Korhatár: 65 életév KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. szeptember 10., XXIX/37. www.furedi.eu +36 20 277 2887 Számítógép és okostelefon használat, Ügyfélkapu, E-mail írás oktatás E-000120/2014/D009 E-000120/2014/D010 Digitális írástudás fejlesztés Ingyenes tanfolyam
2 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 2018. szeptember 10. CSALÁDI NYÍLT NAP EGYET FIZET, KETTŐT KAP AKCIÓVAL A KECS- KEMÉTI SZÍNHÁZBAN A beszélő köntös musical próbájával, kulisszajárással és sok játékkal várják a közönséget a kecskeméti Katona József Színház nyílt napján, szeptember 15-én. A Kulturális Örökség Napjai programsorozatához kapcsolódó rendezvényen feltárulnak a 122 esztendős épület titkai, és kedvezményes színházjegy- és bérletvásárlásra is lesz lehetőség. A családi délutánon a vendégek elsőként láthatnak részletet Mikszáth Kálmán A beszélő köntös című művének musical változatából, amelynek október 2-án, Kecskemét születésnapján lesz a díszbemutatója Szente Vajk rendezésében. A 13 órakor kezdődő nyílt próbán való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött! A gyerekeket egész délután az új évad bemutatóihoz kötődő játékok várják: a színház előtti téren 14 és 18 óra között ki lehet színezni Jancsi és Julis mézeskalácsházát, hajtogathatnak kecskét vagy pillangót "A beszélő köntös" és "A pillangók szabadok" című produkciókhoz. Ugyanitt tartanak bemutatót a Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány négylábú segítőtársai, s persze idén sem marad el a jelmezes fotózás. Játék közben érdemes lesz figyelemmel követni a színház előtti téren lévő színpad történéseit is: 14.30-tól nyílt tréninget és mozgáspróbát tart a Kecskemét City Balett Barta Dóra koreográfus vezetésével, majd 15.30-tól megzenésített verseket adnak elő a Cseke-osztály tagjai. Műsorvezető-házigazda: Pál Attila színművész. A Kulturális Örökség Napjaihoz kapcsolódó kulisszajárás résztvevőit is igen gazdag program várja. A 15.00 és 16.30-kor Hegedűs Zoltán és Aradi Imre színművészek vezetésével induló csoportok többek között - részleteket láthatnak a Rómeó és Júlia táncszínházi előadásából a KCB művészeinek közreműködésével, azok pedig, akik 18 órakor kelnek útra a 122 esztendős épületben, bűnügyi társasjáték szálait bogozhatják ki Agatha Christie nyomán. Emellett lehet jelmezeket és parókákat próbálni, szakállat ragasztani, kiderül, hol és mit csinál az ügyelő, mit díszít a díszítő és hogyan lehet fényekkel varázsolni a színpadon. A kulisszajárásra és a nyílt próbára a 76/501-170-es telefonon vagy személyesen a színház portáján lehet regisztrálni. AKCIÓ! Jegy- és bérletvásárlási akció 13.00-19.00 óráig! Váltsa meg teljes árú bérletét (kivéve Katona- és páholy bérlet) a teátrum nyílt napján 10% kedvezménnyel, vagy vásároljon 6+1-es bérletet, illetve erkélyre szóló, III. helyáras bérletet 30%-kal olcsóbban! Mindazok, akik tavaly bemutatott, és az új évadban is látható előadásra (A képzelt beteg, Ványa bácsi, Kőműves Kelemen, A játék vége, Rómeó és Júlia) váltanak jegyet, a második belépőt ajándékba kapják. (Az akció nem vonatkozik a Csárdáskirálynő c. produkcióra. A kedvezmények nem összevonhatók, a fent meghirdetett akció egyéni, azaz személyes vásárlás esetén érvényes, az előzetesen foglalásba helyezett bérletekre/jegyekre nem vehető igénybe!) Kecskemét, Katona J. tér 5. Tel.: 76/501-170 www.kecskemetikatona.hu EGÉSZSÉG SÜRGŐSSÉGI BETEG- ELLÁTÁS (SBO) Bács-Kiskun Megyei Kórház Kecskemét, Nyíri út 38. Telefon: 06 76 516 700 Non-stop felvételes rendszerben történik a betegek fogadása és ellátása. További információ: https:// www.kmk.hu/ GYEREK HÁZIORVOSI ÜGYELET Hétfő-Péntek: 18 órától reggel 8 óráig; szombat, vasárnap, ünnepnap: egész nap Bács-Kiskun Megyei Kórház A (új) épület földszinti ambulancia, a gyermek pulmonológiai rendelő helyiség (0327 szoba) Kecskemét, Nyíri út 38., Telefon: 06 76 516 904 FELNŐTT HÁZIORVOSI ÜGYELET Hétfő-Péntek: 17 órától reggel 8 óráig Szombat, vasárnap, ünnepnap: egész nap Bács-Kiskun Megyei Kórház Kecskemét, Nyíri út 38. Telefon: 06 76 516 984 FOGORVOSI ÜGYELET szombat, vasárnap, ünnepnap: 08.00-14.00 Egészségügyi Központ Kecskemét, Piaristák tere 7. Telefon: 06 76 514 0394 PATIKAI ÜGYELET Szent Benedek EuroPatika Kecskemét, Kápolna u. 15. Telefon: 06 76 507 992 VÉRADÁS TERÜLETI VÉRELLÁTÓ Kecskemét, Koháry István körút szept. 10. hétfő 08:00-18:00 szept. 11. kedd 08:00-16:00 szept. 12. szerda 08:00-14:00 szept.13. csüt. 08:00-18:00 szept. 14. pént.08:00-13:00 szept. 17. hétfő 08:00 18:00 HILTI Szerszám Kft. Kecskemét, Szent István körút szept. 14. péntek 09:00-11:00 ÉGÁZ-DÉGÁZ Zrt. Kecskemét, Ipoly utca 5. szept. 17. hétfő 08:30 11:00 Freudenberg Simmeringe Kft. Kecskemét-Kadafalva Heliport szept. 17. hétfő 13:00 15:00 www.veradas.hu KULTÚRA, PROGRAMOK HÍRÖS AGÓRA KULTURÁLIS KÖZPONT XXVIII. Kecskeméti Népzenei Találkozó 2018. szeptember 14-16. szeptember 14. péntek18 óra Hagyományőrző gálaműsor I. rész Helyszín: Főtér 20 óra Táncház Helyszín: Hírös Agóra Kulturális Központ szeptember 15. szombat 18 óra Hagyományőrző gálaműsor II. rész Helyszín: Főtér 20 óra Táncház Helyszín: Hírös Agóra Kulturális Központ szept. 16. vasárnap 10:00-17:00 X. Kecskefőző Fesztivál Helyszín: Deák tér Kiállítás: "Szabad a madárnok ágról-ágro szállni" Válogatás Kallós Zoltán mezőségi fotóiból Helyszín: Hírös Agóra Kulturális Központ Támogató: NKA, Kecskemét Megyei Jogú Város, Mercedes- Benz Manufacturing október 7., vasárnap 16 óra A kis herceg zenés mesejáték Szereplők: Pilóta (Rózsa, Király, Kereskedő, lámpás, Iszákos, Geográfus) - UJLAKI DÉNES Kis herceg: LUKÁCS OLIVÉR Belépődíj: 1.700 Ft október 10., szerda 19 óra HOOLIGANS Symphonic Belépődíj: 5.990 Ft NAGYCSOPORTOSOK ZENEOVIJA A mondókák, gyerekdalok és egyszerűbb népdalok megtanulása mellett nagy hangsúlyt fektetünk a zenei készségek és képességek fejlesztésére, melyek elengedhetetlenek a későbbi hangszertanuláshoz és a zeneiskolai felvételihez. Várjuk tehát azokat a ovisokat, akik, 5. életévüket betöltötték, szeretnek énekelni, szeretnének később hangszert tanulni, kíváncsiak az őket körülvevő hangok világára. Időpont: kedd 17.00-17.45 Vezeti: Závori Erika Alkalmi jegy: 900 Ft Havi bérlet: 3.000 Ft (a bérlet 4 alkalomra érvényes, felhasználható 2 hónapig) ZENEOVI Játékos együttzenélés furulya és hegedűszóval az óvodás korosztály számára. Időpont: szerda 16.30 17.15 Vezeti: Horváth Orsolya Alkalmi jegy: 900 Ft Havi bérlet: 3.000 Ft (a bérlet 4 alkalomra érvényes, felhasználható 2 hónapig) Kecskemét, Deák F. tér 1. www.hiros.agora.hu KATONA JÓZSEF KÖNYVTÁR szeptember 1-31. Emlékezzünk régiekről Kecskemét egykori jelesei - dokumentumkiállítás GYERMEKVILÁG (Információ: 76/500-567) Szeptember 13., 20., 27. csütörtök 10.15 és 11.00 óra BABAHANCURKA Mondókázó délelőtt Regisztráció: 76/500-567 vagy www.bacstudastar.hu TINIVILÁG "Egy kép többet ér ezer szónál..." Készíts olyan fotót kedvenc könyvedről, amely maga felér egy könyvajánlóval! -Örökítsd meg egy jó könyv elolvasásának hangulatát! -Kezedbe került egy érdekes könyvborító, ami akár egy nagyobb képnek is a része lehetne? Alkosd meg a részletből az egészet! Fotópályázat 12-18 éves fiataloknak 2018. szeptember 14.-ig. A részletes kiírást keresd július 16-tól a www.bacstudastar.hu honlapon vagy személyesen a Tinivilágban! Szeptember 3-15. MEGFEJTÉSRE VÁRVA SZJG és egyéb sulis rejtvények a könnyebb iskolakezdéshez Szeptember 15. szombat 16.00 TÚL AZ ÓPERENCIÁN... Mesedélután ZENEI SZOLGÁLTATÁS 180 éve született Georges Bizet zeneszerző Kecskemét, Piaristák tere 8. www.bacstudastar.hu
www.keszin.hu 3
4 2018. szeptember 10. INGATLAN INGATLAN értékesítőket keresünk Kecskemétről és vonzáskörzetéből! KECSKEMÉTEN, 55 nm, 2 szobás felújított lakás eladó. I.ár: 17,45 MFt Érd.: +36 20 774 9389 KECSKEMÉTEN, villanegyedben, 456 nm, 6 szobás, jó állapotú ház, 1120 nm telken eladó. I.ár: 110 MFt Érd.: +36 20 774 9389 KECSKEMÉTEN, 1100 nm telken, 190 nm, 5 szobás ház eladó. Iár: 32,9 MFt Érd.: +36 70 600 3243 KECSKEMÉT, Széchenyivárosban 4. emeleti 48 nm, 1+1 szobás lakás eladó. I.ár: 16 MFt Érd: +36 30 307 5007 KECSKEMÉTEN takaros 49 nm, 1 szobás házrész, 280 nm telken eladó. I.ár: 15,8 MFt Érd: +36 30 985 1302 LAKITELEK-Szikrán csendes környezetben 100 nm ház, 2877 nm telken eladó. I.ár: 18 MFt Érd.: +36 20 344 1566 HETÉNYEGYHÁZÁN 2007-ben épült, 78 nm, 2 szoba +nappali ház, 1249 nm telken eladó. I.ár 26.65 MFt Érd.: +36 70 393 4193 ELADÓ, kiadó lakásokat, családi házakat keresünk, készpénzzel rendelkező ügyfeleink részére! Érd.: +36 20 344 1566 KIEMELT hitelajánlatok az OTP bank kínálatából, extra kamat kedvezménnyel! CSOK és LTP tanácsadás, díjmentes ügyintézés! Érd.: +36 20 774-9389 INGATLAN KEDVEZŐ áron eladó Mátraszentistvánban, Darvas József utca 5. alatti, felújításra szoruló, régi építésű ház hozzá tartozó 404m2 telekkel. Víz az udvaron. Gáz, szennyvízcsatorna az utcában. 0620/460-1810 HUNYADIVÁROSBAN 100 nmes 3 szobás ház eladó 780 nm telken. Irányár: 29,9 MFt Tel.: +36 70 686 5149 ŐZ utcában 75 nm-es, nappali+étkezős, 2 szobás, világos lakás, tetőtér beépíthető eladó Irányár 36,5 MFt Tel.: +36 70 683 7015 SZARKÁSBAN, 1.870 nm telken, beton alapra épült 18 nm-es, téliesített faház, közművek bekötve Irányár: 4 MFt Tel.: +36 70 337 9742 DÓZSA GYÖRGY úton egyetemhez közel 65 nm felújított IV. em. tégla lakás Irányár: 27,5 MFt Tel.: +36 70 686 5149 BALLÓSZÖGÖN 3 szobás családi ház eladó. Ár megegyezés szerint. +36 30 734 2159 KECSKEMÉTEN a Rendőrfaluban eladó 266m2 telken lévő 50m2-es külső házrész összközművel. +36 30 272 9686 RÁKÓCZI utca közelében 100 nm-es nappali+étkezős, 3 szobás, erkélyes, lakás. Irányár 55 MFt Tel: +36 70 683 7015 BATTHYÁNY utcán 41 nm-es 1 szobás felújított erkélyes lakás. Irányár 14,9 MFt Tel: +36 70 683 7015 GYOPÁROSFÜRDŐHÖZ közel, Szentetornyán összkomfortos ház eladó. Telephelynek, vállalkozásnak is alkalmas nagy telekkel. +36 30 249 2033 KECSKEMÉT belvárosában 930nm telek eladó. +49 162 348 1035 ELADÓ bekerített zártkert Lencsés Világos düllőben (Pálfájánál) 1200 szögöl, villany 220-as és 380-as, fúrott kút, gyümölcsfák, plusz 8 négyzetméteres faház. Iá: 1.249.000Ft, Érd: Nagykőrös, Regős u. 40, vagy: +36 30 965 63 77 FELSŐSZÉKTÓBAN 800 m2- es telek, összközműves, 200 m2-es beépíthetőséggel. 4.490.000 Ft +36 70 227 5637 ÁRPÁDVÁROSBAN 53 nm-es 2 szobás felújított erkélyes lakás eladó. Irányár 16,85 MFt Tel.: +36 70 683 7015 LÓVERSENY utcában frissen felújított 33 nm-es 2. emeleti lakás eladó. Irányár 14 MFt Tel: +36 70 686 5148 IZSÁK központjában eladó 3 szobás kiváló állapotú családi ház. +36 70 295 3477 KECSKEMÉTEN a Széchenyiváros, Aradi Vértanúk tere 3. alatt eladóvá vált egy 1,5 szobás lakás. Irányár: 16.000.000 Ft. Tel: +36 70 60 08072, +36 70 62 18 480 KÖZPONTBAN 2x30 nm-es iroda együtt, eladó 16,5MFt, kiadó 120EFt/hó. 20/925-3248 LÁNCHÍD utcában 54 nm-es, 2 szobás, IV. emeleti erkélyes lakás eladó. Irányár 15,8 MFt Tel: +36 70 686 5148 KECSKEMÉTEN 110 nm-es, 5 szobás, családi ház eladó. Irányár: 29 MFt Tel: +36 70 686 5152 KECSKEMÉTEN, a Ladánybenei út közelében 56 nm-es, 2 szobás, családi ház, garázzsal eladó. Irányár: 19,85 MFt Tel: +36 70 683 7015 ELADÓ Nagykőrösön, IIII. emeleti, 2,5 szobás, 62 m2- es lakás és garázs. 10,9; 2,9 mft. +36 30 715 9932 HOLLANDFALU mellett 100 nm újépítésű nappali +3 szobás, jó minőségű ikerház eladó. Irányár: 37,5 MFt Tel: +36 70 686 5149 RENDŐRFALUBAN, 114 nm-es, nappali, 3+2 félszobás ház, 541 nm-es parkosított telekkel eladó. Ár: 17,9 MFt Tel: +36 70 686 5148 KECSKEMÉT körzetében, 10.400 nm területen, 70 nmes, igényes tanya, 3 rétegű ablakok, gránit mosogató. Irányár: 19,9 MFt Tel.: +36 20 914 3929 INGATLANT KERES KERESEK saját célra felújításra szoruló házat, házrészt azonnali készpénzre Kecskeméten, lehet romos is 5MFt-ig! +36 30 394 9857 KECSKEMÉT belvárosában keresek eladó egy vagy másfél szobás lakást tulajdonostól. +36 30 967 9080 BELVÁROSBAN kiadó 2 szobás igényes lakást keresek Irányár 150.000 Ft/hó. Tel: Tel: +36 70 686 5148 KECSKEMÉTI lakást keresek 25 MFt-ig. Tel: +36 70 686 5148 IRODÁNK budapesti ingatlan kínálata folyamatosan bővül. Ha keresne a fővárosban ingatlant, hívjon! Tel.: +36 70 686 5149 LAJOSMIZSE külterületén fás környezetben, bekerített és melléképületekkel rendelkező tanyát bérelnék több évre, jövőre vásárlási lehetőséggel. Víz, villany szükséges! +36 20 476 9693 KIADÓ KECSKEMÉT belvárosában albérlet hosszú távra kiadó. +36 20 314 1471 KIADÓ ÜZLET/IRODA MÁRIAVÁROSBAN 550 nmes telek 120 nm-es épülettel raktárnak kiadó. Irányár 80.000 Ft/hó Tel: +36 70 686 5152 KATONA gimnázium közelében 110 nm-es épület, üzletnek, irodának kiadó. Irányár 110.000 Ft Tel: +36 70 686 5152 KIADÓ a Halasi út közelében 16, 24 és 46 nm-es irodák. Tel: +36 70 686 5152 IGÉNYES és felújított belvárosi 81 nm-es üzlet kiadó. Ár: 170.000 Ft./hó Tel: +36 70 683 7015 KECSKEMÉTEN üzlethelyiség kiadó! Az Akadémia körúton a kis- üzletsor közepén 17 m2-es üzlethelyiség kiadó 2018. október 01-től. +36 30 382 0688 KECSKEMÉT, Március 15. u-ban, 54 nm 2 szobás cserélt nyílászárós, részben felújított lakás eladó. I.ár: 15,9 MFt +36 30 197 6543 KECSKEMÉT, Lucfenyő u-ban 603 nm saroktelken, októberi átadással, új építésű, 108 nm családi ház kivitelezőtől eladó. I.ár: 43,5 MFt +36 30 197 6543 KECSKEMÉT, Talfája kertvárosában, 1088 nm telekkel 150 nm, jó állapotú családi ház eladó. I.ár: 28,5 MFt +36 30 576 4203 KECSKEMÉTEN, M5 kijárathoz közel, 7440 nm telekkel 120 nm, 3 szobás családi ház eladó. I.ár: 25,8 MFt +36 30 576 4203 KECSKEMÉT belvárosában 2 szobás, erkélyes, felújított, földszinti lakás eladó. I.ár: 17,8 MFt +36 30 616 0663 KECSKEMÉT, Széchenyivárosban 2 szobás, 55 nm lakás eladó a 4 emeleten, lift van. I.ár:16,8 MFt +36 30 616 0663 KECSKEMÉT, belvárosi új építésű 1. emeleti, nappali+4 szoba erkélyes, hitelezhető (CSOK) lakás eladó. I.ár: 43,02 MFt +36 30 616 2143 KECSKEMÉT belvárosában 1. emeleti, 2 szintes, nappali+3 szoba igényes lakás eladó. I.ár: 37.9 MFt +36 30 616 2143 KECSKEMÉT, Hunyadivárosban földszinti 63 nm felújított lakás tárolóval, garázszsal eladó. I.ár: 23,5 MFt +36 30 576 9456 NAGYKŐRÖS, Gát utcai lakótelepen 61 nm 2+1 szobás, erkélyes, cserélt nyílászárós lakás eladó. I.ár: 11,2 MFt +36 30 576 9476 IMPRESSZUM Kecskeméti Szuperinfó Megjelenik minden hétfőn 38.000 példányban. Lapzárta: csütörtök 12 óra Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft. Felelõs szerkesztõ: Zakar László Szerkesztõség: 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17. Tel./fax.: 76/498-479 www.keszin.hu info@keszin.hu Nyomda: Lapcom Zrt. 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Terjeszti: MEDA-PRESS KFT. Terjesztési területek: Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Kadafalva, Katonatelep, Kecskemét, Lajosmizse, Városföld. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám: 75.480/1997
www.keszin.hu 5 ADÁS-VÉTEL SZEKRÉNYSOR, franciaágy, famázsa, mosógép, cserépkályha eladó. 06 76 454 130 KÖNYVEKET, hanglemezt, folyóiratokat, képeslapot, játékot, órákat, hagyatékot gyűjtő vásárol. +36 20 316 3220 KISBÚTOROKAT, vitrintárgyakat, tányérokat, készleteket, CD-ket, kazettákat, retro dekorációs, érdekes tárgyakat vennék készpénzért. Fiatal gyűjtő. +36 30 213 2989 AKCIÓS minőségi tüzelő! Kalodás (1mx1mx1m), erdei m3-es (1mx1mx1,7m), és ömlesztett tűzifa rendelhető! Mennyiségtől függően ingyenes házhoz szállítás. Termékeink: tölgy, bükk, akác, nyárfa. Ár: 11500 Ft-tól. Hívjon bizalommal: +36-30/594-4586 EUTR: AA5854363 TOLLFELVÁSÁRLÁS! Megveszek mindenféle tollat, paplant, párnát! Hívjon bizalommal! Házhoz megyünk! Tel.: +36 30 333 2906 AKÁCÁGAK ingyen elvihetők, KAMINO kályha és kis fagyasztószekrény pedig eladó. +36 70 291 2224 JÁRMŰ RÉGI motorokat, autókat keresek gyűjteménybe. Akár hiányosat is, alkatrészeket is. +36 30 905 1306 GÉP - SZERSZÁM 220 Voltos körfűrész (kis- és nagy teljesítményű) eladó. +36 30 741 1787 VEGYES ŐSZ eleji tűzifa akció! Akác, hasított 3500Ft/100kg. Házhoz szállítás díjtalan. (Eutr- AA5838227), +36 70 315 63 21 RÉGISÉGET, hagyatékot vásárolok. Díjmentes lakáskiürítést vállalok. Telefon: +36 20 326 0290 VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrógépet, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, műszerészesztergát, marógépet, kompreszszort, invertert, kis gépeket. +36 70 624 5475 DUNNÁT, párnát, régi használt tollat veszek, hívásra házhoz megyek! Érd.: +36 30 467 4542 NYÁRFA 1950 Ft/mázsa, vegyes fa 2300 Ft/mázsa, vékony akác: 3000 Ft/mázsa (AA6027982) +36 30 570 5675 TŰZIFA vastag akác 3550 Ft/100 kg, vékony akác 3.040 Ft/100 kg, gyümölcsfa 2.800 Ft/q. Hasítást, házhoz szállítást vállalunk. (AA542130) +36 30 576 7261 IDŐSGONDOZÁS IDŐSGONDOZÁST vállalok Kecskeméten referenciával, gyakorlattal, akár 0-24 órában. 0670/777-92-67, +36 70 536 3488 TARTÁSI illetve gondozási szerződéssel gondozó házban lakrészek elfoglalhatók. +36 70 362 4291 SZOLGÁLTATÁS KONYHÁK, gardróbok méretre készítése kedvező áron. asztaloskell@gmail.com asztaloskell/facebook +36 70 677 2577 VESZÉLYES, dönthető, nem dönthető fák gallyazása, kivágása. Tel: +36 30 699 5133 REDŐNYSZERVÍZ! Új fa és műanyag redőnyök készítése, javítása. Gurtnik cseréje. 0630/780-94-90, 0670/248-29-87 ÁCS, tetőfedő, kőműves, bádogos és malterba kúpozás. Tel.: +36 20 512 9068 VÍZ-, FŰTÉS és GÁZKÉSZÜLÉ- KEK szerelése ÁFA mentesen. Hívjon most! +36702148921 KÁRPITOS! Antik, stíl-, modern és retró bútorok áthúzása, javítása, felújítása. +36 20 961 9874 ÁLLAT KECSKÉK eladók Kecskeméten. Bakok, nőstények, fejősök. Érdeklődni: +36 70 452 6034 FEKETE törpe tacskók (kanszuka) eladók. Tel.: +36 30 372 6443 AKCIÓ! Élő pecsenye kacsa 3,5kg 1500Ft/db, 10db esetén +1 ajándék! Élő liba 6-7kg 3500Ft/db, 5 db-tól ingyenes házhoz szállítás. +36 30 972 9681 18 hetes Tetra SL tojóhibrid jérce eladó: 2000 Ft/db. +36 20 941 5540 MEZŐGAZDASÁG TRITIKÁLÉ vetőmagnak eladó: 6.000 Ft/100kg. +36 20 941 5540 TÁRSKERESÉS LUXUSKÖRÜLMÉNYEK között élő, 51 éves (182/94), sportos, sármos üzletember, akinek a belső lelki világa a 10-es skálán minimum 9-es, csinos, vékony testalkatú, szolid, önmagára és társaságára igényes, őszinte társát keresi 42 éves korig hosszútávú kapcsolatra. Tel.: 06-30/908-4622 (viszszahívom!) TÁRSKÖZVETÍTÉS minden korosztálynak! Érdeklődni: +36 30 355 2039 VÁLLALUNK mindenféle kőműves, ács munkát, lapostetők, vizes falak szigetelését festését tapétázását, kerítések javítását építését, kéményjavítást, térkövezést aszfaltozást. A-tól Z-ig. Nyugdíjasoknak 10% kedvezmény. Hívjon bizalommal. +36 20 597 5860 GURTNI csere, redőny javítás hétvégén is. +36 70 455 4655 SZOBAFESTÉST, mázolást, tapétázást, teljes ház, lakásfelújítást vállalok referenciákkal, garanciával. +36 30 230 6148 TETŐ! Régi, hajlott tetők javítása, cseréje; bádogozás, csatorna, beázás elhárítás; előtetők, garázsok építése; fedlapcsere; tetőtér beépítés, szigetelés; Lindab tető új, tető cserepezés. +36 30 899 6270; +36 70 363 9571 FAKIVÁGÁST vállalunk, akár elszállítással! +36 20 9960 917 NYÍLÁSZÁRÓK, Redőnyök, Szúnyoghálók szeptemberben 30-50% kedvezménynyel, +10% nyugdíjasoknak. +36 70 676 7722 MESTERBOSZORKÁNY jövendőmondó, született halottlátó várja hívásod. Rontáslevétele, szerelemkötés, pénzenergia. +36 70 434 2178 REDŐNYÖK, reluxák, szúnyoghálók készítése, javítása, gurtni csere hétvégén is. +36 20 354 4495 SORSELEMZÉS, kártyajóslás, családi, párkapcsolati problémák, szerelemkötés, átok-rontás levétele. Hívásra házhoz megyek. +36 30 924 3867 KERTÉPÍTÉST, kertrendezést, sövény és fűnyírást, gyepszellőztetést vállalok. Szakember +36 20 926 2032 PALATETŐ, lapostető szigetelése korszerű anyagokkal, garanciával, referenciákkal. Csatornázás! +36 20 949 1867 TETŐJAVÍTÁST, kőműves, ereszcsatorna és festő munkát vállalunk. Tel.: +36 20 299 2233, +36 70 287 7851 VESZÉLYES fák kivágását,korona igazítást és erdő gyérítését vállalom. +36 20 622 2492 REDŐNY javítás és gurtni csere hétvégén is. +36 70 374 3864 SZOBAFESTÉST vállalok. Korrekt munka, korrekt ár! Telefon: 76/328500, +36-30/9686066, +36 30 968 6066 REDŐNY, reluxa, szúnyogháló javítása, cseréje, gurtnicsere akár azonnal! Tel.:30/215-2083 ERESZCSATORNA készítést, kőműves munkát, festést és tetőjavítást vállalunk rövid határidővel hétvégén is. +36 70 227 6273; +36 30 900 8159 KÖLTÖZTETÉS, bútorszállítás 3,5 tonnás, zárt, ponyvás teherautóval kedvező áron. +36 20 320 1397 SZOBAFESTÉS-MÁZO- LÁS, tapétázás, hőszigetelés, melegburkolás, precíz munka kedvező ár. 20/953-8979, 20/387-7068 REDŐNY szerviz! Leszakadt, nem működő redőnyök teljes körű javítása, gurtnik cseréje. +36 20 543 6161, +36 30 919 0446 REDŐNYKÉSZÍTÉS, teljes körű javítás, gurtnicsere. Precíz munka, kedvező ár. +36 20 624 1272, +36 70 265 6065 LED világító álmennyezet ragasztással 15 perc alatt! Szakember, fúrás, porolás nélkül, extra könnyű elemekkel. www.ledvildecor.hu +36 70 623 2560 LAKÁSFELÚJÍTÁSOK! Teljeskörű felújítás, átalakítás. +36 30 6311 611 BURKOLÁS! Családi házak, lakások, irodák, teraszok burkolása szakszerűen, precízen. +36 30 436 4908 KÁDFELÚJÍTÁS hőkezeléssel! Helyszínen, garanciával, minden színben! Villanyszerelés! Telefon: +36 70 510 8117 KAPUNYITÓ motorok javítása és távirányítók pótlása. Riasztó és kamera rendszer szerelése. +36 30 525 7611 DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás nélkül. Non-stop gyors szolgálat, 1 év garancia. +36 76 411 517, +36 30 968 6150 ALAPTÓL a tetőig! Ács, kőműves munkák, hőszigetelés, gipszkartonozás, festés, mázolás, burkolás. +36 30 609 1916 FERENCROLÓ! Gurtnicserék! Régi rossz fa és műanyagredőnyök felújítása, készítése. +36 30 676 1989 FŰNYÍRÓ traktorral fűnyírást vállalok! +36 20 421 8723 BAKU (Azerbajdzsan) 6 nap, október 17-22. Részvételi díj: 89.900 Ft/fő. MÁLTAI körút 8 nap, szeptember 6. 20. Részv.díj: 119.990 Ft-tól. SPANYOLORSZÁG, Benidorm üdülés 8 nap, szept. 7,14,21. Részv. díj: 104.990 Ft-tól. CIPRUS az őszi szünetben 8 nap : október 23, 27. Részv. díj: 109.990 Ft-tól.
6 2018. szeptember 10. KARRIER OKTATÁS OKJ-S Dajkatanfolyam és PedagógiaI és családsegítő munkatárs, Gyógypedagógiai asszisztens képzés indul október elején Kecskeméten, órák szombatonként, kidolgozott tananyaggal. részletfizetési lehetőséggel. +36 30 287 4808 (3 nyelvű) Oklevelet adó MASSZŐRKÉPZÉS indul Kecskeméten, szeptember 22-től. Svéd frissítőmaszszázs: 39.000 Ft, nyirokmasszázs: 42.000 Ft, reflex talpmasszázs: 42.000 Ft (részletfizetés +kedvezmények) +36 70 369 8655 ÁLLÁST KÍNÁL BETON-STAR Kft. BETONACÉLGYÁRTÓ üzemébe fizikai dolgozót keres kecskeméti munkavégzésre versenyképes bérezéssel, kötött délelőtti műszakban. Jelentkezni e-mailben: betonstar@ betonstar.hu Telefonon: 06-30/475-9109, Személyesen: Kecskemét, Szent István krt. 24. CSEMŐI pálinkafőző üzem H-P-ig történő munkavégzésre kezdő vagy gyakorlattal rendelkező kollégát keres! Utazás 100 %-ban térített! Előny, de nem követelmény: élelmiszeripari végzettség vagy hasonló tapasztalat. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal: allashely01@ gmail.com; +36 20 239 94 41 BETON-STAR Kft. felvételre keres BETANÍTOTT MUN- KÁST vasbeton elemek gyártására versenyképes bérezéssel. Jelentkezni e-mailben: betonstar@betonstar.hu Telefonon: 06-30/475-9109 Személyesen: Kecskemét, Szent István krt. 24. DOBOSSY-BAU KFT keres kőműveseket, ácsokat és segédmunkásokat azonnali kezdéssel. +36 20 244 1350 BETON-STAR Kft. felvételre keres gépkezelőt híddaru kezelésére versenyképes bérezéssel. Jelentkezni e-mailben: betonstar@betonstar.hu telefonon: 06-30/475-9109, Személyesen: Kecskemét, Szent István krt. 24. GÉPKEZELŐ, csomagoló munkatársakat keresünk Gyálra. Számítógépes ismeret szükséges. Heti 4 munkanap, 12 órás munkarend. Bruttó 975 Ft/óra + 40 % műszakpótlék + Cafetéria. Ingyenes dolgozói buszjárat: Kecskemét, Lajosmizse, Nagykőrös. Jelentkezés: 06-30/338-2005; allas5@jobconcept.hu ESZTERGÁLYOST keresünk kecskeméti gépműhelybe. Pályakezdőket és nyugdíjasokat is várunk. +36 70 516 8419 A Malom Center 2. emeletén működő órás üzletbe teljes munkaidőbe kolléganőt keresünk. +36-30/279-1767, rövid önéletrajzot a borvilag. mako@gmail.com címre várjuk. HÚSIPARI segédmunkásokat keresünk Kecskemét környéki munkahelyre, napi hazajárással, 150000 Ft/hó nettó fizetéssel, egyéb juttatásokkal +36 20 513 3725 KFT. keres azonnali kezdéssel érvényes minősítéssel rendelkező hegesztőket Dunaújvárosba és profi rajzról olvasásban jártas lakatosokat. Szállás, utazás, napi előleg megoldott. 2500.- Ft.-os nettó órabér. +36 20 334 2129 NYUGDÍJASOKAT keresünk takarítói állásra Kecskemétre. Érdeklődni: 0630/935-20-06 Produkteam Kft. GYERE és dolgozz Velünk! Autóipari multi keres betanított munkakörbe, biztonsági öv összeszerelő kollégákat sopronkövesdi gyárába, 3 műszakos munkarendbe. A szállás és a bejárás megoldott. Kiemelkedő bér mellett, 13. havi fizetést, prémiumot, cafeteria-t, bérelőleget is biztosítunk. Érd.: +36 70 600 9021
www.keszin.hu 7 LEDES világítás bemutatóterembe eladót felveszünk.jelentkezni: +36 70 623 2560 VÍZ-, Gáz-, Fűtés szerelőt keresünk hosszú távra Kecskemét és környékéről. Jelentkezni: +36 30 968-6316 NINCS munkád vagy váltani szeretnél? Betanított dolgozókat keres nemzetközi autóipari cég győri és mosonmagyaróvári munkahelyére. Versenyképes fizetés mellé, cafeteria-t, szállást, munkába járást, bérelőleget biztosítunk. Érd.: +36 70 415 9020 BETANÍTOTT munkakörbe keresünk elsődlegesen férfi munkaerőt német irodaszék gyártó üzembe, ajkai és noszlopi munkavégzéssel. Versenyképes fizetés mellé, cafeteria-t, szállást, munkába járást, bérelőleget biztosítunk. Érd.: +36 70 600 9025 BŐVÜLŐ csapatunkba Bács- Kiskun és Pest megyében, valamint Budapestre ingatlanértékesítőt keresünk. Jelentkezés: info@ simoningatlan.hu CO hegesztőket, lakatosokat keresünk Kecskemétre. Bérezés nettó 1200-1600Ft/ óra+ prémium. +36 70 329 7554 GYŐRI fémipari partnerünkhöz keresünk betanított munkás, géplakatos, CNC-gépkezelő, autószerelő, villanyszerelő munkakörbe dolgozókat. Amit biztosítunk: versenyképes fizetés, cafeteria, szállás, munkába járás, hazautazási támogatás, bérelőleg. Érd.: +36 70 415 9021 BENZINKUTAS férfit és élelmiszerbolti eladó, árufeltöltő hölgyet keresek kecskeméti benzinkútra.rugalmas munkaidő, két műszak, korrekt körülmények, non-stop. +36 30 370 7825 CSATLAKOZZ a csapatunkhoz! Nyugat-magyarországi (Győr, Mosonmagyaróvár és Sopron környéki) autóipari és fémipari nagyvállalatok állásajánlataiból válogathatsz (betanított, lakatos, targoncás, CNC-s, hegesztő, stb.), ahol kiemelt bérezést, ingyenes szállást, utazást, valamint bérelőleget és hosszú távú munkát biztosítunk. Érdeklődni 8-20 óráig a +36-70/639-9920-as telefonszámon. EGY műszakos munkarendbe könnyű fizikai munkára kolléganőket és varrónőket keresünk Kecskeméten. Érdeklődni: +36 20 263 85 98 SZÁNTÓFÖLDI növénytermesztésben erőgépvezetőt és kombájn gépkezelőt keresek, megbízható szakember személyében, hoszszú távra. Versenyképes jövedelem, szakmai, szerelői tapasztalatot kiemelt juttatással honorálom. Érdeklődni: +36-70/884-0116-os telefonszámon. ZSALUZÓÁCSOKAT keresünk azonnali kezdéssel. Versenyképes fizetéssel! +36 30 436 8074 TESCOS Diákmunka/Nyugdíjas munka! Pénztáros/árufeltöltős munkákra keresünk jelentkezőket! Heti 1-2 alkalommal 4-6-8 órában ráérők jelentkezését várjuk. Órabérek: 800 Forinttól. Jelentkezni lehet regisztrációs lap kitöltésével: www.biztoskesz. hu VAGY csilla@biztoskesz. hu email címen. Az emailbe írd bele: neved, korod, telefonszámod, ráérésed, melyik településen keresel munkát. SZAKKÉPZETT ELADÓT keresünk a Piaccsarnoki élelmiszerboltba, nyugdíjast is! +36 30 228 5045 CSEMŐI pálinkafőző üzembe kollégát keresünk. Feladatok:számlák, szállító levelek készítése, áru összekészítése. Esetenként: palackozás, címkézés, egyéb feladatok. Elvárás: számítógép magabiztos használata, Word, Excel Jelentkezés fényképes önéletrajzzal: allashely01@ gmail.com; +36 20 239 94 41 VÁLLALKOZÁS KÖNYVELÉS, mérlegkészítés, bérszámfejtés, TB ügyintézés 100 főig, részmunkaidőben is. +36 30 729 1875
8 2018. szeptember 10.