JEGYZŐKÖNYV Készült: Polgármesteri Hivatal (5700.Gyula, Petőfi tér 3.) Ovális termében 2012. december 28-én 9.00 órakor kezdődő Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Szavazati joggal rendelkező tagok: Dr. Görgényi Ernő - Társlás elnöke, Gyula polgármester, Kalcsó Istvánné Társulás alelnöke, Kétegyháza polgármester, Szűcsné Gergely Györgyi Lőkösháza polgármester, Pénzügyi Bizottság elnöke, Pluhár László Társulási Tanács tag, Elek polgármester, Meghívottként megjelentek: Szilágyiné Tóth Erzsébet GYKSZGYI igazgató, Strifler Györgyné GYKSZGYI gazdaságvezető, Klemmné Kalcsó Lilla mb. Kistérségi Irodavezető, Gyimesi Krisztina Kistérségi Iroda gazdasági vezető, Becsyné dr. Szabó Márta Gyula Város Címzetes Főjegyzője, Dr. Legeza László Kistérségi iroda, jogi képviselő Tisztelt Társulási Tanács. Szeretettel köszöntök minden kedves jelenlévőt, köszöntöm a kedves vendégeket, akik megjelentek a mai ülésünkön. Megállapítom, hogy a Társulási Tanács határozatképes. Jegyzőkönyv hitelesítőnek javaslom Kalcsó Istvánnét, Kétegyháza polgármesterét. Aki elfogadja, jegyzőkönyv hitelesítőnek, Kalcsó Istvánnét Kétegyháza polgármesterét, kézfelnyújtással szavazza meg. Tartózkodik? Ellene? 151/2012.(XII.28.) sz. Többcélú Társulási határozat: A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa elfogadta, Kalcsó Istvánné Kétegyháza polgármesterét jegyzőkönyv hitelesítőnek. Kalcsó Istvánné alelnök Határidő: 2012. december 28. A kettes napirend ne kerüljön megtárgyalásra, mert a Pénzügyi és Ellenőrző Bizottsági ülésen ezt előzetes egyeztetéssel levették napirendről. A SANI-MED Trans Szolgáltató Kft.-vel történő 2013. évi együttműködés megtárgyalása című napirendet tekintettel arra, hogy az előzetes tárgyalások még nem folytak le és a Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság ülésén kitűztük a januári megbeszélés napját, levesszük a mai napirendek közül. Valamint a zárt ülés napirendjei közül vegyük le a 132/2012.(X.18.) sz. Többcélú Társulási határozat módosítása című napirendet, mert a Társulás jogállásáról szóló napirend során ez is megtárgyalásra került. A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás jogállásának megtárgyalása című napirendi
pontot a Társulás 2013. évi tagdíjának megállapítása című napirendi ponttal cseréljük meg. Tehát csak a sorrend változna. Aki elfogadja, hogy a SANI-MED Trans Szolgáltató Kft.-vel történő 2013. évi együttműködés megtárgyalása és a zárt ülés napirendjei közül a 132/2012.(X.18.) sz. Többcélú Társulási határozat módosítása című napirendeket leveszi a mai napirendi pontok közül, valamint a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás jogállásának megtárgyalása című napirendi pontot a Társulás 2013. évi tagdíjának megállapítása című napirendi ponttal cseréljük meg, kézfelnyújtással szavazza meg. Tartózkodik? Ellene? 152/2012.(XII.28.) sz. Többcélú Társulási határozat: A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa úgy dönt, hogy a SANI-MED Trans Szolgáltató Kft.-vel történő 2013. évi együttműködés megtárgyalása és a zárt ülés napirendjei közül a 132/2012.(X.18.) sz. Többcélú Társulási határozat módosítása című napirendeket leveszi, a mai napirendi pontok közül. A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás jogállásának megtárgyalása című napirendi pontot a Társulás 2013. évi tagdíjának megállapítása című napirendi ponttal megcseréli. Határidő: 2012.december 28. Ennek megfelelően ismertetném a mai napirendi pontokat. I. Fő napirend: 1./ Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás 2013. évi átmeneti gazdálkodásának elfogadása 2./ A Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Tipegő- topogók Bölcsőde főzőkonyhájának tálalókonyhává történő átminősítése és az intézmény közalkalmazotti létszámának csökkentése. 3./ Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás 2012. évi módosított belső ellenőrzési tervének elfogadása 4./ Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás 2013. évi munkaterve 5./ A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás jogállásának megtárgyalása 6./ A Társulás 2013. évi tagdíjának megállapítása
7./ Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Kistérségi Iroda Alapító Okiratának módosítása 8./ Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása 9./ Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító okiratának módosítása 10./ Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása II. Zárt ülés 1./ Személyi térítési díj mérséklése III. Bejelentések: Van-e valakinek kiegészíteni valója a mai napirendekhez? Amennyiben nincs, szavazzunk. Aki elfogadja a mai napirendi pontokat, kérem, kézfelnyújtással szavazza meg. Tartózkodik? Ellene? 153/2012.(XII.28.) sz. Többcélú Társulási határozat: A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa úgy dönt, hogy elfogadja a mai napirendi pontokat: I. Fő napirend: 1./ Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás 2013. évi átmeneti gazdálkodásának elfogadása 2./ A Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Tipegő- topogók Bölcsőde főzőkonyhájának tálalókonyhává történő átminősítése és az intézmény közalkalmazotti létszámának csökkentése.
3./ Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás 2012. évi módosított belső ellenőrzési tervének elfogadása 4./ Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás 2013. évi munkaterve 5./ A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás jogállásának megtárgyalása 6./ A Társulás 2013. évi tagdíjának megállapítása 7./ Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Kistérségi Iroda Alapító Okiratának módosítása 8./ Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása 9./ Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító okiratának módosítása 10./ Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása II. Zárt ülés 1./ Személyi térítési díj mérséklése III. Bejelentések: Határidő: 2012. december 28. I. Fő napirend: 1./ Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás 2013. évi átmeneti gazdálkodásának elfogadása Kérem, a Pénzügyi bizottság elnökét tájékoztasson, hogy a bizottság milyen döntést hozott.
Szűcsné Gergely Györgyi (Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság elnök Lőkösháza polgármester) A Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság javasolja a Társulási Tanácsnak, hogy fogadja el a határozati javaslatot, hiszen csak a törvényi kötelezettségnek teszünk eleget. Aki elfogadja a Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság javaslatát kérem, kézfelnyújtással jelezze? Tartózkodik? Ellene? 154/2012.(XII.28.) sz. Többcélú Társulási határozat: A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa úgy dönt, A Társulási Tanács az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV törvényben foglaltak alapján, a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulásnak a 2013. évi átmeneti gazdálkodásáról az alábbi határozatot hozza, melyet 2013. január 1. napjától a 2013. évi költségvetési határozat elfogadásáig kell alkalmazni: 1. A Társulás felhatalmazza a Társulási Tanács elnökét, hogy a 2013. január 1-től a Társulást megillető bevételeket szedje be és az esedékes kiadásokat külön eljárás nélkül folytatólagosan teljesítse. 2. A Társulás felügyelete alá tartozó intézmény működéséhez szükséges támogatás biztosítása időarányosan történik. Az intézmény zavartalan működéséhez esetleg szükséges támogatást a Társulás időarányosan teljesítse. 3. A vállalt működési feladatok finanszírozása az átmeneti gazdálkodás időszakában csak az előző évi szinten finanszírozható. 4. Az átmeneti gazdálkodás időszakában finanszírozható a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerint az őket megillető személyi juttatás, valamint az előző évi bérintézkedések tárgyévi kötelezettsége. 5. Az átmeneti gazdálkodás időszakában a 2013. évi költségvetési határozat megalkotásáig új működtetési, beruházási, felújítási feladat nem indítható, azokra kötelezettség nem vállalható. 6. Az új költségvetési határozatba az átmeneti gazdálkodás időszakában teljesített kiadásokat és beszedett bevételeket be kell illeszteni. Gyimesi Krisztina gazdaságvezető Határidő: 2013. január 1. 2./ A Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Tipegő- topogók Bölcsőde főzőkonyhájának tálalókonyhává történő átminősítése és az intézmény közalkalmazotti létszámának csökkentése. Kettő státusszal igaz? Miért szükséges a létszámcsökkentés?
Szilágyiné Tóth Erzsébet (GYKSZGYI igazgató) Jelen pillanatban, a Gyulavári Bölcsödében a gyermeklétszám csökkent. Gazdaságossági szempontból is mindenképpen megalapozott, hiszen 13 gyermekre ne alkalmazzunk személyzetet és megoldottuk a Gyula konyha segítségével és támogatásával, hogy a gyermekek megfelelő minőségű ételt kapjanak. A két dolgozót, akit el kell bocsátanunk a későbbiekben a Munkaügyi Központon keresztül újból, visszahozzuk a rendszerünkbe. Kérem, elnök asszonyt tájékoztasson a bizottság álláspontjáról. Szűcsné Gergely Györgyi (Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság elnök Lőkösháza polgármester) Köszönöm szépen. A pénzügyi bizottság a Társulási Tanácsnak a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Tipegő- topogók Bölcsőde főzőkonyhájának tálalókonyhává történő átminősítése és az intézmény közalkalmazotti létszámának csökkentése határozati javaslatokat, elfogadásra javasolja. Aki elfogadja a Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság javaslatát kérem, kézfelnyújtással jelezze? Tartózkodik? Ellene? 155/2012.(XII.28.) sz. Többcélú Társulási határozat: A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa úgy dönt, hogy a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye, Tipegő-topogók Bölcsődéje Gyula, Széchenyi u. 78. - főzőkonyháját, 2013. január 1-től tálalókonyhaként működteti. Az étkeztetést a gyulavári bölcsődés gyermekek számára a Csemeteház Bölcsőde Gyula, Leiningen u. 4. - főzőkonyhájából biztosítják. Klemmné Kalcsó Lilla irodavezető Szilágyiné Tóth Erzsébet igazgató Strifler Györgyné gazdasági vezető Határidő: 2013. január 1. 156/2012.(XII.28.) sz. Többcélú Társulási határozat: A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa úgy dönt, hogy a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézményében foglalkoztatott közalkalmazottak státuszát, létszámcsökkentés miatt 2 státusszal csökkenti. Ennek megfelelően az intézmény 350,5 státuszban meghatározott engedélyezett közalkalmazotti álláshelyeinek számát 2013. január 1-től 348.5 státuszban határozza meg. A Társulási Tanács felkéri az intézmény vezetőjét, hogy a szükséges munkáltatói intézkedést haladéktalanul tegye meg, az irodavezetőt, hogy az álláshelyek számát a költségvetési
határozatban vezesse át. Klemmné Kalcsó Lilla irodavezető Szilágyiné Tóth Erzsébet igazgató Strifler Györgyné gazdasági vezető Határidő: 2013. január 1 3./ Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás 2012. évi módosított belső ellenőrzési tervének elfogadása A belső ellenőrzési terv módosítására van szükség. Mivel ez Lökösháza ellenőrzését érinti, kérem Lőkösháza polgármesterét, aki egyben a pénzügyi bizottság elnöke is, hogy tájékoztasson minket. Szűcsné Gergely Györgyi (Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság elnök Lőkösháza polgármester) Igen, a módosítás Lőkösházát érinti, az az időszak, amit vizsgálni kellett volna a belső ellenőrnek az nem jött létre oka fogyottá vált, nyílván az ellenőrzési napokat teljesíteni kell. Más ellenőrzési szempontokat egyeztettünk le a belső ellenőrrel. Emiatt kell módosítanunk a belső ellenőrzési tervet és kérném szépen a tanácsot is, hogy szíveskedjen elfogadni. Köszönöm szépen. Aki elfogadja, a 2012. évi módosított belső ellenőrzési tervet kérem, kézfelnyújtással jelezze? Tartózkodik? Ellene? 157/2012.(XII.28.) sz. Többcélú Társulási határozat: A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa úgy dönt, hogy elfogadja a Társulás 2012. évi belső ellenőrzési tervét az alábbiak szerint: 1. Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Kistérségi Iroda: 1. A szabályozottság ellenőrzése Szabályszerűségi ellenőrzés 2012. 04. hó. 3 revizori nap 2. Pénzügyi elszámolások, Pénzügyi ellenőrzés 2012. 06. hó 4 revizori nap számviteli nyilvántartások 2012. 3. Belső ellenőrzési Szabályszerűségi ellenőrzés 2012. 06. hó 1 revizori nap kézikönyv felülvizsgálata 4. Pénzgazdálkodási jogkörök Szabályszerűségi ellenőrzés 2012. 06. hó 1 revizori nap
gyakorlásának vizsgálata 2012.01.01-től. 5. 2013. évi ellenőrzési ütemterv Szabályszerűségi ellenőrzés 2012. 11. hó 1 revizori nap előkészítése kockázatfelméréssel, elemzéssel 2. Gyula Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal: 1. A közoktatási intézményeknél fizetendő térítési díjak (étkezési térítési díj kivételével), tandíjak megállapításának, beszedésének- kiemelten a hátralékok kezelésére-, nyilvántartásának szabályszerűsége. Szabályszerűségi ellenőrzés 2012. I.II. negyedév 16 revizori nap 3. Elek Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal: 1. Költségvetési szerv Szabályszerűségi ellenőrzés 2012. 03. hó 5 revizori nap belső kontrollrendszere 2. Szerződések és Szabályszerűségi ellenőrzés 2012. 03. hó kötelezettségvállalás rendje és nyilvántartása 4. Kétegyháza Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatal: 1. Intézményi Szabályszerűségi és pénzügyi ellenőrzés 2012. 04. hó 4 revizori nap gazdálkodás áttekintése 2. Általános Szabályszerűségi és pénzügyi ellenőrzés 2012. 04. hó gazdálkodás helyzete 5. Lőkösháza Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal: 1. Helyi adók (iparűzési, kommunális) A helyi adók megállapítása, beszedése Szabályszerűségi és pénzügyi ellenőrzé végrehajtása az adó kötelezettség ellenőrzése 2012. 12. hó 4 revizori nap Klemmné Kalcsó Lilla irodavezető Határidő: értelem szerint 4./ Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás 2013. évi munkaterve Kérem, a bizottság elnökét mondja el döntésüket. Szűcsné Gergely Györgyi (Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság elnök Lőkösháza polgármester) Mivel a belső ellenőrzési jelentést a költségvetési beszámolóval együtt kellene tárgyalni a törvény erejénél fogva, ezért a bizottság azt javasolja a Társulási Tanácsnak, hogy április hónapban legyen megtárgyalva a márciusban leírt tervezet.
Köszönöm szépen. Ezzel én is egyetértek. Aki elfogadja, a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás 2013. évi munkatervét úgy, hogy a márciusi napirendek április hónapban kerülnek megtárgyalásra, - s ezáltal, márciusban nincs tervezett ülése a Társulási Tanácsnak - kérem, kézfelnyújtással jelezze? Tartózkodik? Ellene? 158/2012.(XII.28.) sz. Többcélú Társulási határozat: A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa úgy dönt, hogy az alábbiak szerint elfogadja a 2013. évi munkatervet: 2013. évi Munkaterv Február: 1./ Beszámoló a Gyula Város Önkormányzatának Alapfokú Oktatási, Művészetoktatási, Sportiskolai és Pedagógiai Szakszolgálati Intézménye 2012. évben végzett tevékenységéről Előadó: Sióréti Gabriella igazgató 2./ Beszámoló a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Egységes Pedagógiai Szakszolgálati Intézmény a 2012. évben végzett tevékenységéről Előadó: Szelezsánné Poptyilikán Anikó igazgató 4./ A Társulás 2012. évi költségvetés III. számú módosítása 3./ A Társulás 2013. évi költségvetésének elfogadása 4./ Lejárt határidejű határozatok felülvizsgálata Április: 1./ Beszámoló a 2012. évi belő ellenőrzési feladat ellátásáról Előadó: Dr. Juhászné Tóth Katalin belső ellenőr 2./ Beszámoló a Társulás munkaszervezetének 2012. évi szakmai munkájáról Előadó: Klemmné Kalcsó Lilla irodavezető 3./ 2012. évi Közbeszerzési Terv elfogadása 4./ Beszámoló a Társulás 2012. évi költségvetésről Május: 1./ Beszámoló a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye 2012. évi szakmai tevékenységéről Előadó: Szilágyiné Tóth Erzsébet igazgató 2./ A Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatának felülvizsgálata Június: 1./A Társulás 2013. évi költségvetésének I. számú módosítása
Szeptember: 1./ Beszámoló a Társulás 2013. évi I. féléves gazdálkodásáról 2./ Beszámoló a Társulás munkaszervezetének 2013. évi I. féléves működéséről Előadó: Klemmné Kalcsó Lilla irodavezető 5./ A Társulás 2013. évi költségvetés II. számú módosítása 6./ Lejárt határidejű határozatok felülvizsgálata Október: 1./ Beszámoló a Központi ügyeleti szolgáltatás 2013. évi szakmai és pénzügyi tevékenységéről Előadó: Központi ügyeleti szolgáltatás vezetője November: 1./ Beszámoló a Társulás 2013. évi III. negyedéves gazdálkodásáról 2./ 2014. évi költségvetési koncepció elfogadása 4./ A Társulás 2013. évi költségvetés III. számú módosítása 5./ 2014 évi tagdíj megállapítása Klemmné Kalcsó Lilla irodavezető Határidő: értelem szerint 5./ A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás jogállásának megtárgyalása Ezt a napirendet a Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság ülésén nagyon részletesen megtárgyaltuk. Ezért kérem a bizottság elnökét tájékoztasson minket, hogy a bizottság ülésen folytatott nagyon komoly munka után, milyen döntés született. Szűcsné Gergely Györgyi (Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság elnök Lőkösháza polgármester) A bizottság tényleg nagyon részletesen megtárgyalta az előterjesztést és az alábbi határozatot javasolja elfogadásra. A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Pénzügyi és Ellenőrző Bizottsága elfogadásra javasolja a Társulási Tanácsnak, hogy a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Kistérségi Irodáját 2012. december 31. napjával, jogutód nélkül megszünteti, a mellékelt megszüntető okiratban foglaltak szerint. Gyimesi Krisztina és Bogár-Módes Nikoletta munkavállalók munkaviszonya megszűnik 2012. december 31-ével, a Munka törvénykönyvében előírt járandóságok kifizetésével. 2013. január 1-től a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás gesztor önkormányzata Gyula Város Polgármesteri Hivatalán keresztül látja el a feladatokat. 2013. január 1-től 2013. április 30-ig 2 főt, megbízási szerződés alapján foglalkoztat, a megbízási díjak finanszírozása a 2013. évi tagdíj terhére történik. Ez idő alatt a 2012. évi zárási, átadási feladatok, és a folyamatban lévő ügyek
lezárására kerül sor. A Gyula és Környéke Többcélú Kistérség Társulás, Társulási Tanácsa felkéri a Társulási Tanács Elnökét, valamint a mb. Munkaszervezet Vezetőjét, hogy a fentiek érdekében a további szükséges intézkedéseket (társulási megállapodás módosítása, stb. ügyében) tegyék meg. Köszönöm. Aki azzal egyetért, hogy az előbb elnök asszony által felolvasott határozatot elfogadjuk, kézfelnyújtással jelezze? Tartózkodik? Ellene? 159/2012.(XII.28.) sz. Többcélú Társulási határozat: A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa úgy dönt, hogy a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Kistérségi Irodáját 2012. december 31. napjával, jogutód nélkül megszünteti, a mellékelt megszüntető okiratban foglaltak szerint. Gyimesi Krisztina és Bogár-Módes Nikoletta munkavállalók munkaviszonya megszűnik 2012. december 31-ével, a Munka törvénykönyvében előírt járandóságok kifizetésével. 2013. január 1-től a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás gesztor önkormányzata Gyula Város Polgármesteri Hivatalán keresztül látja el a feladatokat. 2013. január 1-től 2013. április 30-ig 2 főt, megbízási szerződés alapján foglalkoztat, a megbízási díjak finanszírozása a 2013. évi tagdíj terhére történik. Ez idő alatt a 2012. évi zárási, átadási feladatok, és a folyamatban lévő ügyek lezárására kerül sor. A Gyula és Környéke Többcélú Kistérség Társulás, Társulási Tanácsa felkéri a Társulási Tanács Elnökét, valamint a mb. Munkaszervezet Vezetőjét, hogy a fentiek érdekében a további szükséges intézkedéseket (társulási megállapodás módosítása, stb. ügyében) tegyék meg. Klemmné Kalcsó Lilla mb. irodavezető Határidő: 2012. december 31. 6./ A Társulás 2013. évi tagdíjának megállapítása Kérem, a bizottság elnökét mondja el, hogyan döntöttek. Szűcsné Gergely Györgyi (Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság elnök Lőkösháza polgármester) Azt javasoljuk a Társulási Tanácsnak, hogy most hagyjuk változatlanul a tagdíj mértékét és majd látjuk a költségvetés elkészítése után, hogy hogyan lesz tovább. A 2013. évi tagdíjának megállapításosáról szóló határozatot, a Társulási Tanácsnak akként javasolja a bizottság, elfogadásra, hogy az utolsó mondat törlésre kerüljön. Köszönöm szépen. Rendben. Aki elfogadja, a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás 2013. évi tagdíjának megállapításáról szóló határozatot úgy, hogy a határozati
javaslatban az utolsó mondat törlésre kerüljön, kérem, kézfelnyújtással jelezze? Tartózkodik? Ellene? 160/2012.(XII.28.) sz. Többcélú Társulási határozat: Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa úgy dönt, hogy 2013. évben a tagönkormányzatok által fizetendő tagdíj mértékét változatlanul 95,- Ft/fő/év összegben állapítja meg, a lakosságszám 2013. évi normatíva táblázatában megadott létszámok figyelembe vételével. Társulási Tanácstagok Határidő: értelem szerint 7./ Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Kistérségi Iroda Alapító Okiratának módosítása Van-e valakinek ehhez a napirendhez hozzászólni valója? Aki elfogadja, a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Kistérségi Irodájának Alapító Okirat módosítását az alábbiak szerint Alaptevékenysége: 2010. január 01.napjától alkalmazandó szakfeladat rend alapján: 856011 pedagógiai szakszolgálat 856000 Oktatást kiegészítő tevékenységek komplex támogatása 841222 Oktatás területi igazgatása és szabályozása kérem, kézfelnyújtással jelezze? Tartózkodik? Ellene? 161/2012.(XII.28.) sz. Többcélú Társulási határozat: Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa, munkaszervezetének továbbiakban: Iroda - alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: Alaptevékenysége: 2010. január 01.napjától alkalmazandó szakfeladat rend alapján:
856011 pedagógiai szakszolgálat 856000 Oktatást kiegészítő tevékenységek komplex támogatása 841222 Oktatás területi igazgatása és szabályozása Az alapító okirat jelen módosítását a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a 2012. december 28-i ülésén a 161/2012.(XII.28.) számú TT határozattal fogadta el; egyidejűleg a munkaszervezet vezetője intézkedik a jelen változással érintett egységes szerkezetű okirat elkészítéséről. Klemmné Kalcsó Lilla mb. irodavezető Határidő: 2012. december 31. 8./ Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása Szeretné-e bárki kiegészíteni az előterjesztést? Ha nem, akkor, aki elfogadja az előterjesztés határozati javaslatát, kézfelnyújtással szavazzon. Tartózkodik? Ellene? 162/2012.(XII.28.) sz. Többcélú Társulási határozat: A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa úgy dönt, hogy elfogadja a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítását az alábbiak szerint: 1. II. Társulás célja, feladat és hatásköre (1) A társulás állami feladatként ellátandó alaptevékenysége: A társult helyi önkormányzatok által átadott/átruházott feladat és hatáskörök, önkormányzati közszolgáltatások, valamint a jogszabály által a többcélú kistérségi társuláshoz telepített területfejlesztési feladatok és hatáskörök. (2) Jogszabály által telepített feladat és hatáskörök (1996.évi XXI. törvény 10/A10/ G. ); a.) Területfejlesztési feladatkörben és hatáskörben: ellátja a kistérségi fejlesztési tanács feladatait a külön törvényben meghatározott feladatokat és hatásköröket az eljárási szabályok értelemszerű alkalmazásával. Együttműködik a helyi önkormányzatokkal, az önkormányzatok területfejlesztési társulásaival, a kistérségben működő állami szervekkel, az érdekelt társadalmi és szakmai szervezetekkel, gazdasági szervezetekkel. Összehangolja a kistérség területén a kistérség társadalmi, gazdasági és környezeti fejlesztése érdekében a régió fejlesztési terveivel összhangban a helyi önkormányzatok, azok területfejlesztési társulásai és a kistérség területén működő gazdasági szervezetek fejlesztési elképzeléseit, ennek keretében: aa.) vizsgálja és értékeli a kistérség társadalmi, gazdasági és környezeti helyzetét,
adottságait, ac.) pénzügyi tervet készít a területfejlesztési programok megvalósítása érdekében, ad.) a kistérségi területfejlesztési program figyelembevételével előzetesen véleményt nyilvánít a meghirdetett központi és regionális pályázatokra az illetékességi területéről benyújtott támogatási kérelmekkel kapcsolatban, feltéve, ha ez a jogkör a pályázati felhívásban is szerepel, (3) Átadott/átruházott kistérségi szinten ellátandó társulási feladatok: aa) Egyes pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátása a gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás, nevelési tanácsadás, továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás, gyógytestnevelés, logopédiai ellátás; ab) tanügyi igazgatás c) belső ellenőrzési feladatok ellátása, (5) A kistérségi Fejlesztési Tanács feladatait a Társulás láthatja el a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996.évi XXI. törvényben, valamint jelen szabályzatban meghatározott feladat és hatáskör, továbbá eljárási szabályok értelemszerű alkalmazásával. 2. III. A TÁRSULÁS SZERVEZETE A Társulási Tanács egyben a Kistérségi Területfejlesztési Tanács szerveként is működik. A Kistérségi Területfejlesztési Tanács működésére az 1996. évi XXI. tv. a területfejlesztésről és területrendezésről szóló törvényben foglaltakat kell alkalmazni. 9.3. Határozathozatali képesség d) megállapodás kötéséhez a helyi önkormányzatokkal, az önkormányzati társulásokkal, a magasabb szintű (megyei, regionális) fejlesztési tanáccsal, a saját kistérségi fejlesztési program finanszírozására és megvalósítására. e) valamint mind azokban az esetekben, melyet jogszabály előír, így figyelemmel a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. Törvényben megfogalmazottakra is. VI. A Társulás munkaszervezete A munkaszervezet szervezeti felépítése: Társulási koordinátor Gazdasági ügyintéző VII.A Társulás intézményei II. Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Egységes Pedagógiai Szakszolgálati Intézmény a.) székhelye: 5742. Elek, Lőkösházi út 17-19.
b.) Ellátott feladatai: - pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátása, - nevelési tanácsadás, - továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás, - logopédia. c.) Az intézmény gyakorlati funkciók szerint önállóan működő költségvetési szerv Az intézmény vezetőjét a mindenkori jogszabályban előírtak szerint a Társulási Tanács pályázat útján választja ki. A munkáltatói jogkört a Társulási Tanács elnöke gyakorolja. A Társulási Tanács felhatalmazza a Társulás elnökét a módosítást követően a Szervezeti és Működési Szabályzat aláírására. Klemmné Kalcsó Lilla mb. irodavezető Határidő: azonnal 9./ Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító okiratának módosítása Szeretne valaki hozzászólni? Ha nem, akkor, aki elfogadja a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító okiratának módosítása előterjesztés határozati javaslatát, kézfelnyújtással szavazzon. Tartózkodik? Ellene? 163/2012.(XII.28.) sz. Többcélú Társulási határozat: A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa az államháztartásról, valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló jogszabályok előírásai alapján, az általa alapított költségvetési intézmény: Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye alapító okiratának módosítását a határozat melléklete szerinti egységes szerkezetben elfogadja. Felhatalmazza az elnököt az alapító okirat módosítások és az egységes szerkezetű alapító okirat aláírására, valamint a szükséges intézkedések megtételére a Magyar Államkincstár felé. Klemmné Kalcsó Lilla - irodavezető Határidő: értelem szerint
10./ Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása Szeretne valaki hozzászólni? Ha nem, akkor, aki elfogadja a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása előterjesztés határozati javaslatát, kézfelnyújtással szavazzon. Tartózkodik? Ellene? 164/2012.(XII.28.) sz. Többcélú Társulási határozat: A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa úgy dönt, hogy a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítását az alábbiak szerint elfogadja. A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa felkéri az intézmény igazgatóját, hogy gondoskodjon a jelen módosítás alapján az egységes intézményi Szervezeti és Működési Szabályzat elkészítéséről. 1.2.10. Az intézményegységek telephelyei és a telephelyek engedélyezett férőhelyeinek száma 2. Eleki Intézményegység Telephely megnevezése Cím Férőhelyek száma Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Elek, Kétegyházi u. 23. - Telefon: 241-126 Idősek Otthona és Klubja 5742 Elek, Gyulai u. 15.-17. 33 40 Fogyatékosok Nappali ellátása Elek, Szent István u. 3. Telefon: 241-330 32 1.2.18. 2010. január 01. napjától alkalmazandó szakfeladat rend alapján: 873011 Időskorúak tartós bentlakásos szociális ellátása (Gyula, Lőkösháza, Elek, Kétegyháza) 873012 Időskorúak átmeneti ellátása(gyula, Lőkösháza, Elek, Kétegyháza) 1.2.15. Vezetőjének (vezető szerve, testület tagjainak, foglalkoztatottainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: A költségvetési szerv vezetőjét a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa pályázat alapján, a jogszabálynak megfelelően határozott időre nevezi ki, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a társulás elnöke gyakorolja. Az Intézményegységek-vezetői
kinevezésével kapcsolatban a társult települések képviselő- testületét egyetértési jog illeti meg. 1.2.20. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: A költségvetési szerv gazdasági vezetőjét a Társulási Tanács elnöke nevezi ki a 2008. évi CV. tv. 8. (7) bek. alapján, felette az egyéb munkáltatói jogot az irányító szerv vezetője gyakorolja. Helyébe bekerül: A költségvetési szerv gazdasági vezetőjét a Társulási Tanács elnöke nevezi ki a 2011. évi CXCV. tv. Az államháztartásról 9. alapján, felette az egyéb munkáltatói jogot az irányító szerv vezetője gyakorolja. Foglalkoztatottjainak jogviszonya közalkalmazott, melyekre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény az irányadó. Egyes foglalkoztatottak jogviszonya lehet: munkaviszony, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény szerint. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény az irányadó. 2.1. Belső szervezeti tagolódás Engedélyezett álláshelyek száma közalkalmazotti létszám: 352,5 350,5 3.2.2. Idősek Otthona Az ellátás formái: Átlagos színvonalú ellátást biztosít: Gyula, Napsugár Idősek Otthona Gyula, Szép Alkony Idősek Otthona Gyula, Nyugdíjasok Háza Elek, Idősek Otthona 6.12. Idősek Otthona Elek telephely vezető Idősek Otthona szakápolója Idősek Otthonaiban az ápoló gondozók helyettesítése: 1. Az Idősek Otthonán belül túlórában, ha nem oldható meg, más telephelyen működő idősek Otthona ápoló gondozója, valamint 2. Az alap és nappali ellátást nyújtó intézmény dolgozója, amennyiben megfelelő szakképesítéssel rendelkezik. 6.19. Helyettesítési rend az Eleki Intézményegységben Idősek Otthona Telephelyvezető ápoló kijelölt ápoló
Mentálhigiénés munkatárs Idősek Otthona telephelyvezető ápoló Felelős: Dr. Görgényi Ernő elnök Klemmné Kalcsó Lilla - irodavezető Szilágyiné Tóth Erzsébet - GYKESZGYI igazgató Határidő: értelem szerint Van e még valakinek bejelenteni valója. Ha nem köszönöm a megjelenést. A mai rendkívüli társulási tanácsülést ezennel bezárom. Gyula, 2012. december 28. --------------------------------------- ----------------------------------------- Dr. Görgényi Ernő elnök Kalcsó Istvánné jkv. hitelesítő ------------------------------------- Klemmné Kalcsó Lilla jkv. vezető