Magyar Ügyvédi Kamara Országos Tagozati Delegálási Bizottság Közzétéve: november 8. napján

Hasonló dokumentumok
Dávidné dr. Lajtos Gyöngyike Júlia

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

Eredménylista Erdővidék

h a t á r o z a t o t

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

OSZTÁLYOK OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,

2012. augusztus Szakiskola

Eredménylista Sarmaság

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület

II. S.Pártai Félmarathon

Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka

11.a angol középfokú komplex BME Fritzné Terbe Krisztina, Helfrich Nikolett Budavári Katalin Róza

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

Szóbeli időpontja. 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) november sz. vizsgabizottság (francia)

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán

9. Győr-Lipót Futóverseny

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Pop Szilvia Bartus Ferenc Fazakas Csongor Tőtős Imre - Ádám Maruska Krisztina Magyar Viktória File Izabella Osztály: II. Szabó Nándor Lóránd

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

Eredménylista Szilágysomlyó

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95%

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny szeptember 22.

A sportnap eredményei

8. Győr-Lipót futóverseny

2001. évi Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíjpályázat

IV. Farkasordító Úri Félmaraton és 10km Futóverseny

9. Győr-Lipót Futóverseny

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

A jelentkező által elsőhelyen megjelölt terület. 09 szakképzés virágkötő és virágkereskedő. 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat

Balatongyörök.... a megálmodott valóság!

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz,

HUNFOGLALÁS Kaposmérőn

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

27. FutaVác Vác Future 6.4 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015. NYKS Zsiráfok

5.Mikulás Futás - eredménylista

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Járási tantárgyi vetélkedők

Matematika 5. és 7. évf. verseny

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

XXXII. OTDK Közgazdaságtudományi Szekció. BGF Külkereskedelmi Kar Kollégium Szállás lista

Be Kezd Ki Kedd

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

VI.Szigetköz Minimaraton

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap: (+36-32)

2003-ban végzett 8/A osztály Osztályfőnök: Bencze Mihály

XXVIII. Brodarics Anyanyelvi Verseny 5. osztály egyéni végeredmény

RESTART - SCITEC Félmaraton és Váltó Futóverseny

Eredménylista. Felkészítő Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve pedagógus. Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II.

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Ágoston Kata 5 Ágoston Kata 5 Ágoston Nikolett Zsanett 8 Ágoston Nikolett Zsanett 8 Algács Dzsenifer Éva 7 Algács Dzsenifer Éva 7 Apagyi Csilla

III. S.Pártai Félmaraton

Osztály: 2. osztály. Feladat -lap 1. Iuhasz Salomé Uzoni Ildikó Bölöni Farkas Sándor Általános Bölön 27, ,5

"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként tanév

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

Nyelvvizsga-eredményeink a 2011/2012-es tanévben

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

Diákolimpia - Úszás Csongrád Megyei Döntő

TORNA DIÁKOLIMPIA BUDAPESTI TERÜLETI DÖNTŐ 2006/2007 tanév Budapest, március V-VI. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

Eredménylista. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám

Forg-Tech Cross Kupa Mezeifutó Magyar Liga 1. állomás Sport XXI. Alapprogram Mezei Verseny Sport XXI. Mezei őszi verseny U fiúk

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

1. turnus június Táborvezető: Krak Ildikó

5. Keszi Maraton eredménylista xlsx - 5km abszolút. 5km abszolút

Felkészítő pedagógus

Eged Futás és Érsekkert Körök 2019

Eredménylista. Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak. Osztály: 1.

2002/2003-as tanév versenyeredményei. Aszalós Krisztina, Busi Alma Mater Oktatási Központ Száraz Anna 5.b 13.

KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA futónaptár.hu 10 KM

Eredménylista. Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I.

Átírás:

DR. ABLONCZY VATOR ZSUZSANNA UniCredit Leasing Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű 36074265 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. ÁCS ILDIKÓ TESCO GLOBAL Áruházak Zártkörűen Működő 36074286 PEST MEGYEI ÜGYVÉDI K. DR. AJTAI BEÁTA HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat 36074651 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Zártkörűen Működő DR. ALEXOVICS GÁBOR Mélyfúrási Információ Szolgáltató Korlátolt Felelősségű 36074727 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. ALFÖLDI GÁBOR Magyar Posta Zártkörűen Működő 36074713 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA ALMÁSYNÉ DR. PÉTERFI ÉVA MÁRIA UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. 36074968 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. ALTORJAY LUCA KATALIN FM Logistic Hungary Logisztikai Korlátolt Felelősségű 36075528 PEST MEGYEI ÜGYVÉDI K. AMBRUS ESZTER ERSTE BANK HUNGARY ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36074195 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. ANDOR KRISZTINA Magyar Nemzeti Bank 36075215 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. ANDRÁSSY SZILVIA Fővárosi Vízművek Zártkörűen Működő 36074367 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. ANDRUSEK ALEXANDRA Sberbank Magyarország Zártkörűen Működő 36076182 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. ANGA LÁSZLÓ Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő 36074302 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA ANKA MÁRTON TIBOR MAGYAR ORSZÁGOS KÖZJEGYZŐI KAMARA 36076369 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. ANTAL HAJNALKA MÁV SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36078334 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. APÁTHY ANITA NHB Növekedési Hitel Bank Zártkörűen Működő 36074464 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. ARATÓ DEZSŐ Fővárosi Gázművek Zártkörűen Működő 36074240 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. ARATÓNÉ DR. SVÉBIS KATALIN Fővárosi Gázművek Zártkörűen Működő 36074239 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. ÁRKOS GYÖRGY Takarék Kereskedelmi Bank Zártkörűen Működő 36075337 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BAFFIA GERGELY GÁBOR Magyar Nemzeti Bank 36076135 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BAGHY PETRA Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő 36075141 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BAGI EDIT 36074759 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BAGI VERONIKA BEVÁNDORLÁSI ÉS MENEKÜLTÜGYI HIVATAL 36078309 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BAGINÉ DR. BÍRÓ ZSUZSANNA Magyar Posta Zártkörűen Működő 36074485 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BAJNÓCZI ÁGNES UCB INGATLANHITEL ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36078328 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BAKI JULIANNA UniCredit Bank Hungary Zrt. 36056735 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA BAKOS ANITA TÜNDE Ceetrus Hungary Kft. 36078294 PEST MEGYEI ÜGYVÉDI K. DR. BAKSA CSILLA MÁV START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő 36074781 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BAKSA PÉTER MFB Invest Befektetési és Vagyonkezelő Zártkörűen 36075481 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Működő DR. BALÁZS ISTVÁN BUDAPEST Hitel és Fejlesztési Bank Zártkörűen 36074853 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Működő DR. BALÁZS KRISZTIÁN Magyar Agrár, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési 36075495 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Kamara DR. BALÁZS ORSOLYA PHOENIX Pharma Gyógyszerkereskedelmi Zártkörűen 36075425 PEST MEGYEI ÜGYVÉDI K. Működő DR. BALCZER BALÁZS ANDRÁS Vasutasok Szakszervezete 36075968 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BÁLINT ANNAMÁRIA Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete 36076247 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BÁLINT GYÖRGYI KATALIN Groupama Biztosító Zártkörűen Működő 36075428 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BÁLINTNÉ DR. JAKAB ZSÓFIA UniCredit Leasing Hungary Pénzügyi Szolgáltató 36074629 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Zártkörűen Működő DR. BALKÁNYI KATALIN NHB Növekedési Hitel Bank Zártkörűen Működő 36076119 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BALLA LÁSZLÓ Budapesti Távhőszolgáltató Zártkörűen Működő 36075020 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BALLA RÓBERT Foldana Ingatlan és Követeléskezelő Korlátolt 36076320 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Felelősségű BALLA TÓTH JÚLIA DOCLER SERVICES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ 36079059 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA TÁRSASÁG DR. BALOGH ÉVA Magyar Lapterjesztő Zártkörűen Működő 36075668 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BALOGH VIRÁG Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő 36074924 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA 1. oldal, összesen: 24

BALOGHNÉ DR. HERBERT ILDIKÓ ÁGNES GIRO Elszámolásforgalmi Zártkörűen Működő 36075089 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BÁN KATALIN DÓRA AIM ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36078448 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA F.A DR. BÁNFALVI DÓRA ÉVA Budapest Közút Zártkörűen Működő 36074184 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BÁNFI ZIÁD KBC Securities Magyarországi Fióktelepe 36075294 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BÁNHEGYESI BÉLA FILMJUS Filmszerzők és Előállítók Szerzői Jogvédő 36075880 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Egyesülete BÁNHEGYI MÁRIA MAGDOLNA MAGYAR NEMZETI BANK 36076257 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA BÁNRÉVINÉ DR. HALÁSZ EDINA KÖBE Közép európai Kölcsönös Biztosító Egyesület 36075965 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BANYÁRNÉ DR. KOLOZSI NOÉMI LILLA Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő 36075121 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BARACSKAI ÁGNES Takarék Kereskedelmi Bank Zártkörűen Működő 36076132 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA BARADLAI KRISZTINA UTIBER KÖZÚTI BERUHÁZÓ KFT. 36076343 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BÁRÁNY ÉVA IZABELLA Fővárosi Közterület fenntartó Zártkörűen Működő 36074898 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Nonprofit DR. BARANYAI LÁSZLÓ Magyar Nemzeti Bank 36075848 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BARÁTH EDINA CIB Bank Zrt. 36074445 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BÁRCZAY ANDREA ZSUZSANNA AEGON Magyarország Általános Biztosító Zártkörüen 36074592 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Működő DR. BARCZY GERGELY Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő 36074950 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BARDÓCZKY VIKTOR Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő 36075598 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BARICZ PÉTER MÁRTON Magyar Posta Zártkörűen Működő 36074946 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BARICZA BALÁZS MKB Bank Zrt. 36075024 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BARNA GÁBOR MIKLÓS CIB Bank Zrt. 36057174 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BARRA ANNAMÁRIA Penny Market Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű 36057193 PEST MEGYEI ÜGYVÉDI K. BÁRSONY EMESE NGM TÉR6 BERUHÁZÁSSZERVEZŐ ÉS LEBONYOLÍTÓ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 36078650 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BARTHA ANDREA Bv. Holding Korlátolt Felelősségű 36057219 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BARTÓK ISTVÁN NHB Növekedési Hitel Bank Zártkörűen Működő 36074470 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BÁTORI IMRE ATTILA Generali Biztosító Zrt. 36075198 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BATTA JUDIT MÁRIA 36074624 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA BAUER FERENC BUDAPESTI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA 36057278 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA BAUKÓ GÁBOR MÁRTON MAGYAR TURISZTIKAI ÜGYNÖKSÉG ZÁRTKÖRŰEN 36057280 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA MŰKÖDŐ DR. BAUMGARTNER ÁGNES MAGYAR TAKARÉKSZÖVETKEZETI BANK 36057283 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ DR. BAZSÁNYI GABRIELLA OTP Bank Nyrt. 36076099 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA BÉCS KÓNYA ZSUZSANNA BUDAPEST FŐVÁROS XVIII. KERÜLET 36076304 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA PESTSZENTLŐRINC PESTSZENTIMREI POLGÁRMESTERI HIVATAL DR. BEDNÁRIK ZSÓFIA Allianz Hungária Biztosító Zártkörűen Működő 36075464 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA BÉGÁNY ÉVA NEMZETI ESZKÖZKEZELŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36078710 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BÉK ÁGNES KATALIN ESZTERÁG BT. 36078449 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA BÉKÉS ORSOLYA B3 TAKARÉK SZÖVETKEZET 36075373 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BELÉNYESI JULIANNA TÜNDE EOX Fejlesztő és Szolgáltató Kft. 36075432 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BENCZE MÁRTA DÓRA BANK OF CHINA ( HUNGÁRIA ) HITELINTÉZET 36078450 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ BENCZIK ZSUZSANNA MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA TITKÁRSÁGAA 36078651 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BENEDEK PÉTER Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő 36074975 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA BENKE ZSÓFIA EPC HUNGARY SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT 36079159 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG BENKŐ JUDIT INTER CARS HUNGÁRIA KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ 36057434 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA TÁRSASÁG BÉNYI ORSOLYA Telenor Magyarország Zrt. 36078406 PEST MEGYEI ÜGYVÉDI K. DR. BENYÓ GERGELY Magyar Nemzeti Bank 36057452 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA BENYÓNÉ DR. HAUZER HELGA FŐKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprőipari Korlátolt 36075403 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Felelősségű DR. BENYOVSZKY SZŰCS ZSOMBOR UNIQA Biztosító Zártkörűen Működő 36076398 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA 2. oldal, összesen: 24

DR. BERCSÉNYI ZSÓFIA Nemzeti Eszközkezelő Zártkörűen működő 36075347 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BERHIDAI PARRAGH IMRE BÉLA Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Korlátolt 36075003 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Felelősségű DR. BERKÉNYI SZABINA AMC Networks Central Europe Korlátolt Felelősségű 36057532 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BERTA BEÁTA OTP Bank Nyrt. 36074678 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BERTA TAMÁS Generali Biztosító Zrt. 36074569 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BERTUS PÉTER MÁV START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő 36074881 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BESZE ÁGNES VIKTÓRIA Borsodi Sörgyár Korlátolt Felelősségű 36076123 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BEZZEGH KATALIN Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő 36075271 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BIHARY LÁSZLÓ MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő 36074225 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BIHARY BUZÁS MELITTA NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató 36076379 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Zártkörűen Működő DR. BIRKÁS GYÖRGYI JUNGHEINRICH Hungária Fejlesztési és Tanácsadó 36057640 PEST MEGYEI ÜGYVÉDI K. Korlátolt Felelősségű BIRÓ ZSÓFIA Ceetrus Hungary Kft. 36079262 PEST MEGYEI ÜGYVÉDI K. DR. BLANDL ÁGNES Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő 36074819 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA BLÁZOVICSNÉ DR. MAKKAI BORBÁLA MÁV START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő 36074925 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA BÓDI ERIKA BNP PARIBAS MAGYARORSZÁGI FIÓKTELEPE 36078711 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BÓDIS MIHÁLY NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen 36075468 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA működő DR. BODNÁR BETTINA MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő 36074656 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BOGÁRDI DÓRA ARTHUR BERGMANN PÉNZÜGYI ZÁRTKÖRŰEN 36078310 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA MŰKÖDŐ DR. BOGDÁN ÁGNES OT Industries Vagyonkezelő Zártkörűen Működő 36057801 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BOGNÁR GABRIELLA Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő 36074985 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BOGNÁR SZILVIA Bayer Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt 36076187 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Felelösségű DR. BÓGYI ATTILA OTP Jelzálogbank Zártkörűen Működő 36074350 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BOKODI MELINDA Magyar Nemzeti Bank 36074472 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA BOKSAYNÉ DR. ZSUFFA KATALIN ESZTER ANTENNA HUNGÁRIA Magyar Műsorszóró és 36074309 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Rádióhírközlési Zártkörűen Működő DR. BOLLA ZSÓFIA BERNADETT RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN 36078337 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA MŰKÖDŐ RT. DR. BONDAR KLÁRA BUDAPESTI TÁVHŐSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN 36078305 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA MŰKÖDŐ BÓNÉ BEATRIX SYNLAB HUNGARY KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ 36076339 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA TÁRSASÁG DR. BORBÁS DÓRA Nemzeti Eszközkezelő Zártkörűen működő 36075405 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA BORBÉLY GYÖRGY BUDAPEST FŐVÁROS XVIII. KERÜLET 36076307 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA PESTSZENTLŐRINC PESTSZENTIMREI POLGÁRMESTERI HIVATAL DR. BORS ANDREA UniCredit Bank Hungary Zrt. 36074758 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BORZA BORBÁLA JÚLIA Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank Zártkörűen 36075658 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Működő DR. BORZSÁK MÁRTON Müpa Budapest Művészetek Palotája Nonprofit 36075560 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Korlátolt Felelősségű DR. BOZÓ KRISZTINA Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő 36074705 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA BÖLKÉNY ESZTER 36078341 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA BÖRZSEINÉ DR. PELLÉNYI ANDREA KATALIN Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő 36075338 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BRASKÓ MÁRIA DR. BRATIANU ESZTER ZSUZSA MAVIR Magyar Villamosenergia ipari Átviteli Rendszerirányító Zártkörűen Működő MKK Magyar Követeléskezelő Zártkörűen Működő 36076327 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA 36076200 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA 3. oldal, összesen: 24

DR. BRAUN ROZGONYI KRISZTINA atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 36067884 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BRIGANCZ ANITA ÉVA Egis Gyógyszergyár Zártkörűen Működő 36058087 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BRUNNER KLÁRA Groupama Biztosító Zártkörűen Működő 36076175 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BUDA BEATRIX MELÁNIA Magyar Nemzeti Bank 36058113 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BUDAI PÉTER D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zártkörűen Működő 36074171 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BUDÁN BERNADETT MKB Euroleasing Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen 36075664 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Működő DR. BUJÁK KATALIN ABRAHAM GOLDMANN BIZALMI VAGYONKEZELŐ 36078322 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ DR. BUJDOSÓ ANDRÁS IMRE LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM 36078451 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA BUKOVITS BERNADETT MKB EUROLEASING AUTÓHITEL KERESKEDELMI ÉS 36076330 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEM MŰKÖDŐ DR. BULÁNYI TAMÁS MIKLÓS MOL Magyar Olaj és Gázipari Nyilvánosan Működő 36058164 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BUNDA RITA ANIKÓ Fővárosi Vízművek Zártkörűen Működő 36074820 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BUNFORD KRISZTINA MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő 36075359 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BURJÁN ZSUZSANNA D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zártkörűen Működő 36074215 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA BURUS HENRIETTA VIRÁG NN BIZTOSÍTÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36078829 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BUSCH ANDRÁS Siemens Healthcare Korlátolt Felelősségű 36075366 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BUZÁS NOÉMI MKB Bank Zrt. 36075182 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. BUZÁS TAMÁS Sberbank Magyarország Zártkörűen Működő 36074418 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. CHIOREÁN GABRIELLA K&H Biztosító Zártkörűen Működő 36058234 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. CZEITLER VIKTÓRIA NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen 36075068 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA működő DR. CZELLÁR RITA MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő 36076236 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA CZINA KRISZTINA DIÁNA MAGYAR TAKARÉKSZÖVETKEZETI BANK 36058666 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ DR. CZIRJÁK NÓRA MKB BANK ZRT. 36078452 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. CZUGLER PÉTER ÁRON WIZZ Air Hungary Légiközlekedési Korlátolt Felelősségű 36058696 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. CSAPLÁROS ÁGNES Fővárosi Közterület fenntartó Zártkörűen Működő 36076102 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Nonprofit DR. CSAPLÁROS DIÁNA MÁV SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36078335 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. CSAPÓ VIKTOR ISTVÁN UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. 36076122 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA CSEBOTÁRJOV OLÍVIA NEMZETI MOBILFIZETÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36078654 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. CSEH TAMÁS ZOLTÁN MVM Magyar Villamos Művek Zrt. 36078830 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. CSEPELY BALÁZS Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő 36076134 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. CSERE BÁLINT OTP Bank Nyrt. 36058390 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. CSERE FRUZSINA SZABINA New Wave Service Kft. 36079014 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. CSERNETICS TÜNDE OLGA Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő 36074683 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA CSERNYÁK SZABOLCS ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK 36079060 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. CSERTA ZOLTÁN GYÖRGY Magyar Szerencsejáték Szövetség 36076263 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. CSEVÁR ANTAL Gyerekangol Oktatásszervező Korlátolt Felelősségű 36058439 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. CSIKÓS MELINDA MKB Bank Zrt. 36075157 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA CSIKVÖLGYINÉ DR. HORVÁTH ÉVA NEMZETI FÖLDALAPKEZELŐ SZERVEZET 36076272 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. CSILLAG ESZTER Vienna Life Vienna Insurance Group Biztosító 36076289 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Zártkörűen Működő DR. CSITÁRI BARBARA MÁRTA Magyar Nemzeti Bank 36074974 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. CSOBA ANDRÁS MKB Bank Zrt. 36075759 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. CSONGRÁDI ERIKA 36075209 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. CSONTOS FERENC Varga és Társa Válságkezelő és Tanácsadó Korlátolt 36075081 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Felelősségű CSONTOS IZABELLA NEMZETI FÖLDALAPKEZELŐ SZERVEZET 36076321 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA 4. oldal, összesen: 24

DR. CSORBA KRISZTINA Szerencsejáték Zártkörűen Működő 36074532 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. CSORDÁS ÁGOSTON TIBOR OTP Pénzügyi Pont Zrt. 36074267 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA CSORDÁSNÉ DR. NAGY KRISZTINA UNIQA Biztosító Zártkörűen Működő 36075707 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA CSULYÁKNÉ DR. DEÁK HENRIETTA NEMZETI ESZKÖZKEZELŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36078656 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. CSURGÓ SZABOLCS BALÁZS NKM Földgázszolgáltató Zártkörűen Működő 36074279 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. DANI MÁRK KRISZTIÁN BUDAI TÉGLA ZRT. 36058732 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. DANKÓ GYULA GERGELY Szerencsejáték Zártkörűen Működő 36076186 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. DANKÓ ISTVÁN PÉTER HIVENTURES KOCKÁZATI TŐKEALAP KEZELŐ ZRT. 36078453 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. DARA ANDREA OTP Bank Nyrt. 36074515 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. DARABOS CSABA Fáy Vagyonkezelő Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt 36074851 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Felelősségű DÁVIDNÉ DR. LAJTOS GYÖNGYIKE JÚLIA DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zártkörűen 36074200 PEST MEGYEI ÜGYVÉDI K. Működő DR. DEBRECZENI KATALIN Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő 36075069 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DELCSEV GABRIELLA SKANSKA MAGYARORSZÁG INGATLAN KORLÁTOLT 36076402 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG DR. DEMÉNY PÉTER Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő 36075732 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DENCS GABRIELLA VIRÁG ÚT TESZT MÉRNÖKI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 36076262 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DERCE ANDREA ROBERT BOSCH KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 36076388 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. DEREKAS TAMÁS UniCredit Bank Hungary Zrt. 36074926 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. DEREKAS ZSÓFIA MÁV SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36078300 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DÉRI ÉVA ANDREA GRAWE ÉLETBIZTOSÍTÓ ZRT. 36078923 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. DÉVÉNYI KINGA KLEPIERRE MANAGEMENT MAGYARORSZÁG 36075951 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Menedzselési és Ellenőrzési Korlátolt Felelősségű DR. DIENES TAMÁS DEZSŐ MTG HOLDING Felszámoló és Vagyonkezelő Korlátolt 36075306 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Felelősségű DR. DIETRICH VÁRNAI ANNA MÁRIA HIVENTURES KOCKÁZATI TŐKEALAP KEZELŐ ZRT. 36078455 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. DOBOS TAMÁS InHold Pénzügyi Zártkörűen működő részvénytársaság 36058986 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DOBRÁDI TÍMEA DR. DOHÁNY GÁBOR MEDIAWORKS HUNGARY ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ ACCOR PANNONIA HOTELS SZÁLLODAÜZEMELTETŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36073756 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA 36078306 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. DÓKA ANIKÓ MOL Magyar Olaj és Gázipari Nyilvánosan Működő 36059020 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. DONÁCZY ANITA Fővárosi Gázművek Zártkörűen Működő 36074422 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. DÓRA KOZMA ORSOLYA CIB Bank Zrt. 36074204 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. DOROGI ÁKOS MAGYAR ZENEMŰVÉSZEK ÉS TÁNCMŰVÉSZEK 36059064 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA SZAKSZERVEZETE DR. DÓSA IMRE BUDAPEST Hitel és Fejlesztési Bank Zártkörűen 36075012 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Működő DOSZPOLYNÉ DR.MÉSZÁROS MELINDA Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája 36076254 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. DUBALAR ALEKSZEJ VALERJEVICS Magyar Agrár, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési 36075548 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Kamara DUDÁS LILIAN PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE 36076317 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. ÉBERLING ÉVA ANGELIKA Magyar Nemzeti Bank 36075530 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. EBERS UJVÁRI EDIT E.ON Hungária Energetikai Zártkörűen Működő 36075293 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA EGYED ÉVA BUDAPEST KÖZÚT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36079012 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. ELBLINGER BÁLINT Borsodi Sörgyár Korlátolt Felelősségű 36076348 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA ELEK ÁDÁM ATTILA ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG 36078919 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA ENDREFFY BALÁZS Opel Southeast Europe Kft. 36078219 PEST MEGYEI ÜGYVÉDI K. DR. ÉRCZY DÁNIEL JÓZSEF ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT 36078456 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. ERDEI MARIANNA ORSOLYA Ernst & Young Tanácsadó Korlátolt Felelősségű 36075518 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA ERDÉLYI MÁRK ROLAND Telenor Magyarország Zrt. 36059597 PEST MEGYEI ÜGYVÉDI K. 5. oldal, összesen: 24

DR. ERDŐDI ANNA ACCOR PANNONIA HOTELS SZÁLLODAÜZEMELTETŐ 36078307 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ DR. ERDŐS VIKTOR Magyar Nemzeti Bank 36075715 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA ERŐS GÁBOR JÓZSEF MVM PARTNER ENERGIAKERESKEDELMI ZÁRKÖRŰEN 36078862 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA MŰKÖDŐ DR. ESZE TAMÁS MÁV START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő 36059644 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FÁBIÁN ÁBEL BALÁZS Szerencsejáték Zártkörűen Működő 36074345 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA FÁBIÁN DÁVID JÁNOS OTP FAKTORING KÖVETELÉSKEZELŐ ZÁRTKÖRŰEN 36078658 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA MŰKÖDŐ DR. FÁCZÁN GÁBOR Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zártkörűen 36075402 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Működő DR. FALVAI KRISZTINA ZSUZSANNA NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen 36074413 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA működő DR. FARKAS ÁDÁM MAGYAR CETELEM BANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36078355 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FARKAS ADRIENN K&H Biztosító Zártkörűen Működő 36076350 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FARKAS BÁLINT NIF NEMZETI INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTŐ 36078298 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ DR. FARKAS BARBARA MOL Magyar Olaj és Gázipari Nyilvánosan Működő 36074120 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FARKAS EDINA Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő 36075750 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FARKAS ISTVÁN Zenit Holding Befektetési Zártkörűen Működő 36074099 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FARKAS MÓNIKA BEA Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő 36074754 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FARKAS TÜNDE Generali Biztosító Zrt. 36074334 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FARKAS SÜTŐ ÁKOS PÉTER MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR 36078459 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FAUR MÁRTA AMC NETWORKS CENTRAL EUROPE KORLÁTOLT 36078320 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG DR. FAZEKAS ROLAND ITK HOLDING ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36078343 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FEHÉR KRISZTINA PÉNZJEGYNYOMDA ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36059899 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FEHÉR ZSÓFIA NETLOCK Informatikai és Hálózatbiztonsági Szolgáltató 36059906 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Korlátolt Felelősségű DR. FEHÉRNÉ DR. CSEHKIS ÁGNES PÉNZJEGYNYOMDA ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36059913 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FEJES ERNA DAV LAND Korlátolt Felelősségű 36075537 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA FEJES NIKOLETT HUNGAROCONTROL MAGYAR LÉGIFORGALMI 36078712 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA SZOLGÁLAT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ DR. FEKETE ANDRÁS FŐMTERV'TT FŐVÁROSI MÉRNÖKI TERVEZŐ ÉS 36074609 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA TANÁCSADÓ Zrt. DR. FEKETE CSONGOR Pro M Professzionális Mobilrádió Zártkörűen Működő 36074253 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FEKETE SZILVIA EOS Faktor Magyarország Zártkörűen Működő 36075479 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FEKETE TÍMEA CIB Bank Zrt. 36059983 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FEKETE GYÜRE KLAUDIA D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zártkörűen Működő 36074382 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FEKTI ÁKOS Coca Cola HBC Magyarország Korlátolt Felelősségű 36075565 PEST MEGYEI ÜGYVÉDI K. DR. FELFÖLDI ALIZ FŐVÁROSI CSATORNÁZÁSI MŰVEK ZÁRTKÖRŰEN 36078460 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA MŰKÖDŐ DR. FELFÖLDI NÓRA FORRÁS Vagyonkezelési és Befektetési nyilvánosan 36074394 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA működő DR. FELKER ENIKŐ ERZSÉBET UniCredit Bank Hungary Zrt. 36075097 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FÉNYI ZOLTÁN Sberbank Magyarország Zártkörűen Működő 36074437 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FENYVESI TÍMEA Egis Gyógyszergyár Zártkörűen Működő 36060033 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FERENCZ IVÁN Fundamenta Lakáskassza Pénzügyi Közvetítő Kft 36074237 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FERENCZ ZOLTÁN MOL Magyar Olaj és Gázipari Nyilvánosan Működő 36076196 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FERENCZI NORBERT IT Services Hungary Szolgáltató Korlátolt Felelősségű 36075280 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA 6. oldal, összesen: 24

DR. FÉSÜ GIZELLA Medicover Försakrings AB (publ) Magyarországi 36075575 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Fióktelepe DR. FESZTÓRY TIBOR LÁSZLÓ DUNA LIBRA Közgadász Zártkörűen Működő 36074263 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FILEP HENRIETTA MKB BANK ZRT. 36078461 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FLÓHR BALÁZS HENKEL MAGYARORSZÁG Termelési és Kereskedelmi 36076180 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Korlátolt Felelősségű DR. FODOR BEATRIX ZITA 36060116 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FODOR HAJNALKA NOÉMI Oberbank AG Magyarországi Fióktelep 36060124 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FODOR NÓRA OTP Faktoring Követeléskezelő Zártkörűen Működő 36075516 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA FODOR PÉTER BHS Trans Kft. 36078640 PEST MEGYEI ÜGYVÉDI K. DR. FÓNAGY KRISZTINA OTP Bank Nyrt. 36076203 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FONTH VIKTOR GÁBOR HB REAVIS HUNGARY Szolgáltató Korlátolt Felelősségű 36075655 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FÖLDI TAMÁS BÉLA MÁV START VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ ZÁRTKÖRŰEN 36078462 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA MŰKÖDŐ DR. FRANK ANDREA NOÉMI NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen 36075072 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA működő DR. FRIEDRICH KISS DIÁNA MÁV START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő 36075174 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FRIZZI TAMÁS 36060251 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FULLAJTÁR GERGELY Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zártkörűen működő 36074396 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FUTÓ ISTVÁN Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő 36074976 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FÜLÖP ADRIENN ÉVA Magyar Bírósági Végrehajtói Kar 36075482 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FÜLÖP ÁGNES MKK Magyar Követeléskezelő Zártkörűen Működő 36074835 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FÜLÖP TÍMEA MÁV START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő 36074914 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. FÜREDI GERDA VOLÁNBUSZ Közlekedési zártkörűen működő 36060309 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GAÁL TAMÁS Nemzeti Eszközkezelő Zártkörűen működő 36075385 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GÁBOR ESZTER MAGDOLNA HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat 36074653 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Zártkörűen Működő DR. GÁBOSI BEÁTA ZITA Nemzeti Eszközkezelő Zártkörűen működő 36075410 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA GADAVICS KATA JÚLIA GROUPAMA BIZTOSÍTÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36079008 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GÁL ANNA MÁRIA Budapesti Távhőszolgáltató Zártkörűen Működő 36075633 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA GÁL ANNAMÁRIA OTP LAKÁSTAKARÉKPÉNZTÁR ZÁRKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36079064 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA GÁL LÁSZLÓ ISTVÁN BP2017 VILÁGBAJNOKSÁG SZERVEZŐ ÉS 36060410 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA LEBONYOLÍTÓ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG DR. GÁL RÉKA TESCO GLOBAL Áruházak Zártkörűen Működő 36075727 PEST MEGYEI ÜGYVÉDI K. DR. GALACZI ÁRON Kereskedelmi és Hitelbank Zártkörűen Működő 36074510 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA GALACZINÉ DR. GÖRCSI KATALIN HUNGAROCONTROL MAGYAR LÉGIFORGALMI 36072835 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA SZOLGÁLAT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ GALAMBOS PÉTER Telenor Magyarország Zrt. 36078274 PEST MEGYEI ÜGYVÉDI K. DR. GALLAI PÁL MÁV HÉV Helyiérdekű Vasút Zártkörűen Működő 36075348 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GANTNER ORSOLYA Citibank Europe plc. Magyarországi Fióktelepe 36076138 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA GARAI NOÉMI CHINOIN GYÓGYSZER ÉS VEGYÉSZETI TERMÉKEK 36060499 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA GYÁRA ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ GARAMI ZSOLT DR. GÁSPÁR ANDREA DR. GÁSPÁR ATTILA ISTVÁN OTP FAKTORING KÖVETELÉSKEZELŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ Veolia Energia Magyarország Zártkörűen Működő MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő 36078660 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA 36075507 PEST MEGYEI ÜGYVÉDI K. 36060538 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA 7. oldal, összesen: 24

DR. GÁTI GYÖRGY AEGON Magyarország Általános Biztosító Zártkörüen 36074501 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Működő DR. GECSE MILÁN D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zártkörűen Működő 36074134 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA GELEGONYA FERENC AEGON MAGYARORSZÁG KÖZVETÍTŐ ÉS MARKETING 36078917 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA ZRT. DR. GERA ANDREA BOGLÁRKA ÓBUDA BÉKÁSMEGYER VÁROSFEJLESZTŐ NONPROFIT 36060626 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG DR. GERGELY KRISZTINA E.ON Hungária Energetikai Zártkörűen Működő 36075474 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GERSTENBREIN GYÖRGY Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Korlátolt 36076048 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Felelősségű DR. GIMES ORSOLYA MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt. 36076089 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA GLÓZER SAY VIKTÓRIA MÓNIKA K&H BIZTOSÍTÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36078831 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GÓDOR BARBARA ANITA MÁV START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő 36060717 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GOMBKÖTŐ BALÁZS Magyar Nemzeti Bank 36075600 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA GONDA IMRE RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN 36078999 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA MŰKÖDŐ RT. DR. GONDOL DANIELLA ZSUZSANNA ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület 36075757 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GÖMÖRY ÁGNES Shell Hungary Kereskedelmi zártkörűen működő 36060782 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GÖMZSIK ANDREA Magyar Nemzeti Bank 36076054 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA GÖNCZI TAMÁS VDSZSZ SZOLIDARITÁS 36079045 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GÖNDÖR GABRIELLA MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő 36074723 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GŐZ GYÖNGYVÉR ESZTER Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő 36074680 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GRÁF ANDRÁS GÁBOR OVB Vermögensberatung Általános Biztosítási és 36076375 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Pénzügyi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű DR. GREGÓ ZOLTÁN TIBOR OTP Bank Nyrt. 36074542 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GREGUSKA PÉTER Takarék Kereskedelmi Bank Zártkörűen Működő 36076056 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GRENCZER BALÁZS 36076065 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GRENITZER ILDIKÓ KRISZTINA UNIQA Biztosító Zártkörűen Működő 36075435 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GRISZTEL ERIKA BG Finance Zártkörűen Működő 36074203 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GRMELA ZOLTÁN Magyar Földgázkereskedő Zártkörűen Működő 36060831 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GROSSMAN ESZTER Novartis Hungária Egészségügyi Korlátolt Felelősségű 36060840 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GUBA DÁNIEL Primal Játékstúdió Zrt. 36074154 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GUBA IMRE Generali Biztosító Zrt. 36075211 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GUBÁNÉ DR. MUHITS ANDREA SIGNAL IDUNA Biztosító Zártkörűen Működő 36075945 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA GUBEKNÉ DR. SZEDER ILDIKÓ Magyar Nemzeti Bank 36074360 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GULYÁS ÁGNES METRO Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű 36074106 PEST MEGYEI ÜGYVÉDI K. DR. GULYÁS ÉVA Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő 36075169 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA GULYÁS FRUZSINA NOÉMI TERÉZVÁROSI VAGYONKEZELŐ NONPROFIT 36078661 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ DR. GULYÁSNÉ BÖLKÉNY ÁGOTA Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos 36074504 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Szövetsége DR. GURZÓ ESZTER E.ON Hungária Energetikai Zártkörűen Működő 36074997 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GUTMAN TAMÁS JÓZSEF MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő 36076163 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GYÁNYI GABRIELLA Fundamenta Lakáskassza Pénzügyi Közvetítő Kft 36075305 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GYARMATI HENZSEL ANNAMÁRIA SIGNAL IDUNA Biztosító Zártkörűen Működő 36075892 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GYŐRFI BERNADETT Multi Alarm Biztonságtechnikai, Fejlesztő, Kereskedelmi 36074676 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA és Szolgáltató Zrt DR. GYŐRFI DEZSŐ ADRIENN 36074643 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GYÖRGYI DÓRA PEAC Pénzügyi Lízing Zártkörűen Működő 36074248 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GYŐRI BORBÁLA MKB Bank Zrt. 36075234 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GYULAY EMESE K&H Biztosító Zártkörűen Működő 36075623 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA 8. oldal, összesen: 24

DR. GYURÁSZ GÁBOR BUDAPEST Hitel és Fejlesztési Bank Zártkörűen 36074553 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Működő DR. GYURKÓ KATALIN BABETT OPTEN Informatikai Korlátolt Felelősségű 36074268 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA GYÜRKI THOMANN ANIKÓ BUDAPEST FŐVÁROS XIV. KERÜLET ZUGLÓ JEGYZŐJE 36076299 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. GYŰRŰ ATTILA ZSOLT MOL Magyar Olaj és Gázipari Nyilvánosan Működő 36076101 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA HAÁSZ FANNI NEMZETI ESZKÖZKEZELŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36079066 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HAFFNER MÁRTON PÉTER MKB Bank Zrt. 36061088 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA HAJASNÉ DR. KURKA CSILLA Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató 36076275 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Nonprofit Korlátolt Felelősségű DR. HAJBUK ILDIKÓ Nemzeti Színház Közhasznú Nonprofit Zártkörűen 36074698 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Működő DR. HAJNAL MÓNIKA ZSUZSANNA MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő 36074271 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HAJÓS ÁDÁM OTP Bank Nyrt. 36076042 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HALASI VANDA Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Korlátolt 36061153 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Felelősségű DR. HALÁSZ SÁNDOR ANTENNA HUNGÁRIA Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Zártkörűen Működő 36074499 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HALÁSZ TAMÁS MKB Bank Zrt. 36061171 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HALUSTYIK JÁNOS Allianz Hungária Biztosító Zártkörűen Működő 36075364 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HAMAR BALÁZS PÁL Budapesti Távhőszolgáltató Zártkörűen Működő 36075052 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HANCZ ATTILA Magyar Nemzeti Bank 36074461 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HÁNZLI ERIKA KDB Bank Európa Zártkörűen Működő 36074380 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HARANGI LÁSZLÓ OTP Bank Nyrt. 36061239 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HARANGOZÓ ÁKOS BENCE OTP Befektetési, Ingatlanforgalmazási és Vagyonkezelő 36075094 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Zártkörűen Működő HARMAT ALBERT BNP PARIBAS MAGYARORSZÁGI FIÓKTELEPE 36078662 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HÁROMSZÉKI ÁKOS JÓZSEF MAGYAR ÁLLAMVASUTAK 36078326 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA FELÉPÍTMÉNYKARBANTARTÓ ÉS GÉPJAVÍTÓ KFT. DR. HARSÁNYI VIKTÓRIA JUDIT HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat 36075254 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Zártkörűen Működő DR. HARTLIEB BALÁZS OTP Jelzálogbank Zártkörűen Működő 36074644 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HARTMANN ESZTER PAKS II. ATOMERŐMŰ ZRT. 36078464 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HARTYÁNI LILLA Nemzeti Eszközkezelő Zártkörűen működő 36075333 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA HARTYÁNYI TAMÁS FŐVÁROSI VÍZMŰVEK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36075890 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HASKÓ TÜNDE MOL Magyar Olaj és Gázipari Nyilvánosan Működő 36074670 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HAUPTMANN IRMA MÁRIA MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt. 36061315 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HAVELLANT TAMÁS EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű 36074531 PEST MEGYEI ÜGYVÉDI K. HEGEDŰS ERNA ÁGOTA UPC MAGYARORSZÁG TELEKOMMUNIKÁCIÓS 36076342 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG DR. HEGYI TÜNDE ANDREA MOL Magyar Olaj és Gázipari Nyilvánosan Működő 36061407 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HÉJJA DÁNIEL MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő 36074226 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HERCEG KRISZT ZITA Nemzeti Eszközkezelő Zártkörűen működő 36075409 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HERCZEGH ZSOLT SZABOLCS Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő 36061459 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HÉRI ANIKÓ 36075728 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HERMÁNY ZSÓFIA Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő 36074896 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HEVESI ÁRON Generali Biztosító Zrt. 36076131 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HEVESI ZSÓFIA MOL Magyar Olaj és Gázipari Nyilvánosan Működő 36074298 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HIDASI EMESE ARAGO Ingatlanforgalmazó és Tanácsadó Zártkörűen 36074223 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Működő DR. HIDVÉGI PÉTER Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő 36074432 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA 9. oldal, összesen: 24

DR. HIMMEL MÁRK PAKS II. ATOMERŐMŰ ZRT. 36078465 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HÓDI SÁNDOR Samsung SDI Magyarország Gyártó és Értékesítő 36075039 PEST MEGYEI ÜGYVÉDI K. Zártkörűen Működő HOLLÓ MÁRIA MAGYAR POSTA ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36074114 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HOLLÓ MERVEL KRISZTINA MÁV HÉV Helyiérdekű Vasút Zártkörűen Működő 36065245 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HOMONNAI ILDIKÓ Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és 36074320 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Vagyonkezelő Zártkörűen Működő HONFI ALIZ DR. HONVÁRI ZOLTÁN ONEY MAGYARORSZÁG PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ JLM PowerLine Sportszervezési Termelési Szolgáltatási és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségü 36076265 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA 36074666 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HORÁNYI DÓRA KONSTANTINA Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő 36076107 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HORVÁT ANNA LÍVIA Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő 36061643 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA HORVÁTH ADRIENN BNP PARIBAS MAGYARORSZÁGI FIÓKTELEPE 36078663 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HORVÁTH ÁGNES MAGYAR ÁLLAMVASUTAK 36078324 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA FELÉPÍTMÉNYKARBANTARTÓ ÉS GÉPJAVÍTÓ KFT. DR. HORVÁTH ÁGNES KRISZTINA Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zártkörűen Működő 36074900 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HORVÁTH ÁKOS MIKLÓS 36074370 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HORVÁTH ANDREA Deutsche Bank AG Magyarországi Fióktelepe 36061657 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA HORVÁTH ANITA BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36078664 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HORVÁTH ANNA Kereskedelmi és Hitelbank Zártkörűen Működő 36074797 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HORVÁTH BENCE ISTVÁN HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat 36074650 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Zártkörűen Működő DR. HORVÁTH DIÁNA Magyar Posta Életbiztosító Zártkörűen Működő 36075275 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HORVÁTH EDINA MÁRIA Szerencsejáték Zártkörűen Működő 36074219 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HORVÁTH ISTVÁN PÉTER Accelsiors Kutatásszervező és Tanácsadó Szolgáltatási 36074117 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Korlátolt Felelősségű DR. HORVÁTH JÁNOS Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 36076112 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HORVÁTH KAROLINA Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház 36074128 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HORVÁTH LÁSZLÓ LAJOS A Híd Építő Zártkörűen Működő 36074295 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HORVÁTH MIHÁLY BUDAPEST Hitel és Fejlesztési Bank Zártkörűen 36061775 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Működő HORVÁTH SÁNDOR ROBERT BOSCH KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 36076334 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HORVÁTH TÍMEA Intrum Hitel Zártkörűen Működő 36075417 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HORVÁTH ZOLTÁN Magyar Biztosítók Szövetsége 36076047 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HORVÁTH GERGELY MÁRTA Fundamenta Lakáskassza Pénzügyi Közvetítő Kft 36075297 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA HORVÁTH KAISER DITTA ALEXANDRA NEMZETI FÖLDALAPKEZELŐ SZERVEZET 36078832 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA HORVÁTHNÉ DR. GOMBOLAI ÉVA D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zártkörűen Működő 36074421 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA HORVÁTHNÉ DR. KÖRMENDY ÁGNES JOHANNA Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zártkörűen Működő 36075143 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HOSCHEK LÍVIA Fővárosi Gázművek Zártkörűen Működő 36074420 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HÖLCZL KRISZTINA Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő 36074681 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HUBER ZSUZSANNA MÓNIKA OTP Befektetési, Ingatlanforgalmazási és Vagyonkezelő 36061878 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Zártkörűen Működő DR. HULÉNYI BALÁZS Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő 36076106 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA HUMA ILONA NIF NEMZETI INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTŐ 36061891 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ DR. HUNYADI KRISZTINA JÚLIA MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt. 36076043 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HUSZÁK BALÁZS JÓZSEF Magyar Újságírók Országos Szövetsége 36076082 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HUSZÁR BALÁZS Generali Biztosító Zrt. 36061906 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HUSZÁR TIBOR PÉTER VOLÁNBUSZ Közlekedési zártkörűen működő 36061913 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. HUSZKA ZSÓFIA BEVÁNDORLÁSI ÉS MENEKÜLTÜGYI HIVATAL 36078311 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA 10. oldal, összesen: 24

IHÁSZ KATALIN K&H BIZTOSÍTÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36076335 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. ILLISICS BEÁTA MEDICOVER EGÉSZSÉGKÖZPONT ZÁRTKÖRŰEN 36062034 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA MŰKÖDŐ ILOSFALVINÉ DR.KUDRON KRISZTINA BUDAPEST FŐVÁROS XVIII. KERÜLET 36076309 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA PESTSZENTLŐRINC PESTSZENTIMREI POLGÁRMESTERI HIVATAL DR. ILOSVAI ZSOLT Pilisi Parkerdő Zártkörűen Működő 36074760 PEST MEGYEI ÜGYVÉDI K. DR. IMREH BORBÁLA BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen 36075505 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Működő DR. IMRE HEINCZINGER NOÉMI JUDIT Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zártkörűen Működő 36074166 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. ITA BÁLINT NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen 36072479 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA működő DR. IVÁN ÉVA ANITA InHold Pénzügyi Zártkörűen működő részvénytársaság 36076191 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. IVÁN ZOLTÁN DHK Hátralékkezelő és Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen 36076244 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Működő DR. IZSÁKI MIHÁLY Invitel Távközlési Zrt. 36062111 PEST MEGYEI ÜGYVÉDI K. DR. JAKAB ENDRE MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt. 36076091 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. JÁKHALMI GÁBOR Nemzeti Eszközkezelő Zártkörűen működő 36075379 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. JAKSICS MILÁN ISTVÁN MKK Magyar Követeléskezelő Zártkörűen Működő 36074879 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. JANCZA SZILVIA KRISZTINA CML Construction Services Zártkörűen Működő 36074155 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA JANCSIKNÉ DR. KIRÁLY EDIT CARDIF Életbiztosító Magyarország Zártkörűen Működő 36076401 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA JANIGÁNÉ DR. BADÓ ANTÓNIA MKB Bank Zrt. 36075239 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. JÁRTAS ÁGNES Magyar Nemzeti Bank 36075549 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. JÁSZBERÉNYI DÁNIEL TAMÁS Nemzeti Eszközkezelő Zártkörűen működő 36076161 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA JÁSZTER TÍMEA K&H BIZTOSÍTÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36076341 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. JELY FÜLÖP LINDA Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zártkörűen 36062253 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Működő DR. JENEY SCHWARTZ VIKTÓRIA BEÁTA NN BIZTOSÍTÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36078338 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. JÓNÁSNÉ DR. SZIGETI ZSUZSANNA Magyar Exporthitel Biztosító Zártkörűen működő 36075176 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA JÓSVAI NÓRA ADA UNIQA BIZTOSÍTÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36078994 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA JÓZSA KRISZTINA K&H JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36078713 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA JUHÁSZ GYÖNGYVÉR E.ON HUNGÁRIA ENERGETIKAI ZÁRTKÖRŰEN 36062333 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA MŰKÖDŐ JUHÁSZ KATALIN MAGYAR EXPORT IMPORT BANK ZÁRTKÖRŰEN 36078911 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA MŰKÖDŐ DR. JUHÁSZ LINDA Allianz Hungária Biztosító Zártkörűen Működő 36074291 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KABAI ESZTER MKB Bank Zrt. 36075238 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KABAI ESZTER ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület 36074728 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KACZOR ERZSÉBET Egis Gyógyszergyár Zártkörűen Működő 36075570 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KÁDÁR JUDIT ZSÓFIA Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank Zártkörűen 36062427 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Működő DR. KÁDÁR MARCELL Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő 36071858 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KADOSA LÁSZLÓ NKM Nemzeti Közművek Zrt. 36062435 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA KAIBINGER TAMÁS LIDL MAGYARORSZÁG KERESKEDELMI BETÉTI 36076366 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA TÁRSASÁG DR. KAIN BEÁTA CIB Bank Zrt. 36062441 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KALICZ ANITA 36062468 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KALMÁR ANDRÁS UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. 36075030 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA KALMÁRNÉ DR. RUMI BEÁTA KISFALUDY2030 TURISZTIKAI FEJLESZTŐ NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36079072 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KÁLÓCZI SZILVIA DEFACTORING Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő 36074122 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA 11. oldal, összesen: 24

DR. KALÓCZKAI RITA Fővárosi Csatornázási Művek Zártkörűen Működő 36062524 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA KALOCSAY BEÁTA SCITEC IPARI ÉS KERESKEDELMI KFT. 36072104 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KALTENECKER MÓNIKA OBI Hungary Retail Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű 36076385 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KAMARÁS PIROSKA OTP Faktoring Követeléskezelő Zártkörűen Működő 36076003 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KÁN ERIKA LEASCENTER BEFEKTETÉSI ÉS KERESKEDELMI 36075487 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG DR. KANCSAL MILÁN Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zártkörűen Működő 36062545 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KAPELLER ADRIENN OTP Bank Nyrt. 36074627 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA KAPI ESZTER MÁV HÉV HELYIÉRDEKŰ VASÚT ZÁRTKÖRŰEN 36062577 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA MŰKÖDŐ DR. KAPOCSI GÉZA LÁSZLÓ Hori Zone Információs és Biztonsági Iroda Kft 36074689 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KAPOSI KRISZTINA Városgazda XVIII. kerület Nonprofit zártkörűen működő 36074103 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KAPOSSY GIZELLA ERZSÉBET Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő 36072481 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KARA PÁL ZOLTÁN MOL Magyar Olaj és Gázipari Nyilvánosan Működő 36074766 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KARÁDI CSABA TAMÁS Citibank Europe plc. Magyarországi Fióktelepe 36075153 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KÁRPÁTI BERNADETT CHINOIN GYÓGYSZER ÉS VEGYÉSZETI TERMÉKEK GYÁRA ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36062667 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA KARSAI GYÖRGYI KRISZTINA NEMZETI REORGANIZÁCIÓS NONPROFIT KORLÁTOLT 36078714 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG DR. KARUCZKA ZOLTÁN PÉTER Magyar Nemzeti Bank 36075125 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA KASSAI ZOLTÁN PÉTER NISZ NEMZETI INFOKOMMUNIKÁCIÓS SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36076382 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KASZIÁN ÁBEL GERGŐ PAKS II. ATOMERŐMŰ ZRT. 36078470 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KATONA ÁGNES Szerencsejáték Zártkörűen Működő 36074404 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KÁZMÉR DÁNIEL CML Construction Services Zártkörűen Működő 36062776 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA KÉKI SZILVIA CESSIO KÖVETELÉSKEZELŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36079073 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA KELEMEN ILDIKÓ NEMZETI FÖLDALAPKEZELŐ SZERVEZET 36078916 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KELEMEN LÁSZLÓ ECOVIS Tax Solution Korlátolt Felelősségű 36075580 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA KELEMENNÉ DR. VIZI KLÁRA Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete 36074376 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KEMÉNY BALÁZS KRISZTIÁN Penny Market Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű 36074132 PEST MEGYEI ÜGYVÉDI K. DR. KEMÉNY CSABA KÁROLY Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő 36074849 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KENDEFFY ANDRÁS GYULA UniCredit Bank Hungary Zrt. 36062863 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA KENYERES VALÉRIA ORSZÁGOS VÍZÜGYI BERUHÁZÁSI MÉRNÖKI 36076400 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA KONZULENS ÉS TERVEZŐ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG DR. KÉRDŐ GÁBOR ACCOR PANNONIA HOTELS SZÁLLODAÜZEMELTETŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36078299 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KERÉK MÁTÉ Garantiqa Hitelgarancia Zártkörűen Működő 36074602 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KEREKES ERZSÉBET KATALIN Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő 36075380 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KEREKES ORSOLYA DR. KEREKES SUGÁRKA Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő 36062889 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA 36078346 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KERESZTESI RÉKA Fáy Vagyonkezelő Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt 36074273 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Felelősségű DR. KÉRINGER CSABA Colonnade Insurance S.A. 36076022 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KERTÉSZ RÉKA Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Korlátolt 36075178 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Felelősségű DR. KEZDŐDY MARIANNA Fővárosi Csatornázási Művek Zártkörűen Működő 36074756 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KINCSES ADRIENN BERNADETT Penny Market Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű 36074503 PEST MEGYEI ÜGYVÉDI K. 12. oldal, összesen: 24

KINCSES GERGELY ATTILA VÁRGONDNOKSÁG KÖZHASZNÚ NONPROFIT 36076396 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG DR. KIRÁLY GYÖRGY Mozdonyvezetők Szakszervezete 36074210 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KIRÁLY ILDIKÓ Penny Market Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű 36076062 PEST MEGYEI ÜGYVÉDI K. DR. KIRÁLY VALÉRIA Magyar Posta Zártkörűen Működő 36075692 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KIS ANNA KLÁRA AUCHAN MAGYARORSZÁG Kereskedelmi és Szolgáltató 36078162 PEST MEGYEI ÜGYVÉDI K. Korlátolt Felelősségű DR. KIS MÁRK MÁTÉ 36063040 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KISPÁL BEÁTA LEASCENTER BEFEKTETÉSI ÉS KERESKEDELMI 36075456 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG DR. KISPÁL VIKTOR MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő 36075394 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA KISS ÁDÁM 3DHISTECH FEJLESZTŐ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ 36079074 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA TÁRSASÁG KISS ANITA CENTRÁL OFFICE Tanácsadó Kft. 36078276 PEST MEGYEI ÜGYVÉDI K. DR. KISS ATTILA Huawei Technologies Hungary Kft. 36063083 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KISS ISTVÁN ANDRÁS Magyar Biztosítók Szövetsége 36074521 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA KISS KAMILLA DÓRA APS RECOVERY HUNGARY KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ 36078795 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA TÁRSASÁG DR. KLÁRA FORGÁCS MÁRIA KATALIN 36074316 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KLAUSZ TÍMEA Raiffeisen Corporate Lízing Zártkörűen Működő 36075714 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA KLIMÓ ZOLTÁN CENTRÁL OFFICE TANÁCSADÓ KORLÁTOLT 36078835 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG DR. KNERLI VIKTOR CML Construction Services Zártkörűen Működő 36063290 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KNOL BALÁZS BUDAPESTI ELEKTROMOS MŰVEK NYILVÁNOSAN 36078304 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA MŰKÖDŐ DR. KOBER ERIKA ANNA Magyar Katolikus Rádió Zártkörűen Működő 36075676 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KOCSA ISTVÁN ZOLTÁN OTP Befektetési, Ingatlanforgalmazási és Vagyonkezelő 36063306 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Zártkörűen Működő KOCSIS KLAUDIA KLÁRA PROVIDENT PÉNZÜGYI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36076318 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KOCSIS TAMÁS GÁBOR Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zártkörűen Működő 36074232 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA KOCSISNÉ DR. KECSKÉS KRISZTINA FANTÁZIA Ingatlanhasznosító Korlátolt Felelősségű 36078102 PEST MEGYEI ÜGYVÉDI K. KOHLMANN KATALIN BISZ KÖZPONTI HITELINFORMÁCIÓS ZÁRTKÖRŰEN 36063380 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA MŰKÖDŐ DR. KOLLÁR ILDIKÓ Prologis Hungary Management Korlátolt Felelősségű 36063405 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KOLOZSI ALEXANDRA KRISZTINA Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő 36063426 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA KOLOZSVÁRY ZSOLT HUNGAROCONTROL MAGYAR LÉGIFORGALMI 36078715 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA SZOLGÁLAT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ DR. KOMÁROMI ESZTER OTP Pénzügyi Pont Korlátolt Felelősségű 36074578 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA KONCZEK TÍRIA RENÁTA Magyar Lapterjesztő Zártkörűen Működő 36078473 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KONKOLY MANRIKO HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat 36075256 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Zártkörűen Működő DR. KONYHÁS SZILVIA BEVÁNDORLÁSI ÉS MENEKÜLTÜGYI HIVATAL 36078321 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KOPIK GYÖNGYVÉR OTP Bank Nyrt. 36074875 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA KOPPÁNY MIKLÓS HYDROTEST Kft. 36078430 PEST MEGYEI ÜGYVÉDI K. DR. KORMÁNYOS SZILVIA Magyar Nemzeti Bank 36075034 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KORMOS TÍMEA XIII. Kerületi Közszolgáltató Zártkörűen Működő 36075087 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA KÓSA BEÁTA TV2 MÉDIA CSOPORT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ 36076251 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA KÓSÁNÉ DR. BARBÓCZ ANIKÓ Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő 36074634 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KOSDI KOVÁCS ZOLTÁN IVÁN Kereskedelmi és Hitelbank Zártkörűen Működő 36075696 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA DR. KOTT ANDREA Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank Zártkörűen 36074977 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA Működő DR. KOVÁCS ATTILA Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő 36076117 BUDAPESTI ÜGYVÉDI KAMARA 13. oldal, összesen: 24