Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja T ÁJÉKOZTATÓ a munkaer piac f bb folyamatairól Heves megyében 2011. us A megye munkáltatói 1,7 ezer új álláshelyet jelentettek be kirendeltségeinken usban 2011. usban a hat heves megyei munkaügyi kirendeltséghez összesen 1 744 álláshelyre vonatkozó munkaer igény-bejelentés érkezett, 6,8%-kal, 127-tel kevesebb, mint 2010. azonos id szakában. A us hónap folyamán feltárt, nyilvántartásba vett új állások 78%-a (1 353 állás) támogatott álláshely volt, 22%-a (391 állás) pedig nem támogatott foglalkoztatásra irányult. A támogatott álláshelyre vonatkozó közvetítési igények száma 2010. ushoz képest lényegében nem változott (1 f vel, 0,1%-kal n tt). Ezen belül a közfoglalkoztatás keretében betölthet állások száma emelkedett, 77-tel, 7,0%-kal több ilyen típusú álláshelyet kínálhattunk ügyfeleinknek. Az új közfoglalkoztatási formák közül az önkormányzati rövid id tartamú közfoglalkoztatás 855 f, az önkormányzati huzamosabb id tartamú közfoglalkoztatás 137 f, az országos közfoglalkoztatási program 135 f, a vállalkozások közmunka támogatása 39 f, az értékteremt közfoglalkoztatás 17 f (összesen 1 183 f ) részére biztosít többnyire szakképzettséget nem igényl munkalehet séget. 3 000 2 500 2 000 1 500 1 000 500 A feltárt, bejelentett havi új munkaer -igény alakulása 2009. január - 2011. us 0 támogatott nem tám.(normál) 2009. jan 2010. jan 2011. jan A támogatáshoz nem kötött új létszámigények száma 2011. us hónapban 391 volt, az egy évvel korábbi állásbejelentések volumenéhez képest 24,7%-os, 128 f s csökkenés tapasztalható. A legtöbb támogatást nem igényl álláshely bejelentést a gyöngyösi (160 f ) és az egri kirendeltségen (125 f ) regisztráltuk. A nem támogatott álláshelyek 86%-át a három kedvez bb munkaer -piaci helyzet körzet központjában jelentették be. Hevesen, Füzesabonyban és Pétervásárán együttesen mindössze 57 f re vonatkozó támogatás nélküli munkaer igényt regisztrálhattunk 2011. usban. A munkáltatók tevékenységét tekintve a legnagyobb létszámot érint támogatás nélküli állásbejelentés, 140 f a feldolgozóipar (ezen belül a gép- és m szergyártásban 59 f, élelmiszeriparban 31 f, gumi, m anyag termék
gyártásban 24 f ), valamint a kereskedelem (46 f ), az épít ipar (36 f ), a munkaer kölcsönzés (31 f ), a mez gazdaság (28 f ) és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (26 f ) területér l érkezett. A 2011. usban bejelentett 391 nem támogatott álláshely 18%-a (72 munkahely) segédmunkás munkakör, 19%-a (73 f ) betanított fizikai munkással, 47%-a (183 f ) szakképzett fizikai munkással betölthet munkára irányul, további 16% (63 f ) szellemi munkakörre vonatkozik. A támogatás nélkül alkalmazni kívánt létszámból 69 f feldolgozóipari gépkezel (Hatvan 31, Gyöngyös 30 f ), 63 f vas- és fémipari foglalkozású (Gyöngyös 27 f, Eger 20 f ), 51 f kereskedelmi, vendéglátó ipari foglalkozású (Eger 21 f, Gyöngyös 17 f ). A havi új állásajánlatok összességét (támogatott, nem támogatott együtt) tekintve, a munkaer igények 59%-a (1 029 f ) szakképzetlen segédmunkás munkakörre vonatkozott, az állásbejelentések 5%-a betanított jelleg munkát (gépkezel k, összeszerel k) igényelt, és összesen 82 f foglalkoztatására irányult. A szakképzett dolgozók iránti 452 f s (26%) kereslet a megyében leggyakrabban kereskedelmi eladó 54 f, lakatos 28 f, tehergépkocsi vezet 18 f, felszolgáló, forgácsoló 16-16 f, hegeszt, lángvágó, fest és mázoló 13-13 f és szakács 12 f szakmákban képzettek foglalkoztatására irányult. A szellemi munkakör betöltésére szóló mintegy 181 (10%) ajánlatból a leggyakrabban keresett foglalkozások: gyermek és ifjúsági felügyel 38 f, irodai adminisztrátor, írnok 21 f, piackutató, reklám- és marketing tevékenységet végz 12 f, szociális gondozó, ápoló és kereskedelmi szervez (ügynök) 11-11 f. Májusban 2,4 ezer álláskeres helyezkedett el a megyében A 2011. us hónap folyamán lezárt közvetítések és visszajelzések adatai alapján az állapítható meg, hogy a nyilvántartott álláskeres k közül 2 424 f tudott munkát vállalni 404 vel, 14%-kal kevesebben, mint egy évvel korábban. Az elhelyezkedettek közül 1386 f támogatással jutott munkához, míg támogatás nélkül, a kirendeltség közvetítésével vagy önállóan talált munkahelyet 1 038 álláskeres. A támogatással elhelyezettek száma 38 f vel, 3%-kal kevesebb mint az egy évvel korábbi id szak elhelyezkedési esetszáma. A támogatás nélkül foglalkoztatottá váltak száma 26%-kal, 366 f vel maradt az egy évvel korábbi érték alatt. Heves megyében, usban 1,4 ezer f vel csökkent a nyilvántartott álláskeres k száma. A Magyarországon nyilvántartott álláskeres k száma 2011. us végén 572,0 ezer f volt, az el hónaphoz képest 6,5%-os (40 ezer f s) csökkenést, 2010. azonos id pontjához hasonlítva 2,8%-os (15,9 ezer f s) növekedést figyelhettünk meg. Az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva a legmagasabb álláskeres aránnyal rendelkez Észak-Alföldön 13,1%-os növekedés mutatkozott a nyilvántartott álláskeres k számában, az egyébként is kedvez munkaer -piaci pozíciójú Nyugat-Dunántúlon és a Közép-Dunántúlon viszont nagyarányú 14,2%-os illetve 9,5%-os csökkenés tapasztalható. Az észak-magyarországi régióban 2011. us végén 107 895 regisztrált álláskeres keresett munkát kirendeltségeink segítségével, 2010. ushoz viszonyítva 5 121 f vel, 5,0%-kal emelkedett a létszám, a növekedés aránya meghaladja az országos átlagot (2,8%). 2
A megyében 2011. us végén 20 873 regisztrált álláskeres keresett munkát kirendeltségeink segítségével, az el hónaphoz képest 1 396 f vel, 6,3%-kal csökkent, az egy évvel korábbihoz viszonyítva 672 f vel, 3,3%-kal - az országos átlagot (2,8%) kissé meghaladó arányban - n tt a létszám. Álláseres k számának alakulása Heves megyében 2009. január-2011. us 24000 20000 16000 12000 8000 4000 0 jan. 2009 2010 2011 2011. us hónapban a megyében m köd hat kirendeltség mindegyikén csökkent a regisztrált álláskeres k száma, a legnagyobb arányban a pétervásárai körzetben 13%-kal. Az egy évvel korábbi állapothoz viszonyítva a gyöngyösi körzetben 5%-kal csökkent, a pétervásárai körzetben stagnált, a hatvani és az egri körzetben mérsékelten, 4%-kal, a füzesabonyi és a hevesi kistérségben jelent sen 8 illetve 10%-kal n tt a nyilvántartott álláskeres k száma. A nyilvántartott álláskeres k létszáma alapján számított munkanélküliségi arányt tekintve Heves megye 15,8%-os, az országos átlagot 2,9%-ponttal meghaladó mutatójával a megyék rangsorában a középmez nyben foglal helyet (10 megyének és a f városnak jobb, 8-nak kedvez tlenebb a mutatója). Az egyes körzetek közti különbségek is jelent sek. A nyilvántartott álláskeres k gazdaságilag aktív népességre vetített aránya a hatvani, a gyöngyösi és az egri körzetben 12 és 14% között alakul, Heves körzetében a 29%-os, Pétervására térségében a 23%-os arányt is meghaladja. Körzet száma (f ) Az álláskeres k száma és változása Az álláskeres k számának változása az el évhez képest Az álláskeres k aránya a gazdaságilag aktív népességhez*, % 2010. us 20. 2011. us 20. 2011.us (f ) (%) (%) (%) Eger 6 594 246 3,9 13,5 14,1 Gyöngyös 3 971-215 -5,1 12,8 12,1 Hatvan 2 812 105 3,9 11,8 12,2 Heves 3 767 337 9,8 26,6 29,2 Füzesabony 2 559 184 7,7 19,8 21,4 Pétervására 1 170 15 1,3 23,4 23,8 Heves megye 20 873 672 3,3 15,2 15,8 Észak-Magyarország 107 895 5 121 5,0 20,3 20,9 Országosan 572 013 15 808 2,8 12,7 12,9 Forrás: *A nemzetgazdaság munkaer mérlege, 2010.01.01. (KSH), 3
2011. us hónapban 1 889 f kérte álláskeres ként való regisztrálását a hat heves megyei munkaügyi kirendeltségen, mely létszám 270 f vel 16,7%-kal meghaladja a bázis id szakban belép k számát. A nyilvántartásba vett álláskeres k 94%-a korábban már volt ügyfelünk, és mindössze 6% az els ízben bejelentkez k aránya. A legutóbbi munkahelyr l szóló adatok szerint a legtöbben a feldolgozóiparból (27%), a közigazgatás, közösségi, személyi szolgáltatás (24%) területér l - többségüknek támogatott közfoglalkoztatása fejez dött be -, és a kereskedelemb l (13%) érkeztek. A kilép k száma 3 280 f volt, 783 f vel kevesebb, mint 2010. usban. A kilép k 74%-a, 2 424 f munkaviszonyt létesített. Az álláskeres k összetételére vonatkozó f bb adatok 2010. us 2011. us Létszámváltozás Megnevezés megoszlás megoszlás ben %-ban (%) (%) Az álláskeres k száma 20 201 100 20 873 100 672 3,3 Pályakezd 1 849 9,2 1 876 9,0 27 1,5 Férfi 11 032 54,6 10 979 52,6-53 -0,5 9 169 45,4 9 894 47,4 725 7,9 Alacsony iskolai végzettség 8 450 41,8 9 218 44,2 768 9,1 Középfokú végzettség 10 882 53,9 10 715 51,3-167 -1,5 Diplomás 868 4,3 939 4,5 71 8,2 25 év alatti 3 118 15,4 3 085 14,8-33 -1,1 50 év feletti 3 642 18,0 3 972 19,0 330 9,1 Tartósan regisztrált 5 527 27,4 5 765 27,6 238 4,3 Álláskeresési ellátásra jogosult 5 439 26,9 4 993 23,9-446 -8,2 Aktív korúak ellátására jogosult 6 887 34,1 7 839 37,6 952 13,8 Az összes álláskeres 44,2%-a (9 218 f ) legfeljebb 8 általános iskolai végzettség. Számuk 768 f vel, 9,1%-kal n tt egy év alatt, az összes álláskeres n belüli részarányuk 2,4%- ponttal emelkedett. A legfeljebb 8 általános iskolát végzett álláskeres k aránya a hevesi kirendeltség körzetében a legmagasabb, 61,2%, de a füzesabonyi (55,1%) és a pétervásárai (50,3%) körzetben is meghaladja az 50%-ot. Az év folyamán 1,5%-kal mérsékl dött a középfokú végzettség álláskeres k száma a megyében. 2011. us végén 10715 f volt a számuk, az összes álláskeres 51,3%-a, részarányuk 2,6%ponttal csökkent egy év alatt. Közülük az érettségivel rendelkez k száma (szakközépiskola, technikum, gimnázium) 0,4%-kal, a szakmunkás képz ben végzetteké 3,0%-kal csökkent. A diplomás álláskeres k száma 939 f a megyében, 71 f vel n tt egy év alatt, az összes álláskeres k közötti részesedésük kis mértékben 4,3%-ról 4,5%-ra emelkedett. A hosszú ideje (több mint egy éve) folyamatosan nyilvántartott álláskeres ügyfelek számát tekintve egy év alatt 4,3%-os (238 f s) növekedés ütem mérhet. 2011. us végén 5 765 f (az összes álláskeres 27,6%-a) szerepelt 12 hónapnál hosszabb ideje nyilvántartásunkban Az ún. tartósan munkanélküliek létszámváltozását iskolai végzettség szerint vizsgálva azt találjuk, hogy a legfeljebb 8 általános iskolai végzettség ügyfelek száma n tt nagyon jelent sen az elmúlt 1 évben, 16%-kal, 412 f vel. A középfokú iskolai végzettség ek közül 182 f vel, 6,5%-kal kevesebben nem találnak egy évnél hosszabb ideje munkát, mint 2010 usban a diplomások között pedig 8 f vel, 4%-kal n tt a tartósan elhelyezkedni nem tudók száma az egy évvel korábbi állapothoz képest. 4
Május végén 1,9 ezer pályakezd álláskeres t tartottak nyilván a heves megyei munkaügyi kirendeltségek A nyilvántartott pályakezd álláskeres k száma 2011. us végén 1 876 f t tett ki, az egy évvel korábbi létszámhoz képest 1,5%-os (27 f s) növekedést tapasztaltunk, ami alacsonyabb arányú, mint a 2,9%-os országos létszámnövekedés. A 2011. us végén nyilvántartott pályakezd álláskeres k az összes regisztrált álláskeres 9,0%-át reprezentálták (országosan ugyanez az arány alacsonyabb, 8,2%). Egy év alatt a pályakezd álláskeres k összetétele is módosult, így csökkent a 20 év alatti (22,3%-r l 19,2%-ra), és n tt a 25 éves és id sebb (5,3%-ról 7,8%-ra) fiatalok aránya. Az iskolai végzettség szerinti megoszlás változására jellemz, hogy n tt a legfeljebb 8 általános iskolát végzettek súlya 46,7%-ról 48,4%-ra, és csökkent a többi képzettségi szinthez tartozók részaránya. A középfokú végzettség eké 46,2%-ról 44,8%-ra, a diplomásoké 7,1%-ról 6,8%- ra. A nyilvántartottak 24%-a jogosult álláskeresési járadékra vagy segélyre A szervezetünk által folyósított álláskeresési ellátásokra (álláskeres k járadéka, valamint segélye) us végén 4 993 f volt jogosult. Az egy évvel korábbi létszámhoz képest jelent sen 446 f vel, 8,2%-kal esett vissza létszámuk. A járadékosok száma 347 f vel, az álláskeresési segélyben részesül k száma 99 f vel csökkent egy év alatt. Az ellátásban részesül k összes álláskeres kön belüli részaránya ennek megfelel en a tavaly usi 26,9%- ról 23,9%-ra mérsékl dött. A bérpótló juttatásra és a rendelkezésre állási támogatásra (RÁT-ra) jogosultak közül 2011. us végén 7 839 f regisztrált álláskeres szerepelt kirendeltségeink nyilvántartásában. Számuk az egy évvel korábbi létszámhoz viszonyítva 13,8%-kal (952 f vel) növekedett. A regisztrált álláskeres kön belüli arányuk a 2010. usi 34,1%-ról 37,6%-ra emelkedett. Eger, 2011. ius 07. 5