Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a 2016. február 8-i ülésen meghozott határozatai Határozatok tára I/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat a Szenátus 2015/2016-os tanév II. félévi ülés- és munkatervéről II/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat Kontra Edit Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről III/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat Zólyomi Gábor Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi IV/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat Dezső Tamás Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi V/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat Csorba László Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi VI/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat Varga Zsuzsanna Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi VII/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat Kiss Attila Elemér Informatikai Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről VIII/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat Szabó Attila Pedagógiai és Pszichológiai Karra benyújtott egyetemi IX/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat Varga Katalin Pedagógiai és Pszichológiai Karra benyújtott egyetemi X/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat Dúll Andrea Magdolna Pedagógiai és Pszichológiai Karra benyújtott egyetemi XI/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat Urbán Róbert Pedagógiai és Pszichológiai Karra benyújtott egyetemi XII/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat Bajtay Zsuzsanna Természettudományi Karra benyújtott egyetemi XIII/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat Csordás András Természettudományi Karra benyújtott egyetemi XIV/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat Lichtenberger János Természettudományi Karra benyújtott egyetemi XV/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat Mészáros Róbert Természettudományi Karra benyújtott egyetemi XVI/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat Böröczky Károly Természettudományi Karra benyújtott egyetemi XVII/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat Sziklai Péter Természettudományi Karra benyújtott egyetemi
XVIII/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat Horváth Gábor Természettudományi Karra benyújtott egyetemi XIX/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat Meszéna Géza Természettudományi Karra benyújtott egyetemi XX/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat Milánkovich András Bibó István Szakkollégium vezetésére benyújtott pályázatának véleményezéséről XXI/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat tiszteletbeli doktori és professzori cím adományozásáról Volker Lipp a németországi Georg August Universität Göttingen professzora részére az Állam- és Jogtudományi Karon XXII/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat tiszteletbeli doktori és professzori cím adományozásáról Thomas Rauscher a németországi Universität Leipzig professzora részére az Állam- és Jogtudományi Karon XXIII/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat professor emeritus cím adományozása Csepeli György egyetemi tanár részére a Társadalomtudományi Karon XXIV/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi tanári cím adományozása Benkő Elek részére a Bölcsészettudományi Karon XXV/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi docensi cím adományozása Horváth Gyula részére az Informatikai Karon XXVI/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat címzetes egyetemi docensi cím adományozása Tószegi Zsuzsanna részére a Bölcsészettudományi Karon XXVII/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat Adattudományi és Adattechnológiai Tanszék elnevezésű új ipari tanszék létrehozásáról az Informatikai Karon XXVIII/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet 3.h. sz. melléklete, a Tanító- és Óvóképző Kar Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról XXIX/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat az ELTE 2015. évre szóló Minőségfejlesztési jelentése, valamint az abban foglalt, 2016. évre szóló minőségcélok elfogadásáról
Az egyes érdemi és ügyrendi határozatok, bejelentések, kérdések és válaszok 1. Napirend előtt Mezey Barna rektor Horn Ildikó és Olay Csaba részére egyetemi tanári kinevezést, Deák Ervin, Horváth Ákos, Máth András Zoltán és Tóth Tamás részére címzetes egyetemi docensi oklevelet adott át. 2. A Szenátus a kiküldött napirendet 36 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. A napirend elfogadása előtt a Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére 36 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül napirendre vette az Adattudományi és Adattechnológiai Tanszék elnevezésű új ipari tanszék létrehozása az Informatikai Karon tárgyú előterjesztést. 3. A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére vita nélkül, 38 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az I/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozatát a Szenátus 2014/2015-ös tanév II. félévi ülés- és munkatervéről (1. sz. mell). A szavazást követően Mezey Barna rektor felhívta a Szenátus figyelmét arra, hogy idén 2016. május 6-án lesz a Pázmány-nap, az ünnepi közgyűlésére minden szenátort elvár. 4. A Szenátus Ügyrendi Bizottsága akadályoztatott hallgató tagja, Nagy Anett helyére Kiss Edina elnök (EHÖK) javaslatára, vita nélkül, 38 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül Sztilkovics Zorkát választotta eseti tagnak, a mandátum a jelen ülésre szól. 5. A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére, Surján Péter dékán (TTK) hozzászólásával 36 igen szavazattal, 2 ellenében meghozta a II/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozatát Kontra Edit Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának 36 igen szavazattal, 2 ellenében meghozta a III/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozatát Zólyomi Gábor Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának 35 igen szavazattal, 2 ellenében, 1 érvénytelen szavazattal meghozta a IV/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozatát Dezső Tamás Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi ; 38 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta az V/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozatát Csorba László Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának 38 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a VI/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozatát Varga Zsuzsanna Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának 37 igen szavazattal, 1 ellenében meghozta a VII/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozatát Kiss Attila Elemér Informatikai Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának 36 igen szavazattal, 1 ellenében, 1 érvénytelen szavazattal meghozta a VIII/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozatát Szabó Attila Pedagógiai és Pszichológiai Karra benyújtott egyetemi ; 37 igen szavazattal, 1 ellenében meghozta a IX/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozatát Varga Katalin Pedagógiai és Pszichológiai Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának 37 igen szavazattal, 1 ellenében meghozta a X/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozatát Dúll Andrea Magdolna Pedagógiai és Pszichológiai Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának
37 igen szavazattal, 1 ellenében meghozta a XI/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozatát Urbán Róbert Pedagógiai és Pszichológiai Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának 37 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 érvénytelen szavazattal meghozta a XII/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozatát Bajtay Zsuzsanna Természettudományi Karra benyújtott egyetemi ; 36 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 érvénytelen szavazattal meghozta a XIII/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozatát Csordás András Természettudományi Karra benyújtott egyetemi ; 37 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 érvénytelen szavazattal meghozta a XIV/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozatát Lichtenberger János Természettudományi Karra benyújtott egyetemi ; 37 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 érvénytelen szavazattal meghozta a XV/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozatát Mészáros Róbert Természettudományi Karra benyújtott egyetemi ; 37 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 érvénytelen szavazattal meghozta a XVI/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozatát Böröczky Károly Természettudományi Karra benyújtott egyetemi ; 37 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 érvénytelen szavazattal meghozta a XVII/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozatát Sziklai Péter Természettudományi Karra benyújtott egyetemi ; 2 igen szavazattal, 24 ellenében, 12 érvénytelen szavazattal meghozta a XVIII/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozatát Horváth Gábor Természettudományi Karra benyújtott egyetemi ; 37 igen szavazattal, 1 ellenében meghozta a XIX/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozatát Meszéna Géza Természettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről. 6. A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére vita nélkül, 35 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 érvénytelen szavazattal meghozta a XX/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozatát Milánkovich András Bibó István Szakkollégium vezetésére benyújtott pályázatának véleményezéséről. 7. A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére vita nélkül, 35 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XXI/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozatát tiszteletbeli doktori és professzori cím adományozásáról Volker Lipp a németországi Georg August Universität Göttingen professzora részére az Állam- és Jogtudományi Karon. 8. A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére vita nélkül, 35 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XXII/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozatát tiszteletbeli doktori és professzori cím adományozásáról Thomas Rauscher a németországi Universität Leipzig professzora részére az Állam- és Jogtudományi Karon. 9. A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére vita nélkül, 34 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal meghozta a XXIII/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozatát professor emeritus cím adományozása Csepeli György egyetemi tanár részére a Társadalomtudományi Karon. 10. A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére vita nélkül, 35 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XXIV/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozatát címzetes egyetemi tanári cím adományozása Benkő Elek részére a Bölcsészettudományi Karon. 11. A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére vita nélkül, 35 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XXV/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozatát címzetes egyetemi docensi cím adományozása Horváth Gyula részére az Informatikai Karon.
12. A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére vita nélkül, 35 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XXVI/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozatát címzetes egyetemi docensi cím adományozása Tószegi Zsuzsanna részére a Bölcsészettudományi Karon. 13. A Szenátus Horváth Zoltán dékán (IK) előterjesztésére vita nélkül, 35 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XXVII/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozatát Adattudományi és Adattechnológiai Tanszék elnevezésű új ipari tanszék létrehozásáról az Informatikai Karon 2. sz. mell.). 14. A Szenátus Rikker Emília igazgatási vezető előterjesztésére vita nélkül, 35 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XXVIII/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozatát az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet 3.h. sz. melléklete, a Tanító- és Óvóképző Kar Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról (3. sz. mell). 15. A Szenátus Orosz Éva rektorhelyettes előterjesztésére, Dezső Tamás (BTK), Frei Zsolt (TTK), Scheuer Gyula kancellár, Kiss Edina elnök (EHÖK) és Kacskovics Imre (TTK) hozzászólásával, az előterjesztő és Mezey Barna rektor válaszaival, 31 igen szavazattal, 1 ellenszavazat és 3 tartózkodás mellett meghozta a XXIX/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozatát az ELTE 2015. évre szóló Minőségfejlesztési jelentése, valamint az abban foglalt, 2016. évre szóló minőségcélok elfogadásáról (4. sz. mell.). A napirendi pont tárgyalása közben Mezey Barna rektor halaszthatatlan teendőire hivatkozással átadta az elnöki feladatokat Kisfaludi András rektorhelyettesnek. 16. Az Egyebek között Kisfaludi András rektorhelyettes bejelentette, hogy Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tudományos Tanácsa 2015 őszén hagyományteremtő szándékkal pályázatot írt ki Az ELTE ígéretes kutatója elismerés és a vele járó pénzjutalom elnyerésére negyven évesnél fiatalabb kutatók számára. A pályázatra az előzetes várakozásokat felülmúlva 75 pályázat érkezett, a Tudományos Tanács ezért az eredetileg 7 millió Ft összdíjazású pályázat keretét 12 millió Ft-ra emelte. A 12 nyertes 1-1 millió Ft-ot fordíthat kutatásaira. A kezdeményezés része annak a programnak, amellyel a rektori programnak megfelelően a Tudományos Tanács ösztönözni kívánja a tudományos teljesítményt, különös tekintettel a nemzetközi láthatóságra. A célok között szerepel annak demonstrációja is, hogy a tudományos teljesítmény az ELTE-n érték és minden tudományterületen lehet intézményünkben sikeres kutatást folytatni hangsúlyozta Szalay Péter, tudományos ügyekért felelős rektorhelyettes. Az ELTE ígéretes kutatója elismerés díjazottjai: - Bölcsészettudomány o Lénárt Tamás (BTK, Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszék) o Patay-Horváth András (BTK, Ókortörténeti Tanszék) - Élettelen természettudomány o Erőss Anita (TTK, Általános és Alkalmazott Földtani Tanszék) o Nógrádi Dániel (TTK, Elméleti Fizika Tanszék) - Élő természettudomány o Hargitai Rita (TTK, Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék) o Herczeg Gábor (TTK, Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék) - Informatika o Gede Mátyás (IK, Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék) - Jogtudomány o Fuglinszky Ádám (ÁJK, Polgári Jogi Tanszék) o Siklósi Iván (ÁJK, Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszék) - Pszichológia, pedagógia o Kun Bernadette (PPK, Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszék)
o Kökönyei Gyöngyi (PPK, Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszék) - Társadalomtudomány o Horn Dániel (TáTK, Közgazdaságtudományi Tanszék) Keszler Borbála, a BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszékének professor emeritusa Magyar Nyelvőr Díjban részesült: az elismerést 2015. december 18-át adta át Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Parlamentben. A Magyar Nyelvőr Alapítvány 2015-ben második alkalommal ítélte oda a díjakat, a díjazottak között most is olyanokat köszönthetünk, akik sokat tettek a magyar nyelv ápolásáért. A Raoul Wallenberg Egyesület, a Raoul Wallenberg Alapítvány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2016-ban is januárban osztotta ki a Wallenberg-díjat a svéd embermentő emlékére olyanoknak, akik tevékenységükkel, életútjukkal mutatnak példát humanizmusból. Az idei díjazottak valamilyen szempontból kisebbségben élő embertársaink méltóbb életéért dolgoznak, munkájukkal az előítéletek ellen küzdenek. A rangos díjat Egyetemünk professor emeritusa, Komoróczy Géza is átvehette 2016. január 18-án. 2016. január 19-én tizenkilenc oktató-kutató, köztük tizenhét ELTE-s vehette át habilitációs oklevelét az Egyetem Tanári Klubjában rendezett ünnepségen: Ismét rendkívül eredményes időszakot zártak az ELTE, valamint a BEAC sportolói: a decemberi Világkupán győzedelmeskedő férfi gyorskorcsolya váltó csapat tagjai között Burján Csabával, az ELTE TTK matematika szakos hallgatójával január 24-én ezüstérmet szerzett a rövidpályás gyorskorcsolyázók Szocsiban zajló Európa-bajnokságán; kiválóan teljesített Kapás Boglárka az Egyesült Államok-Európa úszóversenyen; remekeltek BEAC-os kézilabdázóink a Budapest Bajnokságban; valamint Sportcsillagok Ösztöndíjban részesültek ELTE-s hallgatók. A Kormány előző év végi döntéseinek értelmében Egyetemünk közel 5 milliárd forintos támogatást nyert el infrastruktúra-fejlesztésre és energetikai korszerűsítésre. A Bibó István Szakkollégium teljes körű felújítására 700 millió forintos kormányzati támogatáshoz jutott intézményünk. A spanyolországi Cybermetrics Lab 2015 decemberében a Google Scholar Citations (GSC) alapján először tett közzé intézményi profilokat összegző rangsort. A világ 1200 intézménye közül az Eötvös Loránd Tudományegyetem legjobb hazai intézményként a 292. helyen szerepel. 160 felkészült hallgató és oktató tájékoztatta az érdeklődőket egyetemünkről az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon 2016. január 21 23. között. A január 21-i megnyitóra az idei év újdonságaként az Egyetem az evopro mérnökirodával együttműködve környezetbarát, elektromos hajtású buszjáratot indított. 2016. január 21-én együttműködési megállapodást írtak alá az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) vezetői a SYMA Csarnokban. Napjaink járműipari fejlesztései az intelligens és autonóm közlekedési technológia létrehozásának irányába haladnak. A trendhez illeszkedő, a terület kutatás-fejlesztésében érdekelt vállalatokkal együttműködésben kialakított képzési struktúra megteremtésének érdekében a BME, az ELTE, az MTA SZTAKI, a Bosch és a Knorr Bremse közreműködésével jött létre az újszerű RECAR (REsearch Center for Autonomous Road vehicles) program. Egyetemünk sikerrel szerepelt az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő koordinálásában megjelenő Nemzeti Tehetség Program különböző konstrukcióiban: az egyetemi komplex tehetséggondozó program mellett támogatásban részesültek a tudományos diákköri műhelyek, a szakkollégiumok és a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium is. Az Egyetem jelentősen javított a "Greenmetric" elnevezésű környezettudatossági egyetemi rangsorban, az energiahatékonysági projekttel, a szelektív hulladékgyűjtés bevezetése, az
ökológiai lábnyomcsökkentése érdekében tett erőfeszítésekkel szépített az előző évek eredményeihez képest. 2016. február 9-én komplex környezeti nevelési platform nyílik a Lágymányosi Campus déli tömbjének aulájában. A Hulladék Akadémia szemléletesen és gyakorlatiasan mutatja be a modern emberrel szemben elvárt takarékos, környezettudatos magatartás elemeit, a hulladékgazdálkodás legfontosabb tudnivalóit és a környezettudatosság gyakorlati lépéseit, melyekkel nemcsak a pazarlást, hanem a hulladékcsökkentést is elérhető. A nagyszabású környezetvédelmi kiállítás játékos és interaktív megoldásokkal, különleges tárlatvezetéssel, fair trade kávéval február 19-éig várja a látogatókat. Budapest, 2016. február 8. Hitelesítő: Dr. Mezey Barna rektor a Szenátus elnöke dr. Rikker Emília igazgatási vezető a Szenátus titkára
1. számú melléklet I/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat a Szenátus 2015/2016-os tanév II. félévi ülés- és munkatervéről Február 8. 1. Javaslat a Szenátus 2015/2016-os tanév II. félév ülés- és munkatervére 2. Személyi ügyek a) Döntés az egyetemi tanári pályázatok MAB elé terjesztéséről b) Bibó István Szakkollégium igazgatói pályázat c) Tiszteletbeli doktor és professzor cím adományozása d) Professzor emeritus cím adományozása e) Címzetes egyetemi tanári cím adományozása f) Címzetes egyetemi docensi cím adományozása 3. TÓK SzMSz módosítása 4. Minőségfejlesztési Jelentés Kapcsolódó kari tanácsok legkésőbbi időpontja: Ehhez előterjesztések kiküldése a kari tanácsokra: Március 7. 1. Az Egyetem 2015-2020-ra vonatkozó Intézményfejlesztési Tervének elfogadása Kapcsolódó kari tanácsok legkésőbbi időpontja: 02. 19. Ehhez előterjesztések kiküldése a kari tanácsokra: 02. 01. Március 21. 1. Személyi ügyek a) Angelusz Társadalomtudományi Szakkollégium igazgatói pályázat 2. Gazdálkodási és Vagyongazdálkodási Szabályzat módosítása 3. Adatvédelmi Szabályzat módosítása 4. BEK módosítása Kapcsolódó kari tanácsok legkésőbbi időpontja: 03. 07. Ehhez előterjesztések kiküldése a kari tanácsokra: 02.08. Április 25. 1. Személyi ügyek 2. Az ELTE 2016. évi költségvetése 3. Tanévi és gazdasági beszámoló a 2015. évről Kapcsolódó kari tanácsok legkésőbbi időpontja: 04.11. Ehhez előterjesztések kiküldése a kari tanácsokra: 03.16.
Május 6. Pázmány-nap Május 23. 1. Személyi ügyek b) A MAB véleménye ismeretében döntés az egyetemi tanári pályázatok miniszterhez történő felterjesztéséről Kapcsolódó kari tanácsok legkésőbbi időpontja: 05.09. Ehhez előterjesztések kiküldése a kari tanácsokra: 04.18. Június 27. 1. Személyi ügyek a) egyetemi kitüntetések adományozása 2. Habilitációs Szabályzat módosítása 3. Egyetemi Doktori Szabályzat módosítása 4. Doktori Iskolai Képzési Programok módosítása 5. Iratkezelési Szabályzat módosítása Kapcsolódó kari tanácsok legkésőbbi időpontja: 06.13. Ehhez előterjesztések kiküldése a kari tanácsokra: 05.17. Budapest, 2016. február 8. Dr. Mezey Barna s.k. rektor
2. számú melléklet XXVII/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat Adattudományi és Adattechnológiai Tanszék elnevezésű új ipari tanszék létrehozásáról az Informatikai Karon 1. A javasolt szervezeti egység típusa: ipari tanszék Magyar elnevezése: Adattudományi és Adattechnológiai Tanszék Angol elnevezése: Department of Data Science and Engineering 2. Az ipari tanszék létrehozásának indoklása: Az ipari tanszék létrehozásának a célja, hogy a kar külső erőforrások bevonásával, illetve a csúcstechnológiai K+F folyamatokba való bekapcsolódással képessé váljon olyan oktatási és kutatási feladatok ellátására, amelyek egyetemi környezetben való megjelenése és megoldása a kutatásfejlesztésben és a tudás alapú innovációban vezető szerepet játszó ipari K+F központokkal folytatott, szervezetileg is szoros együttműködés nélkül nem lehetséges. Az ipari tanszék létrehozásában közreműködő partner a Deutsche Telekom, és szoros együttműködő partner még a Magyar Telekom és a Berlini Műszaki Egyetem (Technische Universität Berlin). Az ipari tanszék K+F tevékenysége elsősorban nagy adathalmazok feldolgozási és elemzési problémáira fog kiterjedni, elsősorban a telekommunikáció és más adat-intenzív alkalmazási területeken (pl. tárgyak Internete, okos városok, okos gyárak, e-egészségügy). A tanszék feladata magas színvonalú kutatási és oktatási tevékenység végzése az adattudományok és az adattechnológiák területén, túlmutatva az olyan adatközpontú üzleti alkalmazások problémáin, melyekre napjainkban Big Data vagy Smart Data megnevezéssel hivatkoznak. Az ipari tanszék alap- és alkalmazott kutatást folytat a fenti területen, melynek része konkrét üzleti problémák azonosítása, meglévő adatbányászati, gépi tanulási és adat-vizualizációs algoritmusok és modellek fejlesztése és felhasználása. Az ipari tanszék az adattudomány és adattechnológiák területével foglalkozó kurzusok oktatásával fogja szélesíteni a kar kínálatát, közvetlen rálátást adva a hallgatóknak valós ipari problémákra. Továbbá az ipari tanszék jelentősen növelheti a kar presztízsét, képzéseinek vonzerejét, és elősegítheti további ipari és pályázati források bevonását. 3. Az ipari tanszék feladatai: Az ipari tanszék finanszírozását alapvetően az ipari partner biztosítja, ennek megfelelően a tanszék oktatási és kutatási profilját, a kutatások fókuszát, a tanszék feladatait az ipari partnerrel való együttműködési szerződésben határozzuk meg. Az ipari tanszék tevékenységét a kar és a cég képviselőiből alkotott állandó bizottság rendszeresen értékeli majd. A tanszék kezdeti feladatai: Magas szintű K+F tevékenység végzése adattudomány területén, mely magába foglalja különböző adatközpontú üzleti alkalmazások azonosítását, új adatbányászati, gépi tanulási és adat vizualizációs módszerek és modellek fejlesztését. Magas szintű K+F tevékenység végzése nagy adatok tárolását és feldolgozását lehetővé tevő adattechnológiák területén. Új innovatív platformok, architektúrák, programozási nyelvek és API-k fejlesztése, melyek támogatást adnak az adatelemző feladatok hatékony megoldásához. Az adattudomány és adattechnológiák (data science&engineering) területek jelentős, nemzetközi szinten elismert fórumain (konferenciáin és folyóirataiban) való publikálás és prototípusok fejlesztése. Adattudomány és adattechnológiák területhez kapcsolódó kurzusok nyújtása a Programtervező informatikus Bsc és MSc képzés és az Informatikai Doktori Iskola hallgatóinak, továbbá az EIT Digital Master és PhD programjában résztvevőknek. Lehetséges együttműködés a kar és az egész ELTE más tanszékeivel.
4. A tanszék személyi állománya és működési feltételei: Az ipari tanszék vezetésére nemzetközi pályázatot írunk ki, amelynek nyertesét az ipari partnerrel közösen választjuk ki. A jelöltnek meg kell felelnie az ELTE SZMR 28/A. (2)-ben előírt elvárásoknak. Emellett az ipari partner egy-két az ipari tanszéken kutató doktorandusznak ipari ösztöndíjat juttat. Az ipari partnerekkel közösen végzett K+F projektek további lehetőséget fognak adni az ipari tanszék kutatói állományának bővítésére, mely állások és ösztöndíjak teljes személyi költségét az ipari partnerek finanszírozzák. Pályázati források (pl. H2020) bevonása után a tanszéki állomány további pozíciókkal (pl. posztdoktori kutató) bővülhet. A fentiek alapján kérem az ELTE Szenátusát, járuljon hozzá az Adattudományi és Adattechnológiai Tanszék létesítéséhez az Informatikai Karon. HATÁROZAT 1. A Szenátus létrehozza az Informatikai Kar Adattudományi és Adattechnológiai Tanszék elnevezésű szervezeti egységet, egyúttal az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötete, a Szervezeti és Működési Rend 1. sz. mellékletébe és 3.c. sz. melléklete, az Informatikai Kar Szervezeti és Működési Szabályzat 1. sz. függelékébe felvételre kerül a szervezeti egység. 2. A Szenátus figyelemmel a CXCVIII/2015. (XII. 14.) Szen. sz. határozat 5) pontjában foglaltakra felkéri az Informatikai Kar dékánját, hogy 2019-ben készítsen beszámolót az Adattudományi és Adattechnológiai Tanszék elnevezésű ipari tanszék működéséről, és terjessze azt a Szenátus elé. 3. A jelen határozat az elfogadását követő napon lép hatályba, ezzel a Szenátus egyidejűleg kezdeményezi a fenntartónál az Alapító Okirat 1. sz. melléklete értelemszerű módosítását. Budapest, 2016. február 8. Dr. Mezey Barna s.k. rektor
3. számú melléklet XXVIII/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet 3.h. sz. melléklete, a Tanító- és Óvóképző Kar Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról Az egyes, a felsőoktatás szabályozására vonatkozó törvények módosításáról szóló 2015. évi CXXXI. törvény módosította a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 26. (2) bekezdését. A 2015. szeptember 1. napjától hatályos változás érinti az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar SzMSz II. rész 9. (5) bekezdését is. Jelen előterjesztés a szabályzati rendelkezés jogszabályhoz történő igazítására tesz javaslatot. HATÁROZAT 1. A TÓK SzMSz II. rész 9. (5) bekezdés helyébe az alábbi rendelkezés lép: Nftv. 26. (2) A munkáltató a tanításra fordított időt a foglalkoztatási követelményrendszerben meghatározottak szerint legfeljebb negyven százalékkal megemelheti, illetve legfeljebb huszonöt százalékkal csökkentheti. A tanítási idő meghatározásának elveit a foglalkoztatási követelményrendszerben kell meghatározni. A csökkentés, emelés összefüggő időtartama legfeljebb két félévre szólhat. 9. (5) Az FKR 72. (3) bekezdésben foglaltak alapján a kar vezetője az oktatásra fordított időt az Nftv. 26. (2) bekezdése szerint módosíthatja, azzal a megkötéssel, hogy az oktatói munkakörben foglalkoztatottakra számított tanításra fordított idő nem lehet kevesebb két egymást követő tanulmányi félév átlagában egy oktatóra vetítve heti tizenkettő óránál. 2. A jelen határozat az elfogadását követő napon lép hatályba. Budapest, 2016. február 8. Dr. Mezey Barna s.k. rektor
4. számú melléklet XXIX/2016. (II. 8.) Szen. sz. határozat az ELTE 2015. évre szóló Minőségfejlesztési jelentése, valamint az abban foglalt, 2016. évre szóló minőségcélok elfogadásáról Az Egyetem jelenleg hatályos Minőségfejlesztési Szabályzatának 4. -a értelmében a Rektori Kabinet Minőségügyi Irodája tanévenként jelentést készít az Egyetem minőségfejlesztési rendszerének működéséről. A Minőségfejlesztési Jelentés (a továbbiakban: Jelentés) célja, hogy segítségével nyomon követhetővé váljon a minőségfejlesztési munka alakulása, a minőségfejlesztés körébe sorolható tevékenységek köre. Az ELTE Szenátusa által első ízben 2015. március 23-án került elfogadásra az Egyetem minőségügyi tevékenységéről szóló jelentés, melynek legfontosabb előrelépéseként említhető, hogy annak elfogadásával egyidejűleg kerültek meghatározásra azon egyetemi szintű minőségcélok, melyek megvalósítását az egyetemi vezetés a 2015-ös naptári évre célul tűzte. A tárgyalandó Jelentés célja, hogy a 2015. évre kitűzött célok megvalósításáról, az annak érdekében tett lépésekről számot adjon, egyben pedig a 2016. évre szóló minőségcélokat kijelölje, biztosítva ezzel a minőségügyi tevékenység ciklikusságát. HATÁROZAT A Szenátus elfogadja az ELTE 2015. évre szóló Minőségfejlesztési jelentését, valamint az abban foglalt, 2016. évre szóló minőségcélokat. Budapest, 2016. február 8. Dr. Mezey Barna s.k. rektor