MEZŐHEGYES XLI. évfolyam Városi Havilap 2017. szeptember FIATAL FOGATLOVAK VILÁGBAJNOKSÁGA MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRNAK A RENDEZŐK! Mezőhegyesen 2017. szeptember 6-10. napokon harmadjára is megrendezésre kerül a Fiatal Fogatlovak Világbajnoksága. Ez alkalomból Prof.Dr. Fehér Károly a Magyar Lovas Szövetség kommunikációs igazgatója, a világbajnokság sajtófőnöke, augusztus 29-re sajtótájékoztatót hívott össze. A mezőhegyesi lovas pályára meghívott médiumok előtt szót kapott Farkas Sándor kormánybiztos, Pap István Tibor a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatója és Mitykó Zsolt polgármester. A sajtótájékoztatón Farkas Sándor, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. megújításának koordinálásért felelős kormánybiztosa arról beszélt hogy Mezőhegyesnek történelmi szerepe van a magyar lótenyésztésben, a világon egyedülálló módon tradicionális és újabb fajtákkal. Egy olyan helyszín, egy olyan alap, egy olyan lehetőség Mezőhegyes, amely a magyar fogathajtó és lovassport számára megkérdőjelezhetetlen. Pap István Tibor, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatójától. A verseny megrendezésének szakmai fontosságáról beszélt POLGÁRMESTERI TÁJÉKOZTATÓ NAGYON FONTOS INFORMÁCIÓK A HULLADÉKKEZELÉSRŐL Augusztus 04-én, mintegy ezer db szelektív hulladéktároló edény érkezett településünkre. Színe sárga űrmérete 120 liter. A lakosok használatra ingyenesen megkapják, tulajdonosa a DAREH. A kuka digitális azonosítóval ellátott (chip), de vélelmezhető, hogy az együtt tanulás időszakában (2017 év végéig) nem aktiválják. További ezer edényzet érkezését várjuk. Köszönet Jeszenka Zoltán képviselő úrnak, aki a Fémipari Kft. telephelyét ajánlotta fel az edények tárolására. Arról döntöttem, hogy Mezőhegyesen ne a lakosoknak kelljen a telephelyre menni a kukákért, hanem azok kiszállításra kerüljenek a lakásokhoz. Az Önkormányzat munkatársai a közfoglalkoztatottak segítségével készítették elő átvételre a kukákat, amiket augusztus 21-től, naponta 100-200 db közötti mennyiségben juttatnak el a felhasználókhoz. A gyorsabb ügyintézés érdekében kérjük kérdéseikkel forduljanak a DAREH-BÁZIS Zrt. munkatársaihoz, akik minden héten csütörtökön 13:30 15:30 óra között lakossági fogadóórát tartanak, a Centrál épület, ahhoz, hogy fogathajtásban vagy bármilyen más lovasportban lovakat állítsunk elő, tenyésszünk, információra van szükségünk. Mitykó Zsolt, Mezőhegyes polgármestere nyilatkozatában kiemelte: Mezőhegyes városának turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú a világbajnokság. Forrás: behir Fotó: Vida-Szűcs István Polgármesteri Hivatalában. Ügyfélsegítő telefonszám: +36-30-219-3556 vagy +36-66-442-342 Kommunális hulladékszállítás (fekete színű kuka) időpontja: minden hét kedd. SZELEKTÍV hulladékszállítás (sárga színű kuka) IDŐPONTJA: 2017. október 20. (péntek) A szelektív edényzetbe CSAK PAPÍRT, FÉMET, MŰANYAGOT tegyen oly módon, ahogy az a kuka oldalára ragasztott tájékoztatón látható, illetve ahogy az le van írva a kukával együtt átvett szórólapon. A ZÖLD hulladékszállítás időpontjáról a fekete színű kukára helyezett szórólap ad tájékoztatást. A LOMTALANÍTÁS (kacatok kihelyezése) IDŐPONTJA: 2017. szeptember 16. (szombat) Ne rakja ki ingatlanja elé a következő dolgokat, mert nem kerülnek elszállításra: építési törmelék, elektromos háztartási eszközök, gumiabroncs, veszélyes hulladék (akkumulátor, festék, fáradt olaj, hígító, növény védőszer stb.), zöld hulladék. Mitykó Zsolt, polgármester
Mezőhegyes / 2 A 20 ÉVES MAZSORETT EGYESÜLET KÖSZÖNTÉSE Mezőhegyes Város Önkormányzata nevében köszöntöm az Államalapító Szent István királyunk szellemiségében megrendezett:nemzetközi Fúvószenekari és Mazsorett Találkozó minden résztvevőjét! Tisztelt Ünneplő Közösség! A mai nap különlegességét az adja és szívünkhöz még inkább az hozza közelebb ezt az eseményt, hogy mindannyiunk örömére, ma ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a Mezőhegyesi Gyöngyszemek Mazsorett Egyesület. Mezőhegyesen mindig is nagy figyelmet fordítottak, fordítunk elsősorban a gyermekek, de ugyanúgy a felnőttek szabadidejének minőségi eltöltésére. Ebben a munkában kitüntető helyet foglal el a művelődés, mint ahogy a sport, ugyanúgy a tánc, illetve a zenei élményeket adó foglalkozások, események. A közösségi életben részt vevő személyek tudják, hogy milyen nehéz újra és újra megteremteni a lehetőségét annak, hogy az érdeklődők hozzájussanak ezen élményekhez. Nem elsősorban az anyagi szükségletek biztosítására gondolok, hanem a közösségben való gondolkodás mikéntjének megteremtésére. Ez nagyon nehéz feladat annak tudatában is, hogy nem egy foglalkozásról van szó, vagy nem egy hétről van szó, hanem akár évtizedekben mért közösségi szolgálatról. Ennek teljesítése személyfüggő! Egy ilyen képességekkel rendelkező személyt ismertünk meg Paulikné Szabó Ildikó személyében. Édesanya, tanító, általános iskolai igazgató és egyesületi elnök. Ő úgy gondolta, hogy a gyermekek, fiatalok részéről felmerülő közösségi igényeket, a mozgáskultúrán keresztül fogja átnyújtani nekik! Paulikné Szabó Ildikó, immáron 20 éve irányítója, motorja a Mezőhegyesi Gyöngyszemek Mazsorett Egyesületnek. Ez idő alatt egyéni és csoportos szakmai eredmények sokaságát tudhatja magáénak az egyesület. Vidám pillanatok és könynyeket előcsalogató meghitt vagy szomorú pillanatok váltogatták egymást, pont úgy a színpadon, mint az életben egyaránt. Két évtizeden keresztül több generáció táncolt a színpadon, sürgött-forgott a flaszteren. Mindemellett partnerségbe szólították és még inkább egységbe kovácsolták a Mezőhegyesi Fúvószenekart is! Munkájuk során szórakozva szórakoztatták a helyi és a környékbeli települések lakosságát, sőt nemcsak az itt megjelent vendég egyesületeket tekintik jószomszédi partnernek, hanem testvér közösségként tekintenek a kézdivásárhelyi mazsorettesekre, fúvósokra. A hosszantartó magas színvonalú munkája elismeréseként Mezőhegyes Város Képviselő-testülete 2012. évben a Városért Emlékérmet és aranygyűrűt adott át Paulikné Szabó Ildikónak. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ezen az úton haladva szükség van a folyamatos egymásra figyelésre, a kölcsönös Tiszteletre! Mint Polgármesternek, köszönetet kell mondanom a támogatóknak, mecénásoknak az adományaikért, a szülőknek a bizalomért, a lelkesítő biztatásért, köszönetet kell mondanom a szabadidejüket is feláldozó segítőknek, az utánpótlást biztosító három csodálatos csoportvezetőnek, és természetesen maguknak az előttünk felsorakozó Mazsoretteknek, azért a sokszor lemondásokkal járó elhivatottságért, amely által életben tartják Mezőhegyesen a Mazsorett szellemiséget! Éppen ennek a kimagasló közösségépítő és szakmai munkának az elismeréseképpen a Képviselő-testületünk, kérésemnek eleget téve, az eddigi támogatásokat túllépve, mindösszesen 1millió Ft-ot biztosít az ez évi munka és a Jubileumi rendezvény megvalósítására. Sőt, amennyiben az időjárás engedi, akkor sikerül egy kis meglepetéssel kedveskedni a Mazsorettesek számára. A rendezvényre készülődve kollégáimmal arra gondoltunk, hogy az idei tűzijátékot ajánljuk a Mazsoretteseknek. Sikerült a budapesti állami tűzijátékot biztosító szervezettel egy olyan szerződést kötni, amely biztosítja a holnap Mezőhegyesen, 22:00 órakor kezdődő tűzijáték különlegességét, egyediségét. Boldog Jubileumot kívánunk ez által is! Tisztelt Mazsorettek! Örömteli kötelességem, hogy Mezőhegyes Város Képviselő-testülete nevében átnyújtsam a Mazsorett Egyesület részére azt a Jubileumi Emléklapot, amelynek szövegezése a következő: Mezőhegyes Város Képviselő-testülete a két évtizede tartó eredményes szakmai és településünket népszerűsítő munkáért, ezúton fejezi ki köszönetét az egyesület minden tagjának és támogatójának, és kíván további sikereket, fennállásának 20. évfordulója alkalmából a MEZŐHEGYESI GYÖNGYSZE- MEK MAZSORETT EGYESÜLET részére. Továbbá örömmel nyújtom át Paulikné Szabó Ildikó Elnök Asszony részére az egyénre szabott Jubileumi Emléklapot, amelynek szövegezése a következő: A ME- ZŐHEGYESI GYÖNGYSZEMEK MAZSORETT EGYESÜLET fennállásának 20. évfordulója alkalmából Paulikné Szabó Ildikó Elnök Asszony részére Mezőhegyes Város Képviselő-testülete a két évtizede tartó eredményes szakmai és településünket népszerűsítő munkájáért, ezúton fejezi ki köszönetét és kíván további sikereket! Köszönöm, hogy meghallgattak, és a Mazsoretteknek szóló megérdemelt taps közben megkérem Paulikné Elnök Asszonyt, hogy vegye át az Emléklapokat! Mitykó Zsolt, polgármester
EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK NAPJA Semmelweis Ignác orvos születésnapja alkalmából, szinte az ország minden településén volt olyan esemény, ahol az egészségügyben dolgozók kerültek középpontba. Úgy gondolom, hogy egy-egy település működési- és élhetőségi fokmérője az egészségügyi ellátottság biztosításának megteremtése. Szükségesnek tartom a statisztikai adatok mutatóin túl azt, hogy tudjanak találkozni és kötetlenül beszélgetni az egészségügyben dolgozó személyek a napi és rendszerszintű erősségekről, gyengeségekről. Ennek színterét képezte az a fogadás, amelyre meghívót küldtem a gyermek-és háziorvosoknak, a fogorvosoknak és természetesen az asszisztenseknek is a védőnőknek, a gyógyszertár dolgozóinak, illetve a Pándy Kálmán Kórház helyi igazgatójának, munkatársainak, a hétvégi orvosi ügyelet szakembereinek. A beszélgetések során felmerült a személyi ellátottság utánpótlásának kérdése. Itt jegyzem meg, hogy 2017 évben nagy örömünkre megkezdte fogorvosi praktizálását dr. Frankó Evelin Vivien. Szót ejtettünk az éves szinten 16millió Ft-ba kerülő plusz orvosi ügyeletről, a mintegy 6-8millió Ft-ba kerülő fogorvosi szék és eszközök Vöröskeresztes irodánk új helyre, a Mezőhegyes Kossuth u. 3. (hátsó sorompónál a Református Templom utáni első ház) költözött. Irodánkat önkénteseink működtetik. Hetente 2x fogadóórát tartunk, ahol mindig szeretettel várjuk a segítségre szorulókat és segíteni kívánókat. Az irodában található ruhák, háztartási eszközök, textilek mind felajánlások, adományok eredményeképpen kerülnek a Vöröskereszthez, zömében a városunk lakóitól. 2016-os évben 1125 fő kereste fel irodánkat, összesen 3470 kg ruhaadományt vehettek át, de tudtunk segíteni bútorral, szőnyeggel, televízióval, babaággyal, játékkal, hűtőszekrénnyel, ágyneművel, mosógéppel a rászorulóknak. Új irodánk Mezőhegyes / 3 beszerzésről, az EU-TOP pályázaton elnyert mintegy 50millió Ft-ról, amely által a Hild utcai egészségház megújul. Erősségként kezeltük azt a tényt, hogy az orosházi és gyulai kórházak irányába (a rendszer adta lehetőségekhez képest) jó a betegek ellátásba vétele. Ugyanakkor az idősödő és egyedül élő személyekre gondolva (hatványozottan a majorság) sürgető lenne az idősek otthona szolgáltatás bővítése. Remélem, hogy a közös gondolkodás (önkormányzat-egészségügy) eredményei hatékonyan szolgálják a helyi lakosságot. A fogadáson volt szerencsénk elmélyülni Ovszák Bernadett (próza) és Dere Máté (zongora) nagyszerű előadásában, miközben a Centrál étterem finomságait élvezhettük. A rendezvény lebonyolításának költségét a mintegy 100ezer Ft-ot büszkén vállaltam magamra, hiszen az alábbi sorokból is kitűnik, hogy ezen a területen dolgozók nem várva köszönetet munkájukért, teszik a dolgukat (talán csak egy szónyi megbecsülésért ) Az előbbiekhez kapcsolódóan kitérő csak azért, hogy az olvasó is érezze a napi biztonságérzet törékenységét. Amikor egy csendes napon leskicceltem ezt az összefoglalót, akkor keresett fel dr. Varga Sándor és majdnem azzal kellett szembesülnöm, hogy megszűnik a gyermekorvoslás településünkön Csak a doktor úr szakmai elhivatottsága, a mezőhegyesiek iránti elkötelezettsége és érzékenysége mentette meg a helyzetet. Beszéltünk szakmai és személyi-személyes problémákról Hozott megoldást, amelyből a lakosság csak a rendelési időben történő változást érzékeli. Nos, ilyen erős mezőhegyesiekre van szükség, nem csak a korszakalkotó problémák, hanem a napi gondok megoldásához is. Mitykó Zsolt, polgármester GYERMEKORVOSI RENDELÉS HILD J. U. 5. ÚJ IDŐPONTJAI: Dr. Varga Sándor gyermekgyógyász, főorvos Szeptember 15-től (péntek) Hétfő - Csütörtök: 12 30-15 30 ; Péntek: 09 00-12 00 ÚJ HELYEN A VÖRÖSKERESZT IRODA A Vasutas Települések Szövetsége által kiírt Virágos Vasútállomásokat! című pályázaton Mezőhegyes a maximális 150ezer Ft támogatást nyerte el. Önkormányzatunk kötelezően további 150ezer Ft-al járult nagyobb és tágasabb az eddigieknél. Ezért kérjük, hogy bármit, ami feleslegessé vált az Ön otthonában, ajánlják fel a rászoruló embereknek, ezáltal a Magyar Vöröskeresztnek. A felajánlott dolgokért házhoz is kimegyünk. Kérem, az alábbi telefonszámon jelezzenek 30/ 535-1470. Nyitvatartási idő: hétfő 9-11-ig; szombat: 13-15-ig. Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, akik eddig segítették a munkánkat, köszönöm adományaikat, és köszönöm azoknak is előre, akik ezután fognak segíteni! Külön köszönet a Városi Önkormányzatnak mindennemű segítségért, amellyel eddig is támogatta és segítette működésünket. Kocsárdiné Járási Erika alapszervezeti titkár VIRÁGOS VASÚTÁLLOMÁSOKAT! hozzá a pályázatban vállalt kritériumok teljesüléséhez. Tehát ez évben mindösszesen 300ezer Ft-ból lehetett virágosítani az állomás épületét és annak környezetét.
Mezőhegyes / 4 KÖZVILÁGÍTÁS A 2012-2014 évben megpályázott Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás energiatakarékos átalakítása című programon belül, a közvilágításban részt vevő hagyományos izzóknak, több mint 2/3-a LED technológiára cserélődött. (KEOP-2012.5.5.0/A / öszszköltség: 192millió Ft.) Nézzük meg, hogyan is áll a várva várt megtakarítási / megtérülési mutató. kwh / év Ft / év 2014 év: Ekkor átalány szerinti számítás van érvényben. 318.151 ezer 17.621.050.- Ft 2015 év: vegyes számlázás, vegyes adatok. 2016 év: Teljes évben új technológia működik és 34 órával mért fogyasztás van érvényben. 161.503 ezer 7.279.558.- Ft A látott számok alapján egyértelmű fogyasztás és kiadáscsökkenést jelent a LED technológia használata. Úgy vélik munkatársaim, hogy a jövőre nézve 160-170ezer kwh között realizálódik a fogyasztás és a kiadást 10millió Ft alatt tudjuk tartani. Idén nyáron is, mint minden évben megrendezésre került a focitábor, melyre jelentkezni májusban lehetett az Erzsébet-táborok keretein belül. A 29 fős létszám nem volt meglepetés, hiszen a labdarúgás szeretete sok gyermeket összehoz, amiből sok új barátság alakul ki. Az öt napos táborban a fő tevékenység elsősorban a fociedzés volt, szám szerint hét edzésen vehettek részt a foci iránt érdeklődök délelőtti és délutáni lebontásban. Ezeken kívül hétfőn csapatépítő versenyek és filmvetítés volt az ÁMK színháztermében, ahol az Egy kutya négy élete című filmen szórakozhattak a táborban résztvevők. Kedden, a délelőtti edzés után közös kézműves foglalkozás volt a program, ahol karkötőt, nyakláncot és gyűrűt készíthettek gyöngyfűzéses technikával, délután pedig a 39-es majorba tettünk látogatást kerékpártúrával egybekötve. A szerdai és csütörtöki napon nagyobb jelentőséget kapott a szórakozás, hiszen szerdán a tótkomlósi strandra látogattunk MEZŐHEGYESI FOCITÁBOR ALFÖLDVÍZ A vízközmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX törvény, valamint annak végrehajtásáról szóló 58/2013. (II.27.) Korm.rendeletben foglaltak szerint 2017. július 1-től a legfeljebb 32mm átmérőjű ivóvízvezeték és a legfeljebb 160mm átmérőjű szennyvízvezeték bekötése az alábbi tételekre vonatkozóan térítésmentes (ingyenes): - A vízközmű-fejlesztési hozzájárulás - Az igénybejelentés elbírálásának díja - A tervegyeztetés - Az adategyeztetés vagy ennek megfelelő szolgáltatás díja - Rácsatlakozáskor a bekötési vízmérőóra költsége - A bekötési vízmérőóra felszerelésének díja - A nyomáspróba díja Ezúton tájékoztatom a lakosságot arról, hogy az Alföldvíz Regionális Vízközmű-szolgáltató Zrt. június 29-én megtartott Közgyűlése a következő személyi változásokat hozta a vállalat vezetésében. A korábbi vezérigazgató-helyettest, Nagy Lászlót vezérigazgatónak választotta, még elődje dr. Csák Gyula a társaság Igazgatóságában az Igazgatóság tagjaként folytatja tevékenységét. Mitykó Zsolt, polgármester el, ahol a nagy melegben kicsit lehűthettük magukat, és kipihenhettük az addigi edzések fáradalmait. Csütörtökön már a Centrál étteremben tett reggelizés után buszra is szálltunk és Szeged felé vettük utunkat, ahol buborékfocizhattunk egyet a szabadstrandon. Innen tovább utaztunk Ópusztaszerre a Csillagösvény nevű élményparkba, ahol rengeteg fajta ügyességi játékot próbálhattunk ki és három különböző hosszúságú és nehézségű labirintusban tehettük próbára memóriánkat és tájékozódó képességünket. Az utolsó napon az edzések mellett internetezési lehetőségünk volt, majd délután a lovas pályán két csapatra osztódva számháborúzhattunk egy jót. A tábor zárásaként az egy hét alatt rendezett versenyeken elért helyezettek választhattak maguknak díjat, de a többi résztvevő is kapott ajándékot, ami emlékként szolgál minden focitáboros diáknak. Karancsi Norbert
ANYAKÖNYVI HÍREK Születések: Podina Miroszláv és Kotroczó Regina fia Mladen; Balla Balázs és Frankó Anett fia Botond Balázs; : Bódi Árpád és Kovács Mariann fia Balázs; Páger Zsolt és Zsótész Katalin fia Levente Zsolt; Németh László és Hényel Erzsébet lánya Bella; Csordás István és Végh Zsuzsanna lánya Luca KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS szeptember 27. (szerda) 15:00 óra Helye: Centrál épület Mitykó Zsolt polgármester minden hónap első szerdáján 9:00-16:00-ig fogadóórát tart a Polgármesteri Hivatalban. Email: mezohegyes@t-online.hu ELÉRHETŐSÉGEK Polgármesteri Hivatal: 06(68)466-001, 06(30)445-9189 mezohegyes@t-online.hu Okmányiroda: (68)468-826 Gyógyszertár: (68)466-055 Tanyagondnokok: Mitykó József (30)635-83-76 Gergely László (30)677-85-35 Hanczik Tibor (30)421-82-73 Idősek Klubja: 30/867-11-60 Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat: (30) 606-29-28 Orvosi Ügyelet helyi: (30) 206-86-26 központi: 06 (68) 430-551 Fogorvosok: Dr. Frankó Evelin június 1-től rendelési időben a (30) 213-55-25 telefonszámon hívható Rendelés: hétfő, szerda: 13-19 kedd, csütörtök, péntek 8-14 Dr. Jónás Szilvia (30) 866-75-46 Rendelés ideje: szerda, csütörtök 14-től 19-ig Gyepmester: Gáspár Tamás (30)645-0035 gyepmesteri feladatok ellátása, elhullott állat díjtalan elszállítása Dr. Horányi - Hohl Gábor közjegyző előzetes egyeztetés után fogadóórát tart a Polgármesteri Hivatalban. Időpontkérés: +36-68-400-444 Mezőhegyes / 5 GYERMEKÉTKEZTETÉS Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye szerint az ingyenes szünidei étkezésre azok a gyermekek jogosultak, akiknek rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény jár hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetűek. Az önkormányzat köteles megszervezni a gyermekek étkezését. A szülőnek viszont kötelessége írásban a jegyzőnél kérni ezt a szolgáltatást! Sajnos ez nagyon sok esetben elmarad Az állam ehhez a programhoz országos szinten 6,7 milliárd forintot biztosít, amely forrás több, mint 200ezer gyermek meleg ételhez jutását teszi lehetővé. Mezőhegyesen a Képviselő-testület ez évben is úgy döntött, hogy a jogszabályi feltételek okán étkező gyermekeken túl, minden gyermeknek biztosítja az ételhez jutás lehetőségét (130 fő). Ennek kivitelezésére egymillió forintot különítettünk el a költségvetésünkben. A Mezőhegyesi Református Egyházközösség szeretettel meghívja A BIBLIA ÉS REFORMÁCIÓ című kiállításra 2017. szeptember 15-én, 16 órára a József Attila Általános Művelődési Központba! A kiállítást megnyitja: Miskucza Tünde történelemtanár Közreműködik a Mezőhegyesi Református Kálvin Kórus TEMETŐI BUSZJÁRAT Barta István vállalkozó buszjáratot működtet a városi köztemetőbe történő személyszállítás érdekében. A személyszállítási tevékenységet az alábbi gyakorisággal teljesíti: szeptember 24.; október 29.; november 01. A vállalkozó a városi köztemetőbe történő személyszállítást az alábbi útvonal érintésével biztosítja: 15:00 - a járat az ómezőhegyesi volt trafiktól indul, 15:05 - cukorgyári buszmegálló, 15:10 - benzinkút buszmegálló, 15:15 - megálló Ságvári és Mátyás király utca kereszteződés, 15:17 - megálló Ságvári és Komlósi utca kereszteződés, 15:20 - megálló Kozma Ferenc Közoktatási Intézmény 15:25 - temető A járat 16:30 órakor indul vissza a fenti útvonalat érintve. Békés Megyei Kormányhivatal Mezőkovácsházai Járási Hivatal ügysegédi ügyfélfogadás hétfőnként 13:00-16:00 óra között Az okmányiroda épületében Mezőhegyes * Városi Havilap * Felelős kiadó: József Attila Általános Művelődési Központ - Soósné Záluszki Mária igazgató * Tördelő szerkesztő: Dobos Ferenc * Postacím: 5820 Mezőhegyes, Kozma Ferenc utca 22. Web: http://www.mezohegyes.hu * E-mail: mezohegyesamk@gmail.com, mezohegyes@t-online.hu Telefon: (68)466-001, 466-002 * Fax: (68)467-302 * Nyomtatás: Mezőhegyes Polgármesteri Hivatal * ISSN 0864-8840
Mezőhegyes / 6