64-ben épp hogy elindultunk...

Hasonló dokumentumok
EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1.

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül Szerző: Szimpatika

Michael Ben-Menachem. Miki

FORGATÓKÖNYV a Hajdu szobor avatására május 9. szombat 15 óra

Varga Timea, Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László

Eme írás készíttetett az Úr Évének Augusztus havában,

Váradi István búcsúztatása

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright

Én Istenem! Miért hagytál el engem?

Így aztán a nagy tölgyfák alatt, egy pokrócon nekiálltunk ultizni. Ferkó, a figyelő pufajka kabátját szép vánkos alakúra tűrte, és az egyik sínre

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert DECEMBER

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!

Opponensi vélemény Ferkai András Molnár Farkas. Molnár életművének nagymonográfiája című akadémiai doktori értekezéséről

Koszorus Krisztina Mária. Beszámoló

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 6. rész

1. Kikkel szeretsz beszélgetni az osztályban?,, 2. Kikkel barátkozol az iskolán kívül is az osztálytársaid közül?,, 3. Kiket hívnál meg az

Legyen, BELÉPŐ ??? !!! JULIE FISON

Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek

ELTE KSZK Vezér úti Kollégium Diákbizottság. Elnöki Program. Varga Viktória

XI. Hódmezővásárhelyi Borfesztivál augusztus Adatlap azonosító: A2011/N0584. Pályázati azonosító: 7707/00757 SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Erasmus Ázsia kapujában, Törökországban

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Lúdas Matyi Irinyis módra

SERDÜLŐ FIÚ EGYES FŐTÁBLA

Teljes számadás. Budapest ünnepnapja

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

Kaméleon MusicalSzínház és Gyermekszínpad Garabonciás Művészeti Iskola Dráma tagozat nyár

Testsúlycsökkentő komplex életmódprogram túlsúlyos, illetve elhízott Sajátos Nevelési Igényű Gyermekek (SNI) számára

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

A tartalomból: A Táncsicsból indult 2. oldal Mondjon egy diáksztorit. A hónap kérdése /Kivel és miért? 11. oldal

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

Közhasznúsági jelentése Készült: június 27. Készítette: Soponyainé Nagy Edit

Én az előre menekülésben hiszek

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Terjedelem: kb sor

Albertfalvai Múzeum Baráti Köre

ÉS TE HOVA TARTOZOL? A tinik, mint pénzeszsákok: a blokknegyedi lázadók és társaik [ ] Forrás:

Kovacsics András életútinterjú Készítette: Ignácz Ádám A beszélgetés időpontja: Ignácz Ádám: Kovacsics András: Ignácz Ádám: Kovacsics András:

Csukás István A LEGKISEBB UGRIFÜLES. Könyv moly kép ző Ki adó

humorpakk10.txt 2 nő beszélget

A zenekarnak köztartozása nincs, pályázataival elszámol. Köszönettel és Tisztelettel: Kovács Zsolt karnagy. Szekszárd, január 30.

MIT ÉRDEMEL AZ A BŰNÖS... Részlet

Egy nagyhírű, nemzetközi cég

MTA BTK ZTI Századi Magyar Zenei Archívum és Kutatócsoport IGNÁCZ ÁDÁM. Danyi Attila

MTA BTK ZTI Századi Magyar Zenei Archívum és Kutatócsoport IGNÁCZ ÁDÁM. Frenreisz Károly

csend váltja fel, melyben nyugtatólag hatnak a községi párttitkár egyszerű, bölcs szavai, ki utasítja a szakszemélyzetet, hogy hozzák be azt a kis

A BELÜGYMINISZTÉRIUM ÉVI ORSZÁGOS JUDO BAJNOKSÁGÁNAK EREDMÉNYEI

2012. évi beszámoló évi munkaterv

MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI

Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert NOVEMBER - DECEMBER

Narkománia. Robert Yugovich NARKOMÁNIA

Vincze Lilla rajongók lapja III. évfolyam 2. szám nyár

Pozsár Bence BOCUSE D OR

MTA BTK ZTI századi Magyar Zenei Archívum és Kutatócsoport IGNÁCZ ÁDÁM. Sankó László

Zordongó és Pillepanna barátsága

Barátsággal szolgáltunk (képes beszámoló az IPA Lengyel Szekció rendőrnapi ünnepségsorozatáról)

NEMZETKÖZI DUNANAP ÜNNEPE A TOKOK ÉLŐHELYÉNEK MEGÓVÁSA

Zenés, táncos rendezvények nyilvántartása

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK,

2016. januári programbeszámoló 2. lakás

Feri rágja a térdét. Rónási Márton

Építészmérnöki Kari Tanács Építészmérnöki Kari Tanács ülése. Rektori tanácsterem 14:15:00. Jelenlét (31 / %) Krisztina.

Hamupipőke volt az Operabálon 18:46:55 MINT A MESÉBEN. Hintó helyett limuzin jött, a topánkáját meg kis híján elhagyta

europa_hay_bogyosgyumolcs_cim4ed_layout 1 10/13/14 10:28 AM Page 2 HÁY JÁNOS

Helytörténeti Gyűjtemény Ismertető 2012

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

VŐLEGÉNY KVÍZ. Hányas a ruhamérete? Hányas lába van? Mi a kedvenc színe? Mi a kedvenc étele? Mi a kedvenc itala? Mi a kedvenc alkoholos itala?

Ő is móriczos diák volt

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló évről

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal

Kovács Sándor Nem szavazatképes a társaság: 16 óra helyett 17 órai kezdés!

OKKAL MÁS OKKAL IFJÚSÁGI EGYESÜLET ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

Roszinszki Csaba - dob, Illés Károly - szaxofon, Nényei Tas - basszusgitár, Halász Gyula - gitár, Farkas Ádám - gitár, Illés Lajos - zongora

VII. TÉMAKÖR A meteorológia magyarországi történetéből

Gerlóczy Gedeon műépítész

Kanizsa Big Band - Nyári tábor (Őrtilos )

Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére. Pirosmalac. Hangos mese

11/2002. (VI. 7.) Hev. Ör. rendelete. a háziorvosi, házi-gyermekorvosi és fogorvosi körzetekrıl. Felhatalmazás

Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó kétszázötvenedik kötete

KÖNYV AZ ÕSVALAMIRÕL. Georg Groddeck

Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 5. rész

1 Bejelentések. Napirendi pont 14:15:34

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

A boldogság benned van

Az esti klubnapot rövid bevezetővel Dr.Duray Gergő főigazgató úr, mint vendéglátó és Dr. Soós Ágnes a MEM Klub elnöke nyitotta meg,

M ár meg isházasodik, ha tizenöt-tizenhat éves

Terézvárosi Búcsú Összművészeti fesztivál október Kultúra, művészet, tudomány a XX. század hajnalán Terézvárosban

Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése alkalmából!

BÓNA LÁSZLÓ LESZ, AMI LESZ. Döntések és életfordulók homeopátiás szemlélettel. előadás-sorozat a szintézis szabadegyetemen.

Átírás:

64-ben épp hogy elindultunk... A Nemzeti Sportcsarnokban rendezett első beatzenekari seregszemlén az Omegával énekeltem. A koncert botrányt okozott, mert kétszer annyi volt az érdeklődő, mint a befogadóképesség. A kint rekedtek a maguk módján szintén buliztak, mégpedig az utcán. Ez enyhén szólva újszerű jelenség volt akkoriban, konkrétan huligánkodásnak hívták. Palotai Béláék ezen a bulin láttak először, hiszen hivatalból ők is eljöttek az Illéssel. Az Omegás repertoárom az a két szám volt, amit az első próbán tanultam, tény, hogy már időszerű lett volna egy kis frissítés. Ráadásul azzal a jól hangzó ígérettel csaltak el úgymond, klubfoglalkozásra hogy ők szívesen adnak nekem új dalokat, hiszen nekik mindig megvan a legújabb Luxi Top 20. Így aztán Ambrus Zoli kíséretében örömmel mentem Palotaiékhoz a klubba, ahol véletlenül ott volt Illés Lajos, Nényei Tas, akkori baszszusgitárosuk, és Körmendi János, alias Joe bácsi, Illésék dobosa is. Mint lassan kiderült, a meghívás leginkább az Illés zenekarba szólt. A csábítás óriási volt, mert éretlen kislányként olyan exkluzív helyen mint a Bercsényi, ahol ők játszottak, még soha nem jártam. Ismertem a dörgést, és tudtam, hogy az a legmenőbb egyetemi klub. Ha a koripályán egy-egy srác azt firtatta, hogy és te, kislány, hova jársz táncolni?, gondolkozás nélkül rávágtam: a Bercsényibe, Illésre. Hogy lássák, kivel van dolguk. Így aztán, ebben a helyzetben leginkább lányos zavarban voltam, nem is tudtam, hova legyek. Az Omegások helyes srácok voltak egy tizenhat éves kislány szemével, de úgy tűnt, különösebben nem vagyok fontos nekik. Nem volt semmilyen megállapodásunk, ígyhát elég tanácstalan voltam, mi is legyen most. 27

28

Végül Béláék még rátettek egy lapáttal az ajánlatra, miszerint kapok kölcsön egy magnetofont is, hogy hallgathassam, tanulhassam az új számokat. Ennek már végképp nem lehetett ellenállni. Nekünk ilyesmink nem volt otthon. Az már tényleg csak a hab volt a tortán, hogy fellépésenként ötven forint gázsit is ígértek. Az állam is leesett, olyasmivel, amit az ember imád, még pénzt is lehet keresni? Márpedig egy kis gimisnek ez sok pénz volt, legalább tíz mozijegy ára. Szóval, igen nagy volt a csábítás és én el is csábultam: így lettem Omegásból Illéses. a nagy képen Gyakorolunk. Mellettem Illés Károly, Ambrus Zoli, Joe bácsi, egy Illés rajongó és kivételesen a dobnál Nényei Tas fent Az ős-illés: Nényei Tas, Körmendi János, Illés Károly, Halász Gyula, Farkas Ádám, Illés Lajos. Nem sokkal a Bercsényibe érkezésem után Farkas Ádámot behívták katonának. Palotai Béláékkal addig győzködtük Illés Lajost, míg Bródy lett az új gitáros. alatta A bercsényis testőrségem : Gudra Tibor, Ambrus Zoltán és Lázár Sándor a túloldalon Illés Károllyal, a dobnál Joe bácsi 29

30 Dusánnal, Bokány Ferivel és húgával vidáman kóborolunk a Várban

Már egy ideje Batthyány utcai lakó voltam, amikor megismerkedtem egy szomszéd sráccal, Gáborral, aki jóban volt a Metró zenekarral. Hamarosan hívott, menjek át, buli lesz náluk. Egy haverommal mentem, és láss csodát, hárman is ott voltak a Metróból: Zorán, Bokány Feri basszusgitáros, meg talán Brunner Győző dobos. Puhatolóztak, volna-e kedvem velük énekelni. Bizonytalanul feleltem: Hát, nem is tudom talán próbáljuk meg. Az Illéssel épp dráma volt, mert amikor megalakult a Nagy Illés, a bizonyos Szörényi Bródy-féle, őket a zenekar másik fele, Nényei Tasék kitúrták a Bercsényiből. Kiszorultak a Törekvésbe, Kőbányára, aminek nem örültek annyira, mert az utca túloldalán ott volt a görög kolónia, ahol még a rendőrség sem szeretett beleavatkozni a dolgokba. Egyetlen Törekvés-beli fellépésem után félénken megyek kifelé, és mit látok? Az ajtónál állnak sorban a befelé igyekvő fiatalok, és nem éppen békésen késelik egymást. Enyhén szólva elbátortalanodtam, és a Törekvésbe nem mentem többé, de azért tovább énekeltem az Illéssel főleg gólyabálokon, Pesten és vidéken is. A Metróval (Bokány Ferenc, Sztevanovity Dusán, Brunner Győző, Sztevanovity Zorán) a Kamara Varietében (ma Játékszín), 1965 őszén. 179-szer léptünk fel a Pesti álmok című előadásban, azt hiszem, az egyik dalom a Puppet On a String című Sandy Shaw-szám volt. Itt látott először énekelni Bors Jenő, a hanglemezgyár igazgatója, és az ő személyes felkérésének köszönhettem az első kislemez-felvételeimet