Az Egészségügyi Minisztérium közleménye az egészségügyi szakképzések területére vonatkozóan az Országos Szakmai Szakértıi Névjegyzékrıl -



Hasonló dokumentumok
Zay Anna Egészségügyi Szakközépiskola és Szakiskola. Szentágothai János Egészségügyi Szakképző Iskola. Fejér Megyei Önkormányzat Humán Főosztály

Sebészet-Traumatológia- Traumatológia 1115 Budapest, Tétényi út Budapest Szent Imre Kórház Gyermekgyógyászat 1115 Budapest, Tétényi út

MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége ( )

Fejfájáscentrumok Magyarországon

Budapest Budapest (Főváros) Ápolási asszisztens iskolarendszeren kívüli január

ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK

Egészségügyi szakképzés keretében kiadott bizonyítványok száma 2010-ben - teljes lista április 21-ei állapot szerint. iskolarendszeren kívüli

2013/S Előzetes tájékoztató

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Fekvıbeteg-gyógyintézet neve Ir. szám Város Cím Telefon Fax Fıgyógyszerész

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46)

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

MOLSZE Vezetőségi tagok elérhetősége Név Munkahely Telefon

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Fekvıbeteg-gyógyintézet neve I.sz. Város Cím Telefon Fax Fıgyógyszerész

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

1. FELNŐTT ÁPOLÁS ÉS GONDOZÁS SZAKMACSOPORT

Cegléd város Önkormányzat Toldy Cegléd Törteli u visszavonásig teljes. Ferenc Kórház

Elrendelés kezdete Komló, Majális tér részleges Kalocsa, Kossuht L. u

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL

Megye OEP Intézmény megnevezése Támogatási összeg (Ft) kód kód

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Támogatás mértéke (Ft)

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzat Egészségügyi Szolgálat Székhely: 1027 Budapest Kapás utca 22

A MetLife szerzıdtetett vizsgálóorvosai

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Elrendelés kezdete Mohács, Szepessy tér Kalocsa, Kossuht L. u

MOLSZE VEZETİSÉG

ELLATASIFORMACSOPORT NEV. Budapest audiológia Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálat Járóbeteg szakellátás 1051 Budapest Hercegprímás u

MOLSZE VEZETİSÉG

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató Dr. Varga Zoltán Balázs

I N T É Z M É N Y I T E L E F O N K Ö N Y V B u d a p e s t F ő v á r o s X I X. k e r. B ö l c s ő d é k

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.)

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Felnőttápolás és gondozás szakmacsoport

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 13-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek

MOLSZE VEZETŐSÉG

Elrendelés kezdete Mohács, Szepessy tér Kalocsa, Kossuht L. u

Batthyány-Strattmann László napi elismerések

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

SYNLAB Magánvérvételi Helyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

JOGSZABÁLYOK. LII. ÉVFOLYAM, 25. SZÁM Ára: 735 Ft SZEPTEMBER 15. TARTALOM

OSAP IV. kötet. Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai. Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet

FELNİTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK

Látogatási tilalom elrendelésének kezdete. Pécs, Ifjúság útja 13, Édesanyák útja 17., József Attila u.7. Rét utca 2, Pacsirta u.1, Akác u.1.

Pest megye. Név cím telefonszám Budapet

Látogatási tilalom elrendelésének kezdete. Pécs, Ifjúság útja 13, Édesanyák útja 17., József Attila u.7. Rét utca 2, Pacsirta u.1, Akác u.1.

Magyar Mellkassebész Társaság tagságának névsora

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája

SZAKMACSOPORTOK ÉS SZAKKÉPESÍTÉSEK

Munka hely Ir.sz. TGY.V.3/2004. Borsik Miklósné Életelixír Gyógyközpont 1138 Budapest Révész u. 2/b Dunakeszi Tamási Á. u. 10/a.

Danfoss NAGYKERESKEDŐK CÍMLISTÁJA (Fűtéstechnika)

ürítési nap hétfő és csütörtök

neve címe vezetője Kossuth u Dózsa Gy. u Kossuth tér Köztársaság tér Kálvin tér Kölcsey u. 7.

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

Szakmai kritérium rendszer az érvényben lévő OKJ-k szerint

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Név Város Nyeremény. Madár Ottóné Várpalota Pöttyös Tejsüti Párna. Sudár Petra Balatonszabadi Pöttyös Tejsüti Párna

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Kötelező Szakmacsoportos Továbbképzések aktuálisok. Baranya megye

SYNLAB Magánvérvételi Helyek

Sugárvédelmi képzésre, továbbképzésre érvényes engedéllyel rendelkezők listája

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.

Természetgyógyászati Szakértői Szaknévsor

Természetgyógyász Szakértői Szaknévsor

Ellátók, kezel k, elterelést végz k, ingyenesen hívható telefonos szolgálatok

Elnökség. Jelölt elnök: Béres Margit. Országos Onkológiai Intézet, 1122 Budapest, Ráth Gy. u Tel:

DR. KOLLÁR LAJOS, a Pécsi Tudományegyetem Központi Érsebészeti Klinika egyetemi tanára, professzor emeritusa részére.

A választók névjegyzéke

KÖRZETLEÍRÓ LISTA. Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa

Kapacitás változás Krónikus ellátásba konvertált aktív ágy Ágyszám eft Ágyszám eft Ágyszám eft. Járóbeteg ellátásba konvertált aktív ágy

I-III. összesen. III. kategória. Fizetendı (Ft) II. kategória. Csapat. Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. kategória

A teljesítmény-volumen korlát (keret) hatása az onkológiai ellátás finanszírozására

Támogatási összeg eft Bajai Kórház Betegelőjegyzési rendszer kiépítésére Városi Ön. Kórház-Ri., Kalocsa IT technológia fejlesztésére.

A nemzeti erőforrás miniszter.../2010. (. ) NEFMI rendelete

Lap1 LEJÁRT SÍRHELYEK -ABC NÉV LEÁNYKORI NÉV SZÜL. ELHUNYT SÍRHELY

Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS

Átírás:

Az Egészségügyi Minisztérium közleménye az egészségügyi szakképzések területére vonatkozóan az Országos Szakmai Szakértıi Névjegyzékrıl - a 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékrıl - alapján Nyilvántartási Dr. Név neve Szakképesítés: Ápolási asszisztens OKJ : 31 5012 01 1/2003/I/H Antal Józsefné Zay Anna Egészségügyi Szakközépiskola és Szakiskola 4400 Nyíregyháza Család u. 11. 4400 Nyíregyháza Liszt F. út 22. 2/2003/I/H Lazarovics Marcella Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 1118 Budapest Somló köz 6. II/3. 3/2003/I/H Dr. Halmos Tamásné Ludovika Humán Középiskola és 1083 Budapest Ludovika tér 1. 1125 Budapest Kikelet u. 43/b. 4/2003/I/H Ridegné Cseke Irén Semmelweis Ignác Egészségügyi Szakközép-, Szakiskola és 1194 Budapest Csengı u. 1. 1202 Budapest Torda u. 7. 5/2003/I/H Dr. Váradyné Horváth Ágnes Baranya Megyei Kórház 7601 Pécs Rákóczi út 2. Pf.: 172. 7632 Pécs Olga u. 5. fsz. 2. 6/2003/I/H Vízvári László Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 2011 Budakalász Fecske u. 23. 7/2003/I/H Dr. Záray Gyuláné Szent Imre Kórház 1115 Budapest Tétényi út 12-16. 1222 Budapest Gádor u. 136. 8/2003/I/H Dr. Zékányné Rimár Ilona Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat Kenézy Gyula Kórház-Rendelıintézet 4043 Debrecen Bartók B. út 2-26. 4032 Debrecen Tessedik S. u. 161. 51/2003/I/H Nagy Tiborné Szigethalom Önkormányzat Szociális Gondozási és Ápolási Központ 2315 Szigethalom Rákóczi F. u. 52. 2315 Szigethalom Piac u. 14. 53/2003/I/H Szigetiné Krasznai Judit Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat 2500 Esztergom Baross G. u. 3. 2510 Dorog Esztergomi u. 28. 60/2003/I/H Demeter Józsefné Szentágothai János Egészségügyi Szakképzı Iskola 1087 Budapest Könyves K. krt. 84. 1089 Budapest Vajda P. u. 11. 62/2003/I/H Mucha Márkné Magyar Ápolási Egyesület 1074 Budapest Alsó erdısor 7. 1112 Budapest Brassói u. 99. 5/2004/I. Ilyés Judit BM Központi Kórház és Intézményei 1071 Budapest ligeti fasor 9-13. 1201 Budapest Pacsirta u. 109. 7/2004/I. Pápai Tibor MH Központi Honvéd Kórház 1126 Budapest Királyhágó u. 1-3. 2611 Felsıpetény Rákóczi út 5. 12/2004/I. Huszka Klára Edit Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakközépiskola és Szakképzı Intézet 6000 Kecskemét Nyíri út 73. 6044 Kecskemét Úrihegy 137/6. 4/2005/I. Kovács Tünde Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 2700 Cegléd Wesselényi u. 11/b. 7/2005/I. Perkó Magdolna 1043 Budapest Kassai u. 24/a. 1041 Budapest Deák F. u. 65. 11/2005/I. Tóth Lászlóné Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 6000 Kecskemét Számadó u. 7. 1/2005/I/H Jakus Edit Petz Aladár Megyei Oktató Kórház 9024 Gyır Vasvári P. u. 2-4. 9024 Gyır Répce u. 30. 1/2006/I. Dr. Benkó Andrásné Dr. Kelemen Endre Szakközépiskola 7100 Szekszárd Kecskés Ferenc u. 8-10. 7100 Szekszárd Ibolya u. 13. 2/2006/I. Duló Attiláné Jahn Ferenc Délpesti Kórház 1204 Budapest Köves u. 1. 1196 Budapest Batthyány u. 55. 3/2006/I. Havay Ildikó Tormay Károly Egészségügyi Szakrendelı 2100 Gödöllı Petıfi u. 1. 1173 Budapest Barátka u. 19. 4/2006/I. Melczer Andrea Egészségügyi Szaképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 1114 Budapest Ulászló u. 32-36. 5/2006/I. Szabó Andrásné Jahn Ferenc Délpesti Kórház 1204 Budapest Köves u. 1. 1195 Budapest Zrinyi u. 7. III/9. 6/2006/I. Szecsei Anna Mária Iskolavédınıi Szolgálat 2340 Kiskunlacháza Kossuth tér 1. 2340 Kiskunlacháza Erkel F. u. 7. 1. oldal

Dr. Név neve 7/2006/I. Dr. Zádori Magdolna ÁNTSZ XIX. ker. Intézet 1191 Budapest Áruház köz 2-4. 1191 Budapest Rákóczi u. 2-22. II/65. 9/2005/I. Szegedi Judit Katalin Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola 3529 Miskolc Szigethy M. u. 8. 3529 Miskolc Szilvás u. 2. 1/2007/I/H. Csóka Mária Semmelweis Egyetem Egészségügyi Fıiskolai Kar 1088 Budapest Vas u. 17. 2800 Tatabánya Réti u. 59. 2/2. 16/2007/I/H. Rozsos Erzsébet Semmelweis Egyetem Egészségügyi Fıiskolai Kar 1088 Budapest Vas u. 17. 1111 Budapest Bartók B. u. 56. 3/5.a. 5/2008/I 4/2008/I/H Fodor János Tímárné Szabó Márta Török János Mezıgazdasági és Egészségügyi Szakképzı Iskola Raoul Wallenberg Humán Szakképzı Iskola és 2701 Cegléd Széchenyi u. 16. 2701 Cegléd Kossuth Ferenc u. 52. 1083 Budapest Ludovika u. 1. 2141 Csömör Sármány u. 16. Szakképesítés: Ápoló OKJ : 54 5012 01 3/2003/I. Greksza Lászlóné i Önkormányzat Kórháza 5900 Orosháza Könd u. 59. 5920 Csorvás Sallai u. 54. 13/2003/I. Várszegi Judit ÁNTSZ Balatonfüred i Intézete 8230 Balatonfüred Major u. 5. 8220 Balatonalmádi Laposa D. u. 8. 1/2003/I/H Antal Józsefné Zay Anna Egészségügyi Szakközépiskola és Szakiskola 4400 Nyíregyháza Család u. 11. 4400 Nyíregyháza Liszt F. út 22. 2/2003/I/H Lazarovics Marcella Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 1118 Budapest Somló köz 6. II/3. 3/2003/I/H Dr. Halmos Tamásné Ludovika Humán Középiskola és 1083 Budapest Ludovika tér 1. 1125 Budapest Kikelet u. 43/b. 4/2003/I/H Ridegné Cseke Irén Semmelweis Ignác Egészségügyi Szakközép-, Szakiskola és 1194 Budapest Csengı u. 1. 1202 Budapest Torda u. 7. 5/2003/I/H Dr. Váradyné Horváth Ágnes Baranya megyei Kórház 7601 Pécs Rákóczi út 2. Pf.: 172. 7632 Pécs Olga u. 5. fsz. 2. 6/2003/I/H Vízvári László Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 2011 Budakalász Fecske u. 23. 7/2003/I/H Dr. Záray Gyuláné Szent Imre Kórház 1115 Budapest Tétényi út 12-16. 1222 Budapest Gádor u. 136. 8/2003/I/H Dr. Zékányné Rimár Ilona Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat Kenézy Gyula Kórház-Rendelıintézet 4043 Debrecen Bartók B. út 2-26. 4032 Debrecen Tessedik S. u. 161. 10/2003/I/H Dr. Farkas Istvánné Kossuth Zsuzsa Humán Szakközépiskola és 1032 Budapest Bécsi út 134. 1013 Budapest Krisztina tér 10. 11/2003/I/H Gyöngyösi Jánosné Dienes László, Egészségügyi Szociális Szakképzı Iskola 4029 Debrecen Thomas Mann u. 16. 4029 Debrecen Karácsony Gy. u. 7. 12/2003/I/H Horváthné Bukta Veronika Deák Ferenc Szakközép- és Szakmunkás- képzı Iskola 8900 Zalaegerszeg Göcseji út 16. 8900 Zalaegerszeg Pataki Ferenc út 4. 13/2003/I/H Dr. Kurucz Béláné Dienes László, Egészségügyi Szociális Szakképzı Iskola 4027 Debrecen Thomas Mann u. 15. 4028 Debrecen Nagyerdei krt. 2. 14/2003/I/H Pálfi Ferencné Pécsi Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Fıiskolai Kar 7623 Pécs Rét u. 4. 7631 Pécs Nagyposta-völgy u. 93. 15/2003/I/H Sasváriné Bojtor Anna Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Fıiskolai Kar 7623 Pécs Rét u. 4. 7632 Pécs Fagyöngy u. 4. 16/2003/I/H Simon Ilona Debreceni Egyetem Orvos- és Egészség- tudományi Centrum 4012 Debrecen Nagyerdei krt. 98. 4029 Debrecen Faraktár u. 31. fsz. 3. 17/2003/I/H Szalóky Jolán Karolina ÁNTSZ Fıvárosi Intézete 1138 Budapest Váci út 174. 1076 Budapest Verseny u. 16. 18/2003/I/H Tóth Csilla Szegedi Tudományegyetem Oktatokórház 6725 Szeged Kálvária sgt. 57. 6762 Sándorfalva Kassai u. 15. 19/2003/I/H Tóth Zoltánné Dienes László, Egészségügyi Szociális Szakképzı Iskola 4029 Debrecen Thomas Mann u. 16. 4033 Debrecen Acsádi u. 38. 2. oldal

Dr. Név neve 20/2003/I/H Vízváriné Deli Éva Igazságügyi Megfigyelı és Elmegyógyító Intézet 1475 Budapest Pf.: 22. 2011 Budakalász Fecske u. 23. 47/2003/I/H Dr. Gombos Sándorné Dienes László, Egészségügyi Szociális Szakképzı Iskola 4027 Debrecen Thomas Mann u. 16. 4032 Debrecen Gárdonyi G. u. 16. 49/2003/I/H Forgó Ignácné Szentágothai János Egészségügyi Szakképzı Iskola 1087 Budapest Könyves K. krt. 84. 1222 Budapest Mész u. 8. 51/2003/I/H Nagy Tiborné Szigethalom Önkormányzat Szociális Gondozási és Ápolási Központ 2315 Szigethalom Rákóczi F. 52. 2315 Szigethalom Piac u. 14. 52/2003/I/H Szloboda Imréné Markhot Ferenc Kórház-Rendelıintézet 3301 Eger Széchenyi u. 27. 3300 Eger Bartók tér 17/a. 53/2003/I/H Szigetiné Krasznai Judit Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat 2500 Esztergom Baross G. u. 3. 2510 Dorog Esztergomi u. 28. 59/2003/I/H Dr. Csengery Béláné Szentágothai János Egészségügyi Szakképzı Iskola 1087 Budapest Könyves K. krt. 84. 1034 Budapest Podolin u. 5. 60/2003/I/H Demeter Józsefné Szentágothai János Egészségügyi Szakképzı Iskola 1087 Budapest Könyves K. krt. 84. 1088 Budapest Vajda P. u. 11. 61/2003/I/H Maurer Miklósné Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakközépiskola és V/15. 62/2003/I/H Mucha Márkné Magyar Ápolási Egyesület 1074 Budapest Alsó erdısor 7. 1112 Budapest Brassói út 99. 74/2003/I/H Dr. Rideg Lászlóné Pécsi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinika 7623 Pécs Rét u. 2. 7621 Pécs Kazinczy F. u. 1. 75/2003/I/H Kovácsné Kelemen Judit Pécsi Tudományegyetem 7624 Pécs Szigeti út 12. 7624 Pécs Bálicsi út 25. 79/2003/I/H Dr. Fenyvesi Györgyné Kossuth Zsuzsanna, Egészségügyi Szaközzép- és Szakiskola 6724 Szeged Kálvária sgt. 1. 6722 Szeged Nemes Takács u. 4. 4/2005/I. Kovács Tünde Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 2700 Cegléd Wesselényi u. 11/b. 5/2004/I. Ilyés Judit BM Központi Kórház és Intézményei 1071 Budapest ligeti fasor 9-13. 1201 Budapest Pacsirta u. 109. 7/2004/I. Pápai Tibor MH Központi Honvéd Kórház 1126 Budapest Királyhágó u. 1-3. 2611 Felsıpetény Rákóczi út 5. 12/2004/I. Huszka Klára Edit Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakközépiskola és Szakképzı Intézet 6000 Kecskemét Nyíri út 73. 6044 Kecskemét Úrihegy 137/6. 5/2005/I. Márkusné Márton Hajnalka Emberbarát Alapítvány, Drogrehabilitációs Intézet 1105 Budapest Cserkesz u. 5-7. 2120 Dunakeszi István u. 7. 7/2005/I. Perkó Magdolna 1043 Budapest Kassai u. 24/a. 1041 Budapest Deák F. u. 65. 9/2005/I. Szegedi Judit Katalin Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola 3529 Miskolc Szigethy M. u. 8. 3529 Miskolc Szilvás u. 2. 11/2005/I. Tóth Lászlóné Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 6000 Kecskemét Számadó u. 7. 1/2005/I/H Jakus Edit Petz Aladár Megyei Oktató Kórház 9024 Gyır Vasvári P. u. 2-4. 9024 Gyır Répce u. 30. 2/2005/I/H Dr. Meskó Éva Flór Ferenc Kórház 2143 Kistarcsa Semmelweis tér 1. 1012 Budapest Várfok u. 12. 1/2006/I. Dr. Benkó Andrásné Dr. Kelemen Endre Szakközépiskola 7100 Szekszárd Kecskés Ferenc u. 8-10. 7100 Szekszárd Ibolya u. 13. 2/2006/I. Duló Attiláné Jahn Ferenc Délpesti Kórház 1204 Budapest Köves u. 1. 1196 Budapest Batthyány u. 55. 3/2006/I. Havay Ildikó Tormay Károly Egészségügyi Szakrendelı 2100 Gödöllı Petıfi u. 1. 1173 Budapest Barátka u. 19. 5/2006/I. Szabó Andrásné Jahn Ferenc Délpesti Kórház 1204 Budapest Köves u. 1. 1195 Budapest Zrinyi u. 7. III/9. 6/2006/I. Szecsei Anna Mária Iskolavédınıi Szolgálat 2340 Kiskunlacháza Kossuth tér 1. 2340 Kiskunlacháza Erkel F. u. 7. 7/2006/I. Dr. Zádori Magdolna ÁNTSZ XIX. ker. Intézete 1191 Budapest Áruház köz 2-4. 1191 Budapest Rákóczi u. 2-22. II/65. 8/2006/I. Dr. Bárány István 3526 Miskolc Bulcsu u. 22. II/9. 3. oldal

Dr. Név neve 9/2006/I. Dr. Havay Miklós I. sz. Háziorvosi Rendelı 2144 Kerepes Tölgyfa u. 3. 1173 Budapest Barátka u. 19. 10/2006/I. Dr. Karsai László OEP Elemzési és Szakmai Ellenırzési Fıosztály 1139 Budapest Váci út 73/a. 1076 Budapest Verseny u. 16. fsz/2. 11/2006/I. Dr. Nánási Judit Széchenyi István Egyetem Egészségtudományi Tanszék 9026 Gyır Egyetem tér 1. 1116 Budapest Rátz László u. 17. 12/2006/I. Piskóti Zoltánné Jahn Ferenc Délpesti Kórház 1204 Budapest Köves u. 1. 2040 Budaırs József Attila u. 1. 13/2006/I. Pólya Lajosné 1213 Budapest Puli sétány 25. II/9. 14/2006/I. Szabó Gyuláné Kaposi Mór Oktató Kórház 7400 Kaposvár Tallián Gy. u. 20-32. 7400 Kaposvár Zaranyi ltp. 16. 30/2006/I Morvai Tünde 1044 Budapest Váci út 73/A 1048 Budapest Hargita u. 8. 1/2006/I/H Pongóné Kovács Erika Szentgyörgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakközépiskola és Szakképzı Intézet 6001 Kecskemét Nyíri út 73. 6000 Kecskemét Lukács Gy. u. 6. 2/2007/I/H. Csóka Mária Semmelweis Egyetem Egészségügyi Fıiskolai Kar 1088 Budapest Vas u. 17. 2800 Tatabánya Réti u. 59. 2/2. 17/2007/I/H. Rozsos Erzsébet Semmelweis Egyetem Egészségügyi Fıiskolai Kar 1088 Budapest Vas u. 17. 1111 Budapest Bartók B. u. 56. 3/5.a. 23/2007/I/H. Turcsán Julianna Egyéni vállalkozó 5700 Gyula Aulich L. u. 4/a. 5700 Gyula Aulich L. u. 4/a. 4/2008/I 9/2008/I Fodor János Vargáné Nemes Ildikó Török János Mezıgazdasági és Egészségügyi Szakképzı Iskola Zay Anna, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium 2701 Cegléd Széchenyi u. 16. 2701 Cegléd, 4400 Nyíregyháza Család u. 11. 4551 Nyíregyháza- Oros, Kossuth Ferenc u. 52. Zsurló út 22. 11/2008/I Bodóné Erıs Rózsa Jósa András Oktató Kórház 4400 Nyíregyháza Szent István u. 68. 4400 Nyíregyháza, Május 1. tér 3. I/8. 3/2008/I/H Tímárné Szabó Márta Raoul Wallenberg Humán Szakképzı Iskola és 1083 Budapest Ludovika u. 1. 2141 Csömör Sármány u. 16. Szakképesítés: Csecsemı és gyermekápoló OKJ : 54 5012 02 21/2003/I/H Papp Katalin Debreceni Egyetem Orvos- és Egészség-tudományi Centrum 4400 Nyíregyháza Sóstói u. 2. 4400 Nyíregyháza Északi krt. 40. IV/16. 57/2003/I/H Szálteleki Józsefné Szentágothai János Egészségügyi Szakképzı Iskola 1087 Budapest Könyves K. krt. 84. 1144 Budapest Füredi park 7. III/10. 60/2003/I/H Demeter Józsefné Szentágothai János Egészségügyi Szakképzı Iskola 1087 Budapest Könyves K. krt. 84. 1088 Budapest Vajda P. u. 11. 61/2003/I/H Maurer Miklósné Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakközépiskola és 76/2003/I/H Dr. Pálinkás Éva Doki Néni Egészségügyi Bt. 3300 Eger Berze Nagy J. u. 1. 3300 Eger V/15. Hatvanikapu tér 8. II/16. 77/2003/I/H Dr. Békefi Dezsı Szent Borbála Kórház 2800 Tatabánya Dózsa Gy. u. 77. 2890 Tata Deák F. u. 9. 78/2003/I/H Dr. Békefi Dezsıné Szent Borbála Kórház 2800 Tatabánya Dózsa Gy. u. 77. 2890 Tata Deák F. u. 9. 13/2004/I. Dr. Benyó Gábor Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika 1083 Budapest Bókay u. 53. 1141 Budapest Paskál u. 5/b. 4/2006/I. Melczer Andrea Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 1116 Budapest Ulászló u. 32-36. 6/2006/I. Szecsei Anna Mária Iskolavédınıi Szolgálat 2340 Kiskunlacháza Kossuth tér 1. 2340 Kiskunlacháza Erkel F. u. 7. 7/2005/I. Perkó Magdolna 1043 Budapest Kassai u. 24/a. 1041 Budapest Deák F. u. 65. 15/2006/I. Dr. Sólyom Enikı BAZ Megyei Kórház Egyetemi Oktató Kórház 3505 Miskolc Szentpéteri kapu 72-76. 3525 Miskolc Csermely u. 63. 4. oldal

Dr. Név neve 3/2007/I/H. Csóka Mária Semmelweis Egyetem Egészségügyi Fıiskolai Kar 1088 Budapest Vas u. 17. 2800 Tatabánya Réti u. 59. 2/2. 14/2008/I Simon Béláné BAZ Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház 3530 Miskolc Szentpéteri kapu 72-76. 3524 Miskolc Jósika u. 31. 3/2. Szakképesítés: Egészségır-fertıtlenítı OKJ : 31 5002 02 22/2003/I/H Dr. Erdıs Gyula Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ 1097 Budapest Gyáli út 2-6. 1133 Budapest Pozsonyi út 44. 23/2003/I/H Markója Tamás ÁNTSZ Fıvárosi Intézete 1138 Budapest Váci út 174. 1141 Budapest Mogyoródi út 76. 70/2003/I/H Dr. Vass Ádám ÁNTSZ Országos Tisztifıorvosi Hivatal 1097 Budapest Gyáli út 2-6. 1031 Budapest Kazal u. 95. 10/2004/I. Dr. Bajomi Dániel Bábolna Környezetbiológia Központ Kft. 1107 Budapest Szállás u. 6. 1055 Budapest Falk M. u. 6. 1/2005/I. Dr. Benya László Budapest Fıvárosi ÁNTSZ IV. ker. Intézete 1046 Budapest Óceán-árok u. 7. 2890 Tata Szilágyi Erzsébet u. 121. Szakképesítés: Egészségügyi gázmester (kártevıirtó) OKJ : 51 5002 01 22/2003/I/H Dr. Erdıs Gyula Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ 1097 Budapest Gyáli út 2-6. 1133 Budapest Pozsonyi út 44. 23/2003/I/H Markója Tamás ÁNTSZ Fıvárosi Intézete 1138 Budapest Váci út 174. 1141 Budapest Mogyoródi út 76. 70/2003/I/H Dr. Vass Ádám ÁNTSZ Országos Tisztifıorvosi Hivatal 1097 Budapest Gyáli út 2-6. 1031 Budapest Kazal u. 95. 10/2004/I. Dr. Bajomi Dániel Bábolna Környezetbiológia Központ Kft. 1107 Budapest Szállás u. 6. 1055 Budapest Falk M. u. 6. 1/2005/I. Dr. Benya László Budapest Fıvárosi ÁNTSZ IV. ker. Intézete 1046 Budapest Óceán-árok u. 7. 2890 Tata Szilágyi Erzsébet u. 121. Szakképesítés: Egészségügyi gyakorlatvezetı OKJ : 71 1408 01 6/2003/I. Vízvári László Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 2011 Budakalász Fecske u. 23. 4/2005/I. Kovács Tünde Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 2700 Cegléd Wesselényi u. 11/b. 7/2005/I. Perkó Magdolna 1043 Budapest Kassai u. 24/a. 1041 Budapest Deák F. u. 65. 11/2005/I. Tóth Lászlóné Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 6000 Kecskemét Számadó u. 7. Szakképesítés: Egészségügyi kártevıirtó szakmunkás OKJ : 31 5002 04 1/2003/I. Dr. Erdıs Gyula Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ 1097 Budapest Gyáli út 2-6. 1133 Budapest Pozsonyi út 44. 2/2003/I. Markója Tamás Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Fıvárosi Intézete 1138 Budapest Váci út 174. 1141 Budapest Mogyoródi út 76. 10/2004/I. Dr. Bajomi Dániel Bábolna Környezetbiológia Központ Kft. 1107 Budapest Szállás u. 6. 1055 Budapest Falk M. u. 6. 1/2005/I. Dr. Benya László Budapest Fıvárosi ÁNTSZ IV. ker. Intézete 1046 Budapest Óceán-árok u. 7. 2890 Tata Szilágyi Erzsébet u. 121. Szakképesítés: Egészségügyi menedzser OKJ : 54 5012 05 6/2003/I. Vízvári László Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 2011 Budakalász Fecske u. 23. 7/2005/I. Perkó Magdolna 1043 Budapest Kassai u. 24/a. 1041 Budapest Deák F. u. 65. 12/2008/I Dr. Somlai András Wellness Klinika Kft. 2100 Gödöllı Csalogány u. 29. 1092 Budapest Ráday u. 31/J. Fsz. 2. Szakképesítés: Egészségügyi operátor OKJ : 52 4641 01 6/2003/I/H Vízvári László Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 2011 Budakalász Fecske u. 23. 51/2003/I/H Nagy Tiborné Szigethalom Önkormányzat Szociális Gondozási és Ápolási Központ 2315 Szigethalom Rákóczi F. u. 52. 2315 Szigethalom Piac u. 14. 61/2003/I/H Maurer Miklósné Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakközépiskola és V/15. 5. oldal

Dr. Név neve 4/2006/I. Melczer Andrea Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 1116 Budapest Ulászló u. 32-36. 5/2006/I. Szabó Andrásné Jahn Ferenc Délpesti Kóház 1204 Budapest Köves u. 1. 1195 Budapest Zrinyi u. 7. II/9. Szakképesítés: Egészségügyi szakasszisztens (általános és vasculáris UH diagnosztikai szakasszisztens) OKJ : 54 5018 01 5/2003/I. Dr. Riedl Erika Országos Gyógyintézeti Központ 1135 Budapest Szabolcs u. 35. 1124 Budapest Kiss János alt. u. 82. 24/2003/I/H Dr. Fornet Béla NEK Kft. 1134 Budapest Dózsa Gy. út 112. 1115 Budapest Mohai u. 2/b. 25/2003/I/H Dr. Morvay Zita Szegedi Tudományegyetem Radiológiai Klinika 6720 Szeged Korányi fasor 8. 6722 Szeged Bartók tér 10. Szakképesítés: Egészségügyi szakasszisztens (aneszteziológiai szakasszisztens) OKJ : 54 5018 01 7/2003/I/H Dr. Záray Gyuláné Szent Imre Kórház 1115 Budapest Tétényi út 12-16. 1222 Budapest Gádor u. 136. 19/2003/I/H Tóth Zoltánné Dienes László, Egészségügyi Szociális Szakképzı Iskola 4029 Debrecen Thomas Mann u. 16. 4033 Debrecen Acsádi u. 38. 63/2003/I/H Dr. Papp Tamás Jávorszky Ödön i Kórház 2600 Vác Argenti D. tér 1-3. 1114 Budapest Bartók B. út 11-13. 75/2003/I/H Kovácsné Kelemen Judit Pécsi Tudományegyetem 7624 Pécs Szigeti út 12. 7624 Pécs Bálicsi út 25. Szakképesítés: Egészségügyi szakasszisztens (citológiai szakasszisztens) OKJ : 54 5018 01 26/2003/I/H Dr. Vass László Pest Megyei Flór Ferenc Kórház 2143 Kistarcsa Semmelweis tér 1. 1153 Budapest Bocskai u. 29. 66/2003/I/H Dr. Tankáné Sere Éva Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 1111 Budapest Bartók B. u. 52. Szakképesítés: Egészségügyi szakasszisztens (emésztıszervi endoszkópos szakasszisztens) OKJ : 54 5018 01 17/2006/I. Dr. Huoranszki Ferenc Fıvárosi Önkormányzat Szent Margit Kórháza 1032 Budapest Bécsi u.132. 2220 Vecsés Bem u. 11. 10/2008/I Bacskainé Beluzsár Adrienn BAZ Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház 3525 Miskolc Szentpéteri kapu 72-76. 3800 Szikszó Miskolci út 3. Szakképesítés: Egészségügyi szakasszisztens (gyógyfoglalkoztató szakasszisztens) OKJ : 54 5018 01 20/2003/I/H Vízváriné Deli Éva Igazságügyi Megfigyelı és Elmegyógyító Intézet 1475 Budapest Pf.: 22. 2011 Budakalász Fecske u. 23. Szakképesítés: Egészségügyi szakasszisztens (Gyógyszerellátási szakasszisztens) OKJ : 54 5018 01 12/2003/II. Dr. Stuber Istvánné Szentágothai János Egészségügyi Szakképzı Iskola 1087 Budapest Könyves Kálmán krt. 84. 1024 Budapest Keleti K. u. 33. 46/2003/I/H Dr. Hajdú Mária Semmelweis Egyetem Gyógyszerészeti Intézet 1092 Budapest Hıgyes E. u. 7. 1071 Budapest Dembinszky u. 46. 58/2003/I/H Szacsvay Andrásné Szentágothai János Egészségügyi Szakképzı Iskola 1087 Budapest Könyves K. krt. 84. 2314 Halásztelek Kossuth L. u. 33. 6/2007/I/H. Dr. Gombos Margit Anna Phoenix Pharma Zrt. 2151 Fót Keleti M. u. 19. 1125 Budapest Diósárok u. 62/2. 7/2008/I Dr. Fodor András Mihály PAGUSPHARMA Kft. Thaly Kálmán i Gyógyszertár 4026 Debrecen Thaly K. u. 13. 4032 Debrecen Ormós Lajos u. 4. Szakképesítés : Egészségügyi szakasszisztens (Gyógyszertári analitikus szakasszisztens) OKJ : 54 5018 01 3/2008/I Szigeti Ferencné Egészségügyi Minisztérium 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 2713 Csemı Fischer dőlı 5. 8/2008/I Dr. Fodor András Mihály PAGUSPHARMA Kft. Thaly Kálmán i Gyógyszertár 4026 Debrecen Thaly K. u. 13. 4032 Debrecen Ormós Lajos u. 4. Szakképesítés: Egészségügyi szakasszisztens (hisztokémiai és immunhisztokémiai szakasszisztens) OKJ : 54 5018 01 65/2003/I/H Prof. Dr. Tanka Dezsı Szent János Kórház 1125 Budapest Diósárok u. 1. 1111 Budapest Bartók B. u. 52. 66/2003/I/H Dr. Tankáné Sere Éva Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 1111 Budapest Bartók B. u. 52. Szakképesítés: Egészségügyi szakasszisztens (kardiológiai szakasszisztens) OKJ : 54 5018 01 2/2005/I/H Dr. Meskó Éva Pest Megyei Flór Ferenc Kórház 2143 Kistarcsa Semmelweis tér 1. 1012 Budapest Várfok u. 12. 3/2006/I. Havay Ildikó Tormay Károly Egészségügyi Szakrendelı 2100 Gödöllı Petıfi u.1. 1173 Budapest Barátka u. 19. 9/2006/I. Dr. Havay Miklós I. sz. Háziorvosi Háziorvosi Rendelı 2144 Kerepes Tölgyfa u. 3. 1173 Budapest Barátka u. 19. 6. oldal

Dr. Név neve 10/2006/I. Dr. Karsai László OEP Elemzési és Szakmai Ellenırzési Fıosztály 1139 Budapest Váci út 73/a. 1076 Budapest Verseny u. 16. fsz/2. Szakképesítés: Egészségügyi szakasszisztens (klinikai laboratóriumi szakasszisztens) OKJ : 54 5018 01 11/2003/II. Dr. Bariska János Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet Központi Labor 1023 Budapest Frankel Leo u. 62/b. 1024 Budapest Keleti K. u. 10. 27/2003/I/H Dr. Illésné Dr. Németh Mária Országos Laboratóriumi Intézet 1135 Budapest Szabolcs u. 33. 1138 Budapest Népfürdı u. 15/e. 28/2003/I/H Dr. Németh-Csóka Mihály Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet 1529 Budapest Pihenı u. 1. Pf.: 1. 1025 Budapest Mandula u. 18. 65/2003/I/H Prof. Dr. Tanka Dezsı Szent János Kórház 1125 Budapest Diósárok u. 1. 1111 Budapest Bartók B. u. 52. 66/2003/I/H Dr. Tankáné Sere Éva Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 1111 Budapest Bartók B. u. 52. 69/2003/I/H Dr. Valyon Márta Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet 1529 Budapest Pihenı u. 1. Pf.: 1. 1116 Budapest Kondorosi út 29. Szakképesítés: Egészségügyi szakasszisztens (mőtıs szakasszisztens) OKJ : 54 5018 01 13/2003/II. Várszegi Judit ÁNTSZ Balatonfüred i Intézete 8230 Balatonfüred Major u. 5. 8220 Balatonalmádi Laposa D. u. 8. 63/2003/I/H Dr. Papp Tamás Jávorszky Ödön i Kórház 2600 Vác Argenti D. tér 1-3. 1114 Budapest Bartók B. út 11-13. 74/2003/I/H Dr. Rideg Lászlóné Pécsi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinika 7623 Pécs Rét u. 2. 7621 Pécs Kazinczy F. u. 1. 75/2003/I/H Kovácsné Kelemen Judit Pécsi Tudományegyetem 7624 Pécs Szigeti út 12. 7624 Pécs Bálicsi út 25. 9/2005/I. Szegedi Judit Katalin Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola 3529 Miskolc Szigethy M. u. 8. 3529 Miskolc Szilvás u. 2. 16/2006/I. Bátori Magdolna MHK Honvédkórház 1134 Budapest Róbert K. krt. 44. 1144 Budapest Tihany u. 42-44. 8/199. Szakképesítés: Egészségügyi szakasszisztens (pulmonológus-allergológus szakasszisztens) OKJ : 54 5018 01 11/2004/I. Dr. Márialigeti Tivadar Pest Megyei Tüdıgyógyintézet 2045 Törökbálint Munkácsy M. u. 70. 1113 Budapest Bartók B. út 82/II. Szakképesítés: Egészségügyi szakasszisztens (röntgen-mőtıs szakasszisztens) OKJ : 54 5018 01 29/2003/I/H Dr. Hollós Sándor Semmelweis Egyetem Egészségügyi Fıiskolai Kar 1046 Budapest Erkel Gy. u. 26. 1026 Budapest Tüske u. 4/b. 30/2003/I/H Dr. Nagy Endre Szegedi Tudományegyetem 6720 Szeged Korányi fasor 8. 6723 Szeged Szilléri sgt. 49/b. III/7. 15/2007/I/H. Prof. Dr. Repa Imre Kaposvári Egyetem Egészségtudományi Centrum 7400 Kaposvár Guba S. u. 40. 1013 Budapest Attila u. 27. 2/7. Szakképesítés: Egészségügyi szakasszisztens (szülészeti-nıgyógyászati UH diagnosztikai szakasszisztens) szakképesítésokj : 54 5018 01 8/2005/I. Síposné Radványi Zsuzsa Semmelweis Orvostudományi Egyetem ÁOK I. sz. József A. u. 32-34. 1088 Budapest Baross u. 27. 1042 Budapest Szülészeti és Nıgyógyászati Klinika C/11. 10/2005/I. Szolivajsz Katalin BAZ Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház 3526 Miskolc Szentpéteri kapu 72-76. 3525 Miskolc Fábián kapu 3. 5/2. Szakképesítés: Egészségügyi szakasszisztens (transzfuziológiai szakasszisztens) OKJ : 54 5018 01 13/2004/I. Dr. Benyó Gábor Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika 1083 Budapest Bókay u. 53. 1141 Budapest Paskál u. 5/b. 5/2007/I/H. Dr. Gartnerné Országos Vérellátó Szolgálat Regionális Vérellátó Dr. Vörös Katalin Központ 9023 Gyır Magyar u. 8. Pf.: 460. 9012 Gyır Horgas u. 30. Szakképesítés: Élelmezési menedzser OKJ : 54 6601 01 31/2006/I Dr. Kincses László 5600 Békéscsaba Andrássy út 22. 5700 Gyula Székely A. u. 18/3. Szakképesítés: Élelmezésvezetı OKJ : 52 6601 01 31/2003/I/H Prof. Dr. Rigó János Semmelweis Egyetem Egészségügyi Fıiskolai Kar 1085 Budapest Szentkirályi u. 14. 1112 Budapest Sasadi út 182. 67/2003/I/H Gaál Jánosné Labáth Katalin Semmelweis Egyetem Egészségügyi Fıiskolai Kar 1085 Budapest Szentkirályi u. 14. 1144 Budapest Gvadányi u. 62. 7. oldal

Dr. Név neve 68/2003/I/H Németh Istvánné Tátrai Katalin Semmelweis Egyetem Egészségügyi Fıiskolai Kar 1085 Budapest Szentkirályi u. 14. 1051 Budapest Arany J. u. 34. I/5. 31/2006/I Dr. Kincses László Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság 5600 Békéscsaba Andrássy út 22. 5700 Gyula Székely A. u. 18/3. 2/2006/I/H Makainé Vér Julianna Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 1038 Budapest Zemplén Gyızı u. 6. Szakképesítés: Fizioterápiás asszisztens OKJ : 52 5008 01 10/2003/II. Dr. Gyarmati József Szent András Állami Reumatológiai és Rehabilitációs Dr. Schulhof Vilmos 8380 Hévíz Kórház sétány 1. 8360 Keszt Bessenyei u. 26. 32/2003/I/H Papadimitropulosz Haridimoszné Szentágothai János Egészségügyi Szakképzı Iskola 1087 Budapest Könyves K. krt. 84. 1185 Budapest Hámán Kató u. 98. 33/2003/I/H Dr. Tamási László Szent Ferenc Kórház 3501 Miskolc Csabai kapu 42. 3529 Miskolc Perczel Mór u. 31. 49/2003/I/H Forgó Ignácné Szentágothai János Egészségügyi Szakképzı Iskola 1087 Budapest Könyves K. krt. 84. 1222 Budapest Mész u. 8. 54/2003/I/H Dr. Pércsi Anna Mária Gyógyfürdı Kft. 4032 Debrecen Nagyerdei park 1. 4032 Debrecen Soó Rezsı u. 10. 3/2006/I/H Dr. Stiftné Diós Edit Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 1192 Budapest Álmos u. 14. 1/2007/I. Dr. László Gábor Állami Egészségügyi Központ 1134 Budapest Róbert K. krt. 44. 1148 Budapest Adria sétány 1/C. 8/2007/I/H. Dr. Kun Károly Mihály 4025 Debrecen Erzsébet u. 11-13. 4200 Hajdúszoboszló Dózsa Gy. u. 7/a. 13/2008/I Lénárt Miklósné Fiziter Bt. Koch Róbert Kh. 3780 Edelény Dankó P. u. 80. 3530 Miskolc Melinda u. 13. Fsz. 2. Szakképesítés: Fogászati asszisztens OKJ : 52 5046 01 16/2003/II. Dr. Huszák András CONS ORAL Szájsebészeti Betegellátó és Oktató Kft. 1027 Budapest Margit krt. 44. 1125 Budapest Gyöngyvirág út 1. 34/2003/I/H Béky Gyuláné Bókay János Humán Kéttannyelvő Szakközépiskola és 1086 Budapest Csobánc u. 1. 1083 Budapest Szigony u. 3. 35/2003/I/H Dr. Komlóssy Attila HELIO-D Kft. 3530 Miskolc Szemere u. 6. 3530 Miskolc Szemere u. 6. 37/2003/I/H Dr. Végh András Heim Pál Gyermekkórház 1089 Budapest Üllıi u. 86. 1053 Budapest Veres Pálné u. 8. 18/2006/I. Dr. Várnai Gusztáv Fıvárosi Tőzoltóparancsnokság 1081 Budapest Dologház u. 1. 1014 Budapest Uri u. 6. 33/2006/I Dr. Dombi Csaba SE FOK II.sz. Oktatási Részleg 1125 Budapest Kútvölgyi út 4. 1122 Budapest Maros u. 29. 1/2008/I Dr. Rémiás Géza VESZ Egészségügyi Szolgáltató Kht. 4026 Debrecen Füvészkert u. 4. 4025 Debrecen Egyetem sugárút 67. Szakképesítés: Foglalkozás-egészségügyi szakápoló OKJ : 54 5012 04 71/2003/I/H Dr. Téglásyné Bácsi Mária Országos higiénés és Foglakozásegészségügyi Intézet 1096 Budapest Nagyvárad tér 2. 2120 Dunakeszi Barátság út 21. 9/2006/I. Dr. Havay Miklós I. sz. Háziorvosi Rendelı 2144 Kerepes Tölgyfa u. 3. 1173 Budapest Barátka u. 19. 10/2006/I. Dr. Karsai László OEP Elemzési és Szakmai Ellenırzési Osztály 1139 Budapest Váci út 73/a. 1076 Budapest Verseny u. 16. fsz/2. 32/2006/I Dr. Grónai Éva Fodor József Országos Közegészségügyi Központ 1096 Budapest Nagyvárad tér 2. 1093 Budapest Lónyay u. 24. V/58. Szakképesítés: Fogtechnikus OKJ : 54 5046 01 37/2003/I/H Dr. Végh András Heim Pál Gyermekkórház 1089 Budapest Üllıi u. 86. 1053 Budapest Veres Pálné u. 8. 38/2003/I/H Mestyán Frigyes ME-FRI-DENT Bt. 4028 Debrecen Kardos u. 32. 4028 Debrecen Kardos u. 32. 39/2003/I/H Pósáné Szőcs Erika Budapesti Szolgáltató és Kézmővesipari Szakképzı Iskola 1082 Budapest Práter u. 31. 2120 Dunakeszi Iskola sétány 15. I/10. 8. oldal

Dr. Név neve 1/2004/I. Dr. Komlóssy Attila HELIO-D Kft. 3530 Miskolc Szemere u. 6. 3530 Miskolc Szemere u. 6. 4/2006/I/H Schulze László Schulze Foglabor 1146 Budapest Izsó u. 7. 1146 Budapest Katona J. u. 24. 9/2007/I. Szőts László Supradent Kft. 1149 Budapest Angol u. 63. 1163 Budapest Albán u. 29. 7/2007/I/H. Dr. Gyulai-Gaál Szabolcs Semmelweis Egyetem Szájsebészeti és Fogászati Klinika 1085 Budapest Mária u. 52. 1068 Budapest Felsıerdısor u. 12-14. 19/2007/I/H. Solti Ferenc Orvos- és Kórháztechnikai Intézet 1025 Budapest Diósárok u. 3. 2045 Törökbálint Madách u. 3. 20/2007/I/H. Szimler Ferenc 2800 Tatabánya Füzes u. 31. 8621 Zamárdi Vécsei u. 70. 21/2007/I/H. Tömöri József Fog-Ász Bt. 2800 Tatabánya Esztergomi u. 15. 2800 Tatabánya Béla király u. 8. fsz/1. 2/2008/I Dr. Rémiás Géza VESZ Egészségügyi Szolgáltató Kht. 4026 Debrecen Füvészkert u. 4. 4025 Debrecen Egyetem sugárút 67. Szakképesítés: Fülilleszték készítı OKJ : 52 5030 01 38/2003/I/H Mestyán Frigyes ME-FRI-DENT Bt. 4028 Debrecen Kardos u. 32. 4028 Debrecen Kardos u. 32. Szakképesítés: Gyógyászati segédeszköz forgalmazó OKJ : 54 7899 02 19/2006/I. Balogh Ildikó SE EFK Fizioterápiai Tanszék 1085 Budapest Vas u. 17. 1095 Budapest Gabona u. 8. I/5. 20/2006/I. Dr. Gutyán Mária Anna OORI Ortetikai-protetikai Rehabilitációs Szakrendelés- 1134 Budapest Dózsa Gy. u. 144. 1021 Budapest Tárogató lejtı 7. 21/2006/I. Horváth István 2083 Solymár Szabadság u. 26. 22/2006/I. Szabó Zsolt REHABUNIO Rt. 1134 Budapest Dózsa Gy. u. 144. 2234 Maglód Irinyi köz 17. 23/2006/I. Rezsıné Kiss Kamilla REHABUNIO Rt. 1134 Budapest Dózsa Gy. u. 144. 1142 Budapest Kriván u. 11. 24/2006/I. Dr. Till Attila OORI Amputációs és Septikus Sebészeti Osztály 1028 Budapest Szanatórium u. 2. 1024 Budapest Fillér u. 11/A. 4/2006/I/H Schulze László Schulze Foglabor 1146 Budapest Izsó u. 7. 1146 Budapest Katona J. u. 24. 5/2008/I/H Dr. Szabó Gyula 1118 Budapest Villányi út 78/B. Szakképesítés: Gyógyszertári asszisztens OKJ : 52 5052 01 12/2003/II. Dr. Stuber Istvánné Szentágothai János Egészségügyi Szakképzı Iskola 1087 Budapest Könyves Kálmán krt. 84. 1024 Budapest Keleti K. u. 33. 46/2003/I/H Dr. Hajdú Mária Semmelweis Egyetem Gyógyszerészeti Intézet 1092 Budapest Hıgyes E. u. 7. 1071 Budapest Dembinszky u. 46. 58/2003/I/H Szacsvay Andrásné Szentágothai János Egészségügyi Szakképzı Iskola 1087 Budapest Könyves K. krt. 84. 2314 Halásztelek Kossuth L. u. 33. 6/2008/I Dr. Fodor András Mihály PAGUSPHARMA Kft. Thaly Kálmán i Gyógyszertár 4026 Debrecen Thaly K. u. 13. 4032 Debrecen Ormós Lajos u. 4. Szakképesítés: Gyógyúszás foglalkoztató OKJ : 53 5008 01 25/2006/I. atos Katalin BHRG Alapítvány 1082 Budapest Baross u. 111. 1037 Budapest Erdıalja u. 147/B. Szakképesítés: Képi diagnosztikai asszisztens OKJ : 54 5018 03 5/2003/I. Dr. Riedl Erika Országos Gyógyintézeti Központ 1135 Budapest Szabolcs u. 35. 1124 Budapest Kiss János alt. u. 82. 24/2003/I/H Dr. Fornet Béla NEK Kft. 1134 Budapest Dózsa Gy. út 112. 1115 Budapest Mohai u. 2/b. 25/2003/I/H Dr. Morvay Zita Szegedi Tudományegyetem Radiológiai Klinika 6720 Szeged Korányi fasor 8. 6722 Szeged Bartók tér 10. 40/2003/I/H Dr. Kovács Lászlóné Szentágothai János Egészségügyi Szakképzı Iskola 1087 Budapest Könyves K. krt. 84. 1145 Budapest Főzfı u. 12. 41/2003/I/H Lukovich Tamásné Semmelweis Egyetem Központi Radiológiai Diagnosztika 1122 Budapest Határır u. 18. 1146 Budapest Cházár A. u. 17. 73/2003/I/H Maléta Andrea SE Radiológiai és Onkoterápiás Klinika 1082 Budapest Üllıi út 78/a. 1237 Budapest Köves út 102. 9. oldal

Dr. Név neve 6/2005/I. Dr. Molnár Péter Szent Imre Kórház 1115 Budapest Tétényi út 12-16. 1025 Budapest Pusztaszeri köz 2. SZTE ÁOK Radiológiai Klinika Szeged és Euromedic Kossuth L. sgt. 69-4/2007/I. Dr. Nagy Endre 6725 Szeged Semmelweis u. 6. 6724 Szeged Diagnosztics Szeged Kft. Szeged 71. 13/2007/I/H. Prof. Dr. Repa Imre Kaposvári Egyetem Egészségtudományi Centrum 7400 Kaposvár Guba S. u. 40. 1013 Budapest Attila u. 27. 2/7. Szakképesítés: Képi diagnosztikai és intervenciós asszisztens OKJ : 55 5030 01 5/2003/I. Dr. Riedl Erika Országos Gyógyintézeti Központ 1135 Budapest Szabolcs u. 35. 1124 Budapest Kiss János alt. u. 82. 24/2003/I/H Dr. Fornet Béla NEK Kft. 1134 Budapest Dózsa Gy. u. 112. 1115 Budapest Mohai u. 2/b. 25/2003/I/H Dr. Morvay Zita Szegedi Tudományegyetem Radiológiai Klinika 6720 Szeged Korányi fasor 8. 6722 Szeged Bartók tér 10. 29/2003/I/H Dr. Hollós Sándor Semmelweis Egyetem Egészségügyi Fıiskolai Kar 1046 Budapest Erkel Gy. u. 26. 1026 Budapest Tüske u. 4/b. 40/2003/I/H Dr. Kovács Lászlóné Szentágothai János Egészségügyi Szakképzı Iskola 1087 Budapest Könyves K. krt. 84. 1145 Budapest Főzfı u. 12. 41/2003/I/H Lukovich Tamásné Semmelweis Egyetem Központi Radiológiai Diagnosztika 1122 Budapest Határır u. 18. 1146 Budapest Cházár A. u. 17. 6/2005/I. Dr. Molnár Péter Szent Imre Kórház 1115 Budapest Tétényi út 12-16. 1025 Budapes Pusztaszeri köz 2. 5/2007/I. Dr. Nagy Endre SZTE ÁOK Radiológiai Klinika Szeged és Euromedic Diagnosztics Szeged Kft. Szeged 6725 Szeged Semmelweis u. 6. 6724 Szeged Kossuth L. sgt. 69-71. 14/2007/I/H. Prof. Dr. Repa Imre Kaposvári Egyetem Egészségtudományi Centrum 7400 Kaposvár Guba S. u. 40. 1013 Budapest Attila u. 27. 2/7. Szakképesítés: Klinikai elektrofiziológiai asszisztens OKJ : 54 5018 04 26/2006/I. Dr. Hullmann Anna PESTOR Kft. 1113 Budapest Karolina út 34/a. 1112 Budapest Katafa u. 5. Szakképesítés: Klinikai fogászati higiénikus OKJ : 54 5046 02 16/2003/II. Dr. Huszák András CONS ORAL Szájsebészeti Betegellátó és Oktató Kft. 1027 Budapest Margit krt. 44. 1125 Budapest Gyöngyvirág út 1. 34/2003/I/H Béky Gyuláné Bókay János Humán Kéttannyelvő Szakközépiskola és 1086 Budapest Csobánc u. 1. 1083 Budapest Szigony u. 3. 1/2004/I. Dr. Komlóssy Attila HELIO-D KFT. 3530 Miskolc Szemere u. 6. 3530 Miskolc Szemere u. 6. 3/2004/I. Dr. Végh András Heim Pál Gyermekkórház 1089 Budapest Üllıi u. 86. 1053 BUdapest Veres Pálné u. 8. 18/2006/I. Dr. Várnai Gusztáv Fıvárosi Tőzoltóparancsnokság 1081 Budapest Dologház u. 1. 1014 Budapest Uri u. 6. 33/2006/I Dr. Dombi Csaba SE FOK II.sz. Oktatási Részleg 1125 Budapest Kútvölgyi út 4. 1122 Budapest Maros u. 29. Szakképesítés: Klinikai szakápoló (diabetológiai szakápoló) OKJ : 54 5012 03 42/2003/I/H Dr. Halmos Tamás Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet 1529 Budapest Pihenı u. 1. 1125 Budapest Kikelet u. 43/b. 77/2003/I/H Dr. Békefi Dezsı Szent Borbála Kórház Gyermekegészségügyi Egység 2800 Tatabánya Dózsa Gy. u. 77. 2890 Tata Deák F. u. 9. 2/2005/I. Dr. Kautzky László Országos Korányi TBC Intézet 1529 Budapest Pihenı út 1. 1122 Budapest major u. 3/a. 2/2006/I. Duló Attiláné Jahn Ferenc Délpesti Kórház 1204 Budapest Köves u. 1. 1196 Budapest Batthyány u. 55. 28/2006/I. Dr. Halmos Tamásné 1125 Budapest Kikelet u. 43/b. Szakképesítés: Klinikai szakápoló (epidemiológiai szakápoló) OKJ : 54 5012 03 50/2003/I/H Dr. Petrás Gyızı Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ 1097 Budapest Gyáli u. 2-6. 1118 Budapest Köbölkút u. 10. 52/2003/I/H Szloboda Imréné Markhot Ferenc Kórház-Rendelıintézet 3301 Eger Széchenyi u. 27. 3300 Eger Bartók tér 17/a. 70/2003/I/H Dr. Vass Ádám ÁNTSZ Országos Tisztifıorvosi Hivatal 1097 Budapest Gyáli út 2-6. 1031 Budapest Kazal u. 95. Szakképesítés: Klinikai szakápoló (geriátriai szakápoló) szakképesítés OKJ : 54 5012 03 12/2004/I. Huszka Klára Edit Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakközépiskola és Szakképzı Intézet 6000 Kecskemét Nyíri út 73. 6044 Kecskemét Úrihegy 137/6. 10. oldal

Dr. Név neve Szakképesítés: Klinikai szakápoló (gyermekintenzív-terápiás szakápoló) OKJ : 54 5012 03 77/2003/I/H Dr. Békefi Dezsı Szent Borbála Kórház 2800 Tatabánya Dózsa Gy. u. 77. 2890 Tata Deák F. u. 9. 78/2003/I/H Dr. Békefi Dezsıné Szent Borbála Kórház 2800 Tatabánya Dózsa Gy. u. 77. 2890 Tata Deák F. u. 9. Szakképesítés: Klinikai szakápoló (hospice szakápoló és koordinátor) OKJ : 54 5012 03 3/2005/I. Kovácsné Kelemen Judit PTE Orvostudományi és Egészségtudományi Centrum Ápolásvezetés 7624 Pécs Sziget út 12. 7624 Pécs Bálicsi út 25. 3/2006/I. Havay Ildikó Tormay Károly Egészségügyi Szakrendelı 2100 Gödöllı Petıfi u. 1. 1173 Budapest Barátka u. 19. 30/2006/I Morvai Tünde 1044 Budapest Váci út 73/A 1048 Budapest Hargita u. 8. 10/2007/I/H. Munkné Hungária krt. 5-7. V. Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet 1089 Budapest Nagyvárad tér 4. 1101 Budapest Dr. Hegedős Katalin ép. I. lh. 6/1. Szakképesítés: Klinikai szakápoló (intenzív betegellátó szakápoló) OKJ : 54 5012 03 15/2003/I/H Sasváriné Bojtor Anna Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Fıiskolai Kar 7623 Pécs Rét u. 4. 7632 Pécs Fagyöngy u. 4. 63/2003/I/H Dr. Papp Tamás Jávorszky Ödön i Kórház 2600 Vác Argenti D. tér 1-3. 1114 Budapest Bartók B. út 11-13. 12/2006/I. Piskóti Zoltánné Jahn Ferenc Délpesti Kórház 1204 Budapest Köves u. 1. 2040 Budaörs József Attila u. 1. 4/2007/I/H. Csóka Mária Semmelweis Egyetem Egészségügyi Fıiskolai Kar 1088 Budapest Vas u. 17. 2800 Tatabánya Réti u. 59. 2/2. Szakképesítés: Klinikai szakápoló (körzeti-közösségi szakápoló) OKJ : 54 5012 03 12/2004/I. Huszka Klára Edit Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakközépiskola és Szakképzı Intézet 6000 Kecskemét Nyíri út 73. 6044 Kecskemét Úrihegy 137/6. 7/2005/I. Perkó Magdolna 1043 Budapest Kassai u. 24/a. 1041 Budapest Deák F. u. 65. 3/2006/I. Havay Ildikó Tormay Károly Egészségügyi Szakrendelı 2100 Gödöllı Petıfi u. 1. 1173 Budapest Barátka u. 19. 9/2006/I. Dr. Havay Miklós I. sz. Háziorvosi Rndelı 2144 Kerepes Tölgyfa u. 3. 1173 Budapest Barátka u. 19. 10/2006/I. Dr. Karsai László OEP Elemzési és Szakmai Ellenırzési Fıosztály 1139 Budapest Váci út 73/a. 1076 Budapest Verseny u. 16. fsz/2. 11/2006/I. Dr. Nánási Judit Széchenyi István Egyetem Egészségtudományi Tanszék 9026 Gyır Egyetem tér 1. 1116 Budapest Rátz László u. 17. 30/2006/I Morvai Tünde 1044 Budapest Váci út 73/A 1048 Budapest Hargita u. 8. Szakképesítés: Klinikai szakápoló (nefrológiai szakápoló) OKJ : 54 5012 03 43/2003/I/H Dr. Polner Kálmán Szent Margit Kórház 1032 Budapest Bécsi út 132. 1039 Budapest Királyok útja 202. II/7. Szakképesítés: Klinikai szakápoló (onkológiai szakápoló) OKJ : 54 5012 03 13/2004/I. Dr. Benyó Gábor Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika 1083 Budapest Bókay u. 53. 1141 Budapest Paskál u. 5/b. 11/2007/I/H. Munkné Dr. Hegedős Katalin Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet 1089 Budapest Nagyvárad tér 4. 1101 Budapest Hungária krt. 5-7. V. ép. I. lh. 6/1. Szakképesítés: Klinikai szakápoló (pszichiátriai és mentálhigiénés szakápoló) OKJ : 54 5012 03 5/2005/I. Márkusné Márton Hajnalka Emberbarát Alapítvány, Drogrehabilitációs Intézet 1105 Budapest Cserkesz u. 5-7. 2120 Dunakeszi István u. 7. 18/2007/I/H. Sarkadiné Bodogán Mária Kenézy Gyula Kórház 4024 Debrecen Bartók B. u. 2-26. 4033 Debrecen Jurisics u. 11. Szakképesítés: Kórszövettani-szövettani asszisztens OKJ : 54 5018 02 49/2003/I/H Forgó Ignácné Szentágothai János Egészségügyi Szakképzı Iskola 1087 Budapest Könyves K. krt. 84. 1222 Budapest Mész u. 8. 65/2003/I/H Prof. Dr. Tanka Dezsı Szent János Kórház 1125 Budapest Diósárok u. 1. 1111 Budapest Bartók B. u. 52. 11. oldal

Dr. Név neve Szakképesítés: Masszır (fürdıs) OKJ : 31 5008 01 45/2003/I/H Dr. Gyarmati József Szent András Állami Reumatológiai és Rehabilitációs Dr. Schulhof Vilmos 8380 Héviz Kórház sétány 1. 8360 Keszt Bessenyei u. 26. 54/2003/I/H Dr. Pércsi Anna Mária Gyógyfürdı Kft. 4032 Debrecen Nagyerdei park 1. 4032 Debrecen Soó Rezsı u. 10. 64/2003/I/H Dr. Domoki Magdolna Budapest Gyógyfürdıi és Hévizei Rt. 1138 Budapest Népfürdı u. 38. 1065 Budapest Bajcsy Zs. út 49. 4/2004/I. Dr. Csákányi László EUROP-MED Kft. 2040 Budaörs Kossuth u. 9. 2040 Budaörs Kovács u. 2. 6/2004/I. Balassa Piroska Vállalkozó 9700 Szombat Dr. Szabolcs Z. u. 1. IV/406. 9700 Szombat Dr. Szabolcs Z. u. 1. IV/406. 7/2005/I. Perkó Magdolna 1043 Budapest Kassai u. 24/a. 1041 Budapest Deák F. u. 65. 1/2008/I/H Mester Tamás Gáborné ÉDEN-2002. Felnıttképzési Központ 1173 Budapest Pesti u. 170/b. 1171 Budapest Pásztortőz u. 14. Szakképesítés: Masszır (gyógy) OKJ : 51 5008 01 45/2003/I/H Dr. Gyarmati József Szent András Állami Reumatológiai és Rehabilitációs Kórház 8380 Héviz Dr. Schulhof Vilmos sétány 1. 8360 Keszt Bessenyei u. 26. 54/2003/I/H Dr. Pércsi Anna Gyógyfürdı Kft. 4032 Debrecen Nagyerdei park 1. 4032 Debrecen Soó Rezsı u. 10. 64/2003/I/H Dr. Domoki Magdolna Budapest Gyógyfürdıi és Hévizei Rt. 1138 Budapest Népfürdı u. 38. 1065 Budapest Bajcsy Zs. út 49. 2/2004/I. Dr. Görgényi Szabolcs Vas Megyei Markusovszky Kórház 9700 Szombat Markusovszky u. 3. 9700 Szombat Markusovszky u. 2. II/22. 4/2004/I. Dr. Csákányi László EUROP-MED Kft. 2040 Budaörs Kossuth u. 9. 2040 Budaörs Kovács u. 2. 6/2004/I. Balassa Piroska Vállalkozó 9700 Szombat Dr. Szabolcs Z. u. 1. Dr. Szabolcs Z. u. 1. 9700 Szombat IV/406. IV/406. 7/2005/I. Perkó Magdolna 1043 Budapest Kassai u. 24/a. 1041 Budapest Deák F. u. 65. 3/2006/I/H Dr. Stiftné Diós Edit Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 1192 Budapest Álmos u. 14. 2/2007/I. Dr. László Gábor Állami Egészségügyi Központ 1134 Budapest Róbert K. krt. 44. 1148 Budapest Adria sétány 1/C. 6/2007/I. Hegedüs Istvánné MGRH Bt. 8175 Balatonfőzfı Fürst u. 23. 8175 Balatonfőzfı Fürst u. 23. 9/2007/I/H. Dr. Kun Károly Mihály 4025 Debrecen Erzsébet u. 11-13. 4200 Hajdúszoboszló Dózsa Gy. u. 7/a. 22/2007/I/H. Turcsán Julianna Egyéni vállalkozó 5700 Gyula Aulich L. u. 4/a. 5700 Gyula Aulich L. u. 4/a. 2/2008/I/H Mester Tamás Gáborné ÉDEN-2002. Felnıttképzési Központ 1173 Budapest Pesti u. 170/b. 1171 Budapest Pásztortőz u. 14. Szakképesítés: Masszır (sport) OKJ : 51 5008 02 2/2004/I. Dr. Görgényi Szabolcs Vas Megyei Markusovszky Kórház 9700 Szombat Markusovszky u. 3. 9700 Szombat Markusovszky u. 2. II/22. 4/2004/I. Dr. Csákányi László EUROP-MED Kft. 2040 Budaörs Kossuth u. 9. 2040 Budaörs Kovács u. 2. 3/2006/I/H Dr. Stiftné Diós Edit Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 1192 Budapest Álmos u. 14. 10/2007/I. Turcsán Julianna Egyéni vállalkozó 5700 Gyula Aulich L. u. 4/a. 5700 Gyula Aulich L. u. 4/a. Szakképesítés: Mentıápoló OKJ : 52 5012 01 6/2003/I/H Vízvári László Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 2011 Budakalász Fecske u. 23. 19/2003/I/H Tóth Zoltánné Dienes László, Egészségügyi Szociális Szakképzı Iskola 4029 Debrecen Thomas Mann u. 16. 4033 Debrecen Acsádi u. 38. 56/2003/I/H Dr. Bartusné Szabó Eleonóra Kossuth Zsuzsa Humán Szakközépiskola és 1032 Budapest Bécsi út 134. 2131 Göd Pesti út 43/a. 7/2004/I. Pápai Tibor MH Központi Honvéd Kórház 1126 Budapest Királyhágó u. 1-3. 2611 Felsıpetény Rákóczi út 5. 8/2006/I. Dr. Bárány István 3526 Miskolc Bulcsu u. 22. II/9. 12. oldal

Dr. Név neve 29/2006/I. Dr. Engelbrecht Imre Egészségügyi Minisztérium Egészségpolitikai Fıosztály 1051 Budapest Arany János u. 6-8. 2310 Szigetszentmiklós Ady E. u. 28/c. 7/2007/I. Reszegi Imre Országos Mentıszolgálat 2400 Dunaújváros Kossuth L. u.. 2/c. 2458 Kulcs Határ u. 5800/4. 8/2007/I. Sonkoly Zoltán Országos Mentıszolgálat 5600 Békéscsaba Berzsenyi i. 9. 5600 Békéscsaba Andrássy u. 50. Szakképesítés: Mőtıssegéd OKJ : 31 5002 03 63/2003/I/H Dr. Papp Tamás Jávorszky Ödön i Kórház 2600 Vác Argenti D. tér 1-3. 1114 Budapest Bartók B. út 11-13. 74/2003/I/H Dr. Rideg Lászlóné Pécsi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinika 7623 Pécs Rét u. 2. 7621 Pécs Kazinczy F. u. 1. 16/2006/I. Bátori Magdolna MHK Honvédkórház 1134 Budapest Róbert K. krt. 44. 1144 Budapest Tihany u. 42-44. 8/199. Szakképesítés: Orthopédiai cipész OKJ : 33 5272 05 15/2003/II. Dr. Szabó Gyula 1118 Budapest Villányi u. 78/b. 19/2006/I. Balogh Ildikó SE EFK Fizióterápiás Tanszék 1085 Budapest Vas u. 17. 1095 Budapest Gabona u. 8. I/5. 20/2006/I. Dr. Gutyán Mária Anna OORI Ortetikai-Protetikai Rehabilitációs Szakrendelés 1134 Budapest Dózsa Gy. u. 144. 1021 Budapest Tárogató lejtı u. 7. 21/2006/I. Horváth István 2083 Solymár Szabadság u. 26. 22/2006/I. Szabó Zsolt REHABUNIO Rt. 1134 Budapest Dózsa Gy. u. 144 2234 Maglód Irinyi köz 17. 23/2006/I. Rezsıné Kiss Kamilla REHABUNIO Rt. 1134 Budapest Dózsa Gy. u. 144. 1142 Budapest Kriván u. 11. 24/2006/I. Dr. Till Attila Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet 1028 Budapest Szanatórium u. 2. 1024 Budapest Fillér u. 11/A. Szakképesítés: Orthopédiai kötszerész és főzıkészítı OKJ : 33 5276 06 19/2006/I. Balogh Ildikó SE EFK Fizióterápiás Tanszék 1085 Budapest Vas u. 17. 1095 Budapest Gabona u. 8. I/5. 20/2006/I. Dr. Gutyán Mária Anna OORI Ortetikai-Protetikai Rehabilitációs Szakrendelés 1134 Budapest Dózsa Gy. u. 144. 1021 Budapest Tárogató lejtı u. 7. 21/2006/I. Horváth István 2083 Solymár Szabadság u. 26. 22/2006/I. Szabó Zsolt REHABUNIO Rt. 1134 Budapest Dózsa Gy. u. 144 2234 Maglód Irinyi köz 17. 23/2006/I. Rezsıné Kiss Kamilla REHABUNIO Rt. 1134 Budapest Dózsa Gy. u. 144. 1142 Budapest Kriván u. 11. 24/2006/I. Dr. Till Attila Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet 1028 Budapest Szanatórium u. 2. 1024 Budapest Fillér u. 11/A. Szakképesítés: Orthopédiai mőszerész OKJ : 33 5030 01 19/2006/I. Balogh Ildikó SE EFK Fizióterápiás Tanszék 1085 Budapest Vas u. 17. 1095 Budapest Gabona u. 8. I/5. 20/2006/I. Dr. Gutyán Mária Anna OORI Ortetikai-Protetikai Rehabilitációs Szakrendelés 1134 Budapest Dózsa Gy. u. 144. 1021 Budapest Tárogató lejtı u. 7. 21/2006/I. Horváth István 2083 Solymár Szabadság u. 26. 22/2006/I. Szabó Zsolt REHABUNIO Rt. 1134 Budapest Dózsa Gy. u. 144. 2234 Maglód Irinyi köz 17. 23/2006/I. Rezsıné Kiss Kamilla REHABUNIO Rt. 1134 Budapest Dózsa Gy. u. 144. 1142 Budapest Kriván u. 11. 24/2006/I. Dr. Till Attila Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet 1028 Budapest Szanatórium u. 2. 1024 Budapest Fillér u. 11/A. Szakképesítés: Orthopédiai technikus OKJ : 52 5499 09 15/2003/II. Dr. Szabó Gyula 1118 Budapest Villányi u. 78/b. 19/2006/I. Balogh Ildikó SE EFK Fizióterápiás Tanszék 1085 Budapest Vas u. 17. 1095 Budapest Gabona u. 8. I/5. 20/2006/I. Dr. Gutyán Mária Anna OORI Ortetikai-Protetikai Rehabilitációs Szakrendelés 1134 Budapest Dózsa Gy. u. 144. 1021 Budapest Tárogató lejtı u. 7. 21/2006/I. Horváth István 2083 Solymár Szabadság u. 26. 22/2006/I. Szabó Zsolt REHABUNIO Rt. 1134 Budapest Dózsa Gy. u. 144. 2234 Maglód Irinyi köz 17. 23/2006/I. Rezsıné Kiss Kamilla REHABUNIO Rt. 1134 Budapest Dózsa Gy. u. 144. 1142 Budapest Kriván u. 11. 24/2006/I. Dr. Till Attila Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet 1028 Budapest Szanatórium u. 2. 1024 Budapest Fillér u. 11/A. 13. oldal

Dr. Név neve Szakképesítés: Orvosdiagnosztikai laboratóriumi technológus szakképesítés OKJ : 55 5018 01 11/2003/II. Dr. Bariska János Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet Központi Labor 1023 Budapest Frankel Leo u. 62/b. 1024 Budapest Keleti K. u. 10. Szakképesítés: Orvosi laboratóriumi technikai asszisztens OKJ : 54 5018 05 11/2003/II. Dr. Bariska János Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet Központi Labor 1023 Budapest Frankel Leo u. 62/b. 1024 Budapest Keleti K. u. 10. 27/2003/I/H Dr. Illésné Dr. Németh Mária Országos Laboratóriumi Intézet 1135 Budapest Szabolcs u. 33. 1138 Budapest Népfürdı u. 15/e. 49/2003/I/H Forgó Ignácné Szentágothai János Egészségügyi Szakképzı Iskola 1087 Budapest Könyves K. krt. 84. 1222 Budapest Mész u. 8. 65/2003/I/H Prof. Dr. Tanka Dezsı Szent János Kórház 1125 Budapest Diósárok u. 1. 1111 Budapest Bartók B. u. 52. 66/2003/I/H Dr. Tankáné Sere Éva Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 1111 Budapest Bartók B. út 52. Szakképesítés: Rehabilitációs tevékenység terapeuta OKJ : 54 5008 01 7/2003/I. Dr. Mogánné Tölgyesy Szilvia Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet 1528 Budapest Szanatórium u. 2. 2083 Solymár Kisfaludy u. 6. 14/2003/II. Tasnádi Ágnes Budapest Kıbányai Önkormányzat Konplex Általános Iskola és Szakszolgáltató Központ 1107 Budapest Gém u. 5-7. 1087 Budapest Százados út 32. 8/2004/I. Dr. Kállayné İry Csilla Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 1155 Budapest Kolozsvár u. 10/a. 10/2006/I. Dr. Karsai László OEP Elemzési és Szakmai Ellenırzési Fıosztály 1139 Budapest Váci út 73/a. 1076 Budapest Verseny u. 16. fsz/2. Szakképesítés: Röntgenasszisztens OKJ : 52 5018 06 5/2003/I. Dr. Riedl Erika Országos Gyógyintézeti Központ 1135 Budapest Szabolcs u. 35. 1124 Budapest Kiss János alt. u. 82. 25/2003/I/H Dr. Morvay Zita Szegedi Tudományegyetem Radiológiai Klinika 6720 Szeged Korányi fasor 8. 6722 Szeged Bartók tér 10. 24/2003/I/H Dr. Fornet Béla NEK Kft. 1134 Budapest Dózsa Gy. u. 112. 1115 Budapest Mohai u. 2/b. 40/2003/I/H Dr. Kovács Lászlóné Szentágothai János Egészségügyi Szakképzı Iskola 1087 Budapest Könyves K. krt. 84. 1145 Budapest Főzfı u. 12. 41/2003/I/H Lukovich Tamásné SE Központi Radiológiai Diagnosztika 1122 Budapest Határır u. 18. 1146 Budapest Cházár A. u. 17. 73/2003/I/H Maléta Andrea SE Radiológiai és Onkoterápiás Klinika 1082 Budapest Üllıi út 78/a. 1237 Budapest Köves út 102. 6/2005/I. Dr. Molnár Péter Szent Imre Kórház 1115 Budapest Tétényi út 12-16. 1025 Budapes Pusztaszeri köz 2. 34/2006/I Demjénné Németh Sarolta Országos Gyógyintézeti Központ 1135 Budapest Szabolcs u. 33-35. 1158 Budapest Apolló u. 39. 3/2007/I. Dr. Nagy Endre SZTE ÁOK Radiológiai Klinika Szeged és Euromedic Diagnosztics Szeged Kft. 6725 Szeged Semmelweis u. 6. 6724 Szeged Kossuth L. sgt. 69-71. 12/2007/I/H. Prof. Dr. Repa Imre Kaposvári Egyetem Egészségtudományi Centrum 7400 Kaposvár Guba S. u. 40. 1013 Budapest Attila u. 27. 2/7. Szakképesítés: Szülésznı OKJ : 55 5015 01 3/2003/I. Greksza Lászlóné i Önkormányzat Kórháza 5900 Orosháza Könd u. 59. 5920 Csorvás Sallai u. 54. 44/2003/I/H Kardos Lídia Kossuth Zsuzsa Humán Szakközépiskola és 1032 Budapest Bécsi út 134. 1215 Budapest Katona J. u. 29. 48/2003/I/H Csordás Péterné Megyei Egészségbiztosítási Pénztár 3100 Salgótarján Zemlinszky út 9. 3100 Salgótarján Forgách A. út 98/j. 49/2003/I/H Forgó Ignácné Szentágothai János Egészségügyi Szakképzı Iskola 1087 Budapest Könyves K. krt. 84. 1222 Budapest Mész u. 8. 55/2003/I/H Csetneki Julianna SE Ápolásvezetési és Szakdolgozói Oktatási Iroda 1085 Budapest Mária u. 38. 1142 Budapest Dorozsmai u. 52. 72/2003/I/H Gáspár Antalné Vas megyei Markusovszky Kórház 9700 Szombat Markusovszky u. 3. 9700 Szombat Haladás u. 12. 1/2005/I. Dr. Benya László Budapest Fıvárosi ÁNTSZ IV. ker. Intézete 1046 Budapest Óceán-árok u. 7. 2890 Tata Szilágyi Erzsébet u. 121. 14. oldal

Dr. Név neve 10/2005/I. Szolivajsz Katalin BAZ Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház 3526 Miskolc Szentpéteri kapu 72-76. 3525 Miskolc Fábián kapu 3. 5/2. 6/2006/I. Szecsei Anna Mária Iskolavédını Szolgálat 2340 Kiskunlacháza Kossuth tér. 1 2340 Kiskunlacháza Erkel F. u. 7. 14/2006/I. Szabó Gyuláné Kaposi Mór Oktató Kórház 7400 Kaposvár Tallián Gy. u. 20-32. 7400 Kaposvár Zaranyi ltp. 16. 5/2006/I/H Tóth Anna Semmelweis Egyetem II. sz. Nıi Klinika 1082 Budapest Üllıi út 78/a. 1161 Budapest Béla u. 54. Az Egészségügyi Minisztérium közleménye az egészségügyi szakképzések területére vonatkozóan az Országos Szakmai Szakértıi Névjegyzékrıl - az 1/2006. (II. 17.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékrıl - alapján Nyilvántartási Szakképesítés: Név Megnevezése Irsz Irsz Diabetológiai szakápoló OKJ : 54 723 01 0001 54 01 1/2/2007. Badényiné Dr. Árokszállásy Éva Mária Egészségügyi Minisztérium 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1147 Budapest Fajansz u. 2/b. 1/43/2007. Dr. Halmos Tamásné Tantoker Bt. 1125 Budapest Kikelet u. 43/b. 1125 Budapest Kikelet u. 43/b. 1/121/2007. Kiss Mária Egészségügyi Minisztérium Egészségpolitikai Fıosztály 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1135 Budapest Forgách köz 16. 1/151/2007. Maurer Miklósné 5/15. 1/200/2007. Tóth Ibolya Egészségügyi Minisztérium Államtitkárság Titkársága 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1085 Budapest József krt. 69. 4/56. Szakképesítés: Epidemiológiai szakápoló OKJ : 54 723 01 0001 54 02 Kopcsóné Dr. Németh Irén 1/59/2007. Dr. Országos Tisztiorvosi Hivatal Járványügyi Fıosztály 1097 Budapest Gyáli út 2-6. 1087 Budapest Anna Százados út 51-65. C/C. 4/15. 1/201/2007. Tóth Ibolya Egészségügyi Minisztérium Államtitkárság Titkársága 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1085 Budapest József krt. 69. 4/56. 1/122/2007. Kiss Mária Egészségügyi Minisztérium Egészségpolitikai Fıosztály 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1135 Budapest Forgách köz 16. Szakképesítés: Felnıtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló OKJ : 54 723 01 0001 54 03 1/71/2007. Dr. Papp Tamás Budai Irgalmasrendi Kórház Kht. 1123 Budapest Frankel L. u. 17-19. 1114 Budapest Bartók B. u. 11-13. 1/5. 1/123/2007. Kiss Mária Egészségügyi Minisztérium Egészségpolitikai Fıosztály 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1135 Budapest Forgách köz 16. 1/152/2007. Maurer Miklósné Szakképesítés: Foglalkozásegészségügyi szakápoló OKJ : 54 723 01 0001 54 04 5/15. 15. oldal

Dr. Név neve 1/12/2007. Deák Krisztina Egészségügyi Minisztérium Egészségpolitikai Fıosztály 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1064 Budapest Szondi u. 63. 2/14. 1/93/2007. Dr. Téglásyné Bácsi Mária Országos higiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet 1096 Budapest Nagyvárad tér 2. 2120 Dunakeszi Barátság út 21. 1/124/2007. Kiss Mária Egészségügyi Minisztérium Egészségpolitikai Fıosztály 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1135 Budapest Forgách köz 16. 1/202/2007. Tóth Ibolya Egészségügyi Minisztérium Államtitkárság Titkársága 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1085 Budapest József krt. 69. 4/56. Szakképesítés: 1/3/2007. Geriátriai szakápoló OKJ : 54 723 01 0001 54 05 Badényiné Dr. Árokszállásy Éva Mária Egészségügyi Minisztérium 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1147 Budapest Fajansz u. 2/b. 1/13/2007. Deák Krisztina Egészségügyi Minisztérium Egészségpolitikai Fıosztály 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1064 Budapest Szondi u. 63. 2/14. 1/125/2007. Kiss Mária Egészségügyi Minisztérium Egészségpolitikai Fıosztály 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1135 Budapest Forgách köz 16. 1/153/2007. Maurer Miklósné 1/167/2007. Munkné Dr. Hegedős Katalin Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet 1089 Budapest Nagyvárad tér 4. 1101 Budapest 5/15. Hungária krt. 5-7. V. ép. I. lh. 6/1. 1/203/2007. Tóth Ibolya Egészségügyi Minisztérium Államtitkárság Titkársága 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1085 Budapest József krt. 69. 4/56. Szakképesítés: 1/4/2007. Hospice szakápoló OKJ : 54 723 01 0001 54 06 Badényiné Dr. Árokszállásy Éva Mária Egészségügyi Minisztérium 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1147 Budapest Fajansz u. 2/b. 1/14/2007. Deák Krisztina Egészségügyi Minisztérium Egészségpolitikai Fıosztály 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1064 Budapest Szondi u. 63. 2/14. 1/126/2007. Kiss Mária Egészségügyi Minisztérium Egészségpolitikai Fıosztály 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1135 Budapest Forgách köz 16. 1/154/2007. Maurer Miklósné 1/165/2007. Munkné Dr. Hegedős Katalin Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet 1089 Budapest Nagyvárad tér 4. 1101 Budapest 5/15. Hungária krt. 5-7. V. ép. I. lh. 6/1. 1/204/2007. Tóth Ibolya Egészségügyi Minisztérium Államtitkárság Titkársága 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1085 Budapest József krt. 69. 4/56. Szakképesítés: Körzeti közösségi szakápoló OKJ : 54 723 01 0001 54 07 1/15/2007. Deák Krisztina Egészségügyi Minisztérium Egészségpolitikai Fıosztály 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1064 Budapest Szondi u. 63. 2/14. 1/57/2007. Dr. Karsai László ÁNTSZ Közép-Magyarországi Regionális Intézete Reptéri Kirendeltség 1185 Budapest Ferihegy 1. 1076 Budapest Százház u. 10-18. 4/35. 1/127/2007. Kiss Mária Egészségügyi Minisztérium Egészségpolitikai Fıosztály 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1135 Budapest Forgách köz 16. 1/137/2007. Kökény Márta Harris Egészségügyi Szolgálat Magyarország Kft 1115 Budapest Tétényi út 12-16. 1192 Budapest Géza u. 22/2. 16. oldal

1/155/2007. Maurer Miklósné Dr. Név neve 1/168/2007. Munkné Dr. Hegedős Katalin Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet 1089 Budapest Nagyvárad tér 4. 1101 Budapest 5/15. Hungária krt. 5-7. V. ép. I. lh. 6/1. 1/205/2007. Tóth Ibolya Egészségügyi Minisztérium Államtitkárság Titkársága 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1085 Budapest József krt. 69. 4/56. Szakképesítés: Légzıszervi szakápoló OKJ : 54 723 01 0001 54 08 1/150/2007. Márton Márton Jánosné Semmelweis Egyetem ÁOK Pulmonológiai Klinika 1125 Budapest Diós Árok út 1/c. 2145 Kerepes Sólyom u. 27. 1/156/2007. Maurer Miklósné 5/15. 1/174/2007. Pálfy Lajosné Semmelweis Egyetem ÁOK Pulmonológiai Klinika 1125 Budapest Diós Árok út 1/c. 1201 Budapest Alsóhatár út 73. Szakképesítés: Onkológiai szakápoló OKJ : 54 723 01 0001 54 10 1/5/2007. Badényiné Dr. Árokszállásy Éva Mária Egészségügyi Minisztérium 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1147 Budapest Fajansz u. 2/b. 1/166/2007. Munkné Dr. Hegedős Katalin Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet 1089 Budapest Nagyvárad tér 4. 1101 Budapest Hungária krt. 5-7. V. ép. I. lh. 6/1. 1/128/2007. Kiss Mária Egészségügyi Minisztérium Egészségpolitikai Fıosztály 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1135 Budapest Forgách köz 16. 1/157/2007. Maurer Miklósné 5/15. 1/16/2007. Deák Krisztina Egészségügyi Minisztérium Egészségpolitikai Fıosztály 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1064 Budapest Szondi u. 63. 2/14. 1/206/2007. Tóth Ibolya Egészségügyi Minisztérium Államtitkárság Titkársága 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1085 Budapest József krt. 69. 4/56. Szakképesítés: Pszichiátriai szakápoló OKJ : 54 723 01 0001 54 11 1/17/2007. Deák Krisztina Egészségügyi Minisztérium Egészségpolitikai Fıosztály 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1064 Budapest Szondi u. 63. 2/14. 1/129/2007. Kiss Mária Egészségügyi Minisztérium Egészségpolitikai Fıosztály 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1135 Budapest Forgách köz 16. 1/207/2007. Tóth Ibolya Egészségügyi Minisztérium Államtitkárság Titkársága 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1085 Budapest József krt. 69. 4/56. 2/2008/I/1 Márkusné Márton Hajnalka Fıvárosi Önkormányzat Károlyi Sándor Kórház 1045 Budapest, Nyár u. 102. 2120 Dunakeszi, Kisfaludy u. 31. Szakképesítés: Sürgısségi szakápoló OKJ : 54 723 01 0001 54 12 Bartók B. u. 11-13. 1/70/2007. Dr. Papp Tamás Budai Irgalmasrendi Kórház Kht. 1123 Budapest Frankel L. u. 17-19. 1114 Budapest 1/5. 1/158/2007. Maurer Miklósné 1/175/2007. Pápai Tibor Állami Egészségügyi Központ Sürgısségi Betegellátó Centrum 5/15. 1134 Budapest Róbert K. krt. 44. 2611 Felsıpetény Rákóczi út 5. 1/211/2007. Vízvári László Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 2011 Budakalász Fecske u. 23/a. Szakképesítés: Gyermek aneszteziológiai és intenzív szakápoló OKJ : 54 723 02 0001 54 01 1/1/2007. Aranyosi Gáborné Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekklinika 1094 Budapest Tőzoltó u. 7-9. 2310 Szigetszentmiklós Komáromi út 86. 17. oldal

Dr. Név neve 1/160/2007. Maurer Miklósné 5/15. Szakképesítés: Képi diagnosztikai és intervenciós asszisztens OKJ : 55 725 01 0010 55 01 1/29/2007. Demjénné Németh Sarolta Állami Egészségügyi Központ 1134 Budapest Róbert K. krt. 44. 1158 Budapest Apolló u. 39. 1/44/2007. Dr. Hollós Sándor Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Fıiskolai Kar 1088 Budapest Vas u. 17. 1026 Budapest Tüske u. 4/b. 1/81/2007. Dr. Riedl Erika Állami Egészségügyi Központ Radiológia 1134 Budapest Róbert K. krt. 44. 1124 Budapest Kiss János alt. u. 82. 1/141/2007. Lukovich Tamásné Állami Egészségügyi Központ 1134 Budapest Róbert K. krt. 44. 2484 Agárd Álmosvezér u. 34. 1/149/2007. Maléta Andrea Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 1237 Budapest Köves út 102. Szakképesítés: Általános asszisztens OKJ : 52 720 01 0010 52 01 1/6/2007. Badényiné Dr. Árokszállásy Éva Mária Egészségügyi Minisztérium 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1147 Budapest Fajansz u. 2/b. 1/19/2007. Demeter Józsefné 1089 Budapest Vajda P. u. 11. 2/58. Drexlerné Sólymos Mária 1/37/2007. Dr. Erzsébet Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 1118 Budapest Törökugrató u. 4. 4/15. 1/53/2007. Dr. Kállayné İry Csilla Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet 1528 Budapest Szanatórium u. 19. 1155 Budapest Kolozsvár u. 10/a. 1/75/2007. Dr. Pappné Víg Ágnes Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 1114 Budapest Bartók B. u. 11-13. 1/5. 1/101/2007. Feigl Ágnes Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 1212 Budapest Erdélyi u. 25. 1/131/2007. Kiss Mária Egészségügyi Minisztérium Egészségpolitikai Fıosztály 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1135 Budapest Forgách köz 16. 1/161/2007. Maurer Miklósné 5/15. 1/163/2007. Melczer Andrea Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 1114 Budapest Ulászló u. 32-36. 1/209/2007. Tóth Ibolya Egészségügyi Minisztérium Államtitkárság Titkársága 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1085 Budapest József krt. 69. 4/56. 1/210/2007. Tóth Zoltán Antalné Dienes László és Egészségügyi Szakképzı Iskola 4027 Debrecen Thomas M. u. 16. 4033 Debrecen Acsádi u. 38. 1/212/2007. Vízvári László Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 2011 Budakalász Fecske u. 23/a. Szakképesítés: Fogászati asszisztens OKJ : 52 720 01 0010 52 02 1/20/2007. Demeter Józsefné 1089 Budapest Vajda P. u. 11. 2/58. 1089 Budapest Vajda P. u. 11. 2/58. 1/45/2007. Dr. Huszák András Attila OralStudio Fogászati és Szájsebészeti Bt. 1126 Budapest Böszörményi u. 2. 1126 Budapest Böszörményi u. 2. Szakképesítés: Gyógyszertári asszisztens OKJ : 52 720 01 0010 52 03 1/21/2007. Demeter Józsefné 1089 Budapest Vajda P. u. 11. 2/58. 1089 Budapest Vajda P. u. 11. 2/58. Szakképesítés: Egészségügyi operátor OKJ : 52 720 01 0001 54 03 1/102/2007. Feigl Ágnes Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 1212 Budapest Erdélyi u. 25. 1/159/2007. Maurer Miklósné 5/15. 1/162/2007. Melczer Andrea Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 1114 Budapest Ulászló u. 32-36. 18. oldal

Dr. Név neve 1/213/2007. Vízvári László Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 2011 Budakalász Fecske u. 23/a. Szakképesítés: Fizioterápiás szakasszisztens OKJ : 52 720 01 0001 54 04 1/199/2007. Tasnádi Ágnes Komplex Általános Iskola 1107 Budapest Gém u. 5-7. 1087 Budapest Százados út 32. Papadimitropuloszné Duhaj Raoul Wallenberg Humán Szakképzıiskola és 4/2008/I/5 1083 Budapest, Ludovika tér 1. 1185 Budapest, Hámán K. u. 98. Piroska Szakképesítés : Gyógyszerkiadó szakasszisztens OKJ : 52 720 01 0001 54 05 1/1/2008 Szigeti Ferencné Egészségügyi Minisztérium 1051 Budapest, Arany J. u. 6-8. 2713 Csemı, Fischer dőlı 5. Szakképesítés: Kardiológiai és angiológiai szakasszisztens OKJ : 52 720 01 0001 54 07 1/7/2007. Szakképesítés: Badényiné Dr. Árokszállásy Egészségügyi Minisztérium 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1147 Budapest Fajansz u. 2/b. Éva Mária Klinikai fogászati higiénikus OKJ : 52 720 01 0001 54 08 1/22/2007. Demeter Józsefné 1089 Budapest Vajda P. u. 11. 2/58. 1089 Budapest Vajda P. u. 11. 2/58. 1/46/2007. Dr. Huszák András Attila OralStudio Fogászati és Szájsebészeti Bt. 1126 Budapest Böszörményi u. 2. 1126 Budapest Böszörményi u. 2. Szakképesítés: Szemészeti szakasszisztens OKJ : 52 720 01 0001 54 09 1/192/2007. Simon László Gézáné Csilag-Szem Kft. 1214 Budapest Vénusz u. 2. 1237 Budapest Szent László u. 67. Szakképesítés: Egészségügyi gyakorlatvezetı OKJ : 54 146 01 0000 00 00 1/54/2007. Dr. Kállayné İry Csilla Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet 1528 Budapest Szanatórium u. 19. 1155 Budapest Kolozsvár u. 10/a. 1/76/2007. Dr. Pappné Víg Ágnes Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 1114 Budapest Bartók B. u. 11-13. 1/5. 1/103/2007. Feigl Ágnes Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 1212 Budapest Erdélyi u. 25. 1/132/2007. Kiss Mária Egészségügyi Minisztérium Egészségpolitikai Fıosztály 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1135 Budapest Forgách köz 16. 1/214/2007. Vízvári László Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 2011 Budakalász Fecske u. 23/a. Szakképesítés: Egészségır-fertıtlenítı OKJ : 31 853 02 0010 31 01 1/30/2007. Dr. Bajomi Dániel Bábolna Környezetbiológiai Központ Kft 1107 Budapest Szállás u. 6. 1055 Budapest Falk M. u. 6. 1/33/2007. Dr. Benya László ÁNTSZ Budapest IV-XV. Kerületi Intézete 1046 Budapest Óceán-árok út 7. 2890 Tata Szilágyi E. út 121. 1/66/2007. Dr. Milassin Márta Országos Epidemiológiai Központ Dezinfekciós Osztály 1097 Budapest Gyáli út 2-6. 6721 Szeged Tiszta L. krt. 7-9. 1/113/2007. Gálffy György András ÁNTSZ Budapest IV-XV. Kerületi Intézete 1048 Budapest Óceán-árok út 7. 1046 Budapest Vécsey K. u. 82. Szakképesítés: Egészségügyi kártevıirtó szakmunkás OKJ : 31 853 02 0010 31 02 1/31/2007. Dr. Bajomi Dániel Bábolna Környezetbiológiai Központ Kft 1107 Budapest Szállás u. 6. 1055 Budapest Falk M. u. 6. 1/34/2007. Dr. Benya László ÁNTSZ Budapest IV-XV. Kerületi Intézete 1046 Budapest Óceán-árok út 7. 2890 Tata Szilágyi E. út 121. 1/114/2007. Gálffy György András ÁNTSZ Budapest IV-XV. Kerületi Intézete 1048 Budapest Óceán-árok út 7. 1046 Budapest Vécsey K. u. 82. 1/217/2007. Vranesics Csaba László BIO-TOX Szolgáltató Szövetkezet 1162 Budapest Akácfa u. 102. 7631 Pécs Nagypostavölgyi út 114. Szakképesítés: Fertıtlenítı sterilezı OKJ : 31 853 02 0010 31 03 1/35/2007. Dr. Benya László ÁNTSZ Budapest IV-XV. Kerületi Intézete 1046 Budapest Óceán-árok út 7. 2890 Tata Szilágyi E. út 121. 1/40/2007. Drexlerné Sólymos Mária Törökugrató u. 4. Dr. Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 1118 Budapest Erzsébet 4/15. 19. oldal

Dr. Név neve Kopcsóné Dr. Németh Irén 1/58/2007. Dr. Anna Országos Tisztiorvosi Hivatal Járványügyi Fıosztály 1097 Budapest Gyáli út 2-6. 1087 Budapest Százados út 51-65. C/C. 4/15. 1/67/2007. Dr. Milassin Márta Országos Epidemiológiai Központ Dezinfekciós Osztály 1097 Budapest Gyáli út 2-6. 6721 Szeged Tiszta L. krt. 7-9. 1/115/2007. Gálffy György András ÁNTSZ Budapest IV-XV. Kerületi Intézete 1048 Budapest Óceán-árok út 7. 1046 Budapest Vécsey K. u. 82. Szakképesítés: Egészségügyi gázmester OKJ : 31 853 02 0001 52 01 1/32/2007. Dr. Bajomi Dániel Bábolna Környezetbiológiai Központ Kft 1107 Budapest Szállás u. 6. 1055 Budapest Falk M. u. 6. 1/36/2007. Dr. Benya László ÁNTSZ Budapest IV-XV. Kerületi Intézete 1046 Budapest Óceán-árok út 7. 2890 Tata Szilágyi E. út 121. 1/116/2007. Gálffy György András ÁNTSZ Budapest IV-XV. Kerületi Intézete 1048 Budapest Óceán-árok út 7. 1046 Budapest Vécsey K. u. 82. 1/218/2007. Vranesics Csaba László BIO-TOX Szolgáltató Szövetkezet 1162 Budapest Akácfa u. 102. 7631 Pécs Nagypostavölgyi út 114. Szakképesítés: Egészségügyi menedzser OKJ : 54 345 01 0000 00 00 1/18/2007. Deák Krisztina Egészségügyi Minisztérium Egészségpolitikai Fıosztály 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1064 Budapest Szondi u. 63. 2/14. 1/55/2007. Dr. Kállayné İry Csilla Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet 1528 Budapest Szanatórium u. 19. 1155 Budapest Kolozsvár u. 10/a. 1/69/2007. Dr. Mogánné Tölgyesy Szilvia Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet 1528 Budapest Szanatórium u. 19. 2083 Solymár Kisfaludy u. 6. 1/104/2007. Feigl Ágnes Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 1212 Budapest Erdélyi u. 25. 1/130/2007. Kiss Mária Egészségügyi Minisztérium Egészségpolitikai Fıosztály 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1135 Budapest Forgách köz 16. 1/194/2007. Szy Ildikó Egészségügyi Minisztérium 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1082 Budapest Nap u. 29. 1/208/2007. Tóth Ibolya Egészségügyi Minisztérium Államtitkárság Titkársága 1051 Budapest Arany J. u. 6-8. 1085 Budapest József krt. 69. 4/56. 3/2008/I/8 Dr. Somlai András Wellness Klinika Kft. 2100 Gödöllı, Csalogány u. 29. 1092 Budapest, Ráday u. 31/J. Fsz. 2. Szakképesítés: Fogtechnikus és fülilleszték-készítı OKJ : 54 724 01 0000 00 00 1/164/2007. Mestyán Frigyes Me-Fri-Dent Bt. 4028 Debrecen Kardos A. u. 32. 4028 Debrecen Kardos A. u. 32. 1/178/2007. Pósáné Szőcs Erika Budapesti Szolgáltató és Kézmővesipari Szakképzı Iskola 1082 Budapest Práter u. 31. 2120 Dunakeszi Alkotmány u. 51. 1/191/2007. Schulze László Vállalkozó 1146 Budapest Izsó u. 7. FS/1. 1092 Budapest Knézits u. 12. 7/5. Szakképesítés: Gyógyászati segédeszköz forgalmazó OKJ : 54 789 01 0000 00 00 1/8/2007. Balogh Ildikó Semmelweis Orvostudományi Egyetem ETK Fizioterápiai Tanszék 1088 Budapest Vas u. 17. 1095 Budapest Gabona u. 8. 1/5. 1/94/2007. Dr. Till Attila Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet 1528 Budapest Szanatórium u. 19. Pf..1 1135 Budapest Angyalföldi u. 5. 1/117/2007. Hetényi Györgyi Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest Horánszky u. 15. 1202 Budapest Lázár u. 32. 1/133/2007. Kozma Dezsı 1055 Budapest Falk M. u. 17. 1055 Budapest Falk M. u. 17. 1/187/2007. Rezsıné Kiss Kamilla Rehabunio Oktatási Kft. 1134 Budapest Dózsa Gy. út 144. 1142 Budapest Kriván u. 11. Szakképesítés: Citológiai szakasszisztens OKJ : 54 725 02 0010 54 01 1/105/2007. Forgó Ignácné Raoul Wallenberg Humán Szakképzı Iskola és 1083 Budapest Ludovika tér 1. 1222 Budapest Mész u. 8. 1/98/2007. Dr. Vass László PhD. FIAC Pest Megyei Flór Ferenc Kórház 2143 Kistarcsa Semmelweis tér 1. 1153 Budapest Bocskai u. 29. Szakképesítés: Elektronmikroszkópos szakasszisztens OKJ : 54 725 02 0010 54 02 20. oldal