Závada Pál: Egy piaci nap. Závada Pál (1954 )

Závada Pál: Egy piaci nap Závada Pál (1954 ) 1954. december 14-én született Tótkomlóson. Tanulmányait Tótkomlóson (1961 1969), a szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumban (1969 1973), a pécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen (1974 1978) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem szociológia szakán Budapesten (1980 1982) végezte. Dolgozott a Janus Pannonius Tudományegyetem szociológia tanszékén (tanársegéd 1978 1982) és az MTA Szociológiai Kutatóintézetében (tudományos segédmunkatárs 1982 1993). Főbb művei: Kulákprés, Jadviga párnája, Milota, A fényképész utókora Műfaja: történelmi regény Témája az 1946. május 20-21-i kunmadarasi pogrom, amikor is számos zsidót gyilkolt meg a felbőszült tömeg. Ezt az eseményt a regény összekapcsolja a miskolci pogrommal, ami 1946július 29-augusztus 1-jén történt. Závada regénye a történelmi eseményeket mutat be, ezáltal az olvasó újragondolhatja, újraértelmezheti a történelmi eseményeket. Závada nem tesz hozzá az eseményekhez, a regény innovációja a történetmondás, a szemlélhetővé és átélhetővé tétel, hangok és folyamatok rekonstrukciója, a hátteret nyújtó történeti szakmunkákra alapozva, és elsősorban a képzelet által. Závada Kunmadarasról a képzeletbeli Kunvadasra helyezi át a cselekményt, ugyancsak fiktív szereplőkkel, de a sajnos valóban megtörtént eseményekkel. Az 1946. májusi pogrom helyszínének nevétől eltávolodik el a regénybeli helyszíné Kunmadaras és Kunvadas. Az egyik fogalommá vált, és egy szimbolikus névvel illetett esemény, pogrom helye, mely esemény többségünk hiányos tudása folytán leginkább üres és sötét jel. A második név kitalált, de a lehető legközelebb áll az elsőhöz, arra vonatkozik. E második, fiktív jel által adatik meg, hogy értelmezzük, lehetséges jelentésekkel töltsük meg a reálisat, az elsőt. A regény alapkérdése: mi vezet arra embereket, hogy csoportba verődve mások ellen támadjanak? És miféle helyzetek, beidegződések és indulatok idézhetik elő azt, hogy falusi járókelők, piaci vevők nekiessenek olyan szomszédaiknak, akik nemrég halálgyárakból menekültek meg? Hogy kerülhet valaki lincselők közé? Závada Pál új regénye 1946-os magyarországi antiszemita pogromok történetén keresztül keresi a választ. Egy piacnapon az elbeszélő főszereplő, a falu tekintélyes kereskedőjének lánya, egy tanárember felesége tanúja lesz egy zsidó tojáskereskedő elleni támadásnak, amely vérengzéssé fajul. Asszonyok vezetik a rettentő pusztítást, amely nem kímél sem nőket, sem gyermekeket. A pogromot követően nyomozás indul, és tárgyalások során tárulnak fel az előzmények, a háború alatti és az utána kialakult állapotok. Az események előterében azonban emberek és eltorzuló emberi viszonyok állnak. A (fő) elbeszélő: Hadnagyné Csóka Máriáé. Ha ő nem lenne, vagy nem ő szerepelne a középpontban, akkor nem működne a szöveg ennyire tisztán, ennyire zökkenőmentesen. Ugyanis ő egy olyan alak, akiben egyszerre összpontosul sok minden: az ő férje az a tanító, akit javarészt mondvacsinált vádakkal idéznek népbíróság elé (ami alaposan felbőszíti a helybélieket és utolsó szikrául szolgál a pogromhoz, ebben az egyre zsidóellenesebbé váló helyzetben, hiszen egy ilyen kilátástalan időszakban vesztes háború, sok halott, egyre drágább árak stb. mindig kell, hogy legyenek bűnbakok). Ő az, aki sokfelé jár a városban, és sok mindent lát, anélkül, hogy részt venne benne vagy változtatna a dolgok menetén. De ő az is, akiben bár munkál az önfelmentés és a férje hibáinak elbagatellizálása, mégis van annyira szuverén, hogy legyen önálló véleménye, ami sokban különbözik a Hadnagy Sándorétól. A regénybeli kisgazda Hadnagy Sándor alakja egybeesik és persze nem esik egybe Nagy János kunmadarasi tanítóéval, akinek a pere a pogrom közvetlen előzménye volt, s lehetőséget adott a felgyülemlett gyűlölet kiáradására. Mi, olvasók, az előzményeket, a pogromot és annak utóéletét Hadnagyné Csóka Márián keresztül, az ő feljegyzéseiből ismerjük meg, az események epicentrumához így az egyik fővádlott feleségének tekintetén és alakján keresztül kerülünk a lehető legközelebb. És el is távolodunk, hisz folyamatosan értelmeznünk kell az

asszony elfogultságait, azok következményeit, módosító hatását. Ugyanakkor Hadnagyné Csóka Mária alakját az író úgy alkotta meg, hogy elfogultságába mégis vegyül autonómia, férjével nem mindenben ért egyet, s az áldozatokkal is képes bizonyos mértékig együttérezni. Maga egyben olyan traumák hordozója, melyek az otthonukban maradt magyar nőket sújtották a második világháborúban. Alakja csak részlegesen kidolgozott, az írói szándék tőle is tartja a távolságot nem pszichológiai profilt, előttünk kibomló személyiséget kapunk, hanem inkább társadalmi pozíciót hallunk megszólalni, amit nevezhetünk józan és együttérző mérsékeltebb jobboldaliságnak, de ez a mérsékelt hang sem képes elítélni a magyar társadalom pusztító zsidógyűlöletét. Mária egyszerre narrátor és szimptóma. Az egyik mérhetetlenül súlyos kérdés, amit így átad nekünk a regény: miért nincs világos ítélet, miért nem képes a jobb akaratú tekintet sem felmérni, micsoda bűnt követett el a magyar társadalom egyik része a másik rész, a magyar zsidóság ellen. Hadnagyné Csóka Mária igyekszik mindenütt jelen lenni, először férje érdekében, majd pedig azért, mert nem tudja elfordítani a szemét a szörnyűségekről. Ott van, amikor Hadnagy Sándor leventeoktatót és tanítót vele szimpatizáló, felbőszült tömeg kíséri a népbírósági tárgyalásra (merthogy Hadnagy a rá bízott tizenhat leventét felfegyverezte és a front közeledtével nyugatra vitte, majd visszahozta, s mert háborús propagandát folytatott). A tömeget egy feljelentés nyomán megállítják és visszafordítják. Az összeverődött embercsoportból halljuk ki azokat a hangokat, amelyek újra zsidóellenes hangulatot szítanak (maga Hadnagy is ezt tette valaha, tudjuk meg a regényből); s majd ezek a hangok lángra lobbantják a fölgyűlt agressziót. Mária mindent lát, hall. A község három, lágerből, üldözésből visszatért zsidó lakosa belehal a lincselésbe, sokan súlyosan megsérülnek. Mária feljegyzései közt szerepel dialógusa férje politikai ellenlábasának feleségével is. Gellért Irén a kommunista Hámos Ferenc felesége, aki megszánja a férjéért aggódó nőt. A falu a pogrom után őket is elüldözi, és Irén Miskolcról küldött leveiből ismerjük meg férje itt időközben funkcionárius lett a miskolci pogrom részleteit (1946. július 29. augusztus 1.). És bár a fő szólam a tanító feleségéé, de több szólam, több sík, több igazság is szerepet kap a regényben. A szövegbe folyton beszüremkednek mendemondák, tanúvallomások, levelek és újságcikkek, melyek többsége természetesen szöges ellentétben áll egymással, vagy éppen a valóban megtörtént eseményekkel. Az olvasó pedig kívülállóként, mindent látva és mindent meghallgatva értékelheti az adott eseményeket, és gondolhatja végig ő maga mit tett, mit tehetett volna az adott helyzetben. Závada regényének egyik legfőbb témája, kérdése a tolódás : mi az a jelenség, amit azzal az eufemizmussal szokásunk kifejezni, hogy valaki ide vagy oda tolódott. Závada Pála a hatalommal való kényszerű vagy akart együttműködéséről, és végső soron tettestárssá válásról ír. Závada nem szépít, nem ad felmentést, és nem mondja ki egyik résztvevőről sem, hogy egyértelműen és kizárólag csak az ő bűnük az, ami történt. Hisz felelősek itt a hétköznapi emberek, akik felülnek olyan ostoba rémhíreknek, miszerint a zsidók gyerekhúsból készítenek kolbászt, és akik nyomorult helyzetükben csak a bűnbakkeresésig jutnak. Felelősek néha maguk a zsidók is, akik még ebben a hangulatban is hangosan követelik a maguk igazát és azt, hogy engeszteljék ki őket a holokausztért. Felelősek a politikai pártok, amelyek mind a maguk pecsenyéjét sütögetnék, és úgy alakítanák a helyzetet, hogy ők jöjjenek ki belőle legjobban. Felelős a sajtó is, ami saját pártállása szerint hazudozik az eseményekről. És felelősek a hatalom közelébe kerülő, és egyre előretörő kommunisták is, akik saját pozíciójuk erősítése érdekében áldozzák be a zsidókat és kennek mindent a politikai ellenfeleikre. A bűnösök meg közben többnyire megúsznak mindent. A regény számtalan alapvetően fontos belátáshoz eljuttathat. Az egyik ilyen az, hogy megdöbbentően keveset tudunk a közvetlenül a második háborút követő átmeneti és zavaros időszakról többnyire a később évtizedekre vonatkozó tudásunkat vetítjük vissza rá; s ennek jó példáját nyújtják a holokausztról való (nem)tudásra vonatkozó képzeteink. Közvetlenül a háború után számos túlélői memoár, visszaemlékezés, sőt, szépirodalmi mű született, mégis a köztudat úgy tekint a holokauszt irodalmára, mint ami csak évtizedekkel később jelentkezett. Az Egy piaci nap vitatja, a maga implicit módján, a nemtudás képzetét. A túlélőkről ugyanis tudták, hogy túlélők, hogy nem volt várható a visszatérésük (nem is várták őket, javaikat széthordták). A regény arra mutat rá, hogy ebben a kaotikus időszakban zavartalanul él tovább a zsidógyűlölet és annak tulajdonképpen összes hagyománya: a gazdasági érvekkel operáló antiszemitizmus, a teológiai antiszemitizmus, a vérvádhagyomány, és még sorolhatnánk. Emellett tovább él a holokausztból származó tudás, hisz a közösségekből

való deportálás azt bizonyította, hogy a zsidók védtelenek, nem-állampolgárok, irtani valók. Ezzel kapcsolatban azt is látnunk kell, hogy a holokauszt a kirekesztés és az agresszió évszázadokat átfogó folyamatába illeszkedett bele, és ami 1882-ben már zajlott és Tiszaeszláron alakot öltött, az folytatódott 1946-ban is. Az Egy piaci nap részletesen kidolgozza, bemutatja a vérvádak tömegszervező és -mozgósító hatását, amely megjelent és működött minden háború utáni pogrom esetében. A másik megrázó és alapvető belátás, amire eljuttat a regény, az, hogy a politika a társadalmi agresszió haszonélvezője. Miközben se Kunmadarason, se Kunvadason nem lehet megállapítani, hogy kik voltak, s mi célból tevékenykedtek a felbujtók, s hogy voltak-e egyáltalán, vagy pedig a gyilkoló dühnek tényleg csak egy lökésre volt szüksége, hogy kitörjön, és hogy a tömeg élő testeket szaggasson szét puszta kézzel eközben azt viszont láthatjuk, hogy az összes politikai oldal megpróbált még azon frissiben a maga számára tőkét kovácsolni az eseményekből. A szélsőjobb antiszemita indulat szításával védte perbe fogott tagjait; a kisgazdák már a pogrom estéjén a zsidótlanításban látták az egyetlen lehetőséget a községbeli indulatok lelohasztására; a kommunisták pedig egyfelől a kisgazdák leszalámizásában, másfelől a nemzeti-antikapitalista, árdrágítókatspekulánsokat-forintrontókat üldöző narratíva fenntartásában, a gazdasági érvekkel operáló antiszemitizmus szításában voltak érdekeltek ezt a miskolci pogrom története világosan megmutatta, és részletesen elénk tárja Závada regénye. Fennmaradt az egyik kunmadarasi, szinte agyonvert férfi tanúvallomásának egy mondata, és visszaköszön a regényben is: mikor öt fogát kiütötték, rájött, hogy nem baloldaliként, hanem zsidóként verik. Ami azt jelenti, hogy pusztán azért verik, mert verhető, mert nem ember, hanem csupán egy üthető, gyűlölt test, amit nem véd senki, ami egyetlen oltalmazó, hivatalos közösségbe sem tartozik, amin le lehet vezetni az indulatokat. A politikai oldalak pedig a zsidóknak ezt a mindenen kívüliségét használták fel arra, hogy a történteket a saját érdekeik szerint interpretálják, alakítsák. Mindazt, ami a kunmadarasi, miskolci, s a többi 1945 vége és 1949 közti pogromról és zsidóellenes bűncselekményről átgondolhatunk, feltételezhetünk és elképzelhetünk, Závada egy rövid kötetben fogja össze. Az Egy piaci nap feszes és dramatikus szerkezetű mű. A felhangzó monológok Máriáé, Iréné mellett számtalan kórusbetétet tartalmaz. Különösen erős a piaci lincselést elindító kofák kara, amely vissza-visszatér a műben. A mű Závada történelmi témájú műveinek a sorába tartozik, mint amilyen a Kulákprés: A Kulákprés egy család és egy falu történetét mutatja be 1945 és 1956 között, a gazdálkodók kifosztásának és üldöztetésének éveiben. A falu: Tótkomlós, a főszereplők: a Závada család tagjai. Závada Pál szociográfiája a sztálinista parasztpolitika hazai fejleményeit a település, illetve a családi gazdaság sorsában párhuzamosan követi nyomon. A Kulákprés lapjain megelevenedik a Závada-regények történelmi háttere. Történelmi trilógiája: A Jadviga párnája, Milota és a trilógia harmadik darabja, A fényképész utókora csoportkép egy korról, amelyben láthatóvá válik a közös múlt: tót, zsidó és magyar közös múltja, amelyben valamennyien jelen vagyunk. Závada Pál az Egy piaci napban is olyan témáról írt történelmi regényt, amely ma is aktuális, és amelyen ma is illik elgondolkodni, hiszen a történelem bármely pillanatban ma is próbára tehet bármelyikünket. Érdekesség! - Mindenképpen utaljatok Cseres Tibor műveire, de nem kell részletezni ennyire. Csak azért tettem bele Cseres két művének a részletes ismertetését, hogy legyen némi fogalmatok a dologról! A regény azoknak a tényfeltáró regényeknek a sorába tartozik, mint például Cseres Tibor Hideg napok című regénye, ami az 1942. januári újvidéki vérengzés eseményeit dolgozza fel, azt vizsgálva, hogy mi az egyes emberek felelőssége az elkövetett gyilkosságokban - tömeggyilkosságban. A regény két időben, két színtéren játszódó, keretes cselekménye az 1942-es újvidéki vérengzés hátborzongató napjait idézi. Cseres Tibor a legnehezebb írói megoldást választva, negatív hőseinek belső monológjaiban, párbeszédeiben az önleleplezés akaratlan, de kegyetlen következetességű módszerével eleveníti fel a hírhedt megtorlás történetét. Az országos méretűvé táguló, megrázó dráma hátterében a legmagasabb rangú szereplő Büky őrnagy személyes jellegű tragédiája bontakozik ki: egy véletlen következtében felesége, aki titokban látogat Újvidékre, szintén a megtorlás áldozata lesz. Ehhez kapcsolódóan írta meg a Vérbosszú Bácskában című tényfeltáró dokumentumregényét. Az író így vall a könyvéről: Már huszonöt évvel ezelőtt számon kérték tőlem, miért nem írtam, csatoltam a Hideg napok-hoz folytatásként A megtorlás véres heteit is. Nem tehettem meg: a körülmények csak az igazság, a borzalmak felét

engedték kimondani. Az igazság és a véres szörnyűségek másik, nagyobbik felének világba kiáltása szerb íróra, írókra várt volna. Ám mindhiába! Közel három évtizedes várakozás után nem térhettem ki a végül is reám maradt feladat elől, hogy megírjam az 1944-es bácskai vérbosszú könyvét is. Amikor harminc éve a Hideg napok-ban regénybe ágyazva előadtam mindazt, amit kegyetlen magyar tábornokok és törzstisztek a magyar nép nevében ezernyi ártatlan szerb és zsidó ember ellen Újvidék ama gyilkos három napján 1942-ben elkövettek, számoltam azzal a reménységgel, hogy válaszul s tán hálából, akad szerb író, aki emléket állít azoknak a magyar tízezreknek, akiket úgyszintén ártatlanul gyilkos gazemberek a jugoszláv nép nevében megkínoztak és halálba küldtek. A Jugoszláviában élő magyar százezrek lelkében izzó sebként máig ott ég a negyvenezernyi elpusztított rokon: apa, fiú, testvér megbecstelenített, eltiltott emléke. De a megbillent, megsértett, félbeszakított erkölcsi világrendet ki kell egyenlíteni. Megbékélés nélkül nincs igazi béke a lelkekben. A vérbosszú által kiontott vér eltörlésére nagyon kedvező lehetőség a töredelmes bűnvallomás. Erre ad alkalmat nyíltan feltárt szörnyűségeivel ez a könyv minden délszláv továbbélő számára: Bocsássatok meg ti is! És soha többé! Ez a jelen könyv ajánlata a tisztaszívű olvasó, főként a szerb olvasó számára. FÜGGELÉK - A VALÓS TÖRTÉNELMI ESEMÉNYEK REKONSTRUKCIÓJA - Závada ezut dolgozta fel az Egy piaci napban (korabeli források alapján) 1946. 05. 20-21. Kunmadaras A feldühödött, több száz fős tömeg megtámadja a helyi zsidókat. Három embert meggyilkolnak. A kunmadarasi pogrom közvetlen előzménye a Nagy János helyi református tanító és leventeoktató elleni népbírósági eljárás volt. A szomszédos Karcagra, 1946. május 20-ára kitűzött másodfokú tárgyalásra 300-500 főnyi szimpatizáns kísérte el a vádlottat. Ott voltak a Kisgazdapárt, a Parasztpárt és a Nőszövetség vezetői és tagjai, valamint Nagy János volt leventéi is. A csoport érkezéséről egy ismeretlen telefonáló értesítette a karcagi rendőrséget, amely a város határánál feltartóztatta a tömeget. Miután a rendőrök csak ötven embert akartak továbbengedni, a tüntetők Nagy Jánossal együtt visszatértek Kunmadarasra. A feltüzelt tömegben elterjedt a szóbeszéd, hogy Karcagon a zsidók gyermeket raboltak el, és kolbászt készítenek a húsukból. Hazafelé az emberek körülvették a kommunista párt tanúként beidézett vezetőjét, Takács Ferencet és társait, akik csak riasztólövésekkel tudták távol tartani a támadókat. A tüntetők ezután az Ipartestület székházában Nagy János vezetésével kérvényt fogalmaztak az igazságügyminiszterhez és igyekeztek nyomást gyakorolni a terhelő tanúkra. Mások mellett Wurczel Ferenc szociáldemokrata párttitkárt is az ipartestületi székházba akarták vinni, hogy vonja vissza tanúvallomását. Wurczel végül hajlandó volt egyezkedés céljából a tüntetőkkel menni, de még az épület előtt megtámadták, és súlyosan bántalmazták. Az antiszemita hangulatot tovább fokozta az a hír, hogy a helyi zsidók tájékoztatták a rendőröket a demonstrálók érkezéséről. Éjszakára őrséget állítottak Nagy házához és másnap reggelre állítólag népgyűlést is szerveztek. Másnap, május 21-én (kedden) reggel a hetipiacon kunmadarasi parasztasszonyok megtámadták a jórészt helyi illetőségű zsidó árusokat. Azzal vádolták őket, hogy a tojás- és baromfifelvásárlás során árdrágítást és üzérkedést követnek el. Többen felhánytorgatták, hogy a deportálásból hazatérő zsidók visszakövetelték 1944- ben elkobzott javaikat. A támadók összetörték Kuti Ferenc tojáskereskedő áruját, őt magát papucsokkal ütlegelték. A tömeg létszáma 50 és 100 fő közöttire becsülhető, többségük a legszegényebb társadalmi réteghez tartozó helybéli, iskolázatlan agrárproletár, zömmel nő és fiatalkorú volt. Több jelentés is említi a helyi cigányok részvételét.. A később tovább növekvő tömeg botokkal, kövekkel és szerszámokkal felfegyverkezve megtámadta a zsidók házait. Korra és nemre való tekintet nélkül kíméletlenül bántalmazták az áldozatokat, közülük ketten (Kuti Ferenc, Neuländer Ferenc) később belehaltak sérüléseikbe. A harmadik halálos áldozat a Karcag irányába menekülő Rosinger József volt, akit a repülőtérnél dolgozó helyi és karcagi munkások (köztük kamasz fiúk) a helyszínen agyonvertek. A sebesültek száma 14 fő volt. Egy kisiskolás szemtanú emlékei szerint Borzasztó volt a tömeg, ahogy összegyűlt. ( ) a kövesút, amilyen széles volt, olyan szélesen hömpölygött a nép. Nem tudom, hogy gyűltek össze, de azok úgy mentek, mint a csürhe, ezeket a zsidó embereket hajtották, és ahol most van a kenyérbolt, ott is volt egy nagy terményforgalmis bolt, és onnan is a kereskedőt is kihúzták az útra és ott verték szét a fejét, nagyon csúnya munkát végeztek. És ez egy napig tartott. A megtámadott házakat mindenütt kifosztották.

Ekkor már megerősített (25-30 fős) rendőri egység volt a községben, de a karhatalom nem állította meg a pogromot. Néhány kivétellel senki nem emelt szót a kegyetlenkedések ellen vagy próbált segíteni az áldozatokon. Passzív maradt a helyi értelmiség is, beleértve a pártvezetőket, az egyházak lelkészeit és az eljárás alatt álló tanítót. A késő délután összeült pártközi értekezlet Takács Gergely, a Kisgazdapárt helyi titkára elnökletével felszólította Takács Ferenc párttitkárt és a község zsidó lakosságának azt a részét, amelyik nem hajlandó beilleszkedni a község demokratikus életébe, hogy saját maguk érdekében a falut hagyják el. A határozat sajátos kompromisszum eredményeként született meg. A kisgazda Takács eredetileg az összes zsidó hat órán belüli távozását követelte, de ezt a baloldaliak tiltakozása miatt elvetették. A vitát végül a Nőszövetség vezetője (akinek zsidó férje volt) döntötte el azzal, hogy támogatta a korlátozottan antiszemita verziót. A nap délutánján megérkezett a megyei rendőri vezetőség és az illetékes szovjet parancsnok. A tömeget szétoszlatták. Másnap (május 22.) a Belügyminisztérium politikai osztályának emberei is megjelentek Tömpe András ezredes vezetésével. A kisgazda szimpatizánsok ismét ellenállást tanúsítottak, de a rendőrök szétkergették őket. Összesen 120 embert tartóztattak le. Végül 59 személyt fogtak perbe, köztük 20 nőt és öt fiatalkorút. Ügyüket kezdetben a szolnoki statáriális bíróság tárgyalta. Ez azonban a három napos határidőn belül nem tudta lezárni a bel- és külpolitikai szempontból egyaránt kényes ügyet. Ezután áttették a büntetőpert a népbírósághoz. Az elsőfokú, halálbüntetéseket és kényszermunkát kiszabó ítélet után a fellebbviteli tárgyaláson Tóth Zsigmond elsőrendű vádlottat életfogytiglani fegyházra, Takács Gergelyt két év két hónap börtönre, a gyilkosságokért közvetlenül felelős személyeket két és fél évtől tizenkét évig terjedő fegyházra illetve börtönre, a többi vádlottat nyolc hónaptól három évig terjedő szabadságvesztésre ítélték. Nagy János tanítót a népbíróság felmentette. A pogromot túlélt zsidók jó része az eset után elmenekült, részben Karcagra, részben Budapestre. A baloldali és liberális sajtó felháborodottan tiltakozott és követelte az eset újratárgyalását, de erre nem került sor. 1994 októberében a község központjában emlékművet állítottak a pogrom áldozatainak. 1946.07.29-08.01. Miskolc A népítélet során két embert gyilkolt meg a lincselő tömeg. A tettesek felelősségre vonása elmaradt. A miskolci antiszemita népítéletre a forint bevezetését közvetlenül megelőző, különösen kritikus szociális és politikai helyzetben került sor. 1946. július 23-án a MKP tömegdemonstrációt rendezett Miskolcon. Ennek célja a gazdasági stabilizációs lépések ideológiai alátámasztása volt. Rákosi Mátyás beszédében akasztófával fenyegette meg a gazdasági reform ellenségeit. Hasonló stílus jellemezte a pártsajtót is. A következő napokban országszerte ún. forintvédő bizottságok alakultak. A miskolci bizottság tagjai július 27-én feljelentették a Flórián malom tulajdonosát. A vád szerint Rejtő Sándor a törvényes 130 helyett mázsánként 240 forintért vállalta húsz mázsa liszt szállítását a kommunista párt nyomdája részére. Rejtőt és unokaöccsét, Jungreisz Ernőt, a malom alkalmazottját másnap reggel letartóztatták és 29-én a Huszár laktanyában lévő internálótáborba vitték. A miskolci MKP-lap, a Szabad Magyarország másnapi száma beszámolt az ügyről és uszító hangnemben követelte az árdrágítók megbüntetését. Az indulatokat tovább szították a diósgyőri vasgyárban terjesztett, Halál a Flórián-malom feketézőire! kezdetű, népítéletet követelő röplapok. A malomból állítólag korábban többször is rossz minőségű liszt került a gyárba. Július 30-án kedden, délután két órakor 5-6000 gyári munkás elindult Miskolcra, hogy a felelősök megbüntetését követeljék. A MKP megyei szervezete megkísérelte leállítani a mozgalmat, de elkésett. Déltájban Jeckel Géza táborparancsnok Rejtőt és Jungreiszt egy harmadik internálttal együtt bányamunkára küldte. A foglyokat egyetlen rendőr kísérte. Villamossal indultak el Diósgyőr felé és félúton, a Szent Anna templomnál lévő kitérőnél találkoztak a tüntetőkkel. Az időzítés bizonyára szándékos volt, ugyanakkor feltételezhető, hogy a kommunista szervezők ennyire súlyos következményekkel nem számoltak. A tömeg elfogta és elhurcolta az internáltakat. Rejtő kezébe táblát nyomtak halál a forintrontókra felirattal és hátára tették a harmadik őrizetes, egy szalonnadrágításért letartóztatott volt csendőr csomagját. Utóbbit futni hagyták. A városháza előtt Szkladán Ágoston megyei MKP-titkár, Fekete István és Kiss Ferenc alezredes beszédekkel igyekeztek megfékezni a felbőszült tömeget. Az MKP rendezői kordont vontak az őrizetesek köré, de hiába. A tüntetők elsodorták őket, áldozataikat pedig a Búza tér irányába vonszolták, hogy az ott lévő benzinkútnál felakasszák a foglyokat. Itt a (Rejtő vallomása szerint szinte kivétel nélkül kamaszkorú) munkások és asszonyok megtámadták a malomtulajdonost. A hátára tett zsákból élelmiszer hullott ki, ami még jobban felbőszítette az embereket. Rejtőt leütötték, majd fel akarták akasztani. Ezt azonban Kiss alezredes, Buruzs Lajos nyomozó hadnagy és néhány kommunista gárdista meg tudta akadályozni. Sokan közülük megsebesültek. Rávették a támadókat, hogy az áldozatot tegyék fel egy kocsira, és úgy hordozzák körbe a városon. A téren

nagy létszámban tartózkodó rendőrség eközben tétlen maradt. Az Erzsébet téri parancsnokság elé érve szovjet tisztek közreműködésével sikerült az áldozatot a városháza udvarára, majd a kórházba vinni. A lincselők dühe eközben Jungreisz Ernő ellen irányult, akit senki sem próbált megvédeni. Brutálisan összeverték, majd Orbán Zoltán húsz éves géplakatos a nyakára kötelet hurkolva egy lovas kocsi után kötötte. A helyszínre érkező rendőrosztag véget vetett a kínzásnak, de addigra Jungreisz már halott volt. Testén száznál is több szúrt és zúzott sebet találtak. Másnap hajnaltól a rendőrség a lincselés számos felelősét letartóztatta. A munkások követelésére egy részüket néhány óra múlva szabadon engedték, de 16-17 ember őrizetben maradt. A miskolci rendőrség politikai osztályának helyettes vezetője, a zsidó származású Fogarasi Artúr főhadnagy vezetésével megkezdődtek a kihallgatások. Ketten tagadták a cselekmények elkövetését, őket a kihallgatás során a nyomozók (Boruzs Lajos és dr. Flóhr Iván őrnagy) összeverték. A brutális eljárásról szóló hírek (ráadásul erősen eltúlozva) hamar elterjedtek. Július 31-én a Búza téren újabb incidensre került sor: egy antiszemita jelszavakat kiáltozó csoport körbevett egy zsidót. A lincselést csak egy figyelmeztető lövést leadó rendőrnyomozó tudta megakadályozni. Augusztus elsején reggel a miskolci és környékbeli üzemekből és bányákból összegyűlt, legalább tízezres tömeg elindult a letartóztatottak kiszabadítására. Szervezett különvonatok érkeztek Ózdról, Sajószentpéterről és Kazincbarcikáról. A két munkáspárt vezetői ismét sikertelenül próbálták megállítani az embereket. A rendezőgárdák tagjaiból álló kordont a tömeg megint áttörte és megostromolta a rendőrkapitányság épületét, annak ellenére, hogy foglyokat időközben szabadon engedték. Az őrség nem szállt szembe a tüntetőkkel. Oszip főispán és a szovjet városparancsnok szónoklatot intézett a tömeghez, eredménytelenül. Távozásuk után a tüntetők rohamra indultak. A nyomozók többsége elmenekült. Az ott maradók telefonon a szovjet városparancsnoksághoz fordultak, de az elutasította segítséget. A szenespincében bujkáló Fogarasit elfogták és összeverték. Több beszámoló hangsúlyozta, hogy a kihallgatásokban részt vevő nem zsidó rendőrtisztekkel is le akart számolni a tömeg, de őket nem találták meg. A lincselők között nők, fiatalok, sőt gyerekek is voltak. Vascsövekkel és botokkal ütötték áldozatukat, majd az eszméletlen embert teherautóra dobták és elvitték felakasztani. A kocsi defektet kapott, ezért Fogarasit a földön fekve vonszolták tovább. A Búza térnél (Bizony Ákos utca) a szovjet városparancsnok és emberei kiszabadították a főhadnagyot. Kórházba szállították, ahol néhány óra múlva belehalt sérüléseibe. A nyomozás szerint Fogarasi sebei nem voltak halálosak, a végzetes csapást egy 15 éves fiú mérte a tarkójára kalapáccsal, amikor már a gépkocsin feküdt. A tömeget gépfegyveres szovjet alakulat oszlatta szét. Egy csoport időközben a kórházban fekvő Rejtőt akarta kézre keríteni, de őt Ágoston Pál népügyész idejében kimentette. A tömeg a Huszár laktanyához vonult, hogy az ott fogva tartottakat is kiszabadítsa, de onnan már korábban mindenkit kiengedtek. A mahócai internálótáborból is kihoztak 120 embert. Egy sajtóhír szerint a férfiakat kísérő munkásasszonyok, gyerekek, nincstelenek tömege üres hátizsákokkal, szatyrokkal, kosarakkal indult Miskolcra. Fosztogatni akartak, de végül nem jártak sikerrel. Rajk László belügyminiszter csütörtök délután Miskolcra érkezett a vizsgálatok lefolytatására. Egy 120 fős karhatalmi egység is a városba jött. A történtek nyomán leváltották Oszip István főispánt és Fodor János rendőrkapitányt. Fodor az események alatt Miskolctól távol tartózkodott és a történtekről csak utólag értesült. Péntek reggelre helyreállt a rend, a keddi incidens után bezárt üzletek is kinyitottak. A nyugalom helyreállításában közrejátszott, hogy pénteken a munkások (először forintban) megkapták munkabérüket. Csütörtök délután Stöckler Lajos és más zsidó vezetők felkeresték Nagy Ferenc miniszterelnököt, aki haladéktalan intézkedéseket ígért. A kormányfő ezt követően határozott hangú nyilatkozatban ítélte el az antiszemitizmust. A miskolci rendőrség teljes tisztikarát felfüggesztették, az állomány felét elbocsátották. A Belügyminisztérium közleménye nyilasbarát és fasiszta elemekről szólt, akik a munkáspárt fegyelmezett felvonulását antiszemita, fasiszta jellegű provokációra változtatták. A nyomozás igyekezett bebizonyítani, hogy a városba érkezett gyanús idegenek propagandája volt felelős a történtekért. Ezt alátámasztandó, a rendőrség augusztus 11-én hajnalban nagyszabású razziát tartott nyilasok és nyugatosok után. Ennek során állítólag három-négyezer embert igazoltattak, sokak lakásán reakciós iratokat és fegyvereket találtak. A jobboldali kommentárok ezzel szemben a népítéletekkel felelőtlenül manipuláló politikát és propagandát kárhoztatták. A miskolci hitközség saját halottjaként kívánta eltemetni Fogarasit. Ezt a kommunista rendészeti vezetők újabb antiszemita reakciótól tartva nem engedélyezték. Az 1929-ben református hitre tért (Frenk(e)lről magyarosító) férfi végül rendőrségi dísztemetésben részesült. A budapesti főkapitányság politikai rendészeti osztálya által lefolytatott nyomozás során több száz embert kihallgattak. A bántalmazások közvetlen elkövetőiként 12 főt (köztük egy nőt), felbujtóként további hat férfit adtak át az ügyészségnek. A budapesti Népügyészség 1946 szeptemberében végül 35 ember, többségében

vasgyári munkás és MÁV alkalmazott ellen emelt vádat. Közülük ketten nők, ketten cigány származásúak voltak. Az ötven oldalas vádirat igyekezett elmosni az esemény antiszemita jellegét. A tárgyalást 1947. január 13-ára tűzték ki a budapesti Népbíróságon, de a tanácsvezető bíró betegségére hivatkozva kétszer is elnapolták. 1947. február 20-án valamennyi gyanúsítottat szabadlábra helyezték. Az 1947 áprilisában készült riport szerint a miskolci közvélemény megnyugvással fogadta a döntést. A helyi zsidókat megosztotta a hír: Egyik részüket valósággal elkeserítette a bíróság döntése. Mások viszont úgy vélekedtek, hogy ez az intézkedés valószínűleg lecsillapítja a város forrongó hangulatát, amely egyáltalán nem a letartóztatásban lévők ellen irányult. Sőt 1948. június 17-én a tettesek amnesztiában részesültek. ZÁVADA PÁL: EGY PIACI NAP - tartalom A regény elbeszélője Hadnagyné Csóka Mária 1946. május 21-én Kunvadason az összegyűlt tömeg berontott Grósz Ferenc tojáskereskedő piactér mögötti házába, ahol meglincselték. Alsótestét felhasították, koponyáját összezúzták. Pár nap múlva meghalt. Csóka Mária nem merte elmesélni férjének, hogy a szeme láttára szállították el Ferke összeroncsolt testét a házából, mivel nem hagyták nyugodni az előző nap történt események, ami miatt attól tartott, hogy a férjét is belekeverik valahogyan a lincselésbe. 1946. május 20-án Csóka Mária és férje, Hadnagy Sándor azért találkozott a kunvadasi kisgazdákkal, hogy bekísérjék Csóka Mária férjét a népbírósági tárgyalásra. A kisgazdák rokonszenvüket akarták kifejezni Hadnagy Sándor tanító és leventeoktató iránt, aki ellen a vád "háborús propaganda folytatása" volt, valamint hogy 1944 szeptemberében a front közeledtével felfegyverezte és magával vitte a rábízott leventéket. A 16 gyerek épségben hazatért, Hadnagy Sándor pedig azzal védekezett, hogy azért vitte el őket, hogy megmentse a gyerekeket. Első fokon a népbíróság elítélte Hadnagy Sándort, s "gyalázatos ítéletet hoztak ellene" (négy és fél év börtönre ítélték). Ezt az ítéletet törvényesen hatályon kívül helyezte ugyan a bíróság, de most, egy évvel a felmentés után mégis újraindították a pert másodfokon. Utalások történtek, hogy a népbíróságokban a kommunistákhoz húzó szocdemek, és azok ítélkeznek, akik "hazajöttek a hogyishívjákból" (=a zsidók a koncentrációs táborokból). Csóka Mária a helyi pártokhoz fordult azért, hogy írjanak beadványokat a népbíróságnak, annak érdekében, hogy Hadnagy Sándor ügyét kedvezően bírálják el. A szocdemek és a kommunisták nem írtak beadványt. Ennek ellenére Csóka Mária hétfőn reggel bizakodó hangulatban volt a gyülekező emberek láttán. Ám a kisgazdák mellett feltűnt pár lézengő, foltozott nadrágos pimasz fiatal, akik a MADISZ tagjainak és kommunistákkal rokonszenvezőnek vallották magukat, és gúnyos, ellenséges megjegyzéseket tettek a kisgazdákra. Csóka Mária felidézte a vádat: "háborús propaganda folytatása". 1944. májusában ugyanis a kunvadasi főtéren a férje beszédet mondott, amiben nyíltan hangoztatta, hogy a német csodafegyverrel a nácik győzni fognak, és a magyarok kötelessége a bolsevik hordák elleni harc és megállításuk az ezeréves határoknál. Csóka Mária akkor nem értett egyet a férjével, szerinte hiba volt beszédet mondani. Csóka Mária arra intette a férjét, hogy hallgasson inkább a barátjára, a tekintélynek örvendő Kátai Gergely kisgazdára, aki a frontszolgálata után nem bízott már a német győzelemben. De a férje nem hallgatott rá, és 1944 őszén a 16 kiskorú leventével elhagyta a falut. Hadititokra hivatkozva nem mondta el senkinek, hova viszi a leventeosztagot. 7 hónap elteltével, 1945 májusában tért vissza a gyerekekkel. Az 1946. május 20-ára, Karcagra kitűzött népbírósági tárgyalást elnapolták.

Ennek az volt az oka, hogy egy körülbelül 150 fős, de egyre gyarapodó (300 főre) küldöttség kísérte Hadnagy Sándort, élén a kisgazda Kátai Gergellyel, akinél a petíció volt. Mire a népbíróságra értek, már követelték a feljelentőktől, hogy vonják vissza a vallomásaikat. A hangulat a faluban egyébként is forrongó volt. A kommunisták (állítólag) azzal is vádolták Hadnagy Sándort, hogy "ez ugyanaz a tanító, aki '44-ben Kunvadason összeírta a gettóba szállítandó zsidókat, most pedig a faluból kitelepítendő németek listáját" készíti, akikhez hozzáírt néhány német családnevű zsidót is. A kocsmában egy Rácz Zsigmond nevű uszított előző este, hogy Kunvadason pogrom fog kitörni. ( az "izék", a "pászkazabálók", a "hogymondjákok", "hogyishívjákok" ellen.) Ekkor már félig-meddig hivatalos uszítás folyt a deportálásból, táborokból hazatérő zsidók ellen: ők ítélkeznek a népbíróságokon, beálltak a rendőrséghez és a közigazgatási hivatalokba dolgozni, feketéznek, árat drágítanak, vissza akarják kapni a javaikat, házaikat és bosszút akarnak állni a holokauszt miatt. Felidézték a középkori vérvádat is: keresztény gyerekek vérét veszik rituális okokból, gyerekhúsból készült kolbászt árulnak. Kunvadas 280 zsidó lakosából hetven-egynéhány tért haza a táborokból. A házaikat kifosztva találták. A "csőcselék" sorra törte fel a házaikat, rögtön az elhurcolásuk után. A fosztogatók "... már az állomásra való masíroztatás órájában feszítővassal, talicskával...indultak portyára."... Nemigen számított rá a faluban senki, hogy közülük bárki is visszajön még valaha." Hadnagy Sándort antiszemitizmussal is vádolták, holott ő "csak" szóvá tette, hogy Kunvadason háromszor több a zsidó kereskedő, mint a magyar, pedig kevesen vannak a falu lakosságában a zsidók. Írt egy cikket is a helyi újságba, aminek a címe ez volt: "Igaz-e Berg bácsi, hogy a mozi egy virtigli zsidó vircsaft?" Majd egy mulasztásra hivatkozva bevonták a falu mozisának, Berg bácsinak az iparengedélyét, és nem sokkal később Berg bácsit letartóztatták, a család pedig eltűnt a faluból. "Bergéknek nyomuk veszett." Csóka Mária szerint a férjének a cikk megírásán kívül nem volt az egészhez semmi köze. Az 1946. május 20-án Hadnagy Sándor érdekében a karcagi népbíróságra menetelő bizottságot (mintegy 300 fő) Karcag határában a karhatalom föltartóztatta, majd hosszú huzavona után szétkergette. Másnap, május 21-én, kedden a kunvadasi piacon kitört a pogrom. Szerdán megszállta a falut a karhatalom és a belügyminisztérium politikai osztályának az emberei is megjelentek. Egész nap folytak a letartóztatások. Hat héttel később megkezdődött a pogrom ügyében a népbírósági tárgyalás Budapesten. A kunvadasi kommunisták azt vallották, hogy a reakciós csőcselék Kátai Gergely kisgazdával és Cseh János református pappal az élen mentek a karcagi népbíróságra, azzal a szándékkal, hogy ha nem mentik fel Hadnagy Sándort, meglincselik a bíróságot. Hámos Ferencné Gellért Irén, a kunvadasi párttitkár felesége később vallomást tett a budapesti népbíróságon: a férjével lovas kocsin akart eljutni a karcagi népbíróságra vallomást tenni Hadnagy Sándor ügyében, de a tömeg fenyegetően lépett fel velük szemben: "... a zsidó népbíróság seggnyalói vagytok, Feri! Komcsi zsidóbérencek!" A vallomásuk (Ők jelentették fel Hadnagy Sándort háborús propaganda és fiatalkorúak veszélyeztetése miatt.) visszavonására akarták rávenni őket. Erre Hámos Ferenc - a felesége vallomása szerint - riasztólövéseket adott le, majd elhajtott a kocsival. Ám a kisgazdák azt vallották, hogy a párttitkár a tömegbe lőtt. Majd a kisgazdák 3 rendőr segítségével lefegyverezték Hámos Ferencet és a feleségével együtt az Ipartestület székházában szégyendobogóra állították, ahol leköpdösték őket. Ekkor a kommunisták riasztották a rendőrséget, hogy védjék meg a házaspár életét. Őket a rendőrök a csendőrlaktanyába vitték és hajnalig ott tartották őket, nehogy bajuk essen. Az Ipartestületből a kisgazdák Würczel Károly szociáldemokrata (és zsidó) titkárhoz mentek, akit szintén a Hadnagy Sándor elleni vallomása visszavonására akartak rávenni. Majd az Ipartestületbe vitték, ahol nekiestek, szétverték az állkapcsát, kiverték öt fogát: " Csak amikor benyúltam a számba, és öt véres fogam a kezemben maradt, akkor jöttem rá, hogy nem mint szociáldemokratát ütnek, hanem mint zsidót." Majd Rácz Zsigmond csehszlovák állampolgár antiszemita uszító beszédben arra szólította fel a tömeget, hogy másnap, a piacnapon menjenek ki a piacra, mert "lehet, hogy zsidóverés is lesz." A helyi rendőrség erre a megyétől erősítést kért. Másnap (május 21. kedd) a piacon forrongó hangulatban gyülekezett a tömeg. Másfelől a piaci zsidó árusok is felháborodva tárgyalták, hogy Hadnagy Sándor meg Kátai Gergely a zsidóság ellen tüzelte "az erkölcsileg gyenge aljanépet.... ami most itt végbemegy, ebben már pártkülönbség nélkül vesznek részt sokan.... És bátorították egymást, mert ők nem fogják többé hagyni, hogy letorkolják őket az antiszemiták.... Igenis aljanép! Megnézheti bárki, azt mondja, mert itt tülekednek mind. Kisgazdák és

reformátusok, parasztpártiak meg katolikusok, frontot megjárt katonák, cserkészek és internálótáborokból kieresztett kisnyilasok, pártkülönbség nélkül." "...újra előkerült az előző napi rémhír, melynek én(=csóka Mária) is fültanúja voltam, miszerint gyerekek is eltűntek állítólag."... "És akkor megérkezett Rácz Zsigmond egy-két emberével....az volt az érzésem, vonta meg a vállát Rácz, hogy rám vártok. Úgyhogy kiadom a jelszót: Indulhat a tánc! Ami ekkor elkezdődött, azt úgy emlegették aztán, hogy a kunvadasi piacon elszabadult a pokol. Nekiestek az árusoknak, és egymást biztatták, hogy fogd meg a zsidót, szorítsad a nyakát. Meg hogy kapjátok el őket, mert elrabolják a gyerekeinket, pörköltbe darabolják és kolbászba darálják a gyerekhúst. Üsd, vágd a zsidót! De én ezt már hallani se bírtam, nemhogy nézni, futva menekültem el a piactérről." Kedden este a kisgazda Kátai Gergely javaslatára pártközi gyűlést tartottak arról, hogy mi történt a piacon. "Tisztelt értekezlet, mi a kommunista pártszervezet nevében arra hívnánk föl a figyelmet, hogy amiként másutt is, Kunvadason szintén aggasztóan széles néptömegek ellátatlanok és éheznek. Elterjedt az a vélemény, hogy a piaci árusok ezeket igencsak drágábban kínálják eladásra, mint amennyiért veszik. Magyarán hogy árdrágítást és üzérkedést követnek el....mi úgy tudjuk, a tettleges pogrom a piacon azzal indult, hogy Radai Etelék megtámadták a tojásos Grószékat." Az asszonyok pedig nem is tagadták a támadást, sőt, még fel is idézték az "izgalmasabb" részeket: " A tojásosládák kiborogatása hú, baszod, az aztán...!" A kisgazdák javasolták, hogy a zsidó lakosok hat órán belül hagyják el a falut. (Ezt meg is szavazták.) Az értekezleten részt vettek a kommunista párt fővárosi küldöttjei. A véleményük: A hatóságok ugyanis vonakodnak felelősségre vonni a háborús bűnösöket, akik viszont magukat mártírnak állítják be, és a lakosságot a saját pártjukra hangolják. Ennek pedig legegyszerűbb és a primitív tömegben mindig alkalmas módja a zsidók elleni izgatás.... Akiket a kunvadasi pogrom után letartóztattak, azok szinte kizárólag fiatalkorúak és cigányok.... Viszont!... Nem vették őrizetbe az incidens értelmi szerzőit és vezetőit!" (Hadnagy Sándorra és Kátai Gergelyre céloztak.) Kedden délelőtt Csóka Mária elment Hámos Ferencnéhez megkérni, hogy tanúskodjon amellett, hogy a férjének (Hadnagy Sándornak) nincs köze a pogromhoz. Hazafelé titokban kihallgatta a lincselők beszélgetését arról, hogy hogyan verték és kergették meg a tojásos Grószékat, akiket egy tanyasi gazda menekített ki (átmenetileg) a lincselő tömegből a kocsiján. Másnap, "... május 22-én szerdán, a tömeges letartóztatások napján a férjemmel dél körül még át tudtunk menni Kátai Gergelyhez". Itt "Egy ismerős gépírónőnek köszönhetően az előző éjszaka lefolytatott kihallgatások néhány részletébe pillanthattunk bele..." Ebből kiderült, hogy a rendőrök nem tudták megakadályozni, hogy Grósz Ferencet úgy összeverjék és megcsonkítsák, hogy az a sérüléseibe pár nap múlva belehalt. Csóka Mária Hámosnétól hazafelé mentében, május 21-én látta, hogy Grósz Ferenc összeroncsolt testét elszállítják a piactér mögötti házából. Ezt nem merte elmondani a férjének. " Ez történt tehát néhány perccel azelőtt, hogy én Hámosnétól jövet odaértem volna a Görbe utcába, hogy ott még éppen meglássam, hogyan hozzák ki a szerencsétlen Grósz fölismerhetetlenségig összevert, szétzúzott testét. Mire hazaértem, eldöntöttem, hogy a férjemet mindenbe nem fogom beavatni, nehogy valami meggondolatlanságra ragadtassa magát arra hivatkozva, hogy ebben a helyzetben neki kell közbeavatkozni a. Ezért csak a töredékét árultam el neki annak, amit láttam, és próbáltam elaltatni a gyanakvását." Majd Csóka Mária az utcákon és szüleinél tájékozódik a kunvadasi és az országos helyzetről, s megtudja, hogy az egész országon végigsöpört egy antiszemita pogrom-hullám. A piaci asszonyok fő hangadója, az asszonyok csőcselékének a vezetője Radai Etel, aki régről ismeri Csóka Máriát. Ő többször is felbukkan, és vagy Csóka Máriának vagy másokkal beszélgetve, vagy a népbírósági tanúkihallgatás során elmondja, hogy mit tettek a zsidókkal. (Grósz Ferenc - meghalt, Józanné Sára vegyeskereskedése, Schwarz Bertalan, Vogelné Ábrahám Ernesztina - dunna!!!, Gold Lajos vaskereskedő - ide ment el Csóka Mária, figyelmeztetni őket - ők Hámori Ferencné Gellért Irén szülei!!!, Weiner György és családja, Neuberger Ferenc - meghalt, Neubergerné Fehér Ágota - könyvelő - hozzá járt magánórára Csóka Mária és barátnője gyerekkorukban, Rosenstein József - meghalt... sorsa )

Az olvasó a piaci lincselő asszonyok beszélgetéseiből megismeri pár kunvadasi zsidó család történetét: kik jöttek haza, kik nem. S azt is, hogy akik hazajöttek, azoknak a magyarokkal szemben jól megy a soruk: "... milyen jó dolga van a zsidóknak, mink, a szegény nép meg éhezünk." A későbbi bírósági kihallgatás is nagyon jellemzően mutatja be a csőcselék őrjöngését: "Vasvári Mártonné!, szólította föl ezután a következő vádlottat a bíró, és tétován fölállt egy asszony... Miért bántotta maga ezeket a zsidókat, akikkel maguknak soha nem volt bajuk? Bajunk, az nem volt, tisztelt bíróság... De tetszik tudni, mikor a németek beköltöztek hozzánk, a gettózás után ugye odakerültek a mi házunkba a Rosenstein Bélának a bútorai. Hogy kerültek azok oda? Elég nehezen, mert kézbe volt muszáj hazacipelnünk a férjemmel. De hát más bútorunk nem is volt! És a Rosenstein Béla nem is jött haza. De viszont hazajött az öccse, a szódás Józsi, tetszik tudni. És mivel az ő bútorait addigra már elvitte a párt, márminthogy a sajátjuk, a kommunista párt, ezért a Józsi eljött az enyimért, hogy az a Béla bútora. És el is vitte. Az uram akkor bizony szidni kezdte a Rosenstein Józsit..." Május 22-én reggel Hadnagy Sándort és Kátai Gergelyt a szolnoki rendőrségre vitték kihallgatásra. A kunvadasi esetről tudósítások jelentek meg az újságokban: "Már a cikkek címe is fasiszták zsidóellenes pogromjáról szólt. Az összes írás a távirati iroda jelentésére hivatkozott, és tömörebben vagy részletesebben, de mindegyik ugyanazokat a közléseket és minősítéseket ismételgette. Rajk (=kommunista belügyminiszter) pedig utasítást adott, hogy egy bizottság azonnal induljon a helyszínre de nemcsak az események kivizsgálására, hanem egy füst alatt a felelősök letartóztatására is. A helyszínre kiszállva a belügyminiszter által kiküldött bizottság megállapította, hogy az egész fasiszta jellegű megmozdulás szervezője Hadnagy Sándor tanító volt.... " a távirati iroda jelentése az első betűtől az utolsóig hazugság. Bevezetésül nemcsak hogy föltálalta megint a régi mesét, hanem gyűlöletkeltően mutatta be a férjemet magát: Hadnagy Sándor háború előtti és alatti fasiszta magatartása közismert volt. Mint leventefőoktató a háború egész ideje alatt uszított az oroszok ellen, és minden eszközzel azon volt, hogy a németek győzelmét elősegítse. Számos feljelentés alapján 1945. június 2-án a népbíróság elé állították, ahol a háború alatt elkövetett nemzetellenes bűntetteiért három év és nyolc hónapi kényszermunkára ítélték. Elítélése után azonban az ügyészség szabadlábra helyezte. Hadnagy Sándor a demokrácián belül is visszaélt szabadságával. Szoros kapcsolatot tartott fenn volt leventéivel, a Hunyadi SS páncéloshadosztály volt tagjaival. Antiszemita és fasiszta magatartásával állandóan izgalomban tartotta a kunvadasi demokratikus köröket. Az utolsó mondat például merő képtelenség volt elképzelni se tudtam ezeket a demokratikusnak mondott köröket, amelyeket Sándor állítólag izgalomban tartott. A régi tanítványaival persze törődni próbált, egyébként viszont nem is találkozott senkivel, akikre hathatott volna. Ilyen gyalázatosan antiszemitának és fasisztának titulált magatartással pedig végképp nem. Ki vehette a bátorságot, hogy így megbélyegezze és megrágalmazza őt? Hadnagy Sándor magatartására és működésére jellemző, hogy május 20-án, amikor tárgyalására újra beidézték Karcagra, a fasiszta befolyás alatt tartott suhancokat arra használta fel, hogy tömegtüntetést rendezzenek, hogy ezáltal»megfelelő védelmet«szerezzen magának. A nyomozás megállapította, hogy 20-án az esti órákban Hadnagy Sándor bizalmi embereivel megbeszélte, hogy másnap reggel a kunvadasi hetivásár napján, a piactéren zsidóellenes fasiszta pogromot rendeznek. Számtalan tanú igazolhatta volna, hogy a férjem este már ott sem volt az Ipartestületben, nemhogy ilyen gyalázatosságot tervelt volna ki bizalmi embereivel. Másnap pedig egyáltalán ki se lépett a házból. A fasiszta merénylők tervszerűsége kiviláglik abból is, hogy nem elégedtek meg egyszerű zsidóellenes tömegmegmozdulás szervezésével, ez csak ürügy volt arra, hogy a két munkáspárt, a szociáldemokrata és a kommunista párt ellen is fölléphessenek. Agyonvertek egy szociáldemokrata és egy kommunista párttagot. Súlyosan megverték a szociáldemokrata párt főtitkárát. E merényleteknek még három súlyos és tizenöt könnyebb sebesültje van. Én úgy tudtam, hogy hárman haltak meg, és a sebesültek száma is nagyobb volt ennél. Úgy látszik, azokat kihagyták, akik nem illettek bele a baloldal elleni tervszerű vérengzések meséjébe. Végül pedig még azt is kisütötték, hogy a fölbujtók a kisgazdapárt vagy annak ifjúsági tagozata fészkéből bújtak elő. De hiszen ezzel önmagukat leplezték le ezek a hazudozók közvetve beismerték, hogy ezt a hamis vádat csakis a kommunistáknak állt érdekében így megkonstruálni. Vagyis az ő művük volt ez az egész. A vidéki főkapitányság politikai rendészeti osztálya nyomban megérkezése után Szolnok vármegye rendőrszervezetét igénybe véve körülzárta egész Kunvadas községet, és a kihallgatások megejtése után száz őrizetbevételt foganatosított. Kiderült, hogy Hadnagy Sándor hunyadista és levente támogatói a Független Ifjúság és a Független Kisgazdapárt sorai közé befurakodott fasiszta elemek voltak, akik közül egyik-másik

mint a szervezetek vezetője használta ki a demokrácia kereteit arra, hogy fasiszta provokációjának a tömeg előtt hitelt szerezzen. A gyilkosok és felbujtóik ellen a köztársaság védelméről szóló törvény alapján fog az eljárás megindulni. Kunvadason a rend és nyugalom a rendőrség gyors, azonnali beavatkozása folytán helyreállott. A férjem bírósági megítélése tekintetében tehát a hétfő reggeli bizakodástól így jutottam el péntekre a halálfélelemig." Majd a statáriális eljárást megszüntették, s az esetet tovább a budapesti népbíróság vizsgálta. Hámos Ferencék közben Miskolcra költöztek. "Másnap, július 25-én a férjemet ugyanis halálra ítélték. És Kátai Gergelyt is. Hogy a Rácz Zsigmond nevű uszító gazembert szintén, az engem már nem érdekelt.... És nem tudtam, én most mihez kezdjek." "... újabb levél érkezett Iréntől. Lesújtotta őt az újságban frissen olvasott ítélet, ezért megrendülten biztosított együttérzéséről, és arra biztatott, ne veszítsem el a reményt, ez még nem jogerős, és nem maradhat annyiban.... Irén levele nem csak ennyiből állt.... új lakóhelyükön ugyanaz a borzalom jött szembe velük, mint amelyik elől nemrég elmenekültek. Irén szerint a mi kunvadasi tragédiánknak a folytatása ez az eset, amely július 30-án történt meg Miskolcon.... az iszonyú tömegnek ugyanez a szennyhulláma utolérte őket is. Ő a férjével volt az utcán szerencsére nem kerültek veszélybe, de a szemük láttára történt az egész, és nem tehettek semmit. Összeverődik egy kiszámíthatatlan idegzetű népség, amely sérelmezni kezdi, hogy noha a háború előtt a vasmunkás jól keresett, most kevesebbet kap, mint egy zsellér, ráadásul értéktelen pénzben, és szidják a rohadt reakciósokat meg a kizsákmányolókat. Felkopik az állunk, és éhezünk, ezt kiabálják, meg hogy mehetsz batyuzni, ha van mit elcserélned, egy kis zabálnivalóért. Na de bezzeg a zsidó már megint!, ezt is hozzáteszik rögtön. Hogy az viszont kimászik a romok alól, és előszedi, amit eldugott, seftel, pofázik és hízik, beül a kávéházba, és feketézik. Árdrágító, zugkereskedő és pöffeszkedő. Kiöltözik, és magas lóról beszél. Míg le nem lesz onnan lökve, de nagyon gyorsan le lesz, mondják, mert elég fenyegetően beszélnek, ilyesmit hall úton-útfélen az ember. Közben az újság hírül adja, írta tovább Irén, hogy a malomban túl drágán őrölnek, csalnak a liszttel, hogy kibabráljanak a melósokkal, ezért a cikkíró a legszigorúbb felelősségre vonást követeli. Másnap pedig már az jelenik meg ugyanott, hogy lecsukták a feketéző malomtulajdonost, Rejtőt az alkalmazottjával, Jungreisszel együtt, aki az unokaöccse. Most pedig őellenük tüntetnek ezek a Diósgyőrről bezúdult vasmunkások, akik itt jönnek szembe, és ezt kiabálják: Megvédjük az új pénzt! Spekulálnak a zsidók, tönkreteszik a forintot! Piszkos zsidók! És nem hisz az ember a szemének, folytatta Irén, de a Szent Anna-templomi kitérőnél elállják még a villamos útját is, mert valaki állítólag fölismerte pont ezt a két közellenséget, hogy rajta utaznak éppen. Rendőri kíséretük dacára lerángatják, és kitaszigálják ide, a tömeg színe elé a két zsidó malmost. Állítólag véletlenül kíséri őket munkára pont most és pont errefelé ez az egyetlen rendőr de hát el lehet-e hinni ezt a véletlent? Elébük áll a csőcselék, hogy: Na, kik vagytok? A Rejtő meg a Jungreisz? És nem örültök a találkozásnak? Hát így néz ki nálatok az adjonisten? Na, csicseregjetek, jómadarak, mivel érdemeltétek ki a díszkíséretet? A megrémült foglyok mondhatnak bármit, vagy csöndben maradhatnak, úgyis csak felbőszíteni képesek a lincselőket. Akik dühükben elkapják, és hurcolni kezdik őket. Táblát akasztanak a nyakukba: Halál a forintrontókra! holott csak küszöbön áll, de még nincs bevezetve a forint. A másikra ezt mázolták: Szalonnadrágító vagyok bitóra velem! Földbe gyökerezett lábbal, döbbenten állunk a túloldalon, és látjuk, ahogy ütlegelik őket, írta Irén, aztán láncra fűzve vonszolják mind a kettőt végig az utcán.... ütni kezdik őket. Rejtő Sándort a nyakára hurkolt láncnál fogva húzzák a földön, Jungreisz Ernő könyörög a nagybátyja életéért, akit aztán az utolsó pillanatban ment meg egy csapat rendőr élén egy alezredes. Hanem a tömeg a rendőrök ellen fordul: Innen ti el nem viszitek a zsidókat, olyan isten nincsen! És hogy őnekik senki ne merészelje befogni a szájukat, dehogyisnem pofázik, a miskolci melós az pofázik, megértettétek? Mire a rendőrök megszeppennek, hogy jó, hát akkor nem kórházba viszik a túszokat, hanem aki akarja, ezen a teherautón körbehurcolhatja őket a városon, és mutogathatja, hogy így jár minden árdrágító. Aki persze zsidó, teszi hozzá még valaki. Végül csak a félholtra vert Rejtőt ráncigálják föl a rendőrök a teherkocsi platójára. Jungreiszt viszont felelőtlenül ott hagyják, ezért az egyre duzzadó lincselési düh jobb híján most őfelé fordul.... Kötelet vetnek a fiatalember nyakába, utánakötik egy stráfkocsinak, hogy futva kövesse, ám erre már nem képes. Elveszíti az eszméletét, hanyatt fekve vontatja őt maga után a kocsi, a feje kopog a macskaköveken, az arca kék, a nyaka megnyúlik, és még ekkor is ütik."