETÄT LAW FIRM

Tata Város Önkormányzata. A 3162/2 hrsz-ú patakmeder rekonstrukciója MELLÉKLETEK, NYILATKOZATMINTÁK

ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK, NYILATKOZATMINTÁK

AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN

AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN

TARTALOMJEGYZÉK Iratjegyzék és iratminták

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM. ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft.

Országos Vízügyi Főigazgatóság (1012 Budapest, Márvány utca 1/D.) AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ. Nyilatkozatminták, formanyomtatványok

TARTALOMJEGYZÉK. VCSM ZRt. üzemeltetési tevékenységgel összefüggő laborvizsgálatok 12 hónap időtartamra. tárgyú beszerzési eljárás vonatkozásában

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK SZERKESZTHETŐ MELLÉKLETEK. Járművillamossági alkatrészek beszerzése Karsan gyártmányú autóbuszokhoz (BKV Zrt.

KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA AJÁNLATKÉRŐ: Zalahaláp Község Önkormányzata

3-as villamos vonalán felújítás; Napfény utcai útátjáró és a csatlakozó ívek teljes felépítménycseréje (BKV Zrt. TB-91/16.)

IRÁNYÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSÁHOZ" tárgyú, nemzeti értékhatárt meghaladó, összefoglaló tájékoztatás közzétételével

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK

LIB817 Autómentő hidraulikus felépítmények, vontatógémek szervízelése, javításuk. tárgyú versenyeztetési eljáráshoz

Tárgy: Takarításhoz használandó. vegyszerek beszerzése az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet

1. oldal, összesen: 9

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt (2) alkalmazásával

IV. FELOLVASÓLAP ÉS NYILATKOZATMINTÁK

Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére

A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK

Az ajánlatkérő a célszerű joggyakorlás elvéből kiindulva pontosan megadottnak tekinti pl., ha a

AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK

Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR

Ajánlattételi felhívás

AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ. tárgyú közbeszerzési eljáráshoz

Nyilatkozat kizáró okok fenn nem állásáról

I R A T M I N T Á K FIGYELEM! Az Ajánlatkérő bármely dokumentum, igazolás, nyilatkozat eredeti formátumban történő benyújtását is elfogadja.

Kbt. HARMADIK Része szerinti tárgyalásos eljárás a Kbt (1) bekezdés alapján

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-015/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Különböző típusú gömbcsuklók beszerzése

A KBT. 67. SZERINTI FELVILÁGOSÍTÁS KÉRÉS MINTA 1 / 6

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK

BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ NYÍLT PÁLYÁZATI ELJÁRÁSBAN TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTELRE VALÓ FELHÍVÁS

Szécsény Város Önkormányzata ajánlatkérő Ajánlattételi felhívása hirdetmény nélküli egyszerű közbeszerzési eljárás megindítására

A kapcsolódó szolgáltatások részletes leírását a szerződés VII. fejezete tartalmazza.

tárgyú, nemzeti értékhatárt meghaladó, összefoglaló tájékoztatás közzétételével induló kétszakaszos tárgyalásos közbeszerzési eljáráshoz

Speciális védőruha beszerzés AJÁNLATI FELHÍVÁS. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-338/13. Budapest, 2014.

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe:

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS hirdetmény nélküli tárgyalásos eljáráshoz a Kbt (1) bekezdése alapján

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ. tárgyú közbeszerzési eljáráshoz

Dib-. számú előterjesztés

Átírás:

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK ORSZÁGOS ONKOLÓGIAI INTÉZET 1122 Budapest, Ráth György u. 7-9. Patológiai eszközök beszerzése tárgyú közbeszerzési eljáráshoz 004-2017-OOI 1

I. ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK AZ AJÁNLAT ELKÉSZÍTÉSÉVEL KAPCSOLATBAN 1) Bevezetés A közbeszerzési dokumentumok közreadásával célunk, hogy segítséget adjunk a közbeszerzési eljárásban a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.), az annak végrehajtására kiadott rendeletek, valamint az eljárást megindító felhívás előírásainak megfelelő ajánlat összeállításához. Kérjük a tisztelt Ajánlattevőt, hogy az ajánlat összeállítását megelőzően figyelmesen tanulmányozza át az eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakat. A jelen közbeszerzési eljárás lebonyolítására a Kbt. és annak végrehajtási rendeletei szabályai szerint kerül sor. A jelen közbeszerzési eljárásra a Kbt. 113. (1) bekezdése szerinti nyílt eljárás rendelkezései kerülnek alkalmazásra. Az ajánlatkérőnek a közbeszerzési dokumentumok kiadásával az a célja, hogy a versenysemlegesség lehető legteljesebb biztosításával az Ajánlattevőnek tegye lehetővé a sikeres ajánlattételt. Ezen cél elérése érdekében a közbeszerzési dokumentumok akár ismételve is tartalmazzák megfelelően csoportosítva azon adatokat és tényeket, melyek elősegíthetik a sikeres ajánlattételt. Jelen közbeszerzési dokumentumok a Kbt. 57. (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően tartalmazzák: - útmutató az ajánlattevőknek (I.), - az ajánlat részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok jegyzékét (II.), - az ajánlott igazolás- és nyilatkozatmintákat (III.), - a szerződés tervezetet (IV.). Jelen közbeszerzési dokumentumok mellékletét képezik továbbá a következő dokumentum: - tételes ártáblázat (EXCEL), amely a beszerzésre kerülő termékek részletes specifikációját (műszaki leírását) is tartalmazza. A közbeszerzési dokumentumok kizárólag az ajánlat összeállításához elengedhetetlenül szükséges információkat, nyilatkozatok, igazolások és egyéb dokumentumok javasolt mintáit tartalmazza. A közbeszerzési dokumentumokban az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban foglaltakat nem ismétli meg. Az ajánlattevő kötelessége, hogy gondosan megvizsgálja és betartsa az ajánlatkérő által megadott összes követelményt, kikötést és előírást. Amennyiben az eljárást megindító felhívásban vagy a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak nem egyértelműek, az ajánlattevő felelőssége kiegészítő tájékoztatásért fordulni ajánlatkérőhöz az egyértelműség biztosítására. Amennyiben valamely közbeszerzési dokumentumban foglaltak és az eljárást megindító felhívásban foglaltak egymásnak ellentmondanak, az ajánlattételi felhívásban foglaltak az irányadóak. 2

Felhívjuk a figyelmet, hogy az ajánlatban benyújtott nyilatkozatok, egyéb okiratok tartalma értelemszerűen nem állhatnak ellentétben az ajánlattételi felhívásban, illetve a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feltételekkel. Azok nem tartalmazhatnak az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal, a jogszabályokkal, illetve a jelen eljárás céljával ellentétes, az ajánlattevő részére egyoldalú indokolatlan előnyt biztosító, az ajánlatkérőre nézve hátrányos rendelkezést! Ellenkező esetben az az ajánlat érvénytelenítését vonja maga után. Amennyiben ellentmondás lenne az eljárást megindító felhívás, a közbeszerzési dokumentumok bármely előírása között (ideértve az elírást, a nem egyértelmű, esetleg többféle módon is értelmezhető ajánlatkérői elvárást is), kérjük a tisztelt Ajánlattevőt, hogy ezeket írásban, a kiegészítő tájékoztatás kérés szabályait betartva haladéktalanul jelezze az ajánlatkérő felé. Az ajánlatkérő arra kéri a tisztelt Ajánlattevőt, hogy ajánlatát a megküldött ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban előírt formában és tartalommal dolgozza ki. 2) Alkalmazandó jogszabályok A jelen közbeszerzési dokumentumokban nem, vagy nem kellő mélységben szabályozott kérdésekben a vonatkozó hatályos magyar jogszabályok, mindenekelőtt a 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) és a végrehajtási rendeleteiben foglalt rendelkezések az irányadók. 3) Értelmező rendelkezések Ajánlattevő: az a gazdasági szereplő, aki (amely) a közbeszerzési eljárásban ajánlatot nyújt be; Alvállalkozó: az a gazdasági szereplő, aki (amely) a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítésében az ajánlattevő által bevontan közvetlenül vesz részt, kivéve a) azon gazdasági szereplőt, amely tevékenységét kizárólagos jog alapján végzi, b) a szerződés teljesítéséhez igénybe venni kívánt gyártót, forgalmazót, alkatrész vagy alapanyag eladóját, c) építési beruházás esetén az építőanyag-eladót; A nyertes ajánlattevő legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjában köteles az ajánlatkérőnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni, amely részt vesz a szerződés teljesítésében, és - ha a megelőző közbeszerzési eljárásban az adott alvállalkozót még nem nevezte meg - a bejelentéssel együtt nyilatkozni arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt. A nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles az ajánlatkérőnek minden további, a teljesítésbe bevonni kívánt alvállalkozót előzetesen bejelenteni, és a bejelentéssel együtt nyilatkozni arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt. Gazdasági szereplő: bármely természetes személy, jogi személy, egyéni cég vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, vagy ilyen személyek vagy szervezetek csoportja, aki, illetve 3

amely a piacon építési beruházások kivitelezését, áruk szállítását vagy szolgáltatások nyújtását kínálja. Üzleti titok: A Kbt. 44. (1) A gazdasági szereplő az ajánlatban, részvételi jelentkezésben, hiánypótlásban, valamint a 72. szerinti indokolásban elkülönített módon elhelyezett, üzleti titkot (ideértve a védett ismeretet is) [Ptk. 2:47. ] tartalmazó iratok nyilvánosságra hozatalát megtilthatja. Az üzleti titkot tartalmazó irat kizárólag olyan információkat tartalmazhat, amelyek nyilvánosságra hozatala a gazdasági szereplő üzleti tevékenysége szempontjából aránytalan sérelmet okozna. A gazdasági szereplő az üzleti titkot tartalmazó, elkülönített irathoz indokolást köteles csatolni, amelyben részletesen alátámasztja, hogy az adott információ vagy adat nyilvánosságra hozatala miért és milyen módon okozna számára aránytalan sérelmet. A gazdasági szereplő által adott indokolás nem megfelelő, amennyiben az általánosság szintjén kerül megfogalmazásra. (2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a gazdasági szereplő nem nyilváníthatja üzleti titoknak különösen a) azokat az információkat, adatokat, amelyek elektronikus, hatósági vagy egyéb nyilvántartásból bárki számára megismerhetők, b) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. (3) bekezdése szerinti közérdekből nyilvános adatokat, c) az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező által az alkalmasság igazolása körében bemutatott ca) korábban teljesített közbeszerzési szerződések, illetve e törvény szerinti építésvagy szolgáltatási koncessziók megkötésére, tartalmára és teljesítésére vonatkozó információkat és adatokat, cb) gépekre, eszközökre, berendezésekre, szakemberekre, tanúsítványokra, címkékre vonatkozó információkat és adatokat, d) az ajánlatban meghatározott áruk, építési beruházások, szolgáltatások leírását, ide nem értve a leírásnak azt a jól meghatározható elemét, amely tekintetében az (1) bekezdésben meghatározott feltételek az ajánlattevő által igazoltan fennállnak, e) ha az ajánlatkérő annak benyújtását kéri, az ajánlattevő szakmai ajánlatát, ide nem értve a szakmai ajánlatnak azt a jól meghatározható elemét, amely tekintetében az (1) bekezdésben meghatározott feltételek az ajánlattevő által igazoltan fennállnak és a (3) bekezdés alapján nincs akadálya az üzleti titokká nyilvánításnak. (3) A gazdasági szereplő nem tilthatja meg nevének, címének (székhelyének, lakóhelyének), valamint olyan ténynek, információnak, megoldásnak vagy adatnak (a továbbiakban együtt: adat) a nyilvánosságra hozatalát, amely a 76. szerinti értékelési szempont alapján értékelésre kerül, de az ezek alapjául szolgáló - a (2) bekezdés hatálya alá nem tartozó - részinformációk, alapadatok (így különösen az árazott költségvetés) nyilvánosságra hozatalát megtilthatja. (4) Ha a gazdasági szereplő meghatározott információk, adatok üzleti titokká nyilvánítása során az (1)-(3) bekezdésben foglaltakat nem tartotta be, az ajánlatkérő hiánypótlás keretében köteles felhívni az érintett gazdasági szereplőt a megfelelő tartalmú dokumentum benyújtására. 4

Közös ajánlattétel: Kbt. 35. (1) Több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot vagy nyújthat be részvételi jelentkezést. (2) Az (1) bekezdés szerinti esetben a közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni. (3) A közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők megjelölését. (4) Ahol e törvény az ajánlatkérő számára az ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők értesítését írja elő, valamint a kiegészítő tájékoztatás megadása [56. ], a hiánypótlás [71. ], a felvilágosítás [71. ] és indokolás [72. ] kérése esetében az ajánlatkérő a közös ajánlattevőknek vagy közös részvételre jelentkezőknek szóló értesítését, tájékoztatását, illetve felhívását a (2) bekezdés szerinti képviselőnek küldi meg. (5) Amennyiben az ajánlatkérő ajánlati biztosíték nyújtását [54. ] írja elő, a közös ajánlattevőknek a biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése [54. (4) bekezdése] esetén a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg. (6) A közös ajánlattevők a szerződés teljesítéséért az ajánlatkérő felé egyetemlegesen felelnek. (7) A közös ajánlatot vagy részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplők személyében az ajánlattételi vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi határidő lejárta után változás nem következhet be. (8) Az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban történő részvételt nem kötheti gazdálkodó szervezet alapításához. 4) Ajánlattevőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok, Kbt. 36. (1) bekezdése alapján: 36. (1) Az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ugyanabban a közbeszerzési eljárásban - részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén ugyanazon rész tekintetében - a) nem tehet másik ajánlatot más ajánlattevővel közösen, illetve nem nyújthat be másik részvételi jelentkezést más részvételre jelentkezővel közösen, b) más ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező alvállalkozójaként nem vehet részt, c) más ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező szerződés teljesítésére való alkalmasságát nem igazolhatja [65. (7) bekezdés]. 5) A Kbt. 73. (5) bekezdés szerinti tájékoztatás: A tájékoztató tevékenységet a következő szervezetek látják el: Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztályának Munkaügyi Ellenőrzési Osztálya 1036 Budapest, Váradi u. 15. Postacím: 1438 Budapest, Pf. 520. tel: 06-1-323-3600 5

fax: 06-1-323-3602 E-mail: budapestfv-kh-mmszsz-mu@ommf.gov.hu, budapestfv-khmmszsz@ommf.gov.hu Pest Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkaügyi Ellenőrzési Osztálya 1135 Budapest, Lehel út 43-47. Postacím: 1381 Budapest, Pf: 1265. tel: 06-1-236-3900 fax: 06-1- 236-3999 E-mail: pest-kh-mmszsz-mu@ommf.gov.hu, pest-kh-mmszsz@ommf.gov.hu A munkavédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalok országos listája az alábbi linken érhető el: http://www.ommf.gov.hu/index.php?akt_menu=229 Környezetvédelem: Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 1016 Budapest, Mészáros u. 58/a. 1539 Budapest, Pf. 675. Tel.: 1/2249-100 Fax: 1/2249-262 Honlap: www.orszagoszoldhatosag.gov.hu Egészségvédelem: Országos Tisztifőorvosi Hivatal Cím: 1097 Budapest, Gyáli út 2-6. Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf. 839. Központi telefonszám: 06-1-476-1100 Központi faxszám: 06-1-476-1390 Fogyatékossággal élők esélyegyenlősége: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Székhely: 1054 Budapest, Báthory u. 10. Telefonszám: 06-1-795-54-78 e-mail: tarsadalmifelzarkozas@emmi.gov.hu 6) A kereskedelmi ajánlat megadása: Ajánlati árak megadása: Az ajánlati árat valamennyi rész esetében a közbeszerzési dokumentumok mellékletét képező EXCEL ártáblázat kitöltésével ( ÁJÁNLATIÁR RÉSZLETEZŐ ) kell megadni. A felolvasólapon az adott rész teljes mennyiségére vonatkozó nettó összesen árat kell megadni. Az ajánlatok értékelésénél a megadott nettó összesen ajánlati árak kerülnek összehasonlításra. Felhívjuk a figyelmet, hogy ajánlat kizárólag az eljárást megindító felhívásban rögzített, és a csatolt EXCEL táblázatban megjelölt termékekre tehető! A megajánlott termékek azonosító-adatainak (Márkanév, és a gyártó/előállító megnevezése) 6

egyértelmű megadásával kapcsolatosan Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Közbeszerzési Döntőbizottság D.225/9/2009 számú határozatára: A Döntőbizottság álláspontja szerint egy meghatározott műszaki elvárást tartalmazó ajánlatkérői beszerzési igénynél kizárt annak lehetősége, hogy ajánlattevők ún. biankó ajánlatot tegyenek, azaz ne közöljék, hogy mely konkrét termékekkel fognak teljesíteni. Ez az elvárás a beszerzés tárgyából és jellegéből adódik, hiszen jelen eljárás tárgya árubeszerzés. A táblázat kitöltése során kérjük az egységárat soronként feltüntetni, továbbá az egyes termékekre vonatkozó (az egyes termékekből kért mennyiségek alapján kiszámolt) nettó ajánlati értékeket is megadni. Felhívjuk az ajánlattevők figyelmét, hogy ajánlat csak teljes részre tehető, azaz a teljes mennyiség leszállítását vállalni kell! Az ajánlati ár a szerződésszerű teljesítéshez szükséges valamennyi költséget és díjat magában foglalja így a szállítás költségét is, ezért a nyertes ajánlattevő más jogcímen további díj felszámítására nem jogosult, továbbá költségek megtérítését semmilyen jogcímen nem igényelheti. A nyertes ajánlattevők kizárólag a hatályos jogszabály szerint ÁFA felszámítására jogosult a nettó ajánlati áron felül. Az ajánlati árat a Felolvasólapon részenként, a teljes beszerzési csomagra nettó forintban kell megadni. Az ajánlati árba beletartozik minden, ami a szerződésszerű, és hibátlan teljesítéshez hozzátartozik; így különösen, de nem kizárólagosan: - a termékekkel kapcsolatos mindennemű adó, vám, illeték, járulékfizetési kötelezettség, árfolyamkockázat; adott esetben a szükséges import és export engedélyek beszerzése és az azokkal kapcsolatos költségek, a belföldiesítéshez és a magyarországi forgalomba hozatalhoz szükséges összes tevékenység ellenértéke; - a termékek előállításával, feldolgozásával, bármely harmadik személytől történő beszerzésével összefüggő költség és kockázat, továbbá a csomagolási költség; - a raktározási, fuvarozási, a fuvarjárműről történő lerakodási és onnét Vevő raktárába berakodási költség és kockázat. Amennyiben Ajánlatkérőnek valamely megajánlott termék megfelelőségével kapcsolatban kétsége merülne fel, fenn tartja a jogot, hogy felvilágosítás-kérés keretében termékmintát kérjen be a megfelelőség (egyenértékűség) megállapítása céljából. Ajánlatkérő egyebekben hivatkozik a Közbeszerzési Döntőbizottság D.519/13/2015.számú határozatában foglaltakra is, miszerint: A Kbt. alapelvei között rögzített verseny tisztasága, esélyegyenlőség, egyenlő bánásmód követelményére is tekintettel nem jogszerű a megajánlott termék hiánypótlás körében történő kicserélése. 7) Formai előírások az ajánlat benyújtáshoz: - Az ajánlatot 1 eredeti példányban cégszerűen (vagy szabályszerű meghatalmazással rendelkező meghatalmazott által) aláírva papír alapon, 7

roncsolás mentesen nem bontható kötésben, folyamatos, követhető oldalszámozással, valamint tartalomjegyzékkel ellátva kell 1 db lezárt csomagolásban benyújtani.(elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni.) - Az ajánlatban lévő, minden dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos meghatalmazást kaptak; - Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen - az ajánlat beadása előtt - módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni; - Az eredeti, aláírt ajánlatot teljes terjedelmében *.pdf formátumban beszkennelve, elektronikus adathordozón (CD vagy DVD) is nyújtsák be az ajánlattal közös csomagolásban. - A csomagolásra rá kell írni: AJÁNLAT! és egyértelműen kérjük megjelölni a beszerzés tárgyát, valamint: Csak közbeszerzési eljárás során, az ajánlattételi határidő lejártakor bontható fel! megjelölést - Az ajánlatnak az elején Tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak; - Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell ajánlatában arról, hogy az ajánlat papír alapú és elektronikus példánya egymással mindenben megegyezik. Esetleges eltérés esetén a papír alapú példány az irányadó az értékelés során. 8) Fordítás: Az ajánlatban valamennyi igazolást és dokumentumot magyar nyelven kell benyújtani. Az ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is köteles elfogadni. A lefordított anyagot a cégjegyzésre jogosult személynek vagy meghatalmazottjának alá kell írnia és a következő tartalmú megjegyzéssel kell ellátnia: "A magyar nyelvű fordítások tartalmukban és értelmükben teljes egészében megegyeznek az idegen nyelvű eredeti iratok tartalmával." Ajánlattevő felelőssége, hogy a magyar nyelvű fordítás megfelelő legyen. Az ajánlatkérő nem köteles az idegen nyelvű irat tartalmát vizsgálni, de ennek jogát fenntartja, különösen, ha azt észleli, hogy a magyar nyelvű fordítás a valóságtól eltérő adatot tartalmaz és ez az eltérés a verseny tisztaságát veszélyezteti. Az idegen nyelven benyújtott irat, dokumentum és annak fordítása közötti eltérésből fakadó esetleges hátrányos jogkövetkezményeket az ajánlattevőnek viselnie kell. 8

9) Az ajánlat benyújtása: Az ajánlatokat írásban és zártan, a felhívás által megjelölt kapcsolattartási pontban megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidő lejártát megelőzően sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli. Amennyiben a csomagolás nincs megfelelően lezárva, illetve megfelelő jelöléssel ellátva, az ajánlatkérő nem vállal felelősséget az ajánlat elirányításáért vagy idő előtti felbontásáért. A futár útján történő továbbítás esetére a postai küldemények vonatkozásában meghatározottak az irányadóak. Azokat a benyújtott ajánlatokat, amelyek ajánlatkérő általi kézhezvételére az ajánlattételi határidő lejártát követően kerül sor, ajánlatkérő elkésettnek tekinti. Irányadó idő: a teljes ajánlattételi felhívásban, valamint az eljárás során valamennyi órában megadott határidő közép-európai helyi idő szerint értendő. (CET) 10) Tájékoztatás az eljárás eredményéről: Az ajánlatkérő a Kbt. 79. (1) bekezdése alapján köteles az ajánlattevőt írásban tájékoztatni az eljárás eredményéről, az eljárás eredménytelenségéről, az ajánlattevő ajánlatának érvénytelenné nyilvánításáról, valamely gazdasági szereplő kizárásáról, valamint ezek részletes indokáról, az erről hozott döntést követően a lehető leghamarabb, de legkésőbb három munkanapon belül. Az ajánlatkérő az ajánlatok elbírálásának befejezésekor külön jogszabályban meghatározott minta szerint írásbeli összegezést készít az ajánlatokról. Az ajánlatkérő az ajánlatok elbírálásának befejezésekor a Kbt. 79. (1) bekezdése szerinti tájékoztatást az írásbeli összegezésnek minden ajánlattevő részére egyidejűleg, telefaxon vagy elektronikus úton történő megküldésével teljesíti. Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot arra, hogy amennyiben a Kbt. 75. (4) bekezdésében foglaltak szerint igazolt rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel, az eljárást a Kbt. 75. (2) bekezdés b) pontja alapján eredménytelenné nyilvánítsa. 11) A szerződéskötés folyamata A nyertes ajánlattevővel a szerződés a szerződéskötési moratórium leteltétől (az írásbeli összegezés megküldésétől számított 11. naptári naptól) az ajánlati kötöttség időtartamának lejártáig kerül megkötésre. Az ajánlati kötöttség időtartama az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezés megküldése napjától 30 nappal meghosszabbodik. 9

A nyertes ajánlattevő a kitöltött és aláírt szerződéseket legalább 4 példányban (3 példány az ajánlatkérőnél marad) papír alapon köteles megküldeni az ajánlatkérőnek külön felszólítás nélkül - a szerződéskötési moratórium leteltét követő 2 munkanapon belül, az alábbi címre: Országos Onkológiai Intézet 1122 Budapest, Ráth György u. 7-9. 4. épület 1. em. Főmérnöki Iroda A szerződéskötés időpontja a szerződés mindkét fél általi aláírásának időpontja. Az aláírt szerződés(ek) postai úton kerülnek visszaküldésre a nyertes ajánlattevő számára. Az ajánlattevő felelőssége, hogy az adataival kitöltött és aláírt szerződés a fenti határidőben és az ajánlati kötöttség lejártát megelőzően (összegezés megküldését követő 30 nap) eljusson az ajánlatkérőhöz, különben ajánlattevő elveszíti az ajánlati biztosítékot. 10

II. AZ AJÁNLAT RÉSZEKÉNT BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE Tartalomjegyzék - egyben iratjegyzék - minta: Az ajánlatok megadásához az alábbi tartalomjegyzék mintát szíveskedjenek használni! TARTALOMJEGYZÉK No. Nyilatkozat, igazolás, egyéb irat, dokumentum megnevezése Minta a közbeszerzési dokumentumokban Oldalszám az ajánlatban 1) Tartalomjegyzék 2) Felolvasólap 1. melléklet 3) Nyilatkozat a Kbt. 66. (2) és (4) bekezdésében foglaltakra (a felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért 2. melléklet ellenszolgáltatás összegére) 4) Cégokmányok 3. melléklet szerint 5) 6) 7) 8) 9) Az ajánlatban benyújtott nyilatkozatok aláírójának aláírási címpéldánya vagy aláírásimintája eredeti vagy egyszerű másolatban Amennyiben bármely dokumentum aláírója cégjegyzésre nem jogosult, csatoljanak az 1952. évi III. tv. (Pp.) 196. (1) bekezdése szerinti teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, amely a meghatalmazott aláírását is tartalmazza. (csak adott esetben) Nyilatkozat(ok) folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról, illetve az elektronikusan elérhető cégkivonatban szereplő adatok hatályosságáról. Nyilatkozat közös ajánlattétel esetén (adott esetben) Nyilatkozat Kbt. 65. (7) bekezdése tekintetében Más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva történő alkalmassági megfelelés esetén, az erre vonatkozó adatok megadása kötelező. Akkor is nyilatkozni kell, ha az ajánlattevő nem kíván kapacitást rendelkezésre bocsátó szerveze- 11 4. melléklet 5. melléklet 6. melléklet 7. melléklet

TARTALOMJEGYZÉK No. Nyilatkozat, igazolás, egyéb irat, dokumentum megnevezése Minta a közbeszerzési dokumentumokban Oldalszám az ajánlatban 10) 11) 12) 13) tet igénybe venni. Alkalmasság igazolásába részt vevő gazdasági szereplő nyilatkozata a rendelkezésre állásról (Csak adott esetben, ha az ajánlatban bemutatásra került. Ajánlattevő döntése alapján benyújtható már az ajánlatban is.) Tájékoztatásul: Ezen szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének teljes időtartam alatt. Ajánlattevő (közös ajánlattevők esetében mindegyik cég) cégszerűen aláírt nyilatkozata az előírt kizáró okok fenn nem állásáról Nyilatkozat a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont kb) alpontja a tekintetében Nyilatkozat a felhívásban előírt műszaki, illetve szakmai alkalmassági követelményeknek való megfelelésről 14) ÁJÁNLATI ÁR RÉSZLETEZŐ 15) a) A műszaki, szakmai alkalmasság igazolása (Ajánlattevő döntése alapján benyújtható már az ajánlatban is) Részletes magyar nyelvű leírások (termékleírások/prospektusok). b) CE tanúsítványok másolatai 17) Nyilatkozat üzleti titokról (Csak adott esetben kell kitölteni és csatolni!) 17) A CD vagy DVD mellékletre vonatkozó nyilatkozat 18) Egyéb dokumentumok 8. melléklet 9. melléklet 10. melléklet 11. melléklet papír alapon és szerkeszthető EXCEL-ben is! AF.12.pont M.1,/ AF.12.pont M.2,/ 12. sz. melléklet 13. melléklet 12

III. AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK A megadott igazolás- és nyilatkozatminták hangsúlyozottan csak minták, amelyek segítséget nyújtanak az ajánlat összeállításához. A minták konkrét tartalmát az ajánlatból következő egyedi szempontok szerint az ajánlattevőnek kell kialakítania, de a minták felhasználhatóak azok elkészítéséhez. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a közbeszerzési dokumentumok között nem minden, az eljárás során benyújtandó dokumentum szerepel. Az ajánlat összeállítása az ajánlattevő felelőssége, ennek során nem csak az ajánlattételi felhívásban, kiegészítő tájékoztatásban és a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakat kell figyelembe venni, hanem a vonatkozó jogszabályi előírásokat is. Az igazolásokat, illetve nyilatkozatokat a Tartalomjegyzék - egyben iratjegyzék - mintának megfelelő sorrendben kérjük benyújtani. 13

1. melléklet (Csak a megpályázott részeket kérjük kitölteni!) FELOLVASÓLAP 1 Ajánlattevő hivatalos neve (megnevezése) 2 : Ajánlattevő hivatalos címe (székhely, lakóhely): Ajánlattevő adószáma: Közös ajánlattevők képviselője (amennyiben releváns): Kapcsolattartó neve 3 : Kapcsolattartó levelezési címe: Kapcsolattartó telefonszáma: Kapcsolattartó telefaxszáma: Kapcsolattartó e-mail címe: Tárgy: Ajánlat az Országos Onkológiai Intézet ajánlatkérő által kiírt Patológiai eszközök beszerzése 2017 tárgyú közbeszerzési eljárásban Rész sorszáma Megnevezése Ajánlati ár a teljes mennyiségre, nettó forintban 1 Szövettani anyagok indításához való késbe penge, F-130 (S) Nettó.Ft 2 Szövettani anyagok indításához való késbe penge, No.260, Type: (L) Nettó.Ft 3 Patológiai metszet készítéséhez microtom penge, S35 vagy azzal kompatibilis Nettó.Ft 4 Patológiai metszet készítéséhez microtom penge, C35 vagy azzal kompatibilis Nettó.Ft 5 Patológiai metszet készítéséhez microtom penge, R35 vagy azzal kompatibilis Nettó.Ft 6 Patológiai metszet készítéséhez microtom penge, A35 vagy azzal kompatibilis Nettó.Ft 7 Patológiai metszet készítéséhez microtom penge, MX-35+ vagy azzal kompatibilis Nettó.Ft 8 Autopsiás ollóhoz olló hegy pár, hegyes-hegyes, (145-ös típus) Nettó.Ft 9 Beágyazó kazetta, Standard méret: 40x26x7 mm, fedél nélküli, világos, pasztell árnyalatokban: sárga, narancssárga, zöld, kék, rózsaszín, fehér Nettó.Ft 10 Beágyazó szivacs, Standard méret: 30x25x1 mm, kék színű Nettó.Ft 11 Fedőfolyadék (synthetic based mounting media for histology and cytology, 500 ml) Nettó.Ft 12 Tárgylemez: Standard méretű: 76x26 mm, vastagság 0,95-1,05 mm-ig, festett végű (Superfrost). 13 Tárgylemez immunhoz: Standard méretű: 76x26 mm / 75x25 mm, vastagság 0,95-1,05 mm-ig, festett végű (Superfrost Ultra Plus), fehér Nettó.Ft Nettó.Ft 1 Közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett nyilatkozat. Közös ajánlattétel esetén a felolvasólapon fel kell tüntetni valamennyi gazdasági szereplő adatait. 2 Közös ajánlattétel esetén a sorok száma bővítendő. 3 Ahol a Kbt. az ajánlatkérő számára az ajánlattevők értesítését írja elő, valamint a hiánypótlás [71. ], a felvilágosítás [71. ] és indokolás [72. ] kérése esetében az ajánlatkérő a közös ajánlattevőknek szóló értesítését, tájékoztatását, illetve felhívását a kapcsolattartónak küldi meg. 14

14 Fedőlemez automatához: Fedőlemez mérete: 24x50 #1.5 mm, 0,16-0,19 mm-ig, Nettó.Ft 15 Fedőlemez kézi fedéshez. Vastagság 0,13-0,16 mm-ig, IVD CE tanúsítvány Nettó.Ft 16 Intraoperatív vizsgálathoz fagyasztó spray Nettó.Ft 17 Beágyazó kazetta, Standard méret: 40x26x7 mm, fedeles, narancssárga Nettó.Ft 18 makro beágyazó kazetta, 76x52 mm Nettó.Ft 19 76x52 mm-es makro fedőlemez Nettó.Ft 20 76x52 mm-es makro tárgylemez Nettó.Ft Kelt:., 2017.. hó.. napján. (Cégszerű aláírás a kötelezettség-vállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláír a meghatalmazott/ meghatalmazottak részéről) *Figyelem! Értelemszerűen csak a megpályázott részeket kell kitölteni! - A nem megpályázott részeket kérjük egyértelműen jelezni! (üresen hagyni,/áthúzni/törölni!) - Az értékelési szempontokra adott számszerű ajánlatokat egész számra kerekítve kérjük megadni! - Az Ajánlati ár, mindösszesen a teljes mennyiségre megadott nettó összes ellenértéket jelentik, melyek részletezését tartalmazó ÁJÁNLATIÁR RÉSZLETEZŐ -t (az ajánlati árat alátámasztó tételes ártáblázatot) az ajánlatunkhoz kell csatolni. 15

2. melléklet Nyilatkozat a Kbt. 66. (2) és (4) bekezdésében foglaltakra (a felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatás összegére) Alulírott/alulírottak, (nyilatkozattételre jogosult neve, beosztása) mint a.. (gazdasági szereplő neve, címe) kötelezettségvállalásra jogosultja/jogosultjai az Országos Onkológiai Intézet ajánlatkérő által indított Patológiai eszközök beszerzése 2017 tárgyú közbeszerzési eljárásban a Kbt. 66. (2) bekezdése alapján az alábbiak szerint nyilatkozom/nyilatkozunk: 1. Az eljárást megindító felhívásnak és a közbeszerzési dokumentumoknak a feltételeit a műszaki leírást a szerződéses feltételekkel, az ajánlatkérői kiegészítő tájékoztatásokkal együtt átvizsgáltuk, megértettük. 2. Ezúton nyilatkozunk, hogy a műszaki leírásnak megfelelően ajánlatot teszünk a szerződés teljesítésére az ajánlatunkban megadottak szerint. 3. Nyilatkozunk, hogy nyertességünk esetén kötelezettséget vállalunk az Ajánlatkérővel, mint Megrendelővel a szerződés megkötésére és teljesítésére, az árajánlatunkban megadott ellenszolgáltatásért. Nyilatkozunk, hogy a kereskedelmi ajánlatunk szerinti egységárunkat a szerződés teljes időtartama alatt tartjuk, az ajánlatunk szerinti megadott szállítási határidőt, illetve késedelmes szállítás esetén a késedelmi kötbér megfizetését vállaljuk. 4. Kijelentjük, hogy a közbeszerzési eljárásban rendelkezésünkre bocsátott dokumentumok - kiemelten a felhívás és a közbeszerzési dokumentumok mellékleteként rendelkezésünkre bocsátott műszaki dokumentációt, az esetleges ajánlatkérői kiegészítő tájékoztatásokkal együtt részletesen átvizsgáltuk, azok hiányos tartalmára hivatkozva nyertességünk esetén semmilyen jogcímen többletköltség igényt nem támasztunk. 5. Az eljárást megindító felhívásban, a rendelkezésre bocsátott közbeszerzési dokumentumokban közölt feltételeket - ideértve a szerződéstervezet szerinti feltételeket is - elfogadjuk. 6. Mint a fent nevezett ajánlattevő cégjegyzésre jogosult képviselője (közös ajánlattevők esetében a közös ajánlattevők nevében nyilatkozat megtételére jogosult képviselőként) kijelentem, hogy az általunk benyújtott, az ajánlat részét képező valamennyi dokumentum tartalma megfelel a valóságnak, azok tartalmáért felelősséget vállalok. 16

7. Vállaljuk, hogy az ajánlattételi határidő lejártát követő legalább 60 napig terjedő időszakra tartjuk az ajánlatunkat és az addig ránk nézve kötelező érvényű, valamint ezen időszak lejárta előtt bármikor elfogadható. 9. A Kbt. 66. (4) bekezdése alapján nyilatkozom/nyilatkozunk, hogy az általam/általunk képviselt gazdasági társaság, a (gazdasági szereplő neve, címe) a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény szerint mikro-, vagy kis-, vagy A megfelelőt kérjük egyértelműen megjelölni! középvállalkozásnak minősül, vagy nem tartozik a fenti törvény hatálya alá Kelt:., 2017.. hó.. napján. (Cégszerű aláírás a kötelezettség-vállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás a meghatalmazott/ meghatalmazottak részéről) Tájékoztatás a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint minősítéshez: 3. (1) KKV-nak minősül az a vállalkozás, amelynek a) összes foglalkoztatotti létszáma 250 főnél kevesebb, és b) éves nettó árbevétele legfeljebb 50 millió eurónak megfelelő forintösszeg, vagy mérlegfőösszege legfeljebb 43 millió eurónak megfelelő forintösszeg. (2) A KKV kategórián belül kisvállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek a) összes foglalkoztatotti létszáma 50 főnél kevesebb, és b) éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg. (3) A KKV kategórián belül mikrovállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek a) összes foglalkoztatotti létszáma 10 főnél kevesebb, és b) éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 2 millió eurónak megfelelő forintösszeg. (4) Nem minősül KKV-nak az a vállalkozás, amelyben az állam vagy az önkormányzat közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedése - tőke vagy szavazati joga alapján - külön-külön vagy együttesen meghaladja a 25%-ot. 17

3. melléklet Cégokmányok A cégokmányokat az alábbi szervezeteknek (személyeknek) kell az ajánlatban benyújtaniuk: ajánlattevő; (közös ajánlattevők) az alkalmasság igazolása tekintetében igénybe vett más szervezet (más gazdasági szereplő). Csatolandó iratok: a) Nyilatkozatok aláírójának aláírási címpéldánya vagy aláírási-mintája eredeti vagy egyszerű másolatban. b) Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében, az ajánlattevő, vagy az alkalmasság igazolása tekintetében igénybe vett más szervezet vonatkozásában az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is. c) Amennyiben az ajánlattevő, alvállalkozó, vagy az alkalmasság igazolása tekintetében igénybe vett más szervezet az ajánlatban átalakulásra hivatkozással jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlathoz csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat is. d) Amennyiben bármely dokumentum aláírója cégjegyzésre nem jogosult, csatoljanak az 1952. évi III. tv. (Pp.) 196. (1) bekezdése szerinti teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, amely a meghatalmazott aláírását is tartalmazza. 18

4. melléklet (csak adott esetben csatolandó!) MEGHATALMAZÁS Az eljárás tárgya: Országos Onkológiai Intézet ajánlatkérő által indított Patológiai eszközök beszerzése 2017 tárgyú közbeszerzési eljárás Alulírott..., mint az ajánlattevő... (székhely:...) cégjegyzésre jogosult képviselője meghatalmazom..-t (születési hely, idő:..., anyja neve:..., lakcím:..., személyi igazolványszám:...) az alábbiakra: jelen közbeszerzési eljárásában való képviseletemre és az ajánlat részét képező iratok nevemben történő aláírására információk megadására, jognyilatkozat megtételére és kötelezettségek vállalására a szerződés megkötésére, amelyet ajánlattevő jelen meghatalmazás aláírásával magára nézve kötelezőnek ismer el. (* a jogosultságok körét kérjük értelemszerűen kibővíteni / leszűkíteni / pontosítani)...,. év... hó... nap. Meghatalmazó.. Meghatalmazott Előttünk mint tanúk előtt: 1. név:. aláírás: lakcím:... személyi igazolványszám:... 2. név:. aláírás: lakcím:... személyi igazolványszám:... 19

Megjegyzés: Közös ajánlattétel esetén minden ajánlattevőnek cégszerűen kell aláírni! Ha az ajánlattételnél meghatalmazott jár el, a vonatkozó Meghatalmazást mellékelni kell! 20

5. melléklet Nyilatkozat 4 változás-bejegyzési kérelem benyújtásáról, és az elektronikusan elérhető cégkivonatban szereplő adatok hatályosságáról Alulírott... (név), mint a(z)... (cégnév) cégjegyzésre jogosult képviselője büntetőjogi felelősségem tudatában n y i l a t k o z o m: I. A változás-bejegyzési kérelem vonatkozásában: a) az aktuális (cég)állapotot nyilvántartó bíróság/hatóság nyilvántartásában foglaltakat módosító változás-bejegyzési eljárás van folyamatban, ezért a változásbejegyzésre vonatkozó elektronikus kérelem kinyomtatott változatát, valamint a cégbíróság által a kérelemről kiállított elektronikus tanúsítvány kinyomtatott változatát, illetőleg az adatváltozást nyilvántartó illetékes bíróság/intézmény/hatóság/szervezet visszaigazolásának érkeztetett példányának másolatát az ajánlathoz csatolom. vagy b) az aktuális (cég)állapotot nyilvántartó bíróság/hatóság nyilvántartásában foglaltakat módosító változás-bejegyzési eljárás nincs folyamatban, illetőleg a nyilvántartó illetékes bírósághoz/intézményhez/hatósághoz/szervezethez nem került benyújtásra adatváltozás bejegyzési kérelem. II. Az elektronikusan elérhető cégkivonatban szereplő adatok hatályossága tekintetében: a) a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet szerinti céginformációs szolgálat honlapján ingyenesen, elektronikusan elérhető cégkivonatunk az ajánlattétel időpontjában is hatályos adatokat tartalmazza. vagy b) a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet szerinti céginformációs szolgálat honlapján ingyenesen, elektronikusan elérhető cégkivonatunk nem az ajánlattétel időpontjában is hatályos adatokat tartalmazza. Csatoljuk ezért a hatályos cégadatokat tartalmazó cégkivonatunkat. Jelen nyilatkozatot az Országos Onkológiai Intézet ajánlatkérő által indított Patológiai eszközök beszerzése 2017 tárgyú közbeszerzési eljárásban teszem. Kelt:., 2017.. hó.. napján. 21 4 Kérjük a megfelelőt értelemszerűen megjelölni, a nem kívánt részt áthúzni, vagy törölni! A nyilatkozatot ajánlattevő, és adott esetben az alkalmasság igazolása tekintetében igénybe vett más szervezet köteles benyújtani.

6. melléklet (csak adott esetben csatolandó!) (Cégszerű aláírás a kötelezettség-vállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás a meghatalmazott/ meghatalmazottak részéről) NYILATKOZAT közös ajánlattétel esetén Alulírottak, mint a(z)... (hivatalos cégnév), valamint a(z)... (hivatalos cégnév) a Kbt. 35.. (1) bekezdés alapján nyilatkozunk, közösen ajánlatot teszünk Országos Onkológiai Intézet ajánlatkérő által indított Patológiai eszközök beszerzése 2017 tárgyú közbeszerzési eljárásában. A Kbt. 66. -ának (2) bekezdése alapján ezennel kijelentjük, hogy az ajánlati felhívásban, dokumentációban és szerződésben foglalt valamennyi feltételt megismertük, megértettük és azokat jelen nyilatkozatunkkal elfogadjuk. A Kbt. 35. -ának (6) bekezdése alapján ezennel kijelentjük, hogy a szerződést amennyiben, mint nyertes ajánlattevő kiválasztásra kerülünk egyetemleges kötelezettségvállalással teljesítjük. A közös ajánlattevők közötti tervezett feladatmegosztás ismertetése:.. Nyertességünk esetén az ellenszolgáltatásból való részesedés %-os mértéke: Közös akarattal ezennel úgy nyilatkozunk, hogy a közös ajánlattevő képviseletére, a nevükben történő eljárásra a. (cégnév)...... (név) teljes körűen, korlátozás nélkül jogosult. Kelt:., 2017.. hó.. napján... (cégszerű aláírás). (cégszerű aláírás) 22

7. melléklet Nyilatkozat 65. (7) bekezdése tekintetében5 Alulírott/alulírottak,.. (jogosult neve), mint a.. (ajánlattevő gazdasági szereplő neve, címe) kötelezettségvállalásra jogosultja/jogosultjai a Kbt. 65. (7) bekezdése alapján kijelentem/kijelentjük, hogy az Országos Onkológiai Intézet ajánlatkérő által indított Patológiai eszközök beszerzése 2017 tárgyú közbeszerzési eljárásban a) az előírt alkalmassági követelmény(ek)nek való megfelelés igazolásához más szervezet (vagy személy) kapacitásaira nem támaszkodunk. vagy b) A az előírt alkalmassági követelmény(ek)nek más szervezet (vagy személy) kapacitásaira (is) támaszkodva felelünk meg. Erre tekintettel a következők szerint megjelöljük az érintett alkalmassági feltételeket, valamint azokat a szervezeteket, amelyek erőforrásaira támaszkodni kívánunk: Más szervezet (vagy személy) megnevezése (gazdasági szereplő hivatalos neve, címe) Alkalmassági követelmény (az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának, továbbá az ott megjelölt alkalmassági követelmény pontos megjelölése) A Kbt. 65. (7)-(8) bekezdése alapján csatolom a fent nevezett, kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet(ek) olyan szerződéses (vagy előszerződésben vállalt) kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Kelt:., 2017.. hó.. napján. (Cégszerű aláírás a kötelezettség-vállalásra 5 A közös ajánlattétel esetén az ajánlattevők egyénileg (mindegyike külön-külön) kötelesek nyilatkozni. Kérjük értelemszerűen kitölteni, a nem kívánt részt áthúzni, vagy törölni! 23

*Kérjük értelemszerűen kitölteni, a nem kívánt részt áthúzni, vagy törölni! * A Kbt. 65. (7)-(8) bekezdése alapján: jogosult/jogosultak, vagy aláírás a meghatalmazott/ meghatalmazottak részéről) (7) Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban, több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésben ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A (8) bekezdésben foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. 24

8. melléklet (csak adott esetben csatolandó) Az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő nyilatkozata a Kbt. 65. (7) bekezdés tekintetében Alulírott.... (név), mint a(z).. (cégnév, székhely), mint az ajánlattevő által az ajánlatában bemutatott, alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő cégjegyzésre jogosult képviselője, nyilatkozom, hogy kötelezettséget vállalok arra, hogy az Országos Onkológiai Intézet ajánlatkérő által indított Patológiai eszközök beszerzése 2017 közbeszerzési eljárásban az eljárást megindító felhívás.. pontjában előírt feltételek teljesítéséhez, az alábbi alkalmassági feltételt jelentő erőforrást bocsátom ajánlattevő rendelkezésére a szerződés teljesítésének időtartama alatt:...... (A szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások leírása) (A szerződés teljesítésébe történő bevonásunk módja) Ennek megfelelően az adott alkalmassági követelmény(ek)nek megfelelésre vonatkozó igazolást, illetve a Kbt. 65. (7)-(8) bekezdésében foglaltaknak megfelelően kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt, az ajánlattevő rendelkezésére bocsátottam. Kelt:., 2017.. hó.. napján. (Cégszerű aláírás a kötelezettség-vállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás a meghatalmazott/ meghatalmazottak részéről) 25

9. melléklet (Javasolt tartalom!) Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevőknek külön-külön kell a nyilatkozatot megtenni! Nyilatkozat a kizáró okok fenn nem állásáról Alulírott,...... (név, beosztás), mint a(z) (cégnév, székhely) cégjegyzésre jogosult képviselője, a Országos Onkológiai Intézet által Patológiai eszközök beszerzése 2017 tárgyában indított közbeszerzési eljárásban a z a l á b b i n y i l a t k o z a t o t t e s z e m : Kijelentem, hogy nem állnak fenn velünk szemben a Kbt. 62. (1) bekezdés g)-k), m) és q) pontjában felsorolt kizáró okok, melyek az alábbiak: 62. (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki: g) közbeszerzési eljárásokban való részvételtől a 165. (2) bekezdés f) pontja alapján jogerősen eltiltásra került, a Közbeszerzési Döntőbizottság vagy a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatának felülvizsgálata esetén a bíróság által jogerősen megállapított időtartam végéig; h) korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és a kizárás tekintetében jogorvoslatra nem került sor az érintett közbeszerzési eljárás lezárulásától számított három évig, vagy amennyiben a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra és az ajánlatkérő kizárásról hozott döntését - a hamis adat szolgáltatásának megállapítása mellett - a Közbeszerzési Döntőbizottság, a Döntőbizottság határozatának bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság három évnél nem régebben meghozott határozata jogerősen jogszerűnek mondta ki; i) az adott eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során a valóságnak nem megfelelő adatot szolgáltat (a továbbiakban: hamis adat), illetve hamis adatot tartalmazó nyilatkozatot tesz, vagy a közbeszerzési eljárásban előzetes igazolásként benyújtott nyilatkozata ellenére nem tud eleget tenni az alkalmasságot, a kizáró okokat vagy a 82. (5) bekezdése szerinti kritériumokat érintő igazolási kötelezettségének (a továbbiakban együtt: hamis nyilatkozat), amennyiben ia) a hamis adat vagy nyilatkozat érdemben befolyásolja az ajánlatkérőnek a kizárásra, az alkalmasság fennállására, az ajánlat műszaki leírásnak való megfelelőségére vagy az ajánlatok értékelésére vonatkozó döntését, és ib) a gazdasági szereplő szándékosan szolgáltatott hamis adatot vagy tett hamis nyilatkozatot, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett egyértelműen fel kellett volna ismernie, hogy az általa szolgáltatott adat a valóságnak, illetve nyilatkozata a rendelkezésére álló igazolások tartalmának nem felel meg; 26

j) esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott eljárásban megkísérelte jogtalanul befolyásolni az ajánlatkérő döntéshozatali folyamatát, vagy olyan bizalmas információt kísérelt megszerezni, amely jogtalan előnyt biztosítana számára a közbeszerzési eljárásban, vagy korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásból ebből az okból kizárták, és a kizárás tekintetében jogorvoslatra nem került sor az érintett közbeszerzési eljárás lezárulásától számított három évig; k) tekintetében a következő feltételek valamelyike megvalósul: ka) nem az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség vagy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában, a Kereskedelmi Világszervezet közbeszerzési megállapodásban részes államban vagy az EUMSZ 198. cikkében említett tengerentúli országok és területek bármelyikében vagy nem olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van, vagy amellyel az Európai Uniónak kétoldalú megállapodása van a közbeszerzés terén, kb) olyan szabályozott tőzsdén nem jegyzett társaság, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény 3. r) pont ra) rb) vagy rc) rd) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát nem képes megnevezni, vagy kc) a gazdasági szereplőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amelynek tekintetében a kb) alpont szerinti feltétel fennáll; m) esetében a 25. szerinti összeférhetetlenségből, illetve a közbeszerzési eljárás előkészítésében való előzetes bevonásból eredő versenytorzulást a gazdasági szereplő kizárásán kívül nem lehet más módon orvosolni; q) súlyosan megsértette a közbeszerzési eljárás vagy koncessziós beszerzési eljárás eredményeként kötött szerződés teljesítésére e törvényben előírt rendelkezéseket, és ezt a Közbeszerzési Döntőbizottság, vagy a Döntőbizottság határozatának bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság 90 napnál nem régebben meghozott, jogerős határozata megállapította. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. (2) bekezdése alapján nyilatkozom továbbá, hogy a szerződés teljesítéséhez nem veszünk igénybe a Kbt. 62. (1) bekezdés g)-k) m) és q) pontjaiban felsorolt kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általunk alkalmasságunk igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 62. (1) bekezdés g)-k), m) és q) pontjaiban felsorolt kizáró okok hatálya alá. Kelt:., 2017.. hó.. napján. (Cégszerű aláírás a kötelezettség-vállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás a meghatalmazott/ meghatalmazottak részéről) 27

10. melléklet (Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevőknek külön-külön kell megtenni a nyilatkozatot.) Nyilatkozat a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében Alulírott, mint a(z).. (cégnév, székhely) cégjegyzésre jogosult képviselője, a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont kb) alpontja vonatkozásában a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. i) pontjának ib) alpontjában foglalt előírásaira való tekintettel ezennel kijelentem, hogy 1) az ajánlattevő olyan társaságnak minősül, amelyet a szabályozott tőzsdén jegyeznek. vagy 2) az ajánlattevőt nem jegyzik a szabályozott tőzsdén, és a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény 3. r) pont ra) rb) vagy rc)-rd) alpontok szerinti tényleges tulajdonosa* nincsen. vagy 3) az ajánlattevőt nem jegyzik a szabályozott tőzsdén, és a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény 3. r) ra) rb) vagy rc)-rd) pontja szerinti tényleges tulajdonosa*: (név)..(állandó lakóhely) (név)...(állandó lakóhely)** Jelen nyilatkozatot az Országos Onkológiai Intézet ajánlatkérő által indított Patológiai eszközök beszerzése 2017 tárgyú közbeszerzési eljárásban, a benyújtott ajánlat részeként teszem. Kelt:., 2017.. hó.. napján. (Cégszerű aláírás a kötelezettség-vállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás a meghatalmazott/ meghatalmazottak részéről) Az ajánlattevő a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont kb) pontját a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. i) pont ib) alpontja alapján a következő módon köteles igazolni: ib) a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező nyilatkozata arról, hogy olyan társaságnak minősül-e, melyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén, vagy amelyet szabályozott tőzsdén jegyeznek; ha az ajánlattevőt vagy részvételre jelentkezőt nem jegyzik szabályozott tőzsdén, akkor a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. r) pont ra)-rb) vagy rc)-rd) alpontja szerint definiált 28