J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Hasonló dokumentumok
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ fax: 46/

dr. Üveges István polgármester Barcsák Pálné képviselő Darnyiné Kövesdi Erzsébet képviselő Orosz Ferenc alpolgármester Tőzsér László képviselő

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: dr. Üveges István polgármester Szarka Tamás jegyző Orosz Ferenc alpolgármester

Készült: A Polgármesteri Hivatalban november 17-én 12 óra 30 perctől megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 4 igen szavazattal a jegyzőkönyv hitelesítőjére tett javaslatot az alábbiak szerint elfogadta:

JEGYZŐKÖNYV. Megjelent képviselők: Horváth Judit bizottsági tag Szedlákné Monoczki Andrea bizottsági tag Tőzsér László bizottsági tag

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző

Dr. Üveges István: Köszöntötte a megjelenteket. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy az ülés határozatképes, azt megnyitotta.

Orosz Ferenc alpolgármester. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal a jegyzőkönyv hitelesítőjére tett javaslatot az alábbiak szerint elfogadta:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: dr. Üveges István polgármester

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J e g y z ő k ö n y v

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.április 16-án órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: A Polgármesteri Hivatalban augusztus 4-én 13 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen

J e g y z ő k ö n y v

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én megtartott nyílt ülésről

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 10. napján megtartott ülésén.

3./ A beadott Kisléptékű településfejlesztési pályázattal kapcsolatos Tervezési Szerződés megvitatása előadó: polgármester

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának április 30. napján órakor megtartott ülésén.

J e g y z ő k ö n y v

21/2017. sz. jegyzőkönyv

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 30 - án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J e g y z ő k ö n y v

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Ismertette a napirendi pontokat, melyet a testület tagjai az alábbiak szerint jóváhagytak:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának április 15. napján órakor megtartott ülésén.

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete június 27-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J e g y z ő k ö n y v

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző

J e g y z ő k ö n y v

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyv. Berzék Község Önkormányzat. Képviselő-testület június 21-én megtartott. rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző

Tanácskozási joggal Meghívottak : Bodnár Katalin jegyz Janó Elemér Arnóti Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke Bodolai Andrea gazdálkodási el adó

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető.

Készült: A Polgármesteri Hivatalban július 3-án 8 óra 30 perctől megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen. Dr. Molnár Imre bizottsági tag

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

Jegyzőkönyv Önkormányzat Vasasszonyfa Képviselőtestületének július 6-án tartott üléséről

Valente József képviselő távolmaradása okát előzetesen jelezte.

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke

FELSŐCSATÁR KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV

Készült: A Polgármesteri Hivatalban szeptember 15-én 14 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen

Horváth Judit képviselő. Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző

J e g y z ő k ö n y v

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyv. Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 12-én de órakor tartott üléséről.

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám7-1/2012. JEGYZŐKÖNYV

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának november 21. napján órakor megtartott ülésén.

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 26-án órakor megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete augusztus 06. napján megtartott ülésén.

ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata június 14-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88)

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

JEGYZŐKÖNYV. Meghívott: Rontó Attila kisebbségi képviselő

Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u J E G Y Z Ő K Ö N Y V

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 15-én tartott nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 30-án 08 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE december 18-án 18,00 órakor megtartott üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-én órakor megtartott nyilvános üléséről.

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 5-én tartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. 22/2013.( IX.6.) MNÖ határozatot:

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

Jegyzőkönyv. Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének február 9-én tartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Czövekné Duduma Ildikó. Zsobrákné Balogh Mária. Távol vannak: Krausz Balázs képviselő (Isztimér) Napirend előtti esemény

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/ ; fax: 33/ ;

Átírás:

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 3/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban 2011. február 14-én megtartott testületi ülésén. Az ülés 15 órakor kezdődött. Jelen vannak: dr. Üveges István polgármester Farkas Lászlóné jegyző Hegedűs Sándor alpolgármester Bénó Gábor képviselő Barcsák Pálné képviselő dr. Molnár Imre képviselő Tőzsér László képviselő Hunyorné Varga Katalin jkv.vezető Meghívottként: Balogh Istvánné a Cigány Kisebbségi Önkormányzat képviselője. Dr. Üveges István: Köszöntötte a megjelent testületi tagokat. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy az ülés határozatképes, azt megnyitotta. A jegyzőkönyv hitelesítésére Hegedűs Sándor és Tőzsér László képviselőket javasolta, melyet a testület tagjai jóváhagyólag tudomásul vettek Indítványozta, hogy a napirendi pontokat megcserélve először az adóügyi beszámolóra kerüljön sor, hiszen ezen jelen lesz az adó kolléganő, a végére pedig a polgármesteri beszámoló. Javaslatot tett a napirendi pontokra melyet a testület az alábbiak szerint határoz meg: 1./Adóigazgatási tevékenység értékelése Előadó: Jegyző 2./ Az Önkormányzat 2011. évi költségvetésének megtárgyalása Előadó: Jegyző 3./ A szociális ellátásokról és a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló 10/2006. (05.31.) rendelet módosítása előadó: jegyző 1

4./ Polgármesteri beszámoló a két ülés között eltelt időszakról 5./Bejelentések 1./ napirendi pont: Adóigazgatási tevékenység értékelése Előadó: Jegyző Farkas Lászlóné: Elmondta, hogy decemberi ülésen a testület elfogadta a munkatervét, ennek alapján került sor most az adóügyi tevékenységről szóló beszámolóra. Az iparűzési adó, gépjárműadó, szerteágazó tevékenység, minden kivetés, adójellegű bevétel az önkormányzatnak hoz bevételt. Kérte a testületet, hogy tárgyalja meg a beszámolót, a határozati javaslat alapján fogadja el azt. Jobbító javaslataikkal segítsék a munkát. Tőzsér László: Ilyen átfogó anyagot még nem kapott, nagyon korrekt anyagot olvashattak. Farkas Lászlóné: Kérte a testület fogadja el a beszámolót. Arnót község Önkormányzati Képviselő testülete 6 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát: 15/2011.(02.14.) sz. testületi határozat Tárgy: Adóigazgatási tevékenységről szóló beszámoló jóváhagyása Arnót Község Önkormányzati Képviselő-testülete az Adóigazgatási tevékenységről szóló beszámolót jóváhagyja. Felelős: jegyző Határidő: azonnal / A beszámoló a jegyzőkönyv 1.sz. melléklete/ 2./ napirendi pont: Az Önkormányzat 2011. évi költségvetésének megtárgyalása Előadó: Jegyző Farkas Lászlóné: A Pénzügyi Bizottság már megtárgyalta az Önkormányzat 2011. évi költségvetését. Az önkormányzat költségvetésének része a Cigány Kisebbségi Önkormányzat költségvetése. A Magyar Államkincstárból érkezett két napja egy levél melyben tájékoztatták az önkormányzatokat, hogy a kisebbségi önkormányzatok csökkentett támogatást kaptak, így a Kisebbségi Önkormányzat a tavalyi 560 e Ft-os támogatással szemben az idén 210 e Ft-os támogatásban részesült. Emiatt módosult a táblázat, mely újra kiosztásra került. 2

A mai napon a Kisebbségi önkormányzat képviselő-testülete 1/2011.(02.14.) sz. határozatával elfogadta a 2011.évi költségvetését. Ezzel a módosítással terjeszti a tervezetet a Képviselő testület elé. Kérte tárgyalják meg és fogadják el az előterjesztés alapján a 2011. évi költségvetést. Barcsák Pálné: A 2011. február 10-i Pénzügyi Bizottság ülésén megtárgyalták a költségvetést, a testületnek elfogadásra javasolták. A 3 csoportos óvoda létét elvetették, mindenképpen szükség van a 4 csoportos óvodára, a gyereklétszám indokolja ezt. dr. Molnár Imre: Megkérdezte, mi alapján kerül eldöntésre az, hogy a polgármester dönt e vagy a testület egy összeg kifizethetőségéről? Milyen értékhatárig mehetnek el, a költségvetés 10 %-a most a hiány. Tőzsér László: Intézményvezetőknél az elmúlt ciklusban 100 e Ft-ig volt lehetőség a kifizetésre. A polgármester 300 e Ft-ig végezhette a kifizetést. Farkas Lászlóné: Ez az összeghatár nem szerves része a rendeletnek. Ha a 30 napon túli számlatartozás- a 319 M Ft-os költségvetést figyelembe véve - a 33 M Ft-ot meghaladja, akkor indulhat csődeljárás az önkormányzatnál. Dr. Molnár Imre: Az óvodapályázatot, ha megnyeri az önkormányzat, akkor 26 M Ft önrészt kell hozzá biztosítani, ez az összeg betervezésre került-e? Farkas Lászlóné: Nem szerepel, jelenleg nincs olyan pályázata az önkormányzatnak, amit megnyert és önrészt kellene hozzá biztosítani. Ha megjön a döntés a pályázattal kapcsolatban, közbeszerzési eljárást kell lefolytatni, akkortól lehet látni, hogy mikor kell az önrésznek rendelkezésre állnia. Darnyiné Kövesdi Erzsébet: 30-40 M Ft-ot önrészt nem lehet kigazdálkodni, ehhez kell felvenni a hitelt. Még meg nem nyert pályázatot nem lehet figyelembe venni a költségvetés tervezésekor. Farkas Lászlóné: Elmondta, hogy 5 éve nem volt a közszférában béremelés, a köztisztviselők és közalkalmazottak bértábla alapján kapják a fizetésüket., Soros lépésekről lehet szó, ez minimális összeg személyenként, 3-4 e Ft-ot jelent. 3

Dr. Üveges István: Az iskolában az iskolatitkári állás tekintetében lesz változás, aki most ezt a feladatot ellátja szeptembertől visszakerül 8 órába tanítani, és helyette lesz egy új dolgozó aki 4 órában iskolatitkári, 4 órában kultúrfelelősi feladatokat fog ellátni. Dr. Molnár Imre: Papíron kell kimutatni, hogy mi a megtakarítás. A kisebbségi önkormányzat 560 e Ft-ot kapott egy évre, ez 2011 évben nagyarányú csökkentésre került. Balogh Istvánné: Elmondta, hogy eddig se volt sok rendezvényük, a roma napi rendezvény, a Mikulás ünnepség, került megrendezésre, 2 kirándulást bonyolítottak le, a telefonköltség került kifizetésre, tiszteletdíjat nem vettek fel eddig sem. Az irodanyitásra kis ünnepséget szeretnének rendezni, erre 30 e Ft-ot különítettek el. A feladatalapú támogatási igényüket erre az évre is benyújtották. Sikeres pályázat esetén szükséges lenne az önerő is, arra sincs keretük. Dr. Molnár Imre: Javasolta, keressék meg a módot és lehetőséget arra, hogy a települési önkormányzat támogassa a kisebbségi önkormányzatot a programjai megvalósításában. Az óvodával kapcsolatban megkérdezte, hogy készült-e arról felmérés, hogy ha egy csoport megszűnne az mennyi megtakarítást eredményezne az önkormányzat számára? Darnyiné Kövesdi Erzsébet: Végeztek számítást, több mint 1 M Ft évente az az összeg, amit a Petőfi úti óvoda fenntartására működtetésére fordít az önkormányzat. Dr. Üveges István: Jelenleg nem tervezik ennek az óvoda épületnek a bezárását, mindenképpen meg kell várni az óvodapályázat eredményét. Farkas Lászlóné: Kérte a testületet, fogadja el a 2011.évi költségvetés sarokszámaival a rendelettervezetet az alábbiak szerint: A képviselő-testület az önkormányzat 2011. évi költségvetését 286.976 eft költségvetési bevételi főösszeggel, 319.863 eft költségvetési kiadási főösszeggel, 32.887 eft költségvetési hiánnyal, ebből működési : 32.887 eft állapítja meg. Dr. Üveges István: Kérte szavazzanak a javaslatról. Arnót község Önkormányzati Képviselő testülete 6 igen szavazattal megalkotta alábbi rendeletét: Arnót Község Önkormányzatának 2./2011. (II.15.) számú rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről / A rendelet a jegyzőkönyv 2.sz. melléklete/ 4

3./ napirendi pont: A szociális ellátásokról és a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló 10/2006. (05.31.) rendelet módosítása előadó: jegyző Farkas Lászlóné: A szociális törvény változásai miatt szükséges az önkormányzati rendelet módosítása. A rendszeres szociális segély helyébe a bérpótló juttatás megnevezés kerül. Aki ezt a támogatást kapja, annak feltétel az, hogy együtt kell működnie az önkormányzattal. Kötelezést tehetnek be a rendeletbe, ilyen pl. hogy a folyósítás feltétele a lakóhely és környékének rendben tartása. Ezt ellenőrizni fogják. Ismertette a rendelet módosítását. Tőzsér László: Elmondta, hogy jelentős számszaki változás nincs benne, a 4. a példás rendre szoktatást tartalmazza. Dr. Üveges István: Kérte a rendeletmódosítás elfogadását. Arnót község Önkormányzati Képviselő testülete 6 igen szavazattal megalkotta alábbi rendeletét: Arnót község Önkormányzatának 3./2011.(II.15.) rendelete a szociális ellátásokról és a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló 10/2006.(05.31) rendelet módosításáról / A rendelet a jegyzőkönyv 3.sz. melléklete/ 4./ napirendi pont: Polgármesteri beszámoló a két ülés között eltelt időszakról dr. Üveges István: Tájékoztatta a testületet arról, hogy a Felsőzsolcát védő gát építésével kapcsolatban megküldték a leveleket a kormánymegbízott úrnak és a Megyei Közgyűlés Elnökének. Azt a választ kapták, hogy a kérést nem tudják figyelembe venni, valahová kötni kellett a gátat, ez a bekötőút magassága megfelelő volt a tervhez. Azt ígérték, hogy az arnótiakra nézve ez nem jelent veszélyforrást. Barcsák Pálné: Ez a hír nem győzte meg az önkormányzatot arról, hogy a későbbiekben nem lesz baj. Dr. Molnár Imre: Felsőzsolca jó sajtóvisszhangot kapott, a katasztrófaturizmus is megtette a hatását, Arnót ilyen publikációban nem részesült, ezért, most Felsőzsolcát védik. A kisebbik rosszat választották. 5

Bénó Gábor: A községnek magának kell védművet terveztetni és építeni. Dr. Molnár Imre: A lakosság részéről lesznek kérdések, megnyugtató választ kell rá találni. Aktualizálni kell a terveket. A gát kérdéséről Illés Zoltán államtitkár úrral kell egyeztetést kezdeményezni. Dr. Üveges István: A megyei Katasztrófavédelem vezetője március 9-én 16 órától fog ismertetőt tartani a polgári védelmi feladatokról. 90 fő került a szervezetbe beosztásra, fontos hogy mindenki tudja, hogy baj esetén mi a feladata. A polgárőrség megalakulására is lehetőség lesz 17 órától. A ravatalozóval kapcsolatban elmondta, hogy önkormányzati tulajdonú épületet építettek egyházi tulajdonban lévő ingatlanra. A változási vázrajz elkészült, dr. Pásztor Tünde ügyvéddel felvette a kapcsolatot, azért hogy a papírozását végezze el. 30 e Ft munkadíjért vállalta a feladatot. A következő ingatlanügy: Az Ady Endre utcai vízelvezető árok feltüntetése is szükséges a Földhivatalnál, elindult az eljárás, a magántulajdonban lévő területen lévő árokrész területét ingyen megkapja az önkormányzat, ennek is szükséges a rendezése. 20 e Ft-ba kerül az ügyvéd díja. A szemétszállítással kapcsolatban kiment a lakosságnak egy levél, melyben tájékoztatást ad a Cirkont Zrt arról, hogy a szolgáltatás igénybevétele mindenkire nézve kötelező ez az alapelv, a tartozás pedig adók módjára behajtható. A 60 l-es edény egyfajta segítségnyújtás azoknak akik nyugdíjasok, vagy egyedül élnek az ingatlanban. Az illegális szemétlerakást szeretnék ezzel elkerülni. A következő héten február 25-én pénteken lesz a Kommunizmus áldozatainak emléknapja az evangélikus templomban. Turi-Kovács Béla és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő lesz a díszvendég. Felkerül a templom falára egy réztábla, aminek a megkoszorúzása is meg fog történni a műsor végén. Barcsák Pálné: Az elmúlt Pénzügyi Bizottsági ülésen a polgármester illetményének meghatározására született egy javaslat. A köztisztviselői illetményalap 11 szeres szorzóját javasolta a bizottság a testületnek elfogadásra. Farkas Lászlóné: Kérte a testületet szavazzon a Pénzügyi Bizottság elnökének javaslatáról. 6

Arnót község Önkormányzati Képviselő-testülete 3 igen 3 tartózkodás szavazat mellett nem hozott határozatot a polgármester illetményének meghatározásáról. Tőzsér László: Felmerült korábban, hogy Molnár Béla tanár bácsi évekkel ezelőtt megírta Arnót történelmét. Javasolta, hogy aki a településért maradandót nyújt, avassák díszpolgárrá. Dr. Üveges István: Meg kell határozni ennek a formáját, rendeletet kell alkotni a díszpolgári cím adományozásáról. Farkas Lászlóné: Tájékoztatásként elmondta hogy módosításra került a Miskolci Kistérség Többcélú Társulása Társulási megállapodás az alábbiak szerint a II. fejezet 1. címe / A Társulás célja, feladata/ 1. pontjában található felsorolás az alábbi francia bekezdéssel egészül ki: - Környezet- és természetvédelem, valamint hulladékkezelés. Ennek a kiegészítésnek a jóváhagyását kérte a testülettől. Dr. Üveges István: Kérte a módosítás elfogadását Arnót község Önkormányzati Képviselő testülete 6 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát: 16/2011.(02.14.) sz. testületi határozat Tárgy: Miskolc Kistérség Többcélú Társulás 10 sz. módosítás jóváhagyása Arnót Község Önkormányzat képviselő-testülete megtárgyalta Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának 10. számú módosításáról szóló előterjesztést a Társulási Tanács 39/2010 (IV.23.) számú határozatában foglaltakra tekintettel és következő határozatot hozza: 1. Arnót község Önkormányzat képviselő-testülete jóváhagyja a Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának 10. számú módosítását a melléklet szerinti tartalommal és formában az alábbiak szerint: A Társulási megállapodás II. fejezetének 1. címe / A Társulás célja, feladata/ 1. pontjában található felsorolás az alábbi francia bekezdéssel egészül ki: - Környezet- és természetvédelem, valamint hulladékkezelés 7

2. Arnót Község Önkormányzat képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert és a Jegyzőt Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának módosított szöveggel való aláírására. Arnót Község Önkormányzat képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert a határozat végrehajtásához szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Polgármester Határidő: azonnal Az ülésen más bejelentés nem történt a polgármester megköszönte a megjelenést, az ülést bezárta. k.m.f. dr. Üveges István polgármester Farkas Lászlóné jegyző Hegedűs Sándor jkv. hitelesítő Tőzsér László jkv. hitelesítő Hunyorné Varga Katalin jkv. vezető 8