és GALOPP LXXIII. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2018. MÁRCIUS 3. 690 FT Wind Scot Díj: Samuel Becket A.T. (Angyal Andor) 200.000 FORINT TÉT JACKPOTTAL GALOPP ROVAT A 2017-es Tavaszi Hendikep befutója INGYENES PARKOLÁSI BÓN 2018. 03. 03.
GALÉRIA Átadták a felújított Nemzeti Lovardát Orbán Viktor miniszterelnök február 24-én szombaton ünnepélyes keretek között avatta fel a felújított Nemzeti Lovardát. A hazai lovas társadalom nevében Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség elnöke és Fábiáncsics Gábor, a Nemzeti Lovarda igazgatója vette át a 140 éves intézményt. Dr. Prutkay János elismerése Gróf Széchenyi István Emlékéremmel tüntette ki a Magyar Lovas Szövetség a Kincsem Park munkatársát, dr. Prutkay Jánost. Az elis- felújított Nemzeti Lovarda dísztermében. 2 Az ünnepi fogadáson Orbán Viktorral a Kincsem Parkba tervezett - Dr. Prutkay János több, mint 40 esztendeje szolgálja magas szakmai színvonalon a magyar lóversenysport ügyét. A lovak és a sport szere- édesapjától sajátította el. Ígéretes díjugratónak indult sportpályafutása, még együtt versenyzett hazánk egyetlen olimpiai érmesével, Platthy Józseffel és Makkos Vilmossal. Az ifjúsági válogatott kerettagként, pályafutása legjobb lovával, a szürke Démonnal 1963-ban megnyerte a Lovasiskolák Országos Ugróbajnokságát. lat akkori legendás igazgatója - a Kincsem Parkba hívta dolgozni. 1972 óta szolgálja a hazai lóversenysportot. Az elmúlt évtizedekben szám- telephelyén hajtott végre. - - minden fiatal szakember számára. Gratulálunk!
: 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4. E-mail: info@kincsempark.hu; Website: www.lovifogadas.hu : Pécsi István : Turfárusítás: Minden versenynap a versenypályán, a Kincsem Park teherportáján a megjelenés napján 14 órától, valamint a fogadóirodákban péntek délutántól. : dr. Schweickhardt Márta elnök, : Fodor László, Hejüsz Attila, Krebs András, Smulovics Zoltán, Zalai Krisztina Versenytitkár : Dr. Gaál Szabolcs, Hesp József, Smulovics Zoltán Állatorvos: Dr. Szabó Ferenc : Hammersberg Elemér, Zilahy István : Rosmann Lászlóné Indító : galopp, agár - Pál László Azonosító bíró: Pesti Adrián Mázsáló: Szekeres Krisztián, Varga Áron Célbíró: Köteles Anna, Nagy Márió Célfotó: Czinege Erika, Czinege Judit : Pesti Adrián : Pesti Adrián Bemondó: Czinege Erika, Hegedüs Hajnalka Címlapfotó FONTOS INFORMÁCIÓK MAGYAR TURF Kiadja: Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft. : Smulovics Zoltán Tördelés: Bíró János Fotók: Kovács Gábor Nyomdai kivitelezés: Nyomdapartner Kft. Versenynaptár Március Április 1 vasárnap galopp 8 vasárnap galopp 22 vasárnap galopp 29 vasárnap galopp Május 6 vasárnap galopp Batthyány-Hunyady Díj (NGL), Nemzeti Díj (NGL), Hazafi Díj 13 vasárnap galopp 20 vasárnap galopp 27 vasárnap galopp Millenniumi Díj (NGL) - válasszon egy futamot az aktuális fogadási ajánlatból (pálya, futamszám) statisztikáját, friss eredményeit nyebben eltalálható játéktípus a hely, természetesen az esetleges nyeremények is jóval magasabbak lehetnek a kombinációs játékoknál) - töltse ki a fogadási segédszelvényt (egyszerre több futamra is játszhat, így a továbbiakban gondtalanul élvezheti a futamokat) - - pálya- és futamszám, fogadási típus megnevezése, alaptét összege, játszani kívánt ló vagy lovak programszáma - fáradjon egy kasszához és adja le a segédszelvényt - drukkoljon és ha nyert, vegye fel a nyereményét 3
HÍREK II. 17. szombat Sennyey Géza Emlékverseny 1800A III. 17. szombat Bródy János Emlékverseny 1960F IV. 14. szombat Pulay Kornél Emlékverseny 1900A Pannónia Díj 1800A Kanca Díj 1900A VIII. 18. szombat Szent István Díj 1960F Szalay János Emlékverseny 1800A XII. 01. szombat Baka Hendikep 4200F VERSENYNAPOK 2018 Napok száma Január *28 1 Február 3 10 17 24 4 Március 3 10 17 24 31 Április 7 14 21 28 4 Május **4 4+1 Június *3 9 16 23 **29 30 Július 21 28 2 4 Szeptember 1 Október 6 13 20 27 4 November 3 10 17 24 4 December ***26 ****31 4
HÍREK Egészen szédületes befutót csodálhattunk végig a szombati program legrangosabb versenyében, a. A mini, öt lovas - - hazaérhet, ám az utolsó lépéseken Samuel Becket A.T. átszaladt rajta. amihez persze hajtójának, a remek érzéke is kellett, tekintve pedig a folytatás is hasonló lehet. A kiélezett csatában még Unique Vil (ifj. Döme Imre) vett részt, de neki meg kellett elégednie a harmadik díjjal. en, hanem a Lézer Díj is, miután az ötéves Urzulina-val is könnyedén sem adott a többieknek, az összecsapás egészét magabiztosan uralta, ez pedig öt hosszas sikert, valamint gyors duplázást ért neki. A jó származású kanca ezzel tovább csiszolta amúgy is kiváló statisztikáját, nem mellesleg az istálló is bombaformában van, a hajtóranglistán jelenleg Angyal Andor van az élen, míg az idomárok között Váradi Sándor. Szemmel láthatóan sokat ér a téli friss forma, hiszen a Gesztus Hendikepben múlt héten is. Egészen pontosan az ötéves -ról van szó, névjegyét és idomárhajtójával, Lakatos Csabával - istálló importja a jelenlegi kisebb indulólétszámot elnézve még nehezebb beállításról is folytathatja jó szereplését. Nyeretlenek Versenyében mijn SB. A Sholty Boko apaságú ménben eddig is megvolt a potenciál, - ülve maximálisan elégedett lehetett tulajdonosa, Turbucz Sándor. Valentino is megmutatta Céd rus Díjban nehezen akart menetirányba fordulni, a második pályája ugyanakkor ugyanis kétszer is diadalmaskodtak. Igazolta nyitónapon futott számát a hétéves Sebes, ennek köszön-. A Franciska után nevelt mén végig kontroll alatt tartotta az eseményeket, így Gyolai Nikolettnek. A tavaly elmúlt évi teljesítményét, ezáltal könnyen meg lehet, hogy eddigi öt versenyévada közül ez lesz a legjobb. Botlottak a favoritok a, ezt pedig Utrillo d Amour tudta leginkább kihasználni. A tízéves ezúttal trénerével, Fa zekas Imrével mögé Raffaella SM (Kolozsi László) és Kingstone (Papp István) ket- A Zsálek istálló eladásra kínálja alábbi lovait: Titán Ville 6 pher (Noir Desir - Izaville) rekordja:, életnyereménye: 7 773 000 Ft Zenit Charme 3 pm (Offenbach Bigi - Jolly Beauty) rekordja: 3 pher (Offenbach Bigi - Lovely Beauty) rekordja: Aurum Ville 2 pm (Calypso Capar - Izaville) Áronville 2 pm (Calypso Capar - Sáraville) Andika 2 pk (Calypso Capar - Jolly Beauty) Anikó 2 pk (Calypso Capar - Postagalamb) 2017-ben született csikók: Bazsiville pm (Calypso Capar - Izaville) Bicebóca sm (Calypso Capar - Sáraville) Beautiful Barbie pk (Calypso Capar - Jolly Beauty) Anyakancák: 4 stpk (Beissinger Hanover - Kiskegyed) Sáraville 7 pk (What a Man - Izaville) 14 stpk (Valley Guardian - Vaslady) Jolly Beauty Izaville Ár megegyezés szerint. zsankio@t-online.hu címen lehet. 5
HÍREK Grand Prix de Paris-ban. A Hármas Korona utolsó ágának számító ütközetben a három hétéves egészen bámulatos, parázs csatát vívott, aminek a végén kisebb meglepetés született. reket a hozzájuk hasonló fantasztikus idomárok és fantasztikus lovak A fogadók és szakírók többsége ugyanis Belina Josselyn (Jean-Mi- Bird Parker az egyenesben nem enged- tingen. A Ready Cash apaságú mén élete topján van, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy már a kezdetek óta az abszolút elit tagja. Bold - Philippe Allaire idomítottja. A család saját tulajdonú büszkesége egyébként pályafutása során már 19. alkalommal diadalmaskodott, és ez volt a 4. királykategóriás sikere. 400.000 euróval dotált megmérettetés. A nagyágyú mögött ezúttal is állandó társa, ült, aki még nagyobb mérföld- diadalt. Életem legcsodálatosabb lova Bird Parker kezdte nyilatkozatát Monclin a visszahajtásnál Bird Parker is, aki kezdi kiteljesíteni versenykarrierjét. A gigászi évjárat valyi szezonban bravúros menetelést mutatott be nemzetközi pályákon, - Mindezek után nehéz lenne megmondani, hogy a lovak között ki lehetne a téli-meeting bajnoka, Bird Parker vagy Readly Express. Az viszont biztos, hogy Jean-Michel Bazire idomárhajtóként megint ural- ami természetesen óriási csúcsnak számít. Autóstart automatika visszaszámlálóval - - másodpercnél külön jelez a hajtóknak), az Indító pedig 0-nál nyomja versenyirányban vannak és közelednek az autó felé, 0-nál az Indító rendszer veszi át a feladatot a startvonalig. A futamokhoz tartozó start- Az automatika 3 programmal üzemel: sebességet ér el. sebességet ér el. sebességet ér el. 6
HÍREK A szuperklasszis fekete mén kimagaslóan legjobb lova volt nem csak sével bizonyította kivételes képességét, ám pechjére a Nemzeti Díjban és a Derbyben is kikapott, sokak szerint hajtóhiba miatt. Az év máso- Ennek eredményeképpen teljesen megérdemelten elhódította az Év negyedikként ügetett kategóriás pályarekordot. Ötéves korában tovább folytatta fantasztikus szereplését, ezúttal a Villám Díj mellett immár má- azaz hatévesen már Marschall József irányításával készült a megmérettetésekre, ugyanis korábbi mestere, Rátai Dénes betegség után el- - - és gyorsaságát számtalanszor megvillantó tehetség 1962-ben ismét eredményesebb lova a korabeli szakírók szerint még eredményesebb lehetett volna, ha hamarabb kerül a hajtó fenoménhoz, azaz Marschall Józsefhez. Ezt már sohasem tudhatjuk meg, annyi viszont bizonyos, 2015.04.11 I. FUTAM 14:00 (91) Pálya: A futam neve: IPSE HENDIKEP Összdíjazás: 360000 Ft (180000, 90000, 43000, 29000, 18000) Egyéb információ: 1 Pán Péter 1960 m (14,1-0) (Zöld, fehér ujjak, fehér csillag) A ló és hajtójának adatai: - - futamszáma 2014.12.06 1960 Kincsem Park (s) 330000 Zalai Gábor 1960 22.6 1 Örökifjú-Imperiál-Racing Athlete 2014.11.29 1900 Kincsem Park (j) 330000 Kolozsi László 1900 20.2a 1 No Bi-Pipacsos-Nebraska 2014.11.22 1800 Kincsem Park - j (j) 330000 Kolozsi László 1800 18.1a 11 Perfekt-Rafa-Cato van Egmont 2014.11.08 1960 Kincsem Park (j) 330000 Kolozsi László 2000 20.1 2 Ostrom-N. Lady-Nemo 2014.10.11 1800 Kincsem Park (j) 330000 Turbucz Sándor 1800 19.1a 9 Overnight-Prometheus-Nelli Gull A ló utolsó öt futásának adatai: - 7
HÍREK év HÓPEHELY 1960 21.8 Varga Sándor II. Garabonciás 12 4 pk Missionary Man - Oceanite III. Gallér 2006 1960 23.1 Joó Róbert II. Istis Belle Gitane (GER) 11 2007 1960 20.2 Braniszlav Mukity II. Baroness Arrow (SWE) 12 2008 FANKETTI 1960 22.8 Rácz János II. Baltika Vita (SLO) 11 I. rész 9 stpm Crown Sweep - Flinga Sund III. Kivándorló II. rész 2000 19.9 Rutkai József II. Imperiál 12 6 stpm Valley Guardian - Sugár III. Jonatán 2009 1960 19.2 Kovács Dóra II. Lovely Beauty 11 6 pk Alphons M - Long Gone III. Kingston Lörn 2010 1960 20.1 Fazekas Imre II. Joyous Woman 11 2011 2012 LÉZER 1960 18.4 Fazekas Imre II. Jorvik Viking 7 8 pk Baltic Bet - Sugár III. Kazein 2013 NOBLE ROSE 1960 20.4 Budai Attila II. Olajfás 9 6 pher Peki van Kemp - Edina Rosa III. Norbert 2014 8 pm Francis Diamond - Erika III. Örs OVERNIGHT 8 pher Jonas Laukko - Hurricaine III. Vernon Boko (NED) 2016 1960 20.3 Lakatos Csaba II. Menedzser 9 2017 1960 19.2 Nagy Ferenc II. II. Working Out (CAN) 9 9 pher Medic Hanover - Dallam III. Bezique Va Bene (NOR) A program végén áll starthoz az eddig makulátlan mérleggel ren-. A négyéves kanca október vége óta négyszer is sétálva diadalmaskodott, beállítása pedig még mindig 8 - két-három ló is bejelentkezhet a helyezésekért, közülük Trendy Girl nevét emelnénk ki, aki legutóbb szimpatikusan mozgott, így elképzel-
Kincsem+ pálya: 1 részletes versenyprogramját keresse a www.lovifogadas.hu oldalon! VI., IX. Árokszállási Pál IV. II. VII. Csordás Emil III., V. Deixler Kálmán II. Fazekas Andrea II. Fazekas Andrea am. VII., IX. Fazekas Imre V., VII., IX. Fejszés Kitti VIII. Gáspár András II. Goran Zolnaji I. Gyolai Nikolett VI. Gyolai Zoltán Gyolai Zoltán am. ifj. Döme Imre ifj. Veres László Juhász Balázs Kele Judit Kolozsi László Lakatos Árpád Lakatos Csaba Márton Lajos II. IX. II. VI. IV. VIII. IV., VI., VIII. IV. VII. III., IV., V., VI., VII., IX. VIII. III., V., VII., IX. V., VI., IX. Németh Viktória I., IX. Nyilasi Bálint I., IV., VIII. Papp István IV. Papp Kálmán I., VIII. II. Soós Róbert I., VIII. Tänczer Tamás am. III. Turbucz Sándor am. I., VII. V. Várhidi Róbert III. Vezér Emese I., III., VII. Betty Evo IX. Bezique Va Bene VI. Bimbo de Chenu V. Dabano As VII. Donia d Aunay IX. Kelvin A.T. III. IX. Nacho Nico III. Nemzetesúr III. Nixon V. No Fear IV. Nubia IV. Olajbáró II. Old Shatterhand VIII. Oldtimer Diamant III. Orient Boy IV. II. III. Priscilla VIII. Raffaella SM II. Repeta VIII. Rise N Shine VI. Royal Flesh V. Rózsakert II. Ruby Reeves IV. Serafina Ketti VII. VII. Sunny IV. Szökevény IV. Talisman Sun IV. Tartalosz VIII. VI. 9 Tiko Time VIII. VI. Titus Livius VI. Tonnyó III. Topmodell VIII. Trendy Girl II. Tücsök II. Turaco Jet V. VII. II. Uliána Ketti I. Ultimate Force IX. Undercover VIII. Une Dame VI. Unikornis VII. Unique Noble VII. A pálya talán legmegbízhatóbb lovai állnak starthoz a Védelem Hen dikepben, hiszen Oldtimer Diamant és Nemzetesúr egyaránt páratlan portnak mutatkozik esélye, akinek mindez a 10. hazai sikerét jelentené. - Victory Knick-et. A Cantab Hall apaságú herélt az Ezerjó Díjban folytathatja november közepén megkezdett szériáját, ráadásul idomárhajtója, Csordás Emil is fantasztikus formában - Tavaszi Hendikep. A fordulóstartos Unique Vil V. VII. Üstökös IX. Varannó I. Velocity I. Vezuvián I. Victoria Top Secret IX. Victory Knick V. IX. Vodocska M I. IX. I. VII. Zsofesz I. futam ez évi változatában négy hölgyhajtó is sulkyba száll, ez pedig netében. Emellett az is említést érdemel, hogy csupán egy olyan hajtó - Fazekas Imre. A rutinos mesternek egy siker hiányzik ahhoz, hogy utolérje Marschall Józsefet, aki 1936 és 1970 között hétszer zsebelte be ezt a trófeát. Könnyen lehet azonban, hogy a dbeállítás, hiszen Wonderchild hiába mutat folyamatos javulást, ellen- Dabano As képviseli a legnagyobb klasszist, ám negyven méteres malmára hajthatja a vizet, a tavalyi Derby hetedik helyezettje a papírforma alapján a játékosok kedvence lehet.
2018.03.03 I. FUTAM 14:00 (41) Pálya: A futam neve: Összdíjazás: 400000 Ft (200000, 100000, 48000, 32000, 20000) 1 Vezuvián 1900 m Nyilasi Bálint (8,2-1) (Fekete, fehér karszalag) 2018.02.03 1800 Kincsem Park (s) 400000 Nyilasi Bálint 1800 23.8a 2 Ultimate Ugri-Vezuvián-Velocity 2018.01.28 1800 Kincsem Park (j) 400000 Nyilasi Bálint 1800 21.1a 2 Vezuvián-Világfi-Zozo Bigi 2017.12.31 1900 Kincsem Park (s) 600000 Tolnay Zoltán 1900 25.3a 13 Wonderchild-Usain Bolt-Útonálló 2017.12.16 1900 Kincsem Park (s) 342000 Tolnay Zoltán 1900 17.3a 2 Longines-White Lady-Valentino 2017.12.09 1800 Kincsem Park (t) 360000 Tolnay Zoltán 1800 21.9a 1 White Lady-Uzonka M-Vadóc Gitta 2 Uliána Ketti 1900 m Papp Kálmán (11,0-2) (Neonzöld, bordó váll) 2018.02.17 2500 Kincsem Park (j) 400000 Szennovitz Adél 2500 22.2a 4 Betty Evo-Donia d'aunay-top Up 2018.02.10 2000 Kincsem Park (j) 400000 Kárai József 1960 24.7 6 Vadonc SB-Zsolti a béka-wildcat 2018.02.03 1800 Kincsem Park (s) 400000 Papp Kálmán 1800 23.8a 3 Ultimate Ugri-Vezuvián-Velocity 2017.12.09 1800 Kincsem Park (t) 360000 Papp Kálmán 1800 24.5a 9 Velocity-Varannó-Világfi 2017.11.25 1800 Kincsem Park (j) 360000 Papp Kálmán 1800 22.6a 10 Tiny Angel-Willemijn SB-Ukmukfukk 3 Turbucz Sándor am. 2018.02.24 1900 Kincsem Park (j) 400000 Turbucz Sándor am. 1900 22.4a 1 Willemijn SB-Ziccer-Útonálló 2017.11.25 1800 Kincsem Park (j) 360000 Budai Attila 1800 22.6a 5 Tiny Angel-Willemijn SB-Ukmukfukk 2017.11.18 1900 Kincsem Park (s) P39 Varga Sándor 1900 24.3a 2 Donia d'aunay-willemijn SB-Titus Livius 2017.05.13 1800 Kincsem Park (j) 360000 Budai Attila 1800 21.3a 11 Vola Gatto-Új szerelem-wyoming River 2017.04.15 1800 Kincsem Park (j) 360000 Budai Attila 1800 21.7a 3 Vakarcs RG-Világszépe-Udvarhölgy 4 Zsofesz 1900 m Németh Viktória (8,0-4) (Fekete, pink-fehér csíkok, pink csillagok) 2017.11.04 2017.10.21 1800 Kincsem Park (j) 2000000 Németh Viktória 1800 20.7a 8 Zséda-Zenit Charme-Zanebono 2017.10.14 2017.10.07 1800 Kincsem Park (j) 600000 Németh Viktória 1800 22.7a 5 Zóra-Veritable Yankee-Zsofesz 2017.08.19 1800 Kincsem Park (j) 1100000 Márton Lajos 1800 20.6a 7 Zeal Di Girifalco-Zenit Charme-Veritable Yankee Velocity 1900 m Vezér Emese (10,0-4) (Kék-ezüst) 2018.02.03 1800 Kincsem Park (s) 400000 Vezér Emese 1800 23.8a 6 Ultimate Ugri-Vezuvián-Velocity 2017.12.09 1800 Kincsem Park (t) 360000 Vezér Emese 1800 24.5a 8 Velocity-Varannó-Világfi 2017.11.25 1900 Kincsem Park (j) 360000 Vezér Emese 1900 22.1a 8 Verbena SB-Vadóc Gitta-Vadonc SB 2017.11.11 1900 Kincsem Park (j) 360000 Vezér Emese 1900 22.1a 12 Valentino-Wyoming River-Vadóc Gitta 2017.07.15 1800 Kincsem Park (j) 342000 Vezér Emese 1800 22.0a 9 Ulrika M-Virna Lisi-Velocity 6 Varannó 1900 m Goran Zolnaji (7,2-1) (Piros, kék mandzsetta) 2018.02.24 1980 Kincsem Park (j) 400000 Goran Zolnaji 1980 21.4 3 Valentino-Varannó-Virna Lisi 2017.12.09 1800 Kincsem Park (t) 360000 Varga Sándor 1800 24.5a 7 Velocity-Varannó-Világfi 2017.11.25 1800 Kincsem Park (j) 360000 Varga Sándor 1800 20.7a 8 Victory-Lease-Rock and Roll-Varannó 2017.10.14 1900 Kincsem Park (j) 360000 Varga Sándor 1900 20.3a 12 Ultimate Force-Vitya-Ultimate Ugri 2017.09.23 1800 Kincsem Park (j) 360000 Varga Sándor 1800 18.8a 4 Ugolino Ans-Betty Evo-Ultimate Force Vodocska M 1900 m Soós Róbert (1,0-0) (Zöld-fekete) 2018.02.24 1900 Kincsem Park (j) 400000 Soós Róbert 1900 22.4a 9 Willemijn SB-Ziccer-Útonálló 2018.02.10 1800 Kincsem Park (j) 400000 Rutkai József 1800 25.9a 1 Usain Bolt-Útonálló 2017.11.25 1800 Kincsem Park (j) 360000 Soós Róbert 1800 22.6a 8 Tiny Angel-Willemijn SB-Ukmukfukk 2017.11.11 1960 Kincsem Park (j) 360000 Soós Róbert 1980 22.7 1 Super Tv Foto-Ulrika M-Uzonka M 2017.10.28 1900 Kincsem Park (j) 360000 ifj. Döme Imre 1900 21.4a 9 Verbena SB-Victory-Lease-Vihar RG - a favorit legnagyobb ellenfele lehet. Velocity fogósabb pályán kétszer is jól mozgott, amennyiben most is körbemegy rendesen, ismét dobogóra nem teszi, közelebb végezhet. 10
2018.03.03 II. FUTAM 14:30 (42) Pálya: A futam neve: Összdíjazás: 400000 Ft (200000, 100000, 48000, 32000, 20000) 1 (2,0-1) (Sötétkék, bordó-fehér csík) 2018.02.10 2560 Kincsem Park (j) 600000 Vezér Emese 2580 19.9 3 Unique Vil-Bimbo de Chenu-Gigant Wings 2017.12.26 1800 Kincsem Park (j) 500000 Pekker György 1800 21.0a 9 Uncatchable-Una Noche Mas-Perfect 2017.12.16 1900 Kincsem Park (s) 360000 Pekker György 1900 21.7a 3 Sholty Geri-Rózsakert-Tequila Hush 2017.12.02 1900 Kincsem Park (j) 360000 Csordás Emil 1900 21.0a 11 Utah River-Norman-Knock-down 2017.11.25 1900 Kincsem Park (j) 360000 Pekker György 1900 19.4a 6 Nelli Gull-Rózsakert-Tini-mia 2 Gyolai Zoltán (3,1-0) (Fekete, arany csillagok) 2018.02.10 1900 Kincsem Park (j) 400000 Gyolai Zoltán 1900 20.4a 9 Olajbáró-Salt Lake City-Rangos Meteor 2017.12.31 1800 Kincsem Park (s) 600000 Gyolai Zoltán 1800 23.3a 9 Ugolino Ans-Betty Evo-Száguldj! 2017.11.25 1900 Kincsem Park (j) 360000 Gyolai Zoltán 1900 19.4a 1 Nelli Gull-Rózsakert-Tini-mia 2017.11.18 1800 Kincsem Park (s) 400000 Kolozsi Sándor 1800 19.7a 8 Unika Vik-Unreal Boss-Livi Kickoff 2017.10.14 1800 Kincsem Park (j) 400000 Gyolai Zoltán 1800 18.0a 4 Unika Vik-Timoko R. L.-Tiara Boss 3 Raffaella SM 1800 m (2,0-1) (Fehér, zöld szegély) 2018.02.24 1980 Kincsem Park (j) 400000 Kolozsi László 1960 23.4 7 Utrillo d'amour-raffaella SM-Kingstone 2018.02.17 2018.02.03 2018.01.28 1800 Kincsem Park (j) 400000 Kolozsi László 1800 19.7a 2 Serafina Ketti-Kelvin A.T.-Tengelic 2017.12.31 1900 Kincsem Park (s) 600000 Árpa Attila 1900 25.7a 4 Spartacus-Nemzetesúr-Raffaella SM 4 Rózsakert 1800 m Gáspár András (1,0-0) (Kék-fehér, piros csíkok, fehér csillagok) 2018.02.17 2017.12.16 1900 Kincsem Park (s) 360000 Gáspár András 1900 21.7a 5 Sholty Geri-Rózsakert-Tequila Hush 2017.11.25 1900 Kincsem Park (j) 360000 Gáspár András 1900 19.4a 5 Nelli Gull-Rózsakert-Tini-mia 2017.11.11 2600 Kincsem Park (j) 360000 Gáspár András am. 2600 22.0 12 Tárkány-Onze De Mayo-Uncia 2017.10.14 1900 Kincsem Park (j) 360000 Gáspár András 1900 18.1a 1 Amy's Love-Overnight-Rubino TIM Tücsök 1800 m Fazekas Andrea (2,1-0) (Szürke, kék háromszögek) 2018.02.17 2018.01.28 2017.12.16 2500 Kincsem Park (s) 360000 Márton Lajos 2500 21.6a 5 Szilvás-Öttusázó-Bezique Va Bene 2017.12.09 1800 Kincsem Park (t) 600000 Márton Lajos 1800 19.9a 6 Trencsén-Urban Legend-Uránia RG 2017.12.02 1900 Kincsem Park (j) 400000 Márton Lajos 1900 17.5a 11 Urán Lady-Livi Kickoff-Passion Grif 6 Trendy Girl 1800 m Deixler Kálmán (2,0-0) (Fehér, zöld váll és csillag) 2018.01.28 1900 Kincsem Park (j) 400000 Deixler Kálmán am. 1900 20.7a 5 Disney HR-Trendy Girl-Tini-mia 2017.12.31 1900 Kincsem Park (s) 600000 Székely Zoltán 1900 25.7a 8 Spartacus-Nemzetesúr-Raffaella SM 2017.11.11 1900 Kincsem Park (j) 400000 Bognar Nandor 1900 18.1a 6 Traffic Lux-Iago d'amore-syria A.T. 2017.10.28 2017.10.14 1900 Kincsem Park (j) 360000 Deixler Kálmán 1900 18.1a 3 Amy's Love-Overnight-Rubino TIM Olajbáró 1800 m (3,1-2) (Világoskék) 2018.02.10 1900 Kincsem Park (j) 400000 Balogh Bernadett 1900 20.4a 6 Olajbáró-Salt Lake City-Rangos Meteor 2018.02.03 1800 Kincsem Park (s) 400000 Balogh Bernadett 1800 25.0a 5 Beatriz Galindo A.T.-Olajbáró-Raffaella SM 2017.12.02 1800 Kincsem Park (j) 360000 ifj. Döme Imre 1800 19.3a 9 Szilvás-Dabano As-Nixon 2017.11.18 1900 Kincsem Park (s) 360000 Balogh Bernadett am. 1900 22.7a 6 Temass-Amy's Love-Nixon 2017.11.11 1800 Kincsem Park (j) 360000 Balogh Bernadett 1800 19.2a 5 Rocky HR-Olajbáró-Overnight Oscar Wilde megbízhatósága révén ismét pénzért futhat. Ugolino Ans legutóbb durván galoppozott, ha ezt most nem teszi, akár még nyerhet - Eladó Old Shatterhand 10 sm (Pickaflick - Cherokee Girl) ára: 200.000 Ft 11
2018.03.03 III. FUTAM (43) Pálya: A futam neve: Összdíjazás: 400000 Ft (200000, 100000, 48000, 32000, 20000) 1 Nacho Nico 1900 m Vezér Emese (10,0-4) (Kék-ezüst) 2018.02.17 1900 Kincsem Park (j) 600000 Vezér Emese 1900 18.9a 4 Royal Flesh-Nemzetesúr-Salihamidzic 2017.12.09 1900 Kincsem Park (t) 360000 Vezér Emese 1900 20.4a 4 Bezique Va Bene-Ügyeske-Unique Boy 2017.12.02 1800 Kincsem Park (j) 360000 Vezér Emese 1800 19.3a 5 Szilvás-Dabano As-Nixon 2017.11.04 2017.10.21 1900 Kincsem Park (j) 360000 Vezér Emese 1900 18.7a 6 Under World-Salihamidzic-Unigena Sun 2 Kelvin A.T. 1900 m Lakatos Csaba (12,2-4) (Piros, ezüst-kék minták) 2018.02.03 1800 Kincsem Park (s) 400000 Lakatos Csaba 1800 22.9a 6 Timoko R. L.-Kelvin A.T.-Unigena Sun 2018.01.28 1800 Kincsem Park (j) 400000 Lakatos Csaba 1800 19.7a 8 Serafina Ketti-Kelvin A.T.-Tengelic 2017.12.31 1900 Kincsem Park (s) 600000 Lakatos Csaba 1900 20.9a 7 Disney HR-Kelvin A.T.-Üstökös 2017.12.09 1800 Kincsem Park (t) 360000 Hajnal Tibor 1800 22.5a 6 Kelvin A.T.-Swarovski-Machetta 2017.11.25 2400 Kincsem Park (j) 400000 Hajnal Tibor 2400 20.2a 1 Longines-Une Dame-Kelvin A.T. 3 Tänczer Tamás am. (7,2-1) (Fehér, ezüst váll és ujjak) 2018.02.17 1900 Kincsem Park (j) 600000 Tänczer Tamás am. 1900 18.9a 3 Royal Flesh-Nemzetesúr-Salihamidzic 2017.12.16 2500 Kincsem Park (s) 360000 Tänczer Tamás am. 2500 21.6a 9 Szilvás-Öttusázó-Bezique Va Bene 2017.11.25 1800 Kincsem Park (j) 360000 Tänczer Tamás am. 1800 19.4a 4 Salihamidzic-Overnight-Rocket Boy 2017.11.11 1800 Kincsem Park (j) 360000 Tänczer Tamás 1800 19.2a 9 Rocky HR-Olajbáró-Overnight 2017.10.28 4 Oldtimer Diamant 1900 m Csordás Emil 2017.12.31 1960 Kincsem Park (s) 2000000 Vezér Emese 1960 20.3 3 Henrik Ibsen A.T.-Sultana Jet-Underpaid Hanover 2017.12.16 1980 Kincsem Park (s) 600000 Csordás Emil 1960 19.1 7 Passion Grif-Sultana Jet-Timoko R. L. 2017.11.25 2017.11.18 1900 Kincsem Park (s) 600000 Vezér Emese 1900 20.1a 4 Victory Knick-Sultana Jet-Oldtimer Diamant 2017.07.29 1900 Kincsem Park (j) 600000 Csordás Emil 1900 16.8a 5 Oldtimer Diamant-Bimbo de Chenu-Editor Rapida Nemzetesúr 1900 m Várhidi Róbert (3,0-2) (Kék, piros váll) 2018.02.17 1900 Kincsem Park (j) 600000 Kolozsi József 1900 18.9a 1 Royal Flesh-Nemzetesúr-Salihamidzic 2018.02.10 1800 Kincsem Park (j) 400000 Várhidi Róbert 1800 19.7a 5 Une Dame-Nemzetesúr-Tengelic 2018.02.03 1900 Kincsem Park (s) 400000 Várhidi Róbert 1900 22.6a 3 Tonnyó-Nemzetesúr-Tengelic 2018.01.28 1800 Kincsem Park (j) 400000 Várhidi Róbert 1800 19.7a 6 Serafina Ketti-Kelvin A.T.-Tengelic 2017.12.31 1900 Kincsem Park (s) 600000 Pamkutya Béla 1900 25.7a 9 Spartacus-Nemzetesúr-Raffaella SM 6 Tonnyó 1900 m Kolozsi László 2018.02.03 1900 Kincsem Park (s) 400000 Kolozsi László 1900 22.6a 6 Tonnyó-Nemzetesúr-Tengelic 2018.01.28 1900 Kincsem Park (j) P1 Kolozsi László 1900 19.7a 3 Tonnyó 2017.08.05 3000 Kincsem Park (j) 3000000 Kolozsi László 3000 20.6a 1 Titán Ville-Time To Say Goodbye-Trencsén 2017.07.01 1800 Kincsem Park (j) 1800000 Kolozsi László 1800 16.4a 2 Speedy Boy-Time To Say Goodbye-Szacharin 2017.06.10 - - mely a 12
2018.03.03 IV. FUTAM (44) Pálya: A futam neve: Összdíjazás: 400000 Ft (200000, 100000, 48000, 32000, 20000) 1 Árokszállási Pál (6,0-0) (Kék, sárga kockák) 2018.02.17 1800 Kincsem Park (j) 400000 Árokszállási Pál 1800 19.9a 2 Svéd barát-trónörökös-ruby Reeves 2017.12.31 1900 Kincsem Park (s) 600000 Török Olivér 1900 25.7a 1 Spartacus-Nemzetesúr-Raffaella SM 2017.12.02 1800 Kincsem Park (j) 360000 Orgován András 1800 22.9a 7 Kingstone-Rangos Meteor-Raffaella SM 2017.11.04 1800 Kincsem Park (j) 360000 Takács Krisztián am. 1800 20.8a 9 Raffaella SM-Nubia-Virna Lisi 2017.10.28 1900 Kincsem Park (j) 360000 Árokszállási Pál 1900 19.8a 13 Szilvás-Nixon-Utah River 2 (2,1-0) (Fehér-piros kockák, piros ujjak) 2017.10.28 1900 Kincsem Park (j) 360000 Horváth György 1900 19.8a 10 Szilvás-Nixon-Utah River 2017.10.14 1900 Kincsem Park (j) 360000 Fazekas Andrea 1900 18.1a 9 Amy's Love-Overnight-Rubino TIM 2017.10.07 1900 Kincsem Park (j) 360000 Fazekas Andrea 1900 18.9a 4 Swarovski-Sunny-Sholty Geri 2017.09.16 2017.09.02 1900 Kincsem Park (j) 360000 Fazekas Andrea 1900 19.4a 13 Sunny-Örs-Primusz 3 Papp István (4,0-2) (Fekete-piros csíkok) 2018.02.24 1900 Kincsem Park (j) 400000 Gyolai Zoltán am. 1900 21.2a 7 Sebes-Kapitány-Topmodell 2018.02.10 1900 Kincsem Park (j) 400000 Papp István 1900 20.1a 9 Száguldj!-Trónörökös-Orient Boy 2018.01.28 1800 Kincsem Park (j) 400000 Papp István 1800 20.6a 9 Svéd barát-sebes-kapitány 2017.12.26 1900 Kincsem Park (j) 500000 Kolozsi Sándor 1900 21.6a 4 Örs-Baddington-Raffaella SM 2017.12.02 1900 Kincsem Park (j) 360000 Gyolai Nikolett 1900 21.7a 1 Rigoletto-Orient Boy-Opál lány 4 Nyilasi Bálint (8,2-1) (Fekete, fehér karszalag) 2018.02.17 1800 Kincsem Park (j) 400000 Nyilasi Bálint 1800 19.9a 5 Svéd barát-trónörökös-ruby Reeves 2017.12.31 2400 Kincsem Park (s) 600000 Nyilasi Bálint 2400 27.7a 2 Rise N Shine-Szivárvány-Unique Noble 2017.11.04 1800 Kincsem Park (j) 360000 Nyilasi Bálint 1800 20.8a 6 Raffaella SM-Nubia-Virna Lisi 2017.10.21 1960 Kincsem Park (j) 360000 Nyilasi Bálint 1960 25.3 8 Szökevény-Kincses-Keeper 2017.09.23 2400 Kincsem Park (j) 360000 Várhidi Róbert 2400 24.9a 8 Bebop's Cassandra-Szökevény-Rock and Roll ifj. Veres László (12,1-3) (Zöld-fekete) 2018.02.17 1900 Kincsem Park (j) 400000 Kolozsi László 1900 20.9a 1 Száguldj!-Sholty Geri-Wonderchild 2018.02.10 1900 Kincsem Park (j) 400000 Kolozsi László 1900 20.1a 6 Száguldj!-Trónörökös-Orient Boy 2018.01.28 1800 Kincsem Park (j) 400000 Kolozsi László 1800 20.6a 10 Svéd barát-sebes-kapitány 2017.12.31 1900 Kincsem Park (s) 600000 Ungvári Miklós 1900 25.7a 5 Spartacus-Nemzetesúr-Raffaella SM 2017.12.02 4220 Kincsem Park (j) 1100000 Kolozsi László 4200 26.1 3 Timiko-Renoir Lag-Onze De Mayo 6 Kolozsi László 2018.02.17 2500 Kincsem Park (j) 400000 Molnár Károly 2500 22.2a 5 Betty Evo-Donia d'aunay-top Up 2018.02.03 1800 Kincsem Park (s) 400000 Deixler Kálmán 1800 25.0a 4 Beatriz Galindo A.T.-Olajbáró-Raffaella SM 2017.12.31 1800 Kincsem Park (s) 600000 Deixler Kálmán 1800 23.3a 6 Ugolino Ans-Betty Evo-Száguldj! 2017.11.04 1900 Kincsem Park (j) 360000 Deixler Kálmán 1900 21.2a 2 Ultimate Force-Reménység-Noble Rose 2017.10.28 1900 Kincsem Park (j) 360000 Molnár Károly 1900 21.4a 6 Verbena SB-Victory-Lease-Vihar RG Juhász Balázs (3,0-1) (Fehér, kék váll, kék mandzsetta) 2018.02.17 1800 Kincsem Park (j) 400000 Juhász Balázs 1800 19.9a 8 Svéd barát-trónörökös-ruby Reeves 2017.12.31 2017.12.16 1900 Kincsem Park (s) 360000 Fazekas Andrea 1900 21.7a 8 Sholty Geri-Rózsakert-Tequila Hush 2017.12.02 4260 Kincsem Park (j) 1100000 Juhász Balázs 4200 26.1 7 Timiko-Renoir Lag-Onze De Mayo 2017.11.18 1800 Kincsem Park (s) 360000 Gáspár András am. 1800 22.6a 5 Usain-Ultra Lady-Prometheus hosszú ideje tartó nyeretlenségét. 13
2018.03.03 V. FUTAM 16:00 Pálya: A futam neve: Összdíjazás: 600000 Ft 1 Unique Vil 1800 m (3,1-0) (Kék, fehér váll és ujjak, kék csillagok) 2018.02.24 1800 Kincsem Park (j) 600000 ifj. Döme Imre 1800 19.9a 1 Samuel Becket A.T.-Salihamidzic-Unique Vil 2018.02.17 1800 Kincsem Park (j) 1500000 ifj. Döme Imre 1800 17.1a 9 Victory Knick-Conway Boko-Underpaid Hanover 2018.02.10 2580 Kincsem Park (j) 600000 Rutkai József 2580 19.9 5 Unique Vil-Bimbo de Chenu-Gigant Wings 2018.02.03 1960 Kincsem Park (s) 600000 Rutkai József 1960 21.1 1 Unique Vil-Underpaid Hanover-Milliondollar Lux 2017.12.31 1960 Kincsem Park (s) 2000000 ifj. Döme Imre 1960 20.3 2 Henrik Ibsen A.T.-Sultana Jet-Underpaid Hanover 2 Victory Knick 1800 m Csordás Emil 2018.02.17 1800 Kincsem Park (j) 1500000 Csordás Emil 1800 17.1a 5 Victory Knick-Conway Boko-Underpaid Hanover 2017.12.26 1900 Kincsem Park (j) 1200000 Csordás Emil 1900 17.5a 3 Victory Knick-Vortice Bi-Bimbo de Chenu 2017.12.02 1960 Kincsem Park (j) 1200000 Csordás Emil 1960 20.7 4 Victory Knick-Milliondollar Lux-Unique Vil 2017.11.18 1900 Kincsem Park (s) 600000 Csordás Emil 1900 20.1a 3 Victory Knick-Sultana Jet-Oldtimer Diamant 2017.11.04 1900 Kincsem Park (j) 600000 Csordás Emil 1900 18.2a 2 Conway Boko-Speedy Boy-Dabano As 3 Nixon 1800 m Kolozsi László 2018.02.10 1800 Kincsem Park (j) 400000 Kolozsi József 1800 19.7a 4 Une Dame-Nemzetesúr-Tengelic 2018.02.03 1900 Kincsem Park (s) 400000 Kolozsi József 1900 22.6a 5 Tonnyó-Nemzetesúr-Tengelic 2017.12.02 1800 Kincsem Park (j) 360000 Kolozsi József 1800 19.3a 11 Szilvás-Dabano As-Nixon 2017.11.18 1900 Kincsem Park (s) 360000 Kolozsi József 1900 22.7a 7 Temass-Amy's Love-Nixon 2017.11.04 1800 Kincsem Park (j) 360000 Kolozsi József 1800 19.1a 9 Nixon-Renoir Lag-Kelvin A.T. 4 Bimbo de Chenu 1800 m Lakatos Csaba (12,2-4) (Piros, ezüst-kék minták) 2018.02.24 1800 Kincsem Park (j) 600000 Lakatos Csaba 1800 19.9a 5 Samuel Becket A.T.-Salihamidzic-Unique Vil 2018.02.10 2580 Kincsem Park (j) 600000 Lakatos Csaba 2580 19.9 6 Unique Vil-Bimbo de Chenu-Gigant Wings 2017.12.31 1980 Kincsem Park (s) 2000000 Varga Sándor 1960 20.3 5 Henrik Ibsen A.T.-Sultana Jet-Underpaid Hanover 2017.12.26 1900 Kincsem Park (j) 1200000 Varga Sándor 1900 17.5a 6 Victory Knick-Vortice Bi-Bimbo de Chenu 2017.12.02 1960 Kincsem Park (j) 1200000 Hajnal Tibor 1960 20.7 2 Victory Knick-Milliondollar Lux-Unique Vil Royal Flesh 1800 m Márton Lajos (10,3-4) (Sötétkék, piros-fehér csíkok, fehér csillagok) 2018.02.17 1900 Kincsem Park (j) 600000 Márton Lajos 1900 18.9a 5 Royal Flesh-Nemzetesúr-Salihamidzic 2018.02.03 1960 Kincsem Park (s) 600000 Márton Lajos 1960 21.1 2 Unique Vil-Underpaid Hanover-Milliondollar Lux 2017.10.07 1900 Kincsem Park (j) 600000 Németh Viktória 1900 17.7a 5 Rafael Bit-Samuel Becket A.T.-Saron 2017.08.19 1960 Kincsem Park (j) 600000 Márton Lajos 1960 19.0 2 Salihamidzic-Dabano As-Salome' Bar 2017.07.29 1900 Kincsem Park (j) 600000 Márton Lajos 1900 16.8a 3 Oldtimer Diamant-Bimbo de Chenu-Editor Rapida 6 Turaco Jet 1800 m Fazekas Imre (14,1-4) (Szürke, sárga háromszögek) 2017.12.26 1900 Kincsem Park (j) 1200000 Nagy Ferenc II. 1900 17.5a 1 Victory Knick-Vortice Bi-Bimbo de Chenu 2017.12.02 1960 Kincsem Park (j) 1200000 Balogh Bernadett am. 1960 20.7 3 Victory Knick-Milliondollar Lux-Unique Vil 2017.09.24 1600 Napoli (j) 7037 Elena Orlando Villani 1600 13.7a Siento-Prison Mack-Top Gun America 2017.09.08 1600 Napoli (j) 4054 Elena Orlando Villani 1600 14.9a Thriller-Turaco Jet-Trofeo di Luni 2017.08.26 2080 Napoli (j) 7956 Vincenzo D'Alessandro 2060 14.8 Slide Se Pada-Tahiti Bi-Travail Ferm - Jet képessége alapján megviccelhetné a társaságot, ám nagy kérdés, hogy körbemegy-e rendesen. E L A D Ó AMORE MIO 2 pm (Dundee - Lady Sakura) ANGELO 2 pm (Dundee - Mamma Roma) 14
2018.03.03 VI. FUTAM 16:30 (46) Pálya: A futam neve: Összdíjazás: 400000 Ft (200000, 100000, 48000, 32000, 20000) 1 Rise N Shine 1900 m ifj. Veres László (12,1-3) (Zöld-fekete) 2018.02.10 2560 Kincsem Park (j) 600000 Árokszállási Pál 2580 19.9 2 Unique Vil-Bimbo de Chenu-Gigant Wings 2017.12.31 2400 Kincsem Park (s) 600000 ifj. Veres László 2400 27.7a 8 Rise N Shine-Szivárvány-Unique Noble 2017.12.09 2400 Kincsem Park (t) 360000 Takács Krisztián 2400 23.0a 9 Spartacus-Ultimate Force-Noble Rose 2017.10.07 1900 Kincsem Park (j) 360000 Takács Krisztián 1900 18.9a 8 Swarovski-Sunny-Sholty Geri 2017.08.19 1800 Kincsem Park (j) 360000 Veréb Zsolt 1800 21.1a 2 Sholty Geri-Olasz Lány-Pinokkió 2 Une Dame 1900 m Márton Lajos (10,3-4) (Sötétkék, piros-fehér csíkok, fehér csillagok) 2018.02.10 1800 Kincsem Park (j) 400000 Márton Lajos 1800 19.7a 6 Une Dame-Nemzetesúr-Tengelic 2018.02.03 1900 Kincsem Park (s) 400000 Márton Lajos 1900 22.9a 1 Gigant Wings-Üstökös-Une Dame 2017.12.31 1900 Kincsem Park (s) 600000 Márton Lajos 1900 20.9a 8 Disney HR-Kelvin A.T.-Üstökös 2017.12.09 1800 Kincsem Park (t) 400000 Márton Lajos 1800 20.1a 6 Disney HR-Unigena Sun-Rocky HR 2017.11.25 2400 Kincsem Park (j) 400000 Márton Lajos 2400 20.2a 2 Longines-Une Dame-Kelvin A.T. 3 Bezique Va Bene 1900 m (6,4-1) (Fekete, neonzöld csíkok) 2017.12.16 2500 Kincsem Park (s) 360000 Angyal Andor 2500 21.6a 6 Szilvás-Öttusázó-Bezique Va Bene 2017.12.09 1900 Kincsem Park (t) 360000 Hajnal Tibor 1900 20.4a 3 Bezique Va Bene-Ügyeske-Unique Boy 2017.10.28 2017.10.07 2500 Kincsem Park (j) 360000 Hajnal Tibor 2500 19.8a 7 Temass-San Francisco-Bezique Va Bene 2017.09.16 1900 Kincsem Park (j) 360000 Hajnal Tibor 1900 17.9a 4 San Francisco-Bezique Va Bene-Under World 4 (3,0-3) (Fehér, zöld szegély) 2018.02.10 1800 Kincsem Park (j) 400000 Kolozsi László 1800 19.7a 3 Une Dame-Nemzetesúr-Tengelic 2018.02.03 2018.01.28 2017.12.31 2017.12.26 1900 Kincsem Park (j) 600000 Kolozsi László 1900 20.2a 2 Uránia RG-Urban Legend-Tengelic Kolozsi László 2018.02.03 2018.01.28 1900 Kincsem Park (j) 400000 ifj. Veres László 1900 20.7a 4 Disney HR-Trendy Girl-Tini-mia 2017.12.26 1900 Kincsem Park (j) 500000 ifj. Veres László 1900 21.0a 4 Ultra Lady-Swarovski-Usain 2017.12.16 1900 Kincsem Park (s) 360000 Deixler Kálmán 1900 21.7a 7 Sholty Geri-Rózsakert-Tequila Hush 2017.12.09 1800 Kincsem Park (t) 360000 ifj. Veres László 1800 22.5a 10 Kelvin A.T.-Swarovski-Machetta 6 Titus Livius 1900 m Gyolai Nikolett (3,1-2) (Fekete, piros ujjak és csillag) 2018.02.24 1900 Kincsem Park (j) 400000 Gyolai Nikolett 1900 21.5a 3 Urzulina-Unigena Sun-Titus Livius 2018.02.10 1800 Kincsem Park (j) 400000 Gyolai Nikolett 1800 22.7a 6 Urzulina-King's Call-Titus Livius 2017.12.26 1900 Kincsem Park (j) 600000 Gyolai Nikolett 1900 20.2a 7 Uránia RG-Urban Legend-Tengelic 2017.11.18 1900 Kincsem Park (s) P39 Gyolai Nikolett 1900 24.3a 4 Donia d'aunay-willemijn SB-Titus Livius 2017.04.22 1900 Kincsem Park (j) 400000 Gyolai Zoltán am. 1900 17.7a 8 Unreal Boss-Uptown Boy M-Topáz Lady állhat. E L A D Ó USAIN BOLT UZSOK 15
200.000 Ft jackpot Tétre 2018.03.03 VII. FUTAM (47) Pálya: A futam neve: TAVASZI HENDIKEP Összdíjazás: 1100000 Ft Egyéb információ: 1 Unikornis 1960 m Turbucz Sándor am. 2018.02.17 1800 Kincsem Park (j) 400000 Turbucz Sándor am. 1800 19.9a 4 Svéd barát-trónörökös-ruby Reeves 2017.11.11 2580 Kincsem Park (j) 360000 Budai Attila 2600 22.0 7 Tárkány-Onze De Mayo-Uncia 2017.09.23 1900 Kincsem Park (j) 360000 Turbucz Sándor am. 1900 19.6a 8 Usain-Uncatchable-Ultra Lady 2017.08.19 1900 Kincsem Park (j) 360000 Turbucz Sándor am. 1900 21.2a 11 Ubulina RG-Unikornis-Worldleader 2017.07.01 2400 Kincsem Park (j) 360000 Turbucz Sándor am. 2400 21.9a 8 Red Stone-Unikornis-Rock and Roll 2 Vezér Emese (10,0-4) (Kék-ezüst) 2017.12.31 1800 Kincsem Park (s) 1500000 Vezér Emese 1800 21.3a 3 Timoko R. L.-Dabano As-Szacharin 2017.12.26 1900 Kincsem Park (j) 600000 Csordás Emil 1900 20.2a 3 Uránia RG-Urban Legend-Tengelic 2017.12.09 1800 Kincsem Park (t) 600000 Vezér Emese 1800 19.9a 3 Trencsén-Urban Legend-Uránia RG 2017.11.25 1800 Kincsem Park (j) 360000 Vezér Emese 1800 19.4a 2 Salihamidzic-Overnight-Rocket Boy 2017.08.05 1900 Kincsem Park (j) 400000 Vezér Emese 1900 17.5a 3 Insa-Utódló-Oklahoma Font 3 (0,0-0) (Világoskék) 2018.02.17 2017.12.09 1800 Kincsem Park (t) 360000 ifj. Döme Imre 1800 22.5a 8 Kelvin A.T.-Swarovski-Machetta 2017.11.11 1900 Kincsem Park (j) 360000 Soós Róbert 1900 19.6a 10 Öttusázó-Szilvás-Ubulina RG 2017.10.28 1800 Kincsem Park (j) 600000 Rutkai József 1800 19.3a 9 Unreal Boss-Villám Ville-Tiara Boss 2017.10.21 1800 Kincsem Park (j) 360000 Balogh Bernadett 1800 21.4a 8 Tommy Lee-Uncatchable-Oscar Wilde 4 Fazekas Imre (14,1-4) (Szürke, sárga háromszögek) 2018.02.17 1900 Kincsem Park (j) 400000 Fazekas Imre 1900 20.9a 4 Száguldj!-Sholty Geri-Wonderchild 2018.02.10 1900 Kincsem Park (j) 400000 Fazekas Imre 1900 19.9a 7 Vitya-Victory-Lease-Very Nice Photo 2017.12.31 1900 Kincsem Park (s) 600000 Fazekas Imre 1900 25.3a 7 Wonderchild-Usain Bolt-Útonálló 2017.12.16 1900 Kincsem Park (s) 342000 Branislav Mukity 1900 17.3a 1 Longines-White Lady-Valentino 2017.11.25 1800 Kincsem Park (j) 360000 Kolozsi Sándor 1800 22.6a 7 Tiny Angel-Willemijn SB-Ukmukfukk Unique Noble 1980 m Fazekas Andrea am. (3,1-1) (Szürke, kék háromszögek) 2018.02.10 1900 Kincsem Park (j) 400000 Fazekas Andrea am. 1900 19.9a 5 Vitya-Victory-Lease-Very Nice Photo 2018.02.03 2017.12.31 2400 Kincsem Park (s) 600000 Fazekas Imre 2400 27.7a 7 Rise N Shine-Szivárvány-Unique Noble 2017.12.09 2400 Kincsem Park (t) 360000 Fazekas Andrea 2400 23.0a 4 Spartacus-Ultimate Force-Noble Rose 2017.12.02 1900 Kincsem Park (j) 360000 Kolozsi József 1900 21.0a 6 Utah River-Norman-Knock-down 6 Kolozsi László 2017.12.09 1800 Kincsem Park (t) 600000 Kolozsi László 1800 19.9a 4 Trencsén-Urban Legend-Uránia RG 2017.12.02 1900 Kincsem Park (j) 400000 Zalai Gábor 1900 17.5a 14 Urán Lady-Livi Kickoff-Passion Grif 2017.10.28 1800 Kincsem Park (j) 600000 Kolozsi László 1800 19.3a 7 Unreal Boss-Villám Ville-Tiara Boss 2017.10.21 1900 Kincsem Park (j) 400000 Kolozsi László 1900 17.0a 3 Urán Lady-Celsius Evo-Vakarcs RG 2017.09.23 1900 Kincsem Park (j) 600000 Kolozsi László 1900 17.6a 4 Samuel Becket A.T.-Insa-Trencsén Dabano As 2000 m Lakatos Csaba (12,2-4) (Piros, ezüst-kék minták) 2017.12.31 1800 Kincsem Park (s) 1500000 Varga Sándor 1800 21.3a 2 Timoko R. L.-Dabano As-Szacharin 2017.12.26 1800 Kincsem Park (j) 800000 Varga Sándor 1800 19.8a 3 Salihamidzic-Offenbach Bigi-Dabano As 2017.12.02 1800 Kincsem Park (j) 360000 Hajnal Tibor 1800 19.3a 7 Szilvás-Dabano As-Nixon 2017.11.18 1900 Kincsem Park (s) 360000 Hajnal Tibor 1900 22.7a 2 Temass-Amy's Love-Nixon 2017.11.04 1900 Kincsem Park (j) 600000 Angyal Andor 1900 18.2a 6 Conway Boko-Speedy Boy-Dabano As 8 Serafina Ketti 2000 m Kele Judit (3,2-0) (Fehér, sárga ujjak és váll) 2018.01.28 1800 Kincsem Park (j) 400000 Szennovitz Adél 1800 19.7a 4 Serafina Ketti-Kelvin A.T.-Tengelic 2017.12.16 2500 Kincsem Park (s) 360000 Szennovitz Adél 2500 21.6a 1 Szilvás-Öttusázó-Bezique Va Bene 2017.12.02 1800 Kincsem Park (j) 360000 Szennovitz Adél 1800 19.3a 3 Szilvás-Dabano As-Nixon 2017.11.18 1800 Kincsem Park (s) 360000 Szennovitz Adél 1800 22.6a 9 Usain-Ultra Lady-Prometheus 2017.10.07 2500 Kincsem Park (j) 360000 Szennovitz Adél 2500 19.8a 6 Temass-San Francisco-Bezique Va Bene komoly figyelmet érdemel. 16
Hendikeppel folytatódik a szezon. A március eleji nagyhendikep már 1922 óta állandó része az éves programnak. HÍREK Tavaszi Hendikep - de egészen 2004-ig nem volt ennél jobb ideje senkinek, persze az óta változott a helyzet. Az utolsó Kerepesi úti versenyben El Action diadal- 18,4-ben teljesítette az 1960 méteres távot. A hajtók között Marschall József vezeti az erre vonatkozó listát hét Unikornis kult igazán szerencsésen a versenye, a kelleténél többet ment kívül, a végére kicsit elfáradt és visszaesett negyediknek. Másodjára javulását várom és azt, hogy pénzes helyezést szerez. - ra hagyomány övezi a fordulóstartos versenyt. - az ez évi változatban is az alaptávos lovak dominálhatnak majd. - Marschall József (1936 Ida; 1939 Bob; 1967 Narrátor; 1970 Rafinált) - Fazekas Imre (1992 Príma; 1996 Sramli; 1997 - Ferge László 1973 Ardija (YUG); 1976 Ali; 1981 Deltás) - Varga Sándor Versenyrekord: Lézer 2012 1:18,4 Mindkét idomítottam folyamatosan versenyzett a téli hónapokban, tartva. nyes futásában. Unique Noble tulajdonosa kérésére fut, a beállítása leményem szerint Urban Legend és Dabano As a futam legnagyobb esélyesei. többször dolgozott a Kincsem Parkban is. A rossz talajviszonyok miatt a felkészítése nem úgy sikerült, mint ahogyan azt terveztük, de ennek ellenére is bízom az eredményes szereplésében. Urban Legend és Da- retném, ha emlékezetes lenne, így természetesen bízom benne, hogy eredményesen szerepel majd szombaton. Összességében nyílt versenyt várok, véleményem szerint egy ilyen hendikepben bármi megtörténhet. Serafina Ketti bombaformában van, talán jobb, mint valaha. Munkában is remekül hogy akár egy dobogós helyezést is elcsíphet. Dabano As klasszis a Dabano As talanul készült és remek munkaformákkal jelentkezett, így a kondíciója repe, amennyiben ez jól alakul számára, klasszisa révén megnyerheti a futamot. mellett, ugyanakkor a felkészítése kicsit rövidre sikerült. Ezt azonban venni, zavartalan verseny esetén mindenképpen jó szereplést várok tom. 17
2018.03.03 VIII. FUTAM (48) Pálya: A futam neve: Összdíjazás: 400000 Ft (200000, 100000, 48000, 32000, 20000) 1 Topmodell 1900 m Fejszés Kitti (4,0-2) (Fekete, pink csillagok) 2018.02.24 1900 Kincsem Park (j) 400000 Fejszés Kitti 1900 21.2a 1 Sebes-Kapitány-Topmodell 2018.02.10 1900 Kincsem Park (j) 400000 Fejszés Kitti 1900 20.1a 1 Száguldj!-Trónörökös-Orient Boy 2017.12.16 1900 Kincsem Park (s) 360000 Veres László 1900 23.7a 3 Kronos-Szivárvány-Paradise Gielle 2017.12.09 1960 Kincsem Park (t) 360000 Karács László 1960 24.3 8 Keeper-Sebastian Ketti-Old Shatterhand 2017.10.14 1800 Kincsem Park (j) 360000 Turbucz Sándor 1800 20.3a 4 Rangos Meteor-Kronos-Shark WF 2 Old Shatterhand 1900 m Soós Róbert (1,0-0) (Zöld-fekete) 2017.12.26 1900 Kincsem Park (j) 500000 ifj. Döme Imre 1900 21.6a 1 Örs-Baddington-Raffaella SM 2017.12.16 1900 Kincsem Park (s) 360000 ifj. Döme Imre 1900 23.7a 9 Kronos-Szivárvány-Paradise Gielle 2017.12.09 1960 Kincsem Park (t) 360000 ifj. Döme Imre 1960 24.3 4 Keeper-Sebastian Ketti-Old Shatterhand 2017.11.18 1800 Kincsem Park (s) 360000 Balogh Bernadett 1800 23.8a 3 Rigoletto-Sholty Csabi-Orient Boy 2017.11.04 1900 Kincsem Park (j) 360000 Balogh Bernadett 1900 21.2a 1 Ultimate Force-Reménység-Noble Rose 3 Tartalosz 1900 m ifj. Veres László (12,1-3) (Zöld - fekete) 2018.02.24 1900 Kincsem Park (j) 400000 Mucsi István 1900 21.2a 2 Sebes-Kapitány-Topmodell 2018.02.03 1900 Kincsem Park (s) 400000 Árokszállási Pál 1900 22.9a 4 Gigant Wings-Üstökös-Une Dame 2018.01.28 1800 Kincsem Park (j) 400000 Mucsi István 1800 20.6a 5 Svéd barát-sebes-kapitány 2017.12.02 1900 Kincsem Park (j) 360000 Mucsi István 1900 21.7a 3 Rigoletto-Orient Boy-Opál lány 2017.11.11 1900 Kincsem Park (j) 360000 Árokszállási Pál 1900 21.5a 8 Unipress-Tiny Angel-Orient Boy 4 Undercover 1900 m ifj. Döme Imre (2,0-1) (Fekete, piros karszalag) 2017.12.09 1800 Kincsem Park (t) 400000 ifj. Döme Imre 1800 20.1a 7 Disney HR-Unigena Sun-Rocky HR 2017.11.18 1800 Kincsem Park (s) 360000 ifj. Döme Imre 1800 22.6a 6 Usain-Ultra Lady-Prometheus 2017.10.28 2017.10.21 1900 Kincsem Park (j) 360000 ifj. Döme Imre 1900 18.7a 1 Under World-Salihamidzic-Unigena Sun 2017.09.30 1800 Kincsem Park (j) 400000 ifj. Döme Imre 1800 17.9a 1 Uránia RG-Urán Lady-Unique Boy Priscilla 1900 m Papp Kálmán (11,0-2) (Neonzöld, bordó váll) 2018.02.17 1960 Kincsem Park (j) 400000 Papp Kálmán 1960 22.2 2 Magic Bucks-Priscilla-Oklahoma Font 2018.02.10 1900 Kincsem Park (j) 400000 Kárai József 1900 20.1a 2 Száguldj!-Trónörökös-Orient Boy 2018.01.28 1800 Kincsem Park (j) 400000 Kárai József 1800 20.6a 2 Svéd barát-sebes-kapitány 2017.12.31 2400 Kincsem Park (s) 600000 Papp Kálmán 2400 27.7a 1 Rise N Shine-Szivárvány-Unique Noble 2017.12.02 1900 Kincsem Park (j) 360000 Papp Kálmán 1900 21.0a 1 Utah River-Norman-Knock-down 6 Tiko Time 1900 m Lakatos Árpád (0,0-0) (Fehér-kék) 2018.01.28 1800 Kincsem Park (j) 400000 Juhász Balázs 1800 20.6a 11 Svéd barát-sebes-kapitány 2017.12.26 1900 Kincsem Park (j) 500000 Lakatos Árpád 1900 21.6a 2 Örs-Baddington-Raffaella SM 2017.12.02 1900 Kincsem Park (j) 360000 Lakatos Árpád 1900 21.7a 2 Rigoletto-Orient Boy-Opál lány 2017.10.21 1900 Kincsem Park (j) 360000 Lakatos Árpád 1900 20.2a 3 Ultra Lady-Repeta-Spar Lady 2017.09.23 1900 Kincsem Park (j) 360000 Lakatos Árpád 1900 19.6a 14 Usain-Uncatchable-Ultra Lady Repeta 1900 m Nyilasi Bálint (8,2-1) (Fekete, fehér karszalag) 2018.02.24 1900 Kincsem Park (j) 400000 Tolnay Zoltán 1900 21.2a 8 Sebes-Kapitány-Topmodell 2018.02.10 1900 Kincsem Park (j) 400000 Tolnay Zoltán 1900 20.1a 5 Száguldj!-Trónörökös-Orient Boy 2018.01.28 1800 Kincsem Park (j) 400000 Tolnay Zoltán 1800 20.6a 8 Svéd barát-sebes-kapitány 2017.12.16 1800 Kincsem Park (s) 360000 Tolnay Zoltán 1800 22.4a 8 Nichelino Di Re-Unipress-Olmo Jet 2017.11.25 1800 Kincsem Park (j) 360000 Tolnay Zoltán 1800 20.4a 14 Machetta-Baddington-Norman - - 18
2018.03.03 IX. FUTAM 18:00 (49) Pálya: A futam neve: Összdíjazás: 400000 Ft (200000, 100000, 48000, 32000, 20000) 1 Victoria Top Secret 1800 m Márton Lajos (10,3-4) (Sötétkék, piros-fehér csíkok, fehér csillagok) 2018.02.10 1900 Kincsem Park (j) 400000 Németh Viktória 1900 19.9a 8 Vitya-Victory-Lease-Very Nice Photo 2018.01.28 1800 Kincsem Park (j) 400000 Németh Viktória 1800 17.4a 1 Longines-Victoria Top Secret/Vitya 2017.12.31 1800 Kincsem Park (s) 600000 Németh Viktória 1800 21.9a 6 Victoria Top Secret-Vanádium Boy-Very Nice Photo 2017.12.26 1800 Kincsem Park (j) 500000 Németh Viktória 1800 19.6a 3 White Lady-Vitya-Victoria Top Secret 2017.12.16 1900 Kincsem Park (s) 342000 Márton Lajos 1900 17.3a 8 Longines-White Lady-Valentino 2 Gyolai Zoltán am. (2,0-0) (Fekete, arany csillagok) 2018.02.17 2500 Kincsem Park (j) 400000 ifj. Veres László 2500 22.2a 1 Betty Evo-Donia d'aunay-top Up 2018.02.03 1900 Kincsem Park (s) 400000 Kolozsi László 1900 22.9a 2 Gigant Wings-Üstökös-Une Dame 2018.01.28 1800 Kincsem Park (j) 400000 Kolozsi László 1800 17.4a 4 Longines-Victoria Top Secret/Vitya 2017.12.31 1900 Kincsem Park (s) 600000 Kolozsi László 1900 20.9a 13 Disney HR-Kelvin A.T.-Üstökös 2017.12.09 1800 Kincsem Park (t) 400000 Kolozsi László 1800 20.1a 12 Disney HR-Unigena Sun-Rocky HR 3 (6,4-1) (Fekete, neonzöld csíkok) 2018.02.10 1900 Kincsem Park (j) 400000 Angyal Andor 1900 19.9a 6 Vitya-Victory-Lease-Very Nice Photo 2017.11.25 1800 Kincsem Park (j) 360000 Hajnal Tibor 1800 20.7a 6 Victory-Lease-Rock and Roll-Varannó 2017.10.28 1900 Kincsem Park (j) 360000 Hajnal Tibor 1900 21.4a 12 Verbena SB-Victory-Lease-Vihar RG 2017.09.23 2400 Kincsem Park (j) 360000 Hajnal Tibor 2400 24.9a 12 Bebop's Cassandra-Szökevény-Rock and Roll 2017.06.30 1800 Kincsem Park - j (j) 360000 Hajnal Tibor 1800 20.8a 6 Unique Noble-Worldleader-Ukmukfukk 4 Fazekas Andrea am. (3,1-1) (Szürke, kék háromszögek) 2018.01.28 1800 Kincsem Park (j) 400000 Horváth György 1800 17.4a 7 Longines-Victoria Top Secret/Vitya 2017.12.16 1900 Kincsem Park (s) 342000 Fazekas Andrea am. 1900 17.3a 4 Longines-White Lady-Valentino 2017.11.25 2400 Kincsem Park (j) 400000 Horváth György 2400 20.2a 5 Longines-Une Dame-Kelvin A.T. 2017.10.28 1900 Kincsem Park (j) 360000 Fazekas Imre 1900 19.6a 10 Longines-Uiderico-Wyoming River 2017.05.03 Ultimate Force 1800 m Fazekas Imre (14,1-4) (Szürke, sárga háromszögek) 2018.02.10 1900 Kincsem Park (j) 400000 Nagyváry Andrea am. 1900 19.9a 2 Vitya-Victory-Lease-Very Nice Photo 2018.01.28 1800 Kincsem Park (j) 400000 Fazekas Imre 1800 17.4a 3 Longines-Victoria Top Secret/Vitya 2017.12.31 1900 Kincsem Park (s) 600000 Fazekas Imre 1900 20.9a 10 Disney HR-Kelvin A.T.-Üstökös 2017.12.26 1800 Kincsem Park (j) 500000 Nagyváry Andrea 1800 21.0a 8 Uncatchable-Una Noche Mas-Perfect 2017.12.09 2400 Kincsem Park (t) 360000 Nagyváry Andrea 2400 23.0a 6 Spartacus-Ultimate Force-Noble Rose 6 Betty Evo 1800 m Kolozsi László 2018.02.17 2500 Kincsem Park (j) 400000 Kolozsi József 2500 22.2a 6 Betty Evo-Donia d'aunay-top Up 2018.02.10 1900 Kincsem Park (j) 400000 Vután György 1900 20.4a 10 Olajbáró-Salt Lake City-Rangos Meteor 2017.12.31 1800 Kincsem Park (s) 600000 Vután György 1800 23.3a 8 Ugolino Ans-Betty Evo-Száguldj! 2017.12.16 1900 Kincsem Park (s) 360000 Turbucz Sándor am. 1900 23.7a 7 Kronos-Szivárvány-Paradise Gielle 2017.12.09 1800 Kincsem Park (t) 400000 Turbucz Sándor am. 1800 20.1a 10 Disney HR-Unigena Sun-Rocky HR Üstökös 1800 m Németh Viktória (8,0-4) (Fekete, pink-fehér csíkok, pink csillagok) 2018.02.03 1900 Kincsem Park (s) 400000 Németh Viktória 1900 22.9a 5 Gigant Wings-Üstökös-Une Dame 2017.12.31 1900 Kincsem Park (s) 600000 Németh Viktória 1900 20.9a 3 Disney HR-Kelvin A.T.-Üstökös 2017.12.16 1800 Kincsem Park (s) 400000 Márton Lajos 1800 21.0a 1 Violetta-Üstökös-Utah River 2017.12.02 1900 Kincsem Park (j) P40 Márton Lajos 1900 19.6a 2 Üstökös 2017.06.24 1900 Kincsem Park (j) 360000 Márton Lajos 1900 18.3a 8 Urzulina-Üstökös-VAQU. Em. Q. 8 Lakatos Csaba (12,2-4) (Piros, ezüst-kék minták) 2018.02.17 1900 Kincsem Park (j) P4 Lakatos Csaba 1900 20.8a 1 White Plains 2017.12.09 1900 Kincsem Park (t) P41 Molnár-Csikós Róbert 1900 21.5a 1 Peron Viking-Masterpiece-Mellby Eclair 2016.10.06 2140 Lahti (j) 2100 Hannu Torvinen 2140 17.1a Belleroosa-Rive Weaver-Simson Narva 2016.09.27 2140 Jyväskylä (j) 2050 Teemu Keskitalo 2140 17.9a Final Bet-Eccentric Stride-J. A. Priscilla 2016.09.08 2100 Kouvola (j) 5700 Hannu Torvinen 2100 17.6 Snowdon-Ferris Web-Mas Alien - vele. 19
Indulóadási díj: 4000 Ft. Indulóadási díj: 4000 Ft. Indulóadási díj: 4000 Ft. Indulóadási díj: 4000 Ft. Indulóadási díj: 6000 Ft. Indulóadási díj: 4000 Ft. Hendikep Ft. maximum: 340 eft. Indulóadási díj: 4000 Ft. (20000, 10000, 4800, 3200, 2000). 3é. és idb. lovaknak. Életnyeremény maximum: 1000 eft. Indulóadási díj: 4000 Ft. 20
tü. Tartozó 1900 Juhász Balázs 0:00.0 00.0 P1 34. 200000, 100000, 48000, 32000, 20000 Ft I. (6) Urzulina 1900 Angyal Andor 2:34.8 1.3 II. (2) 22.0 III. (3) Titus Livius 22.0 14.2 IV. (1) 1900 ifj. Veres László 2:36.2 22.2 0 V. (4) Onesis Goal 1900 Árokszállási Pál 2:41.8 17 gal. Vitya 1900 Márton Lajos 0:00.0 00.0 1.9 23 Célfotó a II. helyre. Tét: 1.3 Hely: Befutó: 7.6 Hármasbefutó: Vitya már rögtön a startnál elugrotta ma- olvadt. Urzulina vállalta magára a vezetést, Sun, Rolling Stones és Onesis Goal volt a sorrend. Urzulina végig elöl ügetett, majd a befutóban könnyen gyorsított és lépett - EREDMÉNYEK 200000, 100000, 48000, 32000, 20000 Ft I. (3) 20.3 6.2 30 - Antioch Arani s.r.o. (CZE) II. (2) Trónörökös 20.4 3.4 33 III. (6) Prometheus 10.4 21 IV. (4) 20.8 7.8 30 V. (1) Onze De Mayo 1800 Kolozsi László 2:26.1 21.2 10.4 30 gal. 1800 Csordás Emil 0:00.0 00.0 1.4 22 Tét: 6.2 Hely: Befutó: 16.1 Hármasbefutó: Meglepetésre a favorit Gigant Wings vett gyengébb startot, miközben Promet- - Wings a befutóban ugrott. 36. 200000, 100000, 48000, 32000, 20000 Ft I. (1) 22.4 3.7 II. (4) Ziccer 1900 Márton Lajos 2:38.9 23.6 2 1900 Kárai József 2:39.1 4.9 IV. (8) Uiderico 1900 Horváth Zoltán 2:39.9 24.2 11.7 18 V. (3) Zsolti a béka 1900 Juhász Balázs 2:40.1 24.3 20 6. Vodocska M 1900 Soós Róbert 2:40.9 23.4 18 7. 1900 Kaczkó Edit 2:46.4 31.2 8. Zselnice 30.2 46.9 gal. 1900 ifj. Kulik Ferenc 0:00.0 00.0 18.7 gal. 1900 Fazekas Imre 0:00.0 00.0 9.3 21 Tét: 3.7 Hely: Befutó: 7.8 Hármasbefutó: Ziccer kezdett a legjobban, mögötte nagy tömörülés alakult ki. Zozo Bigi, Wil- érkezett már tisztán a harmadik helyen látszott. A kanyarból már a ritmust Útonálló osztozott. 4. CÉDRUS DÍJ 200000, 100000, 48000 Ft I. (4) Valentino 1980 Varga Sándor 2:41.1 21.4 1.8 II. (3) Varannó 3.6 III. (6) Virna Lisi 2000 Farkas György 2:46.4 23.2 20.9 gal. Uzonka M 1960 ifj. Veres László 0:00.0 00.0 1.4 2 Vermont (1) állatorvosi javaslatra nem indult. Tét: 1.8 Hely: Befutó: Hármasbefutó: (4-nem indult ló-nem indult ló) 1.8 Elég nehezen, csak harmadjára indult el a nap negyedik futama, ráadásul Vezuvián is lejelentésre került a második startkísérlet után, így mindössze - gyenge kezdés ellenére is könnyen tudta megnyerni a versenyt, Varannó és 38. 200000, 100000, 48000, 32000, 20000 Ft Sebes 1900 Gyolai Nikolett 2:34.2 21.2 10 - Gyolai Racing Kft. II. (3) Kapitány 21.3 2.8 III. (1) Topmodell 21.8 3.9 17 IV. (2) Tartalosz 21.8 10 V. (7) Orient Boy 1900 Gyolai Zoltán am. 2:36.7 4.1 17 6. Sholty Csabi 1900 Horváth Zoltán 2:37.2 gal. Timur 1900 Goran Zolnaji 0:00.0 00.0 6.8 1 disq. Repeta 00.0 7.3 17 Célfotó a III. helyre. Tét: 10 Hely: Befutó: 21.6 Hármasbefutó: 60.8 Kapitány és Sebes duója kezdett a legjob- - egyenesben már Sebes mellett ügetett. Csabi volt a további sorrend. A túlsó ol-
szorult. Sebest a befutóban Kapitány próbálta támadni, de nem érte utol, így EREDMÉNYEK 39. 300000, 150000, 72000, 48000 Ft I. (3) Samuel Becket A.T. 1800 Angyal Andor 2:23.8 19.9 3.2 28 II. (4) Salihamidzic 1800 Márton Lajos 2:23.8 19.9 2.3 27 III. (1) Unique Vil 1800 ifj. Döme Imre 2:23.8 19.9 3.8 31 IV. (2) Insa 1800 Fazekas Imre 2:24.2 20.1 3.8 gal. Bimbo de Chenu 1800 Lakatos Csaba 0:00.0 00.0 4.6 22 Célfotó az I. és II. helyre. Tét: 3.2 Hely: Befutó: 17.3 Hármasbefutó: 47.7 Salihamidzic vállalta magára a vezetést, Unique Vil és Insa követte. Szépen együtt - lihamidzic mögött a többiek teljesen egyvonalban ügettek és innen indítottak 40. 7. DOLGOS HENDIKEP 200000, 100000, 48000, 32000, 20000 Ft I. (1) 1960 Fazekas Imre 2:43.4 23.4 14.3 30 - Pimri Bt.-Simon Gréta II. (7) Raffaella SM 1980 Kolozsi László 2:44.7 23.2 11 III. (6) 1960 Papp István 2:44.9 24.1 6.1 IV. (8) Spar Lady 23.4 66.9 33 Jubilee Hut 24.4 6. Salt Lake City 22.8 7.4 7. Kincses 1960 Mucsi István 2:46.1 tü. Paradise Gielle 1960 Varga Sándor 0:00.0 00.0 2.6 gal. Zabrina 1960 Lakatos Csaba 0:00.0 00.0 1.8 28 Oklahoma Font (9) nem indult. Tét: 14.3 Hely: Befutó: 123.4 Hármasbefutó: (1-7-6) 173.6 (1-7-nem indult ló) 123.4 - Lady-t. Paradise Gielle az utolsó kétszáz méteren teljesen elfáradt. 22 Név Össz. futás I. II. Nyer. Ft. 6 4 1 1 0 1030000 Márton Lajos 10 3 3 2 2 1102000 Csordás Emil 3 0 1 1 1222000 Lakatos Csaba 12 2 4 2 4 1040000 Kolozsi József 7 2 2 2 1 714000 Nyilasi Bálint 8 2 1 2 3 Goran Zolnaji 7 2 1 1 3 Tänczer Tamás am. 7 2 0 2 3 468000 Kele Judit 3 2 0 1 0 420000 Rutkai József 2 0 0 3 600000 Kolozsi László 1 3 8 3 ifj. Veres László 12 1 2 4 Fazekas Imre 14 1 1 7 770000 4 1 1 2 0 380000 Fazekas Andrea am. 3 1 1 1 0 420000 Turbucz Sándor am. 1 1 1 2 332000 Gáspár András am. 2 1 1 0 0 300000 7 1 0 3 3 272000 Gyolai Nikolett 3 1 0 2 0 296000 Szennovitz Adél 4 1 0 2 1 280000 2 1 0 0 1 200000 3 1 0 0 2 200000 Kelemen Tamás 4 0 3 0 1 300000 Németh Viktória 8 0 2 3 3 342000 Várhidi Róbert 3 0 2 1 0 220000 Vezér Emese 10 0 1 7 2 471000 Papp Kálmán 11 0 1 4 6 220000 Kárai József 12 0 1 4 7 248000 Horváth Zoltán 6 0 1 2 3 164000 Váradi Sándor 2 0 1 1 0 407000 Vudi Lajos 2 0 1 1 0 148000 Deixler Kálmán am. 1 0 1 0 0 100000 Kolozsi Sándor 1 0 1 0 0 100000 3 0 0 3 0 168000 Juhász Balázs 3 0 0 3 0 88000 Fejszés Kitti 4 0 0 3 1 128000 Árokszállási Pál 6 0 0 3 3 70000 Tolnay Zoltán 8 0 0 3 100000 Gyolai Zoltán am. 2 0 0 2 0 Veres Éva 3 0 0 2 1 80000 Név Össz. futás I. II. Nyer. Ft. Váradi Sándor 4 1 1999000 Kolozsi László 40 3 7 19 11 1960000 Márton Lajos 20 4 6 1644000 Csordás Emil 2 1 9 3 Fazekas Imre 28 4 2 12 10 Rutkai József 13 3 3 2 1402000 Horváth Zoltán 20 2 2 7 9 860000 Papp István 2 1 8 4 796000 Juhász Balázs 11 2 2 2 768000 Kele Judit 10 3 0 3 4 716000 Borbély János 16 2 1 8 664000 Lakatos Csaba 14 2 1 4 7 608000 Papp Kálmán 1 1 6 7 484000 Török István 4 1 2 1 0 448000 Djena Jozic 2 2 0 0 0 400000 Várhidi Róbert 4 0 3 1 0 370000 Goran Zolnaji 9 0 2 2 346000 Kelemen Tamás 4 0 3 0 1 300000 Veres László 6 1 0 2 3 280000 Árokszállási Pál 19 0 0 9 10 238000 Budai Attila 4 1 0 1 2 232000 2 1 0 0 1 200000 Vezér Emese 1 0 0 1 0 48000 ifj. Kulik Ferenc 2 0 0 1 1 20000
TÉT 2006. 06. Impi (7) 104,7 2009. 04. Hetita Nevi (7) 90,2 2017. 03. Oli Sun (9) 79,7 2008. 10. Indus (6) 72,8 2004. 08. Freddy Dust (7) 72,6 2013. 10. Racerstina (3) 64,6 HELY 2013. 10. Oguz (1) 33,8 2012. 09. Principessa Ovi (1) 30,3 2007. 07. Chakko Fran (7) 28,0 BEFUTÓ 2014. 10. Nemzetesúr-Napfény 11-12 1.379,0 2004. 12. Hard Lady-Husi 2-7 1.292,2 2008. 03. Fanketti-Baltika Vita 3-7 1.227,6 HÁRMASBEFUTÓ 2013. 03. Harlynda-Gallado-Priscilla 11-7-3 9.184,0 2014. 04. Repeta (8)-Shergar (9)-Silver Lady (12) 9-8-12 8.282,4 2011. 02. Norbert-Jolly Guardian-Fülöp király 12-8-7 7.381,3 : A fogadások alaptétje 300 Ft, de sokszorozható. A TÉT HELY BEFUTÓ TÉT végeznie bármilyen sorrendben BEFUTÓ HELY BEFUTÓ TRIO HÁRMASBEFUTÓ sorrendben KINCSEM+ JÁTÉK: (300 Ft) és mula, egy szelvény árának azonban el kell érnie a 600 Ft-os alapösszeget : Jackpot Kincsem+ Sorrendi Kincsem+ szerepel a tiketten FONTOS INFORMÁCIÓK 23 TÉT 2012. 09. Maid of Ice (4) 97,1 2016. 06. Camberra (8) 78,1 2012. 04. Zylan (6) 63,7 2004. 10. Galtonia (10) 61,0 HELY 2007. 07. Lisbonne (10) 33,4 2013 08. Cassiopeia (6) 26,1 2011. 06. Álomvilág (10) 26,0 BEFUTÓ 2006. 07. Wanesa-Fantasy Flyer 4-9 900,1 2007. 06. Pacific Silver-Cloword 7-10 891,7 2007. 10. Clever Girl-Sármos 8-7 882,4 2012. 07. Cassiopeia-Delinda 6-7 788,3 2004. 08. Ringló-Ghost 6-11 684,2 HÁRMASBEFUTÓ 2013. 06. Agapé-La Festa-Csatadal 2-10-9 8.619,8 2011. 07. Ostinato-Mediplomat-Wallisto 10-6-18 6.140,8 Sorrend Nélküli Kincsem+ sorrendben szerepel a tiketten Bónusz 4 Speciális szerepel a tiketten, valamint egy lejelentett ló Bónusz 4 a tiketten tiketten, bármilyen sorrendben Bónusz 3 Speciális sorrendben szerepel a tiketten, valamint egy lejelentett ló Bónusz 3 a tiketten szelvényen szerepel a kihirdetett osztalék jogosult. - - a napi Jackpot összegen felül felajánlásra és kifizetésre kerül 300 millió forint garantált Külön Nyeremény, amely a TUTI fogadás megkötésére Tartalék ló megjelölésére is ingyenesen
KINCSEM+ MELLÉKLET 24
Totalizatőr hírek KINCSEM+ MELLÉKLET A csodás képességű, idén már hétéves Ertijaal továbbra is csak szárnyal, 2015-óta a meydani pályán sorra nyeri a nagydíjakat, számszerint 8. elsőségét zsebelte be egy héttel ezelőtt a Group 2-es Sprintben. A helyiek nagy favoritja szinte az egész versenyben a mezőny felett állt, erősen fogva sétált az őt üldözők előtt, az utolsó 400 méteren kezdte el lovagolni lovasa Jim Crowley. A verseny végülis szerencsésen alakult számukra, mégis kissé megijeszthette a menedzsmentet Blue Point (William Buick), aki kis híján elérte a közönség nagy kedvencét, ezzel is bizonyítva, hogy felkészültsége ismét a toppjához közelít, így a következő versenyek alkalmával bizony komolyan figyelnünk kell majd rá. A négyéves nevét az egész világ ismerheti, amennyiben figyelmesen követtük a brit nagydíjakat, viszont az átütő sikerek eddig elkerülték, hiszen olyan csak minden sokadik évben születő klasszisok voltak a vetélytársai, mint Churchill, Harry Angel és Caravaggio. Ertijaal - fotó: dubaiworldcup.com Ezen a héten is természetesen rangos mérkőzések várhatóak a nagynevű közel-keleti pályáról, többek között az arab lovaknak kiírt Al Maktoum Challenge (Group 1) emellett programra került a gyengébbik nem egyik komoly erőpróbája, vagyis a Kancadíj, melyet ezúttal nem kisebb támogató, mint a híres Ertijaal veretlen idén The Palm Jumeirah tervezője, az Al Naboodah Construction szponzorál. A verseny összdíjazása 250.000 USD. A Közel-Keleten nagy becsben tartott és több szakágban is eredményesen szereplő arab telivérek ezúttal tehát Group 1-ben futnak a 2000 méteres homokpályás versenyben. Az előzetes szereplések és a hivatalos nemzetközi értékelések alapján A Al Rayhi idomítottja Barnamaj (Jim Crowley) lehet majd a top favorit. A 15 lovas mezőnyben jócskán akadnak kihívók, köztük Paddy s Day (Patrick Dobbs), Ziyadd (Richard Mullen) és Darius Du Paon (Tadhg O Shea) emelkedik ki. A nap csúcspontját a program 3. futama, vagyis a UAE Oaks jelenti majd, ahol 6 indulót számlál a mezőny. A hároméves kancák karrierjük egyik legfontosabb állomásán, 1900 méteren mérik össze tudásukat 250.000 USD-ért, az előzetes kiírás szerint Fast, vagyis gyors homokpályán. A futammal kapcsolatban több kérdőjel is megfogalmazódhat bennünk, hiszen a szezon alatt az indulók 90%-át már láthattuk versenyezni, kérdés, hogy ez alkalommal lesz-e, aki megveri az év legnagyobb felfedezettjét, Winter Lightning-ot (Patrick Cosgrave)? A versenytársak közt találjuk a már többször bizonyító, de a küzdelmekben Winter Lightning mögött maradt Rayya-t, a Godolphin kiválóságát Expressiy-t (William Buick) és Queen Estoril-t (Elione Chaves). Winter Lightning eddigi szárnyalása révén nem csodálkozhatunk, hogy a legtöbb fogadóiroda verhetetlennek tartja, a csodás kanca a UAE 1000 Guineas Trial-t és magát a UAE 1000 Guineas-t is magabiztosan nyerte. Rayya minden eddigi versenyében komoly ellenfélnek mutatkozott, ugyanakkor nem lennénk meglepődve, ha a Godolphin csillaga, Expressiy is tovább javulna és megpróbálná elhódítani a legjobbnak járó díjat. Varga Áron Legnagyobb nyeremények: A Kincsem+ futamokon február 21. és 27. között, 600 Ft-ra számítva Sorrendi Kincsem+ Pálya/Futam Nyeremény (Ft) 2018.02.26. 1/I. 57.527.100 2018.02.21. 1/I. 44.407.800 2018.02.27. 1/IV. 15.184.740 Sorrend nélküli Kincsem+ Pálya/Futam Nyeremény (Ft) 2018.02.26. 1/I. 715.080 2018.02.21. 1/I. 443.820 2018.02.27. 1/IV. 142.860 Bónusz 4 Pálya/Futam Nyeremény (Ft) 2018.02.21. 1/I. 33.960 2018.02.26. 1/I. 31.740 2018.02.27. 1/IV. 10.020 Bónusz 4 az 5-ből Pálya/Futam Nyeremény (Ft) 2018.02.26. 1/I. 12.000 2018.02.21. 1/I. 10.980 2018.02.27. 1/IV. 5.700 Bónusz 3 Pálya/Futam Nyeremény (Ft) 2018.02.21. 1/I. 6.990 2018.02.26. 1/I. 5.580 2018.02.27. 1/IV. 3.780 Nyerő Plusz Számok: Pálya/Futam Nyerő Plusz Szám* 2018.02.21. 1/I. 2464 2018.02.22. 1/II. 2945 2018.02.23. 1/I. 2287 2018.02.24. 1/III. 0873 2018.02.25. 1/IV. 2477 2018.02.26. 1/I. 0225 2018.02.27. 1/IV. 1612 *Valamennyi Sorrend nélküli Kincsem+, Bónusz 4, Bónusz 4 az 5-ből, Bónusz 3 és Speciális találatot tartalmazó szelvény az osztalék tízszeresére jogosít, amennyiben a tiketten szereplő Plusz Szám megegyezik a Nyerő Plusz Számmal. 25
HÍREK Mindenki jól ismeri a telivértenyésztés régi bölcsességét: vedd a legjobbat, párosítsd a legjobbal és reméld a legjobbat. Ha nem így értetlenül csóválják fejüket. Volt egy eset azonban, igaz nem a tenyésztésben, hanem a lóver- valaha élt legnagyobb zsokéja. A két férfi kapcsolata, amely közel fél évszázadon át tartott hatalmas sikereket produkált és elhozta hozzánk a sport valaha látott legemléke- majd az utókor. Vincent és Lester alig különbözött egymástól. Mindketten az ugróversenyek világából érkeztek, de igazán maradandót síkversenyekben ber volt és hihetetlen tehetsége volt a versenylovakhoz, igazi suttogó - Asszisztens trénereinek géppel írt utasításokat adott, ami még abban - Piggott a Berkshire grófságbeli Wantage-ben született, Angliában és szólt, viszont érdekes módon, ez nem volt igaz verseny közben. Ott gyakran hallották kiabálni is. Neki is különleges érzéke volt a versenylovakhoz. Ki nem emlékezne a magas, szikár ember karakterisztikus stílusára? Szinte állt a rövid kengyelben, feneke magasra emelve, térde összeért a ló marja felett, ostort tartó keze úgy járt, mint a cséphadaró. - mény. A legenda szerint Nagy Sándor sírva fakadt, amikor rájött, nincs nyek felé fordította figyelmét és ott is mindent megnyert, amit lehetett. na a sors három Epsom Derbyt nyert, öt egyéb klasszikus versenyt és valaha élt legnagyobb embernek a lóversenyzés történetében. Piggott lett a második. - Vincent életrajzát, amelyben úgy emlékszik, hogy Piggott nehezmé- újabbak követték. Még ugyanabban az évben szintén Gladness nyergében, Yorkban is sikerült versenyt nyerni, méghozzá hat hosszal. Feltart- azonban nyolc évet kellett még várni. - a Sir Noel Murless által trenírozott Varininát kellett volna lovagolnia, mestere volt az ilyen húzásoknak) és nyert. Varinina harmadik lett, klasszikust. Royal Palace a 2000 Guineas-t és a Derbyt, Fleet az 1000 tével azonban kiderült, rendkívül bölcsnek, mert 1968-ban megjelent Sir Ivor. Piggott-tal a 2000 Guineas-t és csak az volt a kérdés, állja-e a távot a ló. Newmarketben bebizonyította ugyanis, hogy rendkívüli végszpídje van. Epsomban sem volt ez másként. Sir Ivor lett a páros feje felett net, amelyhez hasonlót emberemlékezet óta nem láthatott a közönség. - métereken hagyta le nagy riválisa, a Sandy Barclay és Connaught alkotta párost. Barclay a verseny után sírva mázsált vissza. Eltelt két lépett Nijinsky, a világ valaha élt egyik legjobb lova. Nijinsky idomárjának és zsokéjának segítségével megváltoztatta a - donosnak egy Ribot yearlinget vásároljon. Végül a ló nem tetszett az ír csikót. Ekkor még Northern Dancer csak egy szerencsés versenyló hatása lesz a telivértenyésztésre. Nijinsky megjelenésével azonban - nyíltak. szik vissza: Különös gonddal, figyelemmel és türelemmel kellett idomítani Nijinskyt. Kétéves korában egyáltalán nem úgy viselkedett, ahogy ez egy versenylótól elvárható lett volna. Ha nem lettek volna jó munkalovasaim, soha nem vitte volna semmire. De voltak. Nijinsky veretlenül kezdte hároméves pályafutását, megnyerte a 2000 Guineas-t, a Derbyt és King George and Queen Elizabeth Stakes-et. Eközben Piggott arcizma sem rendült. Szinte közönyösen vette tudomásul, hogy pálya- nek következtében nem lehetett felnyergelni. Ekkor mutatkozott meg dolgoztatta a lovat és hetvenöt százalékosra készítette. Ennyi is elég volt Doncasterben. Piggott élete egyik legfinomabb lovaglásával nyerte a szezon utolsó klasszikusát. Ezzel együtt a Hármas Koronát, amelyet Sassafras rövid fejhosszal megverte Nijinskyt. E vereség sokkolta a vi- - Piggott. 26
HÍREK Lehet, hogy szakmai kérdésekben jól megértették egymást, de emberileg nehezen jött ki egymással zsoké és idomár. Pedig nagyon ha- is. A tréner mellett ekkor abrakmesterként dolgozó John Gosden így ba, azonnal feszült lett a hangulat. Megvolt a saját véleménye és sokszor a saját feje után ment. Minden áron ki akarta próbálni a lovakat, mert kíváncsi volt, mennyit tudnak. Emlékszem egy esetre, amely a senyben. Az volt az utasítás, hogy munkában maradjon szorosan a csot, jobbra-balra helyezkedett és a végén felvette az ostort, lesózott - megtiltotta, hogy munkában lovagoljon. Két hét múlva kissé megenyhült, és újra megengedte a sztárnak, hogy nála tréningezzen. Hat kétévest bízott rá, hogy trappoljon velük az udvarban. Ezt természetesen Lester nem vette jó néven. A 2000 Guineas-ben egyébként harmadik Ezzel jár, ha két zseni egy helyen dolgozik. A versenynapokon azon- val nyertek. Roberto nagyon nehéz lovaglás volt, ha más ül nyergében nem tudta volna elhódítani Kék Szalagot. Ez volt az oka, hogy abban - ában. Végeredmény az lett, hogy Roberto hatalmas stílusban, három hosszal verte Brigadier Gerardot, akinek tizennyolc futásából ez volt az egyetlen veresége (és egyben tizenhatodik startja). Lester a vert - csupán rövid fejhosszal volt a Hot Grove és Willie Carson alkotta duó Szintén ebben az évben történt Alleged sikere az Arc-on, és ugyanez a Mindemellett egyéb sikerek is voltak természetesen: Artaius, Soli- idomított, Lester lovagolt, a fogadók pedig folyamatosan nyertek. Öt év kihagyás után, 1990-ben ismét kiváltotta a licenszet és négy - - a bizonyos árnyékot lovasa kezében, Go For Wand végzetes balesetet szenvedett a Distaffban. Mindenkinek szüksége volt rá, hogy a neve- pett színre Piggott és egy hollywoodi mogul sem akarhat ennél szebb gyelemmel kísérni az eseményeket. Lester régi önmaga volt, hatalmas lendülettel és biztos kézzel lovagolt, úgy küzdött, mint egy oroszlán és lelkesedéssel a lóversenyzés világában, mint ezt. Mindenkit elragadtak - - Mintha megérezte volna az idomár, maga vezette be lovát a verseny tombolt és felállva tapsolt. Ez volt az utolsó alkalom, hogy ezt megte- - írt a lóversenyzés történelemkönyvének lapjaira. Nijinsky példáján is óta sem lónak, sem idomárnak, sem lovasnak nem sikerült ilyen magasságokba emelkedni. ineas-t és az Epsom Derby kimagasló favoritja volt. A mént 80 millió mennyi fedezési díjat kérhetnek érte, miután ménesbe vonul. Ne fe- - a verseny nem a legjobban alakult Vincent lova számára. A modern a különbség. A trófea azonban így is a családban maradt, hiszen a sikerének, vagy bosszankodjon saját veresége miatt. Ott állt Epsom szent gyepén Robert Sangsterrel, El Gran Senor tulajdonosával és néhány barátjával, amikor Lester Piggott ellovagolt mellette Alphabatim hátán, aki a verseny másodfavoritja és végül ötödik helyezettje lett. A zsoké megállította lovát, lenyergelte és a csak ennyit kérdezett a tréner- szót sem tudott szólni. 1972 Piggott fantasztikus lovaglása Robertón a Derbyben Mile-ban ascoti siker után eljön az utolsó is Életrajzi adatok: Michael Vincent O Brien, született: 1917. április 9., elhunyt: 2009. június 1. 27
HÍREK nám, kivételes ember volt. Neki köszönhetem életem legszebb élményét, ami a Belmont Parkban történt. (A tréner életrajzából vett idézet.) O Brien Piggott-ról: jobb zsokéja. (A zsoké életrajzából vett idézet.) A történet így folytatódott: lotját, aki ma Baronrath-ban trenírozott, az ír Kildare grófságban. Utolsó éveit Ausztráliában és Írországban töltötte felváltva, kilencvenkét esz- - Fordította és szerkesztette: Kovács Botond Már több mint kétszáz ötven esztendeje szigorú regula szabályozza színeket és szokatlan mintákat válasszanak. Mindezt annak érdekében, hogy új tulajdonosok kedvét hozzák meg a telivér futtatáshoz. A lóversenyzésben eddig megszokott dressz színek és minták, könynyen a múlt homályába veszhetnek egy kezdeményezés révén, amely felülírta az eddigi szabályozást. Mindezt annak érdekében, hogy új - logók szerepeljenek a dresszeken. sportot. Fantasztikus látványt nyújt a smaragdzöld gyepen galoppo- rendeltetése viszont nem változott. Az 1762-re datálható rendelkezés, amely a Jockey Club második életbe léptetett szabálya volt, így hang- Annak ellenére, hogy ma már a lóverseny rajongók többsége nem a legjobb dressznek azok számítanak, amelyeket már távolról észre vállakat, csíkokat, rombuszokat stb. ajánlottak a tulajdonosoknak és (királykék, sötétkék és világoskék) és háromféle zöld (smaragdzöld, sötétzöld és világoszöld) is szerepelt. A szabályozás értelmében a testen, az ujjon és a sapkán legalább két színnek kellett szerepelni. Ez Stella McCartney-nak vagy Posh Spice-nak lenni ahhoz, hogy olyan ható mind a közönség, mind a szpíker számára. Évek óta hagyomány, hogy a Goodwoodban megrendezett Magnolia zik. Ez rendben is van. Egy évben egyszer elmegy, hogy a mindenféle valkádot varázsoljanak a világ egyik legszebb versenyterének gyepére. Egy alkalommal elnézhetjük, hogy a jártatóban és a királyi páholyban valóban mutatós, ám még az utolsó galoppugrásoknál is megkülönböztethetetlen dresszek lépjenek színre. A British Horseracing Authority, egész pontosan a szervezet úgyne- szabályon annak reményében, hogy az új regula új tulajdonosokat vonz majd a versenyterekre, köztük olyanokat is, akiknek a pettyek, csillagok több pénzt kellett befizetnie a futtatónak a British Horseracing Authority pénztárába. Az eddigi rekordot, az ezüstszín dresszt és sapkát 120.000 font sterlingért bocsátották a tulajdonos rendelkezésére. Nem kellett azonban ennyire mélyre nyúlnia a zsebébe annak a tulajdonosnak, aki szért. Érthetetlen, hogy a sokkal úriasabb kártyamintás silkért, amely fehér alapon fekete és vörös treff és pikk, illetve káró és kör motívumo- Szintén novemberben egy Uttoxeteri gátversenyben a most debütáló - szére. Ha a versenyszínek témakörét említjük, nem szabad megfeledkeznünk az amerikai példáról sem. A néhai Mrs. Miles Valentine és tulajdonostársa, Fred Winter dressze mindenki számára ismert volt. Rózsaszín, piros szívecskék és sapka. Az Egyesült Államok pályáit már régen elárasztották a monogramos, hangulatjeles dresszek. Legutóbb, Úgy látszik a változás szele elérte Európát. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond 28
HÍREK Magyarok külföldön senyben képviselte hazánkat, a futamban pedig kizárólag arab lovak indulhattak. A fiatal hölgylovas az ötéves E zaaz nyergében ült, a herélt pedig gyenge kezdése ellenére a célegyenesre már lehet, ám az utolsó métereken egy ellenfél hatalmas hajrával átszaladt számít, bízunk benne, hogy hasonló lesz a folytatás is. 02. 23. Doha 30.000 USD 2. Al Ghawja 62,0 kg Josephine Chini 4. Saab 62,0 kg Khadija Abdulwahed 6. Zakhir Al Majd 60,0 kg Ingrid Montenegro Gard 7. AJS Wathanan 62,0 kg Bethany Baumgartner 8. Mujahidah 60,0 kg Ghanima Al Shukaili 9. Al Mansab 62,0 kg Ramla Al Zadjali 10. Al Hawjaa 60,0 kg Fatima Al Manji Az MLFSZ Kft. megkezdte az online értékesítési csatorna üzemeltetését. A bet.lovi.hu - - Ahogy a földi LOVI fogadóhálózat esetében, úgy az online platformon - - kínálata, valamennyi francia futam, illetve azon külföldi versenyek, melyekre az MLFSZ Kft. is engedéllyel rendelkezik, egyaránt bekerülnek Az internetes csatornán elhelyezett tétek a hagyományos terminálon felvett tétekkel közös nyereményalapba kerülnek, így a kifizetett nyeremények is ugyanazok mindkét típusú csatorna esetén. A bet.lovi.hu asztali számítógépen és táblagépen használható, a mobilbarát változat fejlesztése folyamatban van. ügyfélszolgálaton dolgozó kollégák segítségét is igénybe vehetik. MLFSZ Kft. a fogadási ajánlatba este 21 óráig, azaz napi 10-11 órában lehet már lóversenyezni. A futamokat a bet.lovi.hu, a lovifogadas.hu, és a kincsempark.hu eredeti kommentárral. Ezekre a nyitvatartás függvényében a lóverseny fogadóirodákban, a LOVI pontokon, valamint természetesen online lehet játszani. A 2017-es szezonban nagy sikerrel debütált az új versenysorozat, mindkét szakágban komoly küzdelem után, csak az utolsó felvonásban Ville, Úrilány R., Eminens és Mágnás nevét sokan megismerhették, hasonlóan a lovak idomárjaihoz, hajtóihoz vagy lovasaihoz. A sikeres ra, 8 millió forintra emeli a két Liga-sorozat összdíjazását, melyekben - jár majd, a második és harmadik helyezettek pedig 600.000 illetve 400.000 forinttal gaz- Nálunk minden ló 29
Nemzetközi galopp pangás van, Ázsiában folyamatosan rendeznek komolyabb versenyeket, vasárnap például Sha Tin adott otthont két Group 1-es összecsapásnak. HÍREK Purton mestermunkája A 2000 méteres The Citi a finis. Az egyik favorit, hozta a lovakat az egyenesre, de át fog szaladni rajta. Zac Purton azonban felrázta a sárgát és egészen döbbenetes védekezést bemutatva bezsebelték a kiemelt trófeát. Az januári kisiklását, és bebizonyította, hogy nem véletlen nyerte meg de- - királykategóriába tartozó The Queen s Silver Jubilee Cup-ban (1400 Purton varázsolt, méghozzá Beauty Generation nyergében. John Moore idomítottját végig a frontban tartotta, az egyenesben pedig gyakorlatilag az egész társaság rohamait visszaverték. igencsak jó napot zárt, nem mellesleg a program során további két örökre emlékezni fog. Nemzetközi galopp kat, mint a csodálatos szombati visszatérése. A hatéves kanca október végén, a Cox Plate-ben aratott triplázása óta nem lépett pályára, szombat hajnalban azonban újra láthatjuk a Group 1-es -ben. A Randwick pályáján megrende- szorzójával rendelkezik. A karrierje során már több mint 8 millió fontot ban futott volna, ám állandó lovasa, eltiltását töltötte, a menedzsment pedig nem akart megkockáztatni egy esetleges fiaskót. Az idomár elmondása szerint mindennek egyeznie kell, állni odahaza, majd amennyiben ezek a fellépések a várt eredményt ség, hogy utóbbi helyszínen minden bizonnyal a Juddmonte Internatio- - Enable-lel. - 1600 méteres viadalt. 30
GALÉRIA GESZTUS HENDIKEP: (Lakatos Csaba) Samuel Becket A.T. (Angyal Andor) NYERETLENEK VERSENYE: LÉZER DÍJ: Urzulina (Angyal Andor) CÉDRUS DÍJ: Valentino (Varga Sándor) Sebes (Gyolai Nikolett) DOLGOS HENDIKEP: Utrillo d Amour (Fazekas Imre) 31