SZOMBATHELYI ERDÉSZETI ZRT. VADÁSZATI ÁRJEGYZÉK 2017. március 1-jétől
TISZTELETTEL KÖSZÖNTJÜK VADÁSZTÁRSAINKAT! A Szombathelyi Erdészeti Zrt. Magyarország nyugati régiójában, Vas megyében folytat erdő- és vadgazdálkodást. Vadászterületeinken évente átlagosan 1000 db gímszarvas, 700 db őz, 1700 db vaddisznó, valamint 100 db dám és 20 db muflon kerül terítékre. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. egyik célja, hogy a fenntartható erdő- és mezőgazdálkodás mellett megőrizzük a természeti értékekben és vadban gazdag táj értékes vadászati örökségét a jövő nemzedékek számára. Társaságunk 44 500 hektáron 6 vadászterületet kezel (Kőszeg, Szentpéterfa, Káld-Szajk, Nádasd, Rátót, Ivánc), melyek gyorsan és jól megközelíthetőek, a vadászatokat pedig színvonalas kiszolgálással igyekszünk még tartalmasabbá és kellemesebbé tenni. Azt mondják, az igazi vadásznak nagyobb és jobb szíve van, mint annak az embernek, akinek a vad csak hús, az erdő csak fa, a mező csak széna (Fekete István) Vadászvendégeinket új, illetve felújított vadászházainkban és vendégházainkban szállásoljuk el. Vadászüdvözlettel, BUGÁN JÓZSEF a Szombathelyi Erdészeti Zrt. vezérigazgatója 2 3
4 5
Szombathelyi Erdészeti Zrt. Szombathely VADÁSZATI ÁRJEGYZÉK Érvényes: a Szombathelyi Erdészeti Zrt. kezelésében lévő vadászterületeken, 2017. március 1. napjától visszavonásig. ÉREMFELÁRAT NEM SZÁMÍTUNK FEL! Az árjegyzékben feltüntetett árak a hatályos általános forgalmi adót tartalmazzák! Az elszámolás euróban, az árjegyzékben megadott árak alapján történik. Jelen árjegyzékben foglalt árak fizethetők euróban vagy forintban. A forintban feltüntetett árak tájékoztató jellegűek, 300 Ft-os euróárfolyam esetén értendők. Az euróban megadott árak forintra történő átszámítása a vadászat befejező napján érvényes mnb-devizaárfolyamon történik. A szerződéskötéshez szükséges általános információk elérhetők a társaság honlapján (www.szherdeszet.hu). 6 7
I. GÍMSZARVAS ELEJTÉSE gímszarvasbika szeptember 1-jétől január 31-ig (golyóérett bika szeptember 1. október 31.) agancssúly eur eur/dkg Ft* Ft*/dkg Spieser / Csapos 130 39 000 2,99 kg-ig 300 90 000 3,00 3,99 kg 500 150 000 4,00 4,99 kg 700 +3 210 000 +900 5,00 kg 1 300 +9 390 000 +2 700 6,00 kg 2 200 +10 660 000 +3 000 7,00 kg 3 200 +10 960 000 +3 000 8,00 kg 4 200 +11 1 260 000 +3 300 8,50 kg 4 750 +14 1 425 000 +4 200 9,00 kg 5 450 +16 1 635 000 +4 800 9,50 kg 6 250 +18 1 875 000 +5 400 10,00 kg 7 150 +32 2 145 000 +9 600 10,50 kg 8 750 +38 2 625 000 +11 400 11,00 kg-tól 10 650 +43 3 195 000 +12 900 AGANCSSÚLY MÉRÉSE: 24 órával a kifőzés után nagykoponyával; hivatalos trófeabírálaton. A trófeát méréséig szellős, hűvös helyen kell tárolni. Az agancshoz külön térítés nélkül hozzátartozik a gyöngyfog is Gímszarvasbika-sebzés: A hivatásos vadászkísérő által becsült trófeasúly árának 50%-a. Gímszarvastehén-kilövés: Gímszarvastehén-sebzés: 130 eur 39 000 Ft* 60 eur 18 000 Ft* Gímszarvasünő-, borjúkilövés: 70 eur 21 000 Ft* Gímszarvasünő- és borjúsebzés: 35 eur 10 500 Ft* Kísérési díj: 6 eur 1800 Ft* /vadász/alk. 8 * A forintban feltüntetett árak tájékoztató jellegűek. 9
II. ŐZ ELEJTÉSE őzbak április 15-től szeptember 30-ig agancssúly eur eur/g Ft* Ft*/g 149 g-ig 125 37 500 150 g-tól 150 +1 45 000 +300 250 g-tól 250 +6 75 000 +1 800 300 g-tól 550 +9 165 000 +2 700 350 g-tól 1 000 +14 300 000 +4 200 400 g-tól 1 700 +23 510 000 +6 900 450 g-tól 2 850 +38 855 000 +11 400 AGANCSSÚLY MÉRÉSE: Az agancssúly mérése 24 órával a kifőzés után történik kiskoponyával, hivatalos trófeabírálaton. (A kiskoponyán a hátsó haránt taraj peremén kezdődő és a szemüregek közepén áthaladó, majd az orrcsontok hegye alatt végződő síkkal levágott koponyát értjük.) A vendég külön kérésére a trófea nagykoponyával is mérhető, illetve elszámolható. Ez esetben a vendégnek a trófeabíráló bizottság által kiskoponyára átszámított súlyt kell elfogadni. Őzbaksebzés: A hivatásos vadászkísérő által becsült trófeasúly árának 50%-a. Őzsuta- gidakilövés: 30 eur 9 000 Ft* Őzsuta-, gidasebzés: 15 eur 4 500 Ft* Kísérési díj: 6 eur 1 800 Ft*/vadász/alk. III. DÁM ELEJTÉSE dámbika október 1-jétől január 31-ig (golyóérett bika október 1. november 30.) agancssúly eur eur/dkg Ft* Ft*/dkg Csapos 130 39 000 1,49 kg-ig 300 90 000 1,50 kg-tól 450 135 000 2,00 kg-tól 570 +8 171 000 +2 400 2,50 kg-tól 970 +11 291 000 +3 300 3,00 kg-tól 1 520 +12 456 000 +3 600 3,50 kg-tól 2 120 +26 636 000 +7 800 4,00 kg-tól 3 420 +50 1 026 000 +15 000 4,50 kg-tól 5 920 +74 1 776 000 +22 200 Agancssúly mérése: 24 órával a kifőzés után nagykoponyával, hivatalos trófeabírálaton. Dámbikasebzés: A hivatásos vadászkísérő által becsült trófeasúly árának 50%-a. Dámtehén-, borjúkilövés: 80 eur 24 000 Ft* Dámtehén-, borjúsebzés: 40 eur 12 000 Ft* Kísérési díj: 6 eur 1 800 Ft* /vadász/alk. 10 * A forintban feltüntetett árak tájékoztató jellegűek. * A forintban feltüntetett árak tájékoztató jellegűek. 11
IV. MUFLON ELEJTÉSE muflonkos szeptember 1-jétől február utolsó napjáig szarvhossz eur eur/cm Ft* Ft*/cm 59,99 cm-ig 890 267 000 60,00 cm-től 890 +64 267 000 +19 200 70,00 cm-től 1 530 +95 459 000 +28 500 80,00 cm-től 2 480 +170 744 000 +51 000 90,00 cm-től 4 180 +195 1 254 000 +58 500 Trófea mérése: A hosszméret alapjául a két csiga hosszának átlaga számít. Mérés a hivatalos trófeabírálaton. Muflonkossebzés: A hivatásos vadászkísérő által becsült trófeahossz értékének 50%-a. Muflonjerke- és báránykilövés: 80 eur 24 000 Ft* Muflonjerke- és báránysebzés: 30 eur 9 000 Ft* Kísérési díj: 6 eur 1 800 Ft* /vadász/alk. 12 * A forintban feltüntetett árak tájékoztató jellegűek. 13
V. VADDISZNÓ (egyéni vadászat) vadkan agyarhossz eur eur/mm Ft* Ft*/mm 12,00 cm-ig, 50 kg felett 370 111 000 12,01 14,00 cm 525 157 500 14,01 16,00 cm 670 +21 201 000 +6 300 16,01 18,00 cm 1 090 +27 327 000 +8 100 18,01 20,00 cm 1 630 +32 489 000 +9 600 20,01 22,00 cm 2 270 +47 681 000 +14 100 22,01 cm-től 3 210 +72 963 000 +21 600 TRÓFEABÍRÁLAT A hosszméret alapjául a két nagyagyar hosszának átlaga számít. Mérés a hivatalos trófeabírálaton. Vadkansebzés: 200 eur 60 000 Ft* Kocakilövés: (zsigerelve 50 kg felett) 350 eur 105 000 Ft* Kocasebzés 170 eur 51 000 Ft* Süldő-, malackilövés: (zsigerelve 50 kg-ig) 160 eur 48 000 Ft* Süldő-, malacsebzés: 70 eur 21 000 Ft* Kísérési díj: 6 eur 1 800 Ft* /vadász/alk. 14 * A forintban feltüntetett árak tájékoztató jellegűek. 15
VI. VADASKERTI HAJTÓVADÁSZAT vadászterület: Csákánydoroszló Rátót Részvételi díj: Hajtóvadászat (fő/nap): 250 eur 75 000 Ft* (A területen a vadászok szállítását az ár tartalmazza.) Vadkankilövés: 14,95 cm-ig 640 eur 192 000 Ft* 15,00 16,95 cm-ig 850 eur 255 000 Ft* 17,00 18,95 cm-ig 1 380 eur 414 000 Ft* 19,00-20,95 cm-ig 2 000 eur 600 000 Ft* 21,00 cm felett 2 200 eur 660 000 Ft* A hosszméret alapjául a két nagyagyar hosszának átlaga számít. Kocakilövés: (zsigerelve 50 kg felett) 350 eur 105 000 Ft* Süldő-, malackilövés: (zsigerelve 50 kg-ig) 160 eur 48 000 Ft* Gím tarvad (tehén, borjú) 100 eur 30 000 Ft* Őzsuta, gida 30 eur 9 000 Ft* Sebzés: Hibázás: nem számolunk fel nem számolunk fel VII. VADASKERTI VADDISZNÓ- HAJTÓVADÁSZAT Részvételi napidíj: 100 eur/fő/nap, 30 000 Ft*/fő/nap Átalányár a napidíjon felül: Teríték db eur/csoport/nap Ft*/csoport/nap 1 10 3 500 1 050 000 11 20 6 700 2 010 000 21 30 9 900 2 970 000 31 40 13 100 3 930 000 41 50 16 100 4 830 000 51 60 19 100 5 730 000 61 70 22 100 6 630 000 71 80 24 900 7 470 000 81 90 27 700 8 310 000 91 100 30 500 9 150 000 101 110 33 100 9 930 000 111 120 35 700 10 710 000 121 130 38 300 11 490 000 131 140 40 800 12 240 000 141 150 43 300 12 990 000 151-től 45 800 13 740 000 A sávokban szereplő teríték vaddisznóra vonatkozik, amelybe az elejtett vadkanok is beletartoznak. A kanokra agyarmérettől függően felárat kell fizetni. A hosszméret alapjául a két nagyagyar hosszának átlaga számít. vadkanfelár eur Ft* 15,00 16,95 cm 700 210 000 17,00 18,95 cm 1000 300 000 19,00 20,95 cm 1400 420 000 21 cm felett 1700 510 000 Amennyiben a vadászaton gím tarvad (tehén, borjú) vagy őzsuta, gida esik, úgy azok a VI. pontban szereplő áron kerülnek leszámlázásra. 16 * A forintban feltüntetett árak tájékoztató jellegűek. * A forintban feltüntetett árak tájékoztató jellegűek. 17
VIII. TÁRSAS NAGYVADVADÁSZAT (Átalányáras vadászati szerződésekben a társas vadászat elszámolásának az alapja) részvételi díj: Hajtó- és terelővadászat (fő/nap): 250 eur 75 000 Ft* 15 fő felett (csoport/nap): 3750 eur 1125 000 Ft* Vadkankilövés: 14,95 cm-ig 640 eur 192 000 Ft* 15,00 cm-től 16,95 cm-ig 850 eur 255 000 Ft* 17,00 cm-től 18,95 cm-ig 1 380 eur 414 000 Ft* 19,00 cm-től 2 000 eur 600 000 Ft* A hosszméret alapjául a két nagyagyar hosszának átlaga számít. Kocakilövés: (zsigerelve 50 kg felett) 350 eur 105 000 Ft* Süldő-, malackilövés: (zsigerelve 50 kg-ig) 160 eur 48 000 Ft* Gím tarvad (tehén, borjú) 100 eur 30 000 Ft* Dám tarvad (tehén, borjú) 80 eur 24 000 Ft* Muflon (juh, bárány) 80 eur 24 000 Ft* Őz (suta, gida) 30 eur 9 000 Ft* Sebzés: nem számolunk fel Hibázás: nem számolunk fel IX. TÁRSAS NAGYVADVADÁSZAT maximum 25 fő vadász részvételével A vadászat díja átalányár alapján. teríték arányszám eur/csop./nap Ft*/csop./nap 1 10 5000 1 500 000 10,1 20 8000 2 400 000 20,1 30 11 000 3 300 000 30,1 40 15 000 4 500 000 40,1 50 19 000 5 700 000 50,1 felett 23 000 6 900 000 A sávokban szereplő teríték vaddisznóra vonatkozik. Amennyiben a vadászaton gím,- dám,- muflon tarvad esik, úgy azt 0,7-es szorzóval vesszük figyelembe. Amennyiben a vadászatra minimum 20 fő nem érkezik meg, úgy az átalányáron felül a hiányzó helyekre 500 eur/fő felárat kell fizetni. A vadászatot 17 fő megjelenése esetén, illetve az alatt nem tartjuk meg. X. SZEZONÁLIS ENGEDMÉNYEK A nyári (április 1-jétől július 31-ig) vadkárelhárító vadászaton (vadkárveszélyes mezőgazdasági területen vagy erdősítésben) elejtett gímszarvas, dámszarvas tarvad és vaddisznó után 50%-os engedményt biztosítunk. 18 * A forintban feltüntetett árak tájékoztató jellegűek. * A forintban feltüntetett árak tájékoztató jellegűek. 19
XI. ÍJÁSZVADÁSZAT Elejtési ár: egyes vadfajok árlistabeli értéke Napi kísérési díj: 40 eur/12 000 Ft*/vadász/nap XII. LŐTÉRHASZNÁLAT (március 1. augusztus 15.) (Időpontok elérhetők a www.szherdeszet.hu weboldalon) Őriszentpéter Bárkás-tó, Káld Hidegkút Saját fegyverrel és lőszerrel Fegyver- és lőszerhasználattal eur Ft* eur Ft* koronglövészet (skeet, trapp, parcours) 1 rotte: 25 lövés futóvad (disznó 50 m) 20 lövés, kal.: 0,22 20 6 000 50 15 000 20 6 000 50 15 000 20 * A forintban feltüntetett árak tájékoztató jellegűek. 21
SZÁLLÁS/ÉTKEZÉS Szállás (reggeli nélkül) Vadász- és vendégházaink egyágyas szobával nem rendelkeznek. Amennyiben a vendég a kétágyas szobát egyedül kívánja igénybe venni, egyágyas felárat számítunk fel. vadászház eur/fő/ éjszaka Egyágyas felár Ft*/fő/ eur/fő/éjszaka éjszaka Egyágyas felár Ft*/fő/éjszaka Hidegkúti vadászház Apartman (1-2 fő) 60 12 18 000 3 600 Hidegkúti vadászház Apartman (3 főtől) 51 15 300 Hidegkúti vadászház standard I.A osztály 51 7 15 300 2 100 Csipkereki vadászház I.A osztály 50 7 15 000 2 100 Cáki vadászház I.B. osztály 44 7 13 200 2 100 Szentpéterfai vadászház II. osztály 31 7 9 300 2 100 Ivánci vadászház I. osztály 51 7 15 300 2 100 Ivánci vendégház II. osztály 44 7 13 200 2 100 Szakonyfalu vendégház II. osztály 51 7 15 300 2 100 Pótágy 15 4 500 Étkezés (Egységár/adag) Étkezés i. osztály eur ii. osztály eur i. osztály ft* ii. osztály ft* Terepjáró igénybevétele vadászathoz Lovas fogat Trófeabírálati díj (gím- és dámbika) Trófeabírálati díj (őzbak, vadkan) Személyszállítás vagy trófeaszállítás közúton Kísérési díj egyéni vadászaton Kísérési díj társas vadászaton vadász vendéget kísérő nem vadász vendég részére Kutya a vadászházban (extra takarítási díj) EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK eur Ft* 1,1 eur/km 330 Ft/km 43 eur/óra vagy 200 eur/nap 12 900 Ft/óra vagy 60 000 Ft/nap 30 eur/trófea 9 000 Ft/trófea 20 eur/trófea 6 000 Ft/trófea 0,5 eur/km 150 Ft/km 6 eur /vadász/alkalom 1 800 Ft /vadász/alkalom 40 eur/fő/nap 12 000 Ft/fő/nap 100 eur /kutya/nap 30 000 Ft /kutya/nap Kutya: A vendégvadász vagy kísérője előre egyeztetetten hozhatja magával a kutyáját, amely után a vadászházba behozva 100 eur/30 000 Ft* kutya/nap külön takarítási díjat kell fizetni. A berendezésekben, bútorzatban okozott kárt a kutya gazdájának teljes egészében meg kell térítenie. Reggeli 12 10 3 600 3 000 Ebéd 20 16 6 000 4 800 Vacsora 20 16 6 000 4 800 Egytálétel 12 3 600 Ital az aktuális árlista alapján a helyszínen fizetendő. 22 * A forintban feltüntetett árak tájékoztató jellegűek. * A forintban feltüntetett árak tájékoztató jellegűek. 23
HIDEGKÚTI VADÁSZHÁZ CSIPKEREKI VADÁSZHÁZ 24 25
IVÁNCI VADÁSZHÁZ CÁKI VADÁSZHÁZ 26 27
a szombathelyi erdészeti zrt. vadászterületei, vadászházai és vendégházai SK A HU SLO HR Hidegkúti Vadászház É 47 09 43 ; K 16 58 55 Csipkereki Vadászház É 47 06 23 ; K 16 57 07 Ivánci Vadász- és Vendégház É 46 54 56 ; K 16 29 05 Cáki Vadászház É 47 21 12 ; K 16 30 39 Szentpéterfai Vadászház É 47 05 56 ; K 16 33 20 Szakonyfalui Vendégház É 46 54 49 ; K 16 13 42 28 29
KAPCSOLAT Szombathelyi Erdészeti Zrt. H-9700 Szombathely, Saághy István u. 15. Telefon: +36-94/514-000 Fax: +36-94/329-973 Honlapcím: www.szherdeszet.hu E-mail: vadaszat@szherdeszet.hu KAPCSOLATTARTÓ SZEMÉLY pukánszki zoltán vadgazdálkodási csoportvezető Mobil: +36-30/223-2269 E-mail: vadaszat@szherdeszet.hu 30 31
Szombathelyi Erdészeti Zrt. 9700 Szombathely, Saághy István u. 15. E-mail: vadaszat@szherdeszet.hu, web: www.szherdeszet.hu