Akikre BÜSZKÉK VAGYUNK

Hasonló dokumentumok
Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

A Haza és haladás vetélkedő döntője

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

JUBILEUMI VÁCI HÉT FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév

Területi Katasztrófavédelmi verseny március 26.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink:

OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12.

Megye: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE. Helyszín: NYÍREGYHÁZA. Időpont: EREDMÉNYEK

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

I. Szitás Róbert gr,

Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA

Versenyeredmények es tanév

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott

Beszámoló a évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről

VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója


2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a

EFOP Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában

A verseny neve Kategória Helyezés

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

ÉLETFA-KARÁCSONYFA KÉPZŐMŰVÉSZETI PÁLYÁZAT ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLAI TANULÓK RÉSZÉRE

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

TANULMÁNYI VERSENYEK 2010/2011. tanév

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

Megyei és országos versenyeken álltak helyt a MÓRÁSOK

Verseny megnevezése Időpontja Tanuló neve Osztály Helyezés Tipusa Magyar Nyelvünkben élünk. Bencze Eszter. Dénes Orsolya Bényi Alexandra

2. számú melléklet Összesítő kimutatás a zsámboki Bajza Lenke Általános Iskola 2013/2014. tanévében versenyző tanulókról. megyei.

Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló Csermák Dávid 7.b 9. helyezés

Beszámoló a évi Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokversenyről

Összefoglaló a Wass Albert Országos Vers- és Prózamondó Versenyről

TANULMÁNYI VERSENYEK

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Betlehemezés Létavértesen

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

II. Kategória /12. évfolyam /: A verseny döntőjébe a mellékelt listán vastag betűvel kiemelt tanulók jutottak tovább. A verseny döntőjének

Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről

VERSENYEREDMÉNYEK A ES TANÉVBEN

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

Szeptemberi októberi programok

Arany János Országos Irodalom Verseny: Implom József Országos Helyesírási Verseny: 31. Kárpátmedencei irodalmi. pályázat:

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Bólyai Matematika Csapatverseny Megyei forduló. 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta. 7.

2012/2013. évi tanulmányi versenyeredmények ORSZÁGOS. TITOK angol nyelvi levelezős verseny. Eredmény:

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Március végi és áprilisi versenyeredményeink

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

az őszi érettségi vizsgára való jelentkezés határideje Jáky József Tagintézményben nevelőtestületi értekezlet avatási vetélkedő a 9.

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR TANÉV

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY

Sporteredmények 2011/2012

Honismereti Tanulmányi Verseny

Kossuth Staféta Futóverseny 2014 Sárospatak - Sátoraljaújhely

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

II. S.Pártai Félmarathon

Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti iskola

Versenyeredmények 2010/2011. Berzsenyi Dániel Gimnázium

Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016

Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK

Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola Tanulmányi versenyeredmények felső tagozat es tanév - II. félév Iskolai versenyek

Ballagók és kitüntetéseik 2017.

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság május 23.

HATODSZORRA IS SIKERÜLT I. AZ ÉV KOLLÉGIUMA CÍMÉRT LEZAJLÓ VERSENYEK EREDMÉNYEI. 9D/Ny 9T/AJTP 9T/AJTP 9T/AJTP 9T/AJTP. 9D/Ny

ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről

Eredménylista Sarmaság

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Szálka Triatlon M egyéni abszolút eredmények

Kalmár László Mat.verseny2014. Végleges lista Helyezés Név Oszt. Felkészítő tanár Márki-Zay Zsuzsanna Harcsás Jánosné Rumpler Bianka

Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában. 2016/2017-es tanév I. félév. Alsó tagozat. I.

Átírás:

II. évfolyam A Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola diáklapja Akikre BÜSZKÉK VAGYUNK Csak az tudja, hogy meddig mentünk, aki azt látta, hogy honnan indultunk el. (Jókai Mór)

Versenyek, eredmények SPORT Református Középiskolák Országos Teremlabdarúgó Bajnoksága Mezőtúr, 2012. március 23. Végeredmény: VII. hely Szalkai Gábor (csk) 12.a Tóth Attila 12.a Horváth Gábor 1/13.b Horváth Gergő 11.b Balogh Patrik 12.a Medve István 12.a Ludányi Viktor12.a Lakatos Norbert 11.a Szueta László 1/13.b Vass András 9.a Református Középiskolák Országos Kézilabda Bajnoksága Mezőtúr, 2012. március 30. Végeredmény: VII. hely Molnár Dániel (csk) 12.a Szalai Tamás 12.a Moravszki Bence 9.c Szalkai Gábor 12.a Jónás Róbert 12.a Medve István 12.a Ludányi Viktor 12.a Balogh Patrik 12.a Szueta László 1/13.b Szilágyi Balázs 1/13.b Megyei Középiskolás Atlétikai Verseny Szeged, 2012. április 25. I. helyezés: 200m Szentpéteri Eszter31 78 200m Török Rita 30 00 800m Albert Edit 3:02 5 100m Török Rita 14 17 II. helyezés: 4* 100m ffi Bánki-Horváth Szilveszter 53 43 Tóth Szabolcs, Varga Ottó, Borbély László 400m Berczeli Dániel 1:04 5 Távolugrás Török Anett 200m Tóth Szabolcs 27 20 200m Bánki- Horváth Szilveszter 25 96 III. helyezés: Súlylökés Lakatos Krisztián 9,50m 100m Török Anett 14 20 4*100m női Kucsora Andrea, Török Anett 62 04 Szentpéteri Eszter, Putárik Franciska 400m Paku Bence 1:14 5 400m Nagy- György Dominika 1:20 0 100m Tóth Szabolcs 12 40 100m Kucsora Andrea 15 03 200m Dorogi Dávid 28 89 800m Hodorog Zoltán 2:40 0 IV. helyezés: 100m Borbély László 12 65 Távolugrás Borbély László 5, 11m 800m Péter Annamária 3:20 0 V. helyezés: 1500 Libor Máté 5:17 Eredményes résztvevők: Benczik Dániel Varga Ottó Medve Imre Vass András Bader Barbara Igaz Ramón Olasz Tamás Felkészítő, kísérő: Bukó Tünde testnevelő tanár Gratulálunk minden résztvevőnek!!! - 2 -

SZIRÉNA Versenyek, eredmények VIII. Országos Középiskolai Rendészeti Tanulmányi Verseny Csorna, 2012. március 7-9. VIII. Országos Középiskolai Rendészeti Tanulmányi Verseny Szeged, 2012. április 12-14. Kategória: Egyéni Kategória: Csapat Iskolánkat képviselte: Iskolánk csapatának tagjai: Kasza Zoltán 12.a osztályos tanuló Batik Henrietta 12.a Hodorog Zoltán 11.a Kasza Zoltán 12.a Kucsora Dávid 11.a Németh Tibor 11.a A verseny háromfordulós volt. 1. forduló: - házi (iskolai) selejtező, az iskolák lebonyolításában 2. forduló: - országos válogató, 2012. január 25-én az ORFK Rendészeti Szervek Kiképző Központ objektumában 3. forduló: - az országos döntőnek március 7-8-9-én a Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium adott helyet Csornán Kasza Zoltán a tanulmányi versenyben 9. helyezést ért el és különdíjban részesült! Gratulálunk teljesítményéhez! Az iskolák csapatai a csapatversenyen, egy forduló keretében Szegeden mérték össze tudásukat és ügyességüket. A megmérettetésen 44 iskola indította 5-5 fős csapatát. A csapatversenyen az első napon elméleti tudásukról adtak számot a versenyzők idegen nyelvből, belügyi rendészeti ismeretekből, közlekedési ismeretekből, informatikából, katasztrófavédelmi és drogismeretekből. A verseny második napján következtek a fizikai versenyszámok: fekvőtámasz, felülés, helyből távolugrás, ingafutás, 2000 m-es futás, ügyességi akadálypálya, lövészet, katasztrófavédelmi gyakorlat és eszközfelismerés. Köszönet minden felkészítő pedagógus munkájáért! Helyezés: 17. hely Gratulálunk a csapat minden tagjának! Kísérő: Kecskés Tibor tanár úr Felkészítő, kísérő pedagógus: Kecskés Tibor A CSAPAT Zoli az országos versenyen - 3 -

Versenyek, eredmények Katasztrófavédelmi Megyei Ifjúsági Verseny Szeged, 2012. május 7. A Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gyermek- és Ifjúságfelkészítési Akcióterve mentén, évente kerül megrendezésre általános iskolai felső tagozatos és középiskolás korosztályos csapatok részére. A verseny célja a katasztrófavédelmi ismereteket elsajátító diákok részére lehetőséget biztosítani arra, hogy a játszva tanulás elve mellett élményszerű versengés formájában adjanak számot elméleti és gyakorlati tudásukról. A versenyen résztvevő csapatoknak több selejtezőn kell bizonyítaniuk, hogy a megyei, illetve az országos döntőbe juthassanak. A helyi selejtezőkön és a területi fordulókon elért eredmények alapján alakult ki az a korosztályonkénti (általános iskolás és középiskolás) 6-6 csapatos mezőny, akik a Szegedi Vadasparkban mérethették meg magukat az országos verseny kvalifikációjáért. A verseny felépítését tekintve 4 nagy témakör szerint tagolódik: polgári védelmi ismeretek, tűzvédelmi és tűzoltási ismeretek, iparbiztonsági ismeretek, biztonságos szabadidő. A témakörök és a verseny feladatok megtanítják a diákokat az esetleges veszélyhelyzetekben való teendőkre, így biztonságosabbá téve környezetüket. A Szegedi Vadasparkkal együttműködve ezzel a versennyel is szerették volna a rendezők még jobban ráébreszteni a megyénkben élő fiatalokat az emberi életek, javak, az állat és növényvilág védelmének fontosságára, melyre kellő biztosítékot jelent a feladatok és a felkészülési anyagok mellett a különleges környezet. Iskolánk csapat megnyerte a versenyt, így tovább jutott az országos megmérettetésre! A csapat tagjai: - Igaz Ramón 11.a (csk.) - Moravszki Bence 9.c - Németh Tibor 11.a - Olasz Tamás 11.a Gratulálunk a felkészítőnek és a csapat minden tagjának! Felkészítő, kísérő: - Erdei Klára tanárnő - 4 -

SZIRÉNA Versenyek, eredmények Katasztrófavédelmi Országos Ifjúsági Verseny Győrújbarát, 2012. május 18-19. A Győrújbaráti Ifjúsági Tábor adott otthont ebben az évben az Országos Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenynek. Az ország minden megyéjéből és a fővárosból is érkeztek általános és középiskolai csapatok, ezen kívül a megmérettetésen a szlovákiai Dunaszerdahelyi Járásból érkező Nyárasd és a vendéglátó település, Győrújbarát együttesei is részt vettek. A két korosztályban induló csapatok négy nagy témakörben tehették próbára tudásukat: polgári védelmi ismeretek, tűzvédelmi és tűzoltási ismeretek, iparbiztonsági ismeretek és biztonságos szabadidő. A témakörökön belül 3-3 szakaszban kellett teljesíteniük. Az eddigi országos versenyen az is az újítások sorába tartozott, hogy komplex feladatsorokat is meg kellett oldaniuk a diákoknak. Iskolánk csapata összesítésben a 11. helyen végzett! A csapat tagjai talán arra a 4 különdíjra a legbüszkébbek, amit a maximális pontszámot elért állomásokért kaptak!!! Bence, Ramón, Tamás, Tibor Felkészítő: Erdei Klára tanárnő - Kísérő: Nagy Diána tanárnő Nagy-György Attila a Csongrád megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársa és a csaptunk tagjai Makói az egyetlen kitüntetett nő A makói Erdei Klára volt az egyetlen nő a megyében, akinek a munkáját idén oklevéllel ismerte el a katasztrófavédelem országos főigazgatója. A pedagógus törékeny kisgyermekes édesanya egy évtizede készíti fel diákjait embert próbáló versenyekre. A katasztrófavédelem országos főigazgatója, Bakondi György oklevéllel ismerte el a makói tanárnő, Erdei Klára Magyarország biztonsága érdekében végzett kiemelkedő polgári szolgálatát". Bár nem sokan, de a megyében mások is kaptak ilyet, ám közülük ő volt az egyetlen nő. Azt ismerték el, hogy jó évtizede készíti fel tanítványait katasztrófavédelmi versenyekre. Diákjai voltak már országos elsők is, de valamilyen értékes helyezést szinte minden évben elhoztak. A törékeny nő kisgyermekes édesanya. Azt mondja, számára szinte természetes, hogy ezzel a férfias, tényleg embert próbáló dologgal foglalkozik. A Juhász Gyula nevét viselő református gimnáziumnak, ahol tanít, az egyik szakiránya a rendvédelem, a másik pedig az egészségügy a katasztrófavédelem szinte e kettő metszéspontja. Tanárként, az órák keretében pszichológiát, szociológiát, egészségvédelmet és elsősegélynyújtást oktat, de amikor versenyre készíti fel csapatát, akár azt is megszervezi a gyerekeknek, hogy a tűzoltóságnál gyakorlatozzanak. Volt már, hogy a katasztrófavédelmi rutinnak hasznát vette: egyszer látott egy autóbalesetet, és azonnal odament segíteni vérzést csillapított, sérüléseket látott el. Azt mondja, az inspirálja erre a különleges feladatra, hogy jó látnia: vannak fiatalok, akiket érdekel a katasztrófavédelem, és legalább ilyen jó érzés, amikor a felkészülés alatt igazi csapattá kovácsolódnak a kiválasztott diákok. Azok, akikkel most foglalkozik, idén eddig a megyei versenyt nyerték meg úgy, hogy egy különdíjat is kaptak. Most az országos döntőre készülnek, amelyet a hétvégén tartanak Győrújbaráton. SZABÓ IMRE - DÉLVILÁG NAPILAP - 2012.05.17. - 5 -

Versenyek, eredmények Országos Elsősegélynyújtó Verseny Makó kistérség területi forduló - Makó, 2012. április 13. A Országos Elsősegélynyújtó Verseny Makói késtérség területi fordulójának iskolánk adott otthont 2012. április 13.-án. Eredmények: Ifjúsági kategória: 1. József Attila Gimnázium 2. Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola A iskolánk csapatának tagjai: Anderkó Anikó, Császár Róbert, Horváth Gergő, Kinyó Noémi, Nagy Alexandra 11.b osztály Országos Elsősegélynyújtó Verseny Csongrád megyei forduló Szentes, 2012. április 19. Felnőtt csapat: az 2/14.a osztály tanulói - Juhász Viktória - Kovács Diána - Kurai Beáta - Pávleti Ágnes - Peszegi Erzsébet A felnőtt csapat kategóriájában a 3. helyezést érte el! Felkészítő, kísérő: Erdei Klára tanárnő Felnőtt kategória: 1. Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola A csapat tagjai: Juhász Viktória Dóra, Kovács Diána, Kurai Beáta, Pávleti Ágnes, Peszegi Erzsébet Renáta 2/14.a osztály A felnőtt kategóriában tovább jutott csapat képviselte iskolánkat a megyei versenyen. A csapatok felkészítője: Erdei Klára tanárnő A 41. Országos Felmenő Rendszerű Elsősegélynyújtó Verseny Csongrád megyei fordulóját szentesi Széchenyi Ligetben rendezték meg 2012. április 19-én. A döntőn 4 gyermek, 5 ifjúsági és 3 felnőtt kategóriás csapat indult. A verseny 12 állomásból állt, melyből 5 állomáson gyakorlati feladatokat kellet megoldani. Az öt kárhelyen a versenyzők találkozhattak kerékpáros balesettel, gázolással, sportolói balesettel, lovas balesettel és kerti bográcsozás következtében kialakult sérülésekkel. Így az újraélesztés, az aggódó osztálytárs valamint a megbokrosodott lóról leesett sérültek ellátása, mellkas-sérült, lábszártörött, gerincsérült, eszméletlen fejsérült, vénás vérző, égési sérülés és ájult várt a felkészült csapattagokra. Ezek mellett még 2-2 vöröskereszt történeti és elsősegélynyújtó tesztet is meg kellett oldaniuk. Gratulálunk a verseny elért helyezéshez! - 6 -

SZIRÉNA Versenyek, eredmények Diakóniai vetélkedő Nagykőrös, 2012. április 27-28. A Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kar Diakóniai Intézete Diakóniai Vetélkedőt hirdetett a református középiskolák tanulói számára. Ha érdekel a diakónia, ha szeretnél egy kicsit jobban belelátni a szeretetszolgálat világába, akkor már csak egy csapatra van szükséged, és itt a helyetek! állt a felhívásban. A versenyre háromfős csapatok jelentkezését várták, egy iskola egy csapattal képviseltethette magát. Egy csapat 3 diákból és egy kísérőtanárból állt. A kétnapos rendezvényen az érdekes feladatok mellett a résztvevők betekintést nyerhettek a Magyar Református Egyház Szeretetszolgálati tevékenységébe, valamint képet kaphattak a főiskolai szintű diakónusképzésről is. Előre kellett készülni egy kisfilmmel, az iskolánkhoz legközelebb eső református diakóniai munkáról. A csapat a Szentesi Diakóniai Szolgálatot mutatta be. A vetélkedő feladataiban jórészt a résztvevők kreativitására volt szükség, de némi tárgyi tudás is kellett egyes feladatok megoldásához. Pl. a tesztfeladathoz egy megadott szakkönyv anyagából kellett felkészülni. Iskolánk csapata: - Angyal Anett 11.b - Horváth Gergő 11.b - Major Judit 11.b Felkészítő: Péli Gyöngyi tanárnő Kísérő: Nagy-Baló Csaba tanár úr A csapat az 5. helyen végzett! Gratulálunk a csapat minden tagjának és felkészítő tanárának! X. Országos Ifjúsági Honvédelmi Verseny Balatonalmádi-Káptalanfüred, 2012. május 18-20. A csapat tagjai: Gilinger Márk 9.a Hodorog Zoltán 11.a Horváth Gergő 11.b Felkészítő, kísérő: Kecskés Tibor tanár úr Káptalanfüreden (Balatonalmádi egy része ez) bűnmegelőzési célból szervezett katonai járőrverseny volt középiskolás diákoknak. Iskolánkból három diák vett részt ezen a versenyen: Hodorog Zoltán (11. a), Horváth Gergő (11. b) és Gilinger Márk (9. a). Felkészítő tanárukkal, Kecskés Tibor tanár úrral utaztak el a verseny színhelyére, a szép balatoni tájra, ahol 16 km-es távot kellett teljesíteniük igen nehéz terepen. A térképolvasási szaktudás nélkülözhetetlen volt a feladat megoldásához. (Egy kicsit a tájékozódási futásra hasonlított ez a része a versenynek). Ezen felül még kellett a versenyzőknek célba dobniuk kézigránáttal, légpuskával lőniük, lajhármászásban végigmenniük kötélen, sebesültet szállítaniuk, személyt felismerniük. Az izgalmas és emberpróbáló versenyen becsülettel helytálltak a fiúk. Ehhez gratulálunk, és felkészítő tanáruk munkáját is köszönjük! - 7 -

Versenyek, eredmények Szép magyar beszéd megyei verseny, Szeged Március 2-án a megyei Szép magyar beszéd verseny megyei fordulójára négy tanuló jutott el iskolánkból. A gimnazisták versenyén Jóni Alexandra és Rakonczai Rita, 11.a osztályos tanulók vettek részt. A szakközépiskolások közül pedig Gaudi Anett, a 10.b osztályból és Kinyó Noémi, a 11. b osztályból képviselte iskolánkat. Ez a verseny már hosszú évek óta hagyománnyá vált. A megyei fordulót a szegedi Gábor Dénes Szakközépiskolában szokták tartani, most is ott volt. A Beszélni nehéz! mozgalmat Péchy Blanka színművésznő indította el a hatvanas években azzal a céllal, hogy minél több diák megtanuljon szépen és helyesen beszélni. A verseny három részből állt. Egy írásbeli feladat volt az első: egy megadott szövegrészben be kellett jelölni a hangsúlyokat, a szüneteket és a hangsúlytalan részeket Deme László nyelvész tanult útmutatásai alapján. Ezután minden versenyző felolvasta a szabadon választott szövegét. Majd a kötelező szöveg felolvasása következett. Ez az idén Deme László: Anyanyelvi mozgalmaink és morális hozamuk című esszéje volt. Ebből álljon most itt egy tanulságos idézet: Az anyanyelvápolás, a nyelvhasználati kultúra gondozása azért ennél talán többre is képes. A pongyolaság, a gorombaság meg a trágárság ugyanis sokaknál puszta beidegzés. Ha valaki megtanul lakatot tenni a szájára, azaz körülnézni, hogy kivel és kik előtt beszél így vagy úgy, s ennek megfelelően korlátozni érzéseinek spontán és szűretlen kinyilvánítását, az talán magát az érzelmet is visszafogja. Az így magára vett civilizációs máz, ha rászilárdul, elvezetheti egy belső kulturáltság kialakulásáig: a beidegzés átidegzéséig; végső fokon: a puszta önmagától a másik emberig. Próbáljuk ki, legalább önmagunkon; és higgyük, még ha nem bízunk is benne! Iskolánk tanulói a versenyre eredményesen felkészültek, szépen helytálltak. A Csongrád megyei gimnazisták 25 fős mezőnyében Rakonczai Rita 5. helyezett lett, Jóni Alexandra 11. helyezést ért el. A 24 Csongrád megyei szakközépiskolás tanuló közül Kinyó Noémi 5. lett, Gaudi Anett 7. helyezést ért el. Gratulálunk teljesítményükhöz! Köszönjük felkészítő tanáraik - Égető Márta, Nagy Diána, Ocsovszkiné Joó Judit munkáját! Anett, Alexandra, Ocsovszkiné Joó Judit tanárnő, Noémi, Rita - 8 -

SZIRÉNA Versenyek, eredmények Juhász Gyula Versmondó verseny Városi Versmondó Verseny, Makó Régi hagyomány iskolánkban a Juhász Gyula Városi Versmondó Verseny szervezése. Makó és térsége középiskolásai és általános iskolásai közül a legjobb versmondók jöhetnek el ide. Ebben az évben március 4-én rendeztük meg ezt a versenyt, Gombkötő Margit tanárnő szervező munkájának köszönhetően. Huszonnyolc résztvevő volt az idén. Két verssel készültek a versenyzők: egy szabadon választott verset hozhattak valamint vagy egy népművészeti alkotást, vagy egy kortárs magyar költő versét. Március 14-én délután a makói Hagymaházban tartották a Március 15-i Városi Versmondó Verseny középiskolai fordulóját. Ezen iskolánkból Kis Enikő 9.b osztályos tanuló vett részt. Wass Albert Üzenet haza című versét mondta el. A 14 makói középiskolás közül Enikő I. helyezést ért el. A középiskolások versenyében 1. helyezést ért el Makó Evelin, a MOK Návay Lajos Szakközépiskolájának 10. osztályos tanulója a Vesszőt táncoltat a Sátán című székely népballada és Wass Albert Szeretném című versének előadásával. 2. helyezett lett Hévézi Edina, a Návay Lajos Szakközépiskola 9. osztályos tanulója, aki Szabó Lőrinc Séta közben és Szabó Magda Dal az apámról című versét mondta el. Tóth Gabriella, a makói József Attila Gimnázium 10. osztályos tanulója 3. helyezett lett: Márai Sándor Csak az idő szalad és József Attila Tiszta szívvel című versét hallhattuk az ő előadásában. Iskolánkat Kerekes Luca, 9.a, Kis Enikő 9.b. és Németh Tibor 12.a osztályos tanuló képviselte ezen a versenyen. Az általános iskolások versenyében 1. helyezést ért el Janek Anetta 8. osztályos tanuló, aki Móra Ferenc A hegedű és Wass Albert Emlékezés egy régi márciusra című versét mondta el. (Bartók épület) 2. helyezett lett Badó András Garai Gábor Gyermekkori halászat és Mécs László A királyfi három bánata című versének előadásával (Kertvárosi épület). 3. helyen Német Kira végzett, aki A nagy hegyi tolvaj című székely népballadát és Krobacsinszky Eszter Hazámnak című versét adta elő. (Bartók épület) Szintén 3. helyezett lett Inokai Máté Kányádi Sándor Nyergestető és Varró Dániel Változatok egy gyerekdalra című versének előadásával. (József Attila Gimnázium) Már a díjazottak verseit látva is kirajzolódik azaz összetett, gazdag verskészlet, amellyel megörvendeztették az előadók a zsűrit és a hallgatóságot. Köszönjük a versmondóknak és felkészítő tanáraiknak ezt az izgalmas és tartalmas irodalmi kirándulást! Gratulálunk a szép eredményhez! Köszönjük felkészítő tanárának, Ocsovszkiné Joó Juditnak a munkáját! Kis Enikő 9.b osztályos tanuló Ady Endre Vers- és Prózamondó Verseny, Szeged Április 16-án, a 9.b osztályos Kis Enikő képviselte iskolánkat a Szeged Városi Kollégium Ady Endre Tagkollégiumában a XIX. ADY-HÉT keretében megrendezett Középiskolás Ady Endre Vers- és Prózamondó Versenyen. Enikő két verssel készült: Arany János A walesi bárdok és Wass Albert Üzenet haza című versét mondta el. Bejutott a 2. fordulóba, azon kilenc diák közé, akik mindkét verset elmondhatták. Ezen a versenyen hagyományosan előadóművészek, színészek is részt vesznek a zsűriben. Az idén Melkvi Bea színművésznő, Balogh József bemondó, Kocsis István kollégiumvezető és Fazekas Csaba kollégiumi tanár és főszervező értékelte a versmondók teljesítményét. Az első három helyezett között nem szerepelt Enikő, a további helyezésekről nem nyilatkoztak a szervezők, tehát a 4. és a 9. hely között végzett. Eredményes szerepléséhez gratulálunk, és köszönjük felkészítő tanárának, Ocsovszkiné Joó Juditnak a munkáját! - 9 -

SZIRÉNA Versenyek, eredmények Juhász Gyula Országos Versmondó Verseny megyei elődöntője Május 19-én rendezték meg Szegeden a Juhász Gyula Országos Versmondó és Énekelt vers-előadó Verseny regionális döntőjét a Rendezvényházban. A megmérettetésre a Kárpát-medence déli régiójából jelentkezhettek a versenyzők. Tehát nemcsak magyarországi, hanem szerbiai, romániai magyar versenyzők is szerepeltek. Minden korosztály képviseltette magát. A diákok mellett a nyugdíjas korosztály jelent meg legnagyobb létszámban. A kiemelkedően színvonalas rendezvényen a Szegedi Nemzeti Színház művészei Dálnoky Zsóka, Csorba Kata, Borovics Tamás - zsűriztek és hasznos szakmai tanácsaikkal látták el a továbbjutókat és az összes versenyzőt. Iskolánkat három diák képviselte. Bódi László (1/13.c osztály) két énekelt verset adott elő gitárral: Juhász Gyula Per omnia saecula és Juhász Gyula Testamentom című költeményét Jóni Alexandra (11.a) vokál kíséretével. Felkészítő tanáruk: Erdei Klára. Kis Enikő (9.b osztály) két verset mondott el: Kosztolányi Dezső Énekek éneke c. versét és Juhász Gyula Fehér Anna című balladáját. Felkészítő tanára: Ocsovszkiné Joó Judit. Nagy öröm számunkra, hogy Bódi László és Jóni Alexandra előadása továbbjutott: ők készülhetnek a szeptember 28-i országos döntőre. Gratulálunk a szép eredményhez! Az alapos, színvonalas, szívvel-lélekkel való felkészülést, iskolánk méltó képviseletét köszönjük mindhárom versenyzőnek és felkészítő tanáraiknak! Ocsovszkiné Joó Judit szerkesztő Rajzpályázat Madarak és Fák Napja (május 10.) tiszteletére, a Szarvasi Arborétum rajzpályázatot hirdetett általános iskolás (két korosztály) és középiskolás tanulók részére. A kreatív pályázat témája a fa volt: "Tudod, hogy a fák beszélnek? Igen, beszélnek! Beszélnek egymással és szólnak hozzád is, ha figyelsz rájuk." A pályázatra összesen 387 alkotás érkezett be Szarvasról, Békésszentandrásról, Alcsútdobozról, Körösladányból, Hódmezővásárhelyről, Nagyszénásról, Szolnokról, Magyarcsanádról, Orosházáról, Makóról, Debrecenből és Washingtonból olvashattuk az arborétum honlapján. A pályázaton részt vett Szentpéteri Eszter 10.a osztályos tanuló A fohászkodó fa című képével. A versenyben a 3. helyezést érte el. Felkészítő tanára: Gombkötő Margit - 10 -

Kiállítások, képzések Vöröskeresztes szimulációs tábor 2012. februárjában Kisteleken Baleset-szimulációs képzésen vettünk részt. Nagyon jól éreztük magunkat a négy nap alatt. Sok vicces, de nehéz, mégis szórakoztató feladatot oldottunk meg. Megtanítottak minket sminkelni, balesetet szimulálni és a sminkes alapanyagokat elkészíteni. Természetesen nem kozmetikai sminkelést tanultunk, hanem például hematóma, horzsolás, zúzódás sminkelését, vagy pápaszem sminkelését a szem köré (mintha jól behúztak volna egyet az illetőnek vagy megütötte volna a szemét). A bokaficam szimulációjához szükség volt sógyurmára, ebből készült a duzzanat, ezt piros és kék Szupracolor festékkel festettük be. A művér előállítása is izgalmas konyhai munka. Karamellizált cukorsziruphoz vizet és ecetet adunk, s ha kihűlt, piros ételfestékkel színezzük. Hogy mire jó mindez? Nem a környezetünk ijesztgetésére, hanem az Elsősegélynyújtó versenyen a feladatokban szereplő balesetek szimulációjához volt erre szükség. Áprilisban a Vöröskeresztes versenyen mi voltunk ennek a felelősei. A táborban a sminkelés tetszett legjobban. Sok új embert ismertünk meg. A képzés végén volt írásbeli és gyakorlati vizsga is, amelyen jól teljesítettünk, ezért elsősegélynyújtó versenyekre járhatunk. Nagyon jól éreztük magunkat, és sajnáltuk, hogy haza kellett jönni. Kiállítás a Városház Galériában Iskolánk, valamint a Szépség Koldusa Oktatási és Nevelési Alapítványa képzőművészeti pályázatot hirdetett Kedvenc mesém, kedvenc versem címmel. A díjkiosztó ünnepség és a kiállítás megnyitója 2012. március 29-én volt. A kiállítást szervezte és megnyitotta: Gombkötő Margit tanárnő. Bajusz Mónika Bakai Tilla Kalász Dóra 10. b osztály Gombkötő Margit tanárnő beszámolója a rendezvényről: A pályázatra tehát vers- és meseillusztrációkat küldtek öt iskolából. Jelenleg egy olyan összkép keletkezett, amely nélkülözte a művészeti iskolák alkotásait, ám ha szerényebb is volt így e részvétel, mégis odafigyelésre méltó a kiállított anyag. Kiderült, hogy nem is olyan könnyű illusztrációt készíteni, azaz a lényeget megragadni úgy, hogy közben még más elvárásoknak (pl. esztétikai) is meg kell felelni. A JAG-osok elvitték a díjak jelentős részét, de SZIGNUM-os diákok alkotásai is lettek díjazottak. A kiállítás április 18-ig volt megtekinthető Makón, a Városház Galériában. - 11 -

Kiállítások, képzések Református középiskolák diákújságíróinak szakmai napja Budapest, 2012. április 20. Már nagyon vártuk az április 20.-i pénteki napot, s nem csak azért, mert nem kellett iskolába menni, hanem, mert mind a hárman kíváncsiak voltunk, hogy milyen is lehet egy diákújságírók részére szervezett szakmai nap, hisz még nem volt ilyenben részünk. Kiss Éva Anna könyvtárossal, a Sziréna diáklap egyik felnőtt szerkesztőjével, mi hárman Gulyás Panni 10.a, Kerekes Luca 9.a, valamint jómagam Jaksa Bettina Mónika 10.a képviseltük iskolánk diáklapját. A rendezvény Budapesten a Magyar Református Egyház Zsinati Székházában volt. Kis késéssel (mert persze, hogy késett a busz, ilyen fontos napon! ) de végül is megérkeztünk a rendezvény helyszínére. Itt először reggeli áhitaton vettünk részt, majd Bettina, Panni, Luca a konferencia szünetében következtek az előadók. Pl: érdekes statisztikákat mutatott be Pásztory Ádám a fiatalok és az egyház kapcsolatáról. Miután véget ért ez az előadás, a fiatalok különböző szekciókban folytattak eszmecserét az újságírás csínjáról-bínjáról. A felnőttek ezalatt, a kommunikáció formáival ismerkedhettek meg. Mi szerencsére egy helyre kerültünk, így egyaránt beszélhettünk saját újságunkról. Itt másfél órát töltöttünk különböző iskolákból érkező diákokkal. Mindenki elmondhatta és megmutathatta ötleteit és munkáit. Mi nagy sikert arattunk, mert magunkkal vittük a Sziréna legfrissebb számait, amit mindenki megnézett. Ezt követően volt egy kis ebédszünet, amit ismerkedésre használtunk fel. Délután diákprezentációkat láthattunk-hallhattunk Amiről a tanárok sem tudnak címmel. Kicsit élveztük, hogy most mi mondhattunk újdonságokat. Felmerült az okostelefonok, internet szerepe a tanulásban, valamint a facebook; rajta legyek, ne legyek? és hasonló kérdések. A program zárásaként mindenki - tanárok-diákok egyaránt - elmondhatta véleményét a témával kapcsolatban. Nagyon jól éreztük magunkat ezen a rendezvényen. A haza utazás előtt még egy kis városnézés is belefért az időnkbe! Örülünk, hogy ott lehettünk! Köszönjük! Jaksa Bettina Mónika 10.a Danival, a legszínvonalasabb diákprezentációt bemutató előadóval A Városligetben - 12 - A Hősök téri metró megállóban

Kiállítások, képzések Makovecz Imre Fotó: internet Kiállítás látogatás 2012. május 11. Egy óra keretében meglátogattuk a makói városháza előterében felállított képkiállítást a helyi nevezetességekről. A fókuszpontban a Makovecz Imre által tervezett épületek a Hagymaház és a Hagymatikum voltak, de mellettük megjelent a romantika korában épül makói Ortodox Zsinagóga és a népi építészet is, amelyeket helyi lakosok fotóztak le. A fotók többsége az organizmus jegyében épült épületekről szólt. Hazánk legnagyobb stílusbeli képviselője Makovecz Imre volt. 1935-ben született Budapesten Makovecz Imre és Sallai Juliánna gyermekeként. Gyerekkorát apja szülőfalujában töltötte. Általános és gimnáziumi évei után a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karára jelentkezett 1954-ben, ahová fel is vették és 1959-ben végzett. 1959 és 1977 között különböző állami tervezővállalatoknál dolgozott, de közben munkatársaival a vidéket járta, hogy az akkor elsorvadásra ítélt falvakban kulturális egyesületeket szervezzen, és faluházat építsen azok megmaradása érdekében. 1981-be nagy áttörés volt életében, hiszen ekkor nyitotta meg első önálló építész irodáját. Első figyelemre méltó alkotása a paksi templom volt. 1992-ben a Magyar Művészeti Akadémia egyik alapítója, később elnöke lett. 1993-1998 között a Herendi Porcelángyár Rt. Igazgatótanácsának elnöke, 1996-1998 között pedig a Magyar Nemzet szerkesztőbizottság tagja volt. 2011. szeptember 27. halt meg. Végső nyugalomra Budapesten a Farkasréti temetőben helyezték. Több neves díjat és tisztséget tudhat magáévá, úgy mint a Ybl Miklós-díjat, Amerikai Építészek Szövetségének tiszteletbeli tagja címet, Kossuth-díjat, A Skót Építésszövetség tiszteletbeli tagja címet, A Magyar Köztársasági középkeresztjét a csillaggal, Dundee-i Egyetem díszdoktori címet, A Francia Építészeti Akadémia Nagy Aranyérmet, A Brit Építésszövetség tiszteletbeli tagja címet, Steindl Imre-díj, Corvin-láncot, Prima Primissima díjat, Budapest díszpolgára címet és a Szent István-díjat. Építészetére jellemző a már feljebb megnevezett organikus építészet, ez nem jelent mást, mint szerves építészet. A fotókon látszódtak a stílusjegyek, mint ha a földből nőtt volna ki és szinte alig találunk fém építő elemet, mert többségében a fa az épületek váza és szerkezete. Makovecz Imre és Makó kapcsolata 1998-ban kezdődött a Hagymaház újjáépítésével. A Hagymaház alapjai 1936-ban építették modernista stílusban, nevét onnan kapta, hogy a városi hagymaegyesület tagjai emeltették és benne árucsarnok, valamint egyesületi helységek kaptak helyet. A munkálatok 1935 októberétől 1936 júniusáig folytak. Az évek során az épület állapota eléggé leromlott. Így 1996-ban az akkori kormány kiírt egy pályázatot, amin Makó sikerrel szerepelt. A terveket Makovecz Imre készítette el. Az átadás határidejének 1998. augusztus 20. jelölte meg, ám ezt a határidőt bizonyos technikai okok miatt nem tudták tartani. A régi Hagymaházhoz képes az alapterülete 3700 négyzetméterré bővült és egy 200 négyzetméteres színpadot is kapott. A kiállításon látott képek a Hagymaházról, a megvilágított, többszörösen összetett kupolát mutatta be. Amely megidézi a református ótemplom fehér falát és tornyát. Érdekesség, hogy négy tornya van, ami a makói polgári büszkeség jelképe. Makóval kapcsolatos másik fő műve, aminek sikerét sajnos nem érhette meg, az a Makói Hagymatikum,azaz a Gyógy- és termálfürdő. 2012. január 20-án avatták föl és nyitották meg hivatalosan a nagyközönség előtt az új fürdőt. Makó még számos építészeti remeket köszönhet a mesternek. Ő tervezte például Erdei János Sportcsarnokot, József Attila Gimnázium épületének rekonstrukcióját, a makói autóbusz-pályaudvart, a Makói Általános Iskola - Kálvin téri épület bővítését, a Búza utcai bölcsődét, Termál és Gyógyfürdő Tanuszodát, Zenepavilont, Közhivatalok Házát. A kiállítás másik központját a Makói Ortodox Zsinagóga adta, amely az egyetlen ma is álló makói zsinagóga és egyúttal Magyarország második legnagyobb zsinagógája. 1895-be épült fel romantika stílusában az 1872-ben önállósult ortodox egyházközösség által. Eleinte imaházként, majd tüzelőtárolóként végül gondnoki lakásként használták. A képeken a legnagyobb hangsúlyt a homlokzata kapott. A kiállításon láthattunk képzőművészeti alkotásokat is. Összességében Makó páratlan szépségeit mutatta be nekünk. Bemutatta milyen gazdag eme város építészeti remekekben. A stílusok és korok zavartalanul megférnek egymás mellett. Görbe Boldizsár 10.a Hagymatikum Fotó: www.tiszahotel.hu Hagymaház Fotó: www.vendegvaro.hu - 13 -

Ünnepek, rendezvények Karácsonyi ünnepség iskolánkban - 2011. december 16. A karácsonyi műsort, a 10.a és a 10.b osztályok, osztályfőnökeik Kinyóné Kecskés Orsolya tanárnő és Nagy Zsuzsanna tanárnő vezetésével adták elő. Osztályfőnökünk a műsor tervezését már októberben megkezdte, így az osztály, igen rövid idő után megkapta a kis szerepét a műsorra. Minden szerep tökéletesen tükrözte azt, amit tanárnő a színpadra megálmodott. Miután megkaptuk a szerepet, szorgosan elkezdtünk próbálni és készülődni, hogy minden tökéletes legyen. Amikor már a tornatermi próbák is elkezdődtek, ott tudatosult bennünk, hogy nincs sok időnk, és izgulni kezdtünk. A próbákon mindenki sürgöttforgott, volt, aki szöveget tanult, volt, aki táncot vagy éneket. A felkészüléseken nagyon élveztük, hogy nem csak a szöveggyűjteményben lévő kötelező verseket kellett megtanulni, hanem egy új stílusban mutathattuk meg tudásunkat. Nagyon jó hangulatban teltek a próbák, ami az osztályközösségünknek is jót tett. Az iskolai ünnepség a mi osztályunk előadásával kezdődött meg, majd a 10.b osztály műsorszáma következett. Az ünnep zárásaként a két osztály együtt adta elő - Bódi László és Simon Zsolt gitárkíséretével, és Gilinger Ildikó ének-zene tanárnő segítségével - a Ghymes együttes ismert karácsonyi dalát. A visszajelzések alapján bátran ki tudom jelenteni, hogy nagyon jó hangulatú és emlékezetes ünneppel ajándékoztuk meg iskolánk tanárait és diákjait. Gulyás Panni 10.a - 14 -

SZIRÉNA Ünnepek, rendezvények A 10.b osztály karácsonyi műsora Az iskolai karácsonyi ünnepség szervezése ebben az évben is a 10 évfolyamok feladata volt. A 10.a diákjaival összefogva, közösen készültünk a műsorra. A próbák jó hangulatban teltek. A szövegek tanulása, begyakorlása közben sokat nevettünk és örömmel csináltuk a fenyőfákat is, amelyekkel az iskola pedagógusait, dolgozóit ajándékoztuk meg. Mindenki kivette részét a sok munkából. Feldíszítettük a termünket, zenét hallgattunk, énekeltünk: jó volt együtt lenni! 2011. december 16-án, a fellépés napján együtt reggeliztünk (vajas kifli, tea és Bajusz Mónika életének első mézeskalácsa). Megajándékoztuk egymást az előzetesen kihúzott nevek alapján miközben egyre nagyobb izgalommal vártuk a szereplést. Megérte fáradozni, mert a műsor és az utána kínált finom mézeskalács is sikert aratott. Jó érzés volt adni és örömet okozni másoknak. Köszönjük Gombkötő Margit és Gilinger Ildikó tanárnő segítségét. A 10.b osztály tanulói BERNÁTH WILLIAM: Karácsony Hó nem szitál. Az ég derűs. Csupán az este hűs. A szív örül: Jézusra vár. A lélek: fénysugár. Havatlan pusztán mély a csend egy csillag megjelent. Az arcokra kíváncsiság mély áhitata szállt. Idézve látom múltamat a gyémántos havat. S míg lelkem Jézust keresi: szívem békével van teli. - 15 -

Ünnepek, rendezvények 12.a osztály Szalagavató 2012. február 11. 13. Ti vagytok a földnek savai; ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg? nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek. 14. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített várost. 15. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak. 16. Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. (Máté Evangéliuma 5.) Köszöntőt mondott: Nagy-Baló Csaba, iskolánk református teológus tanára Énekelt: Jóni Alexandra 11.a osztályos tanuló Végzőseink angolkeringője A szalagavató azt hivatott jelezni, hogy a végzősök eljutottak a felnőtté válás kapujába, megjárván a kudarcokkal és sikerekkel tarkított utat, és már készen állnak arra, hogy szembenézzenek a nagyvilág kihívásaival. A kitűzött szalag azt is jelenti, hogy van mire emlékezniük az iskolában eltöltött időből. A szalag tehát mostantól azt jelenti számotokra, hogy fogyóban vannak a diákélet napjai, közeledik az érettségi illetve a szakmai vizsga ideje. A közelgő feladatok mind-mind újabb próbatételeket jelentenek majd a számtokra. Úgy gondolom, hogy az iskolában eltöltött évek tanulságai, tapasztalatai és örömei elég útravalót adhatnak, hogy sikerrel vegyetek minden további akadályt. A bál pedig, amely ezt a szimbolikus jelentésű szalagtűzést követi, méltó keretet és méltó okot is ad az ünneplésre, hiszen elsősorban ünnepelni gyűltünk ma este ide benneteket. Tehát ez a nap legyen még a felhőtlen örömé, a gondtalan ragyogásé és az önfeledt szórakozásé. A titeket most körülvevő szeretet és figyelem adjon erőt nektek az előttetek álló próbákhoz: az érettségihez, a szakmai vizsgához és felvételihez. A feladatok eredményes megoldásához A hála virágai: Lévai Ferencné iskolánk igazgatója és Kasza Zoltán 12.a osztályos tanuló sok sikert, kitartást, türelmet, a mai estére pedig emlékezetes perceket és jó szórakozást kívánok. (részletek Lévai Ferencné igazgató ünnepi beszédéből) - 16 -

SZIRÉNA Ünnepek, rendezvények Köszönet a felajánlott tombolatárgyakért! Aszódiné Pernye Szilvia igazgatóhelyettes, osztályával a 12.a osztállyal Köszönet és hála illet mindenkit, aki egy kicsit is hozzájárult ahhoz, hogy ez a rendezvény ilyen szép és sikeres legyen! Köszönet a segítségért Makó Város Önkormányzati Képviselőtestületének, Bálint Márta asszonynak a Makói Közművelődési Nonprofit Kht. vezetőjének és munkatársainak, Bartal László úrnak a Bartal Trans Kft. vezetőjének, Tóth István úrnak a Váll-Ker Kft. vezetőjének, Gergely Gábornak a Rio rendezvénydekoráció cég vezetőjének. Köszönet Dr. Buzás Anna asszonynak a felajánlott virágokért, Frank Csabának és nejének a zöld növények beszerzéséért, valamint a Four Sec Vagyonvédelmi és Oktató Kft.-nek. Köszönet a szép műsorért, önzetlen segítségéért: Szilágyi Rékának a keringőkért, Szélpál Szilveszternek, Jóni Alexandrának a dalokért, Balázs Orsolyának, Borbás Csabának a táncokért, a Voc-Art Zenekarnak a jó hangulatért. - Autós Csárda, Makó - Dobó Dolli fotográfus - ASS Bt., Makó - Bakos Ibolya fodrás, Makó - Beko Soft Kft.,Makó - Delta-Com 97, Pitvaros - Csipkesor Kft., Makó - D-D KKT, Magyarcsanád - Detty fodrászat, Makó - Diana Antikvárium, Makó - Erika Müköröm, Makó - Fotocella, Makó - Er-Ga Kft., Királyhegyes - H-Elektrománia, Makó - Gia 2001 Bt., Makó - Glamour Fashion, Makó - Exotic Sun Szolárium, Makó - Kígyó Gyógyszertár, Makó - Gyuris Zsuzsanna, Szatymaz - Hong Kong Áruház, Makó - Mayo Chix Divatáru, Makó - Nim-Med Bt., Kiszombor - Papp Róbert Cukrász, Makó - Pipacs Csemege, Pitvaros - Jani István, Kiszombor - Kalász Étterem - Makó - Langó Zsuzsanna, Makó - Maros Mix Bt., Makó - Pásztor Erika műkörömépítő - Szuperinfó - Euro-Land, Szeged Makó - Makói Mozaik - Mobil Klub, Makó - Molnár Attila, Makó - Pölös Sándorné Família ABC, Szatymaz - Rita Baba és Gyermekbolt, Makó - A-V. Partner Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Pitvaros - Ápol-Lakk Szépségstúdió, Szeged - Bálint Optika(Bálint Istvánné,) Makó - Balogh Adél Manikür Rozsdy Szalon, Makó - Diana Vadász-Horgász Antikvárium(Zsikai István), Makó - Er-Ga Kft.(Gabi Kis Boltja), Magyarcsanád - Bronz Hold Trafik (Takács Tiborné), Makó -Four Sec Vagyonvédelmi és Oktató Kft., Makó - Gvendolin Szolárium-Bronzárium, Makó - Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (J. Mónika), Makó - ''Kati-Patika''- Drogéria, Makó - Kisbagoly Vendéglö és Pizzéria, Makó - Korzó Gyógyszertát (Dr. Tóth György), Makó - Kunhalmi István Cowfidance Tánciskola - Matmazel Divatáru (Komáromi Jánosné), Sándorfalva - Matmazel Divatáru (Komáromi Jánosné), Makó - Nagy-györgy Melinda Fodrász Rozsdy Szalon, Makó - Papír- és Ajándékbolt (Varga László), Ópusztaszer Köszönet illeti a 11. évfolyam osztályfőnökeit Égető Mártát és Péli Gyöngyit, valamint az évfolyam diákjait, a szervezésben, előkészületekben nyújtott segítségükért. Köszönet Gerzanits Nikolettának, a rendezvény főszervezőjének, fáradhatatlan munkájáért. Köszönet Szemerédi segítségéért. Róbertnek, technikai Köszönet Kiss Éva Annának, a virágdekoráció elkészítéséért. A dekoráció Háttérben: Ráczné Csik Ilona osztályfőnök és a 12.b osztály - 17 -

A végzősök bécsi keringője Évfolyamtánc Thriller Ünnepek, rendezvények Szalagavatónk A szalagavató a 12. évfolyam egyik legfontosabb eseménye a tanév folyamán. Mi is ennek megfelelően fogtunk hozzá a készülődéshez. Október közepén elkezdtük a keringő betanulását Szilágyi Réka tanárnővel. A próbák mindig jó hangulatban teltek, és az idő csak úgy repült. Hamar elérkezett a február 11-e. Ez a nap mindannyiunk számára sok izgalmat tartogatott. A program este 6 órakor kezdődött. Először az iskola vezetőségének, majd a végzős osztályfőnököknek tűztek szalagot. Azt követően pedig az osztályfőnökök tűzték fel a szalagot a végzős diákoknak. Ez a pillanat volt számunkra a legmeghatóbb az egész este folyamán. A beszédek meghallgatása után, a fényképek vetítése alatt felidéztük az elmúlt négy év legjobb pillanatait, és együtt derültünk a családtagokkal, barátokkal. Míg a közönség a műsort élvezte mi izgatottan (inkább idegesen) készültünk az angol keringőre, mely a bál másik fénypontja volt. A tánc nagyon jól sikerült és végre mind meg nyugodtunk. A hivatalos ünnepség végén került sor az évfolyam táncra: Michael Jackson Thriller című számára táncoltunk. Ezen a ponton már senki sem volt ideges és élveztük a táncot. Teljes közönségsiker volt a Gerzanits Nikoletta tanárnő által betanított produkciónk. Az estét vacsorával folytattuk, majd hajnalig tartó táncolással zártuk a bált. Ez az este mindanyunkban sokáig megmarad majd. Köszönet érte szüleinknek, tanárainknak, hogy átélhettük ezeket a szép pillanatokat! Kasza Zoltán 12.a 2008-2012 Köszönet a főszervezői munkáért Gerzanits Nikoletta tanárnőnek - 18 -

Ünnepek, rendezvények Kis Enikő 9.b osztályos tanuló Makó város Önkormányzatának felkérése és iskolánk tantestületének döntése alapján március 15-én, a Városháza előtti Kossuth-szobornál tartott központi ünnepségen mondta el szónoklatát. A szónoklat megírásában segítségére voltak Égető Márta tanárnő, Nagy-Baló Csaba tanár úr. Felkészítője, kísérője volt Dr. Ocsovszkiné Joó Judit tanárnő. Tisztelt Ünneplő Közönség! 00 Elgondolkodtató kérdés ma, ezen az ünnepi napon, hogy mit jelent nekünk, tizenéveseknek március 15-e? Mit jelenthet ma, 2012-ben, a digitalizált, chattelős, e-mailezős, egyre inkább elszemélytelenedő világunkban 1848 emléke? Jelent-e többet, mint amit a történelemkönyvekből, és az iskolai, városi ünnepségekből tudhatunk róla: márciusi ifjak, Petőfi, Jókai, Vasvári, Irinyi, a Pilvax-kávéház, Landerer nyomdája, a 12 pont, a Nemzeti dal, Táncsics kiszabadítása, este pedig a Nemzeti Színházban a Bánk bán-előadás. Az események ismereténél többet kell, hogy jelentsen ez a nap. 1848. március 15-én néhány fiatal akart és mert cselekedni. Hitték, hogy meg tudják változtatni a történelmet, hitték, hogy rajtuk múlik az ország sorsa, jövője. Pedig nagy volt a tét: egy modern, polgári és szabad Magyarország megteremtése. Őket azonban nem rettentette el sem a feladat nagysága, sem a bécsi udvar megtorlásától való félelem. Lelkesedésük csatlakozásra buzdította a pesti embereket: március 15-én, Pest utcáin addig soha nem látott tömeg hömpölygött, amelytől a hatalom is megriadt, és elfogadtak minden követelést. Az eredmény: vér nélkül győzött a forradalom. Hazánk végre kiemelkedhetett a középkori, feudális viszonyokból. A szabadságharcot másfél év múlva leverték, de március 15-e emléke tovább élt a nemzet lelkében. Elődeink később mindig példaként tekintettek vissza erre a napra és hőseire, ha a történelem úgy kívánta, hogy küzdeni kell a szabadságért. Március 15-e volt a példa 1956. október 23-án, amikor nemzetünk felkelt a szovjet megszállók és azok hazai kiszolgálói ellen. Nem hiába hívták az akkori egyetemi diákokat tömörítő csoportosulást Petőfi-körnek. Nem hiába foglalták ők is 12 pontba követeléseiket, és követelték a Kossuth-címer visszaállítását. A cél ugyanaz volt, mint a nagy elődöké: szabad és független Magyarország megteremtése. Szomorú történelmi kapocs az is, hogy az orosz hadsereg másodszor is leverte a magyar szabadságharcot. Először 1849-ben. Petőfi és társai voltak a példaképek 1989-ben is. Szerencsére akkor nem kellett idegen puskacsövekkel szembenézni. Magyarország szabad és független állammá vált. Március 15-e számomra az összefogás jelképe, az egész nemzetet egyesítő összefogásé. Származástól, vallási hovatartozástól, vagyoni helyzettől függetlenül. A márciusi ifjak, számomra mint református gimnáziumba járó diák számára, mind megannyi apostola a szabadságnak. Krisztusnak 12 apostola volt, s ezek elterjesztették szavait az egész világon. A márciusi ifjak is így terjesztették hazánkban a szabadság eszméit. Ez a nap azt üzeni nekünk, fiataloknak, hogy legyünk büszkék nemzetünkre, legyünk büszkék múltunkra, az őseinkre. Becsüljük meg a szabadságot és függetlenséget, amelybe mi már beleszülethettünk. Olyan felnőttekké váljunk, akik a közösség, a nemzet érdekeit ugyanannyira fontosnak tartják, ha nem fontosabbnak, mint az egyéni érvényesülést. A forradalom és szabadságharc hősei, vezérei és a névtelen tömegek olyan örökséget hagytak ránk, amelyet oltalmaznia és ápolnia kell minden új nemzedéknek. Utassy József soraival szeretném zárni gondolataimat: Én szemfedőlapod lerántom: kelj fel és járj Petőfi Sándor! Zúg a Március, záporos fény ver, Suhog a zászlós tűz a vérben. Hüvelyét veszti, borong a kardlap: úgy kelj föl, mint forradalmad! Szedd össze csontjaid barátom: lopnak a bőség kosarából, a jognak asztalánál lopnak, Népek nevében! S te halott vagy?! Holnap a szellem napvilágát roppantják ránk hétszer gyávák. Talpra Petőfi! Sírodat rázom: szólj még egyszer a Szabadságról! Kis Enikő a városi ünnepségen (Fotó: www.delmagyar.hu) - 19 -

Ünnepek, rendezvények Juhász Gyula Nap 2012. március 14. (szerda) Program: 00 - Gyülekezés: 7,45-ig - Belépő: 1 db gyümölcs/fő (alma, banán, narancs) 8,00 órától 8,45 óráig - Megnyitó - Hip-Hop bemutató 8,00 órától 11,15 óráig - Fotó A nap pillanatai 9,00 órától 13,00 óráig - Főzés terítés 9,00 órától 11,15 óráig SPORT - teremfoci - pingpong - csocsó 9,00 órától 10,30 óráig - Juhász Gyula Emléktúra a városban 9,00 órától 10,00 óráig 1. helyszín: Tréfás mesék - vidám történetek interaktív előadása 2. helyszín: Beugró szituációs színházi játékok 3. helyszín: Bűvös szoba - ügyességi játékok, idegőrlő másodpercek 4. helyszín: Activity - Mutogasd el, rajzold le, írd körül! 5. helyszín: Kvíz játékok - száz téma, száz kérdés, száz válasz 6. helyszín: Frizura smink - amatőrök, profi módon 7. helyszín: Minden, ami vicc, poén, humor! 8. helyszín: Táncház a makói Maros Néptáncegyüttes tagjaival 9. helyszín: Kreatív Műhely - ötletek, technikák, praktikák 10. helyszín: Galéria Ebben még van AGYAG! 10,00 10,30 óra Szünet - a szünetben Salátabár a 9. teremben vendéglátó: 10.b osztály 10,30 órától 11,15 óráig 1 10. helyszíneken csere!!! 11. helyszín: Játékos vetélkedő 11,30 órától Karaoke - (rész) Eredményhirdetés Süti verseny: Nevezés: csakis házi készítésű süteményekkel - ami lehet édes vagy sós. Kategóriánként 2 db (szelet)/osztály + a süti receptek ZSŰRI által értékelve: - az osztályok által készített ebéd - süti verseny - karaoke - fotó A nap pillanatai - 20 -

Tréfás mesék Ünnepek, rendezvények A legérdekesebb helyszínek Foci Az egyik színhely a 105-ös terem volt Tréfás mesék címmel, Ocsovszkiné Joó Judit tanárnő vezetésével. Két mesét játszottunk el. Az egyik csapat A kőlevest, mi pedig A két komát. Miután a tanárnő szétosztotta a szerepeket és a 00 szöveget, mindenki gyakorolni kezdett. Mondogattuk a szöveget és a kellékeket próbálgattuk. (Huszársapka, kalap, kendő, nagykendő volt az asztalon, de legínycsiklandozóbb a kőlevesbe teendő kolbász volt.) Én három csoporttársammal A kőleves című mesét adtam elő. Régi, hagyományos mese, amit mindenki ismer. Szerepelt benne egy katona és egy öregasszony. Én voltam az egyik mesélő. Nekem nagyon tetszett. Kőből főzött levest a katona, persze úgy, hogy az öreganyó hozta a hozzávalókat: zöldségeket, krumplit, sót, zsírt, no és egy szál kolbászt. (Ki lehet próbálni otthon. Nagyon finom!) Az öregasszony nagyon csodálkozott a végén: hogy lehet kőből ilyen finom levest készíteni? Jó szórakozás volt a csoportnak! Tamasi Jennifer, 1/13. c Ezután mi következtünk. A történet két komáról szólt, akik folyton be akarták csapni egymást, de nem tudták. Sokat veszekedtek, de végül megegyezésre jutottak, mert nem tudtak túljárni egymás eszén. Mindenki ügyesen játszotta a szerepét, sokat nevettünk egymás bolondságain. Az volt a legviccesebb, amikor az egyik asszony megverte a férjét. A meseelőadást egy találós kérdésekből álló vetélkedő zárta. Egy kis ízelítő: Csak a tiéd, mégis mások használják többet. Mi az? (A neved) Ismerünk egy magas fát, rajta épp tizenkét ág, négy fészek mindegyiken, hét tojás a fészkekben. (Az év, a hónapok, a hetek és a napok) Fejjel alá, lábbal fel, a kiságyban így áll fel. (Hagyma) Zúgolódom, hangoskodom, Pedig se szám, se pocakom, Ami fogam alá kerül, Megaprítom kegyetlenül, Le azonban sosem nyelem, Magam alá eresztgetem. (Fűrész) Mindenki nagyon jól érezte magát. A csapat jól összekovácsolódott. Kardos Anna, 9.b osztály Ezen a napon megrendezésre került egy jó kis teremlabdarúgó bajnokság is. A mérkőzések szervezésére és a játékvezetésre iskolánk volt torna tanárát Stenszky Csabát kérték fel a nap szervezői. A jelentkező csapatok két csoportba lettek besorolva. A mérkőzések 2x8 percesek voltak. A csoportgyőztesek kerültek a döntőbe. A meccsekre a nagy harcosság és küzdelem volt jellemző. A Vegyes csapat és a 10.a osztály csapat játszotta a döntő mérkőzést. A döntő nagy meglepetéssel kezdődött, ugyanis az esélyesebbnek vélt Vegyes csapatnak 3 gólos hátrányt sikerült összehoznia. A második félidőben sem sikerült fordítani az eredményen. A 10.a nyert 3:2-re. A torna legjobb játékosa: Horváth Gábor 1/13.b Köszönjük Stenszky Csaba tanár úrnak a segítséget! Horváth Gergő 11.b Kreatív Műhely Évek óta hagyomány, hogy ezen a napon sok más mellett kreatívkodni is lehet. Kiss Éva Anna könyvtáros fogadott bennünket idén is. Nagyon vártuk, hogy vajon mi kerül majd ki ebben az évben a kezeink közül. Szokás szerint sokan jelentkeztek erre a helyszínre. Mikor beléptünk a könyvtárba megláttuk az asztalon a hozzávalókat, de még nem tudtuk, hogy mit fogunk készíteni. Elő voltak készítve különböző színű dekorfilc anyagok, színes gyöngyök, fonalak, ollók és a tű. Egy kicsit megijedtünk, de gyorsan elsajátítottuk a pelenkaöltést. Egy kis szabás néhány öltés dekoráció ragasztás és már mindenkinek készen is volt az egyedi mobiltelefon tokja. Jó hangulatban folyt a munka, így az idő gyorsan elröppent. Szívesen maradtunk volna még egy kicsit ezen a helyszínen. - 21 -

SZIRÉNA Ünnepek, rendezvények Végeredmény (A zsűrizett versenyszámok alapján) I. korosztály (9-10. évf.) 1. 9.b osztály 2. 9.c osztály 3. 10.a osztály II. korosztály (11-12. évf.) 1. 12.b osztály 2. 11.b osztály 3. 12.a osztály III. korosztály (szakképző évf.) 1. 2/14.a osztály 2. 1/13.c osztály 3. 1/13.b osztály Gratulálunk a helyezetteknek! KÖSZÖNJÜK! Köszönjük a Juhász Gyula Nap megszervezésében, lebonyolításában nyújtott segítséget, a sok munkát, az iskola vezetőségének, pedagógusainak, dolgozóinak!!! Köszönjük a tanulóknak a részvételt, a szülőknek a sok finom süteményt!!! Külön köszönet a 10.b osztálynak a Salátabár finomságainak elkészítéséért, valamint a 11.b osztálynak az előkészületekben nyújtott segítségéért. Köszönjük vendégeink segítőkész hozzáállását, közreműködését!!! Vendégeink voltak: Táncok: Tóthné Döme Mária, Tóth Endre és a makói Maros Néptáncegyüttes, Gyuricza Fanni és Hip-Hop tánccsoportja Teremfoci: Stenszky Csaba iskolánk volt testnevelő tanára Frizura-smink: Nagy-György Melinda fodrász, Juhász Eszter kozmetikus Süti verseny: Tóthné Libor Mária (http://limarapeksege.blogspot.com) Fotó verseny: Puszta Zoltán fotós Galéria: Tenczerné Kasza Mária Karaoke: Iski Roland és társa Péli Gyöngyi, Nagy Zsuzsanna, Kiss Éva Anna szervezők - 22

SZIRÉNA Ünnepek, rendezvények Költészet Napja 2012. április 11. De mi is az a Költészet Napja? és Miért pont ma van? Egyszer, pontosan 1905-ben, április 11-én, született Magyarországon egy kisgyerek, József Attila volt a neve. Ebben a városban is élt, ahol 00 most mi élünk. Az Ő emléke és az összes magyar költő emléke, és munkássága előtt hajtunk fejet a mai napon. Egy évben csak 24 óra a költészet napja, de ha minden nap csak egy percre is eszedbe jut egy vers sora, vagy iskolába jövet eszedbe jut, hogy kiről is nevezték el iskolánkat, már sokat tettél a lelkedért. A vers a léleknek szól, akár nyugtat vagy zaklat, akár altat vagy ébreszt. Színházi előadás iskolánkban 2012. április 18. A Szegedi Nemzeti Színház művészei, tantermi színházi projekt keretében előadást tartottak iskolánkban. Szophoklész, Antigoné című tragédiáját láthatta a közönség az alábbi szereposztásban: Antigoné Danis Lídia Kreón Pataki Ferenc Iszméné, Őr, Haimón, Teiresziász, Hírnök Barnák László Karvezető Savanyu Gergely Az előadást rendezte: Barnák László A műsor szereplői: Kerekes Luca 9.a Kis Enikő 9.b Rakonczai Rita 11.a Bódi László 1/14.c A programban a 9-12. évfolyam 90 tanulója és 4 pedagógus vett részt. A program szervezője: Kiss Éva Anna könyvtáros A műsor zárásaként a pedagógusok és a diákok képviseletében Kinyóné Kecskés Orsolya tanárnő és két 10.a osztályos tanuló a megemlékezés koszorúját és egy-egy mécsest, helyeztek el iskolánk épülete előtt található Juhász Gyula szobor talapzatánál. Az előadás után, a folyosón elkapott (elcsípett) vélemények: Nekem Antigoné tetszett a legjobban, igazi mai csaj! Ez egy Romeo és Júlia történet az ókorból! Remélem, jönnek még hozzánk, nekem nagyon tetszett!!! Nekem a aki sok szerepet játszott a Barnák László tetszett megmutatta, hogy milyen sokoldalú, több karaktert is játszik egy darabban, és még ő is rendezte. A műsort összeállította, szervezte: Égető Márta tanárnő, Kiss Éva Anna könyvtáros A Pataki Ferenc volt a legjobb! Izgalmas volt, hogy itt éltek, játszottak köztünk, akár meg is érinthettük volna őket. - 23 -

Ünnepek, rendezvények BALLAGÁS 2012 A 12.a osztály nevében Tóth Ágnes tanuló búcsúzott: mint a fecske alkonyati szélben Ma szárnyat bont egy sereg diák. írta Ady Endre. S e napos májusi délutánon eszembe jutnak a költő szavai. Ma szárnyat bontottunk, s elrepülünk a távoli, ismeretlen jövő felé. De egy évvel ezelőtt még mi is a sorfalban álltunk, s hallgattuk ballagó diáktársaink szomorú énekét: Most búcsúzunk és elmegyünk, a mi időnk lejárt Akkor még oly távolinak tűnt a mai nap. Végzős barátainkat komolynak, érettnek láttuk, s reméltük, egy év múlva mi is felkészültebbek leszünk, felnövünk az élethez. De most, hogy eljött a négy éven át várt pillanat, még nem érezzük késznek magunkat arra, hogy kilépjünk iskolánk biztonságot adó falai közül. Hiszen nem a tudás, hanem a tanulás, nem a birtoklás, hanem a szerzés, nem az ottlét, hanem az odaút szerzi a nagyobb örömet. Míg messze volt az utolsó nagy próbatétel, az érettségi, egyszer sem gondoltunk arra, hogy a középiskola milyen biztos pont az életünkben. Elbúcsúzunk hát. Minden dolog, aminek kezdete van, véget is ér. S visszagondolván az itt hagyott négy évre, a szürke hétköznapokra, a kirándulásokra, a suli napokra, a suli bulikra, a természetvédelmi napokra, a sportnapokra, a színházi előadásokra, a versenyekre, a szalagavatóra vagy a szerenádra. Szerencsésnek érzem magam, hogy ide jártam. Olyan tapasztalatokkal gazdagodtam, ami segít majd elindulni az élet rögös útján. Mert ma kilépünk a nagyvilágba. Szent-Györgyi Albert örökérvényű szavaival búcsúzom: Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog. Kilencedik osztályban vegyes érzelmekkel néztük a középiskolai tanulmányok elé. Tudtuk, hogy ez az évnyitó egy egészen új életszakasz kezdetét jelenti. A sok vidám pillanat megszépítette számunkra az iskolai életet. Minden évben lelkesen vetettük bele magunkat a Juhász Gyula Napok érdekes rendezvényeibe, és sikeresen szerepeltünk a vetélkedőn. A szakmai órákon szerzett ismereteket igazán magas szinten elsajátítottuk, a szakmai versenyeken elért eredményeink az osztály több tagját is az egészségügyi pálya felé indították. A 12.-re összeszokott lánycsapat már igazi összeforrott közösségként tekintett az utolsó év kihívásai elé. A negyedik év végére igazán megtanultuk tisztelni egymást és a tudást. Reméljük mások is látják rajtunk, mennyit komolyodtunk, változott az életfelfogásunk. Nagyon fognak hiányozni tanáraink, akik tanítottak minket, és megpróbáltak felkészíteni az élet előttünk álló kihívásaira. Köszönjük nekik ezt a 4 évet, és köszönöm nektek, hogy a barátaim voltatok és bátran állíthatom, hogy életünk legmeghatározóbb időszakát éltük át együtt. Egy idézettel zárnám beszédemet: A jóság fontosabb a bölcsességnél, s ennek felismerése már maga is bölcsesség. Brutyó Boglárka köszönt el a 12.b osztály nevében. - 24 -

Ünnepek, rendezvények BALLAGÁS 2012-25 -

SZIRÉNA Ünnepek, rendezvények A Nemzeti Összetartozás Napja 2012. június 4. A 2010. május végén a Parlament az elsők között fogadta el a 2010. évi XLV. törvényt a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről, mely a trianoni békediktátum 90. évfordulójáról megemlékezve a magyarság történetének e szomorú dátumát a nemzeti összetartozás napjává1 nyilvánította. A képviselők több mint négyötöde szavazott a jogszabály elfogadása mellett. Az Országgyűlés kinyilvánította, hogy a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti össze-tartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme. 4. A Magyar Köztársaság Országgyűlése kötelességének tekinti arra inteni a nemzet ma élő tagjait és a jövendő nemzedékeket, hogy a trianoni békediktátum okozta nemzeti tragédiára mindörökké emlékezve, más nemzetek tagjaiban okkal sérelmeket keltő hibáinkat is számon tartva, s ezekből okulva, az elmúlt kilencven esztendő küzdelmeiben az összefogás példáiból, a nemzeti megújulás eredményeiből erőt merítve, a nemzeti összetartozás erősítésén munkálkodjanak. Ennek érdekében az Országgyűlés június 4ét, az 1920. évi trianoni békediktátum napját a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánítja. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum kitörölhetetlen, máig feldolgozatlan nyomot hagyott Közép-Európa nemzeteinek tudatában, generációk óta a régió történelmének és politikai eseményeinek közvetlen vagy közvetett befolyásolója. Közép-Európa államai és nemzetei, a döntés rájuk vonatkozó következményeinek megfelelően, eltérő módon viszonyulnak a szerződéshez. Egyes nemzetek önazonosságuk megteremtése és kiteljesítése szempontjából meghatározó és előre-mutató eseménynek tekintik, ám a magyarság számára Trianon a XX. század legnagyobb tragédiája. A nemzeti emlékezés, a Kárpát-medence népei közös jövőjének elősegítése és az európai értékek érvényesülése azt a feladatot rója ránk, hogy segítsük Trianon döntéseinek megértését és feldolgozását. Ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy bebizonyítsuk: a nyelvéből és kultúrájából erőt merítő magyarság e történelmi tragédia után képes a nemzeti meg-újulásra, az előtte álló történelmi feladatok megoldására. Iskolánkban május 31-én élő zenés néptáncos műsorral, templomunkban pedig június 3-án Istentisztelet keretében versekkel, énekkel emlékeztünk június 4.-re, a Nemzeti Összetartozás Napjára. Az ünnepi műsort összeállította: Nagy-Baló Csaba tanár úr. A műsorban közreműködtek iskolánk tanulói valamint Gilinger Ildikó ének-zene tanár, hangszeren kísértek: Bíró Anita és Szirbik Edit. - 26 -

Juhász Gyula: Trianon Nem kell beszélni róla sohasem, De mindig, mindig gondoljunk reá. Mert nem lehet feledni, nem, soha, Amíg magyar lesz és emlékezet, Jog és igazság, becsület, remény, Hogy volt nekünk egy országunk e földön, Melyet magyar erő szerzett vitézül, S magyar szív és ész tartott meg bizony. Egy ezer évnek vére, könnye és Verejtékes munkája adta meg Szent jussunkat e drága hagyatékhoz. És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt a kedves Pozsony, Hol királyokat koronáztak egykor, S a legnagyobb magyar hirdette hévvel, Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország! És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt legszebb koszorúja Európának, a Kárpátok éke, És mienk volt a legszebb kék szalag, Az Adriának gyöngyös pártadísze! Ünnepek, rendezvények És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol Ferenczy festett, mestereknek álma Napfényes műveken föltündökölt, S egész világra árasztott derűt. És nem lehet feledni, nem soha, Hogy Váradon egy Ady énekelt, És holnapot hirdettek magyarok. És nem lehet feledni, nem, soha A bölcsőket és sírokat nekünk, Magyar bölcsőket, magyar sírokat, Dicsőség és gyász örök fészkeit. Mert ki feledné, hogy Verecke útján Jött e hazába a honfoglaló nép, És ki feledné, hogy erdélyi síkon Tűnt a dicsőség nem múló egébe Az ifjú és szabad Petőfi Sándor! Ő egymaga a diadalmas élet, Út és igazság csillaga nekünk, Ha őt fogod követni gyászban, árnyban, Balsorsban és kétségben, ó, magyar, A pokol kapuin is győzni fogsz, S a földön föltalálod már a mennyet S tudnád feledni a szelíd Szalontát, hol Arany Jánost ringatá a dajka? Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt, Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső, Bírnád feledni Kassa szent halottját? S lehet feledni az aradi őskert Tizenhárom magasztos álmodóját, Kik mind, mind várnak egy föltámadásra? Trianon gyászos napján, magyarok, Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos, Rossz csillagok alatt virrasztva járók, Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött Ma fogjatok kezet, s esküdjetek Némán, csupán a szív veréseivel S a jövendő hitével egy nagy esküt, Mely az örök életre kötelez, A munkát és a küzdést hirdeti, És elvisz a boldog föltámadásra. Nem kell beszélni róla sohasem? De mindig, mindig gondoljunk reá! (1927) - 27 -

SZIRÉNA Táborok, kirándulások Síoktatás a Mátrában 2012. január 29-én Moravszki Bence és én elmentünk a Kecskés Tibor tanár úr által megszervezett síelős napra a Mátrába. Korán reggel volt az indulás, 10 óra körül oda is értünk, és nekiláttunk az öltözködésnek. Tanár úr nagyon jól tanított minket, egy óra sem kellett és nagyon jól belejöttünk a léc használatába. Másfél óra okítás után mehettünk a szabad utunkra a megbeszélt területen. Dél körül ebédszünetet tartottunk, azt követően fél ötig még csúszhattunk egy párat. 5 óra körül elindultunk hazafelé. Sajnos. Én személy szerint nagyon elfáradtam, de nagyon jó volt ez a nap, örültem, hogy nem hagytam ki ezt a lehetőséget. Köszönjük szépen az iskolának, hogy támogatta ezt a csodás napot, és tanár úrnak, hogy elvitt bennünket. Reméljük jövőre is lesz ilyen lehetőség és a diákok közül még többen próbálhatják ki a téli sportok örömeit! Bence, Kecskés Tibor tanár úr, és én Szentpéteri Eszter 10.a Osztálykirándult a 11.b - 2012. június 7. Kirándulni jó! A 11.b osztály kirándulást szervezett a Maros-partra. Végre kipróbálták a kalandparkot! Jó volt!!! - 28 -

SZIRÉNA Táborok, kirándulások Kirándulás Visegrádra Izgatottan vártuk azt a bizonyos két napot. A 10.a kirándulni megy május 24-25.-én!!! A vonatozás, a túrázás nagy kaland volt, mivel együtt lehettünk. Ezen kívül rendkívül érdekes dolgokat tekinthettünk meg. A Petőfi Irodalmi Múzeumban egy új Petőfi Sándort bemutató kiállítást néztünk meg, valamint másnap a visegrádi kastélyt. Felmentünk a túraútvonalon a Fellegvárig, majd boboztunk is egyet. Mindenki nagyon jól érezte magát! Este még paprikás krumplit is főztünk, ami nagy sikert aratott. De ami Vegasban történt, az Vegasban is marad. egyszer fent, egyszer lent Köszönjük Kinyóné Kecskés Orsolya tanárnőnek, osztályfőnökünknek a szép napokat és Szemerédi Róbertnek a kíséretet! Jaksa Bettina Mónika 10.a A munkának vége,. Régi idők focija helyett ruhái Igen, igen, igen mert élni kell - 29 -

Szünet 2010/2011 tanév II. szám Egy kis pihenőlap (Már nem sok van a végéig! 00 Kitartás, csak 22 oldal! ) Aranyköpések Innen onnan Azt mondják, szebb vagyok mint valaha. De ki a fene az a Valaha? A bárányok is bárányokat számolnak, ha nem tudnak elaludni? Ha hajókirándulásra indulsz, jól válogasd meg az útitarsaidat,lehet hogy kesőbb meg kell enned őket! Nem az a gáz, hogy felszalagozott rotációs kapát kapsz ballagásra, hanem az, hogy ha örülsz is neki. Az ember nyitott könyv, de csak akkor tudsz olvasni belőle, ha már közel engedett magához... Távolról csak azt látod, amit odaképzelsz. Megtörtént esetek A leggyakoribb olvasói kérés a könyvtárban: - A matematika szöveggyűjteményt szeretném kikérni a következő órára. - Nem a négyjegyű függvénytáblázatra gondoltál? - Nem tudom. Az biztos, hogy sárga! Ez is elhangzott már - Valami Puskintól kellene valamit kiolvasni holnapra!? No komment - Petőfi és Arany levelei kellenének sürgősen a magyartanárnőnek! A barátok azok, akik megkérdezik, hogy vagy, és várnak a válaszra. Ha sok alkoholt iszok, akkor alkoholista leszek? És ha sok Fantát, akkor fantasztikus? Amelyik kutya ugat, az nem macska. Az én kedvenc íróm a háziorvosom, mert ő mindig azt írja, amit én olvasni szeretnék főleg, ha nem mentem suliba. Az optimista azt hirdeti, hogy a lehetséges világok legjobbikában élünk; a pesszimista tart attól, hogy ez tényleg így van. Mondtam már, hogy 5 perc és ott vagyok, nem kell ezért fél óránként hívogatni...! - 30 -

Látjátuk feleim szümtükkel mik vogymunk. Isa mi a 9.a vogymunk. Mi vogymunka a bátor 32 titán és titanisz. Mennyi milosztben terümtevé elevé miü isemüköt és odutta volá nekünk 205-ös termét házoá. Az ofő tiltoá minket a rossztul, s mi próbálunk szót fogadni. Gye mundoá nekünk ofő nüm eneik: isa ki nopun emdül az egyesektűl, halálnek haláláal holsz. Osztályok 9.a Osztályfőnök: Törökné Hadár Kinga Tanulók: Balogh Bertram Bárkányi Márk János Birke Csilla Gréta Borbély László Bugyi Dorina Csöndes Szabina Gilinger Márk Hajdu Márk Horváth Róbert Illés Márk Ferenc Kabai Balázs Kerekes Luca Kis-Jakab Barbara Kiss Gabriella Lakatos Krisztián Leitner Mátyás Mészáros Ádám Nacsa Márk Nagy Imre Sándor Nagy-György Dominika Pécsi Franciska Péter Annamária Putárik Franciska Rácz Fanni Rácz Imre Krisztofer Rácz Zoltán Replyuk Bence Sinoros-Szabó Mihály Szűcs Erika Szűcs Máté Török Barbara Vass András Pál - 31 -

Osztályok 9.b Osztályfőnök: Nagy-Szilágyi Krisztina Tanulók: Bader Barbara Borbély Renáta Czene Éva Dudás Bianka Farkas Vivien Fejes Barbara Fodor Bettina Gán Ivett Horváth Alexandra Jóni Andrea Kardos Anna Kis Enikő Mag Renáta Mircsov Nikoletta Molnár Barbara Raffai Vivien Sallai Vivien Simon Viktória Szakács Renáta Orsolya Szegedi Evelin Szemerédi Alexandra Szotszkov Krisztina Szilvia Török Anett Vass Anita A mi osztályunk egy lányosztály, ahol 1 fiú sincs! Ez elég furcsa, így aztán nagyon sok a vita, nagy ellentétek vannak. A Juhász Gyula Napon viszont nagyon ügyes volt az osztály. A 9-10. évfolyamosok közül a mi osztályunk lett az első, nagyon örültünk neki, hogy végre valamiben sikert értünk el. Nyertünk egy szabad napot, ahol az egész osztály együtt lehet, és akkor nekünk nem kell suliba jönni, kint lehetünk a szabadban, választott program lesz. Nyertünk még 5 ezer forintot és még édességet is a kiváló helytállásért. Borbély Renáta A mi osztályunk egy átlagos osztály. Mikor csoportmunkában kell dolgozni, akkor összefog a csapat és megcsinálja, amit a tanár mond. Én azért szeretek ide járni, mert nagyon kedvesek a tanárok és jó fejek a lányok is. Eleinte mindenki külön volt, de most már összeszoktunk. Vannak nagyon vicces osztálytársaim, amikor rossz kedvem van, akkor fel tudnak vidítani. Szeretem ezt az iskolát, mert ha nem értek valamit, akkor segítenek. Bader Barbara Szerintem ez egy jó osztály, ahol mindenki összetartó. Én jól érzem magamat ebben az osztályközösségben. Azért szeretem ezt az iskolát, mert ha nem értek valamit, akkor bármikor megkérdezhetem a tanárokat és elmagyarázzák. Ez a közösség egy fiúmentes osztály. Ebben az osztályban mindenkinek van humorérzéke. Czene Éva Én azt tapasztaltam ebben az osztályban, hogy ha van olyasvalami, amiben közösen tudunk dolgozni, akkor összefog az osztály. Én már úgy vettem észre, hogy kezd összeszokni az osztály. Nagyon jól érzem magam ebben az osztályban, és az is jó benne, hogy csak lányok vagyunk. A tanárokat is nagyon kedvelem, mert rendesek. Nagyon jó programok voltak a Juhász Gyula Napon is. Fejes Barbara - 32 -

Osztályok Azért tanulok ebben a suliban, mert itt van az a szakma, amit tanulni szeretnék. Szeretem ezt az osztályt, ez a legjobb. Kedvelek mindenkit az osztályból. Az osztály kezd összetartani, és jó volt együtt tölteni a Juhász Gyula napot. Szerintem a karaoke-t nagyon jól énekeltük, mindenki mosolygott. Ahogy telik az idő, az osztály egyre összetartóbb. Farkas Vivien Egy igazi kis csajos osztály a 9.b, az osztályfőnöke Nagy Szilágyi Krisztina. Nálunk mindig van hiányzó, sosincs meg a teljes létszámunk. Összefogunk, ha kell, segítünk egymásnak. Tudunk rappelni, karaokezni, táncolni, sütni-főzni mindent, amit kell. Mindig pörög az élet, állandóan van valami. Fodor Bettina Ez egy lányközösség kisebb nagyobb vitákkal, de összetartó osztály. Különböző csoportok alakultak ki, akik nagyon jó barátságot kötöttek. Tanórákon aktívak vagyunk és szeretünk kitartóan dolgozni. Persze van egy-két kivétel. Az osztályfőnökünk elég sokat kiabál és fegyelmez minket, de látható fejlődést ért el az osztály év eleje óta. A hétköznapok néha unalmasan, néha élményekkel dúsan telnek. Gán Ivett Osztályfőnökünkkel Nagy-Szilágyi Krisztinával a matek és az informatika óra telik. Sokan nem ismertük egymást, de mára már összekovácsolódtunk. Nem mi vagyunk a legjobb osztályközösség, de jó úton haladunk. Horváth Alexandra Mivel mi voltunk az újak, a kicsik, év elején megvolt a gólyaavató nagyon jól sikerült. Otthonkában és kendőben kellett jönnünk iskolába hát eléggé viccesek voltunk. Hangosak vagyunk és feltűnőek, de nem is annyira rosszak. A mi osztályunkat sokféleképp becézgették, ezt inkább hagyjuk is A lényeg, hogy aranyosak és cukik vagyunk! Jóni Andrea Itt nem telik el nap konfliktusok nélkül, de ezeken aztán jókat nevetünk. Az osztályfőnökünk, akit nagyon szeretünk, de néha azért sikerül kiakasztani pl. a sorbaállásnál. Az iskolai rendezvényeken jó eredményeket értünk el. Aranyköpéseink: Kis kő latinul: kavics - Többet van a telefon a kezedben, mint én!!!! - Miért nem lehet facebookozni?? Azért hogy a szamarak csodálkozzanak. Kardos Anna A mi osztályunk egy igazi csajos osztály, hiszen egy fiú sincs köztünk. Osztályfőnökünknek néha meggyűlik a baja velünk. Sokat szoktunk nevetni azon, hogy milyen butaságokat tudunk mondani matek órán. A Juhász Gyula Nap nagyon jó kis buli volt, habár nem maradhatott ki a duzzogás, de ezt már kezdem megszokni! Kis Enikő Vannak órák, amikor két csapatra vagyunk osztva: van a kezdő és a haladó csoportra. Év eleje óta a kis osztályunk elég jól összekovácsolódott. Összebarátkoztunk és az osztály minden problémáját meg tudjuk beszélni. Molnár Barbara A mi osztályunk egy különleges osztály, mert csak lányok vannak benne. Kiderült a gólyaavatón és a Juhász Gyula Napon is, hogy összetartó az osztályközösségünk. A Juhász Gyula napon az Isztambul c. zeneszámmal léptünk fel. A nap végén összeült az osztály és megettük a paprikás krumplit, amit páran csináltak az osztályból. Nagyon finom volt! Mag Renáta A sok iskolai program összeszoktatta az osztályt. Év elején a gólyaavatót is élveztük, sok vicces dolog volt, de a végére elfáradtunk. Az osztály több csúfnevet is kapott, mert félreismertek minket, de mi csak nevetgéltünk rajta. Az osztályfőnökünk, ha marakodunk, tyúkoknak nevez minket. Szerintem egy jó osztály fog kialakulni már jövőre. Sallai Vivien Nagyon jó kis osztály vagyunk, tele lányokkal és hiányoznak belőle a fiúk, de ki lehet bírni nélkülük. Vannak idegesítő emberek, meg vannak, akik nagyon sokat hiányoznak, meg akiket még soha életünkben nem láttunk. Sokszor szoktak veszekedni, de szerencsére hamar kibékülnek. Nagyon remélem, hamar össze fogunk kovácsolódni (4-es korunkig!). Már voltak jó programok, amelyeken sokat szórakoztunk. A Juhász Gyula Napon sok emberrel ismerekedtem meg, akikkel még eddig nem beszéltem itt ebben az iskolában. Nagyon szeretek ebbe az iskolába járni, Szakács Orsolya A mi osztályunk elég nagyszájú osztály! Nagyon jó a hangulat az osztályban, mert vannak nagyon vicces osztálytársaink, és ha rossz kedve van valakinek, akkor pár másodperc múlva már a röhögéstől fog sírni (velem is volt már ilyen!) Az osztályban nincs olyan ember, aki ne szeretne beszélni...ha valami munka van, akkor az egész osztály összefog és megcsináljuk a feladatot. Lehet, hogy sokat beszélünk, de a mi osztályunk ilyen, és így kell elfogadni. Török Anett Azért jöttem ebbe az iskolába, mert humán szakon szerettem volna tanulni. A mi osztályunk a legjobb osztály, nagyon szeretem. Szinte mindenkit kedvelek az osztályban. Nekem a legjobb barátnőm Farkas Vivien, sokat szoktunk mi ketten pörögni. Az osztály egyre jobban kezd összetartani. Ebben az osztályban nagyon jól lehet magunkat érezni. Vass Anita - 33 -

Osztályok Nem könnyű elsősnek lenni. De muszáj egymást elviselni, nincs mit tenni Az osztályunkban annyian vagyunk, mint hal a tengerben. Az első hónapban nehéz volt megjegyezni a neveket. Ez a társaság tele van emberekkel. Az óráink hangosak, mintha harcolnánk fegyverekkel. A csínytevésekben mi vagyunk az ászok. A tanárok annyit mondanak nekünk: A 9. c-től már falra mászok! Tanulni azt nem igazán szeretünk. A suliban sajnos nem ettől van hírnevünk. A napjaink általában vidáman telnek, csak nehéz megfelelni a tanulmányi feltételnek. A hülyeségek mellett tudunk okosak is lenni, az unalmas órákat mindig színesebbé tudjuk tenni. Év eleje óta azért sok barátság született, de vannak, akik tartják egymás közt a szünetet. Az osztályközösségünk érdekes Összetartanunk pedig nagyon is érdemes! Negyedikre már biztos jól összebarátkozunk, de most ezzel még nem foglalkozunk. Mindannyian egyéniségek vagyunk, Reméljük, mindenkiben jó emléket hagyunk! Bacsa Amanda, Palatinus Petra 9.c 9.c Osztályfőnök: Beinschróthné Gazdag Ágnes Tanulók: Bacsa Amanda Judit Baranyi Tibor Berczeli Dániel Patrik Börcsök Barnabás Farkas Lucián Béla Farkas Máté Havér István Higyisán Lejla Aida Keller Ernő Kerekes Gábor Kerekes Zsolt Keresztes Orsolya Kőmíves Bettina Dajána Leoreanu Alexandru Medve Imre Moravszki Bence László Paku Bence Gábor Palatinus Petra Palotás Krisztina Enikő Sándor Ivett Simon Edina Zsuzsanna Simon Jenő Sóki Benjamin Mátyás Szarvas Vivien Szécsi László Szimán János Tiszavölgyi Renátó Varga Ottó Veréb Áron Veszelovszki Melinda Vetró Vanessza Inez - 34 -

Osztályok - 35 -

Osztályok 10.a Osztályfőnök: Kinyóné Kecskés Orsolya Tanulók: Apró-Balázs György Bánki-Horváth Szilveszter Benczik Dániel Béres Bence József Borsos Tamás Dobcsányi Dóra Farkas Bence Farkas Csaba Jaksa Bettina Mónika Gagyi Levente Gilinger Antal Görbe Boldizsár Imre Gulyás Panni Halász Norbert István Hegedűs Brigitta Horváth Bence Kajti Krisztina Katalin Kinyó Norbert Kis Máté Kiss Kornél Kővári Róbert Libor Máté Majoros Gábor Mihály Norbert Németh Ilona Dóra Simon Zsolt Szentpéteri Eszter Takács Máté Tóth Ágnes Tóth Imre Török Nikolett Turi Krisztina 10.b Osztályfőnök: Nagy Zsuzsanna Tanulók: Bajusz Mónika Bakai Tilla Balázs Klaudia Barát Adrienn Bata Zoltán Csepkó Márk Ferencsik Mónika Gaudi Anett Kalász Dóra Kucsora Andrea Lehóczki Renáta Maróti Ákos Matajsz Bálint Mátyás Balázs Patkós Henrietta Polgár Gréta Rácz Enikő Sárkány Anita Vajda Nikoletta - 36 -

Osztályok 2010/2011 tanév II. szám 11.a Osztályfőnök: Égető Márta Albert Edit Árva Ádám Baranyi István Dorogi Dávid Fitos Réka Fodor Bettina Gán Anett Gazdag Petra Hodorog Zoltán Igaz Ramón Janó Kata Jóni Alexandra Joó Gergő Kemény Éva Kerekes Krisztián Kónya Katalin Koszta Eszter Kovács Friderika Tanulók: Kovács Máté Kucsora Dávid Kurai Elizabeth Lakatos Norbert Lipcsei Martina Martonosi Bence Németh Tibor Olasz Henrietta Olasz Tamás Rakonczai Rita Simon Orsolya Tasi Zsuzsanna Tóth Szabolcs Alex Török Rita Varga Dóra Varga Zsolt 11.b Osztályfőnök: Péli Gyöngyi Tanulók: Anderkó Anikó Kóczé Krisztián Angyal Anett Major Judit Bárdos Alex Mátyás Regina Bódi Anita Ágnes Medgyesi Lili Gréta Bódi Elisabeth Nacsa Anita Császár Róbert Nagy Alexandra Gyenes Julianna Sipos Szilvia Horváth Gergő Süli Szabolcs Horváth Melinda Varga Nóra Jani Gergő Veszelovszki Anett Kinyó Noémi Zsejki Mária Emőke - 37 -

12.a Osztályfőnök: Aszódiné Pernye Szilvia Tanulók: Al-Jordi Lorence Samir Balogh Patrik Batik Henrietta Deszpot Tímea Gábor Klaudia Hosszú Sára Éva Janovics Róbert Jónás Róbert Kasza Zoltán Kis-Molnár Tamás Kuczora Imre Locskai Zoltán Ludányi Viktor Medve István Molnár Dániel Oláh Dániel Palotás Alexandra Pántya Rebeka Pesti Anikó Szalai Tamás Szalkai Gábor Szögi Rita Takács Andrea Tóth Ágnes Tóth Attila Varga Róbert Osztályok 12.b Osztályfőnök: Ráczné Csík Ilona Tanulók: Babolek Alexandra Beke Anikó Brutyó Boglárka Czirlle Noémi Dorogi Edina Fürge Erika Anita Horváth Vivien Kerekes Bernadett Mohos Edit Renáta Megyeri Éva Bettina Nagy Nedda Németh Anita Pál Krisztina Georgina Prónai Noémi Rácz Henrietta Szvercsok Tímea Takács Zsófia Zubán Nikoletta - 38 -

1/13.b Osztályfőnök: Gerzanits Nikoletta Tanulók: Balint Kitti Barta Dániel Bogdán Zoltán Burus Stefánia Csávás Zoltán Gazsó János Horváth Gábor Lénárt Attila Lőkös József Machan Enikő Matajsz Martin Nagy Richárd Nagy Róbert Pap Tamás Rostás Márk Péter Seregély Bernadett Sipos Attila Szabad Szabina Szatmári Jennifer Szilágyi Balázs Szilvási Szilvia Szueta László Csaba Tóth Balázs László Tóth József Vígh Noémi Gyöngyi Osztályok A tavalyi 12. évfolyamok tanulói közül sokan kezdtük meg a 2011/2012-es tanévet a régi, kedves, megszokott iskolánkban. 2012. szeptember 1-jén, az 1/13.c osztályban csecsemő és gyermeknevelő képzést választva folytattuk tanulmányainkat. Pár embernek az osztályból ez egy új közösség volt, mivel más iskolákból is jöttek hozzánk tanulni. A beilleszkedésükben segítségükre voltunk, de volt, hogy ez nem mindig jött össze. Néhány hónap elteltével azonban már összekovácsolódtunk. Ebben az iskolai rendezvények, programok is sokat segítettek. Gondolunk itt a Természettudományos Napra, a Juhász Gyula Napra vagy a nagy közös beszélgetésekre. Így mára már egy csapatként tudunk működni. Ezt a példát szeretnénk továbbítani a jövő nemzedéke számára: Még ha konfliktusok is vannak egy közösségben, hisszük, hogy ezek visznek előre minket. Batta Lívia 1/13.c 2/14.c Osztályfőnök: Dr. Ocsovszkiné Joó Judit Tanulók: Cseh Melinda Gyalog Beáta Kiss Erzsébet Ilona Kálmán Rozália Lőrinc Renáta Mag Orsolya Pekovics Nikolett Rébék-Nagy Alexandra Szabó Nikolett Tóth Anita Bernadett Varga Anett Vida-Szűcs Kitti Virág Nikolett - 39-2/14.a Osztályfőnök: Erdei Klára Tanulók: Buza Dorothea Hódi Anna Juhász Viktória Dóra Keresztúri Ildikó Kis Kitti Kovács Diána Kurai Beáta Mészár Andrea Pávleti Ágnes Peszegi Erzsébet Suszter Szabina Szűcs Szilvia Tüskés Hajnalka Ván Alexandra 1/13.c Osztályfőnök: Purgel Erzsébet Tanulók: Ács Adrienn Aracsi Alexandra Bajusz Orsolya Batta Lívia Biró Alexandra Bódi László Czövek Renáta Cseri Bettina Enikő Csóti Beatrix Csurka Alexandra Domonyi Edit Gabriella Frányó Éva Anna Haluska Anita Tímea Igaz Evelin Mária Kis Enikő Kovács Annamária Kovács Beáta Kovács Nikolett Laczi Ibolya Lele Renáta Márton Anna Minda Emese Perneki Andrea Surányi Klára Szigetvári Csilla Noémi Tamasi Jennifer Veréb Anetta Vincze Adrienn Zsidi Zsanett

Pedagógusok, munkatársak Az iskola fenntartója: Makó-Belvárosi Református Egyházközség Elnöklelkész: Kondrát Zoltán Tanáraink: Lévai Ferencné igazgató Aszódiné Pernye Szilvia igazgatóhelyettes Beinschróthné Gazdag Ágnes Budai László Bukó Tünde Égető Márta Erdei Klára Galgóczi Krisztina Gezanits Nikoletta Gombkötő Margit Kecskés Tibor Kinyóné Kecskés Orsolya Nagy-Baló Csaba Nagy Diána Nagy-Szilágyi Krisztina Nagy Zsuzsanna Dr. Ocsovszkiné Joó Judit Pajerich Mónika Péli Gyöngyi Purgel Erzsébet Ráczné Csík Ilona Törökné Hadár Kinga Udoveczné Siket Katalin Nevelő-oktató munkát segítő dolgozók: Szűcs Sándorné gazdasági igazgatóhelyettes Juhászné Nagy Erika iskolatitkár Szakács Andrea gazdasági ügyintéző Kriván Irén gazdasági ügyintéző Kiss Éva Anna könyvtáros Szemerédi Róbert oktatástechnikus, rendszergazda Iskolánk tisztaságát, rendjét óvják: Juhász János karbantartó Juhász Józsefné Köblös Antalné Raffai Zoltánné Tóth Andrásné - 40 -

Óraadóink: Aradán Gabriella Batka Tibor Bárdos Erzsébet Beinschróth Gábor Boérné Knapecz Anita Busáné Dr. Dobó Magdolna Dr. Czirók Gábor Demkóné Simon Katalin Fejes István Gilinger Ildikó Haramia László Dr. Helembai Imre Kalász Zoltán Kiss Csilla Dr. Kovács Tibor Krám István Maroster György Nagy András Dr. Nagy Mihály Nagy-György Attila Dr. Petrik Orbán Szilágyi László Turán Andrásné Pedagógusok, munkatársak Tanáraink is tanultak. Tanáraink nem csak oktatnak, tanítanak bennünket, hanem maguk is képzéseken vesznek részt, fejlesztik tudásukat, ezáltal is példát mutatnak diákjaiknak. Égető Márta tanárnő az Eötvös Loránd Tudományegyetem fejlesztőpedagógus szakirányú továbbképzési szakán fejlesztőpedagógus végzettséget szerzett. Iskolánk két pedagógusa, Égető Márta és Kinyóné Kecskés Orsolya tanárnők az ÚJ Széchenyi terv, TÁMOP- 3.1.5-09/A-2-2-2010-0476 Pedagógusképzések (a pedagógiai kultúra korszerűsítése, pedagógusok új szerepben) című pályázat segítségével oklevelet szerzett. Kinyóné Kecskés Orsolya tanárnő az Apor Vilmos Katolikus Főiskola drámapedagógus szakirányú továbbképzési szakán drámapedagógus végzettséget szerzett. Purgel Zsóka tanárnő a Szegedi Tudományegyetem Egészségfejlesztő Intézet szakirányú továbbképzési szakán egészségfejlesztő és tanulási és pályatanácsadási tanár végzettséget szerzett. Gratulálunk eredményeikhez, sikereikhez!!! - 41 -

anno Tanáraink, óraadóink emlékeztek saját szalagavató ünnepségükre, nosztalgiával gondoltak középiskolai ballagásukra, érettségi vizsgáikra Középiskolás emlékeim Az életünknek egy-egy időszakára évekkel később visszaemlékezve egészen más események válnak fontossá, mint ahogyan azt akkor gondoltuk. Különösen igaz ez a középiskolás évekre. A szalagavató és az érettségi megszerzésének a pillanata mindenkiben a felhőtlen öröm, a túl vagyok rajta érzésekkel párosul, és csak később jövünk rá arra, hogy ezek a boldog pillanatok nem csak adnak, de el is vesznek tőlünk valamit. A lehetőséget számtalan dologra, amelyekre azokban az években lett volna alkalmunk, erőnk és időnk. A középiskolát, az akkor induló 6+6-os rendszerben végeztem a makói József Attila Gimnáziumban. Már az első időszakban kialakult egy jó osztályközösség, ami meghatározta a középiskolás éveim hangulatát. A gimnázium hagyományai eltérnek a megszokottól, ugyanis nem szalagot, hanem zöld gombot tűznek fel a negyedikeseknek, az érettségi után pedig sárga gombot kapnak. Mi is izgatottan vártuk a nagy eseményt, bár a tánc miatt nem kellett aggódnunk, hiszen ez a feladat mindig a harmadikos diákokra hárult akkoriban. Harmadikosként részese lehettem az angolkeringős bemutatónak, amelyre az egyik osztálytársamnál szombat délutánonként készültünk fel. A mostani bálokon mindig csodálva figyelem a lányokat a szebbnél szebb menyasszonyi ruhákban. Akkoriban mi a saját ruhánkban táncoltunk, így az biztosan nem volt olyan mutatós, mint a mai bemutatók. A Gombavató-bál megrendezésére a Koronában került sor, ahol a vacsora után az alsó szinten tánczenére, míg az emeleten disco zenére lehetett táncolni. Ez a kettősség egyrészt jó volt, hiszen mindenki tudott saját ízlésének megfelelően szórakozni, másrészt viszont kettéválasztotta a társaságot. A hajnalig tartó mulatozás után vissza kellett zökkennünk a régi kerékvágásba, hiszen várt még ránk az utolsó megmérettetés, az érettségi. A szóbeli érettségin magyarból József Attila Létösszegző verseiből feleltem, amely egy nagyon szerencsés tétel volt, mivel a gimnázium névadójáról lévén szó, magyar órákon különös hangsúlyt fektettünk az életrajzára, műveinek elemzésére. A gimnáziumi évek alatt feladatunk volt a József Attilával kapcsolatba kerülő még élő makóiak felkutatása. Így kerültem kapcsolatba fodrászával, aki sok érdekességet mesélt róla. A töri feleletnél az I. világháború első szakaszáról kellett beszélnem, ahol a töri atlasz nagy segítséget nyújtott. Matematikából a kötelező érettségi helyett központi felvételit írtam Szegeden. Visszagondolva az akkor történtekre, elmondhatom, hogy számomra a középiskolás évek kedves, örökre szóló élményekkel gazdagítottak. Kívánom, hogy a most érettségiző diákjaim sikeresek és szerencsések legyenek az érettségin, és azt követően az életben is találják meg minden számításukat! Egy homokszemben lásd meg a világot, egy vadvirágban a fénylő eget, egy órában az örökkévalóságot, s tartsd a tenyeredben a végtelent. (William Blake) Beinschróthné Gazdag Ágnes tanárnő - 42 -

anno A 10.b diákújságíróinak adott interjút osztályfőnökünk Nagy Zsuzsanna, középiskolás éveiről: 1./ Melyik városban, melyik iskolában volt a szalagavatója? Kiskundorozsmán laktunk és bejáró voltam Szegedre középiskolásként. A JATE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumba jártam általános tagozatra. Nagyon szerettem ezeket az éveket. Sok iskolai rendezvény volt, kiváló tanárok tanítottak bennünket. 1985. februárjában volt a szalagavatónk. A pontos dátumra nem emlékszem, csak arra, hogy 4 végzős osztály volt akkor. 2./ Milyen szalagavatói szokások voltak akkor? A szalagtűző a bál napján, az iskola tornatermében volt. A bál a Tisza szálló tükörtermében kezdődött egy nyitó tánccal. Ebbe a 4 évfolyamból válogatták be az önként jelentkezőket. Az igazgató úr köszöntötte a megjelenteket és utána vacsora. A diákok együtt ültek, szülők kevesen voltak. 3./ Hogyan készültek a szalagavatóra? Nem volt olyan nagy esemény, mint napjainkban. Egy volt a sok iskolai rendezvény között. Suli bulik, Tö-Ti-Sá- Ra (Tömörkényi-Tiszaparti-Ságvári-Radnóti) közös rendezvények, tanár-diák sport rendezvények, hatalmas szurkolás a tornateremben, ezekre jobban emlékszem. 4./Hogyan emlékszik vissza erre az eseményre? Izgalom volt bennem. Főleg azért, mert szoknyát kellett felvennem. Anyukám kigondolta, hogy illik kinézni egy bálban, én pedig sóvárogtam az állandóan hordott farmerom és edzőcipőm után. Nem volt szokás olyan estélyi ruhakölteményeket hordani, mint manapság. Nekem egy 2 részes kék-fehér ruhám volt, nem éreztem jól magam benne. Utána soha fel nem vettem. A szüleim nem voltak a bálban, az osztálytársakkal beszélgettünk, vacsora után pedig hazamentünk. Fényképem nincs róla. 5./ Egyéb emlékek erről az időszakról? Arra emlékszem még, hogy az érettségi vizsgaidőszakban szerelték be hozzánk a vezetékes telefont és így annak segítségével tudtuk egymással megbeszélni a tételeket. Nehéz időszak volt, mert a szóbeli vizsgát követően még az egyetemi írásbeli és szóbeli vizsgán is helyt kellett állni. A nyári szünet abban az évben csak július közepén kezdődött. Bakai Tilla Gaudi Anett Purgel Zsóka tanárnővel beszélget Bajusz Orsolya, Batta Lívia 1/13.c osztályos tanuló: Melyik városban, melyik iskolában volt a szalagavatója? Milyen hagyományok voltak akkor? Milyen érzésekkel emlékszik vissza rá? Szegedre a Kossuth Zsuzsa Egészségügyi Szakközépiskolába jártam, a szalagavatóm a Tisza Szálló nagytermében volt. Nagyon színvonalas volt. Nagy csillár és tükrök voltak a teremben. Nem volt menyasszonyi ruhás tánc, és fehér ruhám sem volt. Nekem kék színű ruhám volt. Nem voltak jelen a szüleim, inkább a barátok voltak ott. Táncoltunk és utána hazajöttünk. Jól éreztem magam, csak hideg volt, mert télen tartották a szalagavató bált. Kaptunk szalagot is a harmadikosoktól. Hogyan készült az érettségire? Nagyon sokat tanultam. Mivel egészségügyibe jártam, volt szakmai érettségim is a belgyógyászaton. Örültem, hogy az is jól sikerült. Védőnőképzőbe felvételiztem fizikából és szakmai tárgyakból. Akkor még külön írásbeli és szóbeli felvételi is volt. Fel is vettek elsőre. Köszönjük! - 43 -

anno Erdei Klára tanárnővel beszélget Juhász Viktória Dóra a 2/14.a osztályból: Önnek milyen volt a szalagavatója? Melyik városban, melyik iskolában volt és mikor? A makói Juhász Gyula Szakközép Iskolában, a XX. század végén. Milyen szalagavatói szokások voltak akkor az iskolában? Akkor is ugyanígy a negyedikeseket műsorral köszöntötték, illetve a negyedikesek tánccal nyitották meg a rendezvényt. A mi időnkben is divat volt a menyasszonyi ruhás tánc, emellett a mi osztályunk egy tiroli tánccal készült, ahol a népviseletnek megfelelően kockás ingben, kantáros nadrágban, kockás szoknyában táncoltunk. A mi szalagavatónk a makói Korona étterem felső dísztermében volt egy nagyon impozáns étteremben elegáns körülmények között. A rendezvény vacsorával folytatódott, majd hajnalig tartó mulatozás következett. Hogyan készültek a szalagavatóra? A szalagavatót hosszas táncpróba előzte meg mind a keringőre, mind a tiroli táncra sokat készültünk, aminek meg is volt az eredménye, mert a tiroli táncunkkal hatalmas sikert arattunk. A táncpartnerem egy harmad éves srác volt, aki a táncpróbák alkalmával nagyon szimpatizált velem, majd a szalagavató előtt egy szerelmes levéllel lepett meg, melyben nem leplezte érzéseit irányomban. A válasszal nem várattam túl sokáig, és önzetlen barátságomat ajánlottam cserébe, aminek nem örült túlzottan, de később belátta, hogy jobb egy jó barátság, mint egy rossz kapcsolat. Milyen érzésekkel emlékezik vissza erre az időszakra szalagavató ballagás érettségi? Szívet melengető érzés visszagondolni azokra az évekre, mert életem egyik legszebb szakasza, a felnőtté válás kezdete. Mint minden 18 éves lány, izgatottan vártam a szalagavatót, és a menyasszonyi ruhás táncot. Akkor még nem volt divat a ruhakölcsönzés, hanem mindenki otthonról hozott régebbi ruhákban táncolt. Ennek ellenére ugyanolyan szépnek és csinosnak éreztük magunkat, mint a most végzős lányok a szalonból választott ruhákban. Az érettségire sokat készültem, és viszonylag jó eredménnyel zártam. Ici-pici unszolásra jelentkeztem az egészségügyi főiskolára ahova sikeresen felvételt is nyertem. Busáné Dr. Dobó Magdolna iskolánkban töltötte középiskolás éveit, jelenleg óraadóként jár vissza intézményünkbe. Szalagavatóról, érettségiről kérdezte Juhász Viktória Dóra a 2/14.a osztály tanulója. Hol és mikor volt a szalagavatója? Makón, az akkor még Juhász Gyula Mezőgazdasági Áruforgalmi és Egészségügyi Szakközépiskolában, 1989. februárjában volt a szalagavatóm. Milyen szalagavatós szokások voltak akkor? A szalagavató abban az időben szerény körülmények között zajlott. Egy péntek délután, lenn a tornateremben a harmadik osztályosok feltűzték a kék szalagot a végzős diákoknak. Szülő, hozzátartozó nem vett részt az eseményen csak a tanárok és a harmadik-negyedik osztály, majd diszkó következett az iskola épületében. Hogyan készültek erre az eseményre? Nagy várakozással készültünk, hiszen azt jelezte, hogy egyre jobban közeledünk az érettségi felé, viszont szomorúak is voltunk, mert az utolsó évben nagyon összekovácsolódott az osztályközösség, és tudtuk, már csak fél évünk van hátra az együtt eltöltött időkből. Milyen érzésekkel emlékszik vissza erre az időszakra szalagavató ballagás érettségi? Kevés emlékem van erről az eseményről, hiszen a mai szalagavatókhoz képest jelentéktelen esemény volt. Nem voltak bálok, nagy készülődések. Az érettségire készülés egy keményebb időszak volt. Igaz, hogy szeptember óta már a tételek folyamatos kidolgozása történt, de az anyag pontos elsajátítása még ezután következett. Számomra az érettségire készülés sok tanulást jelentett, hiszen felvételire is készültem, valamint a tavasz folyamán Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen is részt vettem, ami meghatározó volt a felvételi pontszám szempontjából. Az érettségire kissé félelemmel tekintettünk, mivel ez mindenki számára nagy kihívás volt akkor is. A magyar írásbeli érettségi után kicsit megkönnyebbültünk, hiszen láttuk, hogy azért nem olyan borzalmas dolog ez. A szóbeli érettségit is izgalommal vártuk, de nagyon jó emlékeim vannak, jó hangulatban zajlott le. A sikeres érettségit bankett zárta. Köszönöm a beszélgetést! - 44 -

anno Csak egy kérdés Milyen volt az ön szalagavatója? Aki válaszol: - Égető Márta tanárnő, a 11.a osztályfőnöke: A szarvasi Vajda Péter Gimnáziumban érettségiztem. Nálunk nem volt hagyománya a szalagavató bálnak. A szalagavató rendezvény pénteken délután volt megtartva a tanítás után. Átvonultunk a közeli kultúrházba a 11. évfolyamosokkal együtt. Meghallgattuk az igazgató úr beszédét, majd a 11.-esek és a 12.- esek műsorát. Ezt követően az osztályfőnökünk feltűzte a szalagot és ezzel véget is ért a rendezvény. - Budai László tanár úr: A mezőberényi Petőfi Sándor Gimnázium általános tagozatán végeztem, 1992-1996-os évfolyamban. Az osztály nagyon jó közösség volt, és kiváló osztálytalálkozót szerveztek az osztálytársaim. A szalagavatón 6-féle táncot adtunk elő: angol illetve bécsi keringőt, chachacha-t, kán-kán-t, tango-t, és palotás táncot. Kevés pár volt és sokat izgultam. Joó Gergő 11.a Mikor és hol volt a szalagavatója? Már nagyon régén történt, 30 éve. Én szegeden a Tiszaparti Gimnáziumba jártam. Ugyanolyan szokások voltak, mint ma. A mi szalagavatónk az Ifjúsági Házban volt. Akkor még a tánc nem érdekelt, és nem vettem részt benne, de mai ésszel máshogy csináltam volna. Polkát táncoltak az osztálytársaim éjfélkor. Az osztály igen összetartó, kemény társaság volt. Többen válogatott sportolók voltak köztünk pl. kenusok, tornászok. nyilatkozta Kecskés Tibor tanár úr Kerekes Luca Pécsi Franciska Rácz Fanni 9.a Nagy-Szilágyi Krisztina tanárnő Baróton (Erdélyben), végezte köziskolai tanulmányait. A ballagás délelőtt került megrendezésre. Az egyik szokás az volt, hogy a 11. évfolyamosok kis kéknefelejcs koszorút adtak a ballagó évfolyamosoknak, és azt a koszorút a szívük fölé kellett feltűzniük. A hagyományok közé tartozott, hogy a tarisznya olyan volt, mint a mesében a vándorlegényeké: a mogyoróvessző bot végére volt akasztva a piros-fehér kockás kendőből kötött tarisznya. A ballagást Erdélyben kicsengetés -nek nevezték. Az ünnepség kezdetekor a portás bácsi az udvaron lévő nagy harang megkondításával adta mindenki tudtára, hogy ez a tanév is véget ért a végzős diákok számára. Fejes Barbara, Kovács Brigitta 9.b Ocsovszkiné Joó Judit tanárnő mesél a szalagavatójáról: A József Attila Gimnáziumba jártam, ahol már akkor is az ottani hagyományok szerint szalag helyett gombot tűztek e jeles alkalomból. A bál előtti napon a harmadikosok feltűzték nekünk a zöld gombot, hímzett évszámmal (1977-1981), ez az éretlenség jele volt. Azonban az érettségi bankett előtt ismét jöttek, és sárga gombra cserélték ki a zöldet. A gimi ebédlőjében a konyhás nénik különleges menüt készítettek nekünk, mint pl. rántott hús, burgonyapüré, stb. Mindenki ünneplőben volt, a lányok matrózblúzban, a fiúk öltönyben. Az igazgató beszédet mondott, ezután a műsor következett. (Amikor mi voltunk harmadikosok, a műsorban Saint Exupery: A kis herceg c. művéből adtuk elő azt a jelenetet, amikor a kis herceg megszelídíti a rókát.) Ezután kezdődött a bál, amely egy szolid keringővel indult (csak néhányan táncolták), utána diszkó következett. A gombok feltűzése még a bál előtti napon, az osztályteremben történt. Negyedikben mi lázadni kezdtünk a sematikus gombavató ellen, nem tudtunk megegyezni a B és a C osztállyal, s odáig fajult a vita, hogy bejelentettük, mi nem akarunk gombavatót. Az igazgató úr Gottl Frigyes behívatott bennünket az igazgatói irodába, s ott egy olyan megállapodás született, hogy a gombavató hagyományos részén kötelező részt vennünk, de a báli részt megszervezhetjük magunknak. Míg a B- seknek és a C-seknek hagyományosan folytatódott a bál (tombolasorsolás, stb.), mi az egyik osztálytársaméknál, Juhász Icáéknál házibulit tartottunk, ahová osztályfőnökünket, Bratinkáné Polgár Editet és férjét is meghívtuk. Természetesen ez teljesen alkoholmentes buli volt és Ica anyukájának szendvicstortája, azóta is emlékezetes nekünk. Sokat beszélgettünk az élet nagy dolgairól, a jövőnkről. Szívesen emlékszem vissza erre a kis lázadó összejövetelre, amiért azután az osztályfőnökünk is és mi is, másoktól később sokat kaptunk a fejünkre. Virág Nikolett 2/14.c - 45 -

anno Pajerich Mónika tanárnő szalagavatója, érettségi éve: Kecskeméten a Bolyai János Gimnáziumba jártam. Az iskola akkor még nagyon gyerekcipőben járt. Kecskemét legfiatalabb középiskolája a Bolyai János Gimnázium 20 éve nyitotta meg kapuit. Nevét az 1802-ben született világhírű matematikusról kapta Az osztályba 32-en jártunk. A negyedik évben szokott össze a legjobban az osztály. Az együtt tanulás, az együtt készülődés jól összekovácsolt minket. A szalagavatónk sokban hasonlított a mostanihoz, de vannak különbségek is, mint például az, hogy akkoriban nem volt olyan nagy divat a keringő. A legtöbb műsor egy-egy színpadi előadás volt. Mi magunk írtuk a szövegét, készítettük a ruhákat, a díszleteket. Aki táncolt, az sem feltétlenül keringőzött, hanem rockyt táncolt, hip-hopot, twistet. A fő műsorszámunk után néhányan egy törzsi táncot is előadtunk. Nagyon nagy sikere volt. Fekete ruhát vettünk fel, és rá citromsárga krepp papírból szoknyát, és mezítláb táncoltunk. Nagyon élveztük a felkészülést is és az előadást is. A műsorok után szalagtűzés volt, majd hajnalig buli. Nagyon jól éreztük magunkat. Mikor az érettségire készültünk, sokan bent maradtunk a kollégiumban, hogy együtt készüljünk, együtt tanuljunk. Nagyon sokat segítettünk egymásnak. Felosztottuk egymás között, hogy ki melyik tételt dolgozza ki, és utána egymás között sokszorosítottuk. Reggeltől estig ment a tanulás. Év közben is mindig próbáltuk a jobb jegyet megszerezni, ha kétes volt az év végi jegy. Ezek a tulajdonságok sajnos már nem igazán jellemzők a mai diákokra. Se az, hogy együtt tanuljanak, se az, hogy megpróbáljanak a jobb jegyért felelni. Ha már tanulni kell, vagy tenni kell valamit a jobb jegyért, akkor már inkább nem kérik. Amikor meg volt az év végi hajrá, akkor elmentünk a strandra. Mindenki szeme előtt az lebegett, hogy ha minden megvan, akkor jöhet a jól megérdemelt pihenés. Mármint a strand. A vicc az volt, hogy egész héten (míg tanulni kellett) döglesztő hőség volt, aztán mikor eljutottunk a strandra még jó idő volt, majd hirtelen jött egy vihar, szakadt az eső, és kb. fél óra múlva mehettünk vissza a koleszba. De még így is szép emlék maradt. Visszafelé bőrig áztunk, de meleg volt, így nem fáztunk meg. 10.b Nagyon tetszett a Juhász Gyula gimnázium idei szalagavatója, sajnos a táncok közül csak az angol keringőt láttam, mert segítettem a 12.a osztályos lányoknak öltözködni. a vacsora is nagyon ízlett, nagyon sokat táncoltam a kollégákkal de a diákok is felkértek. Ráadásul még a tombolán is nyertem. Én Szegeden a Széchenyi Gimnáziumban végeztem. A szalagavatóm 1998-ban volt. Emlékszem, akkor még a szalagavató nem volt ilyen nagyszabású rendezvény. Osztályonként két pár táncolt keringőt, csak az évfolyam táncban volt benne minden végzős. Sőt még a szülők sem voltak jelen, csak a diákok és tanárok ünnepelték meg ezt az eseményt. nyilatkozta Bukó Tünde tanárnő Prónai Noémi 12.b Az iskolai szalagavató bál apropóján osztályfőnökünket, Kinyóné Kecskés Orsolya tanárnőt, saját szalagavatói élményeiről faggattam. Mennyire volt maradandó élmény önnek a saját szalagavató bálja? Maradandó élmény volt, de nem nevezném bálnak. Akkoriban a mi gimnáziumunkban nem volt hagyománya a mostanihoz hasonló elegáns bálnak. A mi szalagavató ünnepünk csak a főszereplőknek, és a főszereplőkről (a negyedikes diákokról) szólt. A rendezvényen a harmadikos és a negyedikes diákok, illetve az iskola tanárai vettek részt. Vendégeket, szülőket, családot nem hívtunk meg. Az iskolai uniformist viseltük, ami kivétel nélkül rosszul állt mindenkinek, viszont nem jelentett anyagi megterhelést a családoknak. Az ünnepélyes szalagtűzésen kívül volt még más összetevője is az estének? Igen. Hagyomány volt, hogy ilyenkor a harmadikos diákok köszöntötték egy humoros, ötletes műsorral a végzősöket. Mi is elköltöttünk egy aztán egy ízletes vacsorát, majd élő zene mellett buliztunk késő estig. (Szigorúan 10 óráig.) És persze mis is büszkén viseltük az érettségiig ránk tűzött szalagot. Gulyás Panni 10.a - 46 -

anno Törökné Hadár Kinga tanárnővel beszélget néhány 9. a osztályos tanuló A Gábor Dénes Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiumba jártam Szegedre 1997-től 2001-ig. A szalagavatóm 2001. februárjában volt, mint a legtöbb szegedi iskolának, a Deák Ferenc Gimnázium aulájában. Nagy izgalommal vártuk azt az estét. Mindenki, főként a lányok, ruhavásárlási lázban égett. Az évfolyamunkban 6 osztály volt, így elég népes tömeg vett részt az ünnepélyes tűzésen és az azt követő mulatságon. a műsor, így visszagondolva, elég rövid volt. Az igazgató úr mondott beszédet és aztán következett a szalagtűzés. Világoskék selyemszalagot kaptunk, rajta az iskola nevével és az évszámokkal: 1997-2001. Ezután egy angol és egy bécsi keringőt táncolt az évfolyam egy része. Ha jól emlékszem, a műsor még további két táncból állt. egy évfolyamtársunk versenytáncolt és ő adott elő a párjával egy rumbát. Végül egy vidám össztánc következett színes, pöttyös ruhákban, ami a 60-as éveket idézte. Ezt követően megvacsoráztunk, táncoltunk és jól éreztük magunkat a bál végéig. Kerekes Luca Pécsi Franciska Rácz Fanni 9.a Péli Gyöngyi tanárnővel beszélget Horváth Gergő 11.b osztályos tanuló: Úgy gondolom, sokan tudják, hogy itt végeztem a Juhász Gyula Szakközépiskolában. Abban az időben még sokkal egyszerűbb és visszafogottabb volt a szalagavató, mint most. Maga a szalagtűzés a tornateremben zajlott, ünnepélyes keretek között, egy kis műsor keretében. Akkor még nem volt hagyomány a bálozás, illetve a bálhoz kapcsolódó vacsora. Ettől függetlenül nagyon büszkék voltunk az osztályfőnöktől kapott kis szalagra és mindenki büszkén viselte ezt a kis jelet, ami nekünk azt jelentette, hogy közeledik a felnőtté válás. Azt nagyon sajnálom, hogy az én életemből kimaradt a szalagavató tánc, a csinos báli ruha, de akkoriban ennek még nem volt nagy hagyománya. Az előbbiekből következik azonban, hogy amióta itt tanítok az iskolában, minden osztályomnak megpróbálom a lehető legemlékezetesebbé tenni ezt a napot, persze fontosnak tartom azt is, hogy ez ne csak a külsőségben nyilvánuljon meg. Nagyon büszke vagyok arra, hogy az én legelső osztályom harcolta ki, illetve közösen harcoltuk ki, hogy legyen szalagavató bál és tánc. Így, a Koronában rendeztük meg ezt az első emlékezetes szalagavató bált. És még egy kulisszatitok: ebbe az osztályba járt egyik mostani tanárotok, Erdei Klára tanárnő is. Nagy Diána tanárnővel beszélget Kinyó Noémi 11.b osztályos tanuló: Melyik városban, melyik iskolában volt a szalagavatója? Az én avatóm 1996. februárjában volt, Makón, a József Attila Gimnáziumban. Milyen szokások voltak akkor egy ilyen rendezvényen? Hogyan készültek? Nálunk gombavató volt. Elsőként zöld gombot tűztek fel a harmadikosok a végzősöknek. Amikor leérettségiztünk a zöld gombot felváltotta a sárga, ezzel jelképezve az érettségünket, mint a gyümölcsnél is. Nagy izgalom előzte meg ezt az eseményt. A gombavatón megválasztották Mr. és Mrs. JAG-ot a negyedikesek közül, akik éjfélkor gyertyafény-keringőt táncoltak. Milyen érzésekkel emlékszik vissza erre illetve az utolsó év eseményeire (ballagás, érettségi)? Negyedikesként nem csak a gombavató miatt izgultunk, hanem az érettségi miatt is. Mi már tudtuk akkor, hogy hová szeretnénk felvételizni és nagy volt a hajrá. Számolgattuk a pontjainkat, hogy sikerüljön a felvételi. Én még a régi rendszerben érettségiztem, amikor még csak magyarból, matematikából és idegen nyelvből kellett írásbelizni. A gombavatón mi is táncoltunk keringőt, de nem volt szokás a menyasszonyi ruha. Többféle táncstílus is jellemző volt, mint pl.: palotás, reneszánsz vagy éppen country. A gimisek a Korona Szállóban tartották a rendezvényt. Az volt a különlegessége, hogy az étterem részben szalonzenét, az emeleten a kisteremben diszkó zenét játszottak. Az volt még az érdekes, hogy minden évfolyamból volt érdeklődő, aki eljött a gombavatóra, így nem csak a harmadik és negyedik osztály vett részt az eseményen. Gyakran akkora volt az érdeklődés, hogy korlátozni kellett a vendégek számát. - 47 -

anno Emlékeim a szalagavatóról és emlékmorzsák az érettségiről A makói József Attila Gimnázium tanulója voltam és a gombavató bálunk 1993-ban volt. Akkoriban még a városközpontban található Korona étteremben rendezték a szalag- és gombavatókat, mivel annál nagyobb és alkalmasabb hely nem volt a városban. A bál két szinten folyt; a földszinten a tanári kar és emlékeim szerint egy végzős osztály, az emeleten pedig a többi végzős kapott helyet. Abban az időben nemigen volt akkora keletje a mulatós zenének a fiatalok körében, mint manapság, ezért az emeleten egy DJ szolgáltatta a kornak megfelelő diszkó zenét, a földszinten pedig szalonzene szórakoztatta az arra vágyókat. Mondanom sem kell, a 12.a osztály oszlopos tagjaként akkoriban nem értékeltem az ilyenfajta muzsikát, így tehát pop zenére roptuk egész éjjel. Csaknem 20 év távlatából nagyon másnak látom az akkori Gombavató báli ceremóniákat, mint a mostani, részletesen kidolgozott, megkoreografált rendezvényeket. A mi időnkben nem a végzős osztályok, hanem a 11. évfolyam tanulói táncolták a keringőt, így a 12. évfolyamnak csupán annyi dolga volt, hogy élvezze, avagy kritizálja a náluk fiatalabb önként jelentkező tánckedvelő diáktársaik ügyes- ügyetlen lépéseit. Nem szerettem kimaradni semmi érdekes közösségi tevékenységből, így 11. osztályban én is táncoltam kedves osztálytársammal, barátommal egy angol keringő erejéig és még a ruhámra is emlékszem. A tánciskolai vizsgabálra - nekem még ilyenem is volt - varratott halvány rózsaszín-fehér, földig érő georgette ruhámat viseltem a Gombavató bálon is, mivel akkoriban ez az alkalom nem a rongyrázásról, sokkal inkább egy meghatározó, szép időszak szerény lezárásáról szólt. Nem voltak habos-babos mennyasszonyi ruhaköltemények, kozmetikus által elmaszkírozott felismerhetetlen arcok, loknik, kontyok, csillogó ékszerek, csak mi, végzős diákok és a jókedv, amit vittünk magunkkal. Tudniillik, a szülőket otthon hagytuk. Volt rá lehetőség, hogy ők is jöjjenek, de egy osztálytársam kivételével senki sem invitálta a szüleit, barátait erre az alkalomra. Az valahogy olyan cikinek tűnt volna. Persze voltak olyan momentumok, melyek azóta is a JAG gombavatójának fontos részét képezik. Ide tartozik a hagyományos bálkirály- és bálkirálynő választás, ami akkoriban is nagy érdeklődésre tett szert. Ezt a szavazást már akkor is a 11. évfolyam tanulóira bízták és már a bált megelőzően, az iskolában adták le a voksaikat az arra érdemesnek talált, kellemes külsővel rendelkező, nem mellesleg jó tanuló végzős fiúra és lányra. Sajnálatomra épp hogy lemaradtam a dobogó legfelső fokáról, de nem sokáig bánkódtam, hiszen a legkedvesebb osztálytársam, jó barátnőm kapta a szalagot és a tortát így a megtisztelő cím a lehető legjobb helyre került Majd elérkezett a tombolahúzás ideje, ahol egy értékes plüss egeret nyertem... azt hiszem, attól az estétől kezdve tudom, hogy felesleges tombolajegyet vásárolnom. Az este folyamán sokat táncoltunk és egy korty alkohol nélkül is remekül szórakoztunk!! Az érettségi vizsga szintén szép emlékeket idéz. Úgy tűnik, akkor még én sem mondhattam el magamról azt, amit az érettségiző diákjaimnak is tanítani szoktam jól hangzó kifejezésként: I never put off till tomorrow what I can do today. (Soha sem halasztom holnapra azt, amit ma megtehetek.) Pató Pál úr módjára, az utolsó pillanat hevében készültem a nagy megmérettetésre. Ej, ráérünk arra még! Vagy mégsem? Hál Istennek, a végeredményen ez nem látszott meg, de azért nem szívesen kezdeném újra Gerzanits Nikoletta tanárnő Köszönjük kedves tanárainknak, hogy megosztották velünk szép emlékeiket, a múltjuk egy darabját! Ezáltal egy kicsit belepillanthattunk, hogy milyen is lehetett a régi szép időkben diáknak lenni. Kívánjuk, hogy még nagyon-nagyon sok évtizeden keresztül oszthassák meg ezeket szép pillanatokat, a minket követő generáció tagjaival is! Az iskola tanulói nevében, a Sziréna diákszerkesztői - 48 -

Jegyzeteim, ötleteim ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- - 49 -

VAKÁCIÓ!

Szerkesztőség Szerkesztői üzenetek Kedves Diákok, Olvasók! - A 2011/2012-es tanévben több diáklap már nem jelenik meg. 00 -A SZIRÉNA újság elérhető iskolánk honlapján: www.juhaszgy-mako.sulinet.hu - A cikkekhez tartozó további fotók megtekinthetők iskolánk honlapjának Galéria menüpontjában. -Lapunk a 2012/2013-as tanévben újra jelentkezik. Szeptembertől ismét várjuk cikkeiteket, érdekes írásaitokat, beszámolóitokat, verseiteket, fotóitokat, melyeket változatlanul a szirenaszerk@citromail.hu címre is elküldhetitek. - Mindenkinek kellemes, hasznos nyári szünetet, jó pihenést kívánunk! - Ne felejtsétek el a nyári sporteseményeket! Foci EB, Forma-1 Magyar Nagydíj, Olimpia. Ha nem is a helyszíneken, legalább a sportcsatornákon kövessétek figyelemmel az eseményeket. Jó szurkolást!!! A SZIRÉNA áprilisi számának szerzői: Üdvözlettel: a Szerkesztőség Köszönjük a figyelmet! A cikkek írói: Kerekes Luca 9.a Pécsi Franciska 9.a Rácz Fanni 9.a Fejes Barbara 9.b Kardos Anna 9.b Kovács Brigitta 9.b Jaksa Bettina Mónika 10.a Görbe Boldizsár 10.a Gulyás Panni 10.a Bajusz Mónika 10.b Bakai Tilla 10.b Gaudi Anett 10.b Kalász Dóra 10.b Joó Gergő 11.a Szentpéteri Eszter 11.a Horváth Gergő 11.b Kinyó Noémi 11.b Kasza Zoltán 12.a Prónai Noémi 12.b Bajusz Orsolya 1/13.c Batta Lívia 1/13.c Tamasi Jennifer 1/13.c Juhász Viktória 2/14.a Virág Nikolett 2/14.c Fotó: Budai László Dobó Dolli Kiss Éva Anna Pajerich Mónika Palotás Alexandra 12.a Szemerédi Róbert és még sokan mások Író - szerkesztő: Kiss Éva Anna Dr. Ocsovszkiné Joó Judit Honlap: Nagy-Szilágyi Krisztina - 51 -

SZIRÉNA Ez+Az Tartalom: Versenyek, eredmények Kiállítások, képzések Ünnepek, rendezvények - Karácsonyi ünnepség - Szalagavató - Március 15. - Juhász Gyula Nap - Költészet Napja, Színházi előadás - Ballagás - Nemzeti Összetartozás Napja - Táborok, kirándulások Nappali tagozatos osztályaink - 9.a osztály - 9.b osztály - 9.c osztály - 10.a 10.b osztály - 11.a 11.b osztály - 12.a 12.b osztály - 2/14.a 2/14.c osztály - 1/13.b 1/13.c osztály Iskolánk pedagógusai, munkatársai anno - tanáraink középiskolás évei Szerkesztőség - Szerkesztői üzenetek, alkotóink 2. old. 11. old. 14. old. 16. old. 19. old. 20. old. 23. old. 24. old. 26. old. 28. old. 31. old 32. old. 34. old. 36. old 37. old. 38. old 39. old. 40. old. 42. old. 51. old. A fohászkodó fa Szentpéteri Eszter 10.a Megmondom a titkát, édesem a dalnak: Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat. Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek. (Babits Mihály) Kiadja: Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Tel.: 62/213-227 E-mail: levaine@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap: www.juhaszgy-mako.sulinet.hu Felelős kiadó: Lévai Ferencné igazgató Tóth Ágnes 10.a Makó, 2012. június