Rohanó életünkben van egy nap, amikor megállhatunk, hogy elismerjük a köztünk rejtőző, csendes hősöket, a véradókat. A magyar véradók napja alkalmából idén is kitüntették a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének jubiláló véradóit. Aki vért ad, életet ment, aki vért ad, hős. Hasonló a történelem jótevőihez, azokhoz, akik áldozatot hoztak másokért. A különbség csupán az, hogy a véradó ahogy mi mondjuk a mindennapokban köztünk sétáló csendes hős, aki tudja és mélyen megérti, mennyire fontos, hogy ha bárkinek, bármikor az életbenmaradáshoz vérre van szüksége, megkapja azt mondta Lukács Renáta, a Magyar Vöröskereszt Debrecen Területi Szervezetének vezetője a szervezet véradóünnepségén november 25-én a Debreceni Belvárosi Közösségi Ház Pódiumtermében. 2015-ben Hajdú-Bihar megyében 1694 kerek véradásszámú donort ünnepeltek, Debrecenben összesen 428-at. Közülük a 10- és 20-szoros véradók elismerő oklevelet kaptak postán, a véradóünnepre a 25-szörös vagy az annál magasabb véradásszámú donorokat hívták meg, 226 főt. 1/9
Az önkéntes véradás hazája Megdöbbentő, hogy 150-szeres véradó is ül a teremben a kitüntetettek között, ő a nap legmagasabb véradásszámú donorja hangsúlyozta a véradókat köszöntve Dr. Kiss Sándor, Debrecen Megyei Jogú Város egészségügyi és szociális bizottságának az elnöke. Fontos, hogy egy évben legalább egyszer névre szólóan kifejezzük elismerésünket neki és a hozzá hasonló életmentőknek, a sokszoros véradóknak fűzte hozzá. Ebben az évben nyolc 100 vagy annál magasabb véradásszámú donort tüntethetett ki a Debrecen Területi Szervezet; 150-szeres véradóként Kis Sándort, 110-szeresért Buglyó Tamást. Századik véradásukat ünnepelhette idén Kányási Sándor, Kiss Sándor, Pályi Tibor, Radványi Zoltán Imre, Tivadar Lajos, Szilágyi László, Zsupos László. Dr. Széles Dezsőné, a Vöröskereszt területi elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az önkéntes véradás hazája Debrecen, hiszen Dr. Aszódi Lili, debreceni főorvos kezdeményezte azt a múlt század közepén. Zeneszóval tisztelgett a donorok előtt Nédó Olga hegedűművész, majd 2/9
Versánszky Dalma énekelt. Mindazok a kitüntetettek, akik nem tudtak eljönni az ünnepségre, a Magyar Vöröskereszt területi irodájában Debrecen, Simonffy u. 44. átvehetik kitüntetésüket. Országos szintű elismerés A magyar véradók napján, november 27-én Kiváló Véradásszervező kitüntetést vehetett át Sár ga Antalné a Debrecen Területi Szervezet téglási önkéntese a Magyar Vöröskereszt központi ünnepségén, a budapesti Magyar Közszolgálati Egyetem kápolnájában. Az elhivatott, érzékeny véradásszervező elérte, hogy a kis településen évente négyszer tartsanak eredményes kiszállásos véradást, melyen alkalmanként 60-70-en adnak vért. A budapesti ünnepségen kiemelkedően magas számú véradásáért, humánus tevékenységéért egészségügyi miniszteri Pro Vita díjat kapott Tóth Sándor. A hajdúböszörményi 130-szoros donor 1968-tól rendszeresen ad vért, sőt a véradásszervezésben és egyéb vöröskeresztes feladatokban is részt vállal. Sok fiatalt nyert meg a véradás ügyének mondván, hogy mindenki legyen büszke, ha vért adott, hiszen az igazi nemes tett. A hajdúk fővárosában 3/9
Otthonában december 1-én köszöntötte a Pro Vita-díjas Tóth Sándort a Magyar Vöröskereszt Hajdúböszörmény Területi Szervezete. A Polgármesteri Hivatal Báthory termébe hívták meg a szervezők az idei 123 jubiláló véradót. Helyi tehetségek adtak műsort az ünnepeltek tiszteletére: a zeneiskola növendékei és két énekes: Szabóné Dr. Kovács Anett, s Kovács Ilona. Hősként üdvözölte a véradókat a rendezvényt megnyitó Dr. Juhász György a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének alelnöke, majd Dr. Erdős András területi alelnök. Az elismeréseket Ujvárosy Andrásné megyei igazgató és Kiss Attila, a város polgármestere, adta át. Aki nem tudott eljönni az ünnepségre, a területi szervezet irodájába veheti át az elismerő oklevelét vagy az érmét. Zenés bál tiszteletükre Közel 179 donort tüntettek ki idén Hajdúszoboszlón. A jubiláló véradókat bálba invitálták 4/9
december 21-én Hotel Délibáb Mirage Éttermébe. Berényiné Szilaj Ilona vezetőségi tag szólt a véradók pótolhatatlanságáról, majd Bodó Sándor országgyűlési képviselő köszöntötte a donorokat. Tánc, vers, dal követte egymást az előadótérben: a helyi Bárdos Lajos Általános Iskola művészeti csoportjainak műsora után az ünnepelteknek Biró Judit, énekelt. Az énekesnő korábban vöröskeresztes területi vezetőként is dolgozott Hajdúszoboszlón. Az év legmagasabb véradásszámú ünnepeltje, Papp László, túl van a 140. véradásán. Neki és az ünnepelteknek Nyéki István, a területi szervezet elnöke, és Szatmári Margit területi vezető adta át a kitüntetést. Legfontosabb önzetlen felajánlás Optimálisak a véradás eredményei a Magyar Vöröskereszt berettyóújfalui területén. Ez a véradóknak, a vöröskeresztes véradásszervezőknek és a vért levevő Vérellátó Központnak köszönhető mondta Dr. Korcsmáros Ferenc, a területi szervezet elnöke a magyar véradók napján a berettyóújfalui II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában tartott véradóünnepségen november 27-én. Idén 209 jubilálót ünnepelünk. Ez a szám azt is jelzi, hogy a területen megfelelő a véradók száma, és az utánpótlás is kedvezően alakul foglalta össze érdeklődésünkre Baloghné Gulyás Éva területi vezető. Közel 100 donor fogadta el a meghívásunkat, akik egyéb elfoglaltságuk miatt távol maradtak, azok a területi szervezet irodájában, vagy településének véradásán át tudja 5/9
venni az oklevelet és az ajándékot folytatta. A legfontosabb önzetlen felajánlásnak nevezte a véradást Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő nyitó beszédében. Személyes jelenlétével is megtisztelte a donorokat Dr. Muraközi Zoltán, a Regionális Vérellátóközpontot is működtető Gróf Tisza István Kórház igazgatója vezető munkatársaival. A vacsorát kulturális műsorok előzték meg; a Reál Team Duo zenélt, fellépett a Peszterce Szabadidő Néptánccsoport, a Piruett Tánc Stúdió, az Igazgyöngy Alapítvány hastánccsoportja és a Berettyóparti SENIOROK. Legtöbb véradásért a Komádiból érkező Kiss Józsefet ismerték el, 90-szeres donorként kapott kitüntetést. Társadalmi érték Musical-részletekkel, megindító verssel és profi tánccal ünnepelte véradóit a Magyar Vöröskereszt Püspökladány Területi Szervezete a Dorogi Márton Művelődési Házban november 27-én. A terület idén 146 jubilálót tüntetett ki, köztük ifj. Husi Ferencet, aki 130-szoros véradóként a terület legmagasabb véradásszámú ünnepeltje idén. A rendszeresen vért adók tettének társadalmi fontosságáról Bodó Sándor országgyűlési képviselő, Rásó János, Pü spökladány alpolgármestere és Dr. Lente Péter háziorvos, a helyi pénzügyi-ügyrendi bizottság elnöke beszélt a Művelődési Ház színpadáról. A vendégeket Dr. Rákosi Endre területi elnöke köszöntötte, majd az előtte szólókkal és Vadai Zsuzsa területi vezetővel átadta a kitüntetéseket. Mindazok, akik nem tudtak eljönni a püspökladányi rendezvényre, kitüntetésüket a településük véradásain vehetik át. 6/9
Példamutatás a fiataloknak Lehetetlen kifejezni értékét annak a hőstettnek, amellyel a donorok nap, mint nap életeket mentenek anonimitásban jelezte Dr. Orcsik István, a Magyar Vöröskereszt Balmazújvárosi Területi Szervezetének elnöke november 20-án a helyi Corner Cafféban tartott véradóünnepségen. A véradók kitüntetését, elismerését fontosnak tartotta azért is, mert a mai fiatalok jó, követendő példaként tekinthetnek a véradásra. A 67 ünnepelt közt ült Tar János, aki 100-szoros véradója idén a területnek. A donorokat Kertész Annabella énekén, a helyi hagyományörző népdalkör citerás műsorán kívül egy balmazújvárosi különleges produkció is elkápráztatta: a Mazsorettes Anyukák műsora. Nagy sikere volt Görbeházán a november 20-ai véradóünnepségen előadott bohózatnak, amellyel a Görbe Színjátszókör kedveskedett a donoroknak,, de a helyi Csipkebokor dalkör műsorát is vastaps követte. A Polgármesteri Hivatalban tartott ünnepségre a Hajdúnánás területi szervezethez tartozó település 20 jubiláló donorát hívták meg. Köztük 60-szoros véradóként Kapus Mátyásnét, aki a jelenlévők közül legtöbbször adott vért. A kitüntetéseket és ajándékokat Oláh Miklós, a Magyar Vöröskereszt alelnöke, Hajdúnánás Területi Szervezetének elnöke adta át Giricz Béla Lászlóné polgármesterrel, Dr. Antal Lászlóval, a görbeházi alapszervezet elnökével és Forgóné Bónis Katalin titkárral. 7/9
A lakóterüti kiszállásos véradások otthonában, Polgáron szintén 20 jubilálót ünnepeltek december 4-én a Művelődési Központban. A nap legmagasabb véradásszámú kitüntetettje Vé ber József 70-szeres véradó volt. A kitüntetéseket Ujvárosy Andrásné megyei igazgató, és Kiss Ilona, a polgári alapszervezet elnöke adta árt. Hajdúdorogon az utolsó képviselőtestületi üléssel kötötték össze a véradóünnepet: december 17-én a Polgármesteri Hivatalba hívták meg a 28 kitüntetettet. Orosz Lászlót 80-szoros véradásért ismerték el, ezzel a számmal a város ünnepeltjei között az első helyen állt. Hajdúnánáson a véradóünnepet február elejére helyezték át, amikor a meghívottak és a résztvevők ráérnek. Az ünnepségre, a Hotel Mediánba Hajdúnánás 57 jubiláló véradóját hívja meg a területi vezető és munkatársai. Két 110-szeres véradót is kitüntetnek. Faragó János és Pénzes Sándor a 2015-ös év legmagasabb véradásszámú jubiláló véradói a városban. *** A Magyar Vöröskereszt területi szervezeteinek véradó ünnepségeit támogatták Hajdú-Bihar megyében: MVK Debrecen Területi Szervezet: - Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója - Reál Élelmiszerbolt (Debrecen, Széchenyi u. 57/b.) - Alaszka Kft. - Pannon Guard Zrt.- Hajdú Gabona Zrt.(logók) Magyar Vöröskereszt Hajdúszoboszló Területi Szervezete: - dr Sóvágó László Polgármester- Szépség és Elegancia 97 BT- Pánczél Zoltán festőművészbodó Sándor Országgyűlési képviselő- Hodosi Süti Kft- Onome Kft 8/9
Magyar Vöröskereszt Berettyóújfalu Területi Szervezete: - Gróf Tisza István Kórház- Berettyóújfalu Önkormányzata - Gáborján Község Önkormányzata - Szentpéterszeg Község Önkormányzata - KORFE-Med Bt., Debrecen - Berettyó Fém Kft.,Berettyóújfalu - Berettyó-Útép Kft.,Berettyóújfalu - Tesco Globál Zrt. - Privát Max Forrás ABC, Berettyóújfalu - Beki Pékség Kft., Berettyóújfalu - Földesi Rákóczi Mezőgazdasági Kft. - Kukori Húsbolt, Berettyóújfalu - Szabó Tamás vállalkozó, zöldség és gyümölcs bolt, Berettyóújfalu - Klebelsberg Intézményfenntartó Központ - KÖSZI- Pálfi Anikó - Török Istvánné - Kovács Zoltán - Pálfi Tamás, Körösszakáll - Bessenyei György Szakközépiskola tanárai és tanulói - Arany János Gimnázium tanárai és tanuló - konyhai dolgozók - anonim támogatók Magyar Vöröskereszt Hajdúnánás Területi Szervezete Giricz Béla Lászlóné Görbeháza polgármestere Kiss Ilona (ajándékkönyvek) 9/9