Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem NFM. r. 6. (5) bekezdése értelmében a kérelemben meg kell adni az alábbiakat: a) a Kbt. 21. (5) bekezdése szerint a Hatóság által vezetett ajánlatkérők nyilvántartásában az ajánlatkérőt megjelölő azonosító szám: AK 16428 b) az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése alapján tartozik annak a hatálya alá, ideértve a Kbt. 6. (1) bekezdés h) pontja szerinti önkéntes, vagy szerződésben vállalt kötelezettség vagy külön jogszabály kötelezése alapján történő alkalmazás esetét is: Kbt. 6. (1) bek. c) pont c) az ajánlatkérő a Kbt. mely része, illetve fejezete szerinti eljárást alkalmazza: Harmadik Rész 121. (1) bekezdés b) pontja d) az adott közbeszerzés vagy beszerzés forintban kifejezett becsült értéke, szükség szerint utalva a Kbt. 18. -ára: 714460224 e) annak megjelölése, hogy a kérelem az Értesítőben történő közzétételt kezdeményezi; f) ha a kérelmező olyan hirdetmény közzétételét kéri az Értesítőben, amelynek közzététele a Kbt. szerint nem kötelező, ez a körülmény: Kötelező g) a kérelem és a hirdetmény megküldésének napja: 2014.09.12 h) ha a hirdetmény ellenőrzése nem kötelező, annak közlése, hogy a kérelmező kéri-e a hirdetmény ellenőrzését: igen i) ha a hirdetmény ellenőrzése kötelező vagy azt a kérelmező kéri és az ellenőrzési díjjal kapcsolatban kedvezményre vagy mentességre jogosult, ennek közlése: nem jogosult Egyéb közlemény: KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) http://ehr.kozbeszerzes.hu/ehr/viewform.jsp?id=19240/2014 1/16
Hivatalos név: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. Postai cím: Attila út 13/a Város/Község Budapest Kapcsolattartási pont(ok): Gazdasági Igazgatóság Címzett: Józsa Anett E-mail: kozbeszerzes@bfvk.hu Postai irányítószám: 1013 Ország: Magyarország Telefon: +36 13252400 Fax: +36 13252444 Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.bfvk.hu A felhasználói oldal címe (URL): I.2.) AZ AJÁNLATKÉRŐ TÍPUSA Központi szintű [ ] Közszolgáltató [ ] Regionális/helyi szintű [ ] Közjogi szervezet [x] Egyéb [ ] Támogatott szervezet [Kbt. 6. (1) bekezdés g) pont] [ ] I.3.) FŐ TEVÉKENYSÉG I.3.1) KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK [ ] Általános közszolgáltatások [ ] Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció [ ] Honvédelem [ ] Szociális védelem [ ] Közrend és biztonság [ ] Szabadidő, kultúra és vallás [ ] Környezetvédelem [ ] Oktatás [ ] Gazdasági és pénzügyek [x] Egyéb (nevezze meg): vagyonkezelés, vagyongazdálkodás [ ] Egészségügy I.3.2) KÖZSZOLGÁLTATÓ AJÁNLATKÉRŐK http://ehr.kozbeszerzes.hu/ehr/viewform.jsp?id=19240/2014 2/16
[ ] Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása [ ] Vasúti szolgáltatások [ ] Villamos energia [ ] Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz szolgáltatások [ ] Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése [ ] Kikötői tevékenységek [ ] Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése [ ] Repülőtéri tevékenységek [ ] Víz [ ] Egyéb (nevezze meg): [ ] Postai szolgáltatások I. 4.) Beszerzés más ajánlatkérők nevében Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében végzi a beszerzést: [ ] igen [x] nem (Igen válasz esetén, ezekre az ajánlatkérőkre vonatkozóan további információkat az A. mellékletben adhat meg.) II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) A szerződéshez rendelt elnevezés: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. részére őrzés-védelmi feladatok ellátása 2014-2016 - vállalkozási keretszerződés II.1.2) A szerződés típusa és a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás megrendelés, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának) [ ] Építési beruházás [ ] Árubeszerzés [x] Szolgáltatás megrendelés [ ] Kivitelezés [ ] Tervezés és kivitelezés [ ] Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően [ ] Adásvétel [ ] Lízing [ ] Bérlet [ ] Részletvétel [ ] Ezek kombinációja Szolgáltatási kategória száma 23 (az 1 27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) [ ] Építési koncesszió [ ] Szolgáltatási koncesszió A teljesítés helye: A dokumentációban és a felhívás II.2.1 pontjában részletesen meghatározott budapesti ingatlanok. Az ajánlatkérő vagyonkezelésében, tulajdonában vagy hasznosításában álló (őrzés-védelemmel érintett) ingatlanok az ajánlatkérő http://ehr.kozbeszerzes.hu/ehr/viewform.jsp?id=19240/2014 3/16
vagyonkezelési tevékenységére tekintettel a keretszerződés időtartama alatt változhatnak, így egyes ingatlanok tekintetében az őrzési érdek megszűnhet, míg más ingatlanok vonatkozásában új őrzési érdek keletkezhet. NUTS-kód: HU101, HU102, HU232 II.1.3) Keretmegállapodásra és dinamikus beszerzési rendszerre (DBR) vonatkozó információk [ ] A hirdetmény keretmegállapodás megkötésére irányul [ ] A hirdetmény dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződés(ek)re irányul II.1.4) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége: Bp. XXII. ker. Háros utca 1-3. - napi 24 órában 2 fő biztonsági őr lát el porta szolgálatot, valamint járőr feladatot a telekhatáron belül - 30 napra, azaz 1 hónapra 1440 óra - az objektum és az ott található értékek vagyonvédelmének biztosítása - az őrutasításban foglaltak betartása és ellenőrzése - gépjárműforgalom beengedése, ellenőrzése, regisztrálása - kulcsok kiadása, bevételezése, és azok pontos regisztrációja - illetéktelen személyek bejutásának megakadályozása - okmányok pontos vezetése - rendkívüli esemény esetén értesíti az illetékes hatóságot, szolgálati - az objektum területén járőrözési feladatok ellátása (az ajánlatkérő nem igényli - az épület, valamint a benne található közművek zártságának ellenőrzése - az épület nyílászárói zártságának ellenőrzése Budapest, IX. ker. Fővám tér 11-12. - Bálna Budapest - napi 24 órában 7 fő biztonsági őr lát el porta szolgálatot, valamint járőr feladatot - napi 13 órában 3 fő vasárnaptól csütörtökig, - napi 15 órában 3 fő pénteken és szombaton - 30 napra azaz 1 hónapra kb. 6180 óra - Épület nyitása, zárása, kiürítése - Gépjárműforgalom beengedése, ellenőrzése, regisztrálása - Objektum területén járőrözési feladatok ellátása félóránkénti rendszerességgel (az ajánlatkérő nem igényli járőrellenőrző rendszer alkalmazását) - Az objektum területén található épületek külső nyílászáróinak épségének ellenőrzése, megóvása - Belépő kártyák ellenőrzése, vendégkártyák kiadása, visszavételezése - A területre érkező vendég személyek /előzetes egyeztetés betartásával / beengedése, regisztrálása, kísérése a Megbízó kérése alapján - Kulcsok kiadása bevételezése, és azok pontos regisztrációja - Tűzjelző-rendszer felügyelete - Épületen belül, szintenkénti járőr feladatok ellátása, rongálások megakadályozása, házirend betartása (az ajánlatkérő nem igényli - Épület, valamint a benne található közművek zártságának ellenőrzése - Az épület nyílászáróinak zártságának ellenőrzése http://ehr.kozbeszerzes.hu/ehr/viewform.jsp?id=19240/2014 4/16
- Az üzemeltetés eseti kérése alapján közreműködik a létesítmény különböző helyiségeinek nyitásában, zárásában, és az ezzel járó kulcskezelésben (azok diszpécser irodában történő felvételével, leadásával) - A diszpécser átmeneti akadályoztatása esetén a biztonsági szolgálat vezetője ellátja a tűzjelző központ felügyeletét és szükség esetén megteszi a szükséges intézkedéseket - Karbantartói jelenlét hiányában (munkaidő után, hétvégeken) az üzemeltetés kérése alapján és igény szerint, ellátja a teherlift kulcsos kezelését és a rendeltetésszerű használat felügyeletét - Karbantartói jelenlét hiányában (munkaidő után, hétvégeken) vagy egyéb akadályoztatásuk esetén gondoskodik a mozgólépcsők nyitva tartás szerinti indításáról, illetve leállításáról, azok rendeltetésszerű használatát felügyeli - A rendezvények során üzemeltető kérése esetén gondoskodik a rendezvényterem árnyékoló szerkezetének és világításának használói igény szerint történő működtetéséről - A teherlift kulcsos kezelése, rendeltetésszerű használatának felügyelete, a mozgólépcsők indítása, leállítása, rendeltetésszerű használatának felügyelete, illetőleg a rendezvényterem árnyékoló szerkezetének és világításának működtetése kapcsán a Megrendelőként szerződő ajánlatkérő vállalja az oktatás, képzés (adott esetben az ismételt oktatás és képzés) szervezését és végrehajtását, illetőleg viseli az ilyen oktatás és képzés költségeit. A Vállalkozóként szerződő ajánlattevőnek arra kell kötelezettséget vállalnia, hogy műszakonként legalább egy fő oktatott (képzett) személyt kell biztosítania. - A rendezvények megtartása során előzetes igény és egyeztetés után, a rendezvényszervezővel és az üzemeltetővel történt megállapodást követően közreműködik a rendezvények ideje alatt az épület általános működési rendjének fenntartásában. Ennek során különös gondossággal jár el a használatba adott területek rendeltetésszerű használatának ellenőrzésében - A biztonsági szolgálat közre működik a szerviz út normális forgalmi rendjének biztosításában, állandó helyszíni őrszemély jelenlétével - Ellátja a mélygarázs parkolási rendjéről szóló általános útmutató szerinti biztonsági szolgálatot érintő feladatokat Bp., VI. ker. Király utca 50. - napi 24 órában 1 fő biztonsági őr látja el a szolgálatot - 30 napra, azaz 1 hónapra 720 óra - Az épület, valamint a benne található közművek zártságának ellenőrzése - Objektum területén járőrözési feladatok ellátása (az ajánlatkérő nem igényli - Az épület nyílászárói zártságának ellenőrzése Bp. I. ker. Attila út 13/A. - hivatali munkaidőn kívül hétfőtől csütörtökig napi 16 órában, pénteken 19 órában - hétvégén és ünnepnapokon 24 órában 1 fő biztonsági őr látja el a vagyonvédelmi tevékenységet - 30 napra, azaz 1 hónapra 560 óra - Ügyfélforgalom beengedése, regisztrálása - Vendégbelépő kártyák kiadása, visszavételezése - Beléptető rendszer ellenőrzése, felügyelete - Kulcsok kiadása bevételezése, és azok pontos regisztrációja http://ehr.kozbeszerzes.hu/ehr/viewform.jsp?id=19240/2014 5/16
- Beérkező telefonhívások fogadása - Kamera rendszer felügyelete - Biztosítja a dolgozók zavartalan munkavégzését - Riasztó és tűzjelző rendszer felügyelete - Ügyfélforgalom után az objektum területén járőrözési feladatok ellátása (az ajánlatkérő nem igényli - A hivatali munkaidőn kívül az épület, valamint a benne található közművek zártságának ellenőrzése - A hivatali munkaidőn kívül az épület nyílászárói bezártságának ellenőrzése Bp., XIV. ker. Gvadányi u. 33-39. - Napi 24 órában 1 fő biztonsági őr látja el a szolgálatot - 30 napra azaz 1 hónapra: 720 óra - Gyalogos-, gépjárműforgalom beengedése, ellenőrzése, regisztrálása - Objektum területén járőrözési feladatok ellátása óránkénti rendszerességgel (az ajánlatkérő nem igényli járőrellenőrző rendszer alkalmazását) - Épület, valamint a benne található közművek zártságának ellenőrzése - Zárás után az épület nyílászárói zártságának ellenőrzése - A vezetendő okmányok pontos vezetése - Kamera rendszer felügyelete Bp., V. ker. Curia u. 3. - Napi 24 órában 1 fő biztonsági őr látja el a szolgálatot - 30 napra, azaz 1 hónapra: 720 óra - Ügyfélforgalom beengedése, ellenőrzése, regisztrálása - Kulcsok kiadás, bevételezése, és azok pontos regisztrációja - Biztosítja a dolgozók zavartalan munkavégzését - Objektum területén járőrözési feladatok ellátása (az ajánlatkérő nem igényli - Ügyfélforgalom után az objektum területén járőrözési feladatok ellátása (az ajánlatkérő nem igényli - Riasztó és tűzjelző rendszer felügyelete - Épület, valamint a benne található közművek zártságának ellenőrzése - Zárás után az épület nyílászárói zártságának ellenőrzése Bp., XI. ker. Budaörsi út 86. - Napi 24 órában 1 fő biztonsági őr látja el a szolgálatot - 30 napra, azaz 1 hónapra: 720 óra - Objektum területén járőrözési feladatok ellátása (az ajánlatkérő nem igényli http://ehr.kozbeszerzes.hu/ehr/viewform.jsp?id=19240/2014 6/16
- Épület, valamint a benne található közművek zártságának ellenőrzése - Zárás után az épület nyílászárói zártságának ellenőrzése Bp., X. ker. Tarkarét u. 8-10. - Napi 24 órában 1 fő biztonsági őr látja el a szolgálatot - 30 napra, azaz 1 hónapra: 720 óra - Az objektum és az ott található értékek vagyonvédelmének biztosítása - Tűzjelző rendszer felügyelete - Objektum területén járőrözési feladatok ellátása (az ajánlatkérő nem igényli - Épület, valamint a benne található közművek zártságának ellenőrzése - Az épület nyílászárói bezártságának ellenőrzése Bp., III. ker. Bécsi út 343. - Napi 24 órában 2 fő biztonsági őr látja el a szolgálatot - 30 napra azaz 1 hónapra: 1440 óra - Gépjárműforgalom beengedése, ellenőrzése, regisztrálása - Objektum területén járőrözési feladatok ellátása óránkénti rendszerességgel (az ajánlatkérő nem igényli járőrellenőrző rendszer alkalmazását) - Az objektum területén található épületek külső nyílászárói épségének ellenőrzése Bp., XI. ker. Nagytétényi út 57. - Napi 24 órában 1 fő biztonsági őr látja el a szolgálatot - 30 napra, azaz 1 hónapra: 720 óra - Objektum területén járőrözési feladatok ellátása (az ajánlatkérő nem igényli - Épület, valamint a benne található közművek zártságának ellenőrzése - Az épület nyílászárói zártságának ellenőrzése Bp., XI. ker. Budakeszi út 55. - Napi 24 órában 1 fő biztonsági őr látja el a szolgálatot - 30 napra, azaz 1 hónapra 720 óra - Objektum területén járőrözési feladatok ellátása (az ajánlatkérő nem igényli http://ehr.kozbeszerzes.hu/ehr/viewform.jsp?id=19240/2014 7/16
- Épület, valamint a benne található közművek zártságának ellenőrzése Bp., XI. ker. Kőérberki út 1-3. - Napi 24 órában 1 fő biztonsági őr látja el a szolgálatot - 30 napra, azaz 1 hónapra 720 óra - Az objektum és az ott lévő raktárak vagyonvédelmének biztosítása - Objektum területén járőrözési feladatok ellátása (az ajánlatkérő nem igényli Bp. XIII. ker. Margitsziget Kristályvíz palackozó üzem (23800/7. hrsz) - Napi 24 órában 1 fő biztonsági őr látja el a szolgálatot - 30 napra, azaz 1 hónapra 720 óra - Objektum területén járőrözési feladatok ellátása (az ajánlatkérő nem igényli - Épület, valamint a benne található közművek zártságának ellenőrzése Tordas Kastély Tordas 2463 Sajnovics tér 5. - Napi 24 órában 2 fő biztonsági őr látja el a szolgálatot - 30 napra azaz 1 hónapra: 1440 óra - A kastély teljes körű őrzés- és vagyonvédelmi feladatainak ellátása - Bűncselekmények, szabálysértések elkövetésének megakadályozása, megelőzése - Folyamatos járőrszolgálat ellátása az őrzött területeken (az ajánlatkérő nem igényli - Illetéktelen személyek behatolásának megakadályozása - Engedéllyel belépő személyek regisztrációja Kéthely-Sáripuszta Kastély 8713 Kéthely Sári puszta 1. - Napi 24 órában 3 fő biztonsági őr látja el a szolgálatot - 30 napra azaz 1 hónapra: 2160 óra - A kastély teljes körű őrzés- és vagyonvédelmi feladatainak ellátása - Bűncselekmények, szabálysértések elkövetésének megakadályozása, megelőzése - Folyamatos járőrszolgálat ellátása az őrzött területeken (az ajánlatkérő nem igényli - Illetéktelen személyek behatolásának megakadályozása - Engedéllyel belépő személyek regisztrációja Továbbá mindazon ingatlanok, amelyek a keretszerződés hatálya alatt a Megrendelő tulajdonába, vagyonkezelésébe, használatába vagy üzemeltetésébe kerülnek. Ilyen esetben az ingatlanok http://ehr.kozbeszerzes.hu/ehr/viewform.jsp?id=19240/2014 8/16
felvétele nem igényli a keretszerződés módosítását. A keretszerződés kiterjed továbbá azokra az ad hoc jellegű rendezvény és helyszín biztosítási feladatokra is, amelyeket a keretszerződés fennállása alatt határoz meg a Megrendelő. Ilyen eset nem igényli a keretszerződés módosítását. A megrendelőként szerződő ajánlatkérő fenntartja magának a jogot arra, hogy az egyes ingatlanok vonatkozásában az őrzés-védelemi tevékenység létszám és időigényét egyoldalúan módosítsa (növelje vagy csökkentse) a tényleges szolgáltatási igényeknek megfelelően. A megrendelőként szerződő ajánlatkérő a feladatleírásban meghatározott ingatlanokat akkor adja a vállalkozóként szerződő ajánlattevő birtokába (őrzés-védelmi szolgáltatás kezdő időpontja az adott ingatlan vonatkozásában), amikor az adott ingatlant a megrendelőként szerződő ajánlatkérő részére tisztázott jogcímmel átadták (azaz a megrendelőként szerződő ajánlatkérő részéről az őrzés-védelmi érdekeltség minden tekintetben tisztázottá vált). II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fő tárgy 79715000-9 További tárgy(ak) 79713000-5 Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék (adott esetben) II.2) A SZERZŐDÉS(EK) VÉGLEGES ÖSSZÉRTÉKE II.2.1) A szerződés(ek) végleges összértéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni számokkal, az összes szerződést, részt, meghosszabbítást és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban a IV.szakaszt (Az eljárás eredménye) kérjük kitölteni) Áfa nélkül Érték: 778247040 Pénznem: HUF [ ] [x] Áfával Áfa (%) 27, 00 II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: III. SZAKASZ: ELJÁRÁS III.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA http://ehr.kozbeszerzes.hu/ehr/viewform.jsp?id=19240/2014 9/16
III.1.1) Az eljárás fajtája Klasszikus ajánlatkérők [ ] A Kbt. 123. -a szerinti, szabadon kialakított eljárás A Kbt. 121. (1) b) pontja szerinti, a Kbt. Második Részében meghatározott szabályok alapján lefolytatott eljárás az alábbiak szerint: [x] Nyílt [ ] Meghívásos [ ] Gyorsított meghívásos [ ] Versenypárbeszéd [ ] Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos [ ] Gyorsított tárgyalásos [ ] Hirdetmény nélküli tárgyalásos [ ] Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt [ ] Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos [ ] Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos [ ] Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos [ ] Kbt. 122/A. szerinti eljárás Közszolgáltató ajánlatkérők [ ] A Kbt. 123. -a szerinti, szabadon kialakított eljárás A Kbt. 121. (1) b) pontja szerinti, a Kbt. Második Részében meghatározott szabályok alapján lefolytatott eljárás az alábbiak szerint: [ ] Nyílt [ ] Meghívásos [ ] Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos [ ] Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos [ ] Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos [ ] Hirdetmény nélküli tárgyalásos [ ] Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos [ ] Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos [ ] Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt [ ] Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos [ ] Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos [ ] Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos [ ] Kbt. 122/A. szerinti eljárás III. 1.1.2.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, valamint a gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: (adott esetben) : III.2) ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK http://ehr.kozbeszerzes.hu/ehr/viewform.jsp?id=19240/2014 10/16
III.2.1) Értékelési szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg) [ ] A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás VAGY (adott esetben a Kbt. 123. -a szerinti eljárásban) [x] Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján Részszempont 1. 1. ajánlati ár (őrzési óradíj - nettó HUF/óra/fő) 55 2. 2. szakmai ajánlat az alábbiak szerint 45 3. 4. 5. 2.1 A személy- és vagyonőrök ellenőrzésére - a jelen szerződés(ek) keretében - alkalmazni kívánt módszerek, műszaki megoldások ismertetése, ezen módszerek és megoldások kidolgozottságának mértéke és szakmai megfelelősége (összhangban a Kbt. 71. (4) bekezdés c) pontjában foglalt minőségre vonatkozó követelmény érvényesítése érdekében). 2.2 A szakmai elvárásokban rögzített alapvető biztonsági szolgáltatási feladatok igazolhatóságára és minősíthetőségére alkalmas dokumentumterv kidolgozottságának mértéke és szakmai megfelelősége. (összhangban a Kbt. 71. (4) bekezdés c) pontjában foglalt minőségre vonatkozó követelmény érvényesítése érdekében) 2.3 A jelen szerződés(ek) keretében alkalmazni kívánt személyes vagyonőrök toborzási, kiválasztási, felkészítési és munkába állítási eljárása folyamatának, módszerének ismertetése, ezen folyamatok és módszer kidolgozottságának mértéke és szakmai megfelelősége. (összhangban a Kbt. 71. (4) bekezdés c) pontjában foglalt minőségre vonatkozó követelmény érvényesítése érdekében) Súlyszám 15 15 15 VAGY [ ] Egyéb: III.2.2) Elektronikus árlejtésre vonatkozó információk Elektronikus árlejtést alkalmaztak [ ] igen [x] nem III.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK http://ehr.kozbeszerzes.hu/ehr/viewform.jsp?id=19240/2014 11/16
III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám: (adott esetben) III.3.2) Az adott szerződésre vonatkozóan sor került korábbi közzétételre a HL-ben [ ] igen [x] nem (Igen válasz esetén töltse ki a megfelelő rovatokat) [ ] Előzetes tájékoztató [ ] Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: /S - A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap) [ ] Ajánlati/részvételi felhívás [ ] Dinamikus beszerzési rendszerben használt egyszerűsített hirdetmény A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: /S - A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap) [ ] Egyéb korábbi közzététel (adott esetben) A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: /S - A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap) A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: /S - A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap) III.3.3) Az adott szerződésre vonatkozóan sor került korábbi közzétételre a KÉ-ben [x] igen [ ] nem (Igen válasz esetén töltse ki a megfelelő rovatokat) [ ] Előzetes tájékoztató [ ] Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap) [x] Eljárást megindító, illetve meghirdető felhívás [ ] Dinamikus beszerzési rendszerben használt egyszerűsített hirdetmény A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: 11323 / 2014 (KÉ-szám/ évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: 2014/06/23 (év/hó/nap) [x] Egyéb korábbi közzététel (adott esetben) A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: 13539 / 2014 (KÉ-szám/ évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: 2014/07/11 (év/hó/nap) A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap) IV. SZAKASZ : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE http://ehr.kozbeszerzes.hu/ehr/viewform.jsp?id=19240/2014 12/16
A SZERZŐDÉS SZÁMA: 1 RÉSZ SZÁMA: 1 ELNEVEZÉS: ŐRZÉS-VÉDELMI FELADATOK ELLÁTÁSA 2014-2016 IV.1) Az eljárás (részajánlat-tételi lehetőség esetén az adott rész vonatkozásában) eredményes volt: [x] igen [ ] nem IV.2) Ha az eljárás (részajánlat-tételi lehetőség esetén az adott rész vonatkozásában) eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem került sor, ennek indoka: IV.3) Ajánlatokra vonatkozó információk A beérkezett ajánlatok száma: 4 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma: 0 IV.4) A szerződéskötés időpontja: 2014/09/09 (év/hó/nap) IV.5) A NYERTES AJÁNLATTEVŐ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Pajzs 07 Zrt. BB Védelem Kft. Referens Kft. közös ajánlattevők Postai cím: Angol u. 77. Város/Község Budapest E-mail: pajzs07@pajzs07.hu Internetcím (URL): Postai irányítószám: 1149 Ország: HU Telefon: +36 12734484 Fax: +36 12734485 IV.6) A SZERZŐDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK (csak számokkal) Áfa nélkül Áfával Áfa (%) A szerződés eredetileg becsült összértéke (adott esetben) Érték: Pénznem: [ ] [ ], A szerződés végleges összértéke Érték: 778247040 Pénznem: HUF és [ ] [ ] [x] [ ] 27, 00, a figyelembe vett legalacsonyabb http://ehr.kozbeszerzes.hu/ehr/viewform.jsp?id=19240/2014 13/16
ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: Pénznem: Éves vagy havi érték esetén: (adja meg) Az évek száma: VAGY a hónapok száma: A szerződés határozatlan időtartamra szól [ ] igen [x] nem IV.7) Alvállalkozásra vonatkozó információk Valószínűsíthető alvállalkozók igénybevétele a szerződéshez: [x] igen [ ] nem (Igen válasz esetén, csak számokkal) Jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítésének értékét vagy arányát (részét): Érték áfa nélkül: (arab számmal) Pénznem: Arány (rész):, (%) Nem ismert [x] Az alvállalkozásba adandó érték/arány rövid meghatározása: (ha ismert) IV.8) A nyertes ajánlattevő kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerinti minősítése [ ] mikro vállalkozás [ ] kisvállalkozás [x] középvállalkozás [ ] egyéb IV.9) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben) Név: Cím: Ellenszolgáltatás összege (csak számokkal): Áfa nélkül Áfával Áfa (%) Érték: Pénznem: [ ] [ ], IV.10) Az ajánlattevők neve és címe (ország is): (adott esetben) Pajzs 07 Zrt. BB Védelem Kft. Referens Kft. közös ajánlattevők (név) 1149 Budapest, Angol u. 77. (cím) HU (székhely szerinti ország) SECTOR Hungary 1992 Zrt. (név) 2724 Újlengyel, Határ út 12. (cím) HU (székhely szerinti ország) S-System Service Kft. (név) 1039 Budapest, Bajtárs köz 6/b. (cím) HU (székhely szerinti ország) Török Biztonsági Szolgálat Kft. és Tímár Őr Kft. közös ajánlattevők (név) 1026 Budapest, Gábor Áron u. 38. (cím) HU (székhely szerinti ország) ----------------------------------(E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó)----------------------------------- IV.11) A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték meg, aki többváltozatú ajánlatot tett [ ] igen [x] nem http://ehr.kozbeszerzes.hu/ehr/viewform.jsp?id=19240/2014 14/16
IV.12) Volt érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt [x] igen [ ] nem ---------------(Ez a szakasz szükség szerint több példányban is használható. Részajánlat-tételi lehetőség esetén ez a szakasz valamennyi részajánlati kör tekintetében, külön-külön töltendő ki.)------------------- V. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK V.1) EURÓPAI UNIÓS ALAPOKRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK A szerződés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos [ ] igen [x] nem (Igen válasz esetén) Hivatkozás a projekt(ek)re és/vagy program(ok)ra: V.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) V.2.1) Hirdetmény közzététele nélkül induló eljárás esetén az eljárást megindító felhívás megküldésének, illetőleg a Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja : Dátum: (év/hó/nap) V.2.2) Az eljárás során figyelembe vett környezetvédelmi szempontok (adott esetben) Az eljárásban környezetvédelmi szempontok kerültek meghatározásra: [ ] szerződéses feltételként [ ] bírálati részszempontként/alszempontként [ ] a műszaki leírás részeként [ ] az alkalmassági feltételek körében környezetvédelmi intézkedések alkalmazásának előírásával (építési beruházás és szolgáltatás megrendelés esetén) [ ] az alkalmassági feltételek körében környezetvédelmi vezetési rendszereknek való megfelelés igazolásával V.2.3) Az eljárás során figyelembe vett szociális szempontok (adott esetben) Az eljárásban szociális szempontok kerültek meghatározásra: [ ] szerződéses feltételként [ ] bírálati részszempontként/alszempontként [ ] a műszaki leírás részeként [ ] alkalmassági feltételként [ ] védett foglalkoztatók számára fenntartott közbeszerzés útján V.2.4) Egyéb információk: V.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK IDŐPONTJA: 2014/09/12 (év/hó/nap) http://ehr.kozbeszerzes.hu/ehr/viewform.jsp?id=19240/2014 15/16
A. MELLÉKLET TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK A másik ajánlatkérő címei, amely nevében az ajánlatkérő a beszerzést végzi Hivatalos név: Postai cím: Város/Község Postai irányítószám: Ország: --------------- (Ez a melléklet szükség szerint több példányban is használható) -------- ------- http://ehr.kozbeszerzes.hu/ehr/viewform.jsp?id=19240/2014 16/16